gyerekszáj rovat kategória bejegyzései

331. fejezet – Muci 16 hónapos

Közzétéve Szerző:
15

Bár igazából csak holnap lesz 16 hónapos, de szerintem addig már nem produkál mellbevágóan új dolgokat, vagy ha mégis, akkor majd updatelek. Egyébként sehogy nem sikerül elsajátítanom ezt a hónapra pontos kormeghatározást, ha kérdezik, akkor mindig azt mondom, egy éves, aztán majd karácsony környékén módosítok másfélre, végül is tökmindegy.

Fizikai paraméterek: hónap közepén volt 9 kg és 76 cm, most is kábé annyi. Kicsit gebe, kérdeztem is a védőnőt, hogy ez nem baj-e, de azt mondta, hogy bár tényleg vékony a korához képest, azért vannak rajta itt-ott hájtartalékok, éhen halni nem fog, egyszerűen ilyen alkat.

Nagymozgás: tökéletesítette a mászást, továbbra is dolgokba kapaszkodva jár, akár fél kézzel kapaszkodva, oldalazik, erre azt mondták a szakértők, hogy tök jó, mert ettől alakul ki a lábboltozata, ne is vezessem kézenfogva. Mostanában próbálgatja a feltérdelést, mármint hogy W-ülésből kapaszkodás nélkül térdre áll, ez megy is neki, úgyhogy a felállás sem lehet messze. Hajtja magát a hintán. Ülés közben egyre többször magától előrerakja valemelyik lábát, és végre stabilan megül a kádban is.

Finommozgás: most nem volt igazából változás elég régóta. Ja, de, a kipakolás után rájött, hogy a dolgokat vissza is lehet pakolni, és a konyhaszekrényre megpróbál mindent visszatenni a helyére, amit levett. Ha ügyes vagyok, akkor sikerül elkapnom azt a pillanatot, amikor már mindent visszarakott, de még nem kezdte meg újpól a lepakolást, és akkor menekítem fel a felső szintre. Illetve aljas módon beraktam egy nagyobb kartondobozt a hálószobába, ott ugyanis az a program, hogy a Muci a játékoskosarából ki-be pakol. Mióta ott van a kartondoboz, random módon pakolgat vissza vagy a kosarába, vagy a dobozba, viszont a doboz túl mély ahhoz, hogy bármit ki tudjon belőle venni, úgyhogy a szabadon mozgó játékai folyamatosan fogynak (és én kevésbé esem rajtuk keresztül). Megfigyeléseim szerint a játékok felezési ideje nagyjából öt óra, ennyit szokott ugyanis kábé a Muci nagyjából ezzel a tevékenységgel tölteni. Aztán másnap reggel kezdi elölről.

Evés: hónap elején még arról panaszkodtam Südvének, hogy alig lehet szilárd kaját beleimádkozni, aztán kábé egy hete megcsináltam két deci asszem paradicsomos-csirkés tésztát bazsalikommal, és a Muci egy menetre bevágta (általában egy decit sikerül egyszerre belenyomnom, másnap kapta volna a másik felét). Azt hittem, csak véletlen, de másnap, amikor 3 decit csináltam két napra, azt is egyben benyomta, csak lestem. Viszont még mindig megiszik olyan 2 dl tápszert a rendes kaják után is.

A másik örömhír, hogy végre hajlandó darabosabbat is enni (mármint olyan villával összetört állagú kajákat). A harmadik meg az, hogy napközben, ha nassolna, akkor kiszolgálja magát, például leveszi a konyhában a piskótás dobozt, kivesz belőle egy piskótát, és elrágcsálja. Már csak arra kellene megtanítanom, hogy utána söpörjön is fel. Viszont rendszeresítettem neki egy tálka kölesgolyót elérhető magasságban, amit délelőtt rituálisan elfogyaszt. A rituálé lényege, hogy egyenként kiveszi és maga mellé teszi a kölesgolyókat, utána megpróbálja kalapként a fejébe húzni a tálkát, majd megeszi a kölesgolyókat. Nagyon, nagyon várom már, hogy a tényérokat tányérként kezelje, és nem olyasvalamiként, amit az arcába vagy a fejére kell nyomnia, mert emiatt a téves beidegződése miatt sok soron kívüli fürdetésnek és átöltözésnek voltunk már szenvedő alanyai (igen, én is, ilyenkor szeret hozzám bújni).

Beszéd: amikor felébred, azt mondja, ana, ana, vau-vau. Ha ugatnak odakint a kutyák, azt mondja, vau-vau. Ha agnus azt mondja, hogy itt a kígyó, sszzz, sszzz, Muci azt mondja vau-vau. Ha agnus azt mondja, brumm-brumm, Muci azt mondja, vau-vau. Ha mesélem agnusnak, hogy és képzeld, akkor is azt mondja, hogy vau-vau, amikor…, akkor Muci boldogan közbevág, hogy vau-vau.

A kedvenc szaván kívül továbbra is használja még a nemet, csak az most kissé háttérbe szorult, viszont egy csomó mindent megpróbál utánozni. Ma például elvittem játszótérre, és előtte énekelgettem neki a hinta-palintát, hogy legyen egy kis fogalma, hová megyünk, mire Muci utánam énekelte, hogy in-ta, dádádá, dádá-dádá dádádá, tök jó ritmikával meg dallammal. Teljesen el voltam képedve.

Fogak: kinőtt még kettő, pillanatnyilag nyolc foga van, azzal már nagyot lehet harapni.

Társasélet: a nők jó fejek. Agnus különösen jó fej, mert lehet kupakokat dobálni a dekoltázsába, és azt mondja, brumm-brumm. A férfiak is jó fejek alapvetően. A kisgyerekek nagyon ijesztőek, pár kivételtől eltekintve (ezért szeretném játszótérre vinni, minden belső berzenkedésem ellenére, de ma például egy gyerek sem volt ott az enyémen, meg pár hatodikoson kívül). A kutyák nagyon ijesztőek, ugyanakkor az emberek élete a kutyák körül forog. Muci kedvenc játéka, hogy kimegyünk a kertbe, feláll a hátam mögött, a lábamba kapaszkodva, és ha elég messze annak a kutyák, akkor kidugja oldalt a kis fejét, és odakiabál nekik, hogy vau-vau. Ha nincsenek elég messze, akkor megpróbál felkúszni a lábszáramon.

Szóval mindent egybevetve jól elvagyunk így mi.

328. fejezet – igazi gyerek lett belőle

Közzétéve Szerző:
5

Ma leóvakodtunk a körzeti rendelőbe, ahol a védőnő is megtalálható, 15 hónapos oltásra meg szintfelmérésre. Nem akarok dicsekedni, de a Muci az első felmérőjét csillagos ötösre teljesítette, még túl is, ami nagyon kellemes meglepetés volt számomra ahhoz képest, hogy eddig bárhova mentem vele orvoshoz, mindig volt valami hümmögős szemöldökhúzogatás valami miatt. Most meg csak annyit mondott a doktornő, hogy nagyon meg van ezzel a gyerekkel elégedve, a szóban forgó gyerek meg csak egyet nyikkant, amikor megszúrták. Az ideje többi részét azzal töltötte, hogy kiszúrt magának csajokat, és az agnuson már letesztelt módszerrel kokettált velük, miszerint hülye arcokat vág, kukucsol, és azt mondja, vau. A babáknak is azt mondta, hogy baba, baba, vau, mert mostanában nagyon foglalkoztatja ez a kutyakérdés, és szereti kibeszélni magából a gondolatait. A kutyának simán csak azt mondja, hogy vau vau nem, baba nélkül, vagyis kontextusba helyezi a mondanivalóját, emiatt nem kicsit vagyok rá büszke.

Ő is nem kicsit büszke magára, tudja, hogy vannak ellenállhatatlan fogásai, ezért ha már rettenetesen sokáig (kaja után fél percig) nem vettem ki az etetőszékből, akkor egyszerre berreg és tapsol, mert tisztában van azzal, hogy képtelen vagyok ilyenkor nem agyondicsérni, meg összepuszilgatni, és aki puszilgatja az embert, abba bele lehet kapaszkodni, és ki lehet mászni rajta a székből. Másik ilyen ellenállhatatlan húzása, hogy megtanult verbálisan vitatkozni. Elleste, hogy amikor valamit muszáj megtennem vele, annak ellenére, hogy ő azt mondja, hogy nem, akkor én azt válaszolom, hogy de. Ebből következően, ha én azt mondom, hogy nem, nem mászhatsz bele a vécébe, akkor kijelenti, tisztára az én hangsúlyozásommal, hogy de de (=ne haragudj, anyám, de ezt most meg kell tennem), és mászik tovább.

Amúgy akarata ellenére is nagyon jól parodizál engem, például amikor elkezdtem morogni vele, mert a körzetihez indulás előtt megfürödve, tiszta ruhában kihalászott egy szétolvadt csokit a szemetesből, és mindent összekent vele, akkor ugyanolyan hanghordozással ő is elkezdett csendben lamentálni magában halandzsául (de én értettem a mondanivalóját, miszerint nem igaz már, hogy az ember nagy nehezen szerez végre magának egy csokit, erre elveszik tőle meg molesztálják a ruhával), szóval képtelenség rá haragudni, ugyanakkor kiváló nevelő-oktató módszere van, mert már ötször meggondolom, hogy mit és hogyan mondjak neki.

326. fejezet – a felnőtt babákról

Közzétéve Szerző:
44

Ma kötelező szervize volt az autónak, úgyhogy ráadtam a Mucira a legszebb ruháját, amit nemisbékáék hoztak neki fél éve, és mostanra nőtt bele (már amennyire, kicsit karcsú hozzá, de átvarrtam a gombot). A többi öltözéke a divatosan lezser kategória, és úgy gondoltam, királynői fogadásra mostanában valószínűleg nem megyünk, szóval hordja már a szépet is, mielőtt kinövi.

Ami meglepett, a Muci észrevette, hogy szép ruha van rajta, volt hőőő, meg nagy, átszellemült sóhajok, ami persze nem tartotta vissza attól, hogy öt perccel később kiszórja a banános tejpépport a kőre és meghemperegjen benne, de az kiporolhatónak bizonyult.

És egy picit féltem a szerviztől, mármint hogy bírni fogja-e az unalmat a gyermek, de elképesztően jól viselkedett. Átnavigáltak minket a szomszédos Lexus-szalon büféjébe, ahol beleültettem egy fotelbe a Dont, aki öt percig gyanakodva nézett mindent, majd kiült az arcára az ismerős, önelégült (mondjuk van mire), álszerény, füligvigyor Muci-pillantás, végignézett a környező pasikon, és le lehetett olvasni róla a gondolatait, miszerint igen, itt vagyunk mi felnőttek, felnőttruhában ülünk felnőttszéken és felnőttdolgokat csinálunk, nem nagy ügy, nekem még az anyukám is itt van, nem úgy, mint nektek, de nem akarok dicsekedni. Azt hittem, megzabálom. Ezzel a tevékenységgel, meg azzal, hogy hagyta magát mindenki által dicsérgetni, hálistennek elfoglalta magát addig, amíg megettem a szendvicsemet, megittam a kólámat és elolvastam tíz oldalt a könyvemből, csak utána merült fel benne, hogy most már azért ideje lenne felmászni az asztalra, és egyenletesen szétteríteni az összes szalvétát, de akkor sietve fizettem, és kimenekítettem az objektumból, úgyhogy megmaradt az arcunk.

zoard279

(A bal felső homlokán a csík nem sérülés, hanem az anyukája megpuszilta rúzsos szájjal, mert elfelejtette, hogy már sminkelt, és nem bírt az érzelmeivel, de a rúzsos csóknyom amúgy is macsós dolog.)

A Toyotánál meg hálistennek belehúztak a gyerekre való tekintettel (asszem, mindig vele fogok járni, nem mintha lenne választásom), és nem szóltak rá akkor sem, amikor az üvegasztalon pörgött, és helyenként diszkréten megnyalta. Mondjuk amennyi pénzt otthagytunk, elvártam volna, hogy akkor is csak elnézően mosolyogjanak, ha én is végignyalom párszor az asztalt, ezzel együtt értékelem a hozzáállást (még marcipánrudat is kaptunk, meg minden). Meg főleg azt, hogy negyven perc alatt végeztek az extrákkal együtt (mindig elfelejtek ablakmosó-folyadékot venni, na).

Itthon is csupa jó vele minden, mióta komolyabb rendet vágtam. Az emeleten csak a játékait tudja szétpakolni, azokat meg este két pillanat alatt visszahajigálom a kosarába, hogy azután másnap megint egyesével kiszedje őket, és megörüljön mindennek. Most, hogy már nincs nagyon tilos dolog, teljesen jól eljátszik egyedül, időnként idejön valami cuccával egy ölelgetésre, utána rohan tovább az ügyeit intézni. Mondjuk az éjjeliszekrényem polcait is rögtön kiüríti, de ott leginkább csak könyvek vannak, azokat is fél pillanat este visszarakni, viszont ami nagy fejlemény, hogy hat rá a szavam. Mármint az éjjeliszekrényem tetejét illetően, ahol a legtilosabb dolgok vannak, teásbögre, telefon, fényképezőgép. Mostanában ugyanis többször elkövette, hogy odamegy, elkezd nyúlni a tilos dolgokért, majd félúton abbahagyja, felém fordul, azt mondja, hogy nem-nem, én biztosítom, hogy valóban nem-nem, mire (tadáám!) a Muci elmegy, és csinál valami mást. És nem kell odamennem, elég, ha megbeszéljük (mondjuk azzal tisztában vagyok, hogy ha nem lennék a szobában, gátlástalanul lerabolna mindent, de ezért nem tudom hibáztatni).

A másik nagyon vicces dolog, hogy elkezdte utánozni, amit mondok. Utánam mondja, hogy gomb (a gombok nagy szerepet játszanak az életében), meg az állathangokat, meg váratlanul mindenféle hülyeséget. Például amikor az emeletre viszam a teámat, akkor az nem két kör, hanem fél kezemben egy Muci, a másikban egy bögre, és tegnap reggel egy kicsit kicsöpögött, mire megjegyeztem, hogy jaj-jaj-jaj, ez így nem lesz jó, ma reggel meg ahogy ugyanígy jöttünk fel a lépcsőn, a Muci kezdte mondani, hogy jaj-jaj-jaj, galigaligali, jaj-jaj-jaj. De megnyugtattam, hogy most vigyázok.

Egyébként meg tegnap, amikor már lefeküdt, egy kicsit hiányzott, úgyhogy éjfélkor végignéztem a videóit (jóvanna, kicsit odáig vagyok érte), és felfedeztem, milyen figyelmetlen vagyok. Mert volt az a júniusi cucc, amikor egy hordó mellett támaszkodik, és leginkább másfelé néz, és mondja, hogy vava, én meg észre sem vettem, hogy akkor is a kutyát nézi, és azért mondja, hogy vava. Akkor még azt hittem, a vava csak a baba pösze változata, szóval lehet, hogy a Muci már az összes titkát elmondta nekem, én meg észre sem vettem. Így jártam.

305. fejezet – Mucinak csaja van

Közzétéve Szerző:
14

Tegnap eljött hozzánk háztűznézőbe agnus (szerencsére nem szó szerint, de ez nem a Muciferen múlt). Előregondolkozó típus vagyok, és felmerült már bennem párszor, hogy mit fogok majd vajon érezni, ha esetleg egyszer meglátom a fiamat egy Másik Nővel hemperegni a konyhakövön, de soha nem gondoltam volna, hogy a legdominánsabb reakcióm a megkönnyebbülés lesz (amiért nem nekem kell vele hemperegnem). Agnus egyébként egy személyben Mary Poppins és az a csaj a Muzsika hangjaiból: hozott játszóruhát, hempergett a Mucival, hülye hangokat adott ki vele nevetgélve, kihozta barackot szedni a fáról (továbbá nem vette zokon, hogy a Muci először leeszi barackkal, utána csócsált gyümölcsöt dobál a dekoltázsába), segített fürdetni, megetette joghurttal (a gyermek természetesen joghurttal is leette őt), mondókázott neki, és még egy új közös hobbit is találtak, miszerint kúszópózban fekszenek a földön egymás mellett, és szemből fényképezik magukat önkioldóval (az egyébként valami nagyon tuti sorozat lett, kár, hogy nem publikus). Ja, és emellett még nekem is segített barackot hámozni, meg elpakolni.

A fényképezőt akkor vettem elő első ízben, amikor a gyermek előadta az utazóágyában az Engedj be plakátját:

zoard232

(Mondjuk a cuki elefánt és a víziló csökkenti némileg a horroros misztikumot, de a másik oldalról nem volt olyan jó a fény).

Utána jött az ebéd utáni méla időszak, amikor mindketten csak ültünk a kanapén pihegve, elmerengve, ilyenkor születnek a nagy gondolatok és az időmértékes versek, de Homérosznak gyanúm szerint nem száguldott át az ölén félpercenként egy egyéves, akinek dinamitot dugtak a seggébe. A Muci ugyanis eldöntötte, hogy neki most sürgős dolga van, nagyon kell sietnie, és a legrövidebb út a sürgős dolga felé a kanapén át vezet, amire fel kell másznia, végig kell dzsalnia az ölünkön keresztül, majd lemásznia a túlsó oldalán, illetve ugyanezt vissza. Vagy ötvenszer. Amikor kicsit elfáradt, akkor befeküdt kettőnk közé, és egyikünkről a másikunkra nézve röhigcsélt azon, hogy milyen jó a buli.

zoard233

Azután szabályosan udvarolni kezdett agnusnak, bebújt az ölébe, felmászott az arcához puszit adni, hozzásimult, nyünnyögött, úgyhogy odamentem a gépemért, mert ezt nem lehet fotózatlanul hagyni. Természetesen amikor visszaértem (olyan tizenöt másodperccel később), a Muci odavágtatott a komódjához, olyan arccal, hogy nincs itt kéremszépen semmi érdekes, ne fotózzanak, dolgom van, és elszánt, munkába feledkezett arccal birizgálni kezdte a fiók húzókáját. Amikor azt megunta, akkor felállt, és a legfelső fiók ugyanolyan húzókáját javította meg, majd letérdelt, és a középsőét is megvizsgálta. Ekkor nemes egyszerűséggel fogtam, és agnus ölébe tettem, továbbá rászóltam, hogy legyen szíves spontán örülni és szeretni minket, mint azt tette az elmúlt több órában. A Muci természetesen elmosolyodni sem volt hajlandó, amíg a kezemben gépet látott, és végig olyan arcot vágott, mint akit akarata ellenére molesztálnak, ő nem is ismeri ezeket a nőket.

zoard234

Mondjuk agnus szerint csak fotómodellnek készül, és azoknak így kell nézniük, blazírtan és megvetően. Természetesen alighogy letettem a gépet, helyreállt az univerzum egyesúlya, és a csimpánzkölyök folytatta testbeszédével, hogy ő mennyire nem tud élni nélkülünk.

És a beszélőkéje valami elképesztően beindult, tegnap agnus is tanúja volt annak, hogy nyújtom a gyermek felé a vizes cumit, kérsz-e inni, kérdezem, mire Muccantás megrázza a fejét, és azt mondja, hogy nem. És tényleg nem kér. Bár jó lenne, ha több szót is ismerne, mert egyelőre mindent ezzel próbál kifejezni (kivéve azt, hogy baba, de ilyesmiről ritkán beszélünk), és nagyon vigyáznom kell, hogy ne használjam kérdéseimben az N betűs szót, mert ha azt mondom, hogy ideje volna ebédelnünk, nem gondolod, Mucikám, akkor Mucikám rávágja boldogan, hogy nem. Amikor felmászik valahova, és rászólok határozottan, hogy nem, akkor is visszaszól ugyanolyan határozottan, hogy nem, és örülve az egyetértésünknek, folytatja a megkezdett tevékenységet. Nem egy yesman lelkialkat.

Amúgy az alvás helyreállításával sokkal kezelhetőbb lett, de így is befigyelt egy szájbelső elvágása a margarinosdoboz peremével (ötezer foga jön egyszerre, mindent nagyon megrág), egy sárgabarackban, majd hangyákban hempergés, továbbá ha leülök vagy ágyban vagyok, akkor folyamatosan a székembe vagy ágyamba kapaszkodva ácsorog, pakol a közelből, és időnként hanyattesik (le tud ülni, de nem akar). Illetve valahogy szoftveresen kikapcsolta tegnap az asztali számítógépet (nem egyszerű, meg kell nyomni a windows gombot, utána kiválasztani a menüből a kikapcsolást, majd ráenterezni a kikapcsolásra az alapértelmezett újraindítás helyett). Ez utóbbit egyébként pont akkor tette, amikor a közelben nyíló Pipacstündér családi napközi honlapját nézegettem (várja pipacstündéreit és pipacsmanóit, csanával (ami nem tudom, mi), továbbá herbateával, meg lovaglással illetve korcsolyázással, pedig nekem tök elég lenne, ha egyszerűen csak a gyerek kezébe nyomnának három különböző méretű kupakot, és vigyáznának rá, hogy el ne essen), és ebből azt a következtetést vontam le, hogy nem akar pipacsmanó lenni.

266. fejezet – bürokrácia, szavak, mozgások

Közzétéve Szerző:
33

Tudom, hogy már írtam erről, de most megint aktuális, hogy ha nem utálnék ennyire levelezni a MÁK-kal, akkor íziben átjelentkeznék egyedülálló szülőnek, merthogy ha a magyar állam szerint alkotmányellenes, hogy jogilag több közöm legyen a fiúmhoz, mint bármelyik ismeretlenhez az utcán, akkor legyen már alkotmányellenes az is, hogy én kevesebb csépét kapok pusztán azért, mert ha az "ő" pénzükről van szó, akkor viszont hirtelen semmi bajuk az élettárs kategóriával. És igenis hátrányos megkülönböztetésnek érzem, hogy a fiúm bármelyik haverjával elmehetne az anyakönyvvezetőhöz, és egybeírnák őket, velem viszont nem, hiába szültünk egymásnak gyereket. És senki ne jöjjön nekem azzal, hogy nekünk ott van alternatívának a házasság, mert az nem ugyanaz a kategória, sem bonyodalmak, sem társadalmi megítélés, sem utánajárás, sem jogok és kötelezettségek szempontjából. De úgyis júniusban kell felülvizsgáltatni a gyereket a jogosultság szempontjából, akkor majd lehet, hogy beikszelem az egyedülálló kategóriát, ha tönkre is megy a havi 1500 forint pluszköltségtől a magyar államháztartás.

Na de vidámabb dolgok, Muci. A Muci okos, amit mindig is tudtunk, de egyre látványosabb. Egy csomószor utánozza, amit mondok (valamelyik este például a fiúm megkérdezte, hogy ugye nem aznap kell újratelepítenie a gépemet, én meg a megnyugtatás végett elég vehemensen válaszoltam, hogy nemnemnemnemnem, mire a Don, aki éppen az apján kismajmozott, széles vigyorral, lelkesen utánam mondta ugyanazzal a hangsúllyal, hogy nemnemnemnemnem, szóval ezt a nemezést is tőlem tanulta), és megért egy csomó szót: mindjárt (vö. mindjárt jövök, ha ezzel megnyugtatom, nem esik kétségbe, ha rövid időre kimegyek a szobából), csinálom (vö. csinálom már a tápszert, tudom, hogy éhes vagy, nem kell hisztizni, erre tényleg abbahagyja a hisztit, viszont szigorú tekintettel felügyeli, hogy tényleg a tápszert csinálom-e), gyere (ilyenkor felnyújtja mindkét karját, akkor is, ha hason fekszik, nagyon aranyos), Muci (ez az ő neve, erről majd a vizsgabizottságot is fel kell világosítanunk, hogy ő így tudja), kúszunk, mászunk (akármilyen röhincsélve is játszik a terapeutájával, ezekre a szavakra elkámpicsorodik, mert tudja, hogy komoly megpróbáltatás következik). Meg biztos van még egy csomó, ami nem jut eszembe, a mama és papa nincs köztük, mert nem szoktunk így referálni magunkra, nem vagyunk azok a papás-mamás típusok.

És tegnap dévényen is meg lett dicsérve a Don, mert asszisztáltan ugyan, de mászott magától. Furcsa módon ez most nem tudott annyira lázba hozni, vagyis nem furcsa, nekem a bármilyen aszimmetrikus mozgás volt a fontos, és nagyon szépen kúszik, innentől kezdve letojom, hogy most két hónappal előbb vagy később kezd-e mászni. Amúgy kábé egy hete megtanult parkettán is kúszni, azóta nekilátott a tágabb környezete felderítésének, a hálószobában elment egészen a küszöbig, illetve pakolássza az éjjeliszekrényemet, és a dolgok nagy részét, amit levesz róla, vissza is teszi a helyére (van Czeizelnek ez a "semmiből feltörő zseni" elmélete, na szerintem itt ennek megnyilvánulását láthatjuk, mert erre a mutatványra sem én, sem a fiúm nem vagyunk képesek). Amúgy mostanában az a legnagyobb mozgásbeli probléma, hogy nem mindig jut eszébe a gyermeknek, hogy kritikusabb helyzetekben csak az egyik kezével nyúljon tárgyakért, a másikkal támaszkodjon, mert különben felborul ülésből meg állásból, és ezért mindig ott kell lenni mellette, ha ilyeneket csinál (és ezért örülök, hogy kevés olyan bútorunk van, amibe kapaszkodva egyedül is fel tudná húzni magát, úgyhogy rajtunk gyakorol).

Még just for the record megjegyezném, hogy a dévényes terapeutát (4 éves gyógytornászi képzés orvosi egyetemen + több év gyakorlat + 3éves dsgm továbbképzés), illetve a gyerekorvost is megkérdeztem a (baby björn, hóna alatt is tartó) kenguruban előre nézve ültetésről, és egyikük szerint se lesz baja tőle, sőt, Muci esetében kifejezetten ajánlott, mert a hipotónia miatt ő reflexből hátrafeszít, így viszont nem tud, hanem kénytelen normálisan tartani magát (amikor éppen nem beledől pihenve). És tudom, hogy mindenki csak jószándékból figyelmeztetett, és pl. egy olyan babát, aki bújósabb és félősebb, vagy gyengébb én se raknék háttal nekem, csak mondom, hogy nem alapértelmezetten rossz a kifelé hordozás, akinek kétségei vannak, kérdezze meg orvosát, gyógyszerészét, egyébként meg mindenki csináljon, amit akar.

Amit nem értek, az a cuminemfogás. Mucifülű finommotorikusan kifejezetten állatjól teljesít, tegnap pl. két ujjal megfogta és megvizsgálta tornán a dévényes terapeuta medálját és fülbevalóját is, anélkül, hogy kirántotta volna, meg is lett dicsérve, de általában mindennel nagyon finoman bánik. Egyáltalán nem az a rontópál típus, az egyik-dolgot-a-másikhoz-ütögetem gyakorlatot is nagyon precízen, kocogtatással abszolválja, pici cipzárokat húzogat finoman, meg mittudomén, szóval kézügyes. Viszont a cumisüveget nem és nem hajlandó megfogni, pedig vettem neki direkt ilyen kapaszkodósat, akkor derült ki, hogy képes rá, csak egyáltalán nem akarja. Na mindegy, nem akarja, hát nem akarja, pár fog múlva úgyis vége a cumizós korszaknak, a poharat meg fogja (fogná, csak nem hagyom, mert félek, hogy magára önti).

Szóval a lényeg az, hogy minden nagyon jó, minden nagyon szép, és nem rohanunk sehova, így is mindjárt itt a szülinapunk (ez nem ilyen kismamás többes szám, hanem tényleg kábé egyszerre van nekünk).

264. fejezet – a hegyvidéki hivatalokról

Közzétéve Szerző:
16

Ma meg reggeltől görcs volt a gyomromban az okmányirodától + anyakönyvvezetőtől. Mert a Magyar Államkincstár még mindig nem küldte vissza a gyerek születési anyakönyvi kivonatát (van egy bejelentett lakcímem, ahol nem lakom, és van egy levelezési címem, ahol lakom. A MÁK konzekvensen az előbbire címzi a küldeményeit, amelyekben kivétel nélkül feltünteti a levelezési címemet is az adataim között), de tudom, addig örüljek, amíg van még családi pótlék; az útlevélhez viszont szükség van az anyakönyvi kivonatra is, úgyhogy úgy döntöttem, igénylek egy másdpéldányt.

A Hegyvidék önkormányzatának honlapjáról (Muci olyan MacLeod-fajta, pedig eredetileg vidékinek szántuk, de végül hegyvidéki lett – egyébként meg tudta-e ön, hogy a járművön született gyermekek esetében az a hely számít a születés helyének, ahol leszállnak a járműről?), szóval a Hegyvidék önkormányzatának a honlapjáról csak az derül ki, hogy az internettudatos hegyvidékiek szívesebben mulatnak Demjén Rózsi muzsikájára, mint Nick Cave-re, de még Leonard Cohennel szemben is előnyben részesítik őt, az viszont nem, hogy mikor rendel az anyakönyvvezető, úgyhogy felhívtam őket, és megállapodtunk, hogy megbeszélésünk értelmében a szükséges irataimmal, és a postahivatalban beszerzett illetékbélyegemmel szíveskedek a délután folyamán 17:30-ig megjelenni a 207-es iroda előtt, és nem kopogok.

Az objektumnál először nagyon szitkozódtam, mert csak sok lépcső volt, rámpa természetesen nem (mióta gyerekem van, rá kellett döbbenjek, hogy az országunk lépcsőkre épült), de később megenyhültem, mert kiderült, hogy én voltam a hülye, igazából van egy titkos, zegzugos járat a liftekhez az alagsoron keresztül, két ZÁRVA feliratú ajtón át, melyeknél meg kell nyomni (szabad megnyomni!) a csengőt, és akkor berregve feltárulnak, de ennek tudása csak szájhagyományon keresztül terjed. Mindegy, odafelé a Mucival azt játszottam, hogy csak viccből pattogtatom végig a lépcsőfokokon, és ő vette is a poént.

A 207-es ajtón nem kopogtam, hanem leültem előtte, és elmerengtem, honnan fogják tudni, hogy itt vagyok. Idővel kijött egy szőke hölgy a 209-esen, és azt mondta, hogy nagyon cuki a baba, mit szeretnék, úgyhogy beavattam. Akkor kijelentette, hogy segít, be se kellett mennem a batárral, adott egy űrlapot, elvitte a személyimet, két és fél perc múlva három példányban kitöltve, aláírva, iktatva úton voltam a kivonattal, és még arra is adott volna tippet, hogy mit mondjak, hogy ne kelljen illetéket fizetnem, de közöltem vele, hogy há-há, már késő, megvettem a bélyeget. Szóval minden várakozásomat felülmúlóan udvariasak és segítőkészek voltak velem, erre nem számítottam.

Utána, ha már ott voltam, gondoltam, megkeresem az okmányirodát, és időpontot kérek az útlevélhez, ekkor súgták meg a portások a titkos alagsori féregjáratot (mondjuk még több pontot osztanék nekik, ha odafelé nem csak elismerően nézték volna a mutatványunkat, hanem segítenek feljönni a lépcsőn, de biztos kötelező a posztjukon maradniuk, ha esetleg jönnek az oroszok, vagy valami). Az okmányirodában kiderült, hogy az időpontkéréshez is sorszámot kell húzni, aminek azóta sem látom értelmét, de mindannyiunk szerencséjére még azelőtt sorra kerültem, hogy lejárt volna a parkolójegyem. Akkor viszont kiderült, hogy nem az “időpontkérés az okmányirodába” vagy hasonló értelmű gombot kellett volna a sorszámhoz megnyomnom, hanem az “útlevéligénylés”-t, bármennyire is nem az volt a szándékom pillanatnyilag, de Muci mosolygott és cuppogott, úgyhogy a nénik elintézték, nyomtak nekem új gombot, átvezettek az ötös ablakhoz, felajánlották, hogy ültessem a gyereket a pultra, meg minden. A gyerek egyébként egészen jól tűrte az egészet, csak amikor kérdezték a nevét, akkor lett egy kicsit ideges (éppen kivettem a kezéből a tollat), és közölte mindenkivel, hogy nemnemnemnemNEM! Ezzel nagy sikert aratott, nevettek, ő is nevetett (neki mindegy, hogy min, csak nevessünk), azután szerencsére szabadultunk, mielőtt még sikerült volna nyálával borítania az egész helyiséget.

Hát ez történt ma.

247. fejezet – beszél, alszik, nemkúszik

Közzétéve Szerző:
14

Elképzelhető, hogy megvan a Mucifülű első igazi szava. Tegnap, amikor ellejtettem előtte a teli cumisüveggel, hogy rakjak bele még vasat és D-vitamint, akkor felháborodottan közölte velem, hogy nemnemnem, ugyanolyan hangsúllyal, ahogy én szoktam ezt neki mondani, amikor le akar fordulni valahonnan, vagy ki akarja verni a kezemből a kanalat (nem a vas zavarja, hanem ha nem adom neki oda azonnal a kaját). Ma reggel meg, amikor a hasáról visszafordítottam a hátára, hogy megtörölgessem az arcát, akkor is mondta, hogy nem. persze lehet, hogy csak véletlen.

A lent, bölcsőben alvás az tökre megy, bár tegnap kicsit elcsodálkoztam, hogy ki építkezik errefelé kora hajnalban, és mint kiderült, a Muci építkezett, vagyis nekicsapkodta a bölcsőt a radiátornak. De amúgy sokkal nyugisabb, mint képzeltem volna, hogy lesz, pedig másik szobába került, másik ágyba, és reggel körben rásüt a nap. Az az egyetlen hátránya a dolognak, hogy így számunkra este nyolckor bezár a konyha és a nappali, de hát így jártunk.

A kúszás témával meg az van, hogy baromira unom, és nagyon elegem van belőle, de a gyerek egyrészt még mindig hipotón derékban erősen, másrészt még mindig láthatóan féloldalas, és ezeket úgy tudná kimozogni "magától", ha kúszással vagy mászással edzene rá, csak egyelőre pont a hipotónsága miatt nem tud kúszni, patthelyzet. Mindenesetre most legalább már úgy megy neki, ha a lábfejét kitámasztom, úgy minden további ösztönzés nélkül végigszalad a szőnyegen, mint a csík, csak ennek az lett a következménye, hogy állandóan nekem rikoltozik, hogy menjek már oda, és kúsztassam. Volt most egyébként egy kilenc hónapos, időre született kisfiú előttünk a dévényen, helyeske típusú, azért néztem meg jobban, és rá is kérdeztem a terapeutánknál, hogy szintén hipotón-e, mert ugyanolyan hülyén ült az anyukája ölében, mint a Don szokott, és tényleg az volt, szóval lassan fél pillantásból diagnosztizálok, pedig kihagytam volna, hogy ebben legyek szakértő. Mindegy, mindenki azzal biztat, hogy óvodás korára nyoma se lesz az egésznek, nagyon remélem, mert ha így megy tovább, komoly űrt hagy majd az életemben a heti egy-két dévény hiánya.

237. fejezet – beszélget

Közzétéve Szerző:
23

Szóval van ez a videó, pár hete vettem fel, és igazából nem különösebben érdekes, mert a gyerek alig látszik rajta, illetve nincs benne komolyabb cselekmény sem. Azért nem látszik rajta jól a Muci, mert azt akartam rögzíteni az örökkévalóságnak, ahogy a láthatatlan barátaival beszélget. Rendszeresen megcsinálja ugyanis azt, hogy kipécéz magának egy mintátalan területet, falat, ilyesmi, jelen esetben a tetőtér ferde plafonját, és azzal komplex beszélgetéseket folytat le, röhincséléssel, meg minden. Szerintem amúgy nem szellemeket lát, én arra tippelek, hogy a csecsemőknél sokkal könnyebb sensory deprivationos tüneteket (bocsánat, nem tudom, hogy van pontosan magyarul, amikor megvonják az ingereket) elérni, és kompenzálásképpen hallucinálnak egy kicsit, és mivel az ember agya, főleg ilyen kicsi korban az arcok detektálására van beállítva, valószínűleg arcokat hallucinál. De ez tényleg csak egy elmélet.

(Azért arra ilyenkor is szakít időt, hogy néha egyet-egyet kedvesen belém rúgjon, nehogy mellőzve érezzem magam).

211. fejezet – nincs benne kép a kicsapongó életmódom miatt

Közzétéve Szerző:
14

Tegnap kilengtem este, és egy kicsit kiütöttem magam, megittam két kávét ugyanis este 9 és éjfél között, amitől reggelre komplett másnapossági tüneteket produkáltam, szédültem, hányingerem volt, ill. hasmenésem, és egyáltalán. Mivel nem akartam, hogy a gyermekem lemaradjon a heti tornájáról, önfeláldozó anya módjára kirebegtem a fiúmtól, hogy vigye ma ő dévényre, én meg visszaaléltam a párnák közé. Egykor felkeltem, kihámoztam Mucit a hordozóból, amiben beadta az alvó gyermeket a fiúm, töltöttem bele tápszert, váltottam rajta pelenkát, majd leraktam a bölcsőbe, azt sóhajtozva, hogy anya beteg, légyszi ma legyél el nyugiban, és Mucc a világ legjobb kiscsirkéje, mert így is tett, szép halkan beszélgetett az egerével négyig. Ezt tudnám felhozni mentségül, amiért nincs kép, de higgye el mindenki, hogy a célszemély szeme, mint a kárbunkulus, szája csücsöri, arcocskája rózsa, és a köcsög ekcéma is mintha múlna.

Nemrég volt egyébként először olyan élményem, hogy ha a gyerek nagyon csendben van, akkor biztos rosszban sántikál, és tényleg. Valahogy levergődött a dolgozószobában a játszószőnyegről, és amikor bementem, akkor éppen a fiúm hátizsákját rángatta diadalmas arccal kepesztve a padlón. Abba a hátizsákba egyébként olyan három ilyen muciméretű gyerek beleférne, de szerintem ha jól belenyomkodnánk őket, akkor négy is, szóval a jelenet nem nélkülözte a komikus elemeket.

Amúgy továbbra is dúl a szerelem köztünk, de szerencsére nem követem a vonatkozó szakirodalom utasításait, hogy ne áruljam el a valódi érzelmeimet, és várjam ki, hogy ő tegye meg az első lépést, mert arra szerintem csak úgy kábé egyéves kora felé kerül majd sor. Viszont azzal tisztában vagyok, hogy előbb-utóbb elhagy majd egy másik nőért (és ez a jobbik eset), és szorgosan látom el munícióval azokra az alkalmakra, amikor fel kell majd hívnia annak a másik nőnek a figyelmét arra, hogy velem ellentétben milyen szeretetlen, már-már rideg a viselkedése. Az "anyám puszilgatott, miközben kakiltam" és az "anyám oldtimert vett nekem karácsonyra" mellé felkerült az "anyám meghámozta nekem a szőlőt" is. Ja, és ha már itt tartunk, azt hiszem, megfejtettem a kajával való undokoskodás eredetét is, ugyanis ha teljesen folyósra keverem vízzel, akkor hajlandó megenni a dolgokat.

Egyébként más is szerelmes szokott lenni belé, bementem a munkahelyemre ugyanis, és odabent a nők kezébe nyomtam, 
amíg beszélgettünk pár szót a főnökömmel, és egyszer csak olyan visítás támadt odakint, mint egy rockkoncerten, amiből azt az egy értelmes szót lehetett kivenni, hogy "mosolygott".

Ami a hozzátáplálást illeti, mostanában belelkesültünk, és mindent megkóstoltatunk vele ujjhegyről, a narancsot szereti, a D'Arbo baracklekvárt szereti, a bacont szereti, a fruttapurát és a mustárt utálja. Mikor mondtuk neki, hogy felnőttkorában márpedig szeretni fogja a mustárt, akkor el is sírta magát, de lehet, hogy csak mert meleg volt neki a barlangászkocsmában, a hőt nem bírja.

Amúgy most hangfetisiszta lett, a hülye hangok minisztériuma egy személyben, sikítva hörög, ha rásüt a nap, sikítva hörög, ha megörül az elefántnak, sikítva hörög, ha meglát minket, mindezt rezignált arccal. Egyéb alkalmakkor olyanokat mond váratlanul, hogy "blö-blö-blö", illetve "gá", a zsiráfnak meg külön szókészletet tart fenn. És amúgy egy cuki, akkor is, ha sikítva hörög.

179. fejezet – a lie down comedianről

Közzétéve Szerző:
12

Van ez a játék, amit szoktunk a gyerekkel, hogy egymással szemben, úgy húsz centiről bégetünk vigyorogva a másik arcába, hogy heőő, heőő, heőő, heőő, heőőő!, stb. Asszem, az a lényege, hogy ki tudja az adott idő alatt többször mondani, vagy valami ilyesmi, mindenesetre a Don nagyon szereti (nyilvános fellépést nem vállalunk, one should never go full retard for the oscar). Na ma az volt, hogy megint elkezdtem lelkesen, de a malac csak somolygott, a szeme sarkából bámult huncutul összeszorított szájjal, majd amikor már teljesen tanácstalan voltam, hogy most mi van, diadalmasan kibökte, hogy hőőe.*

Hát nem kicsit nevettünk.

*Lefordíthatatlan szójáték.