védőnő kategória bejegyzései

328. fejezet – igazi gyerek lett belőle

Közzétéve Szerző:
5

Ma leóvakodtunk a körzeti rendelőbe, ahol a védőnő is megtalálható, 15 hónapos oltásra meg szintfelmérésre. Nem akarok dicsekedni, de a Muci az első felmérőjét csillagos ötösre teljesítette, még túl is, ami nagyon kellemes meglepetés volt számomra ahhoz képest, hogy eddig bárhova mentem vele orvoshoz, mindig volt valami hümmögős szemöldökhúzogatás valami miatt. Most meg csak annyit mondott a doktornő, hogy nagyon meg van ezzel a gyerekkel elégedve, a szóban forgó gyerek meg csak egyet nyikkant, amikor megszúrták. Az ideje többi részét azzal töltötte, hogy kiszúrt magának csajokat, és az agnuson már letesztelt módszerrel kokettált velük, miszerint hülye arcokat vág, kukucsol, és azt mondja, vau. A babáknak is azt mondta, hogy baba, baba, vau, mert mostanában nagyon foglalkoztatja ez a kutyakérdés, és szereti kibeszélni magából a gondolatait. A kutyának simán csak azt mondja, hogy vau vau nem, baba nélkül, vagyis kontextusba helyezi a mondanivalóját, emiatt nem kicsit vagyok rá büszke.

Ő is nem kicsit büszke magára, tudja, hogy vannak ellenállhatatlan fogásai, ezért ha már rettenetesen sokáig (kaja után fél percig) nem vettem ki az etetőszékből, akkor egyszerre berreg és tapsol, mert tisztában van azzal, hogy képtelen vagyok ilyenkor nem agyondicsérni, meg összepuszilgatni, és aki puszilgatja az embert, abba bele lehet kapaszkodni, és ki lehet mászni rajta a székből. Másik ilyen ellenállhatatlan húzása, hogy megtanult verbálisan vitatkozni. Elleste, hogy amikor valamit muszáj megtennem vele, annak ellenére, hogy ő azt mondja, hogy nem, akkor én azt válaszolom, hogy de. Ebből következően, ha én azt mondom, hogy nem, nem mászhatsz bele a vécébe, akkor kijelenti, tisztára az én hangsúlyozásommal, hogy de de (=ne haragudj, anyám, de ezt most meg kell tennem), és mászik tovább.

Amúgy akarata ellenére is nagyon jól parodizál engem, például amikor elkezdtem morogni vele, mert a körzetihez indulás előtt megfürödve, tiszta ruhában kihalászott egy szétolvadt csokit a szemetesből, és mindent összekent vele, akkor ugyanolyan hanghordozással ő is elkezdett csendben lamentálni magában halandzsául (de én értettem a mondanivalóját, miszerint nem igaz már, hogy az ember nagy nehezen szerez végre magának egy csokit, erre elveszik tőle meg molesztálják a ruhával), szóval képtelenség rá haragudni, ugyanakkor kiváló nevelő-oktató módszere van, mert már ötször meggondolom, hogy mit és hogyan mondjak neki.

207. fejezet – az evésekről és a védőnőről és a forgásról

Közzétéve Szerző:
19

Malac ma a héten harmadszor is átfordult hátról a hasára, ezzel rendszeresnek mondható a dolog, asszem, bár még messze nem mindig sikerül, amikor akarja. Most viszont nagyon akarta, mert odaraktam elé az egyik FP mókakockát. További fejlődési feljegyeznivaló, hogy felhúzza magát ülésbe a kezembe kapaszkodva, és pár(tíz) másodpercig úgy is marad, nagy boldogan lihegve, illetve ha tartom a hóna alatt, hogy el ne dőljön, akkor pár másodpercig ácsorog is szívesen.

Az evésén viszont nem tudok elmenni, tegnap délután volt egy kis konfliktusunk is. Nem kellett malacnak az a húsleves, amit előtte párszor jóízűen bevágott, és én nem vagyok egy evésnáci, majd ha nagyobb lesz, simán megkérdezem, hogy melyiket szeretné a rendelkezésre álló kínálatból, de tanúsítson már egy kis konzekvenciát. Úgyhogy tízpercenként megkínáltam megint, hátha csak még nem volt éhes, de volt nagy pfuj és köpködés és szájszélek biggyesztése. Azután elfogyott a türelmem úgy a negyvenedik percben, és nem csúnyán, de a legkevésbé sem gügyögős hangon rászóltam, hogy danizoárdfiam, most leszel szíves és hiszti nélkül elfogyasztasz legalább fél decit, de ez sem hozott eredményt. Az viszont látszik, mennyire nem tudja a malac, hogy kell veszekedni, mert ezen a ponton bár éppen sírdogálásba lovallta magát, de azért fülig szaladt rajtam a szája, mint mindig, ha keménykedni próbálok. Mondjuk ezzel a fiúm is így van.

Szóval aztán végül amikor már ki is teregettem és el is mosogattam, akkor nagy kegyesen mártíromarccal megevett egy fél deci húslevest, majd lenyomta rá a szokásos két és fél deci tápszerét. Ez oké, ma viszont minden további nélkül benyelte a maradék két decit ugyanabból a húslevesből, asszem, ezt hívják wtf-élménynek az aha-élmény mintájára. Ezt követően természetesen szintén evett még két és fél deci tápszert, ragaszkodik ugyanis ahhoz, hogy az az igazi étel, az összes többi hülyeség, mint a barack meg a húsleves meg csak az én szórakoztatásomra szolgál.

A védőnő egyébként ragaszkodik hozzá, hogy kanállal etessem, mert ha féléves koráig nem, akkor soha nem fog megtanulni kanállal enni. Én viszont úgy tudom, hogy féléves korig él az a reflex, hogy amire nem lehet rászopni, azt kilöki a baba a szájából, és ezt a személyes tapasztalataim is igazolják, úgyhogy a Don csak papíron eszik kanállal, egyébként főzelékes cumival nyomja a tízperces meneteket. Szóval elképzelhető, hogy ő lesz a világ egyetlen gyereke, aki soha nem fog megtanulni kanállal enni, de akkor legalább mutogathatjuk pénzért a cirkuszban, legfeljebb megírja majd a blogjában, milyen kegyetlenek voltunk. A védőnő másik ilyen kategorikus kijelentése az volt egyébként, amikor hazahoztam a babát, hogy ha nem keltem fel éjszaka is három óránként enni, akkor elsorvad és éhen hal, ezt nagyon plasztikusan le is festette, úgyhogy kis lelkifurdalásom is volt, amiért malac alapjáratban csak egyszer kel éjszaka, de utána az első hónap végére, ami alatt két kiló hízást produkált, vagyis megduplázta a súlyát, kicsit megnyugodtam, hogy egyelőre nem sorvad. Tegyük ugyanakkor hozzá, hogy alapvetően egy jóindulatú, lelkes nőről van szó, csak valamiért meg van győződve róla, hogy én egy szellemileg enyhén fogyatékos, kiskorú leányanya vagyok, akit állandó felügyelet alatt kellene tartani, de ehhez képest nagyon udvarias és türelmes velem, igazán próbál úgy kezelni, mint egy normális embert.

188. fejezet – sok jó hír, meg egy nagy vese

Közzétéve Szerző:
15

Ekcémahelyzet: felhívtam a gyerekorvost & a védőnőt, azt mondták, hogy ilyen hülyeség miatt nehogy bevigyem orvoshoz (amúgy sincs időpontjuk, a kötelező második menetére is csak januárra kaptam), hanem kérjek valami semleges gyógyszertári krémet, azzal kenjem, biztos a fogzás miatt érzékenyebb a bőre. Oké, vettem, és mindenesetre most nem fürdettem két napig, mert gyanús, hogy ő is a vízre érzékeny, és szinte el is múlt a foltos gepárdsága, viszont a koszmó bedurvult, hajj.

Dévényhelyzet: elvittem malacot most csütörtökön is, hogy ne legyen túl nagy kihagyás két kezelés között, hát nagyon meg lett dicsérve, leginkább rihegett-röhögött, tette-vette magát,és csak az utolsó tíz percben ordított, addigra kifáradt. Az a gyanúm, hogy ő már nagyon mozogna, csak én nem tudom olyan ügyesen tornáztatni. Mindenesetre mostanában erősen igyekszik az oldalára fordulni, több-kevesebb sikerrel.

Kórház:

Ami nem olyan jó: a ba vesemedence-megnagyobbodás még mindig megvan, beutaltak a SOTE Gyermekklinikára profibb ultrahangra. Lehet, hogy kinövi, lehet, hogy soha nem növi ki, de nem okoz problémát, viszont az is lehet, hogy igen. Mondjuk én valahogy annyira nem féltem, eddig se lett baja, pedig mennyit összebénáztam vele.

Ami jó: eltűnt a koponyában lévő ciszta. A homlokánál ugyan van egy kicsi tágulat, de szimmetrikus, és máshol nincsen, szóval ezt majd figyelik, de valószínűleg csak ilyen alakú a homloka. Az ultrahangon egyébként megkérdezték, nem akarok-e leülni, mert ez elég szörnyű, a gyerekek nagyon szoktak sírni, ehhez képest a Don, akit S. B. tartott, végigröhögte az egészet, mert imádja, ha nők fogdossák, meg csikizte a zselé.

A neurológiai vizsgálaton nem mertem bevallani a Dévényt (a főorvosnő nézte), így viszont teljesen meg volt lepve, hogy mennyit fejlődött ez a gyerek, milyen ügyes, meg minden. További gyógytorna szóba se került (azért én viszem továbbra is dévényezni), annyit mondott, hogy gyakoroljam vele a lábösszerakást, mert még mindig spárgázós alkat (azt a dévényes terapeuta úgyis gyakorolja vele, de én is). Egyébként meg nagyon szép dolgokat írt róla az ambuláns naplóba, rögtön úgy kezdte, hogy "volt koraszülött fiatalember" (nem fiúcska, mint eddig), illetve a sok pozitívum végén, hogy "gőgicsél, figyel, okos", csak így szerényen. Úgyhogy most már papírunk is van arról, hogy okos a Malac, pecséttel.

Az elmúlt két napban egyébként voltam dévényezni, a munkahelyemen, két boltban, fogorvosnál, a kórházban ultrahangon és neurológián, és este megyek céges karácsonyi vacsira. Ezek nagy részére a Don is jött, úgyhogy két program között mindig ájultan feküdtünk az ágyban, ami nagyon aranyos látvány, mármint nem miattam, hanem ugye a malacot mindig középre rakom, az apja 160 széles dunyhája alá, mert azt szereti, ő meg szétdobja kezét lábát, úgyhogy én csak a szélén férek el az ágynak. Akkor befészkeli magát, a lehetőségekhez képest az arcába húz egy párnát (ebben is tiszta apja), majd horkolva elalszik a törpéje, és időnként hangosan kacag álmában, de leginkább csak szuszog. Ennél édesebb dolog nincs, pláne ilyen hülye esős időben.

183. fejezet – félévértékelő

Közzétéve Szerző:
18

Jeles dátumok vannak most, a Don ma fél éves, és ma van négy hónapja, hogy hazahoztuk az intézményből, tegnap volt korrigált három hónapos, és tegnap volt egy éve, hogy megfogant.

Szóval ezalatt a négy hónap alatt, amit itthon töltött, hízott pontosan négy kilót, mert most 6,20. Mondjuk ebbő nagyjából kettőt a hazaérkezése utáni első hónapban szedett magára (most már nem mérem, hogy mennyit eszik, úgyhogy tegnap eszembe jutott, hogy legalább azt megnézem, havi szinten hízik-e eleget, aha, csakhogy a kívánatos hízás mértéke életkoronként változik és a születésihez kell viszonyítani, én meg csak két dolgot nem tudok, az egyik a születési súlya, a másik az életkora ebben a viszonylatban). Mindenesetre nem tűnik alultápláltnak, de a cherokee rugikon kívül minden reménytelenül széles rá.

Azt hiszem, így hat hónap után kijelenthetem, hogy a Don nagyon jó gyerek. Sírni szinte soha nem sír (na jó, pelenkázás után, kaja előtt van egy sor üvöltözés, hogy tudjam mihez tartani magam, de az negligálható), viszont rengeteget vigyorog. Az egyik kedvenc játéka az, hogy Nézik A Babát. Múltkor a fiúm bevitte a munkahelyére, ott elkezdte nézni, ettől a Malac teljesen extázisba esett, és félórán keresztül röhincsélt, ráadásul ez a kísérlet bármikor, bárhol megismételhető. Még a kajás bőgést is felfüggeszti pár másodpercre, ha rávigyorognak, és visszamosolyog. Időnként gurgulázva kacag, de csak ha valami nagyon vicces (meg néha álmában).

Másik kedvenc dolga a fürdés, főleg mióta beadtam a derekam, és vettem neki újszülött-szűkítőt. Rettenetesen élvezi, hogy csapkodhat, amennyit akar, és nem megy az orrába a víz, meg felnyomja magát hídba (a vízben ugye könnyebb), ilyenek.

És elkezdte mindig nézni, hogy én mit szólok a dolgokhoz, a kádban például folyamatosan az arcomat figyeli, miközben csapkod, de egyéb ismeretlen, vagy veszélyesnek tűnő helyeken is. Ha valahol jól érzi magát, csak időnként pillant rám, de mindig látótávolságban kell legyek.

Enni a szokásosat eszi, tápszer (Beba HA 2), sütőtök, krumpli, alma, körte, igazából ehetne többfélét is, csak nekem gondom van az új dolgok elfogadásával, azért a cékla kap majd egy lehetőséget. A védőnő a lelkemre kötötte, hogy rendes kaját csak kanálból adjak neki, de azt nem szereti, és szerintem korrigált három hónaposan hadd ne kelljen még kanállal szenvednie, majd megtanulja, ha itt az ideje, vagy eszik egész életében kézzel, bánom is én. Egyelőre főzelékes cumiból megy a sütőtök, abban profi.

És érdeklik a játékok, odanyúlni-megfogni-magához húzni egyelőre még csak a textilneműket szokta, de a dévényen imádja bökdösni például a macifejű, szétszedhető, billegtethető, csörgős izét, ami tipikusan az a borzasztó ronda, mesterséges küllemű műanyag játék, amitől engem a víz is kiver, de a Don akarata az első, úgyhogy felkutattam és beszereztem neki karácsonyra. Remélem, addig nem dönt úgy, hogy a hülye maci miatt kell dévényezni, és látni sem bírja. Na, lényeg, hogy minden tetszik neki, ami színes és hangokat ad, vagy nagy fehér falfelület, de a kedvenc még mindig az elefántos ágytakaró.

Ha már dévény, nagy hümmögés után közölte velünk hétfőn a terapeuta, hogy mostantól elég hetente egyszer mennünk, mert a malac jól halad, a korrigálthoz képest előbbre van. De kell még járni, mert laza. Szóval most abból állnak a fizikai képességei, hogy felkönyököl, nagyjából tetszőleges ideig úgy marad, illetve igény esetén ebből a hátára fordul. A feladat az, hogy hanyattból is tudjon hasra, de egyelőre nem érti, amikor tuszkolom az oldalára (a terapeuta szerint minimálisat segítsek, és ő is tegyen bele valamit), hanem azt hiszi, ez egy újfajta babamasszázs, és kéjesen nyögdécselve vigyorog.

Az éjszakát este f8-tól legalább reggel 6-ig átalussza, de tegnap meg ma például csak nyolckor keltett, nem is feküdtünk már vissza. Napközben csak szunyókál néha ott, ahol éppen van, nincs időhöz kötött alvása.

Ja, és a legjobb a végére: tegnap nagyon büszke voltam a Donra, mert végre Rosszalkodott. Először azt hittem, véletlenül esett ki a cumi a bölcsőből, de harmadszorra gyanút fogtam, különös tekintettel arra, hogy a fekmagasság körül van vagy tíz centi teli deszka, meg felette is rácsok, úgyhogy megfigyeltem az aktust, és a Malac valóban szándékosan tornázza kívülre a cumiját. Ez azt jelenti, hogy tud fogni, céljai vannak, szándéka, kész terve a jövőre nézve, bízik bennem, hogy mindig odamegyek visszaadni a cumit, és nem tejbetök. Jó nálam, na.

165. fejezet – ami nem öl meg, az erősebbé tesz (avagy a babakocsicipelésről és a kúpról)

Közzétéve Szerző:
33

Úgy vagyok én mostanában, mint Siddharta Gautama, amikor húszévesen szembesült az élet árnyékos oldalával (meg az is párhuzam köztünk, hogy én is éhezem, de én nembánatomban, hanem hogy visszanyerjem leányos gazellatermetemet).

Szóval tegnap kiderült, hogy amikor a bépesti anyukák arra panaszkodnak, hogy nem lehet babakocsival közlekedni a városban, az nem ám hiszti, hanem rögvalóság. Ugye malacnak kifejezetten kecses a kocsija, pláne autósüléssel, ahogy tegnap vittem, ezzel együtt az autótól a fogorvosig szembesültünk (1) a kocsibarátságtalan zebrával, (2) a kapuval, amin nem fér be, (3) öt rámpátlan lépcsőfokkal a liftig, (4) a lifttel, amibe 2 cm híján nem fért be a kocsi, (5) az ajtóval, amin nem fér be a kocsi. Végül megoldottam úgy, hogy egyik kezemben a hordozó, a másikban a kocsiváz összehajtogatva, de mulattam már jobban is.

Ma meg a Don megkapta a kötelező két hónapos oltáskombinációt (a körzetinél, mert így volt egyszerűbb), és ez még egyáltalán nem volt horror, úgy viselte, ahogy vártam, ordított kettőt, majd vigyorgott az összes nőkre (ennek még a körzeti orvosa sem tudott ellenállni, nagy franc a malac, még ha kicsit rövid is az emlékezete). Utána viszont kiderült, hogy fel kell vágni a nyelvét, mert le van tapadva, valszeg ezért is nem ment a szopás neki annyira (szóval ha erőltetem a csak szoptatást, mostanáig többször éhenhalt volna), és ez nem kellemes gondolat nekem. Állítólag nem fáj, de valószínűleg ezt nem csecsemők körében végzet közvéleménykutatás során állapították meg.

Másrészt most be kellene neki adnom a lázcsillapító kúpot, ezt többször a lelkemre kötötték, de egyrészt nem tűnik lázasnak a Don, csak bágyadt, másrészt meg nagyon berzenkedem az ilyesmi ellen. Szerintem ha az egyik ember a másik ember végbelébe akar dugni valamit, ahhoz mindenképpen a felek közös akarata (vö. konszenzus) kell, és különben sem csináltam még babával ilyesmit, mi lesz, ha keresztben rakom be, vagy nemtom. De azt sem akarom, hogy esetleg belázasodjon. Jajnekem.

145. fejezet – utórezgések a tegnaphoz

Közzétéve Szerző:
14

Tegnap az is szóbakerült a gyerekorvosnál, hogy adassam má be a malacnak a Rotarixet (a Rota-vírus elleni oltást). Kérdeztem a mellékhatásokról a doktornőt, és azt mondta, eddig náluk egyetlen gyereknek sem lett baja tőle, amennyiben meg tudom finanszírozni, nyomjuk bele. Otthon azért utánaolvastam, és egyrészt koraszülötteknél magas a csökkent immunválasz kockázata, másrészt a vékonybél vastagbélbe csúszását eredményezheti, amire a korababák szintén hajlamosabbak. Mindenesetre tépelődtem, tépelődtem, és végül a magasabb hatalmakhoz fordultam, felhívtam házi istenünket, S. B.-t. Ő egyrészt tájékoztatott, hogy a malac kolonizációja még mindig megvan, próbáljunk meg rá valami új dolgot (ez is olyan rendes tőle, a többi kórházi orvos azt mondja erre, majd kiürül magától), másrészt ne adassam be a rotát, mert a fertőzés elsősorban a közösségi gyerekeket veszélyezteti, rengeteg korababa elkapja a betegséget az oltóanyagtól, és egyébként is van ötezer hányós-fosós fertőzés, ha egyet kilövünk, azzal még nem vagyunk sehol.

Nem mondanám, hogy ez megerősítette a bizalmamat a gyerekorvosban.

Felhívtam a védőnőt, hogy tájékoztassam a dologról, hátha lesz neki utánunk más koraszülöttje is, és azt mondta, ő is csodálkozott, hogy miért nyomta ennyire a dolgot a gyerekorvos (mondjuk azért szólhatott volna, ha csodálkozik, megértem, hogy a kollégájának nem akart ellentmondani, de a kezembe csúsztathatott volna egy cetlit, vagy felhívhatott volna ismeretlen számról, elváltoztatott hangon). Ha már így beszélgettünk, elmeséltem neki, hogy a malac ma reggel Kihúzta a Karját (van ez a gyakorlat, hogy a lehető legkevesebb segítséggel át kell fordítanom a malacot hasra, a kruciális pontja az, amikor ki kell húznia maga alól az alsó karját, na ezt ma reggel megtette, mialatt leszaladtam leforrázni a teámat, persze lehet, hogy titokban a zsiráf segített neki, de akkor meg az ő mozgásfejlődésére vagyok nagyon büszke), a védőnő ennek nagyon örült, azt mondta, ő nem lát különösebb gondot a malaccal, de azért nagyon figyeljek oda rá, és tornáztassam.

A következő fejezetben a malac teljes báránynak öltözik. Stay tuned.

143. fejezet – a körzeti orvosnál

Közzétéve Szerző:
19

Voltunk ma körzeti gyerekorvosnál, hát nem tett rám jó benyomást. Nem tudom, a többi gyerek mennyire brokkoli ebben a korban, de Zorcsi bizonyos dolgokat már megért, és elég fontos számára a nonverbális kommunikáció, szóval nem olyasvalaki, akivel tárgyként lehet bánni. Nem azt mondom, hogy atomfizikáról szoktunk szavak nélkül társalogni, de ha akarok tőle valamit, akkor szemkontanktus teremtek, elmondom neki, hogy mit akarok, eközben ráutaló magatartást is tanúsítok, és akkor általában megérti, és a kedvének függvényében együtt is működik. Ehhez képest ma a doktornő felhúzta ülésbe, megnyomogatta a talpait, majd kijelentette, hogy a gyerek nagyon hipotón (=gyenge az izomtónusa), és erősen jobboldalos, mert nem nyomta ki magát és nem emelte a fejét, pedig összesen annyiról volt szó, hogy én a malac jobb oldalán álltam, a doktornő meg végig hozzám beszélt, és kísérletet sem tett arra, hogy a gyerek figyelmét magára vonja. A malac pontosan tudja pedig, hogy ha vele szemben vagyok, és azt kérdezgetem, hogy na hogy emeli a fejét a baba, akkor fejet kell emelni, és attól mindenki extázisba esik körülötte, és simán kinyomta magát ma egyenes lábúvá a doki után, amikor ellenállhatatlan késztetést érzett, hogy beleharapjon a nyakamba táplálkozás céljából, de ha csak úgy fogják és elkezdik macerálni, akkor fogalma sincs, hogy mi van. Ja, és alapértelmezésben mindig arra fordul, amerre és vagyok, kivéve, ha a zsiráf vagy a fiúm is jelen van, csak hogy tudjam, hol a helyem a rangsorban.

A bal oldaláról meg annyit, hogy a zsiráfot is bal kézzel szerezte meg, szóval azt kijelenteni egy perc után, hogy nem képes a bal oldalát használni, szerintem egy kicsit erős túlzás. És ha valaki egyszerűen nem hajlandó öt perc erejéig kizárólag egy kisgyerekre összpontosítani (vagy napi nettó egy órán keresztül, ahogy a rendelési időből kiszámoltam), akkor inkább ne menjen gyerekorvosnak, de nekem meg ne kelljen összepakolni a gyereket és oda-vissza utaztatni csak azért, hogy hülyeségeket hallgassak róla (ettől függetlenül a malac tényleg gyenge egy kicsit, meg főleg lusta, de nem féloldalas, és egy ilyen gyerekorvostól én nem fogom megtudni, mit kell vele tornázni, szóval nem tetszik ez az egész).

A védőnő viszont aranyos volt, köszönt a malacnak, játszott is vele meg minden, jól elvoltak.