8. hónap kategória bejegyzései

215. fejezet – állapotjelentés

Közzétéve Szerző:
28

Este igyekszem fényképeset is, most csak egy gyors hófordulós.

Muci valósan 8 hónapos, korrigáltan 5 hónapos, és hálistennek, ez lesz az utolsó olyan hónap, hogy az egyik kora innen, a másik túl van a félévesen, mert ez nagyon bezavar nekem (a fél évesség sok szempontból fordulópontnak számít, és sose tudom, mennyinek számoljam őt).

Méretek: Mucit tegnap a védőnő kaja előtt, kaka és torna után 7 kilónak, illetve 70 centinek mérte, és fogalmam sincs, hogy mennyinek kellene lennie, de megdicsérte (a havi hízás ugyan csak olyan 400g, de most már lassan féléven túlinak lehet számolni, és akkor lelassulhat a hízása).

Alvás: éjszaka a megszokott 12 órák, napközben két evés között olyan egy órák.

Evés: olyan napi 1 l tápszer, esetleg kicsit több, és ma reggel állította fel az egy alkalomra elfogyasztott legnagyobb mennyiség rekordját 4 dl tápszerrel. A hozzátáplálás ellen berzenkedik újabban,ha megeszi, akkor olyan 2 dl-t eszik. Kap alap zöldségeket & gyümölcsöt, illetve csirkehúst. Megnyalhat mindent, amit kinézett magának, eddig a kedvence a bacon és a baracklekvár, mustártól sír. Csak tőlem hajlandó a szokásos mennyiségeit elfogyasztani, a személyzet többi tagjával inkább játszik.

Fogak: nuku, csak nyál ezerrel, meg az ínnyel harapdálás.

Egészségügy: a fiúm is panaszkodott múlt héten a hasára, szóval valószínűleg mégis elkaptunk valami gyomorbajt, Muci ezt annyival megúszta, hogy szerdán kétszer kakált a napi egy helyett, kedélyében és hőmérsékletében egyéb változás nem állt be. Eddig ez volt a legsúlyosabb betegsége, meg persze a köcsög ekcéma, ami ellen kétóránként kenem az arcfelületét, ez segít is, engem viszont kicsit aggaszt, hogy ez csak tüneti kezelés.

Finommozgás: egyik kezéből a másikba átvesz dolgokat, most éppen itt fekszik mellettem, és az előbb meglátta a cumiját, megfogta, és különböző irányokból megpróbálta a szájába tömködni, harmadikra sikerült is ráharapnia a latexre. Tegnap meg többször megvakarta a homlokom, és az apja is jelezte, hogy neki is, ami azért végtelenül cuki, mert ugye az ekcémától Mucinak a homloka viszket, erre megvakarja a miénket is, hogy nekünk is jó legyen, annak ellenére, hogy én gonosz módon nem hagyom, hogy magát kaparássza.

Nagymozgás: forog minden oldalra, mint a motolla, és ha nagyon akar, akkor olyan egy métert képes vergődni a kívánt irányba (esetleg egy másikba), hogy milyen módszerrel, az rejtély, mert kúszni úgy próbál, hogy hasonfekve felemeli a fejét, illetve mind a négy végtagját, és nagyjából mellúszó mozdulatokat végez. Erről szoktam beszélgetni vele, hogy így nem fog menni, de egyelőre nem hisz nekem.

Beszéd, hangok: nagy dumás, kész történeteket képes előadni, különösen, ha odébb vagyunk egy szobával, olyankor hallgatjuk, ahogy változatos hangkészlettel, komolyan hangsúlyozva magyaráz a csacsinak, és halkan röhögünk. Ha valakinek (apjának, anyjának, a zsiráfnak, a néninek a közértben) mondani akar valamit, akkor utánaszól, hogy he. Ha éhes, a száját nyalogatja, és mutogat rá. Meg mindent kommentál, ha fel akarom emelni, akkor nagyokat nyög együttérzésében, ha levetkőztetem, akkor vigyorogva, vá-vá-vázva didereg, ha fejen áthúzós ruhadarabbal közelítek, akkor még mielőtt hozzáérnék, fuldoklós hangokat ad, illetve köhög (szintén vigyorogva).

Mit szeret: Muci szereti a hosszú, tengerparti sétákat, és a meghitt beszélgetésket a kandalló tüze mellett. Muci szereti, ha öltöztetik, ha vetkőztetik, ha pelenkázzák, ha etetik, ha puszilgatják, ha fejjel lefelé lógatják, és ha nézik, ami nagy szerencse, mert az ideje nagy része ezekkel telik. Muci továbbá különösen szeret az apjával játszani, mert akkor lehetősége nyílik a fejjel lefelé lógásra, a magasban repülésre, illetve arra, hogy úgy menjen le a lépcsőn, hogy az apja a kezénél fogva lógatja maga előtt, asszem, most az a kedvence. Velem azt szereti játszani, hogy idefektetem mellém az ágyba, ő az oldalára fordul, hogy felém legyen arccal, és mindkét kezével kurkászik engem, simogat, markolászik, kaparászik elmélyülten, amit én kábé öt percig bírok dolgozva, utána én is felé fordulok, és puszilgatni kezdem. Szereti továbbá, ha mindenféle nénik körbeállják, és azt mondogatják, hogy milyen aranyos baba.

Amit nem szeret: ha a dévényen már ezerszer szólt, hogy ez így tök jó, barátkozni meg játszani, de nyomogatni azért nem kéne, és ennek ellenére tovább nyomogatják. Ha már majdnem odaadom neki a tápszert, de akkor várnia kell még egy kicsit, mert rakok bele még vasat is. Ha már nagyon álmos, de nem tud aludni, mert muszáj még játszani, meg hasra fordulni. A mustárt.

Szóval egyelőre kívánni sem lehetne jobb babát, imádjuk, büszkék vagyunk rá, soha jobb dolog nem történt velünk, mint ez a gyerek.

214. fejezet – képességek és árak

Közzétéve Szerző:
5

Muci továbbra is napról-napra láthatóan fejlődik, most már akkor fordul hasra vagy hátra, amikor akar, és szerencsére akar is, a szókincsét a sikítozáson kívül pillanatnyilag a bugu-buguzás uralja, és lassan be kell vetnem az egyik nagyobb cumisüveget is, mert a 2,5 deci már nem elég.

És vannak olyan képességei is, aminek azért nem örülök annyira, pl. megtanult vakarózni, de nem csuklóból, hanem az ököklbe szorított kezét a homlokára helyezi, és nyitás-csukással kaparássza, ennivaló. Persze azért mindig szólok neki, hogy Mucifiam, ne vakard (az ekcéma miatt), és akkor szófogadóan abba is hagyja. Az ekcéma egyébként végre reagál a brute force-os kezelésre, óránként kenem a receptes krémmel + neogranormonnal, és már csak halványrózsaszín. Meg kaptunk a fiúm anyukájától valami cseppeket, meg homeós gyógynövényt fürdéshez, meg tippet, hogy klórszűrőt a csapra, ez mondjuk eszembe juthatott volna magamtól is.

Az apja meg újabb és újabb trükköket vet be, hogy megnevettesse, az egyik sikeres próbálkozás a tapsolással-csettintgetéssel volt, de a legnagyobb öröm akkor tört rá Zoárdra, amikor a zsiráf elkezdett ugrálni a hasán. Valamiért ő is éppen annyira imádja a zsiráfot, mint mi, pedig ötezer plüssállata van, a zsiráftól pedig eltiltottuk,de mégis, ha bekerül az ágyunkba, első dolga, hogy kikutatja, melyik párna alatt van a zsiráf, és utána örömmel üdvözli. egyébként sok terhesség előtti, gyerekvállalással kapcsolatos félelmem bizonyult alaptalannak, és szeretném megnyugtatni a hasonló cipőben járókat, hogy így történt ez azzal az aggodalmammal is, miszerint a gyerekemet soha nem fogom olyan aranyosnak találni, és úgy szeretni, mint a zsiráfot.

A végére még egy rövid elemzés a gyermektartás mibekerüléséről, mert többen kérdezték, hogy hogyé' van egy ilyen muci, hát, ebben a hónapban olyan 48 000 forintot költöttünk rá. Ebből a Dévény volt 15 (az egyik héten beteg volt), ezt rögtön ki is húzhatják, akik egészséges gyereket terveznek, ehhe-ehhe, a tápszer került 11 000-be, ezt meg az anyatejesek negligálhatják. A hozzátáplálós cuccokra 3400 forintot költöttem, de még másfél-két hétrevaló van belőlük, minden alapanyag bio, vagy hasonló kategória, én készítem el, összehasonlításképpen mindez üvegesből egy hónapra 8000 forint lenne. A pelenka 7048 forintba került Mucinak, de még ebből is van egy kétheti adag, darabját olyan 36 forintért veszem (pampers, dm, libero, mindig kapok valamelyikre kupont a dm-ben), napi átlag 5 darabot használ, ez havi 5580 forintra jön ki. Seggtörlőből a decemberi még bőven tart (napi 1-2 darab), azt nem vettem. Más krémet, fürdetőt nem használok rá (illetve fürdetőt néha, de az hónapok óta tart) az ekcéma miatt. Ruhát kapott 8780 forintért, de arra nem lett volna feltétlenül szükség, csak a leárazások miatt bevásároltam az egy mérettel nagyobb korára, kapott továbbá egy latex főzelékes cumit, illetve két játszócumit (mert rútul elkényeztetem) összesen 1300 forintért, illetve az ekcémakréme volt 1468 forint, játékot most nem vettem neki, talán ezért rángatja ebben a pillanatban az egyik zsák könyvemet. Szóval ridegtartásban, és ha nem kell dévény és anyatejes, akkor megúsztuk volna olyan 12 000 forintból (pelenka, hozzátáplálás, ekcémakrém), az átlagos babaköltségek szerintem valahol a miénk és eközött vannak, és a miénkbe még azt is bele kell venni, hogy nem számolunk a "kapott" dolgokkal (keveset is kapunk, meg a költségek nagy részét nem is az teszi ki). Ja, és az érzés, az megfizethetetlen.

212. fejezet – képekkel

Közzétéve Szerző:
37

Ma estefelé másodfokú viharjelzés volt idehaza, mert Muci, akinek a bélműködéséhez órát lehetne igazítani — mondjuk egy +/-30 perc pontosságú órát, mert tradicionálisan egy nap egyszer, délelőtt tíz és tizenegy között végzi a nagydolgát –, este is kakit villantott, folyósat, úgyhogy gyanakodni kezdtem, hogy elkapta  tőlem a kávét. Természetesen rögtön stratégiát alkottam, és megkíséreltem megitatni, először vízzel, majd babateával, ill. durván híg tápszerrel, de Muci úgy csinált a szájával, mint a szobaszökőkút, úgyhogy azt a következtetést vontam le, hogy nem szomjas (eddig csak a kórházban ivott, mert ott meleg volt). Lefekvéséig kihegyezett idegekkel figyeltem a cselekedeteit, de csak büfizett hármat, úgyhogy elképzelhető, hogy nem kell kórházi pakkot csomagolnom, lábon hordja ki.

Így nézett ki közvetlenül lefekvés előtt (a homloka nem a láz fakasztotta verejtéktől csillog, hanem a gyógyszertári krém + neogranormon kombótól, amivel a köcsög ekcéma ellen harcolok):

zoard100

Amúgy mostanában a váratlanul fel-feltörő nevetése a legédesebb benne. Ő olyan, hogy amikor a baba nevet, akkor az egész világ vele nevet, amikor mosolyog, akkor az egész világ vele mosolyog, amikor pedig sír, akkor izé, megetetjük vagy letesszük aludni, és abbahagyja. Szóval a minap este ülünk a nappaliban, én akkor értem haza bevásárlásból, és kezdtem etetni a babát, a fiúm meg felajánlotta, hogy kipakolja a szatyrokat, és tényleg ki is pakolta, a nappali padlójának közepére, általam beláthatatlan logika szerint csoportosítva az élelmiszereket (oké, két órán belül elrakott mindent a helyére). Szóval megtalálta a pluszt, és elkezdte dobálgatni, én meg merengtem, hogy szóljak-e neki, hogy óvatosan, mert csak a harmadik boltban találtam ilyen isotoniásat, amit ő szeret, de olyan aranyosan játszott, hogy inkább nem szóltam, a baba meg megbűvölten nézett, és akkor egyszer csak leesett a plusz, mire a baba hangosan kacagni kezdett (nagyon ritkán csinálja, jól be kell hergelni hozzá, általában csak nagyokat  vigyorog). Szerintem mondanom sem kell, hogy ezt követően egész este dolgokat dobáltunk, hátha, de nem ismételte meg.

A másik nagyon aranyos, ahogy mindig a fejére húz mindent, hálistennek, eddig is messze pakoltam tőle a nejlonzacsikat, ez az egyik heppem, de borzasztó imádnivaló, ahogy nagyokat szuszog boldogan a takarója alatt, és totálisan megsértődik, ha leveszem a fejéről, nagyon csúnyákat röfög olyankor. A kép elkészülte után húsz perccel megint ránéztem, és már az egész takarót a fejére küldte.

zoard102

Bónuszként még egy macis-sejtelmes, miszter januárról.

zoard101

209. fejezet, képekkel

Közzétéve Szerző:
21

Volt ugye asszem az ötödik osztályban egy olyan sztori az olvasókönyvben, hogy Kőrösi Csoma Sándor előre edzett a világjárásra, és a padlón aludt, illetve kenyéren és vízen élt. Ez mély benyomást gyakorolt rám már akkor is, de most már én is ismerek egy ilyen fiút:

zoard097

Don Kőrösi Csoma Muci (Vulkán Turul Kilián) ma délelőtt reggeli után lekúszott a játszószőnyegről, és elaludt. Édesanyja ugyan visszahelyezte törékeny kis testét a puhára, de Muci erre felháborodottan, csukott szemmel elröfögte, hogy a lélek már kész, még ha a test erőtlen is, és visszakúszott a fapadlóra, ahová csupán a legszükségesebbeket, vagyis a textilpelenkáját vitte magával a spártai jellemű fiatalember.

Azután az volt, hogy játszani azért visszaraktam a szőnyegre, feje alá párna, hátha az megakadályozza a további világjárásban, mert korlátozó típusú anya vagyok, de Muci fél pillanat alatt átfeküdt a párna mellé:

zoard098

És időközben valószínűleg arra is rájött, hogy ha Tibet-kutató szeretne lenni, akkor nem ártana valamiféle helyzetváltoztatásos technikát kifejlesztenie, mert Tibet elég messze van, úgyhogy miután hasrafordítottam, végignézhettem, amint kis tűnődés után a hátára fordul, majd tovább abba az irányba megint a hasára, mindeközben végig a kezében tartva a textilpelenkát elgondolkozva nézegeti a világot. Szóval lassan vigyázni kell majd, mert a gördüléses módszerrel egész komoly távolságokat képes leigázni.

További friss featurék, hogy most már szinte mindig állásba húzatja magát, amikor ülésbe szeretném húzni, és ott a kezembe kapaszkodva vigyorogva bambul, meg ma, amikor az ölembe vettem dajkálni, akkor konkrétan felült az ölembe, és megtartotta magát egy kis ideig, meg a cumiját ki-be veszi a szájából (ha kiesik a kezéből akkor reménytelen, hogy vissza tudja tenni, de amíg fogja, addig olyan ötven százalékos sikerrel megy neki a dolog), meg egyáltalán, okos, ügyes, nagyon Muci.

És van vele ez a dolog, hogy borzasztó kis kedves, jóindulatú, huncut a pillantása, ami példaértékűen tükrözi a lelkivilágát is. Ha nagy ritkán sírás van, mert éhes vagy álmos, akkor is azért rám vigyorog párat, amikor felveszem, és ilyenkor tök olyan érzésem van, hogy azt akarja mondani, hogy oké, eljátssza a hisztis kisbabát, mert tudja, hogy ez a szerepe, de igazából mióta hazahoztuk, azóta minden a legnagyobb rendben, és nekünk nagyon jó ám együtt. És reggel is nem ám sírás van, hogy éhes, hanem egy darabig énekelget az ágyában, utána áthozzuk közénk, és egy fél órán keresztül csak játszunk, amin nagyokat kacag. Mondjuk ez minden bizonnyal megváltozik majd, amikor képes lesz egyedül felkelni és átjönni (a jobbik esetben, a rosszabbikban egyedül felkelni és elfoglalni magát, mondjuk az antennák drótjainak konnektorba dugdosásával), de ahogy Buffy mondaná, azon a hídon majd akkor kelünk át, ha odaértünk.

Ui.: még egy közeli szép Muci:

zoard099

208. fejezet – az I. sz. gyermekklinikáról

Közzétéve Szerző:
12

Na megjöttünk a profibb ultrahangról. Malac tökéletes kívül-belül.

Mert ugye a Jánosban nem olyan jó az ultrahang, úgyhogy S.B. beutalta I. "Husinyuszi" Húsnyulat az I. sz. Gyermekklinikába, mert gyanús volt a feje is, meg a bal veséje is. Én meg már napokkal előre kissé feszkó voltam, aggódtam is, meg utálom a kórházi hangvételt is.

Oda már rutinosan nem babakocsival mentem, mondjuk azt soha nem fogom megérteni, hogy miért spórolták le az összes gyermekegészségügyi intézményről a rámpát, biztos drága a beton, de mindegy, ezúttal is bejött a tippem. Kórházi hangnemet ezúttal csupán a betegfelvétel alkalmazott, az is egy olyan jó közepes volt, és amikor megnőtt a sor, nyitottak új kasszát.

A vizsgálat meg maga úgy zajlott, hogy az ultrahangos doktornő rögtön indításként mondta, hogy én rendezkedjek el nyugodtan, addig ő fogja a gyermeket, majd rögtön megérdeklődte Zoárdtól több ízben, hogy ő egy huncut husinyuszi-e. Én ugye ahhoz vagyok szokva, hogy miközben a hordozót a lábammal támasztom, egyik kezemben fogom a kabátom, másikban a táskám, mert mindig rámreccsennek, hogy a kint hagyott cuccokért felelősséget nem vállalnak, közben a harmadik kezemmel próbálom a gyerek papírjait előkotorni (mármint ez a körzetinél van, a Jánosban még be is kell öltözni bentibe, úgy hurcolom a cuccom, de ott legalább kedvesek). Ehhez képest itt volt benti fogas, szóval tisztára a Hiltonban éreztem magam, és senki nem csattogtatta a nyelvét, hogy igyekezzen, anyuka, lehet, hogy ők nem olyan profi egészségügyi személyzet. Zorcsi nyelve persze rögtön megeredt attól, hogy lehusinyuszizták, és a vizsgálat alatt elmondta az egész élettörténetét szerintem, meg a jövőbeli terveit is, a vizsgálóorvos meg még azt se kérte, hogy fogjam le a fejét, azt mondta, hogy majd ő követi, úgy jobb a babáknak. Közben kiderült, hogy a feje tele van aggyal, csak domború a homloka, mint az enyém, meg a vesemedencéje sem kóros, együtt örültünk. Egyébként  Dr. Várkonyi Ildikó vizsgálta, csak azért írom le, mert mindig annyira örülök, ha ilyen normális, rendes orvossal vagy közintézővel találkozom, és szerintem megérdemlik a reklámot.

A diagnosztizáló orvossal sem volt probléma, megint megállapításra került, hogy nem is látszik a koraszülöttség, és ő  ugyan nem gügyögött fél órán keresztül a malacnak, csak köszönt neki és megsimogatta, de ezért nem vonok le pontot, mert alapvetően türelmes és elnéző vagyok az emberi hiányosságokkal szemben.

Felhívtam S.B.-t is, együtt örültünk, rákérdeztem a pneumococcusra és a prevenarra, megerősítette, hogy ő a saját gyerekének az én helyemben nem adatná be így,hogy se testvére, se közösségbe nem jár, csak most divatosak ezek a cuccok, de szúrassam majd inkább egyszer két éves korában, mint most háromszor. Eziránt csak azért érdeklődtem újfent, mert a körzeti lekapott a tíz körmömről, amiért még nem adattam be a Malacnak, gondoltam, csekkolom, hogy jól emlékszem-e, vagy tényleg a gyermekem életére török, de ezek szerint nem.

Szóval minden tök jó, következő kórházas menet februárban.

207. fejezet – az evésekről és a védőnőről és a forgásról

Közzétéve Szerző:
19

Malac ma a héten harmadszor is átfordult hátról a hasára, ezzel rendszeresnek mondható a dolog, asszem, bár még messze nem mindig sikerül, amikor akarja. Most viszont nagyon akarta, mert odaraktam elé az egyik FP mókakockát. További fejlődési feljegyeznivaló, hogy felhúzza magát ülésbe a kezembe kapaszkodva, és pár(tíz) másodpercig úgy is marad, nagy boldogan lihegve, illetve ha tartom a hóna alatt, hogy el ne dőljön, akkor pár másodpercig ácsorog is szívesen.

Az evésén viszont nem tudok elmenni, tegnap délután volt egy kis konfliktusunk is. Nem kellett malacnak az a húsleves, amit előtte párszor jóízűen bevágott, és én nem vagyok egy evésnáci, majd ha nagyobb lesz, simán megkérdezem, hogy melyiket szeretné a rendelkezésre álló kínálatból, de tanúsítson már egy kis konzekvenciát. Úgyhogy tízpercenként megkínáltam megint, hátha csak még nem volt éhes, de volt nagy pfuj és köpködés és szájszélek biggyesztése. Azután elfogyott a türelmem úgy a negyvenedik percben, és nem csúnyán, de a legkevésbé sem gügyögős hangon rászóltam, hogy danizoárdfiam, most leszel szíves és hiszti nélkül elfogyasztasz legalább fél decit, de ez sem hozott eredményt. Az viszont látszik, mennyire nem tudja a malac, hogy kell veszekedni, mert ezen a ponton bár éppen sírdogálásba lovallta magát, de azért fülig szaladt rajtam a szája, mint mindig, ha keménykedni próbálok. Mondjuk ezzel a fiúm is így van.

Szóval aztán végül amikor már ki is teregettem és el is mosogattam, akkor nagy kegyesen mártíromarccal megevett egy fél deci húslevest, majd lenyomta rá a szokásos két és fél deci tápszerét. Ez oké, ma viszont minden további nélkül benyelte a maradék két decit ugyanabból a húslevesből, asszem, ezt hívják wtf-élménynek az aha-élmény mintájára. Ezt követően természetesen szintén evett még két és fél deci tápszert, ragaszkodik ugyanis ahhoz, hogy az az igazi étel, az összes többi hülyeség, mint a barack meg a húsleves meg csak az én szórakoztatásomra szolgál.

A védőnő egyébként ragaszkodik hozzá, hogy kanállal etessem, mert ha féléves koráig nem, akkor soha nem fog megtanulni kanállal enni. Én viszont úgy tudom, hogy féléves korig él az a reflex, hogy amire nem lehet rászopni, azt kilöki a baba a szájából, és ezt a személyes tapasztalataim is igazolják, úgyhogy a Don csak papíron eszik kanállal, egyébként főzelékes cumival nyomja a tízperces meneteket. Szóval elképzelhető, hogy ő lesz a világ egyetlen gyereke, aki soha nem fog megtanulni kanállal enni, de akkor legalább mutogathatjuk pénzért a cirkuszban, legfeljebb megírja majd a blogjában, milyen kegyetlenek voltunk. A védőnő másik ilyen kategorikus kijelentése az volt egyébként, amikor hazahoztam a babát, hogy ha nem keltem fel éjszaka is három óránként enni, akkor elsorvad és éhen hal, ezt nagyon plasztikusan le is festette, úgyhogy kis lelkifurdalásom is volt, amiért malac alapjáratban csak egyszer kel éjszaka, de utána az első hónap végére, ami alatt két kiló hízást produkált, vagyis megduplázta a súlyát, kicsit megnyugodtam, hogy egyelőre nem sorvad. Tegyük ugyanakkor hozzá, hogy alapvetően egy jóindulatú, lelkes nőről van szó, csak valamiért meg van győződve róla, hogy én egy szellemileg enyhén fogyatékos, kiskorú leányanya vagyok, akit állandó felügyelet alatt kellene tartani, de ehhez képest nagyon udvarias és türelmes velem, igazán próbál úgy kezelni, mint egy normális embert.

205. fejezet – beteg gyermekét akadályokat nem ismerve, kitartóan ápoló anya

Közzétéve Szerző:
11

Szóval tegnap az lett végül, hogy hiába voltam streetlegal, nem mentünk sehova, mert a Malac belázasodott. Dél körül következett be a krízis, fenékben (elemtelen a fülhőmérőnk) 37,8-at mértem, pedig csak 37 szokott lenni, úgyhogy kúp, baba ágyba, dévény lemond, és felhívtam a fiúmat, hogy ezen kívül van-e még ötlete (a körzetit látni sem akarom, és nem köhögött, nem sírt a Don), de nem volt. Két óra múlva már láz sem volt, kérdezte is a fiúm, amikor hazaért, hogy akkor megyek-e kocsmába, mire szemrehányóan néztem rá, hogy mit képzel, hogy itt hagyom a beteg, szenvedő gyerekemet, és a pillanat drámaiságát csak az csökkentette egy kicsit, hogy eközben a szegény beteg hangosan kurjongatva próbálta meghúzni a napocska húzókáját, kicsivel később meg magába döntött három deci tápszert, de ettől függetlenül még nem tartom kizártnak, hogy a lelke mélyén szenvedett. Meg közben valamikor valahogy azt a mutatványt is megtanulta, hogy megfogja a szájában lévő játszócumit, és félig kihúzza, majd hangosan cuppog rajta. Meg egyébként is gyanús, tegnap éjszaka a feje mellé tettem a cumit, reggelre pedig már a kapucnijában volt, a fiúm pedig tagad. További feature még, hogy mostanában gyermekem, amikor ülésbe akarom húzni, kifeszíti magát és feláll, ráadásul úgy is marad pár másodpercig nagy boldogan lihegve. Cuki.

Ja, egyébként a fiúm azzal reagált az önfeláldozásomra, hogy morgott valamit a másik szobában, amiből tisztán ki lehetett venni a "nők" és a "hülyék" szavakat, én erre felcsattantam, hogy ahelyett, hogy örülne, hogy itt maradok velük, de akkor letorkolt, hogy nem hozzám beszél, hanem a fiának magyarázza az élet dolgait.

Ezt követően megnéztük még filmen is a Toni Kurzot, szomorú történet, de a malacnak is biztos tetszeni fog majd.

204. fejezet – nagyfiús kirándulás

Közzétéve Szerző:
5

A Don ellátogatott a Pilisbe.

A három órás út során végig kábé ennyi lógott ki a kengurumalacból, és csak akkor nézett ilyen szemrehányóan, ha megálltunk. Menet közben vagy aludt, vagy derűsen bámészkodott. Mondjuk nem voltunk hosszan, a fiúmék mostanában barlangot kutatnak, és azt mentünk megnézni, oda ötven perc gyalog, ott másfél óra, vissza negyven perc, de egy kicsit aggódtam, mert Zorcsinak nincs rendes vízhatlan overálja (most viszont már tényleg veszek), de szerencsére csak az utolsó pár percben kezdett reszketni a fiúm elmondása szerint. Nyafogni akkor sem nyafogott, csak cidrizett, amikor bemenekítettük az autóba, de az ülésfűtés egy perc alatt átmelegítette, onnantól vidáman kuruttyolt nekünk a kis Muci.

A nagylánynak viszont szerintem szeparációs szorongása van az autótól, mert csak az első és az utolsó tizenöt percben nem hisztizett, a többiben eljátszotta a hattyú halálát. Odafelé nagyjából vízszintesen kellett menni, leszámítva az utolsó kb. ötven métert, ami dombra mászás, de a tizenegyéves annyira kiborult azon, hogy a hó csúszik, hogy igazából azt se tudtam, sírjak vagy nevessek. Mondjuk ha a saját gyerekemről lett volna szó, akkor egyértelműen nagyon csúnyán kiröhögöm, és azzal el van intézve, de a lánnyal szemben mindig gonoszmostoha-komplexusom van, és ezért az út első felének nagy részében fogtam a kezét, a második felében meg az örömhormonok pozitív energiatermelő hatásáról meséltem neki a hisztihormonokkal szemben (oké, kicsit leegyszerűsítettem a dolgot), meg hoztam a sapkáját. De igazából semmi nem segített, csak az, hogy egyszer csak megint a kocsi negyedórás környékére értünk, mert akkor, mintha elvágták volna, újra csacsogni kezdett vidáman, ki érti ezt. Persze lehet, hogy a fiúm hegymászós sztorija adta meg az utolsó lökést, mert amikor a gyerek azon sírt, hogy lefagy a keze, akkor átadta neki a kesztyűjét, majd nagy vidáman elmesélte a hegymászó történetét, akinek tényleg lefagyott az összes mindene, mintegy tanulságképpen.

203. fejezet – nemevés, nemfogzás, nembutáskodás

Közzétéve Szerző:
14

Most az van, hogy a gyerek a fogzás minden tünetét produkálja, úgy nyáladzik, mint három másik, rágja az öklét vagy az ujját (illetve szopja az ujját, és ha felizgatja magát, akkor cuppogtat, például a boltban ma meglátott egy szimpatikus nőt, erre hangosan elkezdett cuppogni, blazírt arccal és félrecsapott fülessapkával természetesen, majd amikor a nő odafordult, hangosan vigyorogva odaszólt neki, hogy hő!, olyan Joeysan, természetesen ettől elolvadás volt, meg jaj de cukizás), és most bevezette azt, hogy ugye az ekcéma miatt kihagytam három hétig a hozzátáplálást, erre a malacfülű úgy döntött, hogy őneki nem is kell az alma, de a körte meg a sütőtök sem, a krumpli is fuj, meg minden. És ez is fogzásos tünet, meg az ekcémarohamok is állítólag, de fog sehol.

Ma egyébként olyan babahúslevest rittyentettem neki, hogy ott csorgott a nyálam, és összeturmixoltam belőle a biokrumplit meg a biorépát meg a brokkolit, meg a csirkeszárny legsoványabb kis darabjait pár kanál levessel, hátha a "rendes" kajaszerűség bejön neki, erre a malac elfordítja a száját, meg bocsánatkérő mosollyal leköp. Még szerencse, hogy nem vagyok az az érzékenykedő fajta.

Egyébként meg kezd rámtörni a frász, mert én olyan gyerek voltam, hogy nem hittem a felnőtteknek, és muszáj volt mindent kipróbálnom, és ezokból (a) szándékosan megégettem gyufával az ujjam óvodáskorban, (b) szándékosan elvágtam az ujjam egy kóbor zsilettpengével óvodáskorban, (c) szándékosan kiugrottam egy autó elé, hogy kiderüljön, milyen az, ha elütnek, ez már olyan hatéves korban volt, elsőben (szerencsére nagyon lassan jött, és csak tolt egy métert a jeges úton), stb. És a malac elég sok dologban hasonlít rám, ugyanaz a csillagjegye és az aszcendense, ugyanolyan furcsán nyugis gyerek, és ugyanúgy ekcémás, szóval az most a terv, hogy egyrészt nem csináljuk azt, amit az én szüleim (ez olyan globális hitvallásunk mellesleg, de most a konkrét esetre vonatkoztatva), és nem mondjuk azt, hogy nagyon megsérül, ha hozzányúl a cserepes virághoz, vagy ha fél narancsnál többet eszik, mert én az ilyenekből vezettem le, hogy a szüleim esetleg nem mindig mondanak igazat, és részben ezért ellenőriztem le mindent, amitől tiltottak. Másrészt meg mindent kipróbálhat majd bizonyos mértékig, de a jelenlétünkben és felügyelettel, és akkor talán lesz súlya annak, ha valamire azt mondjuk, hogy nem szabad. Majd kiderül.

Update: Zoárdmuci végül kábé öt perc alatt benyalta a pépesített babahúslevest (kb. 2 dl). Hússal. Húst evett a Zénfiam. Férfibaba.

201. fejezet – napi bréking

Közzétéve Szerző:
6

Csak még mielőtt elfelejteném:

1. Reggel a malac feje mellé raktam a cumit, pár perc múlva visszanéztem rá, és ott tömködte a szájába.
2. Az imént kicsit összenyálazta a pofácskáját, át is futott a fejemen, hogy felkelek, és megtörölgetem (itt fekszik tőlem egy méterre a szőnyegén), erre fogja a textilpelenkát, és megtörli magának. Gondolom, csak véletlen (amúgy is szeret hétfátyol-táncosat játszani a pelenkával), de nagyon cuki volt.
3. Szintén az elmúlt egy órában történt, hogy meghúzta a zenélő napocska húzókáját pár taktus erejéig.

Borzalmasan ügyes, imádom. Állítólag egyszer még beszélni is fog, meg minden.