Volt ugye asszem az ötödik osztályban egy olyan sztori az olvasókönyvben, hogy Kőrösi Csoma Sándor előre edzett a világjárásra, és a padlón aludt, illetve kenyéren és vízen élt. Ez mély benyomást gyakorolt rám már akkor is, de most már én is ismerek egy ilyen fiút:
Don Kőrösi Csoma Muci (Vulkán Turul Kilián) ma délelőtt reggeli után lekúszott a játszószőnyegről, és elaludt. Édesanyja ugyan visszahelyezte törékeny kis testét a puhára, de Muci erre felháborodottan, csukott szemmel elröfögte, hogy a lélek már kész, még ha a test erőtlen is, és visszakúszott a fapadlóra, ahová csupán a legszükségesebbeket, vagyis a textilpelenkáját vitte magával a spártai jellemű fiatalember.
Azután az volt, hogy játszani azért visszaraktam a szőnyegre, feje alá párna, hátha az megakadályozza a további világjárásban, mert korlátozó típusú anya vagyok, de Muci fél pillanat alatt átfeküdt a párna mellé:
És időközben valószínűleg arra is rájött, hogy ha Tibet-kutató szeretne lenni, akkor nem ártana valamiféle helyzetváltoztatásos technikát kifejlesztenie, mert Tibet elég messze van, úgyhogy miután hasrafordítottam, végignézhettem, amint kis tűnődés után a hátára fordul, majd tovább abba az irányba megint a hasára, mindeközben végig a kezében tartva a textilpelenkát elgondolkozva nézegeti a világot. Szóval lassan vigyázni kell majd, mert a gördüléses módszerrel egész komoly távolságokat képes leigázni.
További friss featurék, hogy most már szinte mindig állásba húzatja magát, amikor ülésbe szeretném húzni, és ott a kezembe kapaszkodva vigyorogva bambul, meg ma, amikor az ölembe vettem dajkálni, akkor konkrétan felült az ölembe, és megtartotta magát egy kis ideig, meg a cumiját ki-be veszi a szájából (ha kiesik a kezéből akkor reménytelen, hogy vissza tudja tenni, de amíg fogja, addig olyan ötven százalékos sikerrel megy neki a dolog), meg egyáltalán, okos, ügyes, nagyon Muci.
És van vele ez a dolog, hogy borzasztó kis kedves, jóindulatú, huncut a pillantása, ami példaértékűen tükrözi a lelkivilágát is. Ha nagy ritkán sírás van, mert éhes vagy álmos, akkor is azért rám vigyorog párat, amikor felveszem, és ilyenkor tök olyan érzésem van, hogy azt akarja mondani, hogy oké, eljátssza a hisztis kisbabát, mert tudja, hogy ez a szerepe, de igazából mióta hazahoztuk, azóta minden a legnagyobb rendben, és nekünk nagyon jó ám együtt. És reggel is nem ám sírás van, hogy éhes, hanem egy darabig énekelget az ágyában, utána áthozzuk közénk, és egy fél órán keresztül csak játszunk, amin nagyokat kacag. Mondjuk ez minden bizonnyal megváltozik majd, amikor képes lesz egyedül felkelni és átjönni (a jobbik esetben, a rosszabbikban egyedül felkelni és elfoglalni magát, mondjuk az antennák drótjainak konnektorba dugdosásával), de ahogy Buffy mondaná, azon a hídon majd akkor kelünk át, ha odaértünk.
Ui.: még egy közeli szép Muci:
kicsi malac 
Kiegyensúlyozott tekintetű babó. Még hogy ha egyedül jön át. Mikor egyedül jön haza reggel és rátok mordul, mikor felkeltek, hogy csend legyen, aludni szeretne. 🙂
Felgyorsulnak az események, és a Malacot lassan a szőnyegen sem találod majd! Ahogy emlékszem, a forgás után jön a négykézláb, és onnan akár kúszásban, akár mászásban (vagy a kettő keveréke) a gyerek mindent megtesz majd, hogy helyet változtasson.
Bár még csak képen láttalak (azt sem sokszor), de szerinte Don 90%-ban rád hasonlít. Jól gondolom?
nina: aki meglátja a Dont, és ismer minket, az általában felkiált, hogy tiszta fiúm 🙂 szóval úgy egyben fiúm-benyomást kelt. de a kiálló arccsontját, és a homlokát, meg a tekintetét szerintem tőlem örökölte (a szemformáját, az állát, a száját, a szemöldökét és az összbenyomást pedig a fiúmtól). de majd kiderül, milyen lesz, úgyis változnak még egy csomót ebben a korban.
Gyonyoru képek,de egy ilyen lelkes rajongónak szomorúan kevés…:(
korlátozó típusú anya, phöf! eléggé meglazult itt a fegyelem, azt mondom.
jaj, nagyon jó beszámoló, mi olvasók ugyanis vizuális típusok vagyunk,és illusztrálva sokkal érthetőbbek a történések …
Nagyon szép ez a kispasi, és nagyon derűs, a forduláshoz-álláshoz meg gratula, nemsokára olyan renitens lesz, hogy fogja magát és _lemászik_ a szőnyegről, te meg csak kamillázhatsz 🙂
Nyugodtan bevallhatod ám, hogy a szekrény alatt tároljátok és néha előhúzzátok fotózni, meg a látogatóknak :).
nemisbéka, félreérted. nem tudom, mit képzelsz rólunk, soha nem tárolnánk a földön a gyereket. természetesen egy fiókban tartjuk, amikor nem fotózzuk, biztos távolságban a hideg padlótól, és összehajtogatni is csak egy kicsit kell ehhez, mióta ennyire megnőtt.
a kisfiú aki a szekrény alatt nevelkedett, vki aki tud írni, írjon ebből mesét, köszönöm.
“…úgyis változnak még egy csomót ebben a korban.”
Lucia, el kell hogy keserítselek: nem csak ebben a korban! Az enyém konkrétan 15 éves koráig úgy hasonlított rám, hogy annál jobban már nem lehet. Aztán akkor történt az a valami, amiről azóta sem tudom, hogy mi, de én csak úgy emlegetem: “az átváltozás”. (Ide képzelj valami jó kis horroros aláfestő zenét, csak hogy a fíling meglegyen.)Szóval napról-napra egyre jobban és jobban elkezdett az apjára hasonlítani, és ez most, (19 évesen), a napokban csúcsosodott ki, amikor hazahozta a tablóképét. Fekete-fehéret. Konkrétan ráköptem a kávémat a képre, amikor elém rakta. És ezt bírtam mondani: “ez nem te vagy. Ez az apád amikor megismertem. ” Ha nem velünk történik, el sem hiszem, hogy ilyen létezik, hogy egy gyerek 15 évig az anyjára hasonlít, aztán meg az apjára.
Donmucihoz meg gratula, de azért még ne kenyéren és vízen tartsd.
Agnus: valami J.K. Rowling nevű nő már megtette :), és csúful betegre kereste magát a sanyarú sorsú árva karriertörténetével :).
a szekrény alatt tárolják, de tök jó fejek, odakészítik neki a popsikrémet, ha tisztázza magát, legyen mivel kenni :))
amatőrök vagytok, a szaloncukor papírját ki se szúrtátok.
nem, az a kisfiú aki a szekrényben, a lépcső alatt nevelkedett! 🙂
de, én kiszúrtam, gondolom az volt a napi étel, amit egy bot végével bebökdöstél neki.
Lépcső alatt, szekrény alatt, mindegy, porfogó helyen :). De a szekrényben is veszélyes, ott négyesével tűnnek el a büdös kölykök :).
Tök jó ezeket olvasni, jó nektek nagyon. 🙂
Lucia, Te elcserélted ezt a gyereket. Ez már nem a kis spárgalábú zsebibaba, nem is a hurkásan duci kis kerekfejű, hanem egy kisgyerek! Mikor lett haja, lemaradtam valamiről?
örülök, S., hogy rákérdeztél a hajra, mert tényleg lett haja. ami a feje búbjáról hosszú frufruba torkollik, az még a babasörénye, az ki se hullott, de körben teljesen kopasz lett, úgy nézett ki, mintha (a) futballhuligán lenne, (b) összement volna a parókája. a múlt héten viszont egyszer csak kinőtt körbe mindenhol a haja, azóta nagyfiúgyerek.
Tök pasi. És szép.