207. fejezet – az evésekről és a védőnőről és a forgásról

Malac ma a héten harmadszor is átfordult hátról a hasára, ezzel rendszeresnek mondható a dolog, asszem, bár még messze nem mindig sikerül, amikor akarja. Most viszont nagyon akarta, mert odaraktam elé az egyik FP mókakockát. További fejlődési feljegyeznivaló, hogy felhúzza magát ülésbe a kezembe kapaszkodva, és pár(tíz) másodpercig úgy is marad, nagy boldogan lihegve, illetve ha tartom a hóna alatt, hogy el ne dőljön, akkor pár másodpercig ácsorog is szívesen.

Az evésén viszont nem tudok elmenni, tegnap délután volt egy kis konfliktusunk is. Nem kellett malacnak az a húsleves, amit előtte párszor jóízűen bevágott, és én nem vagyok egy evésnáci, majd ha nagyobb lesz, simán megkérdezem, hogy melyiket szeretné a rendelkezésre álló kínálatból, de tanúsítson már egy kis konzekvenciát. Úgyhogy tízpercenként megkínáltam megint, hátha csak még nem volt éhes, de volt nagy pfuj és köpködés és szájszélek biggyesztése. Azután elfogyott a türelmem úgy a negyvenedik percben, és nem csúnyán, de a legkevésbé sem gügyögős hangon rászóltam, hogy danizoárdfiam, most leszel szíves és hiszti nélkül elfogyasztasz legalább fél decit, de ez sem hozott eredményt. Az viszont látszik, mennyire nem tudja a malac, hogy kell veszekedni, mert ezen a ponton bár éppen sírdogálásba lovallta magát, de azért fülig szaladt rajtam a szája, mint mindig, ha keménykedni próbálok. Mondjuk ezzel a fiúm is így van.

Szóval aztán végül amikor már ki is teregettem és el is mosogattam, akkor nagy kegyesen mártíromarccal megevett egy fél deci húslevest, majd lenyomta rá a szokásos két és fél deci tápszerét. Ez oké, ma viszont minden további nélkül benyelte a maradék két decit ugyanabból a húslevesből, asszem, ezt hívják wtf-élménynek az aha-élmény mintájára. Ezt követően természetesen szintén evett még két és fél deci tápszert, ragaszkodik ugyanis ahhoz, hogy az az igazi étel, az összes többi hülyeség, mint a barack meg a húsleves meg csak az én szórakoztatásomra szolgál.

A védőnő egyébként ragaszkodik hozzá, hogy kanállal etessem, mert ha féléves koráig nem, akkor soha nem fog megtanulni kanállal enni. Én viszont úgy tudom, hogy féléves korig él az a reflex, hogy amire nem lehet rászopni, azt kilöki a baba a szájából, és ezt a személyes tapasztalataim is igazolják, úgyhogy a Don csak papíron eszik kanállal, egyébként főzelékes cumival nyomja a tízperces meneteket. Szóval elképzelhető, hogy ő lesz a világ egyetlen gyereke, aki soha nem fog megtanulni kanállal enni, de akkor legalább mutogathatjuk pénzért a cirkuszban, legfeljebb megírja majd a blogjában, milyen kegyetlenek voltunk. A védőnő másik ilyen kategorikus kijelentése az volt egyébként, amikor hazahoztam a babát, hogy ha nem keltem fel éjszaka is három óránként enni, akkor elsorvad és éhen hal, ezt nagyon plasztikusan le is festette, úgyhogy kis lelkifurdalásom is volt, amiért malac alapjáratban csak egyszer kel éjszaka, de utána az első hónap végére, ami alatt két kiló hízást produkált, vagyis megduplázta a súlyát, kicsit megnyugodtam, hogy egyelőre nem sorvad. Tegyük ugyanakkor hozzá, hogy alapvetően egy jóindulatú, lelkes nőről van szó, csak valamiért meg van győződve róla, hogy én egy szellemileg enyhén fogyatékos, kiskorú leányanya vagyok, akit állandó felügyelet alatt kellene tartani, de ehhez képest nagyon udvarias és türelmes velem, igazán próbál úgy kezelni, mint egy normális embert.

19 thoughts on “207. fejezet – az evésekről és a védőnőről és a forgásról

  1. Ha akarod,adok a védonénidnek írásos igazolást,miszerint fél éves kor után is képesek a babák megtanulni kanállal enni.Három élo bizonyítékom van:)

    • Lucia, pont itt tartunk kajáltatással Gével, mármint hogy imádva zabálta a húslevest. Aztán a muterom szólt, hogy vigyázzak, nehogy megúnja (mert lefagyasztottam a napi adagjait egy hétre előre). Főztem neki paradicsomlevest (bio, cuccos, házi), és láss csodát, nagy kedvel megette. Úgyhogy sztem variálj egy kicsit, mert a büdöskölköknek elvárásai vannak.

    • hát ez a húsnyúl az elmúlt hét napban kapott almát, gesztenyét, meggyet, barackot, brokkolit, krumplit, répát, húslevest többféle kombinációban, mert a háztartásunkban nekem van a legrosszabb monotóniatűrésem, ami a babakaját illeti 🙂 úgyhogy én pont arra a következtetésre jutottam, hogy talán sok neki a változatosság, mert általában másnapra eszi meg a dolgokat (kivéve a meggyes gesztenyét, azt másnap is utálta). fagyasztani bekevert dolgokat nem szoktam, és hűtőbe eltenni is csak max. másnapig, egy-másfél adagokat csinálok mindig.

    • Ez a kanal-kerdes erdekes, mert elvileg azt nyomatjak mindenhol, hogy 6 honapig csak anyatejet kapjon a gyerek – utana kezdjuk a rendes kajat. Hmmm…

      Amugy valoszinuleg a vedononek nincs sajat gyereke. Elso gyerkocom vedolanya kb. 20 eves volt, es mindent konyv szerint akart velem csinaltatni, jol be is paraztatott nehanyszor. A mostani egy haromgyerekes anya, toklaza, siman megtomne hazi kolbasszal a 7 honaposomat.

      Egyebkent meg a sajat, otthoni gyerekorvosunk velemenye tetszett a legjobban: “Norikam, ahogy a szived diktalja, edesem.”

    • hát én is erősen kinéztem a szájából. de vegyük tekintetbe, hogy még fiatal és bohó, és nincs teljesen tisztában vele, hogy a tápszeren túl is van élet.

    • Szia Lucia,
      Vicces ez a kanál-dolog. Nekem is azt nyomatták, hogy fél éves kortól egyen a gyerek mást is – de persze nem akart. Olyan 7 hónapos kora környékén (a védőnénik és dokinénik hatására) már kezdtem bepánikolni, de a körülöttem levő gyakorlott anyák megnyugtattak: majd eszik, ha akar. Volt vagy 8 hónapos, amikor az első emberesebb adag kaját bele tudtam tukmálni… Aztán azóta volt néha egy-két hét, amikor semmi kanállal ehető nem kellett. Akkor is pánikoltam picit (na jó, nem nagyon), de megnyugtattak: van ilyen. A gyerek néha nem eszik, és kész. Minél jobban pánikolok, annál kevésbé fog (mert érzi a feszkót). Azóta béke van :)). És általában, mivel nem vagyok egy parázós, csak mások tudnak beparáztatni. Szóval óvatosan a mindig csak jót akaró védőnénikkel!
      Hajrá!!

    • :)A nagyobbik fiam 8 hónapos koráig nem és nem evett kanálból, csak és kizárólag cumiból , persze nagylyukú főzelékes cumival. A kisebbik ugyanezt csinálta 7 hónapos koráig. Azóta köszönik elboldogulnak az evőeszközökkel is 😀

    • Te vagy a második, akitől a héten ezt olvasom, hogy ezt az orbitális baromságot bírta mondani a védőnő a kanálról meg a 6 hónapról. Mert akkor mi a franc van a féléves korig kizárólag szoptatással? Ne vicceljünk már. Egyébként ez minket is érint, többen mondták, hogy kanállal adjak pótlást Sárinak, de egyszerűen ő még éretlen arra, hogy komolyabb mennyiséget kanálból egyen. Szóval marhaság és kész.

      Üzenem D-nak, hogy a meggyes gesztenyés márpedig finom. Legalábbis Marci imádta. 🙂 Úgyhogy ne fujjoljon. 🙂

    • Az enyém (az első) anno az ősködökben, mert lassan maga is szülő lehetne, éjjel egyszer kapott enni, azt is 5 hétig. Utána leszoktattam éjszakai zaklatásomról, mivel így is egy 30-40 dekákat hízott hetente. Szóval elég nehezen halnak éhen, ne aggódj annyira. Mellesleg mielőtt sikerülne, ezer jelét adják eme hajlandóságuknak és lesz időd közbelépni 🙂

    • a ketteske nálunk is köszönte, utálta a kanalat 8 hónapos koráig (a 6. hónaptól próbálkoztam rendszeresen) azóta viszont semmi gond. csak legyen azért elérhető közelségben anyatej is, gondolja ő, mert azért az a normális gyereknek való táplálék. a többi csak hülyítés.

    • Lucia, mi Gáborral megvártuk a tankönyvi hathót a hozzátáplálás megkezdésével. Kanállal kezdtük, merthogy Gábor szopik, cumink nincs, csalizumit se szopott soha. A kiskanalat is úgy kezeli, mintha szopna: összekunkoritja a nyelvét, cuppogtatva szopja ki a tartalmát. Most már eljutottunk oda, hogy engedi, hogy a kanalat betegyem a szájába, de akkor is szopásra kunkorodik a nyelve. És persze a reszelt almát eszi ugyan, de azért jelzi, hogy ez nem az a halmazállapot. A leginkább a turmixolt leves csúszik, és Zoárdal ellentétben a sütőtököt indexre küldte. Gyanítom, hogy a halmazállapota miatt.

    • Velem is előfordul egy csomószor, hogy nem érdekel a húsleves (kesudió/babos pacal). Máskor meg simán megeszem. Lehet, hogy lelki társak vagyunk a malaccal?

    • Van ennek a védőnőnek gyereke? Vagy hallott arról, hogy mennyiféle gyerek van és nincs az a szabálykönyv a világon, amibe mindegyiket bele lehetne passzírozni? (szerencsére!) – megáll az eszem, komolyan!

      Ezért imádtam én Argentinát, ahol a fiam született: a kajálásról annyit mondtak: akkor kapjon a gyerek, amikor éhes, amikor kéri. Ezt értették a szoptatásra is meg a többi ételre is. (Ott nem divat a mérlegelés se, nekem nem is volt azután se, hogy hazajöttem a kölökkel amikor ő már három hónapos volt). – Azt megértem, hogy koraszülött babákra jobban oda kell figyelni, de azért dogmaként kinyilatkoztatni dolgokat (hülyeségeket) nem kellene.

      A gyerekek ízlése pedig változik. A fiam kicsinek imádta a gombát, most majdnem nagykorúként rá sem hajlandó nézni. Voltak kajakorszakai (egyik napról a másikra utasított vissza ételeket, amit azelőtt imádott) és még ilyen nagy melákként is változik az ízlése. Csak a tojásos nokedli az örök sláger.

    • 🙂 Én kisfiamat exanyós két hónapos korában, amikor egy temetésre kellett mennem, megetette paprikáskrumplival. Amikor megérdeklődtem, hogy úgy mégis, mi motiválta a hűtőben levő anyatej és cumisüveg kombinációja helyetti kanál plusz paprikáskrumplira, azt felelte, hogy a gyereknek nagyon ízlet és nagyon örült neki. Ezek után a hány hónapos korában eszik kanállal kérdéskör tárgytalan volt már. 🙂

    • Én Zém a védőnéni nagy meglepetésére szopni nem akart 8 hónaposan. Nem mondom én szégyenlősen bevallom örültem neki. De küzdöttünk és rendes anya módjára próbáltam győzködni, hogy az anyatej kell neki. De már akkor is volt saját akarata. Aztán közben megtanult kanállal enni és ő cumizni nem volt hajlandó. Hogy utáltam belekanalazni a 150ml tápszert a gyerekbe…mert hát pohárból sem kellett a kispocoknak. Úgy gondolom, a világ színes és szép, minden ember (és a gyerek is annak tekintendő) más és más és így van ez jól. Lesznek még meccseid kismalaccal garantálom.

    • Ha jól tudom, nem etettek fél éves korom előtt kanállal, feldúrtam az egész konyhapultot, de egy árva cumisüveget sem találtam. Tehát tudok kanállal enni. Leánykám anno rögtön átaludta az éjszakát, én – magam miatt – próbáltam költögetni a szopáshoz, de nem, és nem. Most pedig szép, nagy anyányi 24 éves. Kettő null a javunkra.

Szeresd Mucit

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s