kaja kategória bejegyzései

362. fejezet – májusi cserebogár

Közzétéve Szerző:
22

Agnusnak üzenem, hogy nem kell izgulni, a nő rokon. Mucis bejegyzés következik képpel-videóval-tokkal-vonóhoroggal, meg minden.

Szóval kezdek egyre kevésbé izgulni az esetleges bölcsőde/óvoda miatt, mert a Muci egyszerűen imádja a gyerekeket, különösen, ha hosszúhajú lányok, az unokanővérében is első pillantásra megbízott, és hagyta, hogy babázzanak vele, pedig amúgy utálja, ha fogdossák.

Amúgy meg egy pernahajder, folyamatosan nyüzsög, szétszed, összerak, az egyik pillanatban a hűtőből szedem ki (konkrétan belőle), ahol a lámpával kísérletezik, a másikban virágot ültet (ebben nagyon ügyes egyébként, vágja a koncepciót, csak azt nem értem, miért kell a hagymásokat napjában háromszor-négyszer kiásnia és új helyre telepítenie), mindent szétszerel, amit szét lehet csavarni (ikeás ébresztőóra, stb), a tarhonyakártevőéktől kapott egyszerű, de működő fényképezőgépét be tudja kapcsolni, tud vele fotózni, majd ki tudja kapcsolni, pohárból és üvegből egyaránt iszik (vízmániás, aki nagy örömet akar neki okozni, hozzon neki egy üveg vizet), utána viszont a maradékot kiönti a földre, és belehempereg (lehetőleg közvetlenül azelőtt, hogy a hagymások virágföldjébe is belehemperegne).

És rájött, hogy ha valami nem úgy van, ahogy ő szeretné (=nem pakolhatja ki a birkavért a hűtőből), akkor hisztizni kell, amit nagyon módszeresen visz véghez. Először békés, higgadt modorban keres egy megfelelő, tiszta, sima talajfelületet, arra óvatosan lefekszik háttal, majd bömbölni kezd, és csapkodni a talajt. Ez tart körülbelül két és fél percig, ha távozom a helyiségből, akkor rövidebb ideig, utána megfeledkezik róla. Társaságban hálistennek nem csinálja, mert társaságban bűbájoskodni és aranyoskodni kell, hogy senki ne értse, miért mondom erre az angyali gyerekre, hogy hisztis.

Amúgy meg nem csak angyali, de hiperkúl, a napszemüveget például igen korán megtanulta alkalmazni a társkapcsolataiban:

És az is tiszta, hogy aki valóban kemény és ízirájder, az babettán nyuszimotoron is ízirájder:

Egy jamesdean, komolyan, és nem azért mondom, mert én vagyok az anyja.

Evés terén is komoly előrelépések történtek, gyakorlatilag bármit képes elrágni a végtelen számú fogával (asszem, kint van az összes tejfoga, de nyúlkájon a cápa szájába az, akinek két anyja volt), kivéve, amit nem szeret. A Muci, kérsz kekszet? kérdésre akárhonnan előterem pár másodperc alatt, azt mondja, hogy nem (lásd dackorszak, minden kérdésre ezt vágja rá), majd tátja a száját. Kedvence a csokoládé, anyámtól kapott egy szelet csokitortát, azt akkurátusan lapokra szedte, és minden egyes lapról lenyalogatta a csokikrémet.

A járással, azzal úgy van, hogy ha megfeledkezik magáról, akkor tud járni. Ha fogom a kezét, akkor tud járni. Ha egy másik két éves fogja a kezét, akkor is tud járni. Ha a tarkójánál hozzáér a kezem, akkor is tud járni. Ha tarthat valamit a kezében, akkor is tud járni, viszont ha nem fogja senki, és nincs semmi a kezében, akkor szerinte nem tud járni. Azt hiszem, teljesen jogos a feltételezésem, hogy a Muci tud járni, csak még tagadásban van.

A múltkor agnus-szal tomboltak (a maguk visszafogott módján) a természettudományi múzeum mögötti parkban, az idő nagy részében a Muci rohant elöl, és vonszolta maga mögöt az agnusát, aki nélkül ugye nem tud járni. Először találtunk neki egy minividámparkot körhintával, ami ugye minden gyermek álma, ráadásul tök fiús körhinta volt, motorokkal meg harci terepjárókkal.

A Husi meg is vizsgálta szépen, bár némileg lagymatag lelkesedéssel, hogy melyik járművön mit lehet megnyomni, és akkor mit csinál.

A terepjáró kicsit felvillanyozta, mert azon volt sok lámpa (bámpa! bámpa!!! BÁÁÁMPA!), de utána kiderült, hogy az egész csalás, mert nem lehet a bámpákat kapcsolgatni. A következő kép címe egyébként az, hogy ugye, kisfiam, miközben a rakétakilövős katonai terepjáródat vezeted, azért ugye felhúzod a kapucnidat a füledre rendesen, hogy ne fázzon, és konkrétan látom magunkat húsz év múlva ugyanebben a szituációban (olyan lesz a Muci, mint Jayne a Fireflyban. A man walks down the street in that hat, people know he’s not afraid of anything).

Egyébként megnyugtatnék mindenkit, hogy amint eltűntem a közeléből, a Muci lehúzta a cipzárját és levette a kapucnit. Mert ő annyira kemény.

Utána viszont agnussal rohangálva felfedezték a park legnagyszerűbb featúráját, ugyanis megtalálták a kaput. Muci ettől teljesen felpörgött, és vagy egy órán keresztül játszották azt, hogy ki-be mászkálnak a kapun, és csukogatják-nyitogatják (be! ki!), meg néha megállnak autókat nézni. Azért reménykedem, hogy ha megnő, nem portás lesz a Muciból (bár az is egy szép szakma a maga módján), mindenesetre amikor abba kellett hagyni a kapuzást, visított az autóig, ahol már csak fájdalmasan hüppögött párat, majd útközben félpercenként nosztalgikusan még megszólalt, hogy be…be.

Ilyenek voltak:

359. fejezet – megint videó

Közzétéve Szerző:
60

Most megint csak gyorsan, megint videóval, azt nem kell annyit szerkesztgetni.

Az aktuális hírek egyike, hogy tegnap megkapta a Muci a másfél éves oltását, le is mérték, nyolcvannégy centi és kilenc és fél kiló, vagyis nem egy dagadt fajta, olyan tizenkettőnek illene lennie. De a védőnő megtapogatta, és azt mondta, nem kórosan sovány, konkrétan megmarkolászta a kis fenekét, és kijelentette, hogy jó kis popsija van, a Muci meg önelégülten mosolygott (esküszöm, mindent ért), hogy igen, valóban jó kis popsim van. Ráadásul most nem is szúrtak le, amiért mittudomén, nem tud fejben deriválni a gyerek, bár volt egy rövid kis asszónk, miszerint nekem vinnem kellett volna az oltási könyvet (nem találtam, de azóta meglett), amire azt válaszoltam, hogy ha tudom, hogy ötven percet kell várnunk a kapott időponthoz képest, akkor lett volna időm megkeresni, és ennyiben maradtunk. De azért megszúrták a malacot gond nélkül, be se lázasodott, meg semmi, acélmalac, pedig ez a DiPerTe azért ütős egy koktél.

A járásnál ott tartunk, hogy ha bigyózik valamivel a kezében, akkor kapaszkodás nélkül áll, ilyenkor szól is nekem, hogy baba, nehogy lemaradjak a kunsztról, én meg túláradóan megdicsérem.

A pusziszédelgés terén is nagy fejlődést tanúsított, például érti a “kérek puszit” felszólítást, és eleinte lelkesen teljesítette is, de most már azt csinálja, hogy amikor kérek puszit, akkor vigyorogva azt mondja, hogy nem, majd odarohan a tehenéhez, és látványosan összecsókolgatja. A tehenet Vivtől kapta karácsonyra, kedves tekintetű, nagydarab, puha testű állat, a Muci nagyon szereti, remélem, nem azért, mert rám emlékezteti.

És akkor a videó. Amúgy nem lenne nagy szám, azért akartam felvenni, mert előtte a Don odament a hűtőhöz és tenyérrel cspkodni kezdte, mire kinyitottam, hogy mit akar, és akkor kivett egy túró rudit. Ugyanos mostanában sokat volt az apjánál és a nagyanyjánál, ahol úgymond nem hajlandó rendes kajákat enni (nem tudom, nekem általában hajlandó, biztos látja a kegyetlen, lelketlen gonoszt a tekintetemben, mindenesetre itthon Spárta van, répafőzelékkel, meg minden (ami főleg nekem Spárta, mert a Muci azért szereti, én viszont a szagától is rosszul vagyok)), szóval a nagymamánál és az apjánál nagyjából túró rudit zabál csokis keksszel egész nap. Na itthon ilyen nincs, mert általában igyekszem megenni előle a túró rudit, viszont nagyon finom nádcukros-citromos-vajas almapüréket csinálok neki uzsonnára, amit szeret is, most viszont bevágta a durcát, amikor elvettem tőle a té rudit, és nagyon aranyos pofákat vágott ripacskodva az almapürére, ezt akartam felvenni.

Természetesen, mire leszaladtam a fényképezőgéppel, abbamaradt a pofavágás, vagyis hát nyomokban azért még csinálta, de nem ez a lényeg, hanem hogy szerintem titokban leszerződött az egyik nagy multival product placementre. A bújtatott reklám helyét nem árulom el, nem lehet eltéveszteni, a visszafogottságon és a művészi finomságon még dolgoznia kell a husinyúlnak. A reklám után következik még egy olyan rész, ahol elmeséli, hogy mentünk, és volt ott egy kutya, egy nagyon nagy, harcias kutya, de az neki pfü, semmi, nem is félt. Még mindig a kutyák érdeklik ugyanis a világon a legjobban a számítógépek és a telefonok (meg agnus!) után.

És akkor a képi anyag:

356. fejezet – a muci egy james dean

Közzétéve Szerző:
8

A Muci belépett a dackorszak lightba, ami egyelőre csak azt jelenti, hogy a kedvenc játéka immár az, hogy ül a kanapén, én különböző játékokat nyújtok neki, ő meg mondja, hogy nem, és eltolja mindegyiket, majd várakozóan néz, hogy erre mit lépek. Anya röhög.

Illetve miközben a tápszerét csinálom, folyamatosan nyifogva rángatja a lábamon a nadrágot, ha túl sokáig tart, akkor színpadiasan lerogy a konyhakőre, mintegy lassított felvételben, először térdre esik, majd hasra omlik, és a padlóba dünnyög panaszosan az éhező kisgyermek. Kicsit még túljátssza, de én azért látom benne a bimbózó színészóriást. Utána viszont, amikor az etetőhelyre (kanapé) fáradok és őt is odainvitálom, azt mondja, hogy nem, és jelezve, hogy először össze kell pakolni ezt a kuplerájt (amit ő csinált), látványosan visszarakosgatja a konzerveket a konyhai polcra. Én általában ezt egy perc alatt megunom, és elkapom a frakkját, akkor istentelen röhögésben tör ki, és hajlandó táplálkozni.

Ha már evés, zöldséget továbbra sem hajlandó egészben vagy szerinte túlsűrített pép formájában fogyasztani, viszont kedvenc táplálékai a felnőttfasírt, a felnőttvirsli és a rizs szigorúan marokból fogyasztva. Az apja szerint a marhapörköltet sem veti meg.

Járni még mindig nem jár, viszont tegnap elsajátította a motorozás alapjait. Ezt először én próbáltam megtanítani neki, de nem jártam sikerrel, valószínűleg azért, mert én is csak elméleti motorozó vagyok, és a felét annak is elfelejtettem. Úgyhogy az anyai oktatással Muci csak odáig jutott, hogy ül a motoron, fogja a kormányát, tekergeti, és közben mondja, hogy bümm-bümm, ami nem csoda, mert én is kábé ezt csinálnám. Viszont a tegnapi látogatónk elmagyarázta neki, hogy hogy is van ez, és egyébként elképesztő megfeleléskényszeres a gyerek, mert amikor engem néz, akkor továbbra is csak kormányt tekerget és bümm-bümmözik, ha viszont szakértő kezekbe kerül, akkor hajtja magát és úgy bümm-bümmözik.

Továbbá az van még, hogy a Muci egy majom, de jó értelemben. Ma fotóztak minket, és amikor még csak a szcéna került berendezésre, a Don a szokásos itten idegenek vannak sztoikus és tartózkodó arckifejezésével bámult maga elé, viszont amint észrevette, hogy Fényképezik A Babát (aki egyébként már egyáltalán nem babás, de erről máskor és másutt), azonnal pózolni és arcokat vágni kezdett. Ez csak négyzetre emelkedett, amikor úgy fotózták a babát, hogy közben a Szép Lány (a sminkeslány, nekem is tetszett) nézte, akkor majd kibújt a bőréből, vigyorgott, játszotta az agyát, csücsörített, huncutkodott. Ezt a Szép Lány értékelte is, mondta, milyen aranyos arcokat vág, én meg mondtam neki, hogy igen, a Muci pofavágásban nagy májer, mire kijelentette, hogy igen, viszont két pofája mindenkinek van, de a Don sokkal többel rendelkezik. Azért azt hiszem, még nem adom be gyerekmodellnek Zoolander Csucsukát, kap még egy-két évet, hogy kifejlessze a szükséges sztárallűröket, addig itthon gyakorolunk.

Most mintegy mellékesen szeretném elejét venni az obligát kérdéseknek, szóval az van, hogy lemerült a fényképezőmben az akku (tisztában vagyok azzal, hogy erre van megoldás), de tényleg lesz majd előbb-utóbb sztárfotó.

Mialatt engem fotóztak valamivel később, a Muci először mintegy véletlenül mindig megpróbált beállni a képbe, utána becsalta a szobájába a fél stábot, és az elbeszélések szerint felnőtt emberek a szőnyegén hevertek röhögve, miközben ő körbemotorozta őket hangos gagyarászás kíséretében (meg úgy hallottam, a kiválasztott kedvenc stylistjának eljátszotta az összes hangszerén az összes dalát is, de szeretném tiszteletben tartani a magánéletét). A fotózást követően zabált, mint egy csorda csíkoshátú vadmalac, majd négy órán keresztül aludt kimerülve, vidám nap volt.

És még annyit szeretnék megjegyezni, hogy napok óta ezen röhögök, különösen a két utolsó bejegyzésen, amelyekben egyébként a túlzásnak nyoma sincsen, ezért nem járok én például csúcsidőben játszótérre.

351. fejezet – szalonképes Muci, aki Arany János

Közzétéve Szerző:
27

Ebben a bejegyzésben is lesz videó, meg sok evés, karácsony alkalmából.

 

A Muci a legősibb magyar hagyományokat követve hülyére zabálta magát karácsonykor. Az a Muci, aki a véletlenül egyben maradott pár milliméteres répadarabot undorodva kiköpi, és a cérnaszálnyi csirkehúsrostot kétségbeesetten túrja ki a szájából olyan arccal, amiről lerí, hogy szerinte én őt meg akarom ölni, és igazán tudhatnám, hogy a babák nem képesek darabosat enni, szóval ez a Muci elcsórt tőlem és gond nélkül elfogyasztott három darab libatöpörtyűt. Majd a hurmámra (datolyaszilva, satöbbi) is addig ácsingózott, amíg le nem vágtam neki egy vastag szeletet (egy centis, kábé 6 centis átmérővel), hadd nyalogassa, erre azt is megette az utolsó morzsáig. A csipszről már szólni sem merek (ilyen puccos, organikus csipsz volt, úgy kaptam), de a főtt répa még mindig “pfuj, megfulladok” egyben. Ami érthetetlen, mert pépesítve az is megy.

Ami a mozgását illeti, ki tudja nyitni már a konyhaszekrényeket is, nem csak a fiókot, támaszkodás nélkül viszont csupán akkor áll meg, ha véletlenül megfeledkezik magáról. Viszont csinált egy nagyon édeset a napokban, szorosan belemarkolt a hajába két oldalt, és úgy próbált felállni (állásba húzni magát), szóval lehet, hogy a hajvágással én vetettem hátra a mozgásfejlődésben a minisámsont. A lépcsőn gond nélkül közlekedik, mondjuk az egyedül tiltott zóna, de mindig nagyon örül, ha mondom, hogy menjünk fel, Mucikám, és akkor mászhat előttem, én meg óvó jelenlétemmel követem. A motorral játszani is szeret, de azt úgy csinálja, hogy tolja maga előtt (térdenkúszva), és berreg. Ez a térdenkúszás amúgy is megy, ha tele van a keze, akkor térdenjárva közlekedik.

Amúgy ismét egy nagyon édes korszakába érkezett (bár mikor nem abban van), akármire rámondom, hogy aranyos, akkor megsimogatja, sőt, velem is sokat kedveskedik, simogatja az arcom, bár ha nem ér el jól, akkor belemarkol a hajamba, határozottan odahúzza a fejem, és úgy simogat. Tegnap nagyon jól szórakoztam, mert balladákat szavaltam neki, és mondtam, hogy ez Arany János, mire reflexből megsimogatott, hogy igen, nagyon arany(ján)os vagyok. És az is borzasztó cuki, amikor leülök a kanapéra, ő meg az ölembe veti magát, szemből, lovaglóülésben, és nagy lendülettel újra meg újra átölel, közben puszilgat.

Egyébként meg tök jól elvan, mindig siet valahová, intézkedik (amennyiben nem magyaráz fennhangon, és nem hallom, hogy mászkál, akkor biztos rosszalkodik valamit). Tegnap például délután kimentünk egy kicsit, ráadtam a cipőjét, és adtam volna a kabátot is, mire elrohant, kihúzta a konyhaszekrény két alsó fiókját, átrakta a gyufát az egyikből a másikba, visszatolta a fiókokat, majd visszarohant hozzám, testbeszédével azt fejezve ki, hogy ne haragudjak, de ezt még mindenképpen el akarta intézni indulás előtt.

És eddig például csokit nem evett, de most felfedezte a zselés szaloncukrot, erről szól az alábbi videó. Előbb papírostul szüttyögteti, majd mély döbbenettel konstatálja (“jaj”), hogy a papírban csoki van, és úgy 1:35-től érdemes megfigyelni, hogy úgy érzi, miszerint ő valami rosszaságot csinál (tudja, hogy nem szeretem, ha a szájába vesz dolgokat), ezért a lehető legártatlanabb arckiejezését ölti magára (ha tudna fütyörészni, fütyörészne is), és nem néz a szemembe, hátha akkor nem veszem észre.

A videón továbbá először a nagy szereplési vágy miatt majdnem leesik a kanapéról, de megoldja, a szalont rambósan mentve (elkaptam volna, ha nem látom rajta, hogy jól esik), illetve a végét én úgy terveztem, hogy szépen kisétál a képből, de ő láthatóan úgy, hogy tigrisugrással leveti magát. Ezek exkluzív felvételek, borzasztó régen nem láttam már esni, biztos megzavarodott a cukortól.

Az összes olvasónak és kommentelőnek ezúton is boldog új évet, és köszönjük a látogatásokat.

348. fejezet – amelyben a Muci nem akar enni

Közzétéve Szerző:
32

Azért jó videókat csinálni a gyerekről, mert visszanézve eszembe jut minden, amit elfelejtettem megírni róla.

Az első az, hogy a legfényességesebb husinyuszi húsnyúl szorgalmasan tanul hisztizni, hogy kétéves korára már csont nélkül menjen neki. A legcukibb, amikor csinálom a tápszerét, és ő ott sürög-forog körülöttem, rángatja a nadrágomat és magyarázza, hogy siessek, mert egyesek így éhen halnak, de amikor odaviszem az üveget a kanapéhoz, akkor hirtelen kiszáll belőle az erő, térdre, majd hasraveti magát a konyhában, és visítva csapkodja a padlót, hogy ő nem tud odajönni. Még cukibb, ha a kanapénál van, amikor odamegyek, mert akkor direkt elrohan a szoba túlsó végébe, hogy ott csinálja ezt. De az egész maximum fél percig tart, utána, mintha mi sem történt volna, odajön az etetőhelyhez.

És ugyanígy hisztizik az első pár kanál rendes kajánál, utána már tolja magába simán. Egyetlen megoldás, ha finoman lefogom a karját, és az első pár kanalat a szája elé tartom, amíg be nem kapja, onnantól eszik rendesen (a videón ezt a módszert nem tudtam alkalmazni, mert ugye videóztam).

A második a fülezés. A fülzés előtt értetlenül állok. Az persze oké, hogy ha frusztrált, akkor a fülét gyűrögeti, de van ez a mozdulata, hogy kétoldalról a két mutatóujját a fülébe dugja, és néz ki magából, ezt nem tudom, honnan vette. Most már direkt azért is csinálja, hogy a figyelmemet elterelje (a videó végén hallatszik is, hogy amikor végső kétségbeesésében ehhez az eszközhöz nyúl, közben az ún. “aranyoskodó” hangját hallatja), de eredetileg ő találta ki, ismeretlen célból. A fülével gond nincsen, megnézettem. A Muci egy enigma.

A harmadik, hogy tökre nem érdeklik a filmek, simán nézhetem etetés közben a háta mögött vetített sorozataimat, és amikor egyszer beraktam neki egy kisvakondot, és odaálltam vele a monitor elé, és mutogattam, hogy jaj, de aranyos, meg meséltem, mit csinál, akkor Muci nagyjából végig engem nézett olyan arckifejezéssel, hogy oké, anya, de ha kiszórakoztad magad, akkor szeretném egy kicsit inkább a billentyűzetet nyomkodni, úgyhogy szerintem nem lesz tévéfüggő, amit nem is bánok. Viszont, meglepő módon, valamelyik nap betettem magamnak a Cloudy With A Chance Of Meatballst, és arra teljesen rátapadt, pedig látott már animációs filmet, eddig nem érdekelték. A kisvakond és minden más azóta sem bejövős. Mint már említettem, “Enigma” Muci egy rejtély.

És akkor jöjjön hozzá a képi anyag:

347. fejezet – csak erős idegezetűeknek

Közzétéve Szerző:
47

A Muci meg van arról győződve, hogy ő már olyan felnőttféle. A nagyfiúkkal akar játszani, igazi számítógépen számítógépezni, és igazi szerszámokkal igazából megszerelni a dolgokat (a csúcs az volt, amikor a szájában egy keresztbeálló cédével, egyik kezében egy nagy csavarral, a másikban pedig egy csavarkulccsal piszkálta elmélyülten a radiátort). Továbbá úgy gondolja, hogy ő már tud egyedül enni. Én nagyon szeretem őt, ezért néha hagyom egyedül enni, de be kell valljam, hogy ez az egy olyan helyzet van, amikor még az én elfogult anyai tekintetem szerint sem a legvonzóbb oldalát mutatja a Muci, és a legszívesebben a kertben etetném, hogy utána egy slaggal tisztíthassam le őt és a környezetét, pedig ő még nem is olyan vészes. Mindenesetre nagyon, nagyon várom már, hogy mittudomén, szalámiskenyeret adhassak neki vacsorára, vagy ilyesmi.

Szóval az anyaság sötét oldala (amikor nem videózok,nincs ilyen csend, mert általában énekelek valamit a dednek, hogy eltereljem a figyelmemet a szörnyű valóságról, illetve egy pszichológus biztos képes lenne ebből valami rejtett bosszúmotívumot is kihozni, de ettől a blog olvasóit inkább megkíméltem, meg magamat is attól, hogy helyettem mindenki a Mucit sajnálja):

337. fejezet – informatika, dede, alvás

Közzétéve Szerző:
16

A husinyuszi húsnyúl hálistennek a hősugárzónak köszönhetően kigyógyult a takonyból, illetve megtanulta kezelni is a hősugárzót, ki-be kapcsolgatja a tekerőgomb segítségével. Érdekes jelenség, hogy a jobb kezével csak jobbra tud tekerni, a bal kezével meg csak balra, nagyon cuki. Aludni meg még mindig helytakarékosan alszik, hogy ne kopjon el túl hamar az egész ágy:

zoard299

Amikor felébred, akkor hangos baba, dede! kiáltozással emlékeztet arra, hogy van egy babám, akihez oda kell menni. Közben szisztematikusan kidobálja az ágyból a nyuszit, a cumikat és a textilpelust, majd állva, az ágy szélébe kapaszkodva magyaráz a világnak. Néha elénekli, hogy in-ta, in-ta. Mostanában egyébként a beszédfejlődésbe húzott bele, bár a fogalmazási stílusa még mindig Hemingwayéhez hasonlóan letisztult, sallangoktól mentes. A penga például elavult, redundáns csökevénynek ítéltetett, a Modern Baba simán csak ga-nak hívja a pelenkát. Példamondat, kontextusában: Muci hirtelen gondol egyet, elkezd felfelé száguldani a lépcsőn (fent van a gyerekszoba, ahol pelenkázom a selymes popsiját), közben mondogatja, hogy gagaga, dede, ami azt jelenti,  hogy ideje pelenkát cserélni valakin, legyek szíves gyorsan menni, különben elintézi nélkülem.

A babát egyébként egyrészt konzekvensen jól használja, tehát ha babát lát (pelenkászacskón, popsitörlőn, tükörben), akkor mondja, másrészt ha valami nagyon szépet vagy kívánatosat talál, az is baba. Helyén van az önértékelése. A lámpát meg húúúú-nak hívja, de ez az én hibám, mert én mondtam neki mindig, amikor elképedve bámulta, hogy húúúú, ott a lámpa, ő csak megtanulta. Eddig nem sikerült eloszlatnom ezt a félreértést.

Amikor éppen nem beszél valamit, akkor tudom, hogy rosszban sántikál, a múltkor például egy másfél percnyi csend után ránézve egy doboznyi kirángatott papírzsebkendő-halom közepén találtam a világ tömpeorrú urát, arcán győzelemittas vigyorral. Valamelyik nap meg felszaladtam a fényképezőért, Muci gyanúsan nem tiltakozott, és mire visszaértem, ez a látvány fogadott:

zoard300

Ugyanis a közben eltelt pár másodperc alatt valahogy megtanult asztalra mászni. A monitort kapcsolgatni már korábban is tudta, a billentyűparancsokat pedig szerintem jobban ismeri nálam, kábé két alkalom alatt megtanulta, hogy a gépet a Ctrl hosszú lenyomásával lehet bekapcsolni.

zoard301

Muci itt nagyon büszkén várja az elismerést, amiért hogy kikapcsolta azt a monitort, pedig fel kellett másznia hozzá, meg minden, ugye én is örülök.

De utána jön a komolyabb munka:

zoard302

Fogalmam sincs, hogy mit és hogyan sikerült megnyitnia, és minek, de hosszasan nézegette a képet, be is forgatta párszor, kicsinyítette-nagyította, meg minden (legalább addig sem drogozik, nyugtatgatta magát lucia).

Az utolsó fotó meg önmagában semmi különös, csak a körülmények ismeretében vicces, de elmondom a rendezői változatot. Szóval én tényleg szoktam enni adni a Mucinak, rágcsát is meg minden, ennek ellenére fixa ideája, hogy a legfinomabb falatokat én eldugom előle, és ebben az is megerősíti, hogy szinte mindig elveszem tőle, amit megtalál és a szájába vesz. Ezért nem haragszik ugyan rám, tiszteletben tartja a rigolyáimat, de folamatosan próbálja kijátszani a rendszert. Az egyik módszere, hogy kóstolás közben elfordul (nálam már feltételes reflex, hogy ha háttal ülő, néma gyereket látok, akkor azonnal kibukik belőlem egy mivananszádban), a másik meg az, hogy jobb kézzel eszik, a bal kezével meg takarja a kaját (kavicsot, csavart, söröskupakot). Ez látható az alábbi ábrán:

zoard303

Muci szerintem máig sem érti, mi volt ebben olyan vicces, de amikor nagyobb lesz, majd elmagyarázom neki.

332. fejezet – apa lettem

Közzétéve Szerző:
31

Naszóval, mióta temérdek időm van (=a háttérben futó két munkám mellé nem vállalok be újakat), azóta Mucival kimondottan fellendült a kapcsolatunk, mert napi akár több órán keresztül aktívan játszom vele. Szeptemberben nagyrészt úgy mentek a reggeleink, hogy 7-8 körül gyorsan kelés, etetés, utána fél kézzel dolgoztam, másik féllel a gyereket szórakoztattam lehetőleg tárgyak által. Mostanában kicsit ellustultunk, újabban már a Muci kelt engem is, fél kilenc körül ébred, olyankor még eldödög egy kicsit a nyuszival, én meg szendergek, vagy elolvasom gyorsan az rss feedjeimet. Élesre az első koppanásnál vált a helyzet, abból tudom, hogy most dobta ki a gyermek az egyes számú cumiját az ágyból, olyankor már nagyon hamar következik a kettes számú, és ha abban a pillanatban nem jelenek meg, akkor balhé lesz.

Aztán reggeli után elhülyéskedünk a padlón fetrengve, vagy birkózni kell (sajnos én szoktam veszíteni, olyankor nagyokat jajgatok), vagy négykézláb kergetőzni, ami közben a Muci párszor hasraesik a röhögéstől (van kritikai érzéke, egyébként meg állati nehéz hosszasan négykézlábazni, kúszásból meg végképp béna vagyok, az összes dévényes nagyon csóválná rám a fejét). A legújabb játék meg, amit a Don talált ki, hogy ülljünk oda a dohányzóasztalos tükör elé, és puszilgassam az arcocskáját, miközben ő elégedetten vigyorogva figyeli a tükörben, hogy egy vörös csaj puszilgatja az arcocskáját.

Van még a rituális koponyafog-simogatás (mindig meg kell simogatni a koponyák fogát, de legalább nem fél tőlük), utána meg jön a polcokról le-fel pakolászás, amíg én elmosogatok. Ezt képetelen megunni, mindent levesz, mindent visszarak, minél nagyobbat csattan, annál jobb. Időnként könyvet lop közben, és tök ügyesen lapozgatja.

Aztán mostanában leszoktunk a játszótérre, bár kellene egy másik, mert ez olyan kétéveseknek való, a Muci még kicsi hozzá, másrészről neki a mászókázást javasolják. Nem is nagyon szoktak más gyerekek ott lenni, vagyis csak olyan hatodikos-forma gyerekek, akik suli után ott fagyiznak, meg nyolcadikos-forma gyerekek, akik érthetetlen okból beemelik a kerítésen a biciklit, kétszer végighajtanak, majd a másik oldalon kiemelik a biciklit, és továbbmennek. Az élet rejtélyei.

A hintázós kutyára a Muci gyakran felkéredzkedik:

De ezen mindig szigorú arcot vág, hogy csak a szája sarkának gyengéd rándulásából lehessen arra következtetni, hogy a kemény külső mögött érző szív dobog. Ha véletlenül más ül a kutyára, akkor felháborodik, de például gyümölcsjoghurtot sem ehetek úgy, hogy ne rohanna oda elképedve, hogy tetetetete! (="anya, nem eheted meg a baba ételét").

A csúszda lefelé elmegy, de igazából az a fun része, amikor felfelé lehet rajta mászni.

(Magáról az aktusról nincs kép, mert olyankor a fényképésznek támasztania kell a csúszdamászó talpát).

Asszem, az is pont csúszdázás alatt volt, hogy a Muci, aki már egy ideje figyelte az apukájához rohangáló ("apa, apa!") hasonló korú törpét, egyszer csak összerakta magában a dolgot, komolyan rám nézett, majd közölte velem, hogy apa, én meg nem tudtam, hogy sírjak, vagy röhögjek, de aztán inkább megtiszteltetésnek vettem. Mindenesetre nagyon gender PC. Azóta is apának szólít időnként, bár próbálom lebeszélni, esetleg majd kirakok a falra apaábrázolásokat a zsiráf és a tehén mellé, és begyakoroljuk azt is.

De a felülmúlhatatlanul legérdekesebb featúrája a játszótérnek természetesen a kavics.

Muci egy kavics-gourmand, levadássza az összes csábító külsejű kavicsot, és szíve szerint mindet a pofácskájába is gyömöszölné, de már megtanulta érteni is a nemet, minek következtében teljesen egyedül, a közreműködésem nélkül képes olyan monodrámákat előadni, hogy szerez egy kavicsot, a szájához viszi, majd azt mondja, nem, szemrehányóan rám néz, és legörbülő szájjal eldobja a kavicsot.

Konkrétan így néz ki egy olyan gyerek, akinek az anyukája *soha*, *semmit* nem enged meg, még kavicsot ennie sem szabad, nem beszélve a homokról, meg kell a szívnek szakadnia.

Hálistennek azért hamar meg szokott vigasztalódni, először is némi ujjal:

(Amúgy sajnos nem hajlandó ujjat szopni, pedig sokkal jobban örülnék, ha az ujját venné a szájába, mint így, hogy minden mást). Utána pedig hazafelé már velem óbégat a CD-re, mármint én énekelek, Muci pedig hátul viszi a héééééééé-hóóóóóóóó szólamot nagy lelkesedéssel. Szöveghűen eddig csak az örökzöld slágert, a hinta-palintát tudja (mármint odáig, hogy in-ta, in-ta), a Born to Be Wildra és a Bóbitára rázza a seggét, az Alma zenekart pedig, amit nemisbéka ajánlott, kővé dermedve bámulja a youtube-on, és mivel egyelőre nem tudom, hogy ez a szélsőséges nemtetszés, vagy a szélsőséges tetszés jele, fogok még vele próbálkozni.

És a világ legjobb híre, hogy itt a sütőtökszezon, a Don kedvenc évszaka. Én nagy tételben sütök, ő nagy tételben eszi, mindenki jól jár, és már várjuk a hideget, mert alie-éktől a farmerek mellett örökölt a kiskorú pár tuti sütőtök-sapkát sütőtök-kesztyűvel és színben illő nadrággal, ő lesz a legmenőbb gyerek a hintában.

331. fejezet – Muci 16 hónapos

Közzétéve Szerző:
15

Bár igazából csak holnap lesz 16 hónapos, de szerintem addig már nem produkál mellbevágóan új dolgokat, vagy ha mégis, akkor majd updatelek. Egyébként sehogy nem sikerül elsajátítanom ezt a hónapra pontos kormeghatározást, ha kérdezik, akkor mindig azt mondom, egy éves, aztán majd karácsony környékén módosítok másfélre, végül is tökmindegy.

Fizikai paraméterek: hónap közepén volt 9 kg és 76 cm, most is kábé annyi. Kicsit gebe, kérdeztem is a védőnőt, hogy ez nem baj-e, de azt mondta, hogy bár tényleg vékony a korához képest, azért vannak rajta itt-ott hájtartalékok, éhen halni nem fog, egyszerűen ilyen alkat.

Nagymozgás: tökéletesítette a mászást, továbbra is dolgokba kapaszkodva jár, akár fél kézzel kapaszkodva, oldalazik, erre azt mondták a szakértők, hogy tök jó, mert ettől alakul ki a lábboltozata, ne is vezessem kézenfogva. Mostanában próbálgatja a feltérdelést, mármint hogy W-ülésből kapaszkodás nélkül térdre áll, ez megy is neki, úgyhogy a felállás sem lehet messze. Hajtja magát a hintán. Ülés közben egyre többször magától előrerakja valemelyik lábát, és végre stabilan megül a kádban is.

Finommozgás: most nem volt igazából változás elég régóta. Ja, de, a kipakolás után rájött, hogy a dolgokat vissza is lehet pakolni, és a konyhaszekrényre megpróbál mindent visszatenni a helyére, amit levett. Ha ügyes vagyok, akkor sikerül elkapnom azt a pillanatot, amikor már mindent visszarakott, de még nem kezdte meg újpól a lepakolást, és akkor menekítem fel a felső szintre. Illetve aljas módon beraktam egy nagyobb kartondobozt a hálószobába, ott ugyanis az a program, hogy a Muci a játékoskosarából ki-be pakol. Mióta ott van a kartondoboz, random módon pakolgat vissza vagy a kosarába, vagy a dobozba, viszont a doboz túl mély ahhoz, hogy bármit ki tudjon belőle venni, úgyhogy a szabadon mozgó játékai folyamatosan fogynak (és én kevésbé esem rajtuk keresztül). Megfigyeléseim szerint a játékok felezési ideje nagyjából öt óra, ennyit szokott ugyanis kábé a Muci nagyjából ezzel a tevékenységgel tölteni. Aztán másnap reggel kezdi elölről.

Evés: hónap elején még arról panaszkodtam Südvének, hogy alig lehet szilárd kaját beleimádkozni, aztán kábé egy hete megcsináltam két deci asszem paradicsomos-csirkés tésztát bazsalikommal, és a Muci egy menetre bevágta (általában egy decit sikerül egyszerre belenyomnom, másnap kapta volna a másik felét). Azt hittem, csak véletlen, de másnap, amikor 3 decit csináltam két napra, azt is egyben benyomta, csak lestem. Viszont még mindig megiszik olyan 2 dl tápszert a rendes kaják után is.

A másik örömhír, hogy végre hajlandó darabosabbat is enni (mármint olyan villával összetört állagú kajákat). A harmadik meg az, hogy napközben, ha nassolna, akkor kiszolgálja magát, például leveszi a konyhában a piskótás dobozt, kivesz belőle egy piskótát, és elrágcsálja. Már csak arra kellene megtanítanom, hogy utána söpörjön is fel. Viszont rendszeresítettem neki egy tálka kölesgolyót elérhető magasságban, amit délelőtt rituálisan elfogyaszt. A rituálé lényege, hogy egyenként kiveszi és maga mellé teszi a kölesgolyókat, utána megpróbálja kalapként a fejébe húzni a tálkát, majd megeszi a kölesgolyókat. Nagyon, nagyon várom már, hogy a tényérokat tányérként kezelje, és nem olyasvalamiként, amit az arcába vagy a fejére kell nyomnia, mert emiatt a téves beidegződése miatt sok soron kívüli fürdetésnek és átöltözésnek voltunk már szenvedő alanyai (igen, én is, ilyenkor szeret hozzám bújni).

Beszéd: amikor felébred, azt mondja, ana, ana, vau-vau. Ha ugatnak odakint a kutyák, azt mondja, vau-vau. Ha agnus azt mondja, hogy itt a kígyó, sszzz, sszzz, Muci azt mondja vau-vau. Ha agnus azt mondja, brumm-brumm, Muci azt mondja, vau-vau. Ha mesélem agnusnak, hogy és képzeld, akkor is azt mondja, hogy vau-vau, amikor…, akkor Muci boldogan közbevág, hogy vau-vau.

A kedvenc szaván kívül továbbra is használja még a nemet, csak az most kissé háttérbe szorult, viszont egy csomó mindent megpróbál utánozni. Ma például elvittem játszótérre, és előtte énekelgettem neki a hinta-palintát, hogy legyen egy kis fogalma, hová megyünk, mire Muci utánam énekelte, hogy in-ta, dádádá, dádá-dádá dádádá, tök jó ritmikával meg dallammal. Teljesen el voltam képedve.

Fogak: kinőtt még kettő, pillanatnyilag nyolc foga van, azzal már nagyot lehet harapni.

Társasélet: a nők jó fejek. Agnus különösen jó fej, mert lehet kupakokat dobálni a dekoltázsába, és azt mondja, brumm-brumm. A férfiak is jó fejek alapvetően. A kisgyerekek nagyon ijesztőek, pár kivételtől eltekintve (ezért szeretném játszótérre vinni, minden belső berzenkedésem ellenére, de ma például egy gyerek sem volt ott az enyémen, meg pár hatodikoson kívül). A kutyák nagyon ijesztőek, ugyanakkor az emberek élete a kutyák körül forog. Muci kedvenc játéka, hogy kimegyünk a kertbe, feláll a hátam mögött, a lábamba kapaszkodva, és ha elég messze annak a kutyák, akkor kidugja oldalt a kis fejét, és odakiabál nekik, hogy vau-vau. Ha nincsenek elég messze, akkor megpróbál felkúszni a lábszáramon.

Szóval mindent egybevetve jól elvagyunk így mi.

321. fejezet – Muci 15 hónapos

Közzétéve Szerző:
14

Nagyon szalad az idő.

Fizikai paraméterek: saját mérlegén mérni már nem lehet a malacot, csak úgy, hogy én ráállok a felnőttmérlegre vele és nélküle, majd elvégzem a szükséges kivonást. Don Muci Zoárd pontosan 9 kiló, a hossza ismeretlen, valahol 74-80 centi között.

Nagymozgás: az augusztus a nagymozgás hónapja volt. A gyermek négykézláb mászik (de szélsebesen, ma egy pillanatra letettem a ház előtt, és két perc alatt körbemászta, persze követtem), kapaszkodva lábon is elmegy bárhova, és megtanult az ágyról meg mindenről lefarolni (ezt már hónapok óta mutogatom neki, hogy nézd, lerakod a lábad óvatosan, és úgy, de nem volt hajlandó, erre pár napja az ágyon rohangászva hirtelen fény gyulladt a tekintetében, és odament a széléhez, majd lemászott, elsőre ügyesen, olyan arckifejezéssel, hogy ja, lerakom a lábamat és így, már értem. Ezt sose fogom megszokni, hogy mindent egy nap alatt tanulnak meg). Sajnos próbál a lépcsőn is ezzel a módszerrel lemászni, de figyelem. Ja, és ül, tök szépen, általában W-lábakkal, de néha valamelyiket előrecsapja. Ez kardinális kérdés, mert neki a háta (volt?) hipotón rettenetesen, az üléssel meg a mászással így együtt most már nagyjából gyógyultnak nyilvánítható (persze a neurológus tuti a fejét fogja csóválni valamire, de én már nem aggódom).

Finommozgás: megtanult tapsolni, megtanult pápázni, tud papírra írószerrel vonalakat húzni (akarok venni a naiv stílusú művésznek valami babakrétát, meg nagy csomagolópapír-íveket), aranyosan simogat, kipiszkál mindent mindenből, törölgeti a száját, ha maszatos (amitől ugye a szája nem lesz kevésbé maszatos, csak minden más is olyan), a telefon meg a monitor gombjait is egyenként nyomogatja, pakol ki mindenből mindent. Kapcsolgatja a lámpát, ilyenek.

Evés: Még mindig a tápszer a sztár, még mindig négyszer eszik egy nap, a darabos bébiételt nem szereti, de a kenyérhéjat (vagy bármi felnőttkaját) elrágcsálja. Amit a gyümölccsel csinál, az háztartási horror, de asszem, jut a hasába is.

Alvás: éjszaka 12 óra, délelőtt kb 2, délután 1-2, de ha program van, kibírja alvás nélkül.

Beszéd: a kutya az a va(u)va(u), a nem az maradt, ha felébredt, anyázik. Ha babás képeket nézek az interneten, akkor mondja, hogy baba, meg a tükörnél is, egyébként meg halandzsázik. A tükör egyébként nagy sztár, ha már itt tartunk, mindig sikoltozós örömmel üdvözli, megkeresi az én tükörképemet is (minden tükröződő felületen), vigyorog, és lehetőség szerint lesmárolja magát. Nárcisz Muci.

Betegség: hát volt ez a seggügyi krízis, amit a Canesten + Neogranormon elmulasztott, meg időnként fél napig – egy napig láz nélkül szörcsög, vagy köhög, de az elmúlik. Ez légyszi maradjon is így.

Élmények: most aludt először távol tőlem, máshol, egyrészt a nagymamájánál, másrészt az apjánál, nem volt gond. És ebben a hónapban volt először strandon is asszem, azt kimondottan élvezte.

Egyéb: az ébrenléti idejét lehetőleg a közvetlen közelemben tölti, mellettem üldögélve lemeózza, amit fordítok, ha pakolok, akkor lelkesen pakol ő is (ez különösen akkor öröm, amikor én rakom be a tiszta ruhát a kosárba, ő meg a másik végén rakja ki), ha porszívózok, akkor ő is jön, és fogja, ha heverészem könyvvel, akkor keresztbe-kasul átmászik rajtam, de karban lenni nem szeret. Örökmozgó, állandóan mennie kell és csinálnia valamit, ez jó, mert legalább edz, meg én is, amikor este elpakolok utána. Nála édesebb vigyorimanó nincs, minden hülyeségemen röhög, idegen nőkre mosolyog az utcán, meg minden. Ugyanakkor mindig rosszban töri a fejét, amikor a tápszerét csináltam tegnap, akkor gyakorlatilag minden kanál után oda kellett rohannom hozzá, és elvennem a kétszázast, amit szerzett valahol, elkapni a gyertyatartót, amit egy drót segítségével leverni készült, levadászni a székről, amire felmászott, meg mittudomén, egy két és fél decis üvegnyi időbe nagyon sok rosszaság belefér. Estére mindig fekete a térde, és lassan mosási szakértő leszek a cuccai miatt, de asszem, jó csapat vagyunk így ketten is (legalábbis még mindig életben van, és én sem őrültem meg még teljesen). Hálistennek már nem alapértelmezetten önveszélyes, nem esik, a lépcső közelébe meg csak akkor megy, ha én is.

Szóval ezek vannak most.