15. hónap kategória bejegyzései

327. fejezet – dévény felfüggesztve, csapj bele

Közzétéve Szerző:
20

Voltunk a múlt héten dévényes kontrollon (csak semmire nincs időm), és éppen hogy csak, de beleesik a gyerek abba a kategóriába, hogy nem kell járnia. Csak majd két hónap múlva vissza.

Jó dolgok: teljesen kétoldalasan kúszik és mászik, és a bokája sem dől semerre, amikor feláll, szépen, szabályosan ül.

"Még dolgozunk rajta" dolgok: a háti hipotónia azért még látszik (ezt én is látom), és bizonyos mozgásoknál megvan még a féloldalasság (jobb lábbal tud csak felállni, jobb kézzel támaszkodik).

Feladat: ülés közben húzzam néha előre valamelyik lábát (a dévényesünk szerint sincs a W-üléssel önmagában gond, csak attól jobban erősödne a Muci háta, ha másképp is ülne), meg fondorlatos módszerekkel vegyem rá, hogy bal lábbal is álljon fel néha. Illetve mondott ilyen labdás gyakorlatot is, hogy egy magasságának megfelelő labdára ültessem fel a dedet, és leérő lábbal hintáztassam, vettem is labdát, de az első próbálkozásunk röhögős-fetrengős kudarcba fulladt (a labda győzött).

Egyéb tekintetben meg a gyerek egy különösen fogékony időszakába érkezett, amit ki is használok, és lelkesen tanítgatom a szépre-jóra. És ez alatt nemcsak azt értem, hogy bégetünk, meg kukorékolunk, meg ilyesmi (már megint elfelejtettem letölteni felismerhető, stilizált állatképeket a netről, amit mr.a kérésemre kinyomtatna esetleg, és kirakhatnám a falra, hogy arcot is kapcsolhasson a Muci a hanghoz, mert ugyan mondom én, hogy így a birka csinál, de pillanatnyilag ő csak azt látja, hogy így anya csinál), bár sajnos azt még nem tudom, hogy a zsiráfok mit mondanak. Szóval visszatérve az eredeti gondolatszálra, a csapatszellemünk megerősítése végett fontosnak találtam, hogy megtanítsam a "csapj bele!", illetve a "gimme five!" szertartásának elsajátítására. A szándékom termékeny talajra lelt, reggeltől délig nulláról közel tökéletesre fejlesztettük a tudományt, mind magyar, mind angol felszólításra (bár eleinte úgy értelmezte a kérést a Muci, hogy "csapj bele nagyon sokszor!", illetve "gimme fifty!", de ezért nem hibáztatom, az egyes szám / többes szám az ő korában nehezen elsajátítható nyelvi disztinkció). Belecsapás után mindig nevetünk, az része a rituálénak.

Azt viszont sajnos mostanra megtagadja, hogy felszólításra kivegye a szájába, amit berakott, de a befogadóképessége korlátozott, úgyhogy azzal a trükkel élek, hogy valami finomabbat adok a kezébe, általában a mobiltelefonomat, de ma például sajtos tallér volt kéznél, arra is kiköpte a műanyag bigyót.

Az öltözködés viszont egyre nagyobb harc, mert ugyan simán nyújtja a kezét-lábát a ruhadaraboknak, de ugyanolyan simán ki is rántja a jobb lábát a nadrágból, miközben a balt gyömöszölöm bele, és utána röhög, huszadszor is (a humorérzékét valószínűleg tőlem örökölte). Leginkább ahhoz tudnám hasonlítani a műveletet, mintha egy harcias, olajba mártott, de még nem kisütött polipra próbálnék kényszerzubbonyt húzni (aki közben röhög). Nem várom a telet olyan nagyon.

321. fejezet – Muci 15 hónapos

Közzétéve Szerző:
14

Nagyon szalad az idő.

Fizikai paraméterek: saját mérlegén mérni már nem lehet a malacot, csak úgy, hogy én ráállok a felnőttmérlegre vele és nélküle, majd elvégzem a szükséges kivonást. Don Muci Zoárd pontosan 9 kiló, a hossza ismeretlen, valahol 74-80 centi között.

Nagymozgás: az augusztus a nagymozgás hónapja volt. A gyermek négykézláb mászik (de szélsebesen, ma egy pillanatra letettem a ház előtt, és két perc alatt körbemászta, persze követtem), kapaszkodva lábon is elmegy bárhova, és megtanult az ágyról meg mindenről lefarolni (ezt már hónapok óta mutogatom neki, hogy nézd, lerakod a lábad óvatosan, és úgy, de nem volt hajlandó, erre pár napja az ágyon rohangászva hirtelen fény gyulladt a tekintetében, és odament a széléhez, majd lemászott, elsőre ügyesen, olyan arckifejezéssel, hogy ja, lerakom a lábamat és így, már értem. Ezt sose fogom megszokni, hogy mindent egy nap alatt tanulnak meg). Sajnos próbál a lépcsőn is ezzel a módszerrel lemászni, de figyelem. Ja, és ül, tök szépen, általában W-lábakkal, de néha valamelyiket előrecsapja. Ez kardinális kérdés, mert neki a háta (volt?) hipotón rettenetesen, az üléssel meg a mászással így együtt most már nagyjából gyógyultnak nyilvánítható (persze a neurológus tuti a fejét fogja csóválni valamire, de én már nem aggódom).

Finommozgás: megtanult tapsolni, megtanult pápázni, tud papírra írószerrel vonalakat húzni (akarok venni a naiv stílusú művésznek valami babakrétát, meg nagy csomagolópapír-íveket), aranyosan simogat, kipiszkál mindent mindenből, törölgeti a száját, ha maszatos (amitől ugye a szája nem lesz kevésbé maszatos, csak minden más is olyan), a telefon meg a monitor gombjait is egyenként nyomogatja, pakol ki mindenből mindent. Kapcsolgatja a lámpát, ilyenek.

Evés: Még mindig a tápszer a sztár, még mindig négyszer eszik egy nap, a darabos bébiételt nem szereti, de a kenyérhéjat (vagy bármi felnőttkaját) elrágcsálja. Amit a gyümölccsel csinál, az háztartási horror, de asszem, jut a hasába is.

Alvás: éjszaka 12 óra, délelőtt kb 2, délután 1-2, de ha program van, kibírja alvás nélkül.

Beszéd: a kutya az a va(u)va(u), a nem az maradt, ha felébredt, anyázik. Ha babás képeket nézek az interneten, akkor mondja, hogy baba, meg a tükörnél is, egyébként meg halandzsázik. A tükör egyébként nagy sztár, ha már itt tartunk, mindig sikoltozós örömmel üdvözli, megkeresi az én tükörképemet is (minden tükröződő felületen), vigyorog, és lehetőség szerint lesmárolja magát. Nárcisz Muci.

Betegség: hát volt ez a seggügyi krízis, amit a Canesten + Neogranormon elmulasztott, meg időnként fél napig – egy napig láz nélkül szörcsög, vagy köhög, de az elmúlik. Ez légyszi maradjon is így.

Élmények: most aludt először távol tőlem, máshol, egyrészt a nagymamájánál, másrészt az apjánál, nem volt gond. És ebben a hónapban volt először strandon is asszem, azt kimondottan élvezte.

Egyéb: az ébrenléti idejét lehetőleg a közvetlen közelemben tölti, mellettem üldögélve lemeózza, amit fordítok, ha pakolok, akkor lelkesen pakol ő is (ez különösen akkor öröm, amikor én rakom be a tiszta ruhát a kosárba, ő meg a másik végén rakja ki), ha porszívózok, akkor ő is jön, és fogja, ha heverészem könyvvel, akkor keresztbe-kasul átmászik rajtam, de karban lenni nem szeret. Örökmozgó, állandóan mennie kell és csinálnia valamit, ez jó, mert legalább edz, meg én is, amikor este elpakolok utána. Nála édesebb vigyorimanó nincs, minden hülyeségemen röhög, idegen nőkre mosolyog az utcán, meg minden. Ugyanakkor mindig rosszban töri a fejét, amikor a tápszerét csináltam tegnap, akkor gyakorlatilag minden kanál után oda kellett rohannom hozzá, és elvennem a kétszázast, amit szerzett valahol, elkapni a gyertyatartót, amit egy drót segítségével leverni készült, levadászni a székről, amire felmászott, meg mittudomén, egy két és fél decis üvegnyi időbe nagyon sok rosszaság belefér. Estére mindig fekete a térde, és lassan mosási szakértő leszek a cuccai miatt, de asszem, jó csapat vagyunk így ketten is (legalábbis még mindig életben van, és én sem őrültem meg még teljesen). Hálistennek már nem alapértelmezetten önveszélyes, nem esik, a lépcső közelébe meg csak akkor megy, ha én is.

Szóval ezek vannak most.

320. fejezet – pszeudoszülinap

Közzétéve Szerző:
11

Ma van egy éve, hogy a Mucinak meg kellett volna születnie, és tök jót pótszülinapoztunk, egész nap vele játszottam.

Mondjuk ez rá is fért, mert hétfőn a nagymamájánál aludt, tegnap az apjánál, kicsit féltem is, hogy megismer-e még, de hála istennek levakarni sem tudtam magamról. Hónapfordulós összefoglalót majd holnap írok, addig is előzetesen szeretnék eldicsekedni vele, hogy teljesen magától rájött, hogy a kutya az a vau-vau. Én próbáltam intellektuális anyuka lenni, és mindig úgy mondtam neki, hogy ez itt egy vizsla, ez egy beagle, ennek meg nem tudom a fajtáját, de ez is canis familiaris, erre valamelyik nap feltűnt, hogy mindig akkor vavavázik, ha odakint ugatnak az ebek. És tényleg, ha meglátja őket, rögtön mondja, hogy vava, és most már én is megtanultam, és helyeselek, hogy igen, ott a vau-vau, és örülünk ennek együtt.

És egyébként is a világ legjobb pasija, maszatos a térde, huncut a szeme, rohangál négykézláb egész nap, imád csúszdázni, lehet vele beszélgetni babadolgokról, adja a puszikat, amúgy meg bűnrossz és rakoncátlan és neveletlen, amilyet mindig is akartam, de ma, amikor belázasodtam, olyan édesen kedveskedett és simogatott és dünnyögött és nem ugrott le a lépcsőről, hogy egyszerűen odáig vagyok. Mintha tudta volna, hogy rossz most nekem fent lenni, hipergyorsan bevágta a kanalas kajáját, angyali türelemmel viselte a pelenkázást, nem nyafogott semmit, és bár akkor is imádnám, ha ilyenkor is rossz lenne, de így meg még annyival jobban.

319. fejezet – Zé működik, magától

Közzétéve Szerző:
20

A gyerekben az az egyik legtutibb feature, hogy ugye szépen megnövesztettem a hasamban (már amennyire), utána megszületett, és azóta tökre önmagától megtanul mindent. Mindig tudja fejből, hogy mi a következő feladat, és addig gyakorolja, amíg tökélyre nem fejleszti.

Na jó, tapsolni például én tanítottam meg, de a köpködés tisztára az ő ötlete volt (esküszöm). Odaül mellém, és vidáman berregve leköpköd, majd cinkosan vigyorog (vö. az én nyálam a te nyálad). Azért remélem, egy idő múlva megtanul majd nem köpködni is. A fújást azt simán elleste tőlem, amikor a túlmelegített ebédjét fújkáltam, mondjuk arról szerintem még fogalma sincs, hogy ez mire jó, de lelkesen artikulálja, hogy ffffffűűűű, ffffffffűűűűű. Ennek kapcsán az olvasásba is belevágtunk, mert imádja a freeblog logót a képernyőn, én meg mindig mondtam neki, hogy az a fff betű, hát ma már ő mondta. Többször. És ráadásul kezd manipulálni, mert ma a fél kezemmel előle takarva a billentyűzetet gépeltem a másikkal, és egy idő után abbahagyta a próbálkozást, hogy tapsikáljon egy kicsit, én meg lenyűgözve visszatapsikáltam neki, mire a Don a támadó kobra sebességével vetette rá magát a felszabaduló billentyűzetre.

És ülve tapsikolni meg azért tud, mert (ta-dááám!) megtanult támaszkodás nélkül ülni stabilan (a mindkét láb hátracsap stílusban; a dévényes terapeutánk mesélte, hogy a babáknak háromféle ülési módszerük van, hát ő ezt választotta). Eddig is alig támaszkodott csak, de most tökre megy kéz nélkül, hadonászva, tapsolva, és gyakorolja is mindenhol, az ágyon rugózva, a kanapé peremén, a gyermektornáztató egységen (rám meg jön a frász). A másik mozdulat, amit gyakorol, az állásból letérdelés. Eddig azt csinálta, hogy fél kezével kapaszkodott a magasban, a másik féllel meg óvatosan lenyúlt a talajig, megtámaszkodott, és onnan állt négykézlábra. Ma meg látom, hogy az ágy szélénél játssza, hogy mindkét kezével az ágyba kapaszkodva letérdel-feláll, letérdel-feláll. Kicsit agyonpuszilgattam, de eltolt, hogy hagyjam, neki most dolga van, és folytatta.

Egyéb tekintetben egy cukkermanó, nevetgél, a nyűgössége elmúlt, alvás után már néha azzal hívogat, hogy anya, anya, a zsiráfra meg olyan meghatott örömmel szokott nézni, hogy azt egyszer muszáj lesz levideóznom (a többi plüssálat nem érdekli, még az alvósnyula sem). Gondolkozom azon, hogy átruházom a zsiráfra a családfő és férfiminta szerepét, szerintem jól járnánk (a zsiráfnak kb. olyan a személyisége, mint Hobbesnak a Calvin és Hobbesban). Egyedi családmodell lenne ugyan, de talán egy kicsit kevésbé nukleáris.

317. fejezet – popsi csekk, munka csekk, gyerekszoba csekk

Közzétéve Szerző:
7

Rendeződtek a páviánsegg-ügyek, bevetettem ugyanis a canesten-neogranormon kombót (nagyjából óránként), így két napba telt, hogy a baba popsija olyan hamvas és hófehér legyen, mint, ööö, a babapopsi.

Amúgy meg az újonnan előtört szeparációs szorongását próbáltam kezelhetővé tenni. Én általában az ágyban ülve dolgozom (gyerekkoromban olyan kicsi volt a szobám, hogy szék már nem fért bele a könyvespolcoktól (és esténként hideg salakot vacsoráztunk), így ezt szoktam meg), és a Mucit egy ideje arról már sikerült leszoktatnom, hogy belegépeljen az írásomba, de a lektoráláshoz ragaszkodik. Azt úgy csinálja, hogy felmászik mellém, odatérdel, fél kezével a mellkasomnak támaszkodik, és szigorú arccal nézi a képernyőn megjelenő betűket. Ez nem is lenne akkora gond (bár a gépelést egy kicsit megnehezíti), de a különösen izgalmas részeknél feszült figyelemmel belehajol az ekránba, és olyankor nem látom, mit írok. Amikor pedig elfogy a türelme, akkor az ölembe fúrja magát (vagy tigrisugrással beleveti), és az arcán tisztán látszik, hogy hagyjam már abba ezt a hülyeséget, inkább fetrengjünk, és puszilgassam. Általában meg is hajlok az érvei előtt, de puszilgatásért nem adnak pelenkát a boltban, úgyhogy megpróbáltam változtatni az életformánkon: felültem székre.

A székem a dolgozószobában van, és a gyerek hálistennek először megelégedett azzal, hogy lepakolja az összes elérhető DVD-met ott mellettem egyenként (két éve még nem gondoltam volna, hogy ennek örülni fogok, de most tök jó, mert lefoglalja anélkül, hogy kárt tenne magában), artisjusos arckifejezéssel megvizsgálja őket, megnyalja, majd a háta mögé dobja, és jöhet a következő. Utána viszont visszarobogott a hálóba, egy perc múlva azért én is követtem, és azt láttam, hogy Mucika békés arccal heverészik az ágyon az én helyemen, egy alufólia-galacsint nyalogatva, és vidáman kurjongatva. Szóval igazából nem is tőlem van szeparációs szorongása, hanem az ágyamtól, egy illúzióval kevesebb. Biztos ott vannak vagy nincsenek vízerek, meg bioenergia.

Amúgy meg egy kicsit nyűgösebb, de nem vészes, csak tegnap például nem volt hajlandó idegen helyen öt perc alatt elaludni, ami tőle WTF-élmény, más babáktól alap, szóval annyira nem gáz. Viszont most két hét múlva már lesz saját szobája végre, a játékaival meg minden, mert a dolgozószobából csak egy sarkot tartok meg, a többi az ő birodalmát fogja képezni. Gondolkozom azon is, hogy épitek neki egy bricostore-os babacsúszdát (deszkából, pvc, vagy akármilyen borítással, mindkét oldalán lejtővel, tetején kis vízszintes résszel), mert imádja az ilyesmit. Esetleg még saját széket is kap.

316. fejezet – a világ legügyesebb gyerekéről

Közzétéve Szerző:
20

Bár ez nem hírértékű, de imádom ezt a zsebdémont.

Pár napja nyöszörögve alszik éjjel (nagyon rám van még hangolódva), időnként lemegyek, és megsimogatom, akkor elnyugszik, de ma reggel hat körül már nem bírtam, inkább felébresztettem, megetettem, és hancúroztunk egy hatalmasat a hálószobában. Lerángatta a polifoamot a gyermektornáztató egységről, csak a csúszós karton maradt rajta, és most az a kedvenc játéka, hogy felrohan rajta négykézláb, majd megfordul, hassal ráveti magát, és sikongatva lecsúszdázik fejjel előre, olyankor mindig nevetni kell. És eddig is előfordult, hogy a nyakamat átkarolva nagy, nyálas puszikat adott, de most már odanyomja a saját arcát is a számhoz, hogy én puszilgassam, ő meg kéjesen nyögdécsel közben. Továbbá konkrétan produkálta magát így reggel, például bemutatta, hogy tud tapsolni, magától, egészen jól, bár négyből egyszer nem találja el a saját kezét, olyankor nagyon csodálkozik, hogy miért nem szól két fél tenyér, ha csattan. Meg néha felborul.

A másik kunszt (tadáám!), hogy tett ma két lépést kapaszkodás nélkül, egyedül, az én kis súlyosan hipotón, egyensúlyzavaros malacom, majd seggre tottyant, és rám nézett, hogy azért most örülünk-e, vagy ez kudarcélmény. Megnyugtattam, hogy természetfeletti dolgot vitt véghez, nincs még egy baba a világon, aki erre képes lenne (meglehetősen amerikai stílusú anyuka vagyok). Meg odáig fejlesztettük a "mi van a szádban?" mutatványunkat, hogy amikor átment pár percre a szomszéd szobába, rutinból utánakiabáltam, hogy mi van a szádban, Mucikám, mire visszarohant, odajött hozzám, kivett a szájából egy barackmagot, átnyújtotta, majd ment dolgára. Nekem tök megdöbbentő, hogy érti, amit mondok.

Azt, hogy be tudja kapcsolni a porszívót (kifigyelte), már nem is említem, a monitorhoz képest ez smafu.

A pirosfenék-ügyek mintha kicsit rendeződni látszanának, mindenesetre sokat tartom pucér hátsóval, és törölgetek utána. Az első pár baleset után most már szól, ha jönne a stuff, ez rendeződött. Viszont ma felfedezte a fütyijét, kicsit megpiszkálta, és az eredmény láttán teljes megdöbbenéssel pillantottunk egymásra (erre a helyzetre nem készített fel engem a DM pasztellszínű "mit tud a baba egy évesen?" című tájékoztató füzetecskéje), de szerencsére akkor eszébe jutott, hogy a babakaját még nem pakolta le a polcról, úgyhogy rohant teljesíteni a kötelességeit. Tényleg nagyon imádom.

315. fejezet – strand, és egyéb okosságok

Közzétéve Szerző:
38

Bréking: a Muci tud mászni! Négykézláb, meg minden. És csinálja is. Innentől kezdve nincs vele mozgáskoordinációs gond, és mégiscsak tudni fog olvasni. A másik, amit csinál, az a kapaszkodva sétálás, nagyon durván nyomja, mindenhova eljut a lakásban két lábon. Azt meg, hogy a fiúk mi(ke)t tanítottak neki a strandon, nem árulom el, de leszögezném, hogy L. bácsi és a. bácsi nagyon neveletlenek, és az nem érv, hogy az óvodában mekkora előnyre tesz szert a gyerek, ha ő tanítja meg rá a többieket, és nem őt tanítják a többiek.

Ugyanis valamikor úgy tízezer éve, a múlt szombaton strandon voltunk (a fél blogvilággal együtt), amit végig bírt a gyerek sírás nélkül, kétszer aludt is, udvarolgatott körbe, mindenbe belevett, és lelkesen pancsolt. Kiderült, hogy 1. ha leér a lába az úszógumiból, simán sétálgat a vízben, 2. ha motorcsónakosan húzzák a fiúk, akkor nem fél, hanem lelkesen sikongat. És úgy tud lányokat fröcskölni, mint egy isten. Sajnos a legaranyosabb képeken olyan emberekkel van, akik nem szeretnék, ha itt publikálnám a fotójukat, úgyhogy egy másodvonalbeli válogatás:

Amúgy ő hálistennek nincs kiborulva, annyit változott mostanában, hogy feldúlja, ha valami nem sikerül neki, de akkor is csak fél percig hisztizik. Viszont nagyon nagyfiús lett, nem ötletszerűen csinálja a dolgokat, hanem olyan céltudatosan, például ránéz a monitoromra, majd odamegy a géphez, feláll az asztal mellett, fél kézzel kapaszkodik, másikkal meg böködi a freeblog logót a képernyőn, pedig egy hónapja még csak akkor számítógépezett, ha pelenkázás vagy más közben véletlenül odakerült a közelébe. Amúgy képes ki-be kapcsolgatni a monitort (egy olyan babaujjhegynyi gombja van, simán eltalálja), ki tudja nyitni a notebookomon a cd-tálcát, ha berakok valamit a fiókomba, akkor kikutatja. És ugye meséltem már múltkor, hogy a "mi van a szádban" kérdésre kinyitja a száját és kiszedi belőle a cuccot, na elképesztő, mennyire okos, mert mint kiderült, ha véletlenül kajába eszik valahol, akkor nem hajlandó kiköpni nekem, de ha valami tárgyat rágogat, akkor mindig. Most nemrég például a fokhagymás pirítósomra csapott le, nagyon ízlett neki.

Amúgy az anyanapomon valahogy rettenetesen kivörösödött-száradt a Muci feneke (ez senkinek nem a hibája, én ilyet még nem láttam tőle, pedig általában kenést-hintőport sem kap), és fáj is neki, mit lehet vele csinálni krémezésen és hintőporoláson, plusz gyakori peluscserén kívül? Már két napja olyan.

313. fejezet – bénaság, távlati tervek, pápá

Közzétéve Szerző:
33

Na tegnap este még a balesetit is megjártuk, mert Muci a babás bejegyzés után nem sokkal utánam jött, amikor felszaladtam a telefonomért az emeletre, és amikor meglátott, az ötödik lépcsőfokon feltérdelt örömében, és kitárta a karjait, mejd azzal a lendülettel legurult. Hálistennek gyönyörűen tud esni, behúzza a fejét, meg minden, de azért nem volt szép. Azután estére lett egy véraláfutás a koponyáján jobboldalt, meg egy kék csík, akkor kábé egy órán keresztül vívódtam, mert egyik pillanatban indultam volna a kórházba, a másik pillanatban meg tök aranyosan játszott, azután végül eszembe jutott Anna néni, aki azt mondta, bármi kétségem van, menjek vele az orvoshoz esés vagy fuldoklás esetén, mert abból nem lehet baj. Szerencsére nincs a gyerek fejében gond, de a dokinak volt egy szerencsétlen megjegyzése, miszerint miért nem vigyáztam rá, és erre úgy kiborultam, hogy öröm volt nézni. Mentségére legyen mondva, utána nem győzött szabadkozni, pedig igaza volt, én vagyok a gyerek gondviselője, nekem kell vigyázni rá, csak éppen aludni nem tudok, enni nem tudok, a gyerek egész nap rajtam lóg, napközben aludni sem hajlandó egyedül, csak mellettem, amihez teljes csendben és mozdulatlanul kell lennem (ha nem alszik, önveszélyes), közben dolgoznom kellene, mert határidő van, meg emellett még a napi rutin, hogy összepakolni, porszívózni, mosni-mosogatni mindenkire, bevásárolni, meg a hülye apróságok, hogy számlázni, a MÁK-kal kitöltetni a hülye speckó papírját a diákhiteleseknek a halasztáshoz (mert miért lenne nekik elég a hivatalos igazolás), meg mittudomén. És a gyerek mellett meg elég egy pillanat kihagyás, hogy kaszkadőrködni kezdjen, vagy elkerülje a figyelmemet valami cafrang a földön, amitől megfullad, és az elmúlt egy évben nem volt olyan, hogy bárki csak egy fél napra (két etetés, beláthatatlan idő) átvállalta volna. Szabadságra akarok menni. Ha nyerek a lottón, egyik legjobban áhított nagyívű tervem, hogy elmegyek Ciprusra egy egész hétre, és viszek magammal valami bérelt személyt, aki eteti-pelenkázza-fürdeti a Mucit, figyeli, amíg én fényképezek, meg gondoskodik arról, hogy kéznél legyen mindig minden cucca, én meg csak játszom vele. További nagyívű terveink közé tartozik agnus-szal, hogy amikor négy-öt éves lesz a Muci, elvisszük a gödörbe, ahol a Don kézen fog állni. Ezt agnus találta ki teljesen egyedül és sms-ezte meg nekem tegnap, szerintem zseniális terv, ráadásul lottóötös sem kell hozzá, csak addig valahogy életben kell tartanom a gyereket.

(És légyszi ne kezdjen sajnálni senki, igazából tök jó nekem, van a gyerek, sikeres vagyok a munkámban, amit szeretek, telik tápszerre, és távlati reményeim között szerepel, hogy a Muci előbb-utóbb megtanul magától enni és vécébe pisilni. Ez merész gondolat, tudom, de amilyen kis zseni, kinézem belőle).

Végül saját felelősségre hazahoztam a kórházból, nem maradtam bent vele megfigyelés céljából, illetve kaptam egy nyugtatót is, amivel csodálatosan aludtam egészen reggel hatig, amikor is mintha egy kalapács vágott volna fejbe félálomban, hogy nem minden olyan kerek ám. Ami a Mucit illeti, ő is jól aludt, kicsit lilás még a feje, de ez nem akadályozza abban, hogy most itt segítsen lelkesen blogot írni.

On the brighter side: egy nap alatt megtanult pápázni! Integetek neki, hogy pápá, erre ő visszacsapkod a kezével vigyorogva. Elköszönésre még nem használjuk a dolgot, lehet, hogy soha nem is fogja összekapcsolni azzal, de nagyon nevet rajta mindig, szerinte jó játék.

312. fejezet – baba

Közzétéve Szerző:
22

Most csak egy gyors bejegyzés, mert ez nekem egy nagyon WTF helyzet, amit a Muci itt előadott.

Ő ugye egy alapvetően bátor fiú, simán fejest ugrik a kádba, felmászik a lépcsőn, bárki ölébe belebújik, akit egy perce ismer, ha kiabálok vele (nem nagyon szoktam, csak ha nagyon veszélyes dolgot csinál), akkor hangosan röhög, simán megfogja a kutya orrát, szóval félénknek nem nevezhető. Ma elkezdett lepakolgatni a játékos szekrényéről, amikor egyszer csak vékony, nyüsszögő, ijedt sírás (ilyet eddig nem hallottam tőle, ha sír, az az esetek 90%-ában könnytelen, átlátszó műhiszti, hogy adjam már oda a notebookot, 10%-ban pedig üvöltő dühből sírás, hogy ő nem akar dévényezni, vagy esetleg éhes). Odamentem, és kiderült, hogy a babát találta meg a polcon (egy 10 centis, aranyos arcú kislánybaba), és azt nézi halálra rémült arccal. Mindegy, megmentettem (a Mucit), de pár perccel később leültem a földre a babával a kezemben, és megnyugtató hangon biztosítottam róla, hogy nem kell félni. Erre a Don, aki általában rögtön az ölembe rohan, ha leülök, négykézlábra állt, és nagyon lassan, óvatosan hátrálni kezdett, miközben a remegő hangot adta a szájával (ha fürdés után fázik, akkor azt mindig kommentálja is azzal, hogy veveveveve). Kipróbáltam a porcelánbabámmal is, attól is fél.

Szóval nem tudom, mi ez, de nagyon kísérteties. Persze lehet, hogy csak attól tart, hogy lánynak nézik, ha babához ér.

311. fejezet – egy kupac kopasz kukac

Közzétéve Szerző:
26

A mai nap legaranyosabb része az volt, amikor (gyenge idegzetűek ugorják át a bekezdést, sőt, leginkább csak hardcore gyakorló anyukák olvassák) mondom a Mucinak, hogy te gyerek, válsághelyzet van, elfogyott a pelenkád, nagyon gyorsan meg kellene tanulnod vécébe kakálni, mire a Muci vigyorogva odarohant a pelenkáskukájához, felborította, és széjjeldobálta a (szerencsére gyér) tartalmát, mint aki azt mondja, hogy nézd, anya, itt van még egy csomó, jó lesz az. (Aztán persze felpakoltam őt, és elmentünk gyorsan a DM-be, ami szerencsére hatkor még nyitva volt, ezt csak azoknak írom, akik szeretik a happyendeket). A pelenka szót egyébként tisztára érti.

Na és akkor következzenek a kopaszos fotók. Az elsőn orcáján és orcájában lopott csokoládé, a harmadikon galád módon odamutattam neki a sarokba, hogy profilozzon, a második meg csak úgy van, hogy legyen valami az első és a harmadik között.

A következő kép meg arról szól, hogy vége a jó világnak, sikerült felállnia az ágyában is, innen szerintem már csak két és fél nap a lábátlendítés, egyelőre csak a felhúzódzkodással próbálkozik (foggal-körömmel, mint azt éles szemű megfigyelők megfigyelhetik):

És ha már fogak. Volt (van) egy elég régi ütésálló, porálló, vízálló telefonom, amit nem nagyon szerettem, mert nehéz volt nyomogatni a gombjait, de backupnak megteszi. Ezt beraktam Csucsuka játékai közé pár hete, hogy neki is legyen technológiája, és néha játszott is vele (szerinte is jó backupni, már bocsánat). Szóval ma is hurcolgatta magával ide-oda, de egyszer csak azt látom, hogy megint talált valami apró hülye bigyót, amit szívesebben rágcsál, úgyhogy letámadtam, hogy adja ide, mire Mucika kivette a szájából és átnyújtotta a telefon gombsorának felét (ilyen vastag gumis műanyag izé, és kettőbe volt szakítva, ráadásul nem is a gombok mellett, hanem át a gombokon). Azt hiszem, nem akarom tudni, hogy sikerült leharapnia (cápát melengettem a kebelemen), mindenestre megfosztottam az eszköztől (aki beszélni akar vele, hívja ezentúl a vonalason).