313. fejezet – bénaság, távlati tervek, pápá

Na tegnap este még a balesetit is megjártuk, mert Muci a babás bejegyzés után nem sokkal utánam jött, amikor felszaladtam a telefonomért az emeletre, és amikor meglátott, az ötödik lépcsőfokon feltérdelt örömében, és kitárta a karjait, mejd azzal a lendülettel legurult. Hálistennek gyönyörűen tud esni, behúzza a fejét, meg minden, de azért nem volt szép. Azután estére lett egy véraláfutás a koponyáján jobboldalt, meg egy kék csík, akkor kábé egy órán keresztül vívódtam, mert egyik pillanatban indultam volna a kórházba, a másik pillanatban meg tök aranyosan játszott, azután végül eszembe jutott Anna néni, aki azt mondta, bármi kétségem van, menjek vele az orvoshoz esés vagy fuldoklás esetén, mert abból nem lehet baj. Szerencsére nincs a gyerek fejében gond, de a dokinak volt egy szerencsétlen megjegyzése, miszerint miért nem vigyáztam rá, és erre úgy kiborultam, hogy öröm volt nézni. Mentségére legyen mondva, utána nem győzött szabadkozni, pedig igaza volt, én vagyok a gyerek gondviselője, nekem kell vigyázni rá, csak éppen aludni nem tudok, enni nem tudok, a gyerek egész nap rajtam lóg, napközben aludni sem hajlandó egyedül, csak mellettem, amihez teljes csendben és mozdulatlanul kell lennem (ha nem alszik, önveszélyes), közben dolgoznom kellene, mert határidő van, meg emellett még a napi rutin, hogy összepakolni, porszívózni, mosni-mosogatni mindenkire, bevásárolni, meg a hülye apróságok, hogy számlázni, a MÁK-kal kitöltetni a hülye speckó papírját a diákhiteleseknek a halasztáshoz (mert miért lenne nekik elég a hivatalos igazolás), meg mittudomén. És a gyerek mellett meg elég egy pillanat kihagyás, hogy kaszkadőrködni kezdjen, vagy elkerülje a figyelmemet valami cafrang a földön, amitől megfullad, és az elmúlt egy évben nem volt olyan, hogy bárki csak egy fél napra (két etetés, beláthatatlan idő) átvállalta volna. Szabadságra akarok menni. Ha nyerek a lottón, egyik legjobban áhított nagyívű tervem, hogy elmegyek Ciprusra egy egész hétre, és viszek magammal valami bérelt személyt, aki eteti-pelenkázza-fürdeti a Mucit, figyeli, amíg én fényképezek, meg gondoskodik arról, hogy kéznél legyen mindig minden cucca, én meg csak játszom vele. További nagyívű terveink közé tartozik agnus-szal, hogy amikor négy-öt éves lesz a Muci, elvisszük a gödörbe, ahol a Don kézen fog állni. Ezt agnus találta ki teljesen egyedül és sms-ezte meg nekem tegnap, szerintem zseniális terv, ráadásul lottóötös sem kell hozzá, csak addig valahogy életben kell tartanom a gyereket.

(És légyszi ne kezdjen sajnálni senki, igazából tök jó nekem, van a gyerek, sikeres vagyok a munkámban, amit szeretek, telik tápszerre, és távlati reményeim között szerepel, hogy a Muci előbb-utóbb megtanul magától enni és vécébe pisilni. Ez merész gondolat, tudom, de amilyen kis zseni, kinézem belőle).

Végül saját felelősségre hazahoztam a kórházból, nem maradtam bent vele megfigyelés céljából, illetve kaptam egy nyugtatót is, amivel csodálatosan aludtam egészen reggel hatig, amikor is mintha egy kalapács vágott volna fejbe félálomban, hogy nem minden olyan kerek ám. Ami a Mucit illeti, ő is jól aludt, kicsit lilás még a feje, de ez nem akadályozza abban, hogy most itt segítsen lelkesen blogot írni.

On the brighter side: egy nap alatt megtanult pápázni! Integetek neki, hogy pápá, erre ő visszacsapkod a kezével vigyorogva. Elköszönésre még nem használjuk a dolgot, lehet, hogy soha nem is fogja összekapcsolni azzal, de nagyon nevet rajta mindig, szerinte jó játék.

Reklámok

33 thoughts on “313. fejezet – bénaság, távlati tervek, pápá

    • Nem akarok beleszólni, tapasztalatom csak annyi, hogy sok öcsém van, de egy nagyobb járóka nem segítene? Persze azzal is van macera, meg jól emlékszem, a kicsik nagyon hamar felfedezik azt a játékot, hogy “mindent kidobálni, aztán vigyorogva/ordítva várni, hogy visszaadják a játékokat, aztán újra kidobálni mindent és ezt ismételgetni a végtelenségig” – épp elégszer voltam én a visszaadogató az aktuális kistesó mellett…:)

    • Drága Lucia! Nagyon jól csinálod, eddig is szájtátva figyeltem, hogy jut időd a gyermek mellett dolgozni, blogolni, a világ dolgaiban tájékozódni.
      Az a fiú pedig, sajnos, még olvasói szemmel sem tett boldoggá téged. A jó hír, ha szakítotok, heti egy nap ő fog vigyázni rá (“láthatás”). Te pedig fogsz találni olyat, aki igazán hozzád illik!
      Ezennel elindítom a “babysittert keresünk Mucinak” mozgalmat. Díjazás: exkluzív fotók a gyermekről.

    • Hát igen, a gyereknevelés egy ilyen veszélyes biznisz. Teljesen normális vagy és a reakcióid is azok, ugye tudod? (És igen, én is buktam már ki dokinak hasonlóképp.)

    • Nyugi, lesz még rosszabb is. Három éve nem aludtam ki magam ( 3 éves és 1 évesek a fiaim), viszont már megtanultak esni és és sem parázom halálra magam, ha esetleg elcsúsznak a kádban.
      Kitartás, lesz ez még jobb is! – szívesen beválalnám a Mucit pár órára, de erős a gyanum, hogy tovább tartana ideérni, mint amennyit ellene velem. 🙂
      Tudom, hogy nem nagyon szeretsz közösségbe járni, de egy-két óra játszóházazás (mikor esetleg más figyel rá) csodákat tenne.
      Ildikó

    • =Gyerek. És ez már nem lesz jobb, még húsz év után sem…
      Javaslat: nagymama, nagynéni, barátnő, közeli/megbízható család, valaki kőkemény idegekkel, aki egy fél/egész napra, később egy hétvégére vállalja a fiadat.

    • A gonosz felnőttek erre az esetre találták ki a gyermeksanyargató járóka intézményét. Ez egy nagyobbacska kb.1,5 x 1,5 m nagyságú, fa ráccsal ellátott ( mit szépítsük) ketrec volt, ahova be lehetett tenni az ön és közveszélyes korban lévő gyereket, a játékaival, a takarójával együtt, és magára lehetett hagyni. Mivel a rács a felállni képes gyerek magasságáig ér, így se kiesni, se kimászni nem tud belőle.
      Javaslom a beszerzését.
      A gyereknek meg meg kell tanulni, hogy nincs mindig valaki aki csak arra van rendszeresítve, hogy őt szórakoztassa. (ugyanis szegény anyja ezt nem bírja egy idő után, neki is szüksége van legalább annyi időre, hogy egyedül lehessen a WC-n 🙂

    • Amikor megláttam, hogy a kőlépcsőn kapaszkodik fel bevillant, hogy csak nehogy leesen… hülye megérzés 😦
      Muciörökmozgó most pont abban a korban van, hogy egy percre sem lehet magára hagyni. Sokat segít, ha a lépcsőtől el van zárva, lehet kapni ilyen nehezen kinyitható rácsot. És inkább tedd vissza a kiságyába.
      Az én gyerekem hipotón, így nagyon sokára tanult meg esni, így a szobája volt úgy megcsinálva, hogy ott nem lehetett baja, ott hagyhattam pár percre magára. Mivel mi szólóban voltunk elég korán már, valamit ki kellett találnom, hogy ne csak a gyerekre, de az ellátásunkra is jusson magamból.
      Jól csinálod a dolgokat, emiatt ne aggódj, a Szardínia meg egy tök jó ötlet.

    • Minél nagyobb lesz, annál több lesz vele a gond. Újabb és újabb dimenzióit fogja az életveszélyes(nek kinéző) helyeknek elédtárni; mindenhová fel fog mászni/ki fog ülni/le fog lógni/kitudjamégmit, csak azért, mert ő még meg fogja tudni ezeket csinálni, te meg már nem (szülőséggel együtt járó fejlett veszélyérzet, kor, súly, stb:). Szóval ne add fel, azzal, hogy bevállaltál egy gyereket, egyben el is adtad a lelked, ez a helyzet. Ez meg nem visszacsinálható, itt van, ketyeg, nem lehet kikapcsolni: soha többé nem lesz egy nyugodt perced:)

      (De azért kurva jó dolog ez ám. Én anno el sem tudtam képzelni, hogy gyerekem legyen, ma meg el sem tudom képzelni, hogy ne legyen. Mintha világéletemben erre készültem volna, mintha minden ezért történt volna, és mintha minden ebbe az irányba terelt volna.)

    • járóka: a kiságy is biztonságos (egyelőre), csak nem szeret belezárva lenni a gyerek, én meg béna vagyok, de nem tudok úgy dolgozni, hogy ő közben szenved. meg most amúgy is az lenne a dolga, hogy felfedezze a világot, mozgásokat próbáljon, és azért most tényleg ő az első, így is állandó lelkifurdalásom van miatta. remélem, visszaszokik aludni az ágyába, mert akkor addig tudok dolgozni, a házimunkában igazából nem zavar, az csak úgy magában fárasztó 🙂

    • Mászógép: az utolsó három mondatodat abszolút átérzem, ami néha ijesztő is 🙂 és már az első pillanattól kezdve tisztában voltam azzal, hogy eladtam a lelkem, de azért hadd nyígjak néha, na 🙂

    • Elkezdtem párhuzamosan görögül és törökül tanulni, szólj, hogy mikor indulunk Ciprusra. 🙂
      Jövő héten egy 6 és egy 3 évesre, valamint egy 12 hetesre fogok vigyázni, de ha visszatérek a “nyaralásból” szívesen vállalok Muci-felvigyázást is. (lehet, hogy gáz így ismeretlenül felajánlkozni, de ha nem is veszed igénybe, legalább érzed, hogy mennyien szeretnénk segíteni és mennyien drukkolunk neked)

    • jaj, nem gáz, mindenki felajánlását köszönöm, ismeretlenül is 🙂 pillanatnyilag megpróbálom majd túlélni a hétvégét, utána elgondolkozom a továbbiakon.

    • Ha az rtg nem mutatott ki semmi törést, akkor nem kell aggódnod és az miatt sem, hogy kihoztad 🙂 van az az elkerítő kerítés, nem tudsz olyat szerezni? Amikor egy fél szobát le lehet neki keríteni, meg járókaketrecnek is használható ha összeakasztod valamelyik két végét…bár nálam az utazóágy volt a járóka is, remek amúgy nem ismert, de nem veszélyes dolgokkal megpakoltam (fakanál, teatojás, befőttesüvegtető, műanyag flakonban víz és színes papírcetlik bele tépkedv…stb.) és amíg azokkal elvolt, addig tudtam pl…pisilni :DD meg dolgozgatni. Nem eszik/alszik/iszik sokat akkor sincs nagy baj, megesik, hogy leesik, a doki meg jó hogy bocsánatot kért…

    • Szerintem jópáran vagyunk olvasók, akik tökismeretlenül is szívesen vállalnának Muci-felügyeletet és/vagy segítenének az egyebekben. 🙂
      Egyébként pedig hajrá!

    • Járóka. Nem te vagy az első anyuka, aki hadakozott, hogy ő nem zárja be a gyereket, meg a gyerek sem szeret ott lenni (honnan tudni? generációk felnőttek járókában, én is, sok ismerős és nem emlékszem semmi rosszra, nem ettől lettünk defektesek, hehe). És utána ez a sok anyuka mind panaszkodott egy idő után, hogy nem tud semmit csinálni a gyerek miatt, pedig szereti meg blabla. Tény. De akkor is. Járóka. Amikor meg már olyan korban van, hogy nem életveszélyes magára és a lakásra, akkor el lehet hagyni. Meg kell próbálni, ennyi.
      Egyébként régóta olvasom a blogodat, kb. a temetős résznél találtam rá, szóval nagyjából így végigkövettem az életedet/életeteket és hát izé. Kívülről üvöltött azért, hogy ez a kapcsolat nem annyira tigris, mint amennyire te szeretnéd, illetve inkább az, hogy a fiú messze nincs annyira benne a kapcsolatban agyilag, érzelmileg, mint az egy normális kapcsolatban illik. (normális = temetőzés, hegymászás, saját, egymás defektjei, nyilván).
      Azután, hogy magam is átéltem (áthaltam, hehe) a házasságom tönkremenetelét (hja, ráadásul nem én akartam azt sem, és én vagyok a csaj), még jobban látom a saját korábbi életemen, másokén meg főleg, amikor egészen egyszerűen az a kapcsolat valamelyik vagy mindkét fél miatt egészen egyszerűen nem jó, nincs dolguk egymással, még akkor sem, ha az egyik fél szeretné.
      Mindig hallgass az ösztöneidre, azok nem csalnak, te meg szenzitív nő vagy. Szar most minden, szar is lesz jó ideig, és vélhetően lesznek soha be nem gyógyuló sebek, de van egy Mucid, aki tényleg egy klassz és rendben lévő kissrác.
      Ez meg totál közhely, de rengeteg saját történet kapcsolódik hozzá, ami miatt igaz: ha valamit elveszít az ember, jön valami új, valami jobb (nem csak kapcsolat, bármi, ez a világ legegyszerűbb törvénye). Legyél önmagad, egy teljes egész, és hagyd, hogy a dolgok történjenek néha csak úgy. De hát tudod te ezt szerintem. (és igen, el fog múlni az a korszak is, amikor még véded a fiút, hiába fáj, majd akkor látod kívülről te is talán)
      Jókat neked/nektek!

    • Szia Lucia,
      nálunk két kicsi van, a húgom leginkább rámbízza őket egész napos műszakokra is. Nagyszülőkre nem lehet. Ezt így toljuk pár éve és előre gondolkodom, hogy én vajon kire számíthatok a közeljövőben- bébiszitter rizikós, tesómék elköltöznek. Szóval,úgy néz ki hogy összetartó család híján elsősorban egyedülálló, gyermektelen testvérekre és barátnőkre lehet számítani.

    • Szia Lucia,

      gyógyulást Mucinak, tündéri kisfiú!
      Lehet, hogy hülyeség, de nekem eszembe jutott a járóka.Később, amikor már kinőttem a járókát, a szüleim megoldották, hogy az egész kis szobámat “járókává” alakították, csináltak egy kis rácsot az ajtóra, azon lógtam,mint egy bordásfalon.Közben láttam az anyukámat, hogy mit csinál, mosogat, háztart, dolgozik, utána meg játszottunk együtt.A képek nagyon jók, a lépcsőst szuperül elkaptad, de nekem is az volt az érzésem, hogy csak le ne essen. Az orvos meg ahelyett, hogy megnyugtatná a mamát, még le is szidja. Nem értem az ilyet.

      Még egyszer gyógyulást a Donnak!

    • Hát van egy ilyen teljesen önveszélyes korszakuk, szerintem 10 és 18 hónapos koruk körül, a csúcs nálunk a 13 hónap volt. A Heim Pálban már azt hitték, hogy Münchausen by proxy esetével állnak szemben nálam, pedig csak akkor rohantunk, ha muszáj volt. Az utolsó esetnél a férjemnek zokogtam a telefonban, hogy nem merem felhívni a dokit, mert hívja a gyámügyet. Utána sírva könyörögtem a Jóistennek, hogy legyen már vége a baleseteknek – és csodák csodája, akkor mintha elvágták volna.

      10 hónaposan konkrétan volt olyan, hogy egy tök üres szobában (nyaralás utolsó napján már kirámoltunk, egyébként mellette voltunk) először a szekrényből valahogy kioperált csavartól kezdett fuldokolni (igen, nem tiltottam meg neki, hogy az üres szekrényben kaparásszon, minő felelőtlenség!). Erre folyamatos fokozott megfigyelés alatt tartottuk, de még így is arra lettünk figyelmesek, hogy megint fuldoklik! Kiderült, hogy látszólag a küszöböt kapargatva (erről aztán igazán nem gondoltuk, hogy veszélyes) valójában a padlószőnyeg szélét bontotta le a küszöb mellett módszeresen, majd a szájába tömködte, és attól fuldoklott.

      Még szerencse, hogy valahogy felnőnek ezek a gyerekek, tényleg lehet egy-egy őrangyaluk – aki aztán alapos idegösszeomlásokkal küzdhet néha.

    • Igen fedezze csak fel a világot, és én együttérzek veled, és panaszkodj csak nyugodtan, én is átéltem ezt, és pontosan érzem, hogy mi is a te problémád. De a járóka hidd el, hogy hasznos dolog. És sokkal nagyobb mint a mostani utazós járóka-kiságy kombó. A mi járókánkban nemcsak az egy éves fiam, hanem a hét éves lányom is elfért, merhogy gyakran beült mellé játszani:)
      De tudom én, hogy úgy gondolod, hogy tavaly ilyenkor nem adtad volna egy vak lóért, hogy ilyen problémáid lehessenek. De tessék magadat is kímélni, mert piszokul ki tud purcanni az ember, ha örökké alárendeli a saját életét másokénak. Még ha az a legféltettebb, legszeretettebb lény is a világon.
      Amikor én voltam hasonló helyzetben, az első gyerekemmel, akkor a szegedi Nagyáruház gyerekmegőrzőjébe jártunk, mert ott volt egy szuper játszósarok, szakképzett nyugdíjas ovónéni-nagymamával, és egy-másfél óráig ott lehet hagyni a gyereket, és legalább nyugodtan be tudtam vásárolni…

    • Én is most ébredtem rá, hogy a “szabadság” szó innetől átkerülhet az ismeretlen szavak szótárába.
      És félő, hogy lesz ez még így se….
      Kitartás!

    • Lucia kedves!
      Én egy gyerekimádó, őrült, vénasszony vagyok, épp ezért ismeretlenül nem mernék bevállalni egy gyereket sem. (és szoktam gyerekekre vigyázni)
      Azt gondolom, legalább kicsit össze kell szoknia babának és az ő játszótársának! :o))
      (pedig a Mucifülűbe szerelmes vagyok, mióta rátok találtam) DE BÁRMI MÁSBAN ÉN IS… SZÍVESEN!!!!
      Mail címet megtalálod a blogomnál, csak írj!

    • Járóka mellett (ami nekünk sincs ám sűrűn használatban, de pl. ilyen felrohanások esetén kiváló) nekem még a lépcsőrács jutott eszembe, ami nekünk szintén van, és azóta egy fokkal nyugodtabb vagyok, hogy nincs lezuhanás.

    • a 16 hónapos fiú, mármint az enyém, már szinte nem használja a járókát (ami, minden kezdeti ellenkezésem ellenére hasznos volt; és jobban ki is lát belőle a Srác, mint az utazóágyból, meg lehet a rácsba kapaszkodni), szóval, ha meggondolod magad, és mégis megpróbálnátok, szívesen odaadom (1X1 m). Ugyanitt Mucira-való vigyázás megoldható… van nekem is, talán ellennének ketten 🙂

    • Letezik olyan, hogy nem jaroka, hanem ilyen szetnyithato racs, amivel nagyobb reszeket le lehet valasztani, pl. fel szobat, ahol azert tud mozogni, de megis izolalva van. Es a lepcsokapu tenyleg jo dolog. Es minden gyerek leesik legalabb egyszer valahonnan…

    • Szia, eddig én is csak csendes RO voltam és szurkoltam, meg élveztem a beszámolókat, de csatlakozom az önkéntes Mucifelvigyázók körébe 🙂

    • Szeretünk! Mucit is….. A többi meg megoldódik! Néha muszáj nyígni, még akkor is, ha reszketve szereted a gyerekekdet! Jobb lesz majd. Csak addig bírja ki az ember anyának nevezett lánya.

    • Örökké aggódó (ex)férjemnek mondtam (nem õ volt 7/24 szolgálatban a gyerekekkel), mikor már nagyon berágtam, hogy örökké én voltam a gondatlan, hogy az lenne az abszolút biztonságos, ha beraknánk õket egy dobozba, leöntenénk mûgyantával, tuti nem esne bajuk. Jobbulást minden téren!

Szeresd Mucit

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s