finommozgás kategória bejegyzései

374. fejezet – betakarítási időszak

Közzétéve Szerző:
33

Ebben a fejezetben a gyermek Dolgokat Kap.

Szóval egyrészt én tökre szeretek itt lakni, de télen itt hideg van, és tavaly a gyermek melegentartása sok tízezer forinttal megdobta a villanyt és a gázt, úgyhogy idén úgy döntöttem, az ősi, természetközelebbi technikákhoz folyamodom, és elmentem a Brendonba. Ott ugyanis kapni igazi birkából készült hálózsákot, ami alá vettem egy sima télit is, nehogy megfagyjon a Főmuci.

Mivel itt a hegyen már beköszöntött a tél, rögtön első este be is öltöztettem a célszemélyt, aki értetlenségének hangos üvöltéssel adott hangot, miközben a megszokott hálózsákjára mutogatott (amit alie lányaitól örököltünk), és olaszul magyarázott. Amikor betettem az ágyába, és megkapta a pusziját, a cumiját meg a rongyát, akkor szerencsére reflexből azonnal elaludt, és reggelig úgy maradt. Reggel a “szia, kicim” és a “huszi, deje” kiáltások mellé becsatlakozott a “levettem” is, amit kicsit eltúlzott dicsekvésnek éreztem, de mint kiderült, tényleg levette. Röhögtünk.

A következő darab az autósülés volt, ami már nagyon érett, mert a fejét még tartja a babaülés, de a lábát be kell húznia. Úgy hozta az élet, hogy a Muci Ferrari-ülést kapott (most már csak autót kell hozzá vennem), amit eddig hülyeségnek tartottam, de mi tagadás, jól áll neki. Természetesen, amikor beleraktam, akkor hangos üvöltésben tört ki, és a régi ülésére mutogatva magyarázott olaszul, de amikor elindultunk, akkor belenyugodott (egy kicsit konzervatív alkat). Amikor pedig beraktam az ülést az előszobába, mert a kocsi a szerelőnél maradt, akkor már régi ismerősként üdvözölte, és azóta is abban üldögél, ha a földszinten vagyunk, továbbá minden egyes alkalommal többször lejátszódik közöttünk a következő párbeszéd:

M: Kábe? (ez azt jelenti, hogy “mi ez?”, részletesebben “tudom mi ez, de szeretnék megerősítést nyerni, és addig fogom ezt ismételgetni, amíg meg nem mondod, meg még azután is párszor”. Az eredete ismeretlen).
Én: Autósülés, Mucikám.
M: Sülyés! Sülyés! Autó! (ragozni csak tárgyasan tud még, úgyhogy mivel felismerte az összetett szót, és az autóról tudja, hogy micsoda, a piros szék minden bizonnyal a sülés lehet csak).

Ilyenek együtt.

És akkor a Muci a lettvolna-születésnapjára (ez csak ürügy, csak rég nem kapott már játékot, és egyébként is, aki ilyen lehengerlően tudja nekem azt mondani, hogy szia, kici, meg ábrándos tekintettel, hogy ana szép, annak muszáj dolgokat vennem) kapott egy igazi parkolóházat, meg hozzá rengeteg versenyautót, tűzoltóautót, katonai gépjárművet, tankot és helikoptert. Amikor kiválasztottam, akkor még örültem, hogy 70+ kiegészítő, de akkor még nem tudtam, hogy ez 120+ nagyrészt körömnyi matrica, amit nekem kell felragasztgatnom majd helyekre. Azért jól elszórakoztam vele, azóta is a hálószobámban van, hogy esténként elpakolás ürügyén én is játszhassak vele egy kicsit.

(Igen, össze van mancsolva a tükör, mert egyesek odamennek, azt gügyögik, hogy Muszika, és puszit adnak rá).

Szóval nem könnyen választottam ki, mert először találtam egy nagyon profi szerszámosdobozt is műanyag szerszámokkal, de aztán arra gondoltam, hogy a gyermek úgyis az igazi dolgokat szereti, és itthon amúgy is az én szerszámosdobozomat bogarássza órákig, szóval ez ahhoz képest visszalépés lenne. Utána,mivel imád seperni, ilyen takarítóállomást néztem ki neki, de nem bírtam rávenni magam, és amúgy is simán tudja használni az itthoni seprűt. Babára is gondoltam, de rendes baba nem volt, csak ilyen ijesztő arcú csecsemők, és egyébként is sokkal klasszabb egy ilyen parkolóház, még ha nagyobbaknak is ajánlják.

És akkor a Muci hazajött, meglátta, és meglepetésemre pontosan tudta, mit kell ezzel csinálni, és beparkolta az összes versenyautót meg harckocsit meg helikoptert a helyére tök szabályosan, és előbb rájött, hogy hogyan működik az autóemelő, mint én, és mutogatja a katonai terepjáróban, hogy autószüjés, oda. És a zsebében (nemrég jött rá a zsebére) mindig tart azóta egy-két vadászgépet, mert az kényelmesen belefér, és igazi fiús anyuka lettem, aki este az ágyában a szokásos kekszajándék mellett most már egy két pofásabb kisautót is talál (hogy ne kelljen egyedül aludnom), szóval nagyon klassz gyerekem van, tökre működik, ahogy kell.

Oké, a 70+ kiegészítő valamelyike néha beleáll a talpamba, de ez vele jár.

370. fejezet – csak jár és beszél, de nekem ez nagy dolog

Közzétéve Szerző:
16

Újabb videók Muciról, aki kirándulni és strandolni nagyon szeret, továbbá bármilyen koszban meghempereg, ha alkalom kínálkozik rá, de fűre leülni snassz neki, ezért a szabadban mindig keres egy nőt a feneke alá.

Itt most csak olyan lesz, hogy videók leírással.

Szóval az elsőn Mucolda felveszi az otthoni balerinacipőmet, amit alie-től kaptam, és abban jár egy darabig (nem, nem egy méret vagyunk). Ebből a videóból egyébként kiderül, hogy bénaanya vagyok, mert fogalmam sincs rajta, mit jelent a fúútitta, aztán azóta leesett, hogy reggel, amikor még csak ismerkedett a cipővel a Hús, akkor mondtam neki, hogy nem úgy, hanem fordítva (ennyire a nulláról indult, most már csak azt kell megbeszélnünk, hogy csíkos zoknihoz csak kivételes alkalmakkor veszünk pöttyös cípőket).

Szóval a cipőmet elhelyezi a szobájában, utána visszadönget, és megszerzi a pilótaszemüvegét, amit a nyomtató mellett tart (vannak ilyen rigolyái, ha elteszem máshová, akkor szemrehányó tekintettel visszaviszi a helyéje, ha engedek, akkor könnyebben szabadulok). Mivel tudja, hogy a lányok szeretik, ha szép vadászpilóták adnak nekik puszit, ezért ad nekem egy puszit, de sajnos a fényképezőgép miatt nem tudom felvenni, és repülőzni vele (három kedvenc felvevős játéka van, az egyik, hogy keringőzzünk, azt imádja, a másik, hogy felvesszük a pilótaszemüvegét, és repülő lesz belőle, ami néha majdnem lezuhan, a harmadik, amikor felkapom hanyatt, és ringatva azt mondom neki, hogy kisbaba, tente-tente, akkor nagyon szokott tiltakozni, hogy nem-nem, de közben röhög, és nem akar szabadulni).

Utána nem sikerül felvennie, úgyhogy inkább visszamegy a balerinacipőért. Képi anyag:

A másik videón azt akartam felvenni, ahogy magyarázza nekem, hogy a tűzoltóautón hol kell megtekerni, becsukni, megnyomni dolgokat, de akkor ugatni kezdett a szomszéd kutya. Aki tegnap egész nap sírt, mert elmentek a gazdái, és ezt alaposan átbeszéltük a Mucival, hogy szegény kutya, sír, de semmi baj, majd hazajönnek az emberek. Úgyhogy most Mucc rögtön rohant biztosítani a kutyát arról, hogy semmi baj, de hoppá, nem sikerült elsőre kinyitni az erkélyajtót.

Utána elmereng egy kicsit a természetben, majd nem értem, mit mond, aztán viszont azt, hogy enyim (ez mostanában gyakran felmerülő kérdés köztünk, hogy mi kié, a paradicsomok tulajdonjogi viszonyait még nem sikerült eldöntenünk).

Ezt követően Muci megörül a fürdőszobának, mert ott bíz van, ami a világ legjobb játéka, ha rajta múlna, egy bízesésben élnénk. Azután támad köztünk egy kis nézeteltérés azt illetően, hogy becsukja-e az erkélyajtót, de akkor véletlenül felkapcsolom a fürdőszobalámpát, és ezt muszáj a saját szemével is ellenőriznie.

Majd a másik kedvenc kurrens témánkra terelődik a szó, és megbeszéljük, hogy (bár nagyon hasonlít rá, csak kisebb), a fürdőszobai szemetes nem a papírszemetes (a Muci szelektíven gyűjt, és tökre érti a koncepciót).

Aztán még leszögezi, hogy az ajtó ajtó, majd mindent megsimogat kedvesen, mert ő egy ilyen, és közben mondogatja, hogy ezt is ikeba, amiből az ikebát nem értem, de biztosan kiderül majd egyszer. Videó:

És nagyjából ilyeneket csinál reggeltől estig, közben magyaráz, akár ott vagyok, akár nem. Volt egyébként tegnap egy meglepő húzása, amikor hallom, hogy lépcső, óvatosz, okosz, óvatosz, üdesz, ajtó, na, ajtó (bezártam a lenti ajtót, hogy ne tudjon kiszökni az erkélyre), kúcs! kúcs! (és bakker, kinyitotta kulccsal), óvatosz, jaj-jaj, séta, hűtő, tújó tu-tu, fel, és tényleg felhozott egy túró rudit a hűtőből, hogy hámozzam meg neki. Az én biológiailag még nem egészen kétéves, egy évvel ezelőtt még extrém hipotón kismalacom, és akkor egyesek csodálkoznak, hogy úgy mesélek dolgokat, hogy “amikor a Muci még kicsi volt”.

Mindenesetre azt hiszem, konklúzióként levonható, hogy Mucinak van némi esélye arra, hogy egyszer majd egy cipőfetisiszta, nőcsábász vadászpilóta legyen, aki egyben hobbikertész, és szelektíven gyűjti a szemetet.

368. fejezet – videókkal

Közzétéve Szerző:
21

Megint bejegyzés videóval (mert az állóképből általában kiszáguld).

Én mindig azt hiszem, hogy ez a gyerek éppen most van a legjobb korszakában, és ennél jobban már nem is tudnám szeretni, aztán kiderül, hogy mégis. Persze megkönnyíti a dolgát, hogy én már akkor is feltétel nélkül imádtam és büszke voltam rá, amikor még csak feküdt egy helyben, és hülyén nézett ki (így utólag, akkor gyönyörűnek láttam).

Először is, végre megtanulta, hogy nincs értelme nyilvános helyen eldobnia magát a padlón és duzzognia. Ehhez persze az is kellett, hogy én végre megtanuljam, hogy néha háromszor is muszáj végigmászni a lépcsőt fel-le, mert az jó. Meg mozgólépcsőzünk is rengeteget, nem akarok dicsekedni, de a gyerek egy mozgólépcső-fenomén. Még csak egy hete járt, amikor már ragaszkodott hozzá, hogy a saját lábán mozgólépcsőzzön, és pontosan tudta, hogyan kell csinálni. Őrület.

Most meg olyan dolgai vannak, hogy például amikor megkérdezem tőle, vegyünk-e neki egy zsemlét a pékárusnál, akkor odarohan a pulthoz, és közli a nénivel, hogy hamm-hamm, sejje, és a biztonság kedvéért a fogait is csattogtatja egy kicsit vigyorogva. Ma este meg éppen a balroggal beszélgettem hosszasan telefonon, ő meg közben elpakolta lent a játékait, kivette a cumisüvegét a hűtőből, lerakta elém, utána elővette a tápszeres dobozt, azt is elém rakta, és mondogatta, hogy tente. Ennek egyébként nagyon örülök, hogy tudja az alvást és nem tiltakozik, sőt, a déli szeánsznál mostanában egy csomószor összeszedi a cumiját meg a pelusát, felmászik az ágyamba, és egyszerűen elalszik. Tisztára önjáró.

A videók most nem annyira izgalmasak, az első arról szól, hogy kiszúrta magának a bakancsomat, és megpróbálja befűzni a lábán. Én ezt órákig el bírom nézegetni, amikor valamit szépen, pusztán akaraterőből megtanul, tiszta zen (nem tartom kizártnak, hogy előbb fog bakancsot fűzni, mint érthetően beszélni), de sajnos például telefonálni is megtanult, csak olvasni nem, ezért random számokat hívogat a készülékemről. Szóval ha valakit felhívnék, és az illető azt hallja, hogy hahó, hahó, deje, tutu, (gyere ide és hozzál túró rudit) akkor nyugodtan tegye le. Na de vissza a bakancsra:

A másik videónál azt akartam felvenni, ahogy dumál, mert éppen nagyon magyarázott valamit (sajnos a jó részét nem értem a mondanivalójának, de majd megtanulok a nyelvén), viszont közben halaszthatatlan rohangálnivalója támadt, meg észrevette, hogy van egy üres doboz az asztalon, és ha üres, akkor ki kell dobni, punktum. A számomra érthető rész annyi, hogy a dobozolásnál van egy csubbe (csukd be), miután kidobja, azt mondja, hogy így, kész, illetve az erkélyen elereszt egy vaut (onnan szokott beszélgetni a kutyával).

Hát ilyen ez.

363. fejezet – mindjárt kettő, és a rémszarvas

Közzétéve Szerző:
22

Erről az a véleményem, hogy egyrészt a vulgáris kifejezéseknek is megvan a helye, szerepe, funkciója a nyelvünkben (nem véletlen, hogy ha valamelyiket eltávolítják vagy devulgarizálják, akkor addig semleges(ebb) szavak kapnak vulgáris felhangot), másrészt lustanyu teljesen a helyén kezeli ezeket, nála stílusértéket nyernek (erről szól az irodalom, mint olyan), harmadrészt meg én például soha nem beszéltem úgymond csúnyán gy.e. (gyerek előtt), azóta viszont úgy kell visszafognom magam a gyerek előtt is időnként.

Egyedülálló anyának lenni időnként egyáltalán nem könnyű, például így születésnap előtt sem. Ma este jött el a mélypont, és nem, nem az zavar, hogy nem lesz itt mindkét szülője, vagy hogy mittudomén, kénytelen leszek a születésnapján is hivatalba hurcolni, mert nincs kire hagynom, ezeket ki nem tojja le, amikor ott a rémszarvas.

Az este nyolc ugyanis az ikeában, születésnapra beszerzett, megkarikázott orrú hintarénszarvas felett ért, amihez akkor kellett elővennem a harmadik fajta csavarhúzót, illetve már másfél órája küzdöttem vele tekintélyes testi erőt kifejtve az állat megzabolázása céljából. Pedig előtte a piros Lack asztalka összeszerelésekor sem ejtettem ki az “ejnye már”-nál erősebb kifejezéseket a számon, továbbá a kis, kék cicás-kutyás székecske összeszerelését is vulgáris kifejezések nélkül abszolváltam, de a rénszarvas kihúzta a gyufát, szerintem örült volna, ha csak a seggkörfogatát emlegetem. Szóval minden széplélek kezébe nyomnék egy lapraszerelt (lappraszerelt, hö-hö, elnézést) ikeás rénszarvast, aztán elinditanék egy stoppert.

Egyébként most akciós, csak úgy mondom.

A Muci különben azért széket-asztalkát meg ilyeneket kap, mert mostanában rájött, hogy milyen jó az a kis elefántos fakopáncsos hokedli, amit kapott, és hurcolja mindenfelé, és ráül (egyedi a technikája, négykézlábról felnyomja rá a popóját) hát most kap kék faszéket, meg gyermek rattanfotelt párnával, meg kerti műanyag széket, hadd válogasson.

Illetve vettem még neki egy igazi étkészletet, kis macis fémbőröndben macis tányérok, meg kétfülű pohár. Mostanában ugyanis már tölt magának pohárba (vagy játékvödörbe, akármibe) üvegből vizet, és megissza ügyesen, meg villával eszik tányérból paradicsomos tésztát (á la biochef), ha kicsit lassan is, úgyhogy megérdemli.

Játékot nem azért nem kap, mert kegyetlen, hideg szülő vagyok, hanem azért, mert rengeteg játéka van, és egyikkel sem játszik, hanem inkább mosogat:

Most komolyan, nem én kényszerítem. Ha nem figyelek, felmászik a konyhaszékre, onnan a konyhaasztalra, onnan az U-alakú konyhapultra, aminek végigmászik a túlsó végébe, és mosogat. Ha vigyázok (=betolom a széket), akkor kétségbeesetten csimpaszkodik a konyhapult szélébe, és próbálja felhúzni magát. Ilyenkor részben nagyon büszke vagyok rá, hogy egész sokáig megtartja magát félig nyitott fogásban, másrészt nem szeretem, ha bánatos, ezért általában megadom magam, és önfeláldozóan hagyom mosogatni.

Meg olyanokat csinál, hogy elpakol, de mindent, amit talál, bele a fiókokba, ahova befér. Meg a szemetesből kihalássza a papírzsepi zacskóját, és visszateszi az éjjeliasztalkám fiókjába, mert A Papírzsepit Ott Tartjuk. Illetve ha kap egyet, mert kuncsorogni szokott érte (hmm, lehet, hogy kap egy doboz papírzsebkendőt is születésnapjára?), akkor fogja, és elkezdi a padlót vagy a bútorokat törölgetni, és közben skandálja, hogy tista! Tista! Nem tudom, mihez kezdjek ezzel a gyerekkel, nem tudom, kitől örökölhette ezt (sóhajtotta lucia csüggedten).

Ja, ha már tista, van egy csomó szava is. Vagyis folyamatosan dumál, ha kettesben vagyunk, és látszik, hogy tényleg mond valamit, csak én vagyok hülye ahhoz, hogy megértsem. Bizonyos szavak egyértelműek, például az eső (vajon miért), az apa (minden telefon és kapucsengő után megkérdezi, hogy apa?), az autó, az ajtó (a két kedvenc játék), továbbá szól, ha pisi van, vagy ha kaka van (és szemérmetlenül füllent, mert ha visszakérdezek, hogy igen, kaka? akkor rávágja, hogy nem, nehogy átpelenkázzam, mert annál szörnyűbb kínzás nincs a világon).

Ja, és a szép. Szép a virág, szép a kert, a cica, az nagyon szép, és egyszer csak odajött hozzám, megsimogatta a szemem (oké, konkrétan félig kinyomta, de tudom, hogy nem szándékosan), és ellágyulva megjegyezte, hogy szép. Ettől én tócsává olvadtam. De egyébként akkor is mondja, hogy szép, amikor sminkelek, amivel nem is lenne baj, csakhogy ő is szép akar lenni, és ezért időnként kilopja a táskámból a barna szemceruzámat, és elbújva kirúzsozza magát (nagyon ügyes egyébként a finommozgása, jegyezném meg ebből az apropóból).

És továbbra is nagy színész, ha puszit kérek, akkor affektálva eltakarja az arcát, azt mondja, aaaj, neeeeeeeeeeee, közben vigyorog, majd látványosan sóhajtozva azért ad puszit (anya tócsa). És lehet, hogy azért kap egy ikeás cicát is nagy napra, mert imádja a cicákat, ha rászólok valamiért, akkor nagyon édes arcot vág, és azt mondja, miau, mert tudja, hogy a cicákat mindenki szereti, nem pedig olyanokat mondanak neki, hogy Dániel, meg ne lássam még egyszer, hogy bekapcsolod a sütőt.

Szóval áll a rénszarvas meg minden, és minden jó, ha minden jó.

362. fejezet – májusi cserebogár

Közzétéve Szerző:
22

Agnusnak üzenem, hogy nem kell izgulni, a nő rokon. Mucis bejegyzés következik képpel-videóval-tokkal-vonóhoroggal, meg minden.

Szóval kezdek egyre kevésbé izgulni az esetleges bölcsőde/óvoda miatt, mert a Muci egyszerűen imádja a gyerekeket, különösen, ha hosszúhajú lányok, az unokanővérében is első pillantásra megbízott, és hagyta, hogy babázzanak vele, pedig amúgy utálja, ha fogdossák.

Amúgy meg egy pernahajder, folyamatosan nyüzsög, szétszed, összerak, az egyik pillanatban a hűtőből szedem ki (konkrétan belőle), ahol a lámpával kísérletezik, a másikban virágot ültet (ebben nagyon ügyes egyébként, vágja a koncepciót, csak azt nem értem, miért kell a hagymásokat napjában háromszor-négyszer kiásnia és új helyre telepítenie), mindent szétszerel, amit szét lehet csavarni (ikeás ébresztőóra, stb), a tarhonyakártevőéktől kapott egyszerű, de működő fényképezőgépét be tudja kapcsolni, tud vele fotózni, majd ki tudja kapcsolni, pohárból és üvegből egyaránt iszik (vízmániás, aki nagy örömet akar neki okozni, hozzon neki egy üveg vizet), utána viszont a maradékot kiönti a földre, és belehempereg (lehetőleg közvetlenül azelőtt, hogy a hagymások virágföldjébe is belehemperegne).

És rájött, hogy ha valami nem úgy van, ahogy ő szeretné (=nem pakolhatja ki a birkavért a hűtőből), akkor hisztizni kell, amit nagyon módszeresen visz véghez. Először békés, higgadt modorban keres egy megfelelő, tiszta, sima talajfelületet, arra óvatosan lefekszik háttal, majd bömbölni kezd, és csapkodni a talajt. Ez tart körülbelül két és fél percig, ha távozom a helyiségből, akkor rövidebb ideig, utána megfeledkezik róla. Társaságban hálistennek nem csinálja, mert társaságban bűbájoskodni és aranyoskodni kell, hogy senki ne értse, miért mondom erre az angyali gyerekre, hogy hisztis.

Amúgy meg nem csak angyali, de hiperkúl, a napszemüveget például igen korán megtanulta alkalmazni a társkapcsolataiban:

És az is tiszta, hogy aki valóban kemény és ízirájder, az babettán nyuszimotoron is ízirájder:

Egy jamesdean, komolyan, és nem azért mondom, mert én vagyok az anyja.

Evés terén is komoly előrelépések történtek, gyakorlatilag bármit képes elrágni a végtelen számú fogával (asszem, kint van az összes tejfoga, de nyúlkájon a cápa szájába az, akinek két anyja volt), kivéve, amit nem szeret. A Muci, kérsz kekszet? kérdésre akárhonnan előterem pár másodperc alatt, azt mondja, hogy nem (lásd dackorszak, minden kérdésre ezt vágja rá), majd tátja a száját. Kedvence a csokoládé, anyámtól kapott egy szelet csokitortát, azt akkurátusan lapokra szedte, és minden egyes lapról lenyalogatta a csokikrémet.

A járással, azzal úgy van, hogy ha megfeledkezik magáról, akkor tud járni. Ha fogom a kezét, akkor tud járni. Ha egy másik két éves fogja a kezét, akkor is tud járni. Ha a tarkójánál hozzáér a kezem, akkor is tud járni. Ha tarthat valamit a kezében, akkor is tud járni, viszont ha nem fogja senki, és nincs semmi a kezében, akkor szerinte nem tud járni. Azt hiszem, teljesen jogos a feltételezésem, hogy a Muci tud járni, csak még tagadásban van.

A múltkor agnus-szal tomboltak (a maguk visszafogott módján) a természettudományi múzeum mögötti parkban, az idő nagy részében a Muci rohant elöl, és vonszolta maga mögöt az agnusát, aki nélkül ugye nem tud járni. Először találtunk neki egy minividámparkot körhintával, ami ugye minden gyermek álma, ráadásul tök fiús körhinta volt, motorokkal meg harci terepjárókkal.

A Husi meg is vizsgálta szépen, bár némileg lagymatag lelkesedéssel, hogy melyik járművön mit lehet megnyomni, és akkor mit csinál.

A terepjáró kicsit felvillanyozta, mert azon volt sok lámpa (bámpa! bámpa!!! BÁÁÁMPA!), de utána kiderült, hogy az egész csalás, mert nem lehet a bámpákat kapcsolgatni. A következő kép címe egyébként az, hogy ugye, kisfiam, miközben a rakétakilövős katonai terepjáródat vezeted, azért ugye felhúzod a kapucnidat a füledre rendesen, hogy ne fázzon, és konkrétan látom magunkat húsz év múlva ugyanebben a szituációban (olyan lesz a Muci, mint Jayne a Fireflyban. A man walks down the street in that hat, people know he’s not afraid of anything).

Egyébként megnyugtatnék mindenkit, hogy amint eltűntem a közeléből, a Muci lehúzta a cipzárját és levette a kapucnit. Mert ő annyira kemény.

Utána viszont agnussal rohangálva felfedezték a park legnagyszerűbb featúráját, ugyanis megtalálták a kaput. Muci ettől teljesen felpörgött, és vagy egy órán keresztül játszották azt, hogy ki-be mászkálnak a kapun, és csukogatják-nyitogatják (be! ki!), meg néha megállnak autókat nézni. Azért reménykedem, hogy ha megnő, nem portás lesz a Muciból (bár az is egy szép szakma a maga módján), mindenesetre amikor abba kellett hagyni a kapuzást, visított az autóig, ahol már csak fájdalmasan hüppögött párat, majd útközben félpercenként nosztalgikusan még megszólalt, hogy be…be.

Ilyenek voltak:

353. fejezet – beszélget, szép és technikás

Közzétéve Szerző:
10

Nem akarom én elhanyagolni a Mucit blogilag (amíg nem tud olvasni, addig van itt jó világ), de egyszerűen nincs kapacitásom beformázgatni a képeit, úgyhogy most csak szöveges jelentés.

Elvittem a dévényes terapeutájához állapotfelmérésre, aki azt mondta, ne aggódjak, a Don nagyon hipotón volt, és ezért nem jár még magától, de kapaszkodva tök jó a tartása, a lábával is szépen lép, csak meg kell erősödnie a hátának. És szerinte ha tornáztatnám vagy ő kezelné, azzal többet ártanánk (mert az azért babaszemmel kínzás), mint amennyit segítene, ha mozog eleget, akkor magától is jól lesz. Mivel eddig nagyon lelkiismeretesnek ismertem meg, hiszek neki. A Muci eközben gyorsan végigment az ottani játékokon, majd boldogan talált két mobiltelefont, amiket elvettem tőle, ekkor viszont rávetette magát a kazettásmagnóra, és nem túlzok, fél perc alatt megtanulta rajta, hogyan kell kivenni a kazettát, visszatenni, elindítani, megállítani.

2010 egyébként a fogak éve nálunk, nekem jön a második bölcsességes, a Mucinak meg láthatóan kijött a bal alsó négyes, illetve a jobb alsó hármas, tekintélyes méretű nyáladzás kíséretében. A darabos kaját viszont azóta is kiköpködi, ha nem töpörtyű vagy pörkölt.

Ha már kaja, elmondom a fényképeket, amiket azóta sem volt időm beszerkeszteni. Agnus itt volt 31-én, akkor fotózkodtunk, az egyiken a Don agnus mellett áll, és tulajdonosi mozdulattal nyugtatta a térdén a kezét, ilyen hipercool pózban, azt majd fel is teszem, miután levágtam róla agnus nem publikus részeit.

Meg volt olyan, hogy ketten könyörögtünk a Mucinak, hogy esdekeljen éhező kisgyerek módjára a zsíroskenyérért, amit egészen addig a pillanatig magától csinált, amíg elő nem került a fényképezőgép. Mindezt azután, hogy megette, illetve megetette velünk az agnustól kapott doboz csokis keksz felét (a másik felét széjjelmorzsolta a padlón, illetve belekente a kanapéba, mi így mulatunk szilveszterkor).

És a Muciban még az is tök jó, hogy lehet vele beszélgetni, a visszatérő viccünk például az, hogy rámutat a lámpára, és azt mondja, nem bámpa, vagy bámpa nem, amin nagyon nevetünk, mert ez nagyon vicces, hogy már majdnem be tud csapni. Továbbá olyan komplex, mélyebb megtárgyalnivalóink is vannak, hogy például rázogatja a nagy fikusz köré kerítésként odarakott szárítót, és mondogatja, hogy hoppá (a hoppá azt jelenti, hogy valami mindjárt nagyon le fog esni véletlenül), én meg mondom neki, hogy nem hoppá, gyere ide, Csucsukám, mire Csucsuka az illúzióim eloszlatása végett közli velem, hogy nem-nem dejide, hoppá. Hasonló jellegű konfrontációnk, amikor megkérdezem, hogy kaka történt-e, mire a Don helyesel, hogy kaka, és a javaslatomra, hogy akkor cseréljünk pelenkát, azt válaszolja, nem-nem, és elszalad. Azért cserélünk, mert korlátozó szülő vagyok.

És a lelke is érzékeny, amikor a konyhában sündörög körülöttem, és véletlenül meglököm, akkor jobban teszem, ha azonnal lehajolok hozzá, és bocsánatot kérek tőle, megmagyarázva, hogy nem direkt csináltam, mert különben ország-világra szóló műhisztit rendez a méltatlanul kezelt gyerek (nagyjából fél percig, amíg eszébe nem jut, hogy az alsó fiókot ma még nem pakolta ki). Szóval ügyesen neveljük egymást tisztességes bánásmódra.

Ja, meg a fésülködés. A Muci imádja, ha fésülöm, és közben mondogatom, hogy mennyire szép ez a gyerek, úgyhogy amint teheti, lenyúlja a fésűt, és egyedül fésülködik, lehetőleg elém állva a kis önelégült, füligérő babapofijával, és elvárja, hogy mondogassam, milyen szép ez a gyerek. Egy nárciszt csináltam belőle.

És rászoktattam, hogy ha valamelyikünk véletlenül direkt kiborít egy doboz akármit, azt össze is kell szedni, aminek pillanatnyilag a kétszereplős stádiumában tartunk, vagyis én ülök a földön a dobozzal, a Muci meg szedi a dolgokat, és a kezembe nyomja, hogy tegyem bele. Gyanítom, munkaerő szempontjából nem ez a leghatékonyabb módszer, és engem simán el lehetne bocsátani minimális végkielégítéssel a pakolóiparágban elfoglalt pozíciómból, de olyan jó vele együtt dolgozni valamin.

Az apukájától meg rengeteg (ezres nagyságrend) sok foszforeszkáló csillagot és égitestet kapott az itteni ágya fölé (az ottani fölött már van), pillanatnyilag próbálom kirakni belőlük a főbb csillagképeket, és remélem, nem zavarja meg a sok hold. De majd ezt is elmagyarázom neki.

344. fejezet – pályaválasztási elmélkedések

Közzétéve Szerző:
42

A Muci meg szinkronrendező lesz, már most tökéletesen csinálja, ma ott ült egy felnőtt szinkronrendező ölében, rágcsálta a szinkronrendezői ceruzát, néha belelapozott a szinkronrendezői papírokba, és amikor a felnőtt szinkronrendező azt mondta, nem, akkor a Muci is azt mondta, hogy nem-nem. Amikor más dolgokat mondott, akkor a Muci azt mondta, vau-vau, de nagyon kifejezően. Amúgy meg folyamatosan szökésben volt, csak az első tizenöt percben tapadt rettegve a nyakamba a megilletődöttségtől, illetve még tizenöt percig másik ölben tartotta a szinkronrendezői munkája, de a többi idő alatt félelem nélkül szökött (volna) mindenfelé az épületben. Én azt hittem, hogy a küszöb visszatartja, de még a behajtott ajtókat is benyomta, hogy bemehessen. Vicc nélkül szerezni fogok neki egy pórázt hámmal, most a kapucnijánál fogva próbáltam a körzetemben tartani, annál csak jobb megoldás.

Egyébként itthon elvan bármilyen szerelős dologgal, azt hiszem, nem kap több színes műanyag vackot, mert azok csak a helyet foglalják, ezentúl az ajándék cipzár lesz, csavar anyával, satöbbi. Illetve a múltkor, amikor nyűgösködött, kitaláltam, hogy odaadom neki az egyik ékszeresdobozomat a biztonságos ékszerekkel, és így is tettem, hát én lettem a legjobb anyuka a világon. Az ékszeres dobozt először is ki lehet nyitni és be lehet csukni, ami eleve 10/10-es funkció, ráadásul tele van szép, színes, csillogó dolgokkal, hát a Muci odáig volt. Az ékszerekkel egyébként már akkor szépen bánt, amikor még kinyomni sem tudta magát hasonfekve, mindig nagyon finoman simogatta a dévényes gyógytornászunk nyakláncát és fülbevalóját, szóval ha mégsem szinkronrendező vagy vízvezetékszerelő lesz, akkor ékszerész. Ezt szépen el is terveztem, amikor büszkén odahozta nekem a legszebb kék köves medált, és a kezembe rakta, meg felhúzta a csuklómra a karkötőmet, hogy gyönyörű ékszereket fog csinálni az anyukájának, aki önfeláldozóan nevelte, és csak néha ment el kocsmázni este. Aztán persze lehet, hogy informatikus lesz, de akkor csinálhat nekem gyönyörű kódokat, vagy mittudomén.

Egyébként meg lehet, hogy meg kéne ijednem, mert mindenki csodálkozik, hogy másfél éves és nem jár kapaszkodás nélkül (nem szoktam magyarázkodni a koraszülöttségről, mert már unom), ill. mindenki csodálkozik, hogy nem beszél, ma például azt kérdezték tőlem, hogy milyen személyes dolgot mondjon majd neki a Télapó az ünnepségen, és rövid gondolkodás után csak annyit tudtam válaszolni, hogy azt, hogy kukucs, mert azt szereti, vagy bármit kedves hangon. Én nem tudom, hol kéne most tartania, szerintem tök ügyes (letekeri a csavart az anyáról, meg vissza, meg meg tudja mutatni az orrát és a lámpát, illetve elszalad, ha megkérdezem, hogy mi van a szájában, de a legújabb ismert prímszámot valóban nem ő találta meg), szóval most asszem, nem vagyok hajlandó ezen idegeskedni.

342. fejezet – a dél-budai ügyfélszolgálatról meg egyéb érdekességekről

Közzétéve Szerző:
19

Van ugye ez az ügyem a diákhitelesekkel, hogy ők azt mondják, amíg az ember tgyást/gyedet/gyest kap, addig nem kell fizetnie a hitelt vissza (jobban mondva az állam mondja ezt, de az részletkérdés). Ehhez viszont az ő saját űrlapjukon kell igazoltatnom az illetékes szervvel, hogy tényleg kapom, amit kapok, az illetékes szerv saját igazolása nem jó. Eddig mindig visszarettentett a tettek mezejétől, hogy elképzeltem azt az egy óra autóutat, amíg odajutok, illetve a három órás várakozást egy alvásidőben utcára rángatott Mucival, de most felgyűlt bennem a motiváció, hogy intézkedjek, és az első dolog, amit az OEP honlapján megláttam, az volt, hogy november elsején nyílt itt elérhető közelségben egy ügyfélszolgálatuk, ráadásul ott lehet időpontot kérni.

Nosza, fel is hívtam őket, harmadikra felvették, kaptam is időpontot, de ekkor reggel kilenc óra öt perc volt, és kilenc óra ötvenre rendeltek be. Ez így gyerekkel az emberi teljesítőképesség határait súrolja, de roppant gyorsan a szájába nyomtam a tápszert, összeszedtem a TAJ-kártyáinkat, a személyimet, az ő lakcímesét, a szül. ak.-vi kivonatot, az igazolást, hogy az egyik családtámogatást már nem kapom, az igazolást, hogy a másikat még igen, kivettem a pizzát a sütőből, bedobtam két pelenkát, a hónom alá csaptam a gyereket és a kabátját (nem volt hajlandó felvenni, nekem meg nem volt időm vacakolni vele, és a kocsi tíz méterre áll az ajtótól), a számba vettem a cipőit a fűzőnél fogva, bezártam az ajtót, ismét kinyitottam, elzártam a sütőt, bezártam az ajtót, majd szégyentelenül váltogattam a sávokat, és kilenc óra negyvenöt percre a környéken is voltunk.

Ekkor viszont eszembe jutott, hogy nem emlékszem a házszámra, és konkrétan kilenc olyan ismerősömet felhívtam, akiről feltételeztem, hogy udvariassági sallangok nélkül is hajlandó lekeresni nekem az információt a világszőttesről, de egy részük nem vette fel, egy másik részük pedig nem volt netközelben (információs társadalom, na persze). Kénytelen voltam női ösztönből megoldani a feladatot, és mivel mostanában elég sok állami intézmény ügyfélszolgálatán kellett megjelennem, rögtön feltételeztem, hogy biztos az az épület lesz az, amin nincs jelzés, el van kerítve, és csak egy szomszédos utcából lehet bejutni bele, ha egyáltalán. És talált, úgyhogy kilenc óra negyvennyolckor már be is libbentünk, egyik biztonsági őr nyitotta nekem az ajtót, a másik nyomta a gombot, és bár az ügyintézők Gizikéztek egyet olyan napirajzosan (Gizike, nem tudok kilépni az ügyfélből, mit csináljak?), de így is elég hamar végeztünk, nem kellett Mucit fegyverként bevetnem (van ez a csapatmunkás performanszunk, hogy a Muci látványosan, hangosan ásítozik, időnként felnyüfög, én meg ha éppen a magánéletüket tárgyalják ki az ügyintézők, akkor jól hallhatóan megnyugtatom, hogy a nénik gyorsan befejezik a feladatukat, és akkor a baba mehet is haza az ágyába, hiába, az anyaság sátáni attribútumokkal látja el az embert).

Egyéb tekintetben minden rendben, csak leszerepeltem, mint jézuska, és az első karácsonyi ajándékot, az ikeás fa építőkockákat taligában rögtön odaadtam a Mucinak, mert annyira szerettem volna látni, ahogy megtalálja, és megörül, és nem is kellett csalódnom, mert rögtön meglátta, és tudta, hogy ami ilyen szép és színes, az csak az övé lehet (bár sajnos ezt a fekete notebookomról is tudja), és azóta is imádja pakolászni. Ja, egyébként ehhez kapcsolódik az egyik legfigyelemreméltóbb okossága mostanában, hogy én pakoltam össze a kockákat, amíg a Muci molyolt valamivel, az utolsó darabot viszont nem találtam, és mivel mindig megbeszéljük egymással a problémáinkat, megkérdeztem a Dont, hogy nem tudja-e, merre lehet, mire ő körülnézett, megtalálta, odahozta nekem, és belevágta a kimaradt helybe (mármint a környékére, formabeillesztéshez még nincs türelme). Nagyon megdicsérgettem, úgyhogy pár darabot kivett, hogy visszatehesse őket, és megint megdicsérjem (ilyenkor úgy imádom azt az álszerény büszkeséggel vigyorgó, elálló fülű fejét).

Meg az még a furcsa, ahogy hasonlít rám, ebbe terhesen bele se gondoltam, hogy hasonlítani fog rám, mert hát fiú, és akkor olyan lesz, mint az apja, de például olyan kis hülyeségekben is hasonlít, mint például hogy a jobb felső kettese egy pár fokkal el van fordulva a tengelyéhez képest (a bal nincs), és nekem is ugyanez volt.

És nem tudom, mi ütött belé, de ma megkergette az udvaron a kutyát (vizsla), amíg összeraktam a kocsiját; konkrétan négykézláb rohant utána, miközben harciasan kiabálta, hogy vau-vau, a kutya meg menekült, mert volt már dolga gyerekekkel.

A világ legaranyosabb dolga pedig, hogy ez biztos a kollektív tudattalanuk része, de kiderült, hogy a Muci végtelenül viccesnek találja a kézre húzott zoknit. Úgy derült ki, hogy nevetni kezdett, amikor a kezemre húztam a harisnyáját, hogy kifordítsam, és erre persze a harisnya megpróbálta lecsípni az orrát, azon még jobban nevetett, azóta ha zoknit talál, rögtön hozza nekem. De szükséghelyzetben a lepedő vagy párnahuzat alá dugott kéz is megteszi.

A rendrakási mániája viszont olyan méreteket öltött, hogy ma reggel, mire észbekaptam, felpakolta az éjjeliszekrényre a krumpliját, a papucsomat és éppen a hosszabbítót próbálta felrakni rá, de akkor megbeszéltem vele, hogy vannak dolgok, amiknek a földön a helyük. Mondjuk szerintem nem hitt nekem, de akkor is vicces, hogy ahányszor kinyitok egy fiókot vagy szekrényajtót, rohan, és becsapja.

340. fejezet – esti videók

Közzétéve Szerző:
29

A Muci kapott Fel!-es szemüveget, mert én fordítottam egy ígykészültet a filmhez, és a munka mellé küldtek repizacsit repilufival és repiszemüveggel. Először a lufi volt a sztár, de aztán megmutattam a Donnak, mit lehet művelni a szemüveggel, azóta rendszeresen a szeme elé rakja, és azt mondja, hogy húúú, de ezt sajnos nem sikerült rögzítenem, csak ahogy a nyakába veszi:

A videókat meg sajnos csak este jutott eszembe rögzíteni, amikor a Muci már hisztis és félhulla a fáradtságtól, de nem tudtam mást kitalálni kínomban, amivel kihúzhatjuk az időt fürdésig, mert eltört a fenekem, vagy mi (alie-szindrómám van). Az úgy volt, hogy mentem le a lépcsőn a karomban a Mucival, és megcsúszott a lábam, és szerencsére reflexből magamhaz öleltem a kisebbiket, de így nem maradt kezem tompítani az esést, és sikerült a farokcsontommal nekivágódni az egyik lépcsőfok élének. A Muci hangos szimpátia-óbégatással jelezte, hogy ez nem volt jó játék, és azóta is mindig figyelmeztet a lépcsőn, hogy jajajaj, jajajaj, vau-vau, én meg nem tudok ülni, de legalább a Donnak nem esett baja.

Az első videó azt illusztrálja, hogy miért nehéz a Muciról mozgóképet csinálni (mert a fényképezőgép még India térképénél is érdekesebb). Közben azt mondogatja, hogy vava, ami a vau-vau és a baba keveréke, és amivel nagyjából mindent ki lehet fejezni.

A második videó a hintás. Mostanában már nem nagyon szeret hintázni, viszont borzasztóan érdekli, hogy mi hogyan működik (tudja kapcsolgatni a számítógépet, a fényképezőgépet, tudja, hogy ha lenyomja a gombot a bébikompon, akkor forognak a kacsák, ki-be kapcsolja a hősugárzót), úgyhogy kifigyelte, hogy működik a hinta, és azt is kapcsolgatni próbálja. Utána, amikor kikapcsolódik, elindítja kézzel, és megjegyzi mellé párszor, hogy in-ta, in-ta. Az időnként nyűgös nyüffenés a késői órának szól, ilyenkor nincs már türelme.

Az utolsó videó során pedig megpróbálom előadatni vele a kérem-köszönöm-tessék játékunkat, ő viszont először megviccel azzal, hogy mégsem adja oda, utána, amikor eldobja a hiperhajtóművet, meg lehet hallgatni azt az óóóó!-t, amit mindig előad, amikor véletlenül leesik valami, amit ő vágott a földhöz, majd végül látható az az oldalranézős mosolya, ami azt jelenti, hogy pontosan tudja, hogy mit akarok tőle, de ne csináljak már belőle bazári majmot a kamera előtt, utána meg véget ér a műsor, mert sürgős dögönyöznivalónk volt.

Erről mára ennyit.

337. fejezet – informatika, dede, alvás

Közzétéve Szerző:
16

A husinyuszi húsnyúl hálistennek a hősugárzónak köszönhetően kigyógyult a takonyból, illetve megtanulta kezelni is a hősugárzót, ki-be kapcsolgatja a tekerőgomb segítségével. Érdekes jelenség, hogy a jobb kezével csak jobbra tud tekerni, a bal kezével meg csak balra, nagyon cuki. Aludni meg még mindig helytakarékosan alszik, hogy ne kopjon el túl hamar az egész ágy:

zoard299

Amikor felébred, akkor hangos baba, dede! kiáltozással emlékeztet arra, hogy van egy babám, akihez oda kell menni. Közben szisztematikusan kidobálja az ágyból a nyuszit, a cumikat és a textilpelust, majd állva, az ágy szélébe kapaszkodva magyaráz a világnak. Néha elénekli, hogy in-ta, in-ta. Mostanában egyébként a beszédfejlődésbe húzott bele, bár a fogalmazási stílusa még mindig Hemingwayéhez hasonlóan letisztult, sallangoktól mentes. A penga például elavult, redundáns csökevénynek ítéltetett, a Modern Baba simán csak ga-nak hívja a pelenkát. Példamondat, kontextusában: Muci hirtelen gondol egyet, elkezd felfelé száguldani a lépcsőn (fent van a gyerekszoba, ahol pelenkázom a selymes popsiját), közben mondogatja, hogy gagaga, dede, ami azt jelenti,  hogy ideje pelenkát cserélni valakin, legyek szíves gyorsan menni, különben elintézi nélkülem.

A babát egyébként egyrészt konzekvensen jól használja, tehát ha babát lát (pelenkászacskón, popsitörlőn, tükörben), akkor mondja, másrészt ha valami nagyon szépet vagy kívánatosat talál, az is baba. Helyén van az önértékelése. A lámpát meg húúúú-nak hívja, de ez az én hibám, mert én mondtam neki mindig, amikor elképedve bámulta, hogy húúúú, ott a lámpa, ő csak megtanulta. Eddig nem sikerült eloszlatnom ezt a félreértést.

Amikor éppen nem beszél valamit, akkor tudom, hogy rosszban sántikál, a múltkor például egy másfél percnyi csend után ránézve egy doboznyi kirángatott papírzsebkendő-halom közepén találtam a világ tömpeorrú urát, arcán győzelemittas vigyorral. Valamelyik nap meg felszaladtam a fényképezőért, Muci gyanúsan nem tiltakozott, és mire visszaértem, ez a látvány fogadott:

zoard300

Ugyanis a közben eltelt pár másodperc alatt valahogy megtanult asztalra mászni. A monitort kapcsolgatni már korábban is tudta, a billentyűparancsokat pedig szerintem jobban ismeri nálam, kábé két alkalom alatt megtanulta, hogy a gépet a Ctrl hosszú lenyomásával lehet bekapcsolni.

zoard301

Muci itt nagyon büszkén várja az elismerést, amiért hogy kikapcsolta azt a monitort, pedig fel kellett másznia hozzá, meg minden, ugye én is örülök.

De utána jön a komolyabb munka:

zoard302

Fogalmam sincs, hogy mit és hogyan sikerült megnyitnia, és minek, de hosszasan nézegette a képet, be is forgatta párszor, kicsinyítette-nagyította, meg minden (legalább addig sem drogozik, nyugtatgatta magát lucia).

Az utolsó fotó meg önmagában semmi különös, csak a körülmények ismeretében vicces, de elmondom a rendezői változatot. Szóval én tényleg szoktam enni adni a Mucinak, rágcsát is meg minden, ennek ellenére fixa ideája, hogy a legfinomabb falatokat én eldugom előle, és ebben az is megerősíti, hogy szinte mindig elveszem tőle, amit megtalál és a szájába vesz. Ezért nem haragszik ugyan rám, tiszteletben tartja a rigolyáimat, de folamatosan próbálja kijátszani a rendszert. Az egyik módszere, hogy kóstolás közben elfordul (nálam már feltételes reflex, hogy ha háttal ülő, néma gyereket látok, akkor azonnal kibukik belőlem egy mivananszádban), a másik meg az, hogy jobb kézzel eszik, a bal kezével meg takarja a kaját (kavicsot, csavart, söröskupakot). Ez látható az alábbi ábrán:

zoard303

Muci szerintem máig sem érti, mi volt ebben olyan vicces, de amikor nagyobb lesz, majd elmagyarázom neki.