A Muci meg szinkronrendező lesz, már most tökéletesen csinálja, ma ott ült egy felnőtt szinkronrendező ölében, rágcsálta a szinkronrendezői ceruzát, néha belelapozott a szinkronrendezői papírokba, és amikor a felnőtt szinkronrendező azt mondta, nem, akkor a Muci is azt mondta, hogy nem-nem. Amikor más dolgokat mondott, akkor a Muci azt mondta, vau-vau, de nagyon kifejezően. Amúgy meg folyamatosan szökésben volt, csak az első tizenöt percben tapadt rettegve a nyakamba a megilletődöttségtől, illetve még tizenöt percig másik ölben tartotta a szinkronrendezői munkája, de a többi idő alatt félelem nélkül szökött (volna) mindenfelé az épületben. Én azt hittem, hogy a küszöb visszatartja, de még a behajtott ajtókat is benyomta, hogy bemehessen. Vicc nélkül szerezni fogok neki egy pórázt hámmal, most a kapucnijánál fogva próbáltam a körzetemben tartani, annál csak jobb megoldás.
Egyébként itthon elvan bármilyen szerelős dologgal, azt hiszem, nem kap több színes műanyag vackot, mert azok csak a helyet foglalják, ezentúl az ajándék cipzár lesz, csavar anyával, satöbbi. Illetve a múltkor, amikor nyűgösködött, kitaláltam, hogy odaadom neki az egyik ékszeresdobozomat a biztonságos ékszerekkel, és így is tettem, hát én lettem a legjobb anyuka a világon. Az ékszeres dobozt először is ki lehet nyitni és be lehet csukni, ami eleve 10/10-es funkció, ráadásul tele van szép, színes, csillogó dolgokkal, hát a Muci odáig volt. Az ékszerekkel egyébként már akkor szépen bánt, amikor még kinyomni sem tudta magát hasonfekve, mindig nagyon finoman simogatta a dévényes gyógytornászunk nyakláncát és fülbevalóját, szóval ha mégsem szinkronrendező vagy vízvezetékszerelő lesz, akkor ékszerész. Ezt szépen el is terveztem, amikor büszkén odahozta nekem a legszebb kék köves medált, és a kezembe rakta, meg felhúzta a csuklómra a karkötőmet, hogy gyönyörű ékszereket fog csinálni az anyukájának, aki önfeláldozóan nevelte, és csak néha ment el kocsmázni este. Aztán persze lehet, hogy informatikus lesz, de akkor csinálhat nekem gyönyörű kódokat, vagy mittudomén.
Egyébként meg lehet, hogy meg kéne ijednem, mert mindenki csodálkozik, hogy másfél éves és nem jár kapaszkodás nélkül (nem szoktam magyarázkodni a koraszülöttségről, mert már unom), ill. mindenki csodálkozik, hogy nem beszél, ma például azt kérdezték tőlem, hogy milyen személyes dolgot mondjon majd neki a Télapó az ünnepségen, és rövid gondolkodás után csak annyit tudtam válaszolni, hogy azt, hogy kukucs, mert azt szereti, vagy bármit kedves hangon. Én nem tudom, hol kéne most tartania, szerintem tök ügyes (letekeri a csavart az anyáról, meg vissza, meg meg tudja mutatni az orrát és a lámpát, illetve elszalad, ha megkérdezem, hogy mi van a szájában, de a legújabb ismert prímszámot valóban nem ő találta meg), szóval most asszem, nem vagyok hajlandó ezen idegeskedni.
Ja másfél éves és nem jár, és hozzá azok a megdöbbent arcok:).Beszélni ráér,a “normális babák” többsége sem beszél még kétéves korában.A helyzetet megértem, hasonló cipőben járunk mi is.A szemüveges beszólásokat már kezdem megszokni:),viszont még mindig nagyon rosszul esik.
A prímszám nemismerete a diszkalkulia riasztó tünete, a többi hiányosság hanyagolható…
Enyim fiam, asszem, 2 hettel fiatalabb a Tiednel, es azon kivul, hogy 9,5 honaposan elindult, tokugyanitt tart (szellemileg, finom mozgasban), szoval ne aggodj. Es szard le masok velemenyet, a Muci ugyes, okos, aranyos.
Ne adj hitelt az aggódóknak. Nagyobbikom másfél évesen a “vau” és a “nem” szókinccsel bírt, most 9 évesen meg kifejezetten választékosan képes beszélni. Unokaöcsém kétévesen kezdett el egyáltalán szavakat mondani, most szintén 9 évesen meg alig lehet lelőni, hgy néha kicsit csendben legyen. Szókicse meg eléggé értelmiségi. Mozgásra is van ezer példám, hogy milyen későn, stb. és ovis korra már semmi különbség nem volt az én amúgy korán mozgó későn beszélő fiaim és ő közöttük.
Anno mélységesen megvetettem azokat a szülőket, akik a gyerekeiket “pórázon” sétáltatták. Most, így két gyerekkel, már totálisan megértem őket. Totálisan. 🙂
én épp ezért nem szarozok, általában a korrigált korát mondom, ha megkérdezik a buszon vagy a csúszdánál, méretre úgyis még ahhoz is kicsi.
A Muci egy sztár, egy nagyon ügyes ex koraszülött, és aki ilyen hülyeségekkel hozakodik elő, az meg negyven (30, 50, 25, 78) évesen még nem jött rá arra, hogy ne kérdezzen hülyeségeket.
nagyon jól is teszed, ha nem aggódsz, az az élet megrontója.
A Mikulás ünnepségen vigyázz a Mucira, mert több gyereket ismerek, aki halálra rémült a Mikulástól, és (itt utalok a másik blogodra lustaságból) szerintem vegyél dögös krampusznő ruhát magadra.
Egyszerűen csak gyűjtögeti az infókat, és majd egyszer, nagyon rövid idő alatt fog majdnem tökéletesen beszélni.
Nálunk is ilyen volt az egyik, 5 szót tudott másfél éves koráig, azt se tisztán, 3 hónap múlva pedig nyelvtanilag tökéletes mondatokban beszélt, minimális beszédhibával.
Nahát, mi simán a képébe nyomjuk bárkinek, aki bármin csodálkozik, hogy két és fél hónappal korábban születni és mégis ott tartani, ahol a fiúk tartanak, igazán fantasztikus dolog, de persze bosszantó, hogy milyen tudatlanok és tapintatlanok az emberek. Különösen fura, amikor időre született (kis)gyerekek szülei taplók, ráadásul szerintem túlságosan biztosra veszik, hogy az ő gyerekük egészséges és “tökéletes”.
Az enyem ket es fel eves, es nem beszel. Pedig nagyon okos. De hal istennek a csaladban van egy nagybacsi, aki 3 eves koraig nem beszelt, most meg matematikus, meg tudomanyos akademiai tag, meg minden, igy legalabb a csaladom nem basztat..
itt angliában simán hámot raknak a kisgyerekre, mert hát ‘health and safety first’. amin én először teljesen megrökönyödtem, de belátom, hogy praktikus egy eszköz! küldök egyet szívesen, mindenféle színekben kapható 🙂
Lucia, el akarod teriteni az agysebeszeti palyarol? Elkepzeltem Mucit, amint csavarhuzoval megszereli a dolgokat, aztan bezippzarozza a koponyat 🙂
A nagyobbik lányom (időre született) 17 hónapos volt, mikor járni kezdett. Addig még csak felállni-megállni sem volt hajlandó kapaszkodás nélkül. Nekem is elég kellemetlen volt, hogy folyton azt kérdezték, nincs-e valami baja (ő ráadásul sokkal nagyobb a vele egyidőseknél), meg mindenféle “jó” tanáccsal szolgáltak. Jelzem, azóta annak örülök, ha két percig egy helyben marad, és visszasírom a régi szép időket, mikor még csak elmászott, és nem elfutott előlem.
A beszéden tényleg felesleges aggódni (a többin is), az én rendes időben született lányom a 2. szülinapja előtt két héttel kezdte el bővíteni az addig 5 szavas szókincsét. Így egy év után, konkrétan tegnap este sírva könyörögtem két másodperc csendért 🙂
Lena, köszi, nekem az is elég, ha tudsz mondani webshop-címet. amúgy én először 14 éve Amerikában láttam ilyet, valamelyik repülőtéren, ahol az anyuka-apuka nyugodtan csomagoztak meg beszélgethettek, a gyerek meg a közelükben tudott kujtorogni, és mégsem veszett el, szóval tényleg hasznosnak tűnt 🙂
Mindkét gyerekem 16 hónaposan kezdett járni és most kiválóan járnak 25 és 28 évesen! A fiam pedig két és fél évesen még alig beszélt, már orvoshoz vittem, aki jól kiröhögött és mondta, hogy az ilyen gyerekek kezdenek el egyik pillanatról a másikra Petőfit szavalni, és úgy is volt. Egyszer csak megszólalt és folyamatosan mondatokban beszélt.
Nyugi Lucia!, a Muci menni és beszélni is annyit fog ,hogy hálát adsz majd egy nyugodt csendes pillanatért:):)
Ne is idegeld magad Lucia, Zorcsi teljesen oké gyerek. (Azt meg inkább nem mesélem el, hogy néznek a népek, amikor megmondom, hogy a Sára másfél éves…)
beszed, 24 honaposan 1 azaz egy darab, egyertelmu hangsorral kell rendelkezzen, amit adekvat helyzetben hasznal, plusz szinesen kell hangot kepezzen, a nemjarasra meg a devenyes ha azt mondja belefer, az belefer, na de azert ragadtam billentyuzetet, mert kb 2 eves volt a gyerekem, mikor kapott 5 vagy 6 hatalmas csavart egy adag anyaval plusz alatet, es igazibol tobb honapra elegendo szorakozast biztositottam neki ezzel, olcsobb is volt, mint mostanaban ez a starwarsos legofuggese:)
anya tökjó fényképes naptárakat csinál 🙂 (www.megoldaskozpont.hu) :)))
Te Drága Igazi Anya! Remélem az aggódás csak humor?A Muci tökéletesebb már nem is lehetne,persze könnyű neki ilyen anya mellett. A jövőképről a mi kis életünkből:kb 2 éves gyermekünket magunkkal vittük vendégségbe, házavatóra.A lakás hófehér, sok pénzért stb(1979)a járkálós csendben eltünt.Kis idő múlva jön, boldog és közli:Gyere Rozi rajzoltam!A két napja elkészült szoba fehér falára feketével gólyafészket készített.Ezt követően oda többet nem hívtak minket, nem csodálkoztunk. Ma építészmérnök, ezen belül belső építész és éppen bábkészítést stb-t,egyéb- álmainak megvalósítását tanulja a Képzőn nappalin. Vélelmezhetően Muci agysebésznek készül, ott nem kell sokat beszélni, nem egy rohangálós szakma, senki nem kérdezi meg, hogy: Hány hónapra született Professzor Úr? 🙂 Annyira édesek vagytok,és vidd kocsmázni, vidd mindenhová(vélhetően nincs is más lehetőséged). A pórázon annó én is gondolkodtam,nagyon hamar megtanulja kikötni.
a “pórázról”: sajna nem találtam olyat ami európába is szállítana. Az ebayen van sokféle, olcsóért is drágábbárt is. Karácsonykor megyek haza,ha gondolod szívesen vállalok légifuvart. Azt nem tudom megmondani mennyire praktikus, de az tuti hogy otthon sokan fognak furán nézni ha meglátják 🙂 Egy barátom mesélte mikor otthon a hősök terén “sétáltatta” a gyerkőcét a hámmal, jól megbámulták! 🙂 ők szerették használni, főleg forgalmas helyeken.
Hát, az én nagyobbik fiam már bőven elmúlt 2, mire egyáltalán az látszott(hallatszott) hogy nem lesz néma. Pedig nem teljesen, csak szelektíven süket (az “állj meg” hangzású mondat sose jut el a füléig). 3 hónap múlva tölti a hármat, most már mond kerek mondatokat, de nagyon ritka, hogy magától meséljen valamit, megmaradt az “az mííííííííííííííí”, és várja, hogy mi magyarázzunk neki….ha megkérdezem, mi volt az oviban, azt mondja “játék”. Ha azt kérdem, mit evett, akkor jó esetben “hamit” a válasz, ha rosszabb napja van, akkor “kaját”…. a férjem szerint tőlem nem jut szóhoz… de legalább nem néma.
Nővérem kislánya 15 hónaposan még ülni sem tudott. Három hónap laza, illetve két hét intenzív dévényes gyúrást követően, 18 hónaposan egy hét alatt végigjárta az evolúciós ranglétrát, a kúszástól a szaladásig.
Most két éves, már tökjól szalad, bár néha még billeg, de a lényeg: a saját tempóját követve tanult meg mindent.
A beszéd meg szerintem majd követi a mozgásfejlődését, Vivi legalábbis a kúszásig két szót tudott csak: nem (mily meglepő?! 🙂 ) és villog (a karácsonyi cucc). ahogy elkezdett nagyobb teret meghódítani maga körül, saját erőből, jöttek az új szavak.
(Most már azt kívánjuk néha, bárcsak elhallgatna kicsit 🙂 )
Tehát ha amúgy, a koraszülöttségéhez képest minden oké (márpedig amelyik gyerek számítógép asztalra mászik, az szaladni is fog), akkor nyugi.
A döbbent arcokba meg vágd bele, hogy amúgy meg ékszerrel üzletel már, és tökre tudja ,hogy tiltott cuccot csak titokban vehet a szájába.
Kevés ennyire érzelemgazdag arckifejezésű babát láttam még, egyébként…:-))
Én 3 éve a DM-ben vettem hámot a Csibegyerekre, mert rettegtem, hogy eltűnik a majálisozó tömegben kétévesen.
Olyan 1800 ft körül volt az ára.
Ne öljetek meg, de egy favicc jutott az eszembe:
Nagy a bánat egy angol kastályban, mert a kis Lord nem beszél. Nem beszél két évesen, négy évesen, nyolc évesen. Szülei a nagy Lord és a Lady lassan beletörődnek. Egy reggelinél, a kis Lord, tízévesen azt mondja:
-Ez a lágytojás büdös!
Szülők a padlóra ájulnak örömükben.
-Kisfiam! Te beszélsz??
– Természetesen! – válaszolja a kis Lord.
– Akkor miért nem szólaltál meg eddig??!
– Eddig nem volt büdös a lágytojás…
Szerény véleményem szerint, amikor Muci majd úgy érzi, hogy a világgal folytatott kommunikációjához már nem elég a nem, vau, és kukucs (most úgy látom, tökéletesen elég neki), akkor beszélni fog. Vagy, ha egy reggel, büdös lesz a lágytojás.:-))))
A hám jó, különösen nagy tömegben. Akkor biztos nem jársz úgy, mint én az Őzikeszeművel egy majális alkalmával, amikor épp a Szöszit etettem, és fél pillanatra nem néztem a másikra. Na akkor tűnt el, szerencsére viszonylag gyorsan (kábé 20 perc) megtaláltuk, mondjuk azalatt szereztem az ősz hajszálaimat. Sajnos akkoriban még nem lehetett hámot kapni, onnantól a szigorú kézfogás játszott, és a telefonszámunk felírása az összes gyerek kezére.
…nos…egy ismerosom kisfia (idore szuletett) jelenleg 22 honapos. 1 honapja jar, de elegge instabil. A woof-woof, keys, kaka, pipi, banan, yogurt szavak talalhatoak meg a szotaraban (de ezeket mind angolul, mind magyarul is tudja). Almaban, oda-vissza, barmikor, barkinek. Szoval, en a helyedben nem aggodnek, tudniillik a fiuk mar csak ilyenek…
Különben is, az igazi macsók nem locsifecsik, Muci C. Eastwoodosra veszi a figurát. 🙂
járás és beszéd persze hogy nem gáz! nyilván figyelni kell, mikor mit csinál, de ezekkel a képességekkel irtó messze van attól, hogy problémára kelljen gyanakodni.
hámot sok helyen lehet itthon is kapni, keress rá, pl. a kedvenc (topis) bababoltomban van hátizsákos megoldású, nemrég láttam: http://babyfun.axiomarket.hu/item/first-bag-gyermek-hatizsak-biztonsagi-setaltato-porazzal-2in1 , bár lehet, hogy egy ilyen kicsi gyerekre felesleges hátizsákot is pakolni.
szia Lucia!
Régóta olvaslak, csak nem írtam még.
Szeretem az írásaidat.
Sokszor teljesen, mintha rólunk szólnának.:-)
Az én fiam is 1,5 éves, annyi, hogy Ő időre született, mégis, szinte teljesen “egyformák” a Mucival sok dologban.
Itt is magunkra ismertem.
Enyém gyerek sem beszél még, 3-4 szón kívül, csak babanyelven gagyarászik. Majdnem 16 hónaposan tanult meg önállóan járni. Na és?:-)
Szerencsére nekünk van egy nagyonjófej gyerekorvosunk, aki nem problémázik azon, amin nem érdemes. Teljesen rendben találta mindig is a dolgokat és nem idegesített soha ilyenekkel.
A többi anyuka nálam is próbálkozott, kevés sikerrel (azaz, volt, akitől mi is kaptunk idióta beszólásokat, de ez olyan, tudod, ha van sapkád, ha nincs. Szóval felejtős…)
Ne aggódj, teljesen rendben van szerintem Muci is. Ez a gyerek tündéri, okos, ügyes, aranyos! Nekem pont az tetszik, hogy, sok babás blogban olvasottakkal ellentétben, végre Neked egy TELJESEN normális/átlagos kis 1,5 évesed van és szerintem egy normálisan gondolkozó anyuka vagy.
Hidd el, nem kis teljesítmény ez a mai világban!
Igaz, valóban nem csodagyerek, pl. nem számol, mondókázik, olvas, ír stb. stb. már ennyi idősen (ejnye, no:-D).
Sok szülő, ugyanis valóban ezzel van eltelve és büszke arra, milyen zsenipalánta is az Ő gyereke, mert olyant tud, amit más, ekkora gyerek még nem.
Lehet, én nem vitatom, csak másképp gondolom.
Szerintem ne legyen már egy kisbaba ennyire koravén.:-(
Egy ekkora gyereknek pont ez a “dolga”, hogy ilyen kis aranyos baba legyen.
Vidám, de néha akaratos, játékos, bújós, huncut, szülők határait próbálgató, de mégis nagyon szeretni való.
A többivel meg, szerintem még bőven ráér! pl. Petőfit majd szavaljon az iskolában és ne a bölcsődében.
Persze, ha, így nézzük, tuti biztosan le van ezektől a “csodabogaraktól” maradva.Az én fiammal együtt:-D
Hát, kicsit offtopic. Ma voltunk Dévényen a kisfiammal, hát, itt szeretném kifejezni, hogy minden elismerésem azoké az anyukáké, akik ezt csinálják hosszú-hosszú hónapokon/éveken keresztül. Nekünk azt mondták ma, hogy csak néhányszor kell mennünk, de a mai alapján ez nagyon kemény dolog. És tudom, hogy ezzel jót teszek vele, de akkor is… Én megvallom, most készen vagyok.
Orson, hát kemény, de ne keseredj el, az első alkalom a legrosszabb. amikor már lesz valami hatása a dolognak, akkor sokkal kevésbé fáj majd neki, meg az is segít, ha két gyakorlat között a dévényes játszik vele fél-egy percet, illetve van olyan gyerek, aki részben az anyukájának csinálja a műsort (volt olyan anyuka, akit a dévényesünk megkért, hogy inkább menjen ki, és akkor a gyerek nyikk nélkül csinálta, amit kellett), szóval ennél tényleg csak jobb lesz 🙂
Hát remélem. Igazándiból nekem az volt a legvacakabb, amikor a krokodilkönnyeken keresztül rám nézett, hogy “anyu, miért csinálod ezt velem, miért hagyod.”, még a dévényes is megjegyezte: “hogy néz rám.”. Ettől függetlenül, hiszek benne, hogy jobb lesz neki, és végigcsináljuk és majdcsak lesz valahogy. 🙂
megint off vagyok, csak szeretném megköszönni a fogorvosos-tippeket és jelezni, hogy végül eljutottunk a város top-gyerekfogorvos-bácsijához, akit szükség esetén nagyon tudok majd ajánlani annak, aki rászorul.
Iditta! engem nagyon érdekelne jó fogorvos, zománcmentes fogú gyermekem ügyében!
M., írj légyszi egy mailt ide: iditta14kukacgmailpontcom, csak hogy ne kelljen itt publikálnom a számát. köszi.
azert orsont ne biztassuk alaptalanul, mert sajna van olyan gyerek, akinel nem lesz jobb idovel a devenyezes, hanem uvolt az eszemadta, es ez nem azon mulik, h van-e hatasa, sajna, a feszeseknek ez elvben nagyon faj (felnott fejjel kiprobaltam, ha toredek annyira faj, mint amit en ereztem, hat az is durva), ehhez kepest a feszesek nem mind uvoltenek, szoval gyereke valogatja, ne vedd a lelkedre, vagy vitesd el massal, apjaval, nagymamaval, az is bevalhat
VAn egy pszichologiat oktato ismerosom. O mondta, amint en eppen vagtattam vegig az utcan, hogy meg az utca vege elott megallitsan a rohano ketevest, hogy ne aggodjak, ugyanis van egy lathatatlan kotelek (“invisible rope” tok jol hangzik angolul 🙂 ami 100 yard es annal soha nem mennek messzebb a gyerekek. Mivel kapasbol nem tudom beloni mennyi az a 100 yard azota is csekkolom a teoriat ( csak hogy tudjam mennyi 100 yard) , s valoban a gyerek meg latotavolsagban megall.
Lucia, láttad már a http://www.sokkicsi.freeblog.hu-t? A segítsütire rajtad keresztül találtam, talán ezt is kitehetnéd 🙂
Eva, már amelyik. 🙂 Az enyém szívfájdalom és hiányzásérzés nélkül elteper a szélrózsa minden irányába
Unokahúgomra 3 éves korában vettek hámot, mert láthatatlan kötelék ide vagy oda, gondolkodás nélkül vágtatott ki az épületből az utcára, a kocsik közé… Persze ő volt az is, aki felcipelte a motorját a csúszda tetejére, ráült és úgy ment le…