nagymozgás kategória bejegyzései

370. fejezet – csak jár és beszél, de nekem ez nagy dolog

Közzétéve Szerző:
16

Újabb videók Muciról, aki kirándulni és strandolni nagyon szeret, továbbá bármilyen koszban meghempereg, ha alkalom kínálkozik rá, de fűre leülni snassz neki, ezért a szabadban mindig keres egy nőt a feneke alá.

Itt most csak olyan lesz, hogy videók leírással.

Szóval az elsőn Mucolda felveszi az otthoni balerinacipőmet, amit alie-től kaptam, és abban jár egy darabig (nem, nem egy méret vagyunk). Ebből a videóból egyébként kiderül, hogy bénaanya vagyok, mert fogalmam sincs rajta, mit jelent a fúútitta, aztán azóta leesett, hogy reggel, amikor még csak ismerkedett a cipővel a Hús, akkor mondtam neki, hogy nem úgy, hanem fordítva (ennyire a nulláról indult, most már csak azt kell megbeszélnünk, hogy csíkos zoknihoz csak kivételes alkalmakkor veszünk pöttyös cípőket).

Szóval a cipőmet elhelyezi a szobájában, utána visszadönget, és megszerzi a pilótaszemüvegét, amit a nyomtató mellett tart (vannak ilyen rigolyái, ha elteszem máshová, akkor szemrehányó tekintettel visszaviszi a helyéje, ha engedek, akkor könnyebben szabadulok). Mivel tudja, hogy a lányok szeretik, ha szép vadászpilóták adnak nekik puszit, ezért ad nekem egy puszit, de sajnos a fényképezőgép miatt nem tudom felvenni, és repülőzni vele (három kedvenc felvevős játéka van, az egyik, hogy keringőzzünk, azt imádja, a másik, hogy felvesszük a pilótaszemüvegét, és repülő lesz belőle, ami néha majdnem lezuhan, a harmadik, amikor felkapom hanyatt, és ringatva azt mondom neki, hogy kisbaba, tente-tente, akkor nagyon szokott tiltakozni, hogy nem-nem, de közben röhög, és nem akar szabadulni).

Utána nem sikerül felvennie, úgyhogy inkább visszamegy a balerinacipőért. Képi anyag:

A másik videón azt akartam felvenni, ahogy magyarázza nekem, hogy a tűzoltóautón hol kell megtekerni, becsukni, megnyomni dolgokat, de akkor ugatni kezdett a szomszéd kutya. Aki tegnap egész nap sírt, mert elmentek a gazdái, és ezt alaposan átbeszéltük a Mucival, hogy szegény kutya, sír, de semmi baj, majd hazajönnek az emberek. Úgyhogy most Mucc rögtön rohant biztosítani a kutyát arról, hogy semmi baj, de hoppá, nem sikerült elsőre kinyitni az erkélyajtót.

Utána elmereng egy kicsit a természetben, majd nem értem, mit mond, aztán viszont azt, hogy enyim (ez mostanában gyakran felmerülő kérdés köztünk, hogy mi kié, a paradicsomok tulajdonjogi viszonyait még nem sikerült eldöntenünk).

Ezt követően Muci megörül a fürdőszobának, mert ott bíz van, ami a világ legjobb játéka, ha rajta múlna, egy bízesésben élnénk. Azután támad köztünk egy kis nézeteltérés azt illetően, hogy becsukja-e az erkélyajtót, de akkor véletlenül felkapcsolom a fürdőszobalámpát, és ezt muszáj a saját szemével is ellenőriznie.

Majd a másik kedvenc kurrens témánkra terelődik a szó, és megbeszéljük, hogy (bár nagyon hasonlít rá, csak kisebb), a fürdőszobai szemetes nem a papírszemetes (a Muci szelektíven gyűjt, és tökre érti a koncepciót).

Aztán még leszögezi, hogy az ajtó ajtó, majd mindent megsimogat kedvesen, mert ő egy ilyen, és közben mondogatja, hogy ezt is ikeba, amiből az ikebát nem értem, de biztosan kiderül majd egyszer. Videó:

És nagyjából ilyeneket csinál reggeltől estig, közben magyaráz, akár ott vagyok, akár nem. Volt egyébként tegnap egy meglepő húzása, amikor hallom, hogy lépcső, óvatosz, okosz, óvatosz, üdesz, ajtó, na, ajtó (bezártam a lenti ajtót, hogy ne tudjon kiszökni az erkélyre), kúcs! kúcs! (és bakker, kinyitotta kulccsal), óvatosz, jaj-jaj, séta, hűtő, tújó tu-tu, fel, és tényleg felhozott egy túró rudit a hűtőből, hogy hámozzam meg neki. Az én biológiailag még nem egészen kétéves, egy évvel ezelőtt még extrém hipotón kismalacom, és akkor egyesek csodálkoznak, hogy úgy mesélek dolgokat, hogy “amikor a Muci még kicsi volt”.

Mindenesetre azt hiszem, konklúzióként levonható, hogy Mucinak van némi esélye arra, hogy egyszer majd egy cipőfetisiszta, nőcsábász vadászpilóta legyen, aki egyben hobbikertész, és szelektíven gyűjti a szemetet.

368. fejezet – videókkal

Közzétéve Szerző:
21

Megint bejegyzés videóval (mert az állóképből általában kiszáguld).

Én mindig azt hiszem, hogy ez a gyerek éppen most van a legjobb korszakában, és ennél jobban már nem is tudnám szeretni, aztán kiderül, hogy mégis. Persze megkönnyíti a dolgát, hogy én már akkor is feltétel nélkül imádtam és büszke voltam rá, amikor még csak feküdt egy helyben, és hülyén nézett ki (így utólag, akkor gyönyörűnek láttam).

Először is, végre megtanulta, hogy nincs értelme nyilvános helyen eldobnia magát a padlón és duzzognia. Ehhez persze az is kellett, hogy én végre megtanuljam, hogy néha háromszor is muszáj végigmászni a lépcsőt fel-le, mert az jó. Meg mozgólépcsőzünk is rengeteget, nem akarok dicsekedni, de a gyerek egy mozgólépcső-fenomén. Még csak egy hete járt, amikor már ragaszkodott hozzá, hogy a saját lábán mozgólépcsőzzön, és pontosan tudta, hogyan kell csinálni. Őrület.

Most meg olyan dolgai vannak, hogy például amikor megkérdezem tőle, vegyünk-e neki egy zsemlét a pékárusnál, akkor odarohan a pulthoz, és közli a nénivel, hogy hamm-hamm, sejje, és a biztonság kedvéért a fogait is csattogtatja egy kicsit vigyorogva. Ma este meg éppen a balroggal beszélgettem hosszasan telefonon, ő meg közben elpakolta lent a játékait, kivette a cumisüvegét a hűtőből, lerakta elém, utána elővette a tápszeres dobozt, azt is elém rakta, és mondogatta, hogy tente. Ennek egyébként nagyon örülök, hogy tudja az alvást és nem tiltakozik, sőt, a déli szeánsznál mostanában egy csomószor összeszedi a cumiját meg a pelusát, felmászik az ágyamba, és egyszerűen elalszik. Tisztára önjáró.

A videók most nem annyira izgalmasak, az első arról szól, hogy kiszúrta magának a bakancsomat, és megpróbálja befűzni a lábán. Én ezt órákig el bírom nézegetni, amikor valamit szépen, pusztán akaraterőből megtanul, tiszta zen (nem tartom kizártnak, hogy előbb fog bakancsot fűzni, mint érthetően beszélni), de sajnos például telefonálni is megtanult, csak olvasni nem, ezért random számokat hívogat a készülékemről. Szóval ha valakit felhívnék, és az illető azt hallja, hogy hahó, hahó, deje, tutu, (gyere ide és hozzál túró rudit) akkor nyugodtan tegye le. Na de vissza a bakancsra:

A másik videónál azt akartam felvenni, ahogy dumál, mert éppen nagyon magyarázott valamit (sajnos a jó részét nem értem a mondanivalójának, de majd megtanulok a nyelvén), viszont közben halaszthatatlan rohangálnivalója támadt, meg észrevette, hogy van egy üres doboz az asztalon, és ha üres, akkor ki kell dobni, punktum. A számomra érthető rész annyi, hogy a dobozolásnál van egy csubbe (csukd be), miután kidobja, azt mondja, hogy így, kész, illetve az erkélyen elereszt egy vaut (onnan szokott beszélgetni a kutyával).

Hát ilyen ez.

363. fejezet – mindjárt kettő, és a rémszarvas

Közzétéve Szerző:
22

Erről az a véleményem, hogy egyrészt a vulgáris kifejezéseknek is megvan a helye, szerepe, funkciója a nyelvünkben (nem véletlen, hogy ha valamelyiket eltávolítják vagy devulgarizálják, akkor addig semleges(ebb) szavak kapnak vulgáris felhangot), másrészt lustanyu teljesen a helyén kezeli ezeket, nála stílusértéket nyernek (erről szól az irodalom, mint olyan), harmadrészt meg én például soha nem beszéltem úgymond csúnyán gy.e. (gyerek előtt), azóta viszont úgy kell visszafognom magam a gyerek előtt is időnként.

Egyedülálló anyának lenni időnként egyáltalán nem könnyű, például így születésnap előtt sem. Ma este jött el a mélypont, és nem, nem az zavar, hogy nem lesz itt mindkét szülője, vagy hogy mittudomén, kénytelen leszek a születésnapján is hivatalba hurcolni, mert nincs kire hagynom, ezeket ki nem tojja le, amikor ott a rémszarvas.

Az este nyolc ugyanis az ikeában, születésnapra beszerzett, megkarikázott orrú hintarénszarvas felett ért, amihez akkor kellett elővennem a harmadik fajta csavarhúzót, illetve már másfél órája küzdöttem vele tekintélyes testi erőt kifejtve az állat megzabolázása céljából. Pedig előtte a piros Lack asztalka összeszerelésekor sem ejtettem ki az “ejnye már”-nál erősebb kifejezéseket a számon, továbbá a kis, kék cicás-kutyás székecske összeszerelését is vulgáris kifejezések nélkül abszolváltam, de a rénszarvas kihúzta a gyufát, szerintem örült volna, ha csak a seggkörfogatát emlegetem. Szóval minden széplélek kezébe nyomnék egy lapraszerelt (lappraszerelt, hö-hö, elnézést) ikeás rénszarvast, aztán elinditanék egy stoppert.

Egyébként most akciós, csak úgy mondom.

A Muci különben azért széket-asztalkát meg ilyeneket kap, mert mostanában rájött, hogy milyen jó az a kis elefántos fakopáncsos hokedli, amit kapott, és hurcolja mindenfelé, és ráül (egyedi a technikája, négykézlábról felnyomja rá a popóját) hát most kap kék faszéket, meg gyermek rattanfotelt párnával, meg kerti műanyag széket, hadd válogasson.

Illetve vettem még neki egy igazi étkészletet, kis macis fémbőröndben macis tányérok, meg kétfülű pohár. Mostanában ugyanis már tölt magának pohárba (vagy játékvödörbe, akármibe) üvegből vizet, és megissza ügyesen, meg villával eszik tányérból paradicsomos tésztát (á la biochef), ha kicsit lassan is, úgyhogy megérdemli.

Játékot nem azért nem kap, mert kegyetlen, hideg szülő vagyok, hanem azért, mert rengeteg játéka van, és egyikkel sem játszik, hanem inkább mosogat:

Most komolyan, nem én kényszerítem. Ha nem figyelek, felmászik a konyhaszékre, onnan a konyhaasztalra, onnan az U-alakú konyhapultra, aminek végigmászik a túlsó végébe, és mosogat. Ha vigyázok (=betolom a széket), akkor kétségbeesetten csimpaszkodik a konyhapult szélébe, és próbálja felhúzni magát. Ilyenkor részben nagyon büszke vagyok rá, hogy egész sokáig megtartja magát félig nyitott fogásban, másrészt nem szeretem, ha bánatos, ezért általában megadom magam, és önfeláldozóan hagyom mosogatni.

Meg olyanokat csinál, hogy elpakol, de mindent, amit talál, bele a fiókokba, ahova befér. Meg a szemetesből kihalássza a papírzsepi zacskóját, és visszateszi az éjjeliasztalkám fiókjába, mert A Papírzsepit Ott Tartjuk. Illetve ha kap egyet, mert kuncsorogni szokott érte (hmm, lehet, hogy kap egy doboz papírzsebkendőt is születésnapjára?), akkor fogja, és elkezdi a padlót vagy a bútorokat törölgetni, és közben skandálja, hogy tista! Tista! Nem tudom, mihez kezdjek ezzel a gyerekkel, nem tudom, kitől örökölhette ezt (sóhajtotta lucia csüggedten).

Ja, ha már tista, van egy csomó szava is. Vagyis folyamatosan dumál, ha kettesben vagyunk, és látszik, hogy tényleg mond valamit, csak én vagyok hülye ahhoz, hogy megértsem. Bizonyos szavak egyértelműek, például az eső (vajon miért), az apa (minden telefon és kapucsengő után megkérdezi, hogy apa?), az autó, az ajtó (a két kedvenc játék), továbbá szól, ha pisi van, vagy ha kaka van (és szemérmetlenül füllent, mert ha visszakérdezek, hogy igen, kaka? akkor rávágja, hogy nem, nehogy átpelenkázzam, mert annál szörnyűbb kínzás nincs a világon).

Ja, és a szép. Szép a virág, szép a kert, a cica, az nagyon szép, és egyszer csak odajött hozzám, megsimogatta a szemem (oké, konkrétan félig kinyomta, de tudom, hogy nem szándékosan), és ellágyulva megjegyezte, hogy szép. Ettől én tócsává olvadtam. De egyébként akkor is mondja, hogy szép, amikor sminkelek, amivel nem is lenne baj, csakhogy ő is szép akar lenni, és ezért időnként kilopja a táskámból a barna szemceruzámat, és elbújva kirúzsozza magát (nagyon ügyes egyébként a finommozgása, jegyezném meg ebből az apropóból).

És továbbra is nagy színész, ha puszit kérek, akkor affektálva eltakarja az arcát, azt mondja, aaaj, neeeeeeeeeeee, közben vigyorog, majd látványosan sóhajtozva azért ad puszit (anya tócsa). És lehet, hogy azért kap egy ikeás cicát is nagy napra, mert imádja a cicákat, ha rászólok valamiért, akkor nagyon édes arcot vág, és azt mondja, miau, mert tudja, hogy a cicákat mindenki szereti, nem pedig olyanokat mondanak neki, hogy Dániel, meg ne lássam még egyszer, hogy bekapcsolod a sütőt.

Szóval áll a rénszarvas meg minden, és minden jó, ha minden jó.

362. fejezet – májusi cserebogár

Közzétéve Szerző:
22

Agnusnak üzenem, hogy nem kell izgulni, a nő rokon. Mucis bejegyzés következik képpel-videóval-tokkal-vonóhoroggal, meg minden.

Szóval kezdek egyre kevésbé izgulni az esetleges bölcsőde/óvoda miatt, mert a Muci egyszerűen imádja a gyerekeket, különösen, ha hosszúhajú lányok, az unokanővérében is első pillantásra megbízott, és hagyta, hogy babázzanak vele, pedig amúgy utálja, ha fogdossák.

Amúgy meg egy pernahajder, folyamatosan nyüzsög, szétszed, összerak, az egyik pillanatban a hűtőből szedem ki (konkrétan belőle), ahol a lámpával kísérletezik, a másikban virágot ültet (ebben nagyon ügyes egyébként, vágja a koncepciót, csak azt nem értem, miért kell a hagymásokat napjában háromszor-négyszer kiásnia és új helyre telepítenie), mindent szétszerel, amit szét lehet csavarni (ikeás ébresztőóra, stb), a tarhonyakártevőéktől kapott egyszerű, de működő fényképezőgépét be tudja kapcsolni, tud vele fotózni, majd ki tudja kapcsolni, pohárból és üvegből egyaránt iszik (vízmániás, aki nagy örömet akar neki okozni, hozzon neki egy üveg vizet), utána viszont a maradékot kiönti a földre, és belehempereg (lehetőleg közvetlenül azelőtt, hogy a hagymások virágföldjébe is belehemperegne).

És rájött, hogy ha valami nem úgy van, ahogy ő szeretné (=nem pakolhatja ki a birkavért a hűtőből), akkor hisztizni kell, amit nagyon módszeresen visz véghez. Először békés, higgadt modorban keres egy megfelelő, tiszta, sima talajfelületet, arra óvatosan lefekszik háttal, majd bömbölni kezd, és csapkodni a talajt. Ez tart körülbelül két és fél percig, ha távozom a helyiségből, akkor rövidebb ideig, utána megfeledkezik róla. Társaságban hálistennek nem csinálja, mert társaságban bűbájoskodni és aranyoskodni kell, hogy senki ne értse, miért mondom erre az angyali gyerekre, hogy hisztis.

Amúgy meg nem csak angyali, de hiperkúl, a napszemüveget például igen korán megtanulta alkalmazni a társkapcsolataiban:

És az is tiszta, hogy aki valóban kemény és ízirájder, az babettán nyuszimotoron is ízirájder:

Egy jamesdean, komolyan, és nem azért mondom, mert én vagyok az anyja.

Evés terén is komoly előrelépések történtek, gyakorlatilag bármit képes elrágni a végtelen számú fogával (asszem, kint van az összes tejfoga, de nyúlkájon a cápa szájába az, akinek két anyja volt), kivéve, amit nem szeret. A Muci, kérsz kekszet? kérdésre akárhonnan előterem pár másodperc alatt, azt mondja, hogy nem (lásd dackorszak, minden kérdésre ezt vágja rá), majd tátja a száját. Kedvence a csokoládé, anyámtól kapott egy szelet csokitortát, azt akkurátusan lapokra szedte, és minden egyes lapról lenyalogatta a csokikrémet.

A járással, azzal úgy van, hogy ha megfeledkezik magáról, akkor tud járni. Ha fogom a kezét, akkor tud járni. Ha egy másik két éves fogja a kezét, akkor is tud járni. Ha a tarkójánál hozzáér a kezem, akkor is tud járni. Ha tarthat valamit a kezében, akkor is tud járni, viszont ha nem fogja senki, és nincs semmi a kezében, akkor szerinte nem tud járni. Azt hiszem, teljesen jogos a feltételezésem, hogy a Muci tud járni, csak még tagadásban van.

A múltkor agnus-szal tomboltak (a maguk visszafogott módján) a természettudományi múzeum mögötti parkban, az idő nagy részében a Muci rohant elöl, és vonszolta maga mögöt az agnusát, aki nélkül ugye nem tud járni. Először találtunk neki egy minividámparkot körhintával, ami ugye minden gyermek álma, ráadásul tök fiús körhinta volt, motorokkal meg harci terepjárókkal.

A Husi meg is vizsgálta szépen, bár némileg lagymatag lelkesedéssel, hogy melyik járművön mit lehet megnyomni, és akkor mit csinál.

A terepjáró kicsit felvillanyozta, mert azon volt sok lámpa (bámpa! bámpa!!! BÁÁÁMPA!), de utána kiderült, hogy az egész csalás, mert nem lehet a bámpákat kapcsolgatni. A következő kép címe egyébként az, hogy ugye, kisfiam, miközben a rakétakilövős katonai terepjáródat vezeted, azért ugye felhúzod a kapucnidat a füledre rendesen, hogy ne fázzon, és konkrétan látom magunkat húsz év múlva ugyanebben a szituációban (olyan lesz a Muci, mint Jayne a Fireflyban. A man walks down the street in that hat, people know he’s not afraid of anything).

Egyébként megnyugtatnék mindenkit, hogy amint eltűntem a közeléből, a Muci lehúzta a cipzárját és levette a kapucnit. Mert ő annyira kemény.

Utána viszont agnussal rohangálva felfedezték a park legnagyszerűbb featúráját, ugyanis megtalálták a kaput. Muci ettől teljesen felpörgött, és vagy egy órán keresztül játszották azt, hogy ki-be mászkálnak a kapun, és csukogatják-nyitogatják (be! ki!), meg néha megállnak autókat nézni. Azért reménykedem, hogy ha megnő, nem portás lesz a Muciból (bár az is egy szép szakma a maga módján), mindenesetre amikor abba kellett hagyni a kapuzást, visított az autóig, ahol már csak fájdalmasan hüppögött párat, majd útközben félpercenként nosztalgikusan még megszólalt, hogy be…be.

Ilyenek voltak:

361. fejezet – hiánypótló

Közzétéve Szerző:
34

Képek, videó, vigyázat, hosszú.

Naszóval, elmentünk először állatkertbe a Mucival, aki olyan húsz percig nagyon élvezte a rengeteg a kisebb-nagyobb vau-vaut, utána a szavannaházban, vagy miben extázisba esett a csillártól (bámpa! Bámpa! BÁÁÁÁMPA!), majd elfogyasztott olyan fél kiló mézes puszedlit, azt követően pedig megszűnt érdeklődni a világ dolgai iránt, és anyeginesen kiábrándult pillantással kérdezte tőlem időnként mintegy, hogy mikor unjuk meg végre és megyünk haza.

Az apja sokkal okosabb bizonyos tekintetben, ő egyenesen a Baumax lámpaosztályára vitte a Mucit valamelyik vasárnap, ahol a gyermek állítólag minden tartózkodását félretéve mutogatta mindenkinek, hogy mennyi báááámpa van ott, illetve utána is napokig ez volt még a téma.

Mindegy, én szeretek állatkertbe járni, kivéve a vasárnapi tömegben és magassarkúban, mint kiderült, de a kicsi zsiráf aranyos volt.

Itt van egyébként maga körül egy nagyobb zsiráf részleteivel, csak az arányosítás kedvéért. Szerintem ennél cukibb állat nincsen.

A Muci egyébként egyik napról a másikra motorozni is megtanult, az egyik pillanatban még alig tudott, a másikban már le se lehetett venni a járműről, és bőgeti is, hogy vümm-vümm. Ez ilyen.

Agnus viszont még a motoros korszak előtt látogatta meg az ő Muciját, és fényképezték egymást sokat szokás szerint, de a nagyon cuki közös képeket nem tehetem közzé, úgyhogy csak a gyermek vendéglátó ösztöneivel dicsekednék, amivel megkínálta agnust konzerv zöldborsóval és kukoricával, majd kókuszdiókrémmel, de amikor agnus még instant Hipp csipkebogyóteát sem kért, akkor nem tudott mitévő lenni.

De (teljes kiőrlésű) kiflivéggel simán csajozik amúgy, mit neki kaviár és pezsgő.

Amúgy roppantul beönállósodott, mindenhova felmászik-lemászik, ágyra, fotelbe, asztalra, és példakép lettem neki, ami sajnos nem abban nyilvánul meg, hogy két szerzői ívet fordít naponta, hanem hogy például simán leborotválja a lábát rózsaszín női borotvával, illetve a múltkor azon kaptam telefonálás közben, hogy felmászik a fotelbe a kisasztal mellé, leül a tükör elé, kiveszi a neszeszeremből a rúzsomat, kinyitja, kicsavarja, és kikeni vele a száját komoly arccal. Erről azért előbb-utóbb beszélek majd vele, mert az oké, hogy liberális nevelés, meg minden, de jóházból való úrigyerek nappalra nem sötétbordó vampos rúzst tesz fel.

A nyakláncokról és a szép csatos cipőkről inkább nem is mondok semmit.

Azért a férfias vonások is megvannak, úgyhogy oké, kicsit hiú, de a prioritásaival nincs baj. Mindent megszerel és megtanul, ami gép, az apró csavarokat mindenen nagyon meg kell húzni, ami a kezébe kerülhet. És ma nézegettem a telefonomon a képeket, a Muci bensőségesen átkarolva velem nézegette őket, és amikor odaértünk az autóm kerekének részletéhez (azért kellett, hogy tudjam, mekkora gumi kell), akkor félreérthetetlenül kijelentette, hogy vümm-vümm.

És ugye most már a lépcsőn is egyedül közlekedik, hagyom, mert nagyon óvatos, valamelyik nap is lement az emeletről, de másfél perc múlva azért gondoltam, utánanézek, mit csinál, és hát ezt:

Konkrétan felmászott a székre és leült rá (!), kinyitotta a netbookot (!), megnyomta rajta a bekapcsológombot (!), majd elindította valahogy a Klotskit, és ott egy kicsit elakadt. De nagyon lelkesen felnőtteskedett a kis fokhagymafenekű törpemuci, megvalósítva az OLPC elvét.

Szóval felmászni felmászik simán, a konyhaasztalra rendszeresen feljár csokis kekszért, amit ott tartunk (a csokis keksztől és a gépsonkától egyébként extázisba esik, ha ilyet kap, akkor félpercenként lelkesen motyogva összepuszilgat, hogy milyen egy rendes, jólelkű anyuka vagyok már), lemászni viszont a lépcsőt leszámítva nehezére esik. A múltkor is felment a hasizompadra, vagy mire, én meg nem szedtem le, “akifiam fel tud menni, az tudjon le is jönni”-alapon, de végül nem jött le, viszont türelmesen elszórakoztatta magát egy olyan negyven percig, a végén már videóra is felvettem a műsort. A “hoppá”-val és a “jaj”-jal nekem akarja a tudtomra adni, hogy amennyiben egyedül próbálna lemászni, megüthetné a párnás kis sejhaját, szóval menjek már és segítsek. A többi meg jön neki magától, énekelget panaszosan, meg mittudomén. Sajnos a korábbi, kevésbé fáradt részeket nem jutott eszembe felvenni, pedig komplett zenés-riszálós előadást mutatott be a plüssöknek.

A cselekményben előforduló mmamma én vagyok (sejtésem sincs, kitől tanulta, én anyaként szoktam magamra referálni), a be-t a pasim tanította meg neki a lámpakapcsolóval, itt is odanéz a kapcsoló felé, de azóta már minden be, amit működtetni kell, az ablakot is beleértve. A vau-vau a riadólánc továbbadása, amikor a kutyák odakint jelenséget észlelnek. A csücsörítésről fogalmam sincs, se előtte, se azóta nem nagyon csinálta.

És akkor mára ennyi a Muci.

359. fejezet – megint videó

Közzétéve Szerző:
60

Most megint csak gyorsan, megint videóval, azt nem kell annyit szerkesztgetni.

Az aktuális hírek egyike, hogy tegnap megkapta a Muci a másfél éves oltását, le is mérték, nyolcvannégy centi és kilenc és fél kiló, vagyis nem egy dagadt fajta, olyan tizenkettőnek illene lennie. De a védőnő megtapogatta, és azt mondta, nem kórosan sovány, konkrétan megmarkolászta a kis fenekét, és kijelentette, hogy jó kis popsija van, a Muci meg önelégülten mosolygott (esküszöm, mindent ért), hogy igen, valóban jó kis popsim van. Ráadásul most nem is szúrtak le, amiért mittudomén, nem tud fejben deriválni a gyerek, bár volt egy rövid kis asszónk, miszerint nekem vinnem kellett volna az oltási könyvet (nem találtam, de azóta meglett), amire azt válaszoltam, hogy ha tudom, hogy ötven percet kell várnunk a kapott időponthoz képest, akkor lett volna időm megkeresni, és ennyiben maradtunk. De azért megszúrták a malacot gond nélkül, be se lázasodott, meg semmi, acélmalac, pedig ez a DiPerTe azért ütős egy koktél.

A járásnál ott tartunk, hogy ha bigyózik valamivel a kezében, akkor kapaszkodás nélkül áll, ilyenkor szól is nekem, hogy baba, nehogy lemaradjak a kunsztról, én meg túláradóan megdicsérem.

A pusziszédelgés terén is nagy fejlődést tanúsított, például érti a “kérek puszit” felszólítást, és eleinte lelkesen teljesítette is, de most már azt csinálja, hogy amikor kérek puszit, akkor vigyorogva azt mondja, hogy nem, majd odarohan a tehenéhez, és látványosan összecsókolgatja. A tehenet Vivtől kapta karácsonyra, kedves tekintetű, nagydarab, puha testű állat, a Muci nagyon szereti, remélem, nem azért, mert rám emlékezteti.

És akkor a videó. Amúgy nem lenne nagy szám, azért akartam felvenni, mert előtte a Don odament a hűtőhöz és tenyérrel cspkodni kezdte, mire kinyitottam, hogy mit akar, és akkor kivett egy túró rudit. Ugyanos mostanában sokat volt az apjánál és a nagyanyjánál, ahol úgymond nem hajlandó rendes kajákat enni (nem tudom, nekem általában hajlandó, biztos látja a kegyetlen, lelketlen gonoszt a tekintetemben, mindenesetre itthon Spárta van, répafőzelékkel, meg minden (ami főleg nekem Spárta, mert a Muci azért szereti, én viszont a szagától is rosszul vagyok)), szóval a nagymamánál és az apjánál nagyjából túró rudit zabál csokis keksszel egész nap. Na itthon ilyen nincs, mert általában igyekszem megenni előle a túró rudit, viszont nagyon finom nádcukros-citromos-vajas almapüréket csinálok neki uzsonnára, amit szeret is, most viszont bevágta a durcát, amikor elvettem tőle a té rudit, és nagyon aranyos pofákat vágott ripacskodva az almapürére, ezt akartam felvenni.

Természetesen, mire leszaladtam a fényképezőgéppel, abbamaradt a pofavágás, vagyis hát nyomokban azért még csinálta, de nem ez a lényeg, hanem hogy szerintem titokban leszerződött az egyik nagy multival product placementre. A bújtatott reklám helyét nem árulom el, nem lehet eltéveszteni, a visszafogottságon és a művészi finomságon még dolgoznia kell a husinyúlnak. A reklám után következik még egy olyan rész, ahol elmeséli, hogy mentünk, és volt ott egy kutya, egy nagyon nagy, harcias kutya, de az neki pfü, semmi, nem is félt. Még mindig a kutyák érdeklik ugyanis a világon a legjobban a számítógépek és a telefonok (meg agnus!) után.

És akkor a képi anyag:

358. fejezet – előadóművész, kaszkadőr

Közzétéve Szerző:
14

Az elvált kategóriájú apukákban nem szabad bízni. Megbeszéltük ugyanis, hogy most hétvégén, amikor a Muci odaát lesz, az apja megtanítja járni (á, nincsenek magas elvárásaim). Ehhez képest járni ugyan nem tanította meg, viszont azon a lépcsőtelen helyen a Don megtanult lemenni a lépcsőn (ami leginkább azért kínos, mert otthon a lépcső csak alulról zárható), a lépcsőkorlátba kapaszkodva lógni (???), illetve megtanult csont nélkül felmászni az ágyamra, úgyhogy már oda se menekíthetem előle a dolgokat. Ráadásul tegnap talált egy maradék zacskó mazsolás drazsét, amit nagy örömmel felcipelt az ágyamra elfogyasztás végett, amikor kiderült, nagyon örültem, hogy egy nappal elhalasztottam a tiszta ágynemű felhúzását. Viszont a világon annál viccesebb nincsen, hogy a Mucedli később a nap folyamán felfedezte a bontott zacskó szárított borókabogyót is, ami tök úgy néz ki, mint a mazsolás drazsé, és miközben megpróbálta elfogyasztani, egyértelműen lerítt az arcáról, hogy ő ezt nagyon nem érti, de valami komoly baj történhetett ezzel a golyós csokival.

Képek nincsenek, videót viszont muszáj volt csinálni, mert a Don egyszer csak birtokba vette a notebookot, mire odaértem, elindította rajta Lady Gagától a Pokerface-et (mivel nemzetközi celebekkel nem tartjuk a kapcsolatot, csak arra tudok tippelni, hogy agnus hiányozhat neki, aki Halloweenre Lady Gagának öltözött), majd visszarohant a hintaszékéhez, hogy ott tomboljon rá. Először megpróbált az előadóval együtt énekelni, de ő csak a hinta-palinta szövegét tudja, azt sem végig, mint az a felvételből kiderül. Utána különféle kunsztokkal megkísérelt engem is belevonni a mókába, de meglehetősen zavarta, hogy a kamerázás miatt nem fetrengek röhögve a padlón tőle, ahogy szoktam (nagyon szüksége van a visszajelzésre), pedig 0:47-nél még az általában ellenállhatatlannak bizonyuló elvises csípőmozgást is produkálta.

A szám végénél viszont megdöbbenéssel konstatálja, hogy megszűnt a zene, a saját halandzsanyelvén a tudtomra adja, hogy szerinte konkrét lépésekre van szükség, majd a tettek mezejére lép, és elrohan újrajátszani Lady Gagát. Videó:

(Az élesszemű megfigyelők a tükörben az operatőr nyomait is felfedezhetik impresszionista stílusban).

357. fejezet – mese a kisfiúról, aki a fiókban lakott

Közzétéve Szerző:
19

Ebben a részben Első, avagy Nyuszifülű Mucinak ötletei támadnak a virágokkal kapcsolatban, jár-kel, illetve költözik.

A legfontosabb persze az, hogy a Muci tud járni kapaszkodás nélkül, csak ezzel nincsen tisztában. Én pénteken vettem észre, hogy amikor fél kézzel a falnak támaszkodva halad, akkor időnként meg kell vakarnia a fejét, illetve át kell vennie a játékait az egyik kezéből a másikba, és olyankor is ugyanúgy megy tovább. Utána távozott az apukájához, aki felhívott, hogy tájékoztasson, miszerint a Mucit egy csőnél fogva vezeti, és amikor ő elengedi a csövet, akkor is megy tovább a gyermek, amíg észre nem veszi, hogy jaj van. Megint felmerült bennem a remény, hogy esetleg mégsem nekem kell életem végéig cipelni a kis fokhagymaseggit.

És általában minden csupa móka és kacagás, de mostanában virágokat kaptam, amiket fel is használtam arra, hogy demonstráljam a Donnak, mit csinál az ember egy virággal: odahajolunk, látványosan megszagoljuk, és azt mondjuk, hogy jaj, de finom illata van. Namármost a Muci egy pragmatikus lélek. Az a fajta, hogy amikor mutatom neki a formabedobót, és odaadom, hogy most csinálja ő, akkor fogja, leveszi a tetejét, behajigálja az összeset, majd visszarakja a tetejét. Problémamegoldó alkat, aki szerint a cél a fontos, nem az út. Valószínűleg ezért döntött úgy, hogy megspórol pár odahajolást, és közvetlenül az orrába tömköd egy virágfejet. Ennek köszönhetően kiderült, hogy a Muci a nyers almán és őszibarackon kívül a virágporra is allergiás, az eredményt csak linkelni merem. Amúgy egyáltalán nem volt ilyen elesett, őt tökre nem érdekelte az egész, azon kívül, hogy a “taknya-nyála összefolyik” kifejezés mindkettőnk számára új értelmet nyert, csak mondtam neki, hogy vágjon betegbaba-arcot, úgyhogy azt vágott. Mostanában mindent megért, odahozza, amit kérek, elmegy a lépcsőtől, ha szólok neki, meg beszél is hozzám, csak fogalmam nincs, hogy mit, én lassabban tanulok.

Alvásra meg mostanában kezd új helyeket keresni, biztos rosszul áramlik a csí a gyerekszobában, a komód fiókjában viszont rendkívúl jó energiák tombolhatnak (vagy csak megjegyezte, hogy terhesen mindenkinek azt mondtam, nem veszünk neki semmit, a fiókban fog aludni), mert a múltkor fogta, kihúzta, kipakolta belőle a nem tetsző dolgokat, kicsit elrendezte, majd hozta az alvórongyát és a cumiját, és belebújt aludni.

Ezt a dolgot visszaesőként több ízben, több fiókkal is elkövette.

Alvás terén más furcsaságokat is csinált mostanában. Ugye ő mindig arról volt híres (bizonyos körökben), hogy átalussza az éjszakát, de csak ha nem kell a társaságunkat elviselnie. Konkrétan hisztizik, ha fektetés után nem húzok azonnal a szobájából. Valamelyik éjjel mostanában viszont felsírt, és se kajára, se semmire nem nyugodott meg, csak ha kivettem, úgyhogy arra gondoltam, áthozom magam mellé az ágyba, hátha fázik vagy fél valamitől. Arra számítottam, hogy ötször körberohanja az ágyat, majd úgy dönt, hogy a jeges hidegben rettegésnél is vannak kegyetlenebb dolgok, és inkább visszakéredzkedik az ágyába. ehhez képest szépen hanyattfeküdt, elrendezkedett, hagyta magát betakarni, bár azért a határok meghúzása végett a kezemet udvariasan, de határozottan levette magáraól, abban a nagyon örülök, anya, hogy szeretsz, de azért nem kell fogdosni modorában, majd kitolt engem az ágyrészem szélére (konkrétan lökdösött, majd jött utánam), úgyhogy a végén nekem jutott olyan harminc centi, neki húsz, a többi egy méter tíz szabadon maradt, de valahogy azért elaludtam. A Muci két órán keresztül elgondolkozva nézte a plafont a rongyocskáját morzsolgatva (néha felébredtem és rápillantottam), illetve időnként kérdő hangsúllyal megjegyezte, hogy vau, vagy jaj, olyankor tájékoztattam, hogy minden rendben, aludjunk. Ekkor elaludt, meg én is az élemen, reggel viszont annyira megörült nekem, amikor felébredt, hogy az mindenért kárpótolt (puszi- és vigyorhegyek). Azért mondjuk remélhetőleg nem csinálunk ebből rendszert, de egyszer kifejezetten kellemes volt.

Illetve megtanult felmászni az ágyába meg a hintaszékébe, és a kedvenc foglalatossága mostanában az, hogy felmászik a hintaszékbe (a) és menetiránynak háttal állva a támlájába kapaszkodik, majd vad berregéssel hajtani kezdi, amitől én szívszélhűdést kapok, (b) két plüssállattal a két kezében (éljenek a Fisher Price tradícionális Lógó Állatai), amiket hintázás közben felváltva puszilgat (tud élni, na), (c) valami elektronikus kütyüvel, például a fényképezőgéppel, amit Saburóéktól kapott, és azt tanulmányozza. Illusztráció (jobboldalt diszkréten megbúvo FP Lógó Állattal):

A fényképezőgépem akkuját egyébként ma bedugtam tölteni, szóval legközelebb tisztességes minőségű képek jönnek, nem ilyen telefonosak.

356. fejezet – a muci egy james dean

Közzétéve Szerző:
8

A Muci belépett a dackorszak lightba, ami egyelőre csak azt jelenti, hogy a kedvenc játéka immár az, hogy ül a kanapén, én különböző játékokat nyújtok neki, ő meg mondja, hogy nem, és eltolja mindegyiket, majd várakozóan néz, hogy erre mit lépek. Anya röhög.

Illetve miközben a tápszerét csinálom, folyamatosan nyifogva rángatja a lábamon a nadrágot, ha túl sokáig tart, akkor színpadiasan lerogy a konyhakőre, mintegy lassított felvételben, először térdre esik, majd hasra omlik, és a padlóba dünnyög panaszosan az éhező kisgyermek. Kicsit még túljátssza, de én azért látom benne a bimbózó színészóriást. Utána viszont, amikor az etetőhelyre (kanapé) fáradok és őt is odainvitálom, azt mondja, hogy nem, és jelezve, hogy először össze kell pakolni ezt a kuplerájt (amit ő csinált), látványosan visszarakosgatja a konzerveket a konyhai polcra. Én általában ezt egy perc alatt megunom, és elkapom a frakkját, akkor istentelen röhögésben tör ki, és hajlandó táplálkozni.

Ha már evés, zöldséget továbbra sem hajlandó egészben vagy szerinte túlsűrített pép formájában fogyasztani, viszont kedvenc táplálékai a felnőttfasírt, a felnőttvirsli és a rizs szigorúan marokból fogyasztva. Az apja szerint a marhapörköltet sem veti meg.

Járni még mindig nem jár, viszont tegnap elsajátította a motorozás alapjait. Ezt először én próbáltam megtanítani neki, de nem jártam sikerrel, valószínűleg azért, mert én is csak elméleti motorozó vagyok, és a felét annak is elfelejtettem. Úgyhogy az anyai oktatással Muci csak odáig jutott, hogy ül a motoron, fogja a kormányát, tekergeti, és közben mondja, hogy bümm-bümm, ami nem csoda, mert én is kábé ezt csinálnám. Viszont a tegnapi látogatónk elmagyarázta neki, hogy hogy is van ez, és egyébként elképesztő megfeleléskényszeres a gyerek, mert amikor engem néz, akkor továbbra is csak kormányt tekerget és bümm-bümmözik, ha viszont szakértő kezekbe kerül, akkor hajtja magát és úgy bümm-bümmözik.

Továbbá az van még, hogy a Muci egy majom, de jó értelemben. Ma fotóztak minket, és amikor még csak a szcéna került berendezésre, a Don a szokásos itten idegenek vannak sztoikus és tartózkodó arckifejezésével bámult maga elé, viszont amint észrevette, hogy Fényképezik A Babát (aki egyébként már egyáltalán nem babás, de erről máskor és másutt), azonnal pózolni és arcokat vágni kezdett. Ez csak négyzetre emelkedett, amikor úgy fotózták a babát, hogy közben a Szép Lány (a sminkeslány, nekem is tetszett) nézte, akkor majd kibújt a bőréből, vigyorgott, játszotta az agyát, csücsörített, huncutkodott. Ezt a Szép Lány értékelte is, mondta, milyen aranyos arcokat vág, én meg mondtam neki, hogy igen, a Muci pofavágásban nagy májer, mire kijelentette, hogy igen, viszont két pofája mindenkinek van, de a Don sokkal többel rendelkezik. Azért azt hiszem, még nem adom be gyerekmodellnek Zoolander Csucsukát, kap még egy-két évet, hogy kifejlessze a szükséges sztárallűröket, addig itthon gyakorolunk.

Most mintegy mellékesen szeretném elejét venni az obligát kérdéseknek, szóval az van, hogy lemerült a fényképezőmben az akku (tisztában vagyok azzal, hogy erre van megoldás), de tényleg lesz majd előbb-utóbb sztárfotó.

Mialatt engem fotóztak valamivel később, a Muci először mintegy véletlenül mindig megpróbált beállni a képbe, utána becsalta a szobájába a fél stábot, és az elbeszélések szerint felnőtt emberek a szőnyegén hevertek röhögve, miközben ő körbemotorozta őket hangos gagyarászás kíséretében (meg úgy hallottam, a kiválasztott kedvenc stylistjának eljátszotta az összes hangszerén az összes dalát is, de szeretném tiszteletben tartani a magánéletét). A fotózást követően zabált, mint egy csorda csíkoshátú vadmalac, majd négy órán keresztül aludt kimerülve, vidám nap volt.

És még annyit szeretnék megjegyezni, hogy napok óta ezen röhögök, különösen a két utolsó bejegyzésen, amelyekben egyébként a túlzásnak nyoma sincsen, ezért nem járok én például csúcsidőben játszótérre.

353. fejezet – beszélget, szép és technikás

Közzétéve Szerző:
10

Nem akarom én elhanyagolni a Mucit blogilag (amíg nem tud olvasni, addig van itt jó világ), de egyszerűen nincs kapacitásom beformázgatni a képeit, úgyhogy most csak szöveges jelentés.

Elvittem a dévényes terapeutájához állapotfelmérésre, aki azt mondta, ne aggódjak, a Don nagyon hipotón volt, és ezért nem jár még magától, de kapaszkodva tök jó a tartása, a lábával is szépen lép, csak meg kell erősödnie a hátának. És szerinte ha tornáztatnám vagy ő kezelné, azzal többet ártanánk (mert az azért babaszemmel kínzás), mint amennyit segítene, ha mozog eleget, akkor magától is jól lesz. Mivel eddig nagyon lelkiismeretesnek ismertem meg, hiszek neki. A Muci eközben gyorsan végigment az ottani játékokon, majd boldogan talált két mobiltelefont, amiket elvettem tőle, ekkor viszont rávetette magát a kazettásmagnóra, és nem túlzok, fél perc alatt megtanulta rajta, hogyan kell kivenni a kazettát, visszatenni, elindítani, megállítani.

2010 egyébként a fogak éve nálunk, nekem jön a második bölcsességes, a Mucinak meg láthatóan kijött a bal alsó négyes, illetve a jobb alsó hármas, tekintélyes méretű nyáladzás kíséretében. A darabos kaját viszont azóta is kiköpködi, ha nem töpörtyű vagy pörkölt.

Ha már kaja, elmondom a fényképeket, amiket azóta sem volt időm beszerkeszteni. Agnus itt volt 31-én, akkor fotózkodtunk, az egyiken a Don agnus mellett áll, és tulajdonosi mozdulattal nyugtatta a térdén a kezét, ilyen hipercool pózban, azt majd fel is teszem, miután levágtam róla agnus nem publikus részeit.

Meg volt olyan, hogy ketten könyörögtünk a Mucinak, hogy esdekeljen éhező kisgyerek módjára a zsíroskenyérért, amit egészen addig a pillanatig magától csinált, amíg elő nem került a fényképezőgép. Mindezt azután, hogy megette, illetve megetette velünk az agnustól kapott doboz csokis keksz felét (a másik felét széjjelmorzsolta a padlón, illetve belekente a kanapéba, mi így mulatunk szilveszterkor).

És a Muciban még az is tök jó, hogy lehet vele beszélgetni, a visszatérő viccünk például az, hogy rámutat a lámpára, és azt mondja, nem bámpa, vagy bámpa nem, amin nagyon nevetünk, mert ez nagyon vicces, hogy már majdnem be tud csapni. Továbbá olyan komplex, mélyebb megtárgyalnivalóink is vannak, hogy például rázogatja a nagy fikusz köré kerítésként odarakott szárítót, és mondogatja, hogy hoppá (a hoppá azt jelenti, hogy valami mindjárt nagyon le fog esni véletlenül), én meg mondom neki, hogy nem hoppá, gyere ide, Csucsukám, mire Csucsuka az illúzióim eloszlatása végett közli velem, hogy nem-nem dejide, hoppá. Hasonló jellegű konfrontációnk, amikor megkérdezem, hogy kaka történt-e, mire a Don helyesel, hogy kaka, és a javaslatomra, hogy akkor cseréljünk pelenkát, azt válaszolja, nem-nem, és elszalad. Azért cserélünk, mert korlátozó szülő vagyok.

És a lelke is érzékeny, amikor a konyhában sündörög körülöttem, és véletlenül meglököm, akkor jobban teszem, ha azonnal lehajolok hozzá, és bocsánatot kérek tőle, megmagyarázva, hogy nem direkt csináltam, mert különben ország-világra szóló műhisztit rendez a méltatlanul kezelt gyerek (nagyjából fél percig, amíg eszébe nem jut, hogy az alsó fiókot ma még nem pakolta ki). Szóval ügyesen neveljük egymást tisztességes bánásmódra.

Ja, meg a fésülködés. A Muci imádja, ha fésülöm, és közben mondogatom, hogy mennyire szép ez a gyerek, úgyhogy amint teheti, lenyúlja a fésűt, és egyedül fésülködik, lehetőleg elém állva a kis önelégült, füligérő babapofijával, és elvárja, hogy mondogassam, milyen szép ez a gyerek. Egy nárciszt csináltam belőle.

És rászoktattam, hogy ha valamelyikünk véletlenül direkt kiborít egy doboz akármit, azt össze is kell szedni, aminek pillanatnyilag a kétszereplős stádiumában tartunk, vagyis én ülök a földön a dobozzal, a Muci meg szedi a dolgokat, és a kezembe nyomja, hogy tegyem bele. Gyanítom, munkaerő szempontjából nem ez a leghatékonyabb módszer, és engem simán el lehetne bocsátani minimális végkielégítéssel a pakolóiparágban elfoglalt pozíciómból, de olyan jó vele együtt dolgozni valamin.

Az apukájától meg rengeteg (ezres nagyságrend) sok foszforeszkáló csillagot és égitestet kapott az itteni ágya fölé (az ottani fölött már van), pillanatnyilag próbálom kirakni belőlük a főbb csillagképeket, és remélem, nem zavarja meg a sok hold. De majd ezt is elmagyarázom neki.