357. fejezet – mese a kisfiúról, aki a fiókban lakott

Ebben a részben Első, avagy Nyuszifülű Mucinak ötletei támadnak a virágokkal kapcsolatban, jár-kel, illetve költözik.

A legfontosabb persze az, hogy a Muci tud járni kapaszkodás nélkül, csak ezzel nincsen tisztában. Én pénteken vettem észre, hogy amikor fél kézzel a falnak támaszkodva halad, akkor időnként meg kell vakarnia a fejét, illetve át kell vennie a játékait az egyik kezéből a másikba, és olyankor is ugyanúgy megy tovább. Utána távozott az apukájához, aki felhívott, hogy tájékoztasson, miszerint a Mucit egy csőnél fogva vezeti, és amikor ő elengedi a csövet, akkor is megy tovább a gyermek, amíg észre nem veszi, hogy jaj van. Megint felmerült bennem a remény, hogy esetleg mégsem nekem kell életem végéig cipelni a kis fokhagymaseggit.

És általában minden csupa móka és kacagás, de mostanában virágokat kaptam, amiket fel is használtam arra, hogy demonstráljam a Donnak, mit csinál az ember egy virággal: odahajolunk, látványosan megszagoljuk, és azt mondjuk, hogy jaj, de finom illata van. Namármost a Muci egy pragmatikus lélek. Az a fajta, hogy amikor mutatom neki a formabedobót, és odaadom, hogy most csinálja ő, akkor fogja, leveszi a tetejét, behajigálja az összeset, majd visszarakja a tetejét. Problémamegoldó alkat, aki szerint a cél a fontos, nem az út. Valószínűleg ezért döntött úgy, hogy megspórol pár odahajolást, és közvetlenül az orrába tömköd egy virágfejet. Ennek köszönhetően kiderült, hogy a Muci a nyers almán és őszibarackon kívül a virágporra is allergiás, az eredményt csak linkelni merem. Amúgy egyáltalán nem volt ilyen elesett, őt tökre nem érdekelte az egész, azon kívül, hogy a “taknya-nyála összefolyik” kifejezés mindkettőnk számára új értelmet nyert, csak mondtam neki, hogy vágjon betegbaba-arcot, úgyhogy azt vágott. Mostanában mindent megért, odahozza, amit kérek, elmegy a lépcsőtől, ha szólok neki, meg beszél is hozzám, csak fogalmam nincs, hogy mit, én lassabban tanulok.

Alvásra meg mostanában kezd új helyeket keresni, biztos rosszul áramlik a csí a gyerekszobában, a komód fiókjában viszont rendkívúl jó energiák tombolhatnak (vagy csak megjegyezte, hogy terhesen mindenkinek azt mondtam, nem veszünk neki semmit, a fiókban fog aludni), mert a múltkor fogta, kihúzta, kipakolta belőle a nem tetsző dolgokat, kicsit elrendezte, majd hozta az alvórongyát és a cumiját, és belebújt aludni.

Ezt a dolgot visszaesőként több ízben, több fiókkal is elkövette.

Alvás terén más furcsaságokat is csinált mostanában. Ugye ő mindig arról volt híres (bizonyos körökben), hogy átalussza az éjszakát, de csak ha nem kell a társaságunkat elviselnie. Konkrétan hisztizik, ha fektetés után nem húzok azonnal a szobájából. Valamelyik éjjel mostanában viszont felsírt, és se kajára, se semmire nem nyugodott meg, csak ha kivettem, úgyhogy arra gondoltam, áthozom magam mellé az ágyba, hátha fázik vagy fél valamitől. Arra számítottam, hogy ötször körberohanja az ágyat, majd úgy dönt, hogy a jeges hidegben rettegésnél is vannak kegyetlenebb dolgok, és inkább visszakéredzkedik az ágyába. ehhez képest szépen hanyattfeküdt, elrendezkedett, hagyta magát betakarni, bár azért a határok meghúzása végett a kezemet udvariasan, de határozottan levette magáraól, abban a nagyon örülök, anya, hogy szeretsz, de azért nem kell fogdosni modorában, majd kitolt engem az ágyrészem szélére (konkrétan lökdösött, majd jött utánam), úgyhogy a végén nekem jutott olyan harminc centi, neki húsz, a többi egy méter tíz szabadon maradt, de valahogy azért elaludtam. A Muci két órán keresztül elgondolkozva nézte a plafont a rongyocskáját morzsolgatva (néha felébredtem és rápillantottam), illetve időnként kérdő hangsúllyal megjegyezte, hogy vau, vagy jaj, olyankor tájékoztattam, hogy minden rendben, aludjunk. Ekkor elaludt, meg én is az élemen, reggel viszont annyira megörült nekem, amikor felébredt, hogy az mindenért kárpótolt (puszi- és vigyorhegyek). Azért mondjuk remélhetőleg nem csinálunk ebből rendszert, de egyszer kifejezetten kellemes volt.

Illetve megtanult felmászni az ágyába meg a hintaszékébe, és a kedvenc foglalatossága mostanában az, hogy felmászik a hintaszékbe (a) és menetiránynak háttal állva a támlájába kapaszkodik, majd vad berregéssel hajtani kezdi, amitől én szívszélhűdést kapok, (b) két plüssállattal a két kezében (éljenek a Fisher Price tradícionális Lógó Állatai), amiket hintázás közben felváltva puszilgat (tud élni, na), (c) valami elektronikus kütyüvel, például a fényképezőgéppel, amit Saburóéktól kapott, és azt tanulmányozza. Illusztráció (jobboldalt diszkréten megbúvo FP Lógó Állattal):

A fényképezőgépem akkuját egyébként ma bedugtam tölteni, szóval legközelebb tisztességes minőségű képek jönnek, nem ilyen telefonosak.

Reklámok

19 thoughts on “357. fejezet – mese a kisfiúról, aki a fiókban lakott

  1. 1. Uramatyám mekkora ez a gyerek!
    2. És milyen szép szemei vannak!
    3. Az együttalvásról az jutott eszembe, mikor írtad egyszer kisebb korában, hogy most egyedül vagytok és akkor olyan együttalvósat csináltok, aminek az lett a vége, hogy hozzádvágta a lebukott pelusát, erre te visszavitted a mózesába 🙂

Szeresd Mucit

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s