Az elvált kategóriájú apukákban nem szabad bízni. Megbeszéltük ugyanis, hogy most hétvégén, amikor a Muci odaát lesz, az apja megtanítja járni (á, nincsenek magas elvárásaim). Ehhez képest járni ugyan nem tanította meg, viszont azon a lépcsőtelen helyen a Don megtanult lemenni a lépcsőn (ami leginkább azért kínos, mert otthon a lépcső csak alulról zárható), a lépcsőkorlátba kapaszkodva lógni (???), illetve megtanult csont nélkül felmászni az ágyamra, úgyhogy már oda se menekíthetem előle a dolgokat. Ráadásul tegnap talált egy maradék zacskó mazsolás drazsét, amit nagy örömmel felcipelt az ágyamra elfogyasztás végett, amikor kiderült, nagyon örültem, hogy egy nappal elhalasztottam a tiszta ágynemű felhúzását. Viszont a világon annál viccesebb nincsen, hogy a Mucedli később a nap folyamán felfedezte a bontott zacskó szárított borókabogyót is, ami tök úgy néz ki, mint a mazsolás drazsé, és miközben megpróbálta elfogyasztani, egyértelműen lerítt az arcáról, hogy ő ezt nagyon nem érti, de valami komoly baj történhetett ezzel a golyós csokival.
Képek nincsenek, videót viszont muszáj volt csinálni, mert a Don egyszer csak birtokba vette a notebookot, mire odaértem, elindította rajta Lady Gagától a Pokerface-et (mivel nemzetközi celebekkel nem tartjuk a kapcsolatot, csak arra tudok tippelni, hogy agnus hiányozhat neki, aki Halloweenre Lady Gagának öltözött), majd visszarohant a hintaszékéhez, hogy ott tomboljon rá. Először megpróbált az előadóval együtt énekelni, de ő csak a hinta-palinta szövegét tudja, azt sem végig, mint az a felvételből kiderül. Utána különféle kunsztokkal megkísérelt engem is belevonni a mókába, de meglehetősen zavarta, hogy a kamerázás miatt nem fetrengek röhögve a padlón tőle, ahogy szoktam (nagyon szüksége van a visszajelzésre), pedig 0:47-nél még az általában ellenállhatatlannak bizonyuló elvises csípőmozgást is produkálta.
A szám végénél viszont megdöbbenéssel konstatálja, hogy megszűnt a zene, a saját halandzsanyelvén a tudtomra adja, hogy szerinte konkrét lépésekre van szükség, majd a tettek mezejére lép, és elrohan újrajátszani Lady Gagát. Videó:
(Az élesszemű megfigyelők a tükörben az operatőr nyomait is felfedezhetik impresszionista stílusban).
Mennyi idő kellett, mire megszoktad, hogy a hintaszék tényleg nem fordul át??? Kétszer is megállt bennem az ütő.
🙂
Úgy érzem, a buliban csajozás menni fog majd a Mucinak 🙂
eddig azt hiszem zugolvastalak, de ez a jajajaj anyira nagyon tetszik a videó végén… és az a döbbent arc… nagyon kedves kis Mucid van:-)
Zseniális :)).
Meg kell zabálni a DJ boy-t:))) Bennem az ütő nem állt meg a hintázásnál, de automatikusan a monitor felé kaptam, amikor nekilendült a Muci:DD
te is nekem, mucikám!
Bennem ütő is megállt, na, meg kapkodtam is a monitor felé…
Imáááádom ezt a Mucifülűt!
én legelőször sikoltva mentettem meg az értetlen arcot vágó Dont a biztos felborulástól, utána kipróbáltam a hintaszékét sajátseggűleg, és nem tudtam felborítani, azóta bízom benne. jobban félek attól, hogy egyszer a lendülettől kiesik belőle a gyerek, de hálistennek, tapadós fajta.
Szia! Megmondanád hogy milyen márkájú ez a hintaszék? Nálunk is szükség lenne egy biztonságos és jó strapabíró darabra. Előre is köszi:)
Zsuzsa: fisher price, eredetileg motoros hinta volt, de szédszedhető hintaszékké, ennek a régebbi változata: http://www.jatsszvelem.hu/termekek/fisher_price_baby_gear_hintak/fisher_price_baby_gear_3az_1ben_hinta_es_pihenoszek_.html
szerintem érdemes vaterán is körülnézni, ezek a fp cuccok strapabíróak, nem nagyon rongálódnak és könnyen tisztíthatóak, reklám vége 🙂
Köszi hogy ilyen gyorsan válaszoltál! :)))
megdöbbentő profizmussal bűvöli a kamerát végig a felvétel alatt, potyognak a könnyeim 🙂
Hát persze hogy abbahagyta a riszálást, hiszen borzasztóan koncentrált közben a szövegre! Egyértelmű!
nagyon. nagyon. nagyon aranyos.
szinte elszégyelltem magam, hogy miattunk, aka közönség igényeinek kielégítése miatt, kell csalódottan pislognia az elmaradt az anyai reakció okán.
szuperfej! 😉 a csípőmozgást én sem bírtam röhögés nélkül!!! 😀