358. fejezet – előadóművész, kaszkadőr

Az elvált kategóriájú apukákban nem szabad bízni. Megbeszéltük ugyanis, hogy most hétvégén, amikor a Muci odaát lesz, az apja megtanítja járni (á, nincsenek magas elvárásaim). Ehhez képest járni ugyan nem tanította meg, viszont azon a lépcsőtelen helyen a Don megtanult lemenni a lépcsőn (ami leginkább azért kínos, mert otthon a lépcső csak alulról zárható), a lépcsőkorlátba kapaszkodva lógni (???), illetve megtanult csont nélkül felmászni az ágyamra, úgyhogy már oda se menekíthetem előle a dolgokat. Ráadásul tegnap talált egy maradék zacskó mazsolás drazsét, amit nagy örömmel felcipelt az ágyamra elfogyasztás végett, amikor kiderült, nagyon örültem, hogy egy nappal elhalasztottam a tiszta ágynemű felhúzását. Viszont a világon annál viccesebb nincsen, hogy a Mucedli később a nap folyamán felfedezte a bontott zacskó szárított borókabogyót is, ami tök úgy néz ki, mint a mazsolás drazsé, és miközben megpróbálta elfogyasztani, egyértelműen lerítt az arcáról, hogy ő ezt nagyon nem érti, de valami komoly baj történhetett ezzel a golyós csokival.

Képek nincsenek, videót viszont muszáj volt csinálni, mert a Don egyszer csak birtokba vette a notebookot, mire odaértem, elindította rajta Lady Gagától a Pokerface-et (mivel nemzetközi celebekkel nem tartjuk a kapcsolatot, csak arra tudok tippelni, hogy agnus hiányozhat neki, aki Halloweenre Lady Gagának öltözött), majd visszarohant a hintaszékéhez, hogy ott tomboljon rá. Először megpróbált az előadóval együtt énekelni, de ő csak a hinta-palinta szövegét tudja, azt sem végig, mint az a felvételből kiderül. Utána különféle kunsztokkal megkísérelt engem is belevonni a mókába, de meglehetősen zavarta, hogy a kamerázás miatt nem fetrengek röhögve a padlón tőle, ahogy szoktam (nagyon szüksége van a visszajelzésre), pedig 0:47-nél még az általában ellenállhatatlannak bizonyuló elvises csípőmozgást is produkálta.

A szám végénél viszont megdöbbenéssel konstatálja, hogy megszűnt a zene, a saját halandzsanyelvén a tudtomra adja, hogy szerinte konkrét lépésekre van szükség, majd a tettek mezejére lép, és elrohan újrajátszani Lady Gagát. Videó:

(Az élesszemű megfigyelők a tükörben az operatőr nyomait is felfedezhetik impresszionista stílusban).

Reklámok

357. fejezet – mese a kisfiúról, aki a fiókban lakott

Ebben a részben Első, avagy Nyuszifülű Mucinak ötletei támadnak a virágokkal kapcsolatban, jár-kel, illetve költözik.

A legfontosabb persze az, hogy a Muci tud járni kapaszkodás nélkül, csak ezzel nincsen tisztában. Én pénteken vettem észre, hogy amikor fél kézzel a falnak támaszkodva halad, akkor időnként meg kell vakarnia a fejét, illetve át kell vennie a játékait az egyik kezéből a másikba, és olyankor is ugyanúgy megy tovább. Utána távozott az apukájához, aki felhívott, hogy tájékoztasson, miszerint a Mucit egy csőnél fogva vezeti, és amikor ő elengedi a csövet, akkor is megy tovább a gyermek, amíg észre nem veszi, hogy jaj van. Megint felmerült bennem a remény, hogy esetleg mégsem nekem kell életem végéig cipelni a kis fokhagymaseggit.

És általában minden csupa móka és kacagás, de mostanában virágokat kaptam, amiket fel is használtam arra, hogy demonstráljam a Donnak, mit csinál az ember egy virággal: odahajolunk, látványosan megszagoljuk, és azt mondjuk, hogy jaj, de finom illata van. Namármost a Muci egy pragmatikus lélek. Az a fajta, hogy amikor mutatom neki a formabedobót, és odaadom, hogy most csinálja ő, akkor fogja, leveszi a tetejét, behajigálja az összeset, majd visszarakja a tetejét. Problémamegoldó alkat, aki szerint a cél a fontos, nem az út. Valószínűleg ezért döntött úgy, hogy megspórol pár odahajolást, és közvetlenül az orrába tömköd egy virágfejet. Ennek köszönhetően kiderült, hogy a Muci a nyers almán és őszibarackon kívül a virágporra is allergiás, az eredményt csak linkelni merem. Amúgy egyáltalán nem volt ilyen elesett, őt tökre nem érdekelte az egész, azon kívül, hogy a “taknya-nyála összefolyik” kifejezés mindkettőnk számára új értelmet nyert, csak mondtam neki, hogy vágjon betegbaba-arcot, úgyhogy azt vágott. Mostanában mindent megért, odahozza, amit kérek, elmegy a lépcsőtől, ha szólok neki, meg beszél is hozzám, csak fogalmam nincs, hogy mit, én lassabban tanulok.

Alvásra meg mostanában kezd új helyeket keresni, biztos rosszul áramlik a csí a gyerekszobában, a komód fiókjában viszont rendkívúl jó energiák tombolhatnak (vagy csak megjegyezte, hogy terhesen mindenkinek azt mondtam, nem veszünk neki semmit, a fiókban fog aludni), mert a múltkor fogta, kihúzta, kipakolta belőle a nem tetsző dolgokat, kicsit elrendezte, majd hozta az alvórongyát és a cumiját, és belebújt aludni.

Ezt a dolgot visszaesőként több ízben, több fiókkal is elkövette.

Alvás terén más furcsaságokat is csinált mostanában. Ugye ő mindig arról volt híres (bizonyos körökben), hogy átalussza az éjszakát, de csak ha nem kell a társaságunkat elviselnie. Konkrétan hisztizik, ha fektetés után nem húzok azonnal a szobájából. Valamelyik éjjel mostanában viszont felsírt, és se kajára, se semmire nem nyugodott meg, csak ha kivettem, úgyhogy arra gondoltam, áthozom magam mellé az ágyba, hátha fázik vagy fél valamitől. Arra számítottam, hogy ötször körberohanja az ágyat, majd úgy dönt, hogy a jeges hidegben rettegésnél is vannak kegyetlenebb dolgok, és inkább visszakéredzkedik az ágyába. ehhez képest szépen hanyattfeküdt, elrendezkedett, hagyta magát betakarni, bár azért a határok meghúzása végett a kezemet udvariasan, de határozottan levette magáraól, abban a nagyon örülök, anya, hogy szeretsz, de azért nem kell fogdosni modorában, majd kitolt engem az ágyrészem szélére (konkrétan lökdösött, majd jött utánam), úgyhogy a végén nekem jutott olyan harminc centi, neki húsz, a többi egy méter tíz szabadon maradt, de valahogy azért elaludtam. A Muci két órán keresztül elgondolkozva nézte a plafont a rongyocskáját morzsolgatva (néha felébredtem és rápillantottam), illetve időnként kérdő hangsúllyal megjegyezte, hogy vau, vagy jaj, olyankor tájékoztattam, hogy minden rendben, aludjunk. Ekkor elaludt, meg én is az élemen, reggel viszont annyira megörült nekem, amikor felébredt, hogy az mindenért kárpótolt (puszi- és vigyorhegyek). Azért mondjuk remélhetőleg nem csinálunk ebből rendszert, de egyszer kifejezetten kellemes volt.

Illetve megtanult felmászni az ágyába meg a hintaszékébe, és a kedvenc foglalatossága mostanában az, hogy felmászik a hintaszékbe (a) és menetiránynak háttal állva a támlájába kapaszkodik, majd vad berregéssel hajtani kezdi, amitől én szívszélhűdést kapok, (b) két plüssállattal a két kezében (éljenek a Fisher Price tradícionális Lógó Állatai), amiket hintázás közben felváltva puszilgat (tud élni, na), (c) valami elektronikus kütyüvel, például a fényképezőgéppel, amit Saburóéktól kapott, és azt tanulmányozza. Illusztráció (jobboldalt diszkréten megbúvo FP Lógó Állattal):

A fényképezőgépem akkuját egyébként ma bedugtam tölteni, szóval legközelebb tisztességes minőségű képek jönnek, nem ilyen telefonosak.

356. fejezet – a muci egy james dean

A Muci belépett a dackorszak lightba, ami egyelőre csak azt jelenti, hogy a kedvenc játéka immár az, hogy ül a kanapén, én különböző játékokat nyújtok neki, ő meg mondja, hogy nem, és eltolja mindegyiket, majd várakozóan néz, hogy erre mit lépek. Anya röhög.

Illetve miközben a tápszerét csinálom, folyamatosan nyifogva rángatja a lábamon a nadrágot, ha túl sokáig tart, akkor színpadiasan lerogy a konyhakőre, mintegy lassított felvételben, először térdre esik, majd hasra omlik, és a padlóba dünnyög panaszosan az éhező kisgyermek. Kicsit még túljátssza, de én azért látom benne a bimbózó színészóriást. Utána viszont, amikor az etetőhelyre (kanapé) fáradok és őt is odainvitálom, azt mondja, hogy nem, és jelezve, hogy először össze kell pakolni ezt a kuplerájt (amit ő csinált), látványosan visszarakosgatja a konzerveket a konyhai polcra. Én általában ezt egy perc alatt megunom, és elkapom a frakkját, akkor istentelen röhögésben tör ki, és hajlandó táplálkozni.

Ha már evés, zöldséget továbbra sem hajlandó egészben vagy szerinte túlsűrített pép formájában fogyasztani, viszont kedvenc táplálékai a felnőttfasírt, a felnőttvirsli és a rizs szigorúan marokból fogyasztva. Az apja szerint a marhapörköltet sem veti meg.

Járni még mindig nem jár, viszont tegnap elsajátította a motorozás alapjait. Ezt először én próbáltam megtanítani neki, de nem jártam sikerrel, valószínűleg azért, mert én is csak elméleti motorozó vagyok, és a felét annak is elfelejtettem. Úgyhogy az anyai oktatással Muci csak odáig jutott, hogy ül a motoron, fogja a kormányát, tekergeti, és közben mondja, hogy bümm-bümm, ami nem csoda, mert én is kábé ezt csinálnám. Viszont a tegnapi látogatónk elmagyarázta neki, hogy hogy is van ez, és egyébként elképesztő megfeleléskényszeres a gyerek, mert amikor engem néz, akkor továbbra is csak kormányt tekerget és bümm-bümmözik, ha viszont szakértő kezekbe kerül, akkor hajtja magát és úgy bümm-bümmözik.

Továbbá az van még, hogy a Muci egy majom, de jó értelemben. Ma fotóztak minket, és amikor még csak a szcéna került berendezésre, a Don a szokásos itten idegenek vannak sztoikus és tartózkodó arckifejezésével bámult maga elé, viszont amint észrevette, hogy Fényképezik A Babát (aki egyébként már egyáltalán nem babás, de erről máskor és másutt), azonnal pózolni és arcokat vágni kezdett. Ez csak négyzetre emelkedett, amikor úgy fotózták a babát, hogy közben a Szép Lány (a sminkeslány, nekem is tetszett) nézte, akkor majd kibújt a bőréből, vigyorgott, játszotta az agyát, csücsörített, huncutkodott. Ezt a Szép Lány értékelte is, mondta, milyen aranyos arcokat vág, én meg mondtam neki, hogy igen, a Muci pofavágásban nagy májer, mire kijelentette, hogy igen, viszont két pofája mindenkinek van, de a Don sokkal többel rendelkezik. Azért azt hiszem, még nem adom be gyerekmodellnek Zoolander Csucsukát, kap még egy-két évet, hogy kifejlessze a szükséges sztárallűröket, addig itthon gyakorolunk.

Most mintegy mellékesen szeretném elejét venni az obligát kérdéseknek, szóval az van, hogy lemerült a fényképezőmben az akku (tisztában vagyok azzal, hogy erre van megoldás), de tényleg lesz majd előbb-utóbb sztárfotó.

Mialatt engem fotóztak valamivel később, a Muci először mintegy véletlenül mindig megpróbált beállni a képbe, utána becsalta a szobájába a fél stábot, és az elbeszélések szerint felnőtt emberek a szőnyegén hevertek röhögve, miközben ő körbemotorozta őket hangos gagyarászás kíséretében (meg úgy hallottam, a kiválasztott kedvenc stylistjának eljátszotta az összes hangszerén az összes dalát is, de szeretném tiszteletben tartani a magánéletét). A fotózást követően zabált, mint egy csorda csíkoshátú vadmalac, majd négy órán keresztül aludt kimerülve, vidám nap volt.

És még annyit szeretnék megjegyezni, hogy napok óta ezen röhögök, különösen a két utolsó bejegyzésen, amelyekben egyébként a túlzásnak nyoma sincsen, ezért nem járok én például csúcsidőben játszótérre.

354. fejezet – kedves naplóm

Ez is csak rövid most, de muszáj, mert kapcsolati mérföldkőhöz érkeztünk a Mucival.

Cuppogni már régen megtanítottam, de eddig nem rakta össze, hogy miért, érzelmeit szimpla arconnyalással fejezte ki, én meg nem sürgettem, gondoltam, kivárom, amíg ő is akarja. Erre ma teljesen váratlanul a nyakam köré fonta a két kis karját, és egy cuppanós puszit nyomott az arcomra, majd némi hatásszünet után megismételte a műveletet, hogy kétségem se maradjon a szándékai felől. Késöbb rajtakaptam, hogy a plüssbárányt is megpuszilja (majd a nyakánál fogva felakasztja az ágyrács kacskaringójába, mint egy népdalban, de ezt szerintem csak azért tette, hogy később is megtalálja majd).

A Muci egy pusziszédelgő lett.

353. fejezet – beszélget, szép és technikás

Nem akarom én elhanyagolni a Mucit blogilag (amíg nem tud olvasni, addig van itt jó világ), de egyszerűen nincs kapacitásom beformázgatni a képeit, úgyhogy most csak szöveges jelentés.

Elvittem a dévényes terapeutájához állapotfelmérésre, aki azt mondta, ne aggódjak, a Don nagyon hipotón volt, és ezért nem jár még magától, de kapaszkodva tök jó a tartása, a lábával is szépen lép, csak meg kell erősödnie a hátának. És szerinte ha tornáztatnám vagy ő kezelné, azzal többet ártanánk (mert az azért babaszemmel kínzás), mint amennyit segítene, ha mozog eleget, akkor magától is jól lesz. Mivel eddig nagyon lelkiismeretesnek ismertem meg, hiszek neki. A Muci eközben gyorsan végigment az ottani játékokon, majd boldogan talált két mobiltelefont, amiket elvettem tőle, ekkor viszont rávetette magát a kazettásmagnóra, és nem túlzok, fél perc alatt megtanulta rajta, hogyan kell kivenni a kazettát, visszatenni, elindítani, megállítani.

2010 egyébként a fogak éve nálunk, nekem jön a második bölcsességes, a Mucinak meg láthatóan kijött a bal alsó négyes, illetve a jobb alsó hármas, tekintélyes méretű nyáladzás kíséretében. A darabos kaját viszont azóta is kiköpködi, ha nem töpörtyű vagy pörkölt.

Ha már kaja, elmondom a fényképeket, amiket azóta sem volt időm beszerkeszteni. Agnus itt volt 31-én, akkor fotózkodtunk, az egyiken a Don agnus mellett áll, és tulajdonosi mozdulattal nyugtatta a térdén a kezét, ilyen hipercool pózban, azt majd fel is teszem, miután levágtam róla agnus nem publikus részeit.

Meg volt olyan, hogy ketten könyörögtünk a Mucinak, hogy esdekeljen éhező kisgyerek módjára a zsíroskenyérért, amit egészen addig a pillanatig magától csinált, amíg elő nem került a fényképezőgép. Mindezt azután, hogy megette, illetve megetette velünk az agnustól kapott doboz csokis keksz felét (a másik felét széjjelmorzsolta a padlón, illetve belekente a kanapéba, mi így mulatunk szilveszterkor).

És a Muciban még az is tök jó, hogy lehet vele beszélgetni, a visszatérő viccünk például az, hogy rámutat a lámpára, és azt mondja, nem bámpa, vagy bámpa nem, amin nagyon nevetünk, mert ez nagyon vicces, hogy már majdnem be tud csapni. Továbbá olyan komplex, mélyebb megtárgyalnivalóink is vannak, hogy például rázogatja a nagy fikusz köré kerítésként odarakott szárítót, és mondogatja, hogy hoppá (a hoppá azt jelenti, hogy valami mindjárt nagyon le fog esni véletlenül), én meg mondom neki, hogy nem hoppá, gyere ide, Csucsukám, mire Csucsuka az illúzióim eloszlatása végett közli velem, hogy nem-nem dejide, hoppá. Hasonló jellegű konfrontációnk, amikor megkérdezem, hogy kaka történt-e, mire a Don helyesel, hogy kaka, és a javaslatomra, hogy akkor cseréljünk pelenkát, azt válaszolja, nem-nem, és elszalad. Azért cserélünk, mert korlátozó szülő vagyok.

És a lelke is érzékeny, amikor a konyhában sündörög körülöttem, és véletlenül meglököm, akkor jobban teszem, ha azonnal lehajolok hozzá, és bocsánatot kérek tőle, megmagyarázva, hogy nem direkt csináltam, mert különben ország-világra szóló műhisztit rendez a méltatlanul kezelt gyerek (nagyjából fél percig, amíg eszébe nem jut, hogy az alsó fiókot ma még nem pakolta ki). Szóval ügyesen neveljük egymást tisztességes bánásmódra.

Ja, meg a fésülködés. A Muci imádja, ha fésülöm, és közben mondogatom, hogy mennyire szép ez a gyerek, úgyhogy amint teheti, lenyúlja a fésűt, és egyedül fésülködik, lehetőleg elém állva a kis önelégült, füligérő babapofijával, és elvárja, hogy mondogassam, milyen szép ez a gyerek. Egy nárciszt csináltam belőle.

És rászoktattam, hogy ha valamelyikünk véletlenül direkt kiborít egy doboz akármit, azt össze is kell szedni, aminek pillanatnyilag a kétszereplős stádiumában tartunk, vagyis én ülök a földön a dobozzal, a Muci meg szedi a dolgokat, és a kezembe nyomja, hogy tegyem bele. Gyanítom, munkaerő szempontjából nem ez a leghatékonyabb módszer, és engem simán el lehetne bocsátani minimális végkielégítéssel a pakolóiparágban elfoglalt pozíciómból, de olyan jó vele együtt dolgozni valamin.

Az apukájától meg rengeteg (ezres nagyságrend) sok foszforeszkáló csillagot és égitestet kapott az itteni ágya fölé (az ottani fölött már van), pillanatnyilag próbálom kirakni belőlük a főbb csillagképeket, és remélem, nem zavarja meg a sok hold. De majd ezt is elmagyarázom neki.