egyedülanyuka kategória bejegyzései

363. fejezet – mindjárt kettő, és a rémszarvas

Közzétéve Szerző:
22

Erről az a véleményem, hogy egyrészt a vulgáris kifejezéseknek is megvan a helye, szerepe, funkciója a nyelvünkben (nem véletlen, hogy ha valamelyiket eltávolítják vagy devulgarizálják, akkor addig semleges(ebb) szavak kapnak vulgáris felhangot), másrészt lustanyu teljesen a helyén kezeli ezeket, nála stílusértéket nyernek (erről szól az irodalom, mint olyan), harmadrészt meg én például soha nem beszéltem úgymond csúnyán gy.e. (gyerek előtt), azóta viszont úgy kell visszafognom magam a gyerek előtt is időnként.

Egyedülálló anyának lenni időnként egyáltalán nem könnyű, például így születésnap előtt sem. Ma este jött el a mélypont, és nem, nem az zavar, hogy nem lesz itt mindkét szülője, vagy hogy mittudomén, kénytelen leszek a születésnapján is hivatalba hurcolni, mert nincs kire hagynom, ezeket ki nem tojja le, amikor ott a rémszarvas.

Az este nyolc ugyanis az ikeában, születésnapra beszerzett, megkarikázott orrú hintarénszarvas felett ért, amihez akkor kellett elővennem a harmadik fajta csavarhúzót, illetve már másfél órája küzdöttem vele tekintélyes testi erőt kifejtve az állat megzabolázása céljából. Pedig előtte a piros Lack asztalka összeszerelésekor sem ejtettem ki az “ejnye már”-nál erősebb kifejezéseket a számon, továbbá a kis, kék cicás-kutyás székecske összeszerelését is vulgáris kifejezések nélkül abszolváltam, de a rénszarvas kihúzta a gyufát, szerintem örült volna, ha csak a seggkörfogatát emlegetem. Szóval minden széplélek kezébe nyomnék egy lapraszerelt (lappraszerelt, hö-hö, elnézést) ikeás rénszarvast, aztán elinditanék egy stoppert.

Egyébként most akciós, csak úgy mondom.

A Muci különben azért széket-asztalkát meg ilyeneket kap, mert mostanában rájött, hogy milyen jó az a kis elefántos fakopáncsos hokedli, amit kapott, és hurcolja mindenfelé, és ráül (egyedi a technikája, négykézlábról felnyomja rá a popóját) hát most kap kék faszéket, meg gyermek rattanfotelt párnával, meg kerti műanyag széket, hadd válogasson.

Illetve vettem még neki egy igazi étkészletet, kis macis fémbőröndben macis tányérok, meg kétfülű pohár. Mostanában ugyanis már tölt magának pohárba (vagy játékvödörbe, akármibe) üvegből vizet, és megissza ügyesen, meg villával eszik tányérból paradicsomos tésztát (á la biochef), ha kicsit lassan is, úgyhogy megérdemli.

Játékot nem azért nem kap, mert kegyetlen, hideg szülő vagyok, hanem azért, mert rengeteg játéka van, és egyikkel sem játszik, hanem inkább mosogat:

Most komolyan, nem én kényszerítem. Ha nem figyelek, felmászik a konyhaszékre, onnan a konyhaasztalra, onnan az U-alakú konyhapultra, aminek végigmászik a túlsó végébe, és mosogat. Ha vigyázok (=betolom a széket), akkor kétségbeesetten csimpaszkodik a konyhapult szélébe, és próbálja felhúzni magát. Ilyenkor részben nagyon büszke vagyok rá, hogy egész sokáig megtartja magát félig nyitott fogásban, másrészt nem szeretem, ha bánatos, ezért általában megadom magam, és önfeláldozóan hagyom mosogatni.

Meg olyanokat csinál, hogy elpakol, de mindent, amit talál, bele a fiókokba, ahova befér. Meg a szemetesből kihalássza a papírzsepi zacskóját, és visszateszi az éjjeliasztalkám fiókjába, mert A Papírzsepit Ott Tartjuk. Illetve ha kap egyet, mert kuncsorogni szokott érte (hmm, lehet, hogy kap egy doboz papírzsebkendőt is születésnapjára?), akkor fogja, és elkezdi a padlót vagy a bútorokat törölgetni, és közben skandálja, hogy tista! Tista! Nem tudom, mihez kezdjek ezzel a gyerekkel, nem tudom, kitől örökölhette ezt (sóhajtotta lucia csüggedten).

Ja, ha már tista, van egy csomó szava is. Vagyis folyamatosan dumál, ha kettesben vagyunk, és látszik, hogy tényleg mond valamit, csak én vagyok hülye ahhoz, hogy megértsem. Bizonyos szavak egyértelműek, például az eső (vajon miért), az apa (minden telefon és kapucsengő után megkérdezi, hogy apa?), az autó, az ajtó (a két kedvenc játék), továbbá szól, ha pisi van, vagy ha kaka van (és szemérmetlenül füllent, mert ha visszakérdezek, hogy igen, kaka? akkor rávágja, hogy nem, nehogy átpelenkázzam, mert annál szörnyűbb kínzás nincs a világon).

Ja, és a szép. Szép a virág, szép a kert, a cica, az nagyon szép, és egyszer csak odajött hozzám, megsimogatta a szemem (oké, konkrétan félig kinyomta, de tudom, hogy nem szándékosan), és ellágyulva megjegyezte, hogy szép. Ettől én tócsává olvadtam. De egyébként akkor is mondja, hogy szép, amikor sminkelek, amivel nem is lenne baj, csakhogy ő is szép akar lenni, és ezért időnként kilopja a táskámból a barna szemceruzámat, és elbújva kirúzsozza magát (nagyon ügyes egyébként a finommozgása, jegyezném meg ebből az apropóból).

És továbbra is nagy színész, ha puszit kérek, akkor affektálva eltakarja az arcát, azt mondja, aaaj, neeeeeeeeeeee, közben vigyorog, majd látványosan sóhajtozva azért ad puszit (anya tócsa). És lehet, hogy azért kap egy ikeás cicát is nagy napra, mert imádja a cicákat, ha rászólok valamiért, akkor nagyon édes arcot vág, és azt mondja, miau, mert tudja, hogy a cicákat mindenki szereti, nem pedig olyanokat mondanak neki, hogy Dániel, meg ne lássam még egyszer, hogy bekapcsolod a sütőt.

Szóval áll a rénszarvas meg minden, és minden jó, ha minden jó.

335. fejezet – penga nem-nem

Közzétéve Szerző:
24

Válsághelyzet van a mi kis csendes utcánkban, ugyanis a szomszéd megint átépíti a házát, minek következtében második napja fúrnak és kalapálnak szimultán, egyben folyamatosan, reggel kilenctől délután ötig. És ez nem olyan befúrok egy csavart a falba fúrás, hanem falat bontanak vele, egy ablaküvegre tőlem.

Délre én már tök ideg vagyok, mert a gyerek nem tud aludni a fúrástól, én dolgozni nem tudok a fúrástól, ráadásul elkaptam a náthát, fáj a torkom és a fejem, amit fél nap alatt ki tudnék feküdni békében és nyugiban, de nem így, hogy az egyik oldalról fúrnak, a másik oldalról egy álmosságtól üvöltő-nyüsszögő malac üvölt és nyüsszög, a munkával meg nem haladok. Gondolkoztam, hogy átmegyek kiabálni velük, de nem tudom, mit kiabálhatnék nekik, mert a szomszéd telkéről és napközbenről van szó, ráadásul a szomszéd udvariasan szólt előre, de akkor is. A gyerek mondjuk szerintem élvezné, ha átmennénk, szereti az ilyen szerelős dolgokat, meg a sikongatást.

Bíztam egy darabig a gonosz feljelentgetős szomszédnéniben is, hogy kihívja a rendőröket, és addig is csend lesz, de nem tette, és közben eszembe jutott, hogy süket egy kicsit. Mondjuk írhatnék neki egy névtelen levelet, Kedves Gonosz Néni megszólítással, amiben tájékoztatom, hogy a szomszédjában ismeretlen fiatalemberek (azok mindig gyanúsak neki) fúrnak, de aztán még megüti a guta, kijön Horáció, a napszemüvegét letolva megígéri, hogy megtalálja, akinek ez a lelkén szárad, aztán kideríti, hogy én írok indigó színű zselés tollal a fúrás hangkörnyezetében.

Szóval végül megelégedtem annyival, hogy amikor lementünk a postára, megsemmisítőnek szánt pillantást vetettem a munkásokra, mire azok udvariasan rámköszöntek. A pernahajderek. Volt képük.

Na mindegy, szóval haldoklás van, bár tegnap kaptam már húslevest a gyógyuláshoz, de megnehezíti a dolgot, hogy a Muci kizárólag a hasamon keresztbefekve és a telefonomat nyomogatva nem beteg és árva. Ha leteszem a földre, akkor megáll az ágy mellett, és szívettépő tekintettel előadja a teljes repertoárját: tapsol, a feje fölé emelve rázza a kezét, elénekli, hogy in-ta, in-ta, elbújik a textilpelus mögé, de utána meglesz, meg ami még eszébe jut. Közben egyre jobban lefelé görbül a szája, ha nem vagyok hajlandó felvenni, pedig ő milyen rendesen dolgozik nekem. Mindezek előtt ellentmondást nem tűrően kikapcsolja a fűthető lepedőmet, ez valamiért a mániája. Ha felveszem, akkor ide-oda mászkál és hempereg rajtam.

Továbbá tanítom kifújni az orrát, Muci lelkesen utánoz is, egyelőre ott tartunk, hogy ha zsebkendőt kap a kezébe, hatalamasat fúj bele a szájával, majd széttépi darabokra (ez utóbbit nem én mutattam neki). Már az orrszívót is ismeri, ha meglátja, fogja a megfelelő végét, az orrához teszi, és szipog (ha az én kezembe látja meg, üvölt).

És a legaranyosabb az volt ma, hogy éppen egy szemöldökcsipesszel szerelt egy ilyen babalegódarabot, amikor észrevettem, hogy idő van, tisztába kell tenni, meg enni adni neki, és tájékoztattam, hogy Mucikám, most megyünk pelenkázni (igyekszem mondani neki, hogy mit fogunk csinálni, erre a tevékenységre a pelenka a kulcsszó). A Muci szigorúan rám nézett. majd lesújtó hangon közölte velem, hogy penga nem-nem, és folytatta a szerelést (szabadfordításban: anyám, ne molesztálj már ilyen jelentéktelen hülyeségekkel, mint a pelenka, amikor a térhajtóművet kell megjavítanom).

Szóval minden rendben, csak a fúrást hagyhatnák már, meg gyógyuljak meg (és egy intelligens, művelt, jóképű milliomos imádó sem ártana, ha már itt tartunk).

332. fejezet – apa lettem

Közzétéve Szerző:
31

Naszóval, mióta temérdek időm van (=a háttérben futó két munkám mellé nem vállalok be újakat), azóta Mucival kimondottan fellendült a kapcsolatunk, mert napi akár több órán keresztül aktívan játszom vele. Szeptemberben nagyrészt úgy mentek a reggeleink, hogy 7-8 körül gyorsan kelés, etetés, utána fél kézzel dolgoztam, másik féllel a gyereket szórakoztattam lehetőleg tárgyak által. Mostanában kicsit ellustultunk, újabban már a Muci kelt engem is, fél kilenc körül ébred, olyankor még eldödög egy kicsit a nyuszival, én meg szendergek, vagy elolvasom gyorsan az rss feedjeimet. Élesre az első koppanásnál vált a helyzet, abból tudom, hogy most dobta ki a gyermek az egyes számú cumiját az ágyból, olyankor már nagyon hamar következik a kettes számú, és ha abban a pillanatban nem jelenek meg, akkor balhé lesz.

Aztán reggeli után elhülyéskedünk a padlón fetrengve, vagy birkózni kell (sajnos én szoktam veszíteni, olyankor nagyokat jajgatok), vagy négykézláb kergetőzni, ami közben a Muci párszor hasraesik a röhögéstől (van kritikai érzéke, egyébként meg állati nehéz hosszasan négykézlábazni, kúszásból meg végképp béna vagyok, az összes dévényes nagyon csóválná rám a fejét). A legújabb játék meg, amit a Don talált ki, hogy ülljünk oda a dohányzóasztalos tükör elé, és puszilgassam az arcocskáját, miközben ő elégedetten vigyorogva figyeli a tükörben, hogy egy vörös csaj puszilgatja az arcocskáját.

Van még a rituális koponyafog-simogatás (mindig meg kell simogatni a koponyák fogát, de legalább nem fél tőlük), utána meg jön a polcokról le-fel pakolászás, amíg én elmosogatok. Ezt képetelen megunni, mindent levesz, mindent visszarak, minél nagyobbat csattan, annál jobb. Időnként könyvet lop közben, és tök ügyesen lapozgatja.

Aztán mostanában leszoktunk a játszótérre, bár kellene egy másik, mert ez olyan kétéveseknek való, a Muci még kicsi hozzá, másrészről neki a mászókázást javasolják. Nem is nagyon szoktak más gyerekek ott lenni, vagyis csak olyan hatodikos-forma gyerekek, akik suli után ott fagyiznak, meg nyolcadikos-forma gyerekek, akik érthetetlen okból beemelik a kerítésen a biciklit, kétszer végighajtanak, majd a másik oldalon kiemelik a biciklit, és továbbmennek. Az élet rejtélyei.

A hintázós kutyára a Muci gyakran felkéredzkedik:

De ezen mindig szigorú arcot vág, hogy csak a szája sarkának gyengéd rándulásából lehessen arra következtetni, hogy a kemény külső mögött érző szív dobog. Ha véletlenül más ül a kutyára, akkor felháborodik, de például gyümölcsjoghurtot sem ehetek úgy, hogy ne rohanna oda elképedve, hogy tetetetete! (="anya, nem eheted meg a baba ételét").

A csúszda lefelé elmegy, de igazából az a fun része, amikor felfelé lehet rajta mászni.

(Magáról az aktusról nincs kép, mert olyankor a fényképésznek támasztania kell a csúszdamászó talpát).

Asszem, az is pont csúszdázás alatt volt, hogy a Muci, aki már egy ideje figyelte az apukájához rohangáló ("apa, apa!") hasonló korú törpét, egyszer csak összerakta magában a dolgot, komolyan rám nézett, majd közölte velem, hogy apa, én meg nem tudtam, hogy sírjak, vagy röhögjek, de aztán inkább megtiszteltetésnek vettem. Mindenesetre nagyon gender PC. Azóta is apának szólít időnként, bár próbálom lebeszélni, esetleg majd kirakok a falra apaábrázolásokat a zsiráf és a tehén mellé, és begyakoroljuk azt is.

De a felülmúlhatatlanul legérdekesebb featúrája a játszótérnek természetesen a kavics.

Muci egy kavics-gourmand, levadássza az összes csábító külsejű kavicsot, és szíve szerint mindet a pofácskájába is gyömöszölné, de már megtanulta érteni is a nemet, minek következtében teljesen egyedül, a közreműködésem nélkül képes olyan monodrámákat előadni, hogy szerez egy kavicsot, a szájához viszi, majd azt mondja, nem, szemrehányóan rám néz, és legörbülő szájjal eldobja a kavicsot.

Konkrétan így néz ki egy olyan gyerek, akinek az anyukája *soha*, *semmit* nem enged meg, még kavicsot ennie sem szabad, nem beszélve a homokról, meg kell a szívnek szakadnia.

Hálistennek azért hamar meg szokott vigasztalódni, először is némi ujjal:

(Amúgy sajnos nem hajlandó ujjat szopni, pedig sokkal jobban örülnék, ha az ujját venné a szájába, mint így, hogy minden mást). Utána pedig hazafelé már velem óbégat a CD-re, mármint én énekelek, Muci pedig hátul viszi a héééééééé-hóóóóóóóó szólamot nagy lelkesedéssel. Szöveghűen eddig csak az örökzöld slágert, a hinta-palintát tudja (mármint odáig, hogy in-ta, in-ta), a Born to Be Wildra és a Bóbitára rázza a seggét, az Alma zenekart pedig, amit nemisbéka ajánlott, kővé dermedve bámulja a youtube-on, és mivel egyelőre nem tudom, hogy ez a szélsőséges nemtetszés, vagy a szélsőséges tetszés jele, fogok még vele próbálkozni.

És a világ legjobb híre, hogy itt a sütőtökszezon, a Don kedvenc évszaka. Én nagy tételben sütök, ő nagy tételben eszi, mindenki jól jár, és már várjuk a hideget, mert alie-éktől a farmerek mellett örökölt a kiskorú pár tuti sütőtök-sapkát sütőtök-kesztyűvel és színben illő nadrággal, ő lesz a legmenőbb gyerek a hintában.

326. fejezet – a felnőtt babákról

Közzétéve Szerző:
44

Ma kötelező szervize volt az autónak, úgyhogy ráadtam a Mucira a legszebb ruháját, amit nemisbékáék hoztak neki fél éve, és mostanra nőtt bele (már amennyire, kicsit karcsú hozzá, de átvarrtam a gombot). A többi öltözéke a divatosan lezser kategória, és úgy gondoltam, királynői fogadásra mostanában valószínűleg nem megyünk, szóval hordja már a szépet is, mielőtt kinövi.

Ami meglepett, a Muci észrevette, hogy szép ruha van rajta, volt hőőő, meg nagy, átszellemült sóhajok, ami persze nem tartotta vissza attól, hogy öt perccel később kiszórja a banános tejpépport a kőre és meghemperegjen benne, de az kiporolhatónak bizonyult.

És egy picit féltem a szerviztől, mármint hogy bírni fogja-e az unalmat a gyermek, de elképesztően jól viselkedett. Átnavigáltak minket a szomszédos Lexus-szalon büféjébe, ahol beleültettem egy fotelbe a Dont, aki öt percig gyanakodva nézett mindent, majd kiült az arcára az ismerős, önelégült (mondjuk van mire), álszerény, füligvigyor Muci-pillantás, végignézett a környező pasikon, és le lehetett olvasni róla a gondolatait, miszerint igen, itt vagyunk mi felnőttek, felnőttruhában ülünk felnőttszéken és felnőttdolgokat csinálunk, nem nagy ügy, nekem még az anyukám is itt van, nem úgy, mint nektek, de nem akarok dicsekedni. Azt hittem, megzabálom. Ezzel a tevékenységgel, meg azzal, hogy hagyta magát mindenki által dicsérgetni, hálistennek elfoglalta magát addig, amíg megettem a szendvicsemet, megittam a kólámat és elolvastam tíz oldalt a könyvemből, csak utána merült fel benne, hogy most már azért ideje lenne felmászni az asztalra, és egyenletesen szétteríteni az összes szalvétát, de akkor sietve fizettem, és kimenekítettem az objektumból, úgyhogy megmaradt az arcunk.

zoard279

(A bal felső homlokán a csík nem sérülés, hanem az anyukája megpuszilta rúzsos szájjal, mert elfelejtette, hogy már sminkelt, és nem bírt az érzelmeivel, de a rúzsos csóknyom amúgy is macsós dolog.)

A Toyotánál meg hálistennek belehúztak a gyerekre való tekintettel (asszem, mindig vele fogok járni, nem mintha lenne választásom), és nem szóltak rá akkor sem, amikor az üvegasztalon pörgött, és helyenként diszkréten megnyalta. Mondjuk amennyi pénzt otthagytunk, elvártam volna, hogy akkor is csak elnézően mosolyogjanak, ha én is végignyalom párszor az asztalt, ezzel együtt értékelem a hozzáállást (még marcipánrudat is kaptunk, meg minden). Meg főleg azt, hogy negyven perc alatt végeztek az extrákkal együtt (mindig elfelejtek ablakmosó-folyadékot venni, na).

Itthon is csupa jó vele minden, mióta komolyabb rendet vágtam. Az emeleten csak a játékait tudja szétpakolni, azokat meg este két pillanat alatt visszahajigálom a kosarába, hogy azután másnap megint egyesével kiszedje őket, és megörüljön mindennek. Most, hogy már nincs nagyon tilos dolog, teljesen jól eljátszik egyedül, időnként idejön valami cuccával egy ölelgetésre, utána rohan tovább az ügyeit intézni. Mondjuk az éjjeliszekrényem polcait is rögtön kiüríti, de ott leginkább csak könyvek vannak, azokat is fél pillanat este visszarakni, viszont ami nagy fejlemény, hogy hat rá a szavam. Mármint az éjjeliszekrényem tetejét illetően, ahol a legtilosabb dolgok vannak, teásbögre, telefon, fényképezőgép. Mostanában ugyanis többször elkövette, hogy odamegy, elkezd nyúlni a tilos dolgokért, majd félúton abbahagyja, felém fordul, azt mondja, hogy nem-nem, én biztosítom, hogy valóban nem-nem, mire (tadáám!) a Muci elmegy, és csinál valami mást. És nem kell odamennem, elég, ha megbeszéljük (mondjuk azzal tisztában vagyok, hogy ha nem lennék a szobában, gátlástalanul lerabolna mindent, de ezért nem tudom hibáztatni).

A másik nagyon vicces dolog, hogy elkezdte utánozni, amit mondok. Utánam mondja, hogy gomb (a gombok nagy szerepet játszanak az életében), meg az állathangokat, meg váratlanul mindenféle hülyeséget. Például amikor az emeletre viszam a teámat, akkor az nem két kör, hanem fél kezemben egy Muci, a másikban egy bögre, és tegnap reggel egy kicsit kicsöpögött, mire megjegyeztem, hogy jaj-jaj-jaj, ez így nem lesz jó, ma reggel meg ahogy ugyanígy jöttünk fel a lépcsőn, a Muci kezdte mondani, hogy jaj-jaj-jaj, galigaligali, jaj-jaj-jaj. De megnyugtattam, hogy most vigyázok.

Egyébként meg tegnap, amikor már lefeküdt, egy kicsit hiányzott, úgyhogy éjfélkor végignéztem a videóit (jóvanna, kicsit odáig vagyok érte), és felfedeztem, milyen figyelmetlen vagyok. Mert volt az a júniusi cucc, amikor egy hordó mellett támaszkodik, és leginkább másfelé néz, és mondja, hogy vava, én meg észre sem vettem, hogy akkor is a kutyát nézi, és azért mondja, hogy vava. Akkor még azt hittem, a vava csak a baba pösze változata, szóval lehet, hogy a Muci már az összes titkát elmondta nekem, én meg észre sem vettem. Így jártam.

319. fejezet – Zé működik, magától

Közzétéve Szerző:
20

A gyerekben az az egyik legtutibb feature, hogy ugye szépen megnövesztettem a hasamban (már amennyire), utána megszületett, és azóta tökre önmagától megtanul mindent. Mindig tudja fejből, hogy mi a következő feladat, és addig gyakorolja, amíg tökélyre nem fejleszti.

Na jó, tapsolni például én tanítottam meg, de a köpködés tisztára az ő ötlete volt (esküszöm). Odaül mellém, és vidáman berregve leköpköd, majd cinkosan vigyorog (vö. az én nyálam a te nyálad). Azért remélem, egy idő múlva megtanul majd nem köpködni is. A fújást azt simán elleste tőlem, amikor a túlmelegített ebédjét fújkáltam, mondjuk arról szerintem még fogalma sincs, hogy ez mire jó, de lelkesen artikulálja, hogy ffffffűűűű, ffffffffűűűűű. Ennek kapcsán az olvasásba is belevágtunk, mert imádja a freeblog logót a képernyőn, én meg mindig mondtam neki, hogy az a fff betű, hát ma már ő mondta. Többször. És ráadásul kezd manipulálni, mert ma a fél kezemmel előle takarva a billentyűzetet gépeltem a másikkal, és egy idő után abbahagyta a próbálkozást, hogy tapsikáljon egy kicsit, én meg lenyűgözve visszatapsikáltam neki, mire a Don a támadó kobra sebességével vetette rá magát a felszabaduló billentyűzetre.

És ülve tapsikolni meg azért tud, mert (ta-dááám!) megtanult támaszkodás nélkül ülni stabilan (a mindkét láb hátracsap stílusban; a dévényes terapeutánk mesélte, hogy a babáknak háromféle ülési módszerük van, hát ő ezt választotta). Eddig is alig támaszkodott csak, de most tökre megy kéz nélkül, hadonászva, tapsolva, és gyakorolja is mindenhol, az ágyon rugózva, a kanapé peremén, a gyermektornáztató egységen (rám meg jön a frász). A másik mozdulat, amit gyakorol, az állásból letérdelés. Eddig azt csinálta, hogy fél kezével kapaszkodott a magasban, a másik féllel meg óvatosan lenyúlt a talajig, megtámaszkodott, és onnan állt négykézlábra. Ma meg látom, hogy az ágy szélénél játssza, hogy mindkét kezével az ágyba kapaszkodva letérdel-feláll, letérdel-feláll. Kicsit agyonpuszilgattam, de eltolt, hogy hagyjam, neki most dolga van, és folytatta.

Egyéb tekintetben egy cukkermanó, nevetgél, a nyűgössége elmúlt, alvás után már néha azzal hívogat, hogy anya, anya, a zsiráfra meg olyan meghatott örömmel szokott nézni, hogy azt egyszer muszáj lesz levideóznom (a többi plüssálat nem érdekli, még az alvósnyula sem). Gondolkozom azon, hogy átruházom a zsiráfra a családfő és férfiminta szerepét, szerintem jól járnánk (a zsiráfnak kb. olyan a személyisége, mint Hobbesnak a Calvin és Hobbesban). Egyedi családmodell lenne ugyan, de talán egy kicsit kevésbé nukleáris.

314. fejezet – two against the world

Közzétéve Szerző:
182

Na mától kezdve hivatalosan is egyedülanyuka vagyok, nagyon csúnya dolgok derültek ki (3 éve csalva vagyok két különböző nővel, és távolról sem jogosnak vélhető indokkal), innentől kezdve csak azért kérek mindenkit a nagyon negatív megjegyzések visszatartásától, mert ez a gyerek blogja, és nem szeretném, ha később csúnya dolgokat kellene neki olvasnia az apjáról, éppen elég bajt csináltak már neki a szülei (kivéve engem).

Ami a fontos: szeretném rendezni a gyerek családi állapotát, gyerektartás+láthatás kérdéseit, kihez menjek? Igazából minden közös megegyezéssel menne, és mindkét részről több, mint ami a papíron van, de én már csak a papírban bízom ezek után. Javaslat?

(És engem most nagyon nem kell sajnálni, van a Closer című film, aminek a végén van az a jelenet, hogy a csaj, aki évek óta kepesztett a pasiért, feláll egy mondat után azzal, hogy I don't love you any more, és megy az utcán, és mosolyog, na, az a csaj én vagyok, és tényleg szemernyi kétségem nincs már semmi felől).