326. fejezet – a felnőtt babákról

Ma kötelező szervize volt az autónak, úgyhogy ráadtam a Mucira a legszebb ruháját, amit nemisbékáék hoztak neki fél éve, és mostanra nőtt bele (már amennyire, kicsit karcsú hozzá, de átvarrtam a gombot). A többi öltözéke a divatosan lezser kategória, és úgy gondoltam, királynői fogadásra mostanában valószínűleg nem megyünk, szóval hordja már a szépet is, mielőtt kinövi.

Ami meglepett, a Muci észrevette, hogy szép ruha van rajta, volt hőőő, meg nagy, átszellemült sóhajok, ami persze nem tartotta vissza attól, hogy öt perccel később kiszórja a banános tejpépport a kőre és meghemperegjen benne, de az kiporolhatónak bizonyult.

És egy picit féltem a szerviztől, mármint hogy bírni fogja-e az unalmat a gyermek, de elképesztően jól viselkedett. Átnavigáltak minket a szomszédos Lexus-szalon büféjébe, ahol beleültettem egy fotelbe a Dont, aki öt percig gyanakodva nézett mindent, majd kiült az arcára az ismerős, önelégült (mondjuk van mire), álszerény, füligvigyor Muci-pillantás, végignézett a környező pasikon, és le lehetett olvasni róla a gondolatait, miszerint igen, itt vagyunk mi felnőttek, felnőttruhában ülünk felnőttszéken és felnőttdolgokat csinálunk, nem nagy ügy, nekem még az anyukám is itt van, nem úgy, mint nektek, de nem akarok dicsekedni. Azt hittem, megzabálom. Ezzel a tevékenységgel, meg azzal, hogy hagyta magát mindenki által dicsérgetni, hálistennek elfoglalta magát addig, amíg megettem a szendvicsemet, megittam a kólámat és elolvastam tíz oldalt a könyvemből, csak utána merült fel benne, hogy most már azért ideje lenne felmászni az asztalra, és egyenletesen szétteríteni az összes szalvétát, de akkor sietve fizettem, és kimenekítettem az objektumból, úgyhogy megmaradt az arcunk.

zoard279

(A bal felső homlokán a csík nem sérülés, hanem az anyukája megpuszilta rúzsos szájjal, mert elfelejtette, hogy már sminkelt, és nem bírt az érzelmeivel, de a rúzsos csóknyom amúgy is macsós dolog.)

A Toyotánál meg hálistennek belehúztak a gyerekre való tekintettel (asszem, mindig vele fogok járni, nem mintha lenne választásom), és nem szóltak rá akkor sem, amikor az üvegasztalon pörgött, és helyenként diszkréten megnyalta. Mondjuk amennyi pénzt otthagytunk, elvártam volna, hogy akkor is csak elnézően mosolyogjanak, ha én is végignyalom párszor az asztalt, ezzel együtt értékelem a hozzáállást (még marcipánrudat is kaptunk, meg minden). Meg főleg azt, hogy negyven perc alatt végeztek az extrákkal együtt (mindig elfelejtek ablakmosó-folyadékot venni, na).

Itthon is csupa jó vele minden, mióta komolyabb rendet vágtam. Az emeleten csak a játékait tudja szétpakolni, azokat meg este két pillanat alatt visszahajigálom a kosarába, hogy azután másnap megint egyesével kiszedje őket, és megörüljön mindennek. Most, hogy már nincs nagyon tilos dolog, teljesen jól eljátszik egyedül, időnként idejön valami cuccával egy ölelgetésre, utána rohan tovább az ügyeit intézni. Mondjuk az éjjeliszekrényem polcait is rögtön kiüríti, de ott leginkább csak könyvek vannak, azokat is fél pillanat este visszarakni, viszont ami nagy fejlemény, hogy hat rá a szavam. Mármint az éjjeliszekrényem tetejét illetően, ahol a legtilosabb dolgok vannak, teásbögre, telefon, fényképezőgép. Mostanában ugyanis többször elkövette, hogy odamegy, elkezd nyúlni a tilos dolgokért, majd félúton abbahagyja, felém fordul, azt mondja, hogy nem-nem, én biztosítom, hogy valóban nem-nem, mire (tadáám!) a Muci elmegy, és csinál valami mást. És nem kell odamennem, elég, ha megbeszéljük (mondjuk azzal tisztában vagyok, hogy ha nem lennék a szobában, gátlástalanul lerabolna mindent, de ezért nem tudom hibáztatni).

A másik nagyon vicces dolog, hogy elkezdte utánozni, amit mondok. Utánam mondja, hogy gomb (a gombok nagy szerepet játszanak az életében), meg az állathangokat, meg váratlanul mindenféle hülyeséget. Például amikor az emeletre viszam a teámat, akkor az nem két kör, hanem fél kezemben egy Muci, a másikban egy bögre, és tegnap reggel egy kicsit kicsöpögött, mire megjegyeztem, hogy jaj-jaj-jaj, ez így nem lesz jó, ma reggel meg ahogy ugyanígy jöttünk fel a lépcsőn, a Muci kezdte mondani, hogy jaj-jaj-jaj, galigaligali, jaj-jaj-jaj. De megnyugtattam, hogy most vigyázok.

Egyébként meg tegnap, amikor már lefeküdt, egy kicsit hiányzott, úgyhogy éjfélkor végignéztem a videóit (jóvanna, kicsit odáig vagyok érte), és felfedeztem, milyen figyelmetlen vagyok. Mert volt az a júniusi cucc, amikor egy hordó mellett támaszkodik, és leginkább másfelé néz, és mondja, hogy vava, én meg észre sem vettem, hogy akkor is a kutyát nézi, és azért mondja, hogy vava. Akkor még azt hittem, a vava csak a baba pösze változata, szóval lehet, hogy a Muci már az összes titkát elmondta nekem, én meg észre sem vettem. Így jártam.

Reklámok

44 thoughts on “326. fejezet – a felnőtt babákról

    • A kockásinges bácsi barátkozott (de a gyerek kezdett ki vele, szóval nem szólhatok egy szót se, hosszan tartotta magát), aztán lefotózott minket, szóval lehet 🙂

    • Próbálom visszatartani, hogy ne minden postnál mondjam el, hogy “úristen, imádnivaló”, hanem kicsit visszafogva magamat, súlya legyen, amikor önkifejezek. Szóval:
      Úristen, imádnivaló :))

    • Mindig elcsodálkozom sok szülőtárson, aki úgy gondolja (ez biztos valami modern nevelési izé) hogy visszafordíthatatlanul belegázol gyermeke leki fejlődésébe, ha már egy éves kora körül megtanítja a ” nem” szó jelentésére; mélyen csodálkoznak mindig, mikor elárulom, hogy ez igenis működik, a gyermek nem lesz pszichológiai eset, és az élet is élhetőbb így. Na persze ehhez értelmes gyerek szükséges, lásd az enyimek is például, és ezek szerint a Muci is ilyen, nem is csoda.

    • Éééés innentől nem káromkodhatsz büntetlenül…:-))
      Mert azt tuti nem mondja még ki, hogy labda, vagy ül, vagy mikrohullámú gőzsterilizáló, de azt már tudni fogja, hogy b@ssza…:-))

    • Hát igen, tényleg, a káromkodás innentől tényleg tiltólistás. Nekem régebben könnyen kicsúszott ez-az, de tényleg fura volt a gyerek szájából visszahallani. Egy időben sokat mondta, hogy a tujjaéjetbe (a kurva életbe, gy.k.). Ez valahogy az ő szájából nem volt annyira vicces, úgyhogy visszafogtam magam. Hiába, ők is nevelnek minket. Régebben pedig egy-egy k.é.-t olyan vagánynak éreztem – aztán rájöttem, hogy nem, nem is annyira az… (Na jó, nem drogozom, a szoptatások miatt elenyésző mennyiséget iszom, mondjuk ünnepenként fél deci vörösbor max., nem cigizem, nem szerencsejátékozom, még kurvázni sem kurvázok, úgyhogy én néha egy kis káromkodással bizonyítottam magamnak, hogy mégis mennyire LAZAAA vagyok:))) Azt meg persze mondani sem kell, hogy a basszuskulcs egyszeri hallásra megjegyezhető és kimondható szó (mondjuk ez utóbbit én nem értékelem káromkodásnak).

      Nagyapámék, akik ritka vaskalapos emberek, és roppantul szeretnek kicsiny falujukban köztiszteletben állni, életük egyik legkellemetlenebb nyarát egyéves koromban élték át. Ott maradtam náluk egy hétre (mondjuk ez utóbbi számomra kicsit érthetetlen, én nem bíznám vadidegen vidéki nagyszülőkre az egyévesemet), és az első napon elhangzott egy “picsába” a nagyapám szájából. Innentől a szókincsem eme szócska fennhangon való ismétlésére redukálódott (a picába, a picába, kurjongattam) – nagyapámék legnagyobb zavarára. Mert a látogatók jöttek és jöttek, hogy lássák a távol élő kisonokát. Minél jobban próbáltak lebeszélni, minél nagyobb ügyet csináltak belőle, természetesen annál nagyobb poén volt mondogatni. Ez már egy egyévesnek is alapvető:)

      Most pedig a közel három évesemmel eljutottunk oda, hogy ha néha kifut valami a számból (leginkább vezetés közben a barom állatokra tud egy-két csúnya szó kifutni, mikor kis híjám belém jön, hogy tíz centivel előrébb kerüljön, de aztán szerencsére “csak” egy másik autóban landol), akkor kikéri magának, hogy csúnyán beszéljek, és figyelmeztet, hogy így nem szabad:)

    • csúcskategóriás gyereknek tűnik, ilyet én is akarok!
      egyébként én csak fotókról “ismerlek” mindkettőtöket, de a celebspotting-os képen nagyon sok “lucia-s” vonása van, most tűnt föl először, mennyire hasonlítani kezdett szuperanyura

    • Piszke: hát én is igyekszem nem nemezni neki, egy időben már engem zavart, hogy minden érdekesre azt mondom, hogy nem, de asszem, nem lett tőle lelki sérült. amennyi nemezés meg most van, azt simán bírja, sőt, mintha örülne is, hogy megérti, cserébe meg én is odafigyelek, hogy ha ő mondja valamire, hogy nem, akkor tekintettel legyek rá (kivéve, ha azt szeretné, hogy a kakás seggét ne töröljem le, hanem inkább hemperegjünk így :))

    • Paramami: én meg soha nem beszéltem csúnyán, csak mióta megvan a gyerek, illetve mióta itthagyott minket az apja, azóta csúszik ki ez meg az a számon néha a stressztől, de asszem, erről is szélsebesen le kell szoknom. vagy váltok olyasmire, hogy a manóba, meg a kutyafáját.

    • Anais, az nem ér, hogy ezt bekommenteled, mert nekem meg ettől lett röhögőgörcsöm XD
      ZoárdMuci meg még mindig édes és tényleg anyjafia. Áj láv Muci 🙂

    • Az én lányom néha a legegyszerűbb szavakat nem tudja kimondani, a nehezeket meg simán, úgyhogy csak én tudom, (meg most már a Muci olvasótábora), hogy amikor azt mondja, hogy a soha életbe, az azt jelenti, hogy a rohadt életbe, és igen, tőlem hallotta, amikor belerúgtam a küszöbbe. 😀 És ez az a mondat tőle, amit általában nagyvonalúan észre sem véve nem fordítok, ha társalgás közepén mondja éppen. 🙂

    • A gombvarrásról jut eszembe, valaki tervezhetne már korakollekciót! Ami hosszra jó derékben bő, vagy derékban jó, de csak térdig ér! 😮 De Muci naggyon naggyon pasis ebben a szerelésben és jóképű. Tudom az idősebb csajokra bukik,de ha mégis meggondolná magát a kisnőm nagyon jó fej 😉

    • Marcinak azóta bővült jelentősen a szókincse, amióta én motorizáltam magam és néhanap őt is fuvarozom. Nemrég megkérdezte, hogy “anya, miért mondod rá, hogy idióta barom?” … jáááj. Lehet, hogy Sárikának is valami hasonló lesz az első szava?? 😀

    • Cuki és jólöltözött gyerek :), örülök, hogy sikerült a Lexus-szalon bőrfoteljéhez passzoló színkombinációt választani neki :))). Na majd még szétnézek, hátha akad valami BMW konszern-kompatibilis cucc is errefelé :), sose lehet tudni, merrefelé kalandoztok.

    • Ez a gyerek tényleg egy tündér. Egy kifejezetten jólöltözött tündér. 🙂

      Apropó mi most a mérete a fiatalembernek, mert készülök ruhákat válogatni, ha találok valami jóképűt neki, félrerakom.

      Csúnyabeszédben nálunk az volt a csúcspont, amióta visszafogjuk magunkat, amikor a kétéves nagyfiam megállt az ajtóban, miután az apja elvitte vásárolni autóval, és csilingelő boldog hangon megkérdezte: Anyaa, tudod hogy ki mondja azt hogy BÚÚÚSZI?? Apa!! 🙂

    • Á, nekem az volt az első szavam, hogy apityába, és tettem mindezt azután, hogy a szüleim hiába gügyögtek nekem szépetsjót, ellenben fél napot együtt töltöttünk az akkor még agglegény, gyermektelen nagybátyámmal, aki épp nagyon fel volt háborodva valamin és lőn.

    • Chipie: széltében 74-es, hosszában 80-as, és már az eddigieket is nagyon köszi, csak mostanában nőtt ki belőlük (a dínós póló pl. még jó:)).

    • Nagyon csinos a pasas! Lehetett volna egy lexusos fotó is, dögös férfihoz dögös autó is dukál… 🙂
      Mellesleg azért jövök most elő read onlyból, mert bár apró korától izgulok Zoárdért, a fotók láttán merült fel, hogy miért Bergman-Bogartot kell néznünk odafent, miért nem Muci fotója látható az oldal tetején?
      Nekem van kedvenc képem is: https://zorcsi.hu/files/zoard264.jpg
      Vagy akár megszavaztathatnál minket, melyik képet látnánk szívesen odafent, mr.a biztos segít valahogy megvalósítani, ha van ilyesmire időtök.

    • Szerintem is hasonlít rád, bár én is csak képen láttalak, és én is csak azóta káromkodom amióta gyerekem van, mert addig nem volt akkora frusztráció amiben ne tudtam volna türtőztetni magam, most meg van, és nem is találtam rá megoldást. Vagyis a sok pihenés segít, de ez nem mindig választható.

    • Én is csak zugolvasok, de azt mindig muszály, imádom ahogy írsz! A gyermek gyönyörű! Én is megosztanék egy káromkodósat a 3 évesemtől. Apukája szállította hetekig az oviba, míg nem egyik reggel velem volt kénytelen megelégednie. Éppen parkolnék be az ovi elé, mikor az előttem álló is megállt az úton, hasonló okból. Erre a gyerek felugrik a két ülés közé és elüvölti magát: ” mennyémá’ a pi**ába te hü**e majom” mondanom sem kell, hogy lefulladt a kocsi alattam a döbbenettől. Próbáltam elmagyarázni neki, hogy ilyet nem mondunk mikor ártatlan szemekkel megkérdezte: “miért? Apa is ezt szokta mondani.” Erre feladtam 🙂

    • hát élőben valószínűleg szívszélhűdést kapnék, ha így eltanulna tőlem valamit a gyerek, de ezeken a sztorikon nagyon jól szórakozom, jöhet még 🙂

    • Hát tessék, nálunk a csúcssztori káromkodásügyben:
      Nagymamához busszal utaznánk kettesben az akkor kétéves szőkebuksi kisfiammal. Az apja visz be korán reggel az állomásra, persze késésben vagyunk, előttünk egy Suzuki megy az országúton 40-nel, előzni nem tudunk. Az utolsó percben felszállunk a buszra, Apa integet, szőkebuksi integet, anya integet, mindenki mosolyog, utasok a buszon olvadoznak milyen éééédes család.
      A busz indulás után a dombok között kanyarog, utasok pilledtek, reggel 7 van, a busz nem tud előzni, előtte vacakol valaki. Szőkebuksi kihajol középre a pilótaülésből, majd jó hangosan (és abszolút ártatlanul) belekérdez a csöndbe: Anya, azt a bácsit elöl a kocsiban, úgy hívják, F**z??????

      Na úgy még nem süllyedtem el életemben…

    • Nem tudom, hogy miért, de bennünk van valamilyen blokkoló, mert a gyerekek előtt egyáltalán nem beszélünk csúnyán. DE amikor nincsenek velünk, vagy alszanak, nagyon rondán szoktunk káromkodni. 🙂 A férjem azóta próbál káromkodás nélkül vezetni, amióta a legnagyobbik 3 évesen utánozta: Menjééél máár teee köcsööög! És ha azt látja, hogy nem megy előttünk az autó, megvetően így szól: Biztos egy nő! (ő is lány)

    • változatok gyerekbarát káromkodásra: azt a leborult szivarvégit neki, a macska rúgja meg, üssön belé a mennykő, a kutyafáját, a manóba (de ezt te is írtad), esetleg az ördögbe, és még: azt a fűzfánfütyülő rézangyalát neki! hamar megszokható, és marha vicces, mikor elkezdik utánozni. még egy opció a Nefelé c. regényből az abc-sorrendben vadvirágneveken való szitkozódás, de ahhoz be is kell őket vágni by heart.

    • És amikor a kisfiam idegenek előtt azt mondta, hogy “azt a teremburáját neki!”, akkor egy idős nénike megjegyezte meghökkenten, hogy “Miért káromkodik ez a gyerek?” :O

    • Idős nénikék szívesen hökkennek meg ezen-azon! Abetyárjátneki kimaradt, mi előszeretettel alkalmazzuk. Másfélévesem még nem beszél, nem utánoz szinte semmit, de erősen koncentrálva figyel, szóval nagyon vigyáznom kell, mert erős a gyanúm ő bizony teljes mondatokkal fog kezdeni, úgy mint: “Hogy rohadjon meg, már megint mennyi büdös paraszt van a postán” és társai…..
      Muci nagyon stílusos, illik az autószalon légkörébe, és nem mellékesen egészen egyszerűen tündéri, még ha anyukája ezzel nem is tud mit kezdeni. Mármint a kommenttel….. :-DDDDDDDDDDDDDD

    • Hehe, pedig én amint ránéztem a képre, rögtön átváltottam az előző bejegyzésre, hogy lássam, mi lett a fejével 🙂

      Mynona, pont ez jutott eszembe, hogy ahhoz képest, hogy mindenki hogy ajánlgatja a leborult szivarvégeket, egyes embereknél ez semmivel sem jobb, mint a kurvaélet 🙂

    • Én épp a minap röhögtem szét magam a gyerekemen. Most kezdte az ovit, és minden reggel megy az alkudozás, hogy ma miért ne menjünk oviba. Egyik reggel a következő párbeszéd zajlott le köztünk:
      -Anya ez úgy fáj nekem!
      -Mi fáj kicsikém?
      -Ez a kurva ovizás!
      Pedig esküszöm visszafogom magam káromkodásügyben, főleg mióta beszélni tud.

    • Az én unokahúgom amikor még beszélni is alig tudott, egyszer a fürdőszobában hisztizett, mert volt a falon egy pókháló, és ez rendkívül zavarta, úgyhogy kiabált, hogy “pókhájó, pókhájó!”. Amikor már egy ideje csinálta, az anyja idegesen szólt az apjának, hogy “szedd már le azt a nyomorult pókhálót!”. Mire a pici: “Pókhájó, pókhájó, nyomojujt pókháló!” 🙂

    • …amióta a gyerek az evangélikus óvodába jár (nem vagyunk túl vallásosak, de ez viszi a faluban a prímet az önkormányzati előtt), én is gyakran meg vagyok fenyegetve, amikor egy-egy nem annyira sikerült dolog feletti sajnálkozásomat fejezem ki nyomdafestéket nem tűrő szavakkal, hogy a pokolra kerülök…:)

    • nálunk is muszáj volt kitalálni valamit,miután egyszer kicsúszotta számon vezetés közbe hogy mit csinálsz te vén f*sz,aztán ha csak fehér autót látot közölte hogy anya ott van a “vénbasz” na azóta zenei stílusba a női vezetőknél éneklem ,hogy Kriszta tiszta gyagya,férfiaknál meg bemutatom lüke Aladárt..

    • Hehe.
      Mi is próbáltunk vigyázni a stílusunkra a gyerekek előtt. Meg is lett az eredménye, az övék is igen választékosra sikeredett.
      Ámde, azóta is fejlődik töretlenül. A fiam első óvodai napját követően elénk állt, zsebre dugott kézzel, felnézett, és homlokát ráncolva kijelentete: “Fakk!”. Aztán, látva leesett állunkat, folytatta is: “Kunyva!”.
      Így már rögötn tudtuk, hol a helyünk. :DD

Szeresd Mucit

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s