Voltunk ma a kórházban kontrollon, és már eleve vidám volt bemenni, mert egy olyan őr állt az autós kapuban, akivel tavaly kicsit összehaverkodtunk, és csak intett, hogy menjek fizetés nélkül.
És még vidámabb lett odabent, mert Muci egyszerűen kinőtte a koraszülöttséget. Kész, vége, a doktornő azt mondta, hogy semmiben nincs lemaradva (pedig próbáltam meggyőzni, hogy gyenge a háta, de szerinte nem is), és egyrészt külön megdicsérte azért, hogy W-ben ül (szerinte úgy jobb az alátámasztása a gerincének), másrészt megdicsérte, hogy előbb felállt, és csak utána kezdett ülni próbálkozni (mármint nem ma, hanem általában). És (velem ellentétben) szép a színe, szép a talpacskája, nincs beesett mellkasa, szép a foga, meg mittudomén, mit dicsértek még rajta.
Mucika viszont megint eljátszotta a Jekyll-Hyde-os magánszámát, miszerint amíg vizsgálta a doktornő, addig hangsúlyozottan ártatlanul nézett, mosolygott, és egy mukkot nem szólt, de amint kitette az idegen a lábát a vizsgálóhelyiségből, abban a minutumban kurjongatni kezdett, és az egyik kezével a vizsgálóasztalt csapkodva a másikkal mindent kidobált a mellette lévő dobozból, gyakorlatilag húsz másodperc alatt, amíg én az egyik kezemmel őt tartva a másikkal próbáltam ráadni a gatyáját. Én kevesebb sikerrel jártam, mint ő, úgyhogy a Don nadrág nélkül távozott, mert féltem, hogy ha ragaszkodom az elveimhez, akkor kő kövön nem marad a PIC-en.
A negatívum egyrészt, hogy nem sikerült igazolást kapnom (de majd küldik postán), mert pont megcsászároztak egy korababást, akihez rohanni kellett, másrészt meg hogy én nem hittem volna, hogy ennyire erős reakcióim vannak még mindig a témában, de amint odaszólt a nővérke a doktornőnek, hogy húsz perc múlva császár, szó szerint elbőgtem magam, merthogy valakinek megint korán kell kivenni a babáját. Ijesztő volt, mármint a saját reakcióm. Persze nem rendeztem jelenetet, gyorsan visszanyeltem mindent, mert kicsit abszurd lett volna, ha vigasztaltatom magam más babája miatt, de fura volt az egész.
kicsi malac 
Akkor nem csak az én érzelmeimet viseli meg az ilyen helyzet.
Két héttel ezelőtt, amikor látogatni jártam klinikán, benéztem a koraszülött osztály felé, és folytak a könnyeim. Pedig már több mint négy éve vendégeskedtünk a koraszülött osztályon…
Gratulálok, erőfeszítéseidet siker koronázta, másfél év alatt behozta Don a pár hónapnyi előnyt.:)felhőtlen boldog vigyorgós közös képet lássunk!
tesóm ugyanígy…
ez még az előzőekhez tartozik, de most találtam, ha még szükséged lenne rá: http://newrim.freeblog.hu/archives/2009/09/10/e-magyarorszag/
Wicca: ügyfélkapum van, de az a kórházi ügyintézésben nem segít, a diákhiteles ügyintézésben nem segít, fellebbezésnél nem segít, egyedül a családi pótlék igénylésénél tudnám használni, ha lenne szkennerem, de nincs. 🙂
de jó, amit a W ülésről írsz, én is pont azt látom, hogy amíg W-ben ül, addig egyenes a háta, amikor meg nyújtott lábbal, akkor nem feltétlen. ennyit az ízületekről, asszem.
és éljen a kinövés 🙂
“Jekyll-Hyde-os magánszámát”
:DDD
Nagyon eletrevalo…
hú csak közhelyek jutnak eszembe,de azért nagyon örülök a Muci sikereinek!
ha az megnyugtat, en a mai napig zokogni kezdek magamban, mikor elmegy egy cernys mento elottem, mellettem, latotavolsagban, pedig nem vagyok egy picsogos, es kicsit unom is, h ez van, de a jelek szerint van ilyen beegett mukodesi mod az ember agyaban:(
szkenner helyett kiválóan alkalmazható a digitális fényképezőgép is.
Épp 20 perce voltam baromi büszke magamra, nem bőgtem, amikor elment előttem a koraszülött mentő. A Csibe 4 éves és 3 hónapos, 116-os ruhákat kellett neki vennem (!) és 20 kiló. Khm.
szerintem ez tök normális. én 24 éves vagyok, nincs gyerekem, de még csak nem is szeretnék különösebben, mégis minden alaklommal összeszorul a szívem, ha elhúz az utcán a koraszülött mentő.
aa, az osszeszorul a szivem az okes, de objektive patakokban bir folyni a konnyem, amikor nem figyelek, nem jo erzes, rossz, es mar nem is hiszek benne, hogy elmulik, csak neha remesen kenyelmetlen helyzetek teremtodnek altala
nem-nem, én úgy értettem, hogy még egy ilyen embernek is összeszorul a szíve, mint én, aki a dologban egyáltalán nem érintett, akkor nálatok, korababás anyukáknál pláne teljesen “normális”, hogy ilyen erős reakciót vált ki. és szerintem sem múlik el, de nem szabad kényelmetlenül érezned magad miatta.