16. hónap kategória bejegyzései

331. fejezet – Muci 16 hónapos

Közzétéve Szerző:
15

Bár igazából csak holnap lesz 16 hónapos, de szerintem addig már nem produkál mellbevágóan új dolgokat, vagy ha mégis, akkor majd updatelek. Egyébként sehogy nem sikerül elsajátítanom ezt a hónapra pontos kormeghatározást, ha kérdezik, akkor mindig azt mondom, egy éves, aztán majd karácsony környékén módosítok másfélre, végül is tökmindegy.

Fizikai paraméterek: hónap közepén volt 9 kg és 76 cm, most is kábé annyi. Kicsit gebe, kérdeztem is a védőnőt, hogy ez nem baj-e, de azt mondta, hogy bár tényleg vékony a korához képest, azért vannak rajta itt-ott hájtartalékok, éhen halni nem fog, egyszerűen ilyen alkat.

Nagymozgás: tökéletesítette a mászást, továbbra is dolgokba kapaszkodva jár, akár fél kézzel kapaszkodva, oldalazik, erre azt mondták a szakértők, hogy tök jó, mert ettől alakul ki a lábboltozata, ne is vezessem kézenfogva. Mostanában próbálgatja a feltérdelést, mármint hogy W-ülésből kapaszkodás nélkül térdre áll, ez megy is neki, úgyhogy a felállás sem lehet messze. Hajtja magát a hintán. Ülés közben egyre többször magától előrerakja valemelyik lábát, és végre stabilan megül a kádban is.

Finommozgás: most nem volt igazából változás elég régóta. Ja, de, a kipakolás után rájött, hogy a dolgokat vissza is lehet pakolni, és a konyhaszekrényre megpróbál mindent visszatenni a helyére, amit levett. Ha ügyes vagyok, akkor sikerül elkapnom azt a pillanatot, amikor már mindent visszarakott, de még nem kezdte meg újpól a lepakolást, és akkor menekítem fel a felső szintre. Illetve aljas módon beraktam egy nagyobb kartondobozt a hálószobába, ott ugyanis az a program, hogy a Muci a játékoskosarából ki-be pakol. Mióta ott van a kartondoboz, random módon pakolgat vissza vagy a kosarába, vagy a dobozba, viszont a doboz túl mély ahhoz, hogy bármit ki tudjon belőle venni, úgyhogy a szabadon mozgó játékai folyamatosan fogynak (és én kevésbé esem rajtuk keresztül). Megfigyeléseim szerint a játékok felezési ideje nagyjából öt óra, ennyit szokott ugyanis kábé a Muci nagyjából ezzel a tevékenységgel tölteni. Aztán másnap reggel kezdi elölről.

Evés: hónap elején még arról panaszkodtam Südvének, hogy alig lehet szilárd kaját beleimádkozni, aztán kábé egy hete megcsináltam két deci asszem paradicsomos-csirkés tésztát bazsalikommal, és a Muci egy menetre bevágta (általában egy decit sikerül egyszerre belenyomnom, másnap kapta volna a másik felét). Azt hittem, csak véletlen, de másnap, amikor 3 decit csináltam két napra, azt is egyben benyomta, csak lestem. Viszont még mindig megiszik olyan 2 dl tápszert a rendes kaják után is.

A másik örömhír, hogy végre hajlandó darabosabbat is enni (mármint olyan villával összetört állagú kajákat). A harmadik meg az, hogy napközben, ha nassolna, akkor kiszolgálja magát, például leveszi a konyhában a piskótás dobozt, kivesz belőle egy piskótát, és elrágcsálja. Már csak arra kellene megtanítanom, hogy utána söpörjön is fel. Viszont rendszeresítettem neki egy tálka kölesgolyót elérhető magasságban, amit délelőtt rituálisan elfogyaszt. A rituálé lényege, hogy egyenként kiveszi és maga mellé teszi a kölesgolyókat, utána megpróbálja kalapként a fejébe húzni a tálkát, majd megeszi a kölesgolyókat. Nagyon, nagyon várom már, hogy a tényérokat tányérként kezelje, és nem olyasvalamiként, amit az arcába vagy a fejére kell nyomnia, mert emiatt a téves beidegződése miatt sok soron kívüli fürdetésnek és átöltözésnek voltunk már szenvedő alanyai (igen, én is, ilyenkor szeret hozzám bújni).

Beszéd: amikor felébred, azt mondja, ana, ana, vau-vau. Ha ugatnak odakint a kutyák, azt mondja, vau-vau. Ha agnus azt mondja, hogy itt a kígyó, sszzz, sszzz, Muci azt mondja vau-vau. Ha agnus azt mondja, brumm-brumm, Muci azt mondja, vau-vau. Ha mesélem agnusnak, hogy és képzeld, akkor is azt mondja, hogy vau-vau, amikor…, akkor Muci boldogan közbevág, hogy vau-vau.

A kedvenc szaván kívül továbbra is használja még a nemet, csak az most kissé háttérbe szorult, viszont egy csomó mindent megpróbál utánozni. Ma például elvittem játszótérre, és előtte énekelgettem neki a hinta-palintát, hogy legyen egy kis fogalma, hová megyünk, mire Muci utánam énekelte, hogy in-ta, dádádá, dádá-dádá dádádá, tök jó ritmikával meg dallammal. Teljesen el voltam képedve.

Fogak: kinőtt még kettő, pillanatnyilag nyolc foga van, azzal már nagyot lehet harapni.

Társasélet: a nők jó fejek. Agnus különösen jó fej, mert lehet kupakokat dobálni a dekoltázsába, és azt mondja, brumm-brumm. A férfiak is jó fejek alapvetően. A kisgyerekek nagyon ijesztőek, pár kivételtől eltekintve (ezért szeretném játszótérre vinni, minden belső berzenkedésem ellenére, de ma például egy gyerek sem volt ott az enyémen, meg pár hatodikoson kívül). A kutyák nagyon ijesztőek, ugyanakkor az emberek élete a kutyák körül forog. Muci kedvenc játéka, hogy kimegyünk a kertbe, feláll a hátam mögött, a lábamba kapaszkodva, és ha elég messze annak a kutyák, akkor kidugja oldalt a kis fejét, és odakiabál nekik, hogy vau-vau. Ha nincsenek elég messze, akkor megpróbál felkúszni a lábszáramon.

Szóval mindent egybevetve jól elvagyunk így mi.

329. fejezet – ügyesen strukturálja az időmet

Közzétéve Szerző:
22

Bár a Muci alapvetően tényleg egy angyalszerű csodagyerek sok tekintetben, de azt nem hagyja, hogy az akut problémamegoldó képességeim gyakorlat híján esetleg berozsdásodjanak.

A ma reggeli alaphelyzet az volt, hogy egyrészt tegnap késő estig sütöttünk-főztünk a mr.a-val, szaladt és tocsogott a konyha, ami egyben a nappali is, másrészt hajnalban ébren depresszióztam, úgyhogy sikeresen elaludtam. Ez idáig egyértelműen az én saram. Mivel vendégeket vártam, volt kábé másfél órám arra, hogy emberi, egyben vendégbaba számára biztonságos környezetet teremtsek, amiből egyenesen következik, hogy Muci, amint lementünk, levadászott egy rossz helyre rakott sörösüveget, és egy mozdulattal összetörte a padlón, majd tapicskolni kezdett a sörben. Oké, gyorsan abbahagytam a tápszeradagolást, a gyereket fél lábbal távoltartottam (az egyetlen biztonságos helyre, az ágyába ugye nem rakhattam sörösen), miközben összetakarítottam (később még talált egy szopogatnivaló szilánkot, de résen voltam).

Eközben elfelejtettem ugyan, hány kanálnál tartottam a tápszernél, de saccra befejeztem, a Muci szájába nyomtam, majd szélsebesen nekiláttam rendet rakni a konyhában. Mucika eközben lerámolta a krumplikat és a konzerveket a polcról, ami oké, azt hamar rendberakom, és addig is elfoglalja magát, majd kikapcsolta az asztali gépet, nagyjából ez is oké. Utána viszont kirohant a fürdőszobába, és mire utánamentem, már szétdobálta a tamponjaimat, és a szájában egy szárnyasbetéttel ejtette éppen a vécébe a tusfürdőmet. Megjelentemkor büszkén, fülig érő vigyorral közöltevelem, hogy nem-nem, mert ő már ilyen nagy és ügyes, hogy tudja, hogy a vécé nem-nem. Oké, ez nem hiányzott, de megoldottam.

Felmosáskor meghempergett a vizes padlón, következett a második átöltözés, de ezután szerencsére relatív nyugi volt a vendégek érkezéséig (ami kábé öt perc múlva következett be). Ebben a pillanatban a Don úgy döntött, hogy ő most bekakál, de nem gyengén, hanem hogy a ruhájára is jusson. Itt volt három választásom, vagy kimegyek a kapuhoz a szaros gyerekkel a kezemben (nem), vagy berakom az ágyába a szaros gyereket (nem), vagy szélsebesen átöltöztetem, és berakom az ágyába, amíg kimegyek (igen). Természetesen az én önálló, nagy babám a pelenka levétele után úgy érezte, hogy most muszáj hozzám bújnia, hogy megvigasztaljon, úgyhogy én is öltözhettem át. Ezután, mint aki jól végezte dolgát, a nap többi részét nagyjából végigaludta.

És ez a kevésbé vidám része, hogy kijött rajta a hétfői oltás (erre figyelmeztetett is a doki, hogy így lesz), és most bágyadt és bújós, úgyhogy ma annyit engedtem rosszalkodni, amennyihez csak volt ereje, remélem, pár nap alatt helyrejön.

328. fejezet – igazi gyerek lett belőle

Közzétéve Szerző:
5

Ma leóvakodtunk a körzeti rendelőbe, ahol a védőnő is megtalálható, 15 hónapos oltásra meg szintfelmérésre. Nem akarok dicsekedni, de a Muci az első felmérőjét csillagos ötösre teljesítette, még túl is, ami nagyon kellemes meglepetés volt számomra ahhoz képest, hogy eddig bárhova mentem vele orvoshoz, mindig volt valami hümmögős szemöldökhúzogatás valami miatt. Most meg csak annyit mondott a doktornő, hogy nagyon meg van ezzel a gyerekkel elégedve, a szóban forgó gyerek meg csak egyet nyikkant, amikor megszúrták. Az ideje többi részét azzal töltötte, hogy kiszúrt magának csajokat, és az agnuson már letesztelt módszerrel kokettált velük, miszerint hülye arcokat vág, kukucsol, és azt mondja, vau. A babáknak is azt mondta, hogy baba, baba, vau, mert mostanában nagyon foglalkoztatja ez a kutyakérdés, és szereti kibeszélni magából a gondolatait. A kutyának simán csak azt mondja, hogy vau vau nem, baba nélkül, vagyis kontextusba helyezi a mondanivalóját, emiatt nem kicsit vagyok rá büszke.

Ő is nem kicsit büszke magára, tudja, hogy vannak ellenállhatatlan fogásai, ezért ha már rettenetesen sokáig (kaja után fél percig) nem vettem ki az etetőszékből, akkor egyszerre berreg és tapsol, mert tisztában van azzal, hogy képtelen vagyok ilyenkor nem agyondicsérni, meg összepuszilgatni, és aki puszilgatja az embert, abba bele lehet kapaszkodni, és ki lehet mászni rajta a székből. Másik ilyen ellenállhatatlan húzása, hogy megtanult verbálisan vitatkozni. Elleste, hogy amikor valamit muszáj megtennem vele, annak ellenére, hogy ő azt mondja, hogy nem, akkor én azt válaszolom, hogy de. Ebből következően, ha én azt mondom, hogy nem, nem mászhatsz bele a vécébe, akkor kijelenti, tisztára az én hangsúlyozásommal, hogy de de (=ne haragudj, anyám, de ezt most meg kell tennem), és mászik tovább.

Amúgy akarata ellenére is nagyon jól parodizál engem, például amikor elkezdtem morogni vele, mert a körzetihez indulás előtt megfürödve, tiszta ruhában kihalászott egy szétolvadt csokit a szemetesből, és mindent összekent vele, akkor ugyanolyan hanghordozással ő is elkezdett csendben lamentálni magában halandzsául (de én értettem a mondanivalóját, miszerint nem igaz már, hogy az ember nagy nehezen szerez végre magának egy csokit, erre elveszik tőle meg molesztálják a ruhával), szóval képtelenség rá haragudni, ugyanakkor kiváló nevelő-oktató módszere van, mert már ötször meggondolom, hogy mit és hogyan mondjak neki.

326. fejezet – a felnőtt babákról

Közzétéve Szerző:
44

Ma kötelező szervize volt az autónak, úgyhogy ráadtam a Mucira a legszebb ruháját, amit nemisbékáék hoztak neki fél éve, és mostanra nőtt bele (már amennyire, kicsit karcsú hozzá, de átvarrtam a gombot). A többi öltözéke a divatosan lezser kategória, és úgy gondoltam, királynői fogadásra mostanában valószínűleg nem megyünk, szóval hordja már a szépet is, mielőtt kinövi.

Ami meglepett, a Muci észrevette, hogy szép ruha van rajta, volt hőőő, meg nagy, átszellemült sóhajok, ami persze nem tartotta vissza attól, hogy öt perccel később kiszórja a banános tejpépport a kőre és meghemperegjen benne, de az kiporolhatónak bizonyult.

És egy picit féltem a szerviztől, mármint hogy bírni fogja-e az unalmat a gyermek, de elképesztően jól viselkedett. Átnavigáltak minket a szomszédos Lexus-szalon büféjébe, ahol beleültettem egy fotelbe a Dont, aki öt percig gyanakodva nézett mindent, majd kiült az arcára az ismerős, önelégült (mondjuk van mire), álszerény, füligvigyor Muci-pillantás, végignézett a környező pasikon, és le lehetett olvasni róla a gondolatait, miszerint igen, itt vagyunk mi felnőttek, felnőttruhában ülünk felnőttszéken és felnőttdolgokat csinálunk, nem nagy ügy, nekem még az anyukám is itt van, nem úgy, mint nektek, de nem akarok dicsekedni. Azt hittem, megzabálom. Ezzel a tevékenységgel, meg azzal, hogy hagyta magát mindenki által dicsérgetni, hálistennek elfoglalta magát addig, amíg megettem a szendvicsemet, megittam a kólámat és elolvastam tíz oldalt a könyvemből, csak utána merült fel benne, hogy most már azért ideje lenne felmászni az asztalra, és egyenletesen szétteríteni az összes szalvétát, de akkor sietve fizettem, és kimenekítettem az objektumból, úgyhogy megmaradt az arcunk.

zoard279

(A bal felső homlokán a csík nem sérülés, hanem az anyukája megpuszilta rúzsos szájjal, mert elfelejtette, hogy már sminkelt, és nem bírt az érzelmeivel, de a rúzsos csóknyom amúgy is macsós dolog.)

A Toyotánál meg hálistennek belehúztak a gyerekre való tekintettel (asszem, mindig vele fogok járni, nem mintha lenne választásom), és nem szóltak rá akkor sem, amikor az üvegasztalon pörgött, és helyenként diszkréten megnyalta. Mondjuk amennyi pénzt otthagytunk, elvártam volna, hogy akkor is csak elnézően mosolyogjanak, ha én is végignyalom párszor az asztalt, ezzel együtt értékelem a hozzáállást (még marcipánrudat is kaptunk, meg minden). Meg főleg azt, hogy negyven perc alatt végeztek az extrákkal együtt (mindig elfelejtek ablakmosó-folyadékot venni, na).

Itthon is csupa jó vele minden, mióta komolyabb rendet vágtam. Az emeleten csak a játékait tudja szétpakolni, azokat meg este két pillanat alatt visszahajigálom a kosarába, hogy azután másnap megint egyesével kiszedje őket, és megörüljön mindennek. Most, hogy már nincs nagyon tilos dolog, teljesen jól eljátszik egyedül, időnként idejön valami cuccával egy ölelgetésre, utána rohan tovább az ügyeit intézni. Mondjuk az éjjeliszekrényem polcait is rögtön kiüríti, de ott leginkább csak könyvek vannak, azokat is fél pillanat este visszarakni, viszont ami nagy fejlemény, hogy hat rá a szavam. Mármint az éjjeliszekrényem tetejét illetően, ahol a legtilosabb dolgok vannak, teásbögre, telefon, fényképezőgép. Mostanában ugyanis többször elkövette, hogy odamegy, elkezd nyúlni a tilos dolgokért, majd félúton abbahagyja, felém fordul, azt mondja, hogy nem-nem, én biztosítom, hogy valóban nem-nem, mire (tadáám!) a Muci elmegy, és csinál valami mást. És nem kell odamennem, elég, ha megbeszéljük (mondjuk azzal tisztában vagyok, hogy ha nem lennék a szobában, gátlástalanul lerabolna mindent, de ezért nem tudom hibáztatni).

A másik nagyon vicces dolog, hogy elkezdte utánozni, amit mondok. Utánam mondja, hogy gomb (a gombok nagy szerepet játszanak az életében), meg az állathangokat, meg váratlanul mindenféle hülyeséget. Például amikor az emeletre viszam a teámat, akkor az nem két kör, hanem fél kezemben egy Muci, a másikban egy bögre, és tegnap reggel egy kicsit kicsöpögött, mire megjegyeztem, hogy jaj-jaj-jaj, ez így nem lesz jó, ma reggel meg ahogy ugyanígy jöttünk fel a lépcsőn, a Muci kezdte mondani, hogy jaj-jaj-jaj, galigaligali, jaj-jaj-jaj. De megnyugtattam, hogy most vigyázok.

Egyébként meg tegnap, amikor már lefeküdt, egy kicsit hiányzott, úgyhogy éjfélkor végignéztem a videóit (jóvanna, kicsit odáig vagyok érte), és felfedeztem, milyen figyelmetlen vagyok. Mert volt az a júniusi cucc, amikor egy hordó mellett támaszkodik, és leginkább másfelé néz, és mondja, hogy vava, én meg észre sem vettem, hogy akkor is a kutyát nézi, és azért mondja, hogy vava. Akkor még azt hittem, a vava csak a baba pösze változata, szóval lehet, hogy a Muci már az összes titkát elmondta nekem, én meg észre sem vettem. Így jártam.

325. fejezet – már nem koraszülött

Közzétéve Szerző:
14

Voltunk ma a kórházban kontrollon, és már eleve vidám volt bemenni, mert egy olyan őr állt az autós kapuban, akivel tavaly kicsit összehaverkodtunk, és csak intett, hogy menjek fizetés nélkül.

És még vidámabb lett odabent, mert Muci egyszerűen kinőtte a koraszülöttséget. Kész, vége, a doktornő azt mondta, hogy semmiben nincs lemaradva (pedig próbáltam meggyőzni, hogy gyenge a háta, de szerinte nem is), és egyrészt külön megdicsérte azért, hogy W-ben ül (szerinte úgy jobb az alátámasztása a gerincének), másrészt megdicsérte, hogy előbb felállt, és csak utána kezdett ülni próbálkozni (mármint nem ma, hanem általában). És (velem ellentétben) szép a színe, szép a talpacskája, nincs beesett mellkasa, szép a foga, meg mittudomén, mit dicsértek még rajta.

Mucika viszont megint eljátszotta a Jekyll-Hyde-os magánszámát, miszerint amíg vizsgálta a doktornő, addig hangsúlyozottan ártatlanul nézett, mosolygott, és egy mukkot nem szólt, de amint kitette az idegen a lábát a vizsgálóhelyiségből, abban a minutumban kurjongatni kezdett, és az egyik kezével a vizsgálóasztalt csapkodva a másikkal mindent kidobált a mellette lévő dobozból, gyakorlatilag húsz másodperc alatt, amíg én az egyik kezemmel őt tartva a másikkal próbáltam ráadni a gatyáját. Én kevesebb sikerrel jártam, mint ő, úgyhogy a Don nadrág nélkül távozott, mert féltem, hogy ha ragaszkodom az elveimhez, akkor kő kövön nem marad a PIC-en.

A negatívum egyrészt, hogy nem sikerült igazolást kapnom (de majd küldik postán), mert pont megcsászároztak egy korababást, akihez rohanni kellett, másrészt meg hogy én nem hittem volna, hogy ennyire erős reakcióim vannak még mindig a témában, de amint odaszólt a nővérke a doktornőnek, hogy húsz perc múlva császár, szó szerint elbőgtem magam, merthogy valakinek megint korán kell kivenni a babáját. Ijesztő volt, mármint a saját reakcióm. Persze nem rendeztem jelenetet, gyorsan visszanyeltem mindent, mert kicsit abszurd lett volna, ha vigasztaltatom magam más babája miatt, de fura volt az egész.

324. fejezet – végre videók

Közzétéve Szerző:
21

Naszóval, az elsőn a Muci a tükörrel ismerkedik (mint napjai nagy részében), produkálja magát neki (mostanában a nyelves trükkjein szoktam nagyon röhögni, ezért azzal produkálja magát), a vége felé megpróbál bekukucskálni a tükör mögé is, hogy hol a másik baba. Ja, és kétszer azt mondja neki, hogy nem. Az érzékeny lelkületű videónézőket megnyugtatnám, hogy nem esett el a végén, csak én hittem, hogy el fog, ezért dobtam a kamerát, és ugrottam, de esze ágában sem volt. Ezt egyébként nagyon rossz nézni, hogy egész nap zokniban csúszkál a padlón állva (cipőt a védőnő tanácsára nem adok rá, és igen, van gumitappancsos zoknija, ugyanígy csúszkál), és állandóan az elesés határán van, de szinte sose esik. Mozgókép:

A másikon meg nem csúszkál, hanem bemutatja a lemeztálcanyitó szuperképességét (csukni is próbálja, de azt még segíteni kell). Kéretik értékelni a bandzsító, tátott szájú koncentrációt. Ezt a tevékenységet gyakorlatilag bármeddig képes egyébként folytatni, még nem volt olyan, hogy előbb unta volna meg, mint én.

Mára legyen ennyi.

322. fejezet

Közzétéve Szerző:
27

Fenntartom azért, hogy nekem a Muci jobban tetszett hosszú séróval, így már nem is Muci, hanem megint Zoárd, de azért nem adnám oda tíz másik gyerekért sem.

Az elmúlt hetem legnagyobbrészt takarításra ment el, de nem kispályás módon, egyúttal arra is felhasználtam az alkalmat, hogy gyerekcucc-mentesítsem a nappalit és a hálószobát (arra az egy évre, amíg nem hurcolja mindenfelé a holmiját), most tök jól néznek ki. Zoárdmucit nem kell sajnálni, egyrészt hatalmas gyerekszobája lett, másrészt meg szerinte minden gyerekszoba, különösen, ahol én vagyok. A folyamat közben például amikor éppen elunta, hogy porszívózás közben mindenféle szögből morogva rávesse magát a porszívófejre, illetve hogy dolgokat dobáljon a felmosóvízbe, akkor odatolta magának a kukát a kanapéhoz, majd felmászott a bútorra, és beletúrt a szemetesbe, hátha akad benne valami érdekes. A legfelső réteget simán csak kidobálta, de aztán talált egy üres samponosdobozt, amivel vidáman elszaladt a számítógéphez, szerintem azért, hogy elmentse. Képek.

(Éles szemű megfigyelők az éles szemükkel megfigyelhetik mintegy mellékesen, milyen tuti madaras huzatot varrtam a kanapéra).

Amikor elunta a sampont, Don Csucsok lopott egy könyvet (természetesen Pratchettet, mi mást), és megpróbálta kiolvasni (nagyon szépen bánik a könyvekkel, mármint nem tépi, csak lapozgatja, és közben olyan arcot vág, mint én), de aztán inkább elment labdázni. Ez a labdázós dolog is örökletes lehet, vagy a kollektív tudattalan része, mert magától tudja, hogy egymásnak kell gurítani.

És ha már annyi szó volt az ülésről, így ül a babaképű:

A tapsolást majd le akarom videózni, csak nem tudok egyszerre fényképezőgépet fogni, és előtapsolni, de meg fogom oldani valahogy.

Az alvást meg egyszerűen nem értem, ott van a szép nagy ágya, mondjuk a takarózásról már lemondtam, mert az első dolga, hogy minél messzebbre hajítsa, de ezenkívül ráadásul bekuporodik valamelyik sarokba, és a lehető legkényelmetlenebb pózokban alszik. A képen megörökített alkalommal például égnek meresztett hátsóvalszunyált két órán keresztül, és amikor mepróbáltam kényelmesebben elhelyezni, méltatlankodva röfögött álmában.

És akkor végezetül egy kép a felnőtt babától, aki csak hideg salakot nyers krumplit tudott magának szerezni vacsorára, és azt is el akarják venni tőle: