Ma leóvakodtunk a körzeti rendelőbe, ahol a védőnő is megtalálható, 15 hónapos oltásra meg szintfelmérésre. Nem akarok dicsekedni, de a Muci az első felmérőjét csillagos ötösre teljesítette, még túl is, ami nagyon kellemes meglepetés volt számomra ahhoz képest, hogy eddig bárhova mentem vele orvoshoz, mindig volt valami hümmögős szemöldökhúzogatás valami miatt. Most meg csak annyit mondott a doktornő, hogy nagyon meg van ezzel a gyerekkel elégedve, a szóban forgó gyerek meg csak egyet nyikkant, amikor megszúrták. Az ideje többi részét azzal töltötte, hogy kiszúrt magának csajokat, és az agnuson már letesztelt módszerrel kokettált velük, miszerint hülye arcokat vág, kukucsol, és azt mondja, vau. A babáknak is azt mondta, hogy baba, baba, vau, mert mostanában nagyon foglalkoztatja ez a kutyakérdés, és szereti kibeszélni magából a gondolatait. A kutyának simán csak azt mondja, hogy vau vau nem, baba nélkül, vagyis kontextusba helyezi a mondanivalóját, emiatt nem kicsit vagyok rá büszke.

Ő is nem kicsit büszke magára, tudja, hogy vannak ellenállhatatlan fogásai, ezért ha már rettenetesen sokáig (kaja után fél percig) nem vettem ki az etetőszékből, akkor egyszerre berreg és tapsol, mert tisztában van azzal, hogy képtelen vagyok ilyenkor nem agyondicsérni, meg összepuszilgatni, és aki puszilgatja az embert, abba bele lehet kapaszkodni, és ki lehet mászni rajta a székből. Másik ilyen ellenállhatatlan húzása, hogy megtanult verbálisan vitatkozni. Elleste, hogy amikor valamit muszáj megtennem vele, annak ellenére, hogy ő azt mondja, hogy nem, akkor én azt válaszolom, hogy de. Ebből következően, ha én azt mondom, hogy nem, nem mászhatsz bele a vécébe, akkor kijelenti, tisztára az én hangsúlyozásommal, hogy de de (=ne haragudj, anyám, de ezt most meg kell tennem), és mászik tovább.

Amúgy akarata ellenére is nagyon jól parodizál engem, például amikor elkezdtem morogni vele, mert a körzetihez indulás előtt megfürödve, tiszta ruhában kihalászott egy szétolvadt csokit a szemetesből, és mindent összekent vele, akkor ugyanolyan hanghordozással ő is elkezdett csendben lamentálni magában halandzsául (de én értettem a mondanivalóját, miszerint nem igaz már, hogy az ember nagy nehezen szerez végre magának egy csokit, erre elveszik tőle meg molesztálják a ruhával), szóval képtelenség rá haragudni, ugyanakkor kiváló nevelő-oktató módszere van, mert már ötször meggondolom, hogy mit és hogyan mondjak neki.