331. fejezet – Muci 16 hónapos

Bár igazából csak holnap lesz 16 hónapos, de szerintem addig már nem produkál mellbevágóan új dolgokat, vagy ha mégis, akkor majd updatelek. Egyébként sehogy nem sikerül elsajátítanom ezt a hónapra pontos kormeghatározást, ha kérdezik, akkor mindig azt mondom, egy éves, aztán majd karácsony környékén módosítok másfélre, végül is tökmindegy.

Fizikai paraméterek: hónap közepén volt 9 kg és 76 cm, most is kábé annyi. Kicsit gebe, kérdeztem is a védőnőt, hogy ez nem baj-e, de azt mondta, hogy bár tényleg vékony a korához képest, azért vannak rajta itt-ott hájtartalékok, éhen halni nem fog, egyszerűen ilyen alkat.

Nagymozgás:
tökéletesítette a mászást, továbbra is dolgokba kapaszkodva jár, akár fél kézzel kapaszkodva, oldalazik, erre azt mondták a szakértők, hogy tök jó, mert ettől alakul ki a lábboltozata, ne is vezessem kézenfogva. Mostanában próbálgatja a feltérdelést, mármint hogy W-ülésből kapaszkodás nélkül térdre áll, ez megy is neki, úgyhogy a felállás sem lehet messze. Hajtja magát a hintán. Ülés közben egyre többször magától előrerakja valemelyik lábát, és végre stabilan megül a kádban is.

Finommozgás: most nem volt igazából változás elég régóta. Ja, de, a kipakolás után rájött, hogy a dolgokat vissza is lehet pakolni, és a konyhaszekrényre megpróbál mindent visszatenni a helyére, amit levett. Ha ügyes vagyok, akkor sikerül elkapnom azt a pillanatot, amikor már mindent visszarakott, de még nem kezdte meg újpól a lepakolást, és akkor menekítem fel a felső szintre. Illetve aljas módon beraktam egy nagyobb kartondobozt a hálószobába, ott ugyanis az a program, hogy a Muci a játékoskosarából ki-be pakol. Mióta ott van a kartondoboz, random módon pakolgat vissza vagy a kosarába, vagy a dobozba, viszont a doboz túl mély ahhoz, hogy bármit ki tudjon belőle venni, úgyhogy a szabadon mozgó játékai folyamatosan fogynak (és én kevésbé esem rajtuk keresztül). Megfigyeléseim szerint a játékok felezési ideje nagyjából öt óra, ennyit szokott ugyanis kábé a Muci nagyjából ezzel a tevékenységgel tölteni. Aztán másnap reggel kezdi elölről.

Evés: hónap elején még arról panaszkodtam Südvének, hogy alig lehet szilárd kaját beleimádkozni, aztán kábé egy hete megcsináltam két deci asszem paradicsomos-csirkés tésztát bazsalikommal, és a Muci egy menetre bevágta (általában egy decit sikerül egyszerre belenyomnom, másnap kapta volna a másik felét). Azt hittem, csak véletlen, de másnap, amikor 3 decit csináltam két napra, azt is egyben benyomta, csak lestem. Viszont még mindig megiszik olyan 2 dl tápszert a rendes kaják után is.

A másik örömhír, hogy végre hajlandó darabosabbat is enni (mármint olyan villával összetört állagú kajákat). A harmadik meg az, hogy napközben, ha nassolna, akkor kiszolgálja magát, például leveszi a konyhában a piskótás dobozt, kivesz belőle egy piskótát, és elrágcsálja. Már csak arra kellene megtanítanom, hogy utána söpörjön is fel. Viszont rendszeresítettem neki egy tálka kölesgolyót elérhető magasságban, amit délelőtt rituálisan elfogyaszt. A rituálé lényege, hogy egyenként kiveszi és maga mellé teszi a kölesgolyókat, utána megpróbálja kalapként a fejébe húzni a tálkát, majd megeszi a kölesgolyókat. Nagyon, nagyon várom már, hogy a tényérokat tányérként kezelje, és nem olyasvalamiként, amit az arcába vagy a fejére kell nyomnia, mert emiatt a téves beidegződése miatt sok soron kívüli fürdetésnek és átöltözésnek voltunk már szenvedő alanyai (igen, én is, ilyenkor szeret hozzám bújni).

Beszéd: amikor felébred, azt mondja, ana, ana, vau-vau. Ha ugatnak odakint a kutyák, azt mondja, vau-vau. Ha agnus azt mondja, hogy itt a kígyó, sszzz, sszzz, Muci azt mondja vau-vau. Ha agnus azt mondja, brumm-brumm, Muci azt mondja, vau-vau. Ha mesélem agnusnak, hogy és képzeld, akkor is azt mondja, hogy vau-vau, amikor…, akkor Muci boldogan közbevág, hogy vau-vau.

A kedvenc szaván kívül továbbra is használja még a nemet, csak az most kissé háttérbe szorult, viszont egy csomó mindent megpróbál utánozni. Ma például elvittem játszótérre, és előtte énekelgettem neki a hinta-palintát, hogy legyen egy kis fogalma, hová megyünk, mire Muci utánam énekelte, hogy in-ta, dádádá, dádá-dádá dádádá, tök jó ritmikával meg dallammal. Teljesen el voltam képedve.

Fogak: kinőtt még kettő, pillanatnyilag nyolc foga van, azzal már nagyot lehet harapni.

Társasélet: a nők jó fejek. Agnus különösen jó fej, mert lehet kupakokat dobálni a dekoltázsába, és azt mondja, brumm-brumm. A férfiak is jó fejek alapvetően. A kisgyerekek nagyon ijesztőek, pár kivételtől eltekintve (ezért szeretném játszótérre vinni, minden belső berzenkedésem ellenére, de ma például egy gyerek sem volt ott az enyémen, meg pár hatodikoson kívül). A kutyák nagyon ijesztőek, ugyanakkor az emberek élete a kutyák körül forog. Muci kedvenc játéka, hogy kimegyünk a kertbe, feláll a hátam mögött, a lábamba kapaszkodva, és ha elég messze annak a kutyák, akkor kidugja oldalt a kis fejét, és odakiabál nekik, hogy vau-vau. Ha nincsenek elég messze, akkor megpróbál felkúszni a lábszáramon.

Szóval mindent egybevetve jól elvagyunk így mi.

Reklámok

327. fejezet – dévény felfüggesztve, csapj bele

Voltunk a múlt héten dévényes kontrollon (csak semmire nincs időm), és éppen hogy csak, de beleesik a gyerek abba a kategóriába, hogy nem kell járnia. Csak majd két hónap múlva vissza.

Jó dolgok: teljesen kétoldalasan kúszik és mászik, és a bokája sem dől semerre, amikor feláll, szépen, szabályosan ül.

"Még dolgozunk rajta" dolgok: a háti hipotónia azért még látszik (ezt én is látom), és bizonyos mozgásoknál megvan még a féloldalasság (jobb lábbal tud csak felállni, jobb kézzel támaszkodik).

Feladat: ülés közben húzzam néha előre valamelyik lábát (a dévényesünk szerint sincs a W-üléssel önmagában gond, csak attól jobban erősödne a Muci háta, ha másképp is ülne), meg fondorlatos módszerekkel vegyem rá, hogy bal lábbal is álljon fel néha. Illetve mondott ilyen labdás gyakorlatot is, hogy egy magasságának megfelelő labdára ültessem fel a dedet, és leérő lábbal hintáztassam, vettem is labdát, de az első próbálkozásunk röhögős-fetrengős kudarcba fulladt (a labda győzött).

Egyéb tekintetben meg a gyerek egy különösen fogékony időszakába érkezett, amit ki is használok, és lelkesen tanítgatom a szépre-jóra. És ez alatt nemcsak azt értem, hogy bégetünk, meg kukorékolunk, meg ilyesmi (már megint elfelejtettem letölteni felismerhető, stilizált állatképeket a netről, amit mr.a kérésemre kinyomtatna esetleg, és kirakhatnám a falra, hogy arcot is kapcsolhasson a Muci a hanghoz, mert ugyan mondom én, hogy így a birka csinál, de pillanatnyilag ő csak azt látja, hogy így anya csinál), bár sajnos azt még nem tudom, hogy a zsiráfok mit mondanak. Szóval visszatérve az eredeti gondolatszálra, a csapatszellemünk megerősítése végett fontosnak találtam, hogy megtanítsam a "csapj bele!", illetve a "gimme five!" szertartásának elsajátítására. A szándékom termékeny talajra lelt, reggeltől délig nulláról közel tökéletesre fejlesztettük a tudományt, mind magyar, mind angol felszólításra (bár eleinte úgy értelmezte a kérést a Muci, hogy "csapj bele nagyon sokszor!", illetve "gimme fifty!", de ezért nem hibáztatom, az egyes szám / többes szám az ő korában nehezen elsajátítható nyelvi disztinkció). Belecsapás után mindig nevetünk, az része a rituálénak.

Azt viszont sajnos mostanra megtagadja, hogy felszólításra kivegye a szájába, amit berakott, de a befogadóképessége korlátozott, úgyhogy azzal a trükkel élek, hogy valami finomabbat adok a kezébe, általában a mobiltelefonomat, de ma például sajtos tallér volt kéznél, arra is kiköpte a műanyag bigyót.

Az öltözködés viszont egyre nagyobb harc, mert ugyan simán nyújtja a kezét-lábát a ruhadaraboknak, de ugyanolyan simán ki is rántja a jobb lábát a nadrágból, miközben a balt gyömöszölöm bele, és utána röhög, huszadszor is (a humorérzékét valószínűleg tőlem örökölte). Leginkább ahhoz tudnám hasonlítani a műveletet, mintha egy harcias, olajba mártott, de még nem kisütött polipra próbálnék kényszerzubbonyt húzni (aki közben röhög). Nem várom a telet olyan nagyon.

301. fejezet – csupa jó dolog

Én nem tudom, mi van a gyerekkel, de a legutóbbi dévény óta nem bírok vele (jó értelemben). Folyamatosan megy és csinálja a dolgokat, és nem abban a könnyed nyári szellő tempóban, mint eddig, hanem ma reggel például odarobogott a hűtőhöz, kinyitotta, kibontotta a benne lévő gombás sertést, és már tömte volna a gombát az arcocskájába, mire kettőt pislogtam (és ez ráadásul reggeli után volt, bár lehet, hogy komolyan kellett volna vennem, amikor a kérdésemre, miszerint elég volt-e a tápszer, rávágta, hogy nem, de hát mostanában minden kérdésre azt feleli, hogy nem, az a biztos). Ez három napja még úgy nézett volna ki, hogy szép lassan meg-megállva megközelíti a hűtőt, elbabrál a kinyitásával, áhítatosan nyitogatja-csukogatja egy darabig, majd elkezdi feltérképezni, mi van benne. Ezalatt én elmosogatok, felporszívózok, és még pont időben elkapom, mire megtalálja a gombát.

És ugyanez van a szellemi fejlődésével, vagy minek nevezzem. Tegnap unatkozott egy kicsit, úgyhogy felszedtem magam mellé az ágyra, és megmutattam neki a notebookon, hogy ott a baba (a saját fotóival). Egy idő után a Muci ugyanúgy elkezdett mutogatni a képekre, hogy ba! baba!, és amikor átváltottam a böngészőre, akkor felháborodottan rácsapott a billentyűzetre, hogy "baba!". Nekem ez nagyon furcsa, hogy előbb-utóbb ebből a kiscicaféléből egy olyan gyerek lesz, akivel beszélgethetek, meg minden (még ha csak arról is, hogy baba).

Dévényen is alakított egyet, magától felállt négykézlábra, majd megtámaszkodott a zsámolyban, és felállt teljesen. Utána meg az irányított mászás közben egyáltalán nem sírt, mint eddig, hanem röhigcsélt (de magától még nem megy neki, legfeljebb 1-2 lépés). Utána meg kapott ún. szörfruhát, amit először (pár hónapja) nagy döbbenettel fedeztem fel a boltban, de aztán rájöttem, hogy nem bébiszörfhöz adják, hanem azért praktikus, mert így nem kell annyit kenegetni a vízben ázó gyereket, mégsem ég le. És annyira vagány cucc, hogy vágyakozva nézegettem már egy ideje, de nem szoktunk víz felé menni, úgyhogy sajnáltamrá a pénzt, most viszont nagyon le volt árazva, és ennyit megér az, hogy hátha mégis stradolunk idén. Fotó majd lesz, de még egy-két napig nagyon sok a munkám, nincs fényképre időm.

285. fejezet – évértékelő (12. hónap)

Újabb hónapforduló, ami egyben félév- és évforduló is, szóval helyzetjelentés.

Fizikai paraméterek: súly cca 8 kg, hosszúságról fogalmam sincs, nagyobb/egyenlő 72 cm, az biztos. A Muci nem egy kövér Muci, széltében minden lötyög rajta.

Alvás: továbbra is legalább 12 óra éjszaka egyben, nappal még 1-4 változóan, altatás továbbra is annyi, hogy letesszük, cumi a szájba be, és mire az ajtóhoz érünk, már horkol. Mostanában egy újítást is bevezetett, mert ő már nagyfiú, úgyhogy az utóbbi pár hétben hason aludt. Eddig a hipotón háta miatt nem volt neki kényelmes, most meg az egész éjszakát végignyomja hason, ráadásul kedve szerint forog még a szűk mózesben is, ami komoly fejlemény.

Nagymozgás: az előbbi bekezdés írása közben a Don négykézlábra állt, de elfelejtette, hogy ilyenkor legalább egy kézzel támaszkodni kell, odanyúlt valamiért, és pofára esett. Volt némi vinnyogás, vérző és bedagadt szájakkal, de a telefonpróba szerencsére negatív diagnózist mutatott a komoly sérülésekre (telefonpróba: ha sír, odaadom a Mucinak a telefonomat, és amennyiben azonnal abbahagyja, hogy elmélyülten nyomogatni kezdje a gombjait, akkor nincs komoly baja). Szóval próbálkozik keményen, egy ízben kutyázott is, illetve mostanában mindig tologatja a fenekét az égnek, meg térdelésből mászik fel dolgokra. Ha elkezd mászni, akkor egy ideig nem kell majd dévényre járnunk. Amúgy nagyon ügyesen surrog a lakás egyik végéből a másikba, az ággyal kell vigyázni, mert nem érti, hogy ő magasabb, mint a szemmagassága, és mindig beveri a fejét, amikor berombolna alá. A hétvégén belém kapaszkodva állásba is felhúzta magát, ha lennének kapaszkodósabb bútoraink, szerintem már rég csinálná ezt, de hálistennek nincsenek, így remélem, több motivációja lesz mászni. Ülni is képes támaszkodással, kis ideig támaszkodás nélkül is, csak figyelnie kell, hogy véletlenül el ne dőljön. Ja, és a szüleimnél ráültettem az unokanővére nyuszis kismotorjára, simán megült rajta kapaszkodva, és előre-hátra tologatta magát a lábával egy olyan 20 centis szakaszon, pedig nem is mutattam meg neki, mit kell csinálni. Ja, és megtanult kúszva tolatni, szóval most már nem szorul be sehova.

Finommozgás: abban nagyon ügyes, csipeszfogás meg minden, egészen apró tárgyakkal elboldogul, ha akadályozni próbálom valamiben, finoman megfogja a kezem, és határozottan odébbrakja, polcokról lepakol, visszapakol(ni is megpróbál), evőcumit tartja magának, alvós cumit jó irányban berakja a szájába, most szülinapra kapott egy dm-es babakönyvet, abban csipogtatta a kis öklével a csibét, miután az apukája megmutatta neki, xilofonozik (lehetőleg korán reggel), meg minden. Kedvencei az apja szerszámai, van már saját csavarkulcsa is spárgával rajta, hát az valami csuda, órákig elvan vele. Kapott most ilyen mintás polifoamot is, azon az ujjával követi a minták körvonalát, nagyon penge finommozgásból, na.

Evés:
nagyjából mindent eszik, ami kicsapja, azt nem adom neki egy darabig, de szerencsére eddig csak az elsőkörös almát és barackot nem bírja. Ja, kábé sertéshúst meg mézet nem kap óvatosságból, tejet azért, mert mi sem iszunk, az epret nagyon szereti, nem allergiás, majd a málnát is kipróbálhatja. Amit maga szerez a konyhából lopás által (nyers krumpli, spárga, ilyenek), azt becsülettel megpróbálja megenni, akármilyen vacak is legyen. Amit én keverek neki, arra az első két kanálnál fintorog, utána benyomja az egészet, olyan másfél deciket szokott szilárd táplálékból egyszerre. Továbbra is naponta négyszer eszik, felváltva vannak zöldséges-húsos napok, illetve gyümölcsös-kekszes napok, egyrészt így kényelmesebb, másrészt nekem is bejött emésztésileg az elválasztós evés. Reggeli-vacsora tápszer.

Fogak: nem tudom, melyik hónaphoz kellene sorolni, nagyjából a szülinapján előbukkant a harmadik foga, ami a bal felső kettes, szóval szerintem akad ott még három, ahonnan ez jött. Írtam is, hogy tortakészítés közben állandóan hasmenéses babákat kellett tisztába tennem, azon meg is voltam lepődve, de valószínűleg akkor fogzási tünet volt. Ja meg reggelente két napig, ha nem csináltam elég gyorsan a tápszert, akkor sírt, ami tőle megahisztisségnek számít, más előjele nem volt a fognak.

Beszéd: nem, hamm, érteni azt érti, mint múlt hónapban, de a gagyogása már differenciáltabb. Asszem, én a mememe vagyok a szótárában, de van egy csomó "szava", vagy szószerű izéje, amik biztos jelentenek valamit, mert konzekvensen mondogatja őket, csak még nem tudom, hogy mit.

Egyéb dolgok: májusban megvolt az első ottalvós sátrazása, ráadásul rögtön 0°C fok körül, és panasz nélkül bírta, dévényen ő a bezzeggyerek, aki sír ugyan, de csak keveset és visszafogottan, a terápia háromnegyed részét még élvezi is, meg egyébként is napsugaras a jelleme, vigyori, meg minden. Zenei ízlése vegyes, nagyjából minden zenét szeret, egyetlen számot nem hagyok, hogy hallgasson, a Tankcsapdától a Lopott könyveket, mert szerintem még nem értené, hogy az, hogy "a lapjait teleírom", meg "a képeit kitépem" csak allegória. Ilyenkor azért megértem azokat, akik szerint a rockzene káros hatással is lehet a fiatalokra, de szerintem ha Lukács Laci évek óta nem drogozik, nem iszik és nem nőzik, akkor igazából valószínűleg könyveket sem firkál.

Visszatérve Mucira, továbbra sem bújós típus alapvetően, de igényli a folamatos testkontaktust, most például már félórája azt játssza, hogy ő megmássza az előtte tornyosuló anya-hegyet, én meg mindig visszaborítom, olyanok vagyunk, mint egy természetfilmben a nagyoroszlán, meg a kisoroszlán, biztos így tanul meg krumplit vadászni, vagy nemtom. Egyébként meg azt szereti, ha durvábban bánnak vele, a finomkodást nem bírja, de ha a leeséstől úgy mentem meg, hogy a fél lábán lóg a kezemben, akkor nagyon nevet.

Az apjával különösen jók ezekben a dolgokban, amúltkor azon kaptam őket, hogy a fiúm a Muci nadrágjával csapkodja a Mucit, de nem gyengén ám, a Muci meg istentelenül röhög. Mint kiderült, úgy kezdődött az egész, hogy a fiúm ki akarta rázni a kisnadrágot, mielőtt ráadja a gyerekre, és a vége közben véletlenül megcsapta kicsit a Don hasát, mire a gyerek nevetni kezdett, és akkor elszabadultak az indulatok. A másik ilyen dolog az volt tegnap, hogy odapattogtattam a Mucihoz a szivacslabdáját, ami a homlokáról visszapattant, és ezen kezdett el kacarászni, azután elég hosszan játszottuk ezt a gyerekkel, hogy megdobjuk a labdával, ő meg nevet, szóval igazi fiú, büszkék vagyunk rá.

280. fejezet – rohanás az élet

Ma rohanós nap volt, reggel kiderült, hogy jó volna beugrani a munkahelyemre, és akkor már tankolni is kellett, meg elmenni a hiperbe, meg elmenni a zöldségeshez, mert zöldséget hiperben nem veszünk, meg beugrani a DM-be, mert drogot babakaját és higiéniai cuccokat sem hiperben veszünk, illetve, ha már, akkor befizettem a csekkjeimet is a postán. Ami a hiperben van, az összes többi különböző helyeken, és így is megfutottuk a kört három óra alatt, a kötelező munkahelyi babázással együtt, de hazaértünk az egy órai babaetetésre, ami nagy szerencse, mert különben még elkezdődött volna nélkülünk.

De a (tesco nevű) hiperben szerencsére belefutottam egy nagy babazoknileárazásba, a Muci eszi a zoknikat ugyanis, szó szerint és átvitt értelemben (amortizáció) is. Úgyhogy kábé ötéves koráig bevásároltam neki zokniból (tök szépek voltak, és a kétdarabos 190, az ötdarabos 365, ilyen árakon), illetve benne van a bolha a seggemben a közelgő külföldi utazás miatt, úgyhogy vettem neki egy csíkos cipzáras polárt is, ami olyan kontrasztos, hogy világít, így könnyebben rajta tudom tartani a szemem, miközben nem fagy meg (még mielőtt valaki felvilágosítana, hogy nyár van, sátrazni fogunk, és tavaly ugyanott mínusz 8-10°C volt éjszaka, bár akkor pár héttel korábban mentünk). Ja, és a drogériába is azért mentem, mert vettem neki ilyen kis cuki mini kiszerelésű popsikenőcsöt meg mittudomén, nem mintha az autónak nem lenne tökmindegy, hogy most két decivel több vagy kevesebb piperecuccot szállít, de engem le lehet venni a lábamról a mini popsikenőccsel, meg ilyenekkel. És ha már ilyen coming out van, akkor beismerem, hogy Pamperst is csak azért veszek, mert azon mindegyiken másfajta állat van, és lehet mondogatni a Mucinak, hogy kukac, meg bárány, és hülye állathangokat adni hozzá, és az ilyesmiben mindketten kedvünket leljük. Mentségemre szóljon, hogy semmi egyéb szükségtelen vagy indokolatlanul drága hülyeséget nem veszek meg neki (például ágyat, gondolkozott el lucia azon, hogy helyén van-e az értékrendje). Na, kép a polárról meg a zoknikról:

Viszont a nagy rohanás miatt a délelőtti alvása kimaradt a babafélének, illetve ebéd után is csak egy szűk negyven perce volt, utána szaladtunk tovább dévényezni, ahol egy ideig röhigcsélt, majd mászni már nem volt hajlandó, hanem nemes egyszerűséggel lekoppantotta a fejét a szőnyegre, és úgy maradt minden próbálkozás ellenére, mint egy rongybaba. Hálistennek most valamivel rövidebb is volt a torna, mert a személyi edzőjének az óvoda hülyesége miatt rohannia kellett az egyik gyerekéért az oviba, de ezt egyikünk sem bánta szerintem.

Azért nem csak aludni jár haza a Don, itthon is játszott egy kicsit. Most a legújabb fícsör, hogy barátkozik a másik babával a tükörben, odamegy, beszélget vele, nevetnek, kiabálnak, bökdösi az ujjával, meg ilyenek:

Sajnos az ujjal bökdösés pont nem látszik, mert gyerekfényképezés terén kihívásokkal küszködöm, de oda lehet képzelni. Ezt egyébként imádom, ahogy mindent először egy ujjal megsimogat, csak utána fog meg jobban, de akkor is nagyon óvatosan játszik, még soha nem tört össze semmit, meg magában sem tett kárt, közel sem volt hozzá. Pedig a dolgozószobában forrasztópákázni meg csavarkulcsozni szokott, a többit nem tudom, mert ott az apja vigyáz rá, én nem bírom idegekkel. Ja, meg a múltkor jönnek le a fiúmmal, és a Muci teljes természetességgel egy csavarhúzót tartott a kezében, hogy ő most akkor azt lehozza, biztos mert lent nincs elég csavarhúzó szerinte, vagy valami.

Ez a kép meg azt ábrázolja, ahogy meglábazza a másik babát. Szeret minden érdekes dolgot lábbal is megtapasztalni, de az se az a lórúgás-manőver (azt csak rajtam szokta alkalmazni, mert tudja, hogy én sokat bírok, és olyan aranyosan vinnyogok olyankor), hanem pöckölgetés, meg lábbal simogatás, ilyesmi. Mondjuk azt nehezen viselem, amikor a parkettán húzza a lábát, hogy csikorogjon, attól a hideg futkározik rajtam, de nem szólok rá olyankor sem, mert még a végén diszlexiás lesz, ha nem tapasztalhatja ki a parkettát, vagy balett-táncos.

Ezek vannak most.

273. fejezet – nyugaton a helyzet változatlan

Nincs igazából semmi különös, csak olyan jó most minden a gyerekkel. Féltem, hogy ha elkezd mozogni, akkor jön majd a rossz világ, de egyelőre nem jött, sőt. A Muci reggelenként általában körbedöngicsél, odakukacozik mellém, és aranyos magas babahangokat ad ki magából (ezzel olyan benyomást kelt, mintha gügyögne hozzám, mert van neki normál hangja is), miközben simogatja-matatja a nadrágomat, meg az ölembe hajtja a fejét, ilyenek. Azután felfedezi a környezetét, ha valami különösen érdekeset talál, akkor álmélkodva he- meg hőzik, tegnap például sikerült rálelnie az erkélyajtóra, amin ő is kilát az erkélyre, és ez egy félóráig lefoglalta. Pakolászni pakolászik, de és akkor mi van, majd visszapakolok (ő is próbálkozik vele, de én ügyesebb vagyok), szerencsére kevés mindent tartunk földközelben. Amúgy a Don nonverbálisan bevezette az általános többesszámot, ebben rosszabb, mint egy horda kismama, szóval mostanában nincs olyan, hogy olvasok, fiókozom, mosogatok csak olyan, hogy olvasunk, fiókozunk, mosogatunk, illetve a tányéromból eszünk. Mert mindent utánam kell csinálni.

Kismajom ebből kifolyólag megkapta ma reggel az első saját joghurtját is, mert mindig megeszi az apjáét, láthatóan örült neki, pedig már reggeli után volt (és kicsit elszomorította, hogy nem hagyjuk neki dobozostul megenni, pedig az a legfinomabb része).

Dévényen is megállapodtunk abban, hogy simán tudna már négykézlábazni, ha akarna, csak nem érti, hogy mi ez a hülyeség, amikor hason tök jól tud menni, miért kellene még térdelnie is hozzá. Azért a legutóbbi torna óta nagyon nyomkodja a kis seggét az ég felé, én viszont már tök rezignált vagyok, így fél év után belenyugodtam, hogy mi már örökké járni fogunk a tornára, nincs menekvés, sebaj, legalább kimozdulunk. Abban viszont megállapodtunk, hogy finommozgásilag a topon van, amúgy meg egy puszilgatnivaló angyaltündér (komoly szerelmi jelenetek zajlanak le két mozgássor között a polifoamon, a Muciban az az elképesztő, hogy bármilyen hisztit abbahagy és konkrétan flörtölni kezd, ha egy nő szépen néz rá).

Igazából olyan nagy hírek most nincsenek, végre elpakoltam a sterilizálót és a bébiőrt, amúgy evés rendben, mozgás rendben, alvások rendben (mióta mozog, megint alszik napközben is másfél órákat két evés között, néha már kezd olyankor hiányozni), röhincsélések rendben, az idő mondjuk lehetne egy kicsit jobb is, de ennyi belefér.

266. fejezet – bürokrácia, szavak, mozgások

Tudom, hogy már írtam erről, de most megint aktuális, hogy ha nem utálnék ennyire levelezni a MÁK-kal, akkor íziben átjelentkeznék egyedülálló szülőnek, merthogy ha a magyar állam szerint alkotmányellenes, hogy jogilag több közöm legyen a fiúmhoz, mint bármelyik ismeretlenhez az utcán, akkor legyen már alkotmányellenes az is, hogy én kevesebb csépét kapok pusztán azért, mert ha az "ő" pénzükről van szó, akkor viszont hirtelen semmi bajuk az élettárs kategóriával. És igenis hátrányos megkülönböztetésnek érzem, hogy a fiúm bármelyik haverjával elmehetne az anyakönyvvezetőhöz, és egybeírnák őket, velem viszont nem, hiába szültünk egymásnak gyereket. És senki ne jöjjön nekem azzal, hogy nekünk ott van alternatívának a házasság, mert az nem ugyanaz a kategória, sem bonyodalmak, sem társadalmi megítélés, sem utánajárás, sem jogok és kötelezettségek szempontjából. De úgyis júniusban kell felülvizsgáltatni a gyereket a jogosultság szempontjából, akkor majd lehet, hogy beikszelem az egyedülálló kategóriát, ha tönkre is megy a havi 1500 forint pluszköltségtől a magyar államháztartás.

Na de vidámabb dolgok, Muci. A Muci okos, amit mindig is tudtunk, de egyre látványosabb. Egy csomószor utánozza, amit mondok (valamelyik este például a fiúm megkérdezte, hogy ugye nem aznap kell újratelepítenie a gépemet, én meg a megnyugtatás végett elég vehemensen válaszoltam, hogy nemnemnemnemnem, mire a Don, aki éppen az apján kismajmozott, széles vigyorral, lelkesen utánam mondta ugyanazzal a hangsúllyal, hogy nemnemnemnemnem, szóval ezt a nemezést is tőlem tanulta), és megért egy csomó szót: mindjárt (vö. mindjárt jövök, ha ezzel megnyugtatom, nem esik kétségbe, ha rövid időre kimegyek a szobából), csinálom (vö. csinálom már a tápszert, tudom, hogy éhes vagy, nem kell hisztizni, erre tényleg abbahagyja a hisztit, viszont szigorú tekintettel felügyeli, hogy tényleg a tápszert csinálom-e), gyere (ilyenkor felnyújtja mindkét karját, akkor is, ha hason fekszik, nagyon aranyos), Muci (ez az ő neve, erről majd a vizsgabizottságot is fel kell világosítanunk, hogy ő így tudja), kúszunk, mászunk (akármilyen röhincsélve is játszik a terapeutájával, ezekre a szavakra elkámpicsorodik, mert tudja, hogy komoly megpróbáltatás következik). Meg biztos van még egy csomó, ami nem jut eszembe, a mama és papa nincs köztük, mert nem szoktunk így referálni magunkra, nem vagyunk azok a papás-mamás típusok.

És tegnap dévényen is meg lett dicsérve a Don, mert asszisztáltan ugyan, de mászott magától. Furcsa módon ez most nem tudott annyira lázba hozni, vagyis nem furcsa, nekem a bármilyen aszimmetrikus mozgás volt a fontos, és nagyon szépen kúszik, innentől kezdve letojom, hogy most két hónappal előbb vagy később kezd-e mászni. Amúgy kábé egy hete megtanult parkettán is kúszni, azóta nekilátott a tágabb környezete felderítésének, a hálószobában elment egészen a küszöbig, illetve pakolássza az éjjeliszekrényemet, és a dolgok nagy részét, amit levesz róla, vissza is teszi a helyére (van Czeizelnek ez a "semmiből feltörő zseni" elmélete, na szerintem itt ennek megnyilvánulását láthatjuk, mert erre a mutatványra sem én, sem a fiúm nem vagyunk képesek). Amúgy mostanában az a legnagyobb mozgásbeli probléma, hogy nem mindig jut eszébe a gyermeknek, hogy kritikusabb helyzetekben csak az egyik kezével nyúljon tárgyakért, a másikkal támaszkodjon, mert különben felborul ülésből meg állásból, és ezért mindig ott kell lenni mellette, ha ilyeneket csinál (és ezért örülök, hogy kevés olyan bútorunk van, amibe kapaszkodva egyedül is fel tudná húzni magát, úgyhogy rajtunk gyakorol).

Még just for the record megjegyezném, hogy a dévényes terapeutát (4 éves gyógytornászi képzés orvosi egyetemen + több év gyakorlat + 3éves dsgm továbbképzés), illetve a gyerekorvost is megkérdeztem a (baby björn, hóna alatt is tartó) kenguruban előre nézve ültetésről, és egyikük szerint se lesz baja tőle, sőt, Muci esetében kifejezetten ajánlott, mert a hipotónia miatt ő reflexből hátrafeszít, így viszont nem tud, hanem kénytelen normálisan tartani magát (amikor éppen nem beledől pihenve). És tudom, hogy mindenki csak jószándékból figyelmeztetett, és pl. egy olyan babát, aki bújósabb és félősebb, vagy gyengébb én se raknék háttal nekem, csak mondom, hogy nem alapértelmezetten rossz a kifelé hordozás, akinek kétségei vannak, kérdezze meg orvosát, gyógyszerészét, egyébként meg mindenki csináljon, amit akar.

Amit nem értek, az a cuminemfogás. Mucifülű finommotorikusan kifejezetten állatjól teljesít, tegnap pl. két ujjal megfogta és megvizsgálta tornán a dévényes terapeuta medálját és fülbevalóját is, anélkül, hogy kirántotta volna, meg is lett dicsérve, de általában mindennel nagyon finoman bánik. Egyáltalán nem az a rontópál típus, az egyik-dolgot-a-másikhoz-ütögetem gyakorlatot is nagyon precízen, kocogtatással abszolválja, pici cipzárokat húzogat finoman, meg mittudomén, szóval kézügyes. Viszont a cumisüveget nem és nem hajlandó megfogni, pedig vettem neki direkt ilyen kapaszkodósat, akkor derült ki, hogy képes rá, csak egyáltalán nem akarja. Na mindegy, nem akarja, hát nem akarja, pár fog múlva úgyis vége a cumizós korszaknak, a poharat meg fogja (fogná, csak nem hagyom, mert félek, hogy magára önti).

Szóval a lényeg az, hogy minden nagyon jó, minden nagyon szép, és nem rohanunk sehova, így is mindjárt itt a szülinapunk (ez nem ilyen kismamás többes szám, hanem tényleg kábé egyszerre van nekünk).