papírmunka kategória bejegyzései

266. fejezet – bürokrácia, szavak, mozgások

Közzétéve Szerző:
33

Tudom, hogy már írtam erről, de most megint aktuális, hogy ha nem utálnék ennyire levelezni a MÁK-kal, akkor íziben átjelentkeznék egyedülálló szülőnek, merthogy ha a magyar állam szerint alkotmányellenes, hogy jogilag több közöm legyen a fiúmhoz, mint bármelyik ismeretlenhez az utcán, akkor legyen már alkotmányellenes az is, hogy én kevesebb csépét kapok pusztán azért, mert ha az "ő" pénzükről van szó, akkor viszont hirtelen semmi bajuk az élettárs kategóriával. És igenis hátrányos megkülönböztetésnek érzem, hogy a fiúm bármelyik haverjával elmehetne az anyakönyvvezetőhöz, és egybeírnák őket, velem viszont nem, hiába szültünk egymásnak gyereket. És senki ne jöjjön nekem azzal, hogy nekünk ott van alternatívának a házasság, mert az nem ugyanaz a kategória, sem bonyodalmak, sem társadalmi megítélés, sem utánajárás, sem jogok és kötelezettségek szempontjából. De úgyis júniusban kell felülvizsgáltatni a gyereket a jogosultság szempontjából, akkor majd lehet, hogy beikszelem az egyedülálló kategóriát, ha tönkre is megy a havi 1500 forint pluszköltségtől a magyar államháztartás.

Na de vidámabb dolgok, Muci. A Muci okos, amit mindig is tudtunk, de egyre látványosabb. Egy csomószor utánozza, amit mondok (valamelyik este például a fiúm megkérdezte, hogy ugye nem aznap kell újratelepítenie a gépemet, én meg a megnyugtatás végett elég vehemensen válaszoltam, hogy nemnemnemnemnem, mire a Don, aki éppen az apján kismajmozott, széles vigyorral, lelkesen utánam mondta ugyanazzal a hangsúllyal, hogy nemnemnemnemnem, szóval ezt a nemezést is tőlem tanulta), és megért egy csomó szót: mindjárt (vö. mindjárt jövök, ha ezzel megnyugtatom, nem esik kétségbe, ha rövid időre kimegyek a szobából), csinálom (vö. csinálom már a tápszert, tudom, hogy éhes vagy, nem kell hisztizni, erre tényleg abbahagyja a hisztit, viszont szigorú tekintettel felügyeli, hogy tényleg a tápszert csinálom-e), gyere (ilyenkor felnyújtja mindkét karját, akkor is, ha hason fekszik, nagyon aranyos), Muci (ez az ő neve, erről majd a vizsgabizottságot is fel kell világosítanunk, hogy ő így tudja), kúszunk, mászunk (akármilyen röhincsélve is játszik a terapeutájával, ezekre a szavakra elkámpicsorodik, mert tudja, hogy komoly megpróbáltatás következik). Meg biztos van még egy csomó, ami nem jut eszembe, a mama és papa nincs köztük, mert nem szoktunk így referálni magunkra, nem vagyunk azok a papás-mamás típusok.

És tegnap dévényen is meg lett dicsérve a Don, mert asszisztáltan ugyan, de mászott magától. Furcsa módon ez most nem tudott annyira lázba hozni, vagyis nem furcsa, nekem a bármilyen aszimmetrikus mozgás volt a fontos, és nagyon szépen kúszik, innentől kezdve letojom, hogy most két hónappal előbb vagy később kezd-e mászni. Amúgy kábé egy hete megtanult parkettán is kúszni, azóta nekilátott a tágabb környezete felderítésének, a hálószobában elment egészen a küszöbig, illetve pakolássza az éjjeliszekrényemet, és a dolgok nagy részét, amit levesz róla, vissza is teszi a helyére (van Czeizelnek ez a "semmiből feltörő zseni" elmélete, na szerintem itt ennek megnyilvánulását láthatjuk, mert erre a mutatványra sem én, sem a fiúm nem vagyunk képesek). Amúgy mostanában az a legnagyobb mozgásbeli probléma, hogy nem mindig jut eszébe a gyermeknek, hogy kritikusabb helyzetekben csak az egyik kezével nyúljon tárgyakért, a másikkal támaszkodjon, mert különben felborul ülésből meg állásból, és ezért mindig ott kell lenni mellette, ha ilyeneket csinál (és ezért örülök, hogy kevés olyan bútorunk van, amibe kapaszkodva egyedül is fel tudná húzni magát, úgyhogy rajtunk gyakorol).

Még just for the record megjegyezném, hogy a dévényes terapeutát (4 éves gyógytornászi képzés orvosi egyetemen + több év gyakorlat + 3éves dsgm továbbképzés), illetve a gyerekorvost is megkérdeztem a (baby björn, hóna alatt is tartó) kenguruban előre nézve ültetésről, és egyikük szerint se lesz baja tőle, sőt, Muci esetében kifejezetten ajánlott, mert a hipotónia miatt ő reflexből hátrafeszít, így viszont nem tud, hanem kénytelen normálisan tartani magát (amikor éppen nem beledől pihenve). És tudom, hogy mindenki csak jószándékból figyelmeztetett, és pl. egy olyan babát, aki bújósabb és félősebb, vagy gyengébb én se raknék háttal nekem, csak mondom, hogy nem alapértelmezetten rossz a kifelé hordozás, akinek kétségei vannak, kérdezze meg orvosát, gyógyszerészét, egyébként meg mindenki csináljon, amit akar.

Amit nem értek, az a cuminemfogás. Mucifülű finommotorikusan kifejezetten állatjól teljesít, tegnap pl. két ujjal megfogta és megvizsgálta tornán a dévényes terapeuta medálját és fülbevalóját is, anélkül, hogy kirántotta volna, meg is lett dicsérve, de általában mindennel nagyon finoman bánik. Egyáltalán nem az a rontópál típus, az egyik-dolgot-a-másikhoz-ütögetem gyakorlatot is nagyon precízen, kocogtatással abszolválja, pici cipzárokat húzogat finoman, meg mittudomén, szóval kézügyes. Viszont a cumisüveget nem és nem hajlandó megfogni, pedig vettem neki direkt ilyen kapaszkodósat, akkor derült ki, hogy képes rá, csak egyáltalán nem akarja. Na mindegy, nem akarja, hát nem akarja, pár fog múlva úgyis vége a cumizós korszaknak, a poharat meg fogja (fogná, csak nem hagyom, mert félek, hogy magára önti).

Szóval a lényeg az, hogy minden nagyon jó, minden nagyon szép, és nem rohanunk sehova, így is mindjárt itt a szülinapunk (ez nem ilyen kismamás többes szám, hanem tényleg kábé egyszerre van nekünk).

265. fejezet – önkormányzat, alvás, ebben a sorrendben

Közzétéve Szerző:
2

Na, le van adva a gyerek útlevélkérelme, merthogy sikerült egyszerre ott lennünk mindhárman az okmányirodában (bár én majdnem elszabotáltam, mert senki nem figyelmeztett, hogy nem oda kell menni, ahol időpontot kaptam, hanem az épület túlsó végébe, de senki nem szólt be a pár perc késésért), és nagyon gyorsak, továbbá kedvesek voltak, Mucival nagyon szépen bántak, plüsskengurut mutattak fotózáshoz neki, meg folyamatosan kommentálták, hogy mosolyog-e éppen. Kifelé menet meg az autónk mellett találkoztunk egy konszolidáltnak tűnő középkorú nővel lila kabátban, aki közölte velünk, hogy a fiúmnak nagyon csinos a motoroscsizmája (egyébként tényleg az), nagyon helyes a gyerekünk, és egyáltalán nem nézünk ki annyi idősnek, hogy ekkora gyerekünk legyen. Elképzelhetőnek tartom, hogy az önkormányzat alkalmazta a hölgyet hangulatjavító munkakörbe, mert a város többi részén legfeljebb azért állnak meg mellettem, hogy aprót kérjenek, és az okmányirodában sem mosolyognak ennyit, miközben serényen dolgoznak. Viszont a MÁK lebukott, összeállt a fejemben a kirakós, hogy tegnap azért fizettem be nekik illetéket másodpéldányért, mert ők nem küldik vissza hónapok óta a gyerek anyakönyvi kivonatát. Ravasz.

Muci onnantól kezdve, hogy a kezébe nyomtam a fésűt (mostanában az az egyik kedvenc játéka, hogy a szájába vesz valami hosszúkás tárgyat, és pengeti) teljesen jól elszórakoztatta magát, időnként magában beszélt.

További hírértékű információ, már a lehetőségekhez képest, hogy mióta bevetettem az ajtó becsukásának trükkjét, illetve mióta kúszik a malacfülű, azóta napközben is alszik összesen olyan négy órát részletekben (március elején-közepén szabotálni kezdte a nappali alvást). Az ok-okozati összefüggés egyelőre nem nyilvánvaló számomra.

264. fejezet – a hegyvidéki hivatalokról

Közzétéve Szerző:
16

Ma meg reggeltől görcs volt a gyomromban az okmányirodától + anyakönyvvezetőtől. Mert a Magyar Államkincstár még mindig nem küldte vissza a gyerek születési anyakönyvi kivonatát (van egy bejelentett lakcímem, ahol nem lakom, és van egy levelezési címem, ahol lakom. A MÁK konzekvensen az előbbire címzi a küldeményeit, amelyekben kivétel nélkül feltünteti a levelezési címemet is az adataim között), de tudom, addig örüljek, amíg van még családi pótlék; az útlevélhez viszont szükség van az anyakönyvi kivonatra is, úgyhogy úgy döntöttem, igénylek egy másdpéldányt.

A Hegyvidék önkormányzatának honlapjáról (Muci olyan MacLeod-fajta, pedig eredetileg vidékinek szántuk, de végül hegyvidéki lett – egyébként meg tudta-e ön, hogy a járművön született gyermekek esetében az a hely számít a születés helyének, ahol leszállnak a járműről?), szóval a Hegyvidék önkormányzatának a honlapjáról csak az derül ki, hogy az internettudatos hegyvidékiek szívesebben mulatnak Demjén Rózsi muzsikájára, mint Nick Cave-re, de még Leonard Cohennel szemben is előnyben részesítik őt, az viszont nem, hogy mikor rendel az anyakönyvvezető, úgyhogy felhívtam őket, és megállapodtunk, hogy megbeszélésünk értelmében a szükséges irataimmal, és a postahivatalban beszerzett illetékbélyegemmel szíveskedek a délután folyamán 17:30-ig megjelenni a 207-es iroda előtt, és nem kopogok.

Az objektumnál először nagyon szitkozódtam, mert csak sok lépcső volt, rámpa természetesen nem (mióta gyerekem van, rá kellett döbbenjek, hogy az országunk lépcsőkre épült), de később megenyhültem, mert kiderült, hogy én voltam a hülye, igazából van egy titkos, zegzugos járat a liftekhez az alagsoron keresztül, két ZÁRVA feliratú ajtón át, melyeknél meg kell nyomni (szabad megnyomni!) a csengőt, és akkor berregve feltárulnak, de ennek tudása csak szájhagyományon keresztül terjed. Mindegy, odafelé a Mucival azt játszottam, hogy csak viccből pattogtatom végig a lépcsőfokokon, és ő vette is a poént.

A 207-es ajtón nem kopogtam, hanem leültem előtte, és elmerengtem, honnan fogják tudni, hogy itt vagyok. Idővel kijött egy szőke hölgy a 209-esen, és azt mondta, hogy nagyon cuki a baba, mit szeretnék, úgyhogy beavattam. Akkor kijelentette, hogy segít, be se kellett mennem a batárral, adott egy űrlapot, elvitte a személyimet, két és fél perc múlva három példányban kitöltve, aláírva, iktatva úton voltam a kivonattal, és még arra is adott volna tippet, hogy mit mondjak, hogy ne kelljen illetéket fizetnem, de közöltem vele, hogy há-há, már késő, megvettem a bélyeget. Szóval minden várakozásomat felülmúlóan udvariasak és segítőkészek voltak velem, erre nem számítottam.

Utána, ha már ott voltam, gondoltam, megkeresem az okmányirodát, és időpontot kérek az útlevélhez, ekkor súgták meg a portások a titkos alagsori féregjáratot (mondjuk még több pontot osztanék nekik, ha odafelé nem csak elismerően nézték volna a mutatványunkat, hanem segítenek feljönni a lépcsőn, de biztos kötelező a posztjukon maradniuk, ha esetleg jönnek az oroszok, vagy valami). Az okmányirodában kiderült, hogy az időpontkéréshez is sorszámot kell húzni, aminek azóta sem látom értelmét, de mindannyiunk szerencséjére még azelőtt sorra kerültem, hogy lejárt volna a parkolójegyem. Akkor viszont kiderült, hogy nem az “időpontkérés az okmányirodába” vagy hasonló értelmű gombot kellett volna a sorszámhoz megnyomnom, hanem az “útlevéligénylés”-t, bármennyire is nem az volt a szándékom pillanatnyilag, de Muci mosolygott és cuppogott, úgyhogy a nénik elintézték, nyomtak nekem új gombot, átvezettek az ötös ablakhoz, felajánlották, hogy ültessem a gyereket a pultra, meg minden. A gyerek egyébként egészen jól tűrte az egészet, csak amikor kérdezték a nevét, akkor lett egy kicsit ideges (éppen kivettem a kezéből a tollat), és közölte mindenkivel, hogy nemnemnemnemNEM! Ezzel nagy sikert aratott, nevettek, ő is nevetett (neki mindegy, hogy min, csak nevessünk), azután szerencsére szabadultunk, mielőtt még sikerült volna nyálával borítania az egész helyiséget.

Hát ez történt ma.

137. fejezet – arról, hogy a vatera legalább működik

Közzétéve Szerző:
13

Mondom én, hogy a malac minőségi ugráson ment át,szemmel láthatóan ügyesebb volt már hétvégén is, csak akkor valahogy nem került sor arra, hogy berakjuk a tornatermébe (általában fogdosta valaki a babát és csókolgatta, vagy hagytuk aludni), viszont kedden leraktam játszani, és baba azon nyomban Megcsapta a Zenélő Macskát, amit addig el sem ért. Ezt még kétszer megcsinálta eredményesen, úgyhogy nem véletlen volt (pedig komplex mozdulat, meg kell tekerni a macsek alján a golyót, csak akkor zenél).

Azóta már levateráztam neki egy téli játszóteret is, Baby Fehn (az ilyen plüssaddiktokat, mint én, nem lenne szabad fehnközelbe engedni, a brendonban alig lehet elrángatni mellőlük). Ábra:

A malac disztinkciós képességeinek finomodására utal az is, hogy engem mostanában már táplálékforrásként kezel, vagyis ha meglát, akkor tátog, ha nem veszem a lapot, akkor üvölt is hozzá. Az apjával nem így bánik, hanem játszik vele (artikulálatlan hangokat adnak ki magukból, és fogdossák egymás arcát). A fiúm szülinapjára megkapta tőlem a keresztapa összest, a második részig már meg is néztük, azóta a gyerek neve Don Malac. És olyan is.

Újdonság még, hogy legutóbb fürdés közben nem hisztizett be a mellem miatt, hanem úszkált ügyesen, ugyanis nem szálltam be vele (soronkívüli mosdás volt, lehányta magát), hanem csak beraktam a vízbe, Zorcsi pedig nagyon élvezte, hogy övé az egész kád, és vidámakat tempózott. Függőlegesen valamiért nem szeret kádazni, de hanyatt tök jól elvan.

Én mindez alatt egyébként igyekszem a magyar bürokrácia útvesztőiben eligazodni, a kálváriám kezdődött ott, hogy nincs olyan rubrika, hogy én június 3-án szülök, ugyanakkor aznap még dolgozom is, hosszan leveleztünk a megoldás végett az illetékes szervvel. Végül az lett, hogy írjam be a harmadiki szülést, és elbírálják, és most nemrég meg is kaptam a határozatot, hogy harmadikára nem kapok tgyást. Ez csupán két hónappal hosszabbította meg a procedúrát, nem beszélve az esőerdők ritkításáról. De még nincs lezárva az ügy, mert írtak, hogy ők úgy tudják, négy éve beszüntettem az egyetemre járást matek szakon, de küldjek erről egy hivatalos végzést, mert különben izé. Nem tudom, hogy mi van különben, mert három éve bejelentetten dolgozom, fizetik utánam a TB-t, most mi van, ha közben titokban egyetemre is járok? Mindegy, ez az OEP volt, de az Államkincstár se marad le tőlük (mert ugye természetesen nem egy helyre kell folyamodni a támogatásokért), mert nekik összeszedtem kismillió papírt, elment velük a megbízottam, majd üres kézzel tért vissza, mondván, hogy a TAJ-kártyám még kell nekik. A TAJ-kártyám sajnos el van veszve (úgy tíz éve, ilyen gyakran van dolgom az állami egészségüggyel), egyrészt ez eddig senkit nem zavart, mert tudtam a számát, másrészt meg az anyasági segély + csp ún. alanyi jogon járó támogatások, mi közük a TAJ-számomhoz? Harmadrészt fénymásolatban is elég nekik a kártya, szóval nem értem, hogy akkor ha beírom a számát, az miért nem jó, de ők tudják.

Ezeket meg szoktam beszélni a malaccal, miközben pakolgatok körülötte, mire ő jelzi felém, hogy a világ sokkal szebb lenne, ha esetleg adnék neki most kivételesen soron kívül is egy kis tápszert, így vagyunk mi el békében.

27. fejezet – a sürgősségi tinédzserambulanciáról

Közzétéve Szerző:
Hozzászólás

Már napok óta rettegtem az AFP-től, de ma a legszélsőségesebb számítások szerint is betöltöttem a 16 hetet, úgyhogy nem volt mit tenni, de megszületett bennem a döntés, hogy én többet a büdös életben nem szándékozom igénybevenni az "ingyenes" magyar egészségügy szolgáltatásait.

Korán keltem, úgyhogy – miután mintegy egy óra húsz perc alatt sikerült megtennem a 12 kilométeres utat ahhoz a kórházhoz, ahova tartozom – nyolcra már ott is voltam (kilencig van labor), evés nélkül, pisit tartogatva (nem lehetett mentett vizeletet vinni, mert csak, és csak a reggeli első jó). A Szt. János kórház honlapján ugyan nincs szó az eljárásról, de hearsay alapján tudtam, hogy AFP-vel nem a nagy laborba kell menni, hanem a nőgyógyászat épületébe ("balra a negyedik" egy kaotikus elrendezésű telepen) valahova, beutaló nélkül. A konkrét lokációról egy fehérköpenyes orvossal konzultáltam (portás híján), aki először is megkérdezte, hogy biztos vagyok-e a 16. hétben, majd tájékoztatott, hogy a sürgősségi tinédzserambulancia feliratot kell keresnem, de biztos vagyok-e abban, hogy megvan a 16 hét.

A sürgősségi tinédzserambulancián ("belépés érkezési sorrendben") egy órát várakoztam állva (több pasi ücsörgött körülöttem, és igaz, hogy karcsúsított szabású a kabátom és nincs benne hasam, de csak nem gondolták, hogy viccből járok a sürgősségi tinédzserambulanciára kora hajnalban), éhomra, pisiletlenül egy szűk, hasakkal teli kis fülledt váróban, majd kilenc körül betereltek a csapolóhelyiségbe, és lecsesztek, hogy miért nem jöttem hamarabb, mindjárt viszik a vért, ezt így nem lehet. Szerencsére sikerült megegyeznünk abban, hogy majd én utánuk viszem a saját véremet sk, viszont ekkor kiderült, hogy nem tudom azt az irányítószámot, ahova vinni fogom a gyereket, és így nem adhatok vért, de szerencsére telefonos segítséggel végül megoldottuk. Megtorlásul két ampullával többet vettek le tőlem, mint kellett volna, mert a csajszi véletlenül két kitöltetlennel kezdte, nem azokkal, amikre ráírtam a nevem (TAJ-számom, stb), majd a kezembe nyomott egy kémcsövet, hogy pisiljek bele, de az első sugár menjen a vécébe, csak a második a csőbe, amiből közben ne szóródjon ki a por, és a tetejét tartsam sterilen, mindezt egy összevizelt ülőkés mosdóban, ahol nincs vécépapír, de megoldottam. Ezt követően már csak azt kellett megtudnom, hova is vigyem pontosan a testnedveimet, ott már szerencsére csak 20 percet kellett várnom, de utána kegyet gyakoroltattak és soron kívül leadhattam a mindent.

Ja, és az autónál értesültem róla, hogy megbüntettek tilosban parkolásért, és igen, figyelhettem volna, de ki gondolta volna, hogy egy kórház előtt fizetőparkoló van.

23. fejezet – a bürokráciáról

Közzétéve Szerző:
12

Voltam tegnap védőnőnél, aki rögvest megalapozta a hangulatunkat azzal, hogy bálnatestemre pillantva megjegyezte, misz. nagyon kis karcsú vagyok a 14. héthez képest. Utána jött a nehéz része, én vagyok ugyanis a problémás páciens, aki 1. otthon felejti az orvosi beutalót, 2. nincs TAJ kártyája, bár a számát tudja, 3. zűrösek az adatai. A 3. pont jóvoltából egész hosszan elbeszélgettünk arról, hogy egyrészt mi ez a dolog, hogy (A) helyre vagyok bejelentve (szülők címe), (B) helyen lakom (Igornál), ugyanakkor a (C) helyen területileg illetékes védőnőnél kopogtatok (oda fogjuk vinni a gyereket), de (D) helyen fogok szülni (magánkórház), ráadásul a sors szeszélyes játékaképpen ez a négy földrajzi pont három különböző településen van; másrészt közölte velem a védőnő, amit a taxisok is szoktak, hogy a (C) jelzésű hely utcája nem létezik, mondjuk tényleg olyan neve van, mintha nem létezne, de érdekes módon a szomszédos, szintén bizarr hangzású Csuklyáspatkány és Mumus utcákat mindenki elfogadja, csak a miénk esik kívül az emberi megismerés határain. Mindegy, kinéztük a listából, hogy van ilyen, és tényleg oda tartozik a cím, szóval felmenttettem.

A következő nemegyértelmű rész a családi állapot volt. Ugye, megegyezésünk értelmében, ha jól emlékszem, élettársi viszonyban vagyunk, ugyanakkor nem együtt élünk, de amikor a védőnő tett egy óvatos megjegyzést abba az irányba, hogy talán nem közvetlenül a szülés előtt kellene összeköltöznünk, szokjuk egymást, akkor kicsúszott a számon, hogy ja, az nem gond, éltünk már együtt. Ekkor már kezdtem bánni, hogy nem azt mondtam, hogy teccik tudni, a Kovács, a műszaki igazgató úr csinyáta nekem a bubát, de aztán megállapodtunk, hogy az a lényeg, hogy mindketten nagyon várjuk a gyereket, satöbbi. A gyerek apja nevét szerencsére (kis gondolkozás után) tudtam, ezzel már majdnem sikerült meggyőznöm, de amikor rákérdeztem, hogy faxon lehet-e apasági nyilatkozatot tenni, akkor mintha megint gyanú ébredt volna a tekintetében, pedig én tényleg csak a praktikum miatt érdeklődtem.

Aztán megállapodtunk még a terhesbugyiban, meg az Istenhegyi géndignosztikában, illetve kaptam némi spamet, majd átlibegtem 14 heteshez képest szerváltestemmel a szomszédos körzetihez átjelentkezni oda; ott megkérdezték, hogy biztos-e, hogy terhes vagyok, lefutottuk ezt a szokásos, "a bizarr nevű utcám nem létezik" kört, tisztáztuk, hogy egyrészt nincs TAJ kártyám, de a számát tudom, másrészt nem áll módomban odaadni a kiskönyvemet, mert azt a védőnő addig nem adhatja ki, amíg el nem viszem neki az otthonfelejtett orvosi beutalót, szóval aránylag hatékony voltam, bár az is lehet, hogy már megy körbe a szóbeszéd arra, miszerint egy kitalált utcában lakó, kitalált apától kitalált terhes, borderline-os csaj pusztít a környéken, kérjük, ne ingereljék.