Mondom én, hogy a malac minőségi ugráson ment át,szemmel láthatóan ügyesebb volt már hétvégén is, csak akkor valahogy nem került sor arra, hogy berakjuk a tornatermébe (általában fogdosta valaki a babát és csókolgatta, vagy hagytuk aludni), viszont kedden leraktam játszani, és baba azon nyomban Megcsapta a Zenélő Macskát, amit addig el sem ért. Ezt még kétszer megcsinálta eredményesen, úgyhogy nem véletlen volt (pedig komplex mozdulat, meg kell tekerni a macsek alján a golyót, csak akkor zenél).
Azóta már levateráztam neki egy téli játszóteret is, Baby Fehn (az ilyen plüssaddiktokat, mint én, nem lenne szabad fehnközelbe engedni, a brendonban alig lehet elrángatni mellőlük). Ábra:
A malac disztinkciós képességeinek finomodására utal az is, hogy engem mostanában már táplálékforrásként kezel, vagyis ha meglát, akkor tátog, ha nem veszem a lapot, akkor üvölt is hozzá. Az apjával nem így bánik, hanem játszik vele (artikulálatlan hangokat adnak ki magukból, és fogdossák egymás arcát). A fiúm szülinapjára megkapta tőlem a keresztapa összest, a második részig már meg is néztük, azóta a gyerek neve Don Malac. És olyan is.
Újdonság még, hogy legutóbb fürdés közben nem hisztizett be a mellem miatt, hanem úszkált ügyesen, ugyanis nem szálltam be vele (soronkívüli mosdás volt, lehányta magát), hanem csak beraktam a vízbe, Zorcsi pedig nagyon élvezte, hogy övé az egész kád, és vidámakat tempózott. Függőlegesen valamiért nem szeret kádazni, de hanyatt tök jól elvan.
Én mindez alatt egyébként igyekszem a magyar bürokrácia útvesztőiben eligazodni, a kálváriám kezdődött ott, hogy nincs olyan rubrika, hogy én június 3-án szülök, ugyanakkor aznap még dolgozom is, hosszan leveleztünk a megoldás végett az illetékes szervvel. Végül az lett, hogy írjam be a harmadiki szülést, és elbírálják, és most nemrég meg is kaptam a határozatot, hogy harmadikára nem kapok tgyást. Ez csupán két hónappal hosszabbította meg a procedúrát, nem beszélve az esőerdők ritkításáról. De még nincs lezárva az ügy, mert írtak, hogy ők úgy tudják, négy éve beszüntettem az egyetemre járást matek szakon, de küldjek erről egy hivatalos végzést, mert különben izé. Nem tudom, hogy mi van különben, mert három éve bejelentetten dolgozom, fizetik utánam a TB-t, most mi van, ha közben titokban egyetemre is járok? Mindegy, ez az OEP volt, de az Államkincstár se marad le tőlük (mert ugye természetesen nem egy helyre kell folyamodni a támogatásokért), mert nekik összeszedtem kismillió papírt, elment velük a megbízottam, majd üres kézzel tért vissza, mondván, hogy a TAJ-kártyám még kell nekik. A TAJ-kártyám sajnos el van veszve (úgy tíz éve, ilyen gyakran van dolgom az állami egészségüggyel), egyrészt ez eddig senkit nem zavart, mert tudtam a számát, másrészt meg az anyasági segély + csp ún. alanyi jogon járó támogatások, mi közük a TAJ-számomhoz? Harmadrészt fénymásolatban is elég nekik a kártya, szóval nem értem, hogy akkor ha beírom a számát, az miért nem jó, de ők tudják.
Ezeket meg szoktam beszélni a malaccal, miközben pakolgatok körülötte, mire ő jelzi felém, hogy a világ sokkal szebb lenne, ha esetleg adnék neki most kivételesen soron kívül is egy kis tápszert, így vagyunk mi el békében.
Én is visszajáró vendég vagyok az OEP-nél, úgylátszik ezt szeretik a kedves ügyintézők.
Don Malacon hangosan felröhögtem, úgyhogy most kommentelnem is muszáj 🙂
nekem a téli plüssizé tetszik nagyon.
Csak nézem, hogyan is fejlődik a kis Dani/Zoárd – eszméletlen! 🙂
Hurcibáljátok sokat, emelgessétek, táncikáljatok vele kézben, dobjátok fel a levegőbe, görgessétek, üljetek fel vele körhintára… nem is tudod, hogy ez a sok helyváltoztató póz menyire jó hatással lesz később a szenzomotoros mozgásfejlődésésre…
http://okosito.torna.googlepages.com/ayres
Figyelmedbe ajánlom.
És megint kösz a szórakoztató élménybeszámolóért, igazi tehetség vagy.
Fiúd nem szokta etetni Don Malacot? Vagy nem zavarjátok inkább össze evvel? 🙂
Dokumentum ország… hivatalnok hegyek…
soha nem értettem… főleg, hogy már minden kórházban van nem csak számítógép, hanem Internet is…
az én logikám szerint: megszületik egy gyerek… és él… adatait felviszik a számítógépre… egy ENTER, és az összes “népművészeti edény” (értsd: köcsög) állami intézmény és az ottani ügyintéző, ahonnan állampolgári jogon jár minden dokumentum, segély, támogatás, megkapja… NET-en keresztül… kitölti, iktatja, fekteti, táblázza… vagy megeszi tízóraira… aztán nyom egy ENTER-t… és postázza, utalja, elküldi, vagy galambra köti… a leendő állampolgár törvényes képviselője megkapja… és tudja használni…
igaz, ha így működne az adminisztráció, akkor lenne még vagy 15000 munkanélküli…
én nem szoktam rosszat álmodni, de a rémálmaim közé tartozik, amikor a koraszülött srácom, és a kórházban fekvő súlyos beteg nejem papírjait, segélyeit… állampolgári, alanyi jogon járó (törvény szerinti)… egyéb dolgait intéztem… (pl. miért tartott 3 napig egy születési anyakönyvi kivonat kiállítása, miért kellett 8!! órát sorban várakoznom, hogy a CSP-t, és az anyasági segélyt elintézzem))…
egyszerűen az én kis paraszti eszembe nem fér bele…
nem tudom felfogni, hogy miért kell több irányból beszerzett dokumentummal igazolnom, hogy élek, hogy született egy gyerekem, hogy van lyuk ott ahol másnak is…
aztán MEGIGÉNYELNEM azt, ami törvény szerint jár egy állampolgárnak… alanyi jogon…
milyen sok haja van már!
igen divi a téli játszótere malacnak
jézusom… még jó, h szülni engedtek anélkül, h bemutasd az összes papírt… sztem ez azért lehet, mert nekünk nincs esőerdőnk, és irigyek vagyunk… brrrrrrrr
a levegőbe dobálás mellé olvass fel neki rendszeresen az emberi játszmákból is, fejlődjön az a gyerek.
Ezt a Kicsi Malacot úgy össze-vissza tudnám puszilgati! Bocs anyuci, de egyszerűen ilyen érzéseket generál:)
🙂 igen, ez a mikor szült, minek és még mindig főiskolás??? hanemakkor papír róla? szóval ez meglepő, de van 🙂 sőt, nekem minden ki-ba lépős munkáspapíromat is kellett vinnem, plusz nagyon megizzadt a néni, mikor kiderült, hogy még vállakozó is vagyok ám, de csak mellékállásban, de volt vmikor 20napom munkaközi életemben, mikor főállásúnak kell tekinteni, de azután is fizettem ám és akkor…szóval NEM egyszerű 🙂 TAJ másolatot meg a nagyonbuta painttel is lehet hamisítani ;D
Bürokrácia… neee, inkább a kis Don Malac:)). Mennyit nőtt!!!