4. hónap kategória bejegyzései

140. fejezet – arról, mit jelent Zé számára az anyja

Közzétéve Szerző:
12

Kétségkívül bebizonyosodott, hogy a malac pontosan el tud minket különíteni funkció szempontjából az életében. Tegnap elmentem ugyanis kocsmába, és kettesben hagytam őket, majd nagyjából öt órával később hazaértem. Bevetettem magam a fürdőszobába, és fogmosás közben éktelen ordítás hangzott fel, ami nem is csillapult, amíg enni nem adtam a kisebbik fiúnak. A fiúm meg elmesélte utólag, hogy a malac arcán angyali kifejezéssel szendergett végig, amíg nem voltam, vagyis egyszer pár percre felnyöfögött, de mire meleg lett a kajája, simán visszaaludt. Ezt megelőzően egész délután azt játszottuk, hogy ő egy éhező számkivetett, aki napok óta nem evett, és csak véletlenül néz ki úgy, mint akinek egy-egy fél alma van a pofazacskójában.

Szóval az a helyzet, hogy mostanra összeállt benne a kép, hogy apa nem tud gyereket etetni, ezért nem is érdemes őt háborgatni ezzel, viszont behangolta rám a riasztókészülékét, nehogy csak úgy eléldegéljünk egymás mellett mi kettecskén, hanem foglaljuk el magunkat minőségi együttléttel minden együtt töltött pillanatban, és mi is lehetne meghatóbb és jövőbemutatóbb látvány egy kisdedet etető édesanyánál. Hogy tudjam mihez tartani magam, éjszaka nagyjából kétóránként elő kellett vele adnom ezt a performanszot (minek következtében többször majdnem papírt ragadtam, hogy megtervezzem a chipie megálmodta gyerek-altatópiszoly prototípusát).

Egyelőre viszont 1:0 a gyerek javára.

139. fejezet – alvás előtt gyorsan

Közzétéve Szerző:
7

Malac éjszaka aludt ugyan 8 órát, ma délután 14:57 óta viszont üvölt, mint a fába szorult féreg, és nagyjából 2 óránként enni akar (azaz 15 percenként akar, de csak két óránként kap, mert kegyetlen szülők vagyunk). Ezt a magatartást csak arra az időre függesztette fel, amíg kipróbáltuk a kengurut (azt is vaterán lőttem, újszerűnek mondott baby björn, és tényleg újszerű (farmervászon, és cseppet sem kopott), a csajszi is nagyon rendes volt, aki árulta, rögtön feladta postán, még mielőtt az utalás átment volna. Amúgy a kínálatát megnézve arra tippelnék, hogy külföldön olcsón megveszi, itthon meg neten egyenként eladja, a másik lehetőség, hogy ötös ikrei vannak, mindegyiknek külön hordozója volt, és egyikük sem használta semennyit sem, mindenesetre érdemes nála vásárolni), szóval kipróbáltuk a kengurut, rögtön advanced üzemmódra kapcsolva, malac ugyanis nem az a bújós fajta, sokkal inkább kíváncsi, és szereti, ha mozgatni tudja a végtagjait, szóval öt perc után inkább arccal előre raktam vissza. Ezen egy kicsit el is búsultam, hogy lám-lám, a malac nem bújós, nincs már rám szüksége, de azután észrevettem, hogy azért pár másodpercenként felsandít rám oldalról, és akkor helyreállt a világrend. Ja, meg fürdetés előtt, amikor lerakom a fürdőszobaszőnyegre, amíg beállítom a vízhőmérsékletet, mindig vadul a nadrágszáramba kapaszkodik, az a biztos.

És kiderült, hogy megismeri a fiúmat, ma a tesco food courtjában hanyatt játszott az ölemben, egyszer csak nagyon elbámult a vállam fölé, és egy pillanattal később megjelent a fiúm a látómezőmben. A többi közeli embert egyáltalán nem bámulta így.

És vigyorgott is ma, amikor a fiúm hiszti közben megcsiklandozta, erről fogalmunk sincs, hogy honnan tudja, hogy kell csikisnek lenni, de valahogy rájött.

Ja, és nagy performanszot nyomtak ma le a zsiráffal, fel akartam venni, milyen aranyosan simogatja, meg gügyög neki, és valószínűleg észrevették, hogy videózom őket, mert Zorcsi másfél perc alatt magára rángatta a zsiráfot, és a nyakát kezdte marcangolni, ilyet se előtte, se azóta nem csinált, de például mosolyogni is a fényképezőgépnek mosolygott először, nagyon előzékeny gyerek.

137. fejezet – arról, hogy a vatera legalább működik

Közzétéve Szerző:
13

Mondom én, hogy a malac minőségi ugráson ment át,szemmel láthatóan ügyesebb volt már hétvégén is, csak akkor valahogy nem került sor arra, hogy berakjuk a tornatermébe (általában fogdosta valaki a babát és csókolgatta, vagy hagytuk aludni), viszont kedden leraktam játszani, és baba azon nyomban Megcsapta a Zenélő Macskát, amit addig el sem ért. Ezt még kétszer megcsinálta eredményesen, úgyhogy nem véletlen volt (pedig komplex mozdulat, meg kell tekerni a macsek alján a golyót, csak akkor zenél).

Azóta már levateráztam neki egy téli játszóteret is, Baby Fehn (az ilyen plüssaddiktokat, mint én, nem lenne szabad fehnközelbe engedni, a brendonban alig lehet elrángatni mellőlük). Ábra:

A malac disztinkciós képességeinek finomodására utal az is, hogy engem mostanában már táplálékforrásként kezel, vagyis ha meglát, akkor tátog, ha nem veszem a lapot, akkor üvölt is hozzá. Az apjával nem így bánik, hanem játszik vele (artikulálatlan hangokat adnak ki magukból, és fogdossák egymás arcát). A fiúm szülinapjára megkapta tőlem a keresztapa összest, a második részig már meg is néztük, azóta a gyerek neve Don Malac. És olyan is.

Újdonság még, hogy legutóbb fürdés közben nem hisztizett be a mellem miatt, hanem úszkált ügyesen, ugyanis nem szálltam be vele (soronkívüli mosdás volt, lehányta magát), hanem csak beraktam a vízbe, Zorcsi pedig nagyon élvezte, hogy övé az egész kád, és vidámakat tempózott. Függőlegesen valamiért nem szeret kádazni, de hanyatt tök jól elvan.

Én mindez alatt egyébként igyekszem a magyar bürokrácia útvesztőiben eligazodni, a kálváriám kezdődött ott, hogy nincs olyan rubrika, hogy én június 3-án szülök, ugyanakkor aznap még dolgozom is, hosszan leveleztünk a megoldás végett az illetékes szervvel. Végül az lett, hogy írjam be a harmadiki szülést, és elbírálják, és most nemrég meg is kaptam a határozatot, hogy harmadikára nem kapok tgyást. Ez csupán két hónappal hosszabbította meg a procedúrát, nem beszélve az esőerdők ritkításáról. De még nincs lezárva az ügy, mert írtak, hogy ők úgy tudják, négy éve beszüntettem az egyetemre járást matek szakon, de küldjek erről egy hivatalos végzést, mert különben izé. Nem tudom, hogy mi van különben, mert három éve bejelentetten dolgozom, fizetik utánam a TB-t, most mi van, ha közben titokban egyetemre is járok? Mindegy, ez az OEP volt, de az Államkincstár se marad le tőlük (mert ugye természetesen nem egy helyre kell folyamodni a támogatásokért), mert nekik összeszedtem kismillió papírt, elment velük a megbízottam, majd üres kézzel tért vissza, mondván, hogy a TAJ-kártyám még kell nekik. A TAJ-kártyám sajnos el van veszve (úgy tíz éve, ilyen gyakran van dolgom az állami egészségüggyel), egyrészt ez eddig senkit nem zavart, mert tudtam a számát, másrészt meg az anyasági segély + csp ún. alanyi jogon járó támogatások, mi közük a TAJ-számomhoz? Harmadrészt fénymásolatban is elég nekik a kártya, szóval nem értem, hogy akkor ha beírom a számát, az miért nem jó, de ők tudják.

Ezeket meg szoktam beszélni a malaccal, miközben pakolgatok körülötte, mire ő jelzi felém, hogy a világ sokkal szebb lenne, ha esetleg adnék neki most kivételesen soron kívül is egy kis tápszert, így vagyunk mi el békében.

136. fejezet – két kérés között mindenféléről

Közzétéve Szerző:
27

Malac hirtelen minőségi változáson ment keresztül, eddig is tökéletes és minden körülmények között lenyűgöző személyiség volt ugyan, de most úgy tökéletes, hogy megtartja a fejét függőlegesen és 45 fokban, különösen, ha motiváljuk, például a lépcsőn vagyunk vele. A lépcső olyan, hogy kétoldalt fehér fal, felül fehér plafon, alul szürke lépcső, semmi más, a gyerek meg valószínűleg kifinomultan minimalista ízlésű, mert számára ez a világ legérdekfeszítőbb látványa, a legvehemensebb ordítást is abbahagyja a lépcsőn, hogy tátott szájjal bámuljon körbe-körbe. Mi se értjük.

Ja, és mostanában evés közben az arcomat cirógatja (érti a pozitív visszajelzés fontosságát), nagyon megható, továbbá simán megfogja és ledobja a nejlonzacskót a kanapéról, tisztára finommotoros (ellentétben a fiúmmal, aki kemény motoros (bocsánat, késő van)).

Szóval kezd felnőni, ennek kapcsán segítségre lenne szükségem, mert most már bármelyik nap arra ébredhetek, hogy felkel, és azt mondja, szeretné elolvasni a Veszedelem az ősvilágból c. könyvet Tőke Pétertől, márpedig az én példányom és a fiúmé és eltűnt a történelem forgatagában, antikváriumokban pedig nem kapható, úgyhogy ha megvan valakinek, és hajlandó az illető reális összeg ellenében nekünk adni, akkor jelentkezzen, legyen szíves. A többi nélkülözhetetlen darabot már beszereztük a malacnak, beleértve az érdekesebb Búvár zsebkönyveket, az Oroszlánszívű testvéreket, a trilobitás könyvet, és egy Sven Nordqvist könyvet is (a többi, nagyjából 50 mellett, a gyereknek lassan több könyve van, mint a fiúmnak, és ez nem költői túlzás), szóval már csak olvasni kellene megtanítani.

A másik gyerekünk is kezd felnőni, mármint a fiúmé, de lassan kezd olyan lenni, mintha az enyém lenne, múlt hétvégén például tisztára bepánikoltam a hatosztályos említésére. Mármint, hogy jövőre felvételizik hatosztályosba, és az apja nem ért az oktatási rendszerhez, az anyja se, ráadásul egyikük sem ér rá ezzel foglalkozni, és úristen, még nem vették a törteket sem, hogy fogják így felvenni az Apáczaiba (mert minimum oda kell járnia, punktum, migyerekünk). Úgyhogy a héten valami idegőrlő mennyiségű középiskolának megnéztem az animált gifekkel ékes honlapját, kiválogattam a szóba jöhetőket (a gyerek fogorvos akar lenni, magyarázata szerint azért, mert azzal sokat lehet keresni, viszont nem kell sokat dolgozni, hiába, apja lánya, praktikus gondolkozású, szóval olyan suli kell, ahol van biológia szak), letöltöttem egy csomó felvételi tesztsort, vettem egy csomó felvételi felkészítő könyvet, összeállítottam egy tantervet (ilyenkor tök praktikus, hogy matek szakra is jártam, meg magyarból is jó voltam, már nem éltem hiába), és keményen nyomni fogjuk minden második hétvégén. Meg a számítógépet is meg kell tanulnia, mert egyáltalán nem ért hozzá, meg angolul is meg kell tanulnia, mert mi itthon minden filmet eredeti nyelven nézünk, max angol felirattal, a könyveink nagy része is angolul van (Tőke Péteren kívül, de az, mint említettem, nincs meg), szóval nyelvi környezet vagyunk.

Szerintem a fiúmra is hatással volt az infarktusközeli állapotom a továbbtanulást illetően, mert hétvégén tett valami utalást a kerítésfestéssel kapcsolatban (ja, hogy fizettetnünk kéne azért, hogy mások vigyázhassanak a gyerekünkre, mert tolongtak éppen), majd megkérdezte a nagylányt, hogy olvasta-e a Tom Sawyert, és a nemleges válaszra összevonta a szemöldökét, szerintem ekkor esett le neki, hogy milyen súlyos a helyzet. De nem baj, kemények vagyunk, és ha arra sikerült rávenni a gyereket, hogy vágassa le a derékig érő haját (töredezett már, és jobban áll neki a rövid), úgy, hogy még tetszik is neki, akkor egy éven belül sikerülni fog akár a törteket is megtanítani, meg a földrajzi nevek helyesírását, illetve az önálló vélemény kialakítását. Amellyel egyébként úgy jártam, hogy nagyon meg, mert addig nyaggattam a gyereket, hogy találjon magának hobbit, amíg ki nem nyögte, hogy ő igazából ház-makettet szeretne összeragasztgatni fából, ami viszont, mint kiderült, kereskedelmi forgalomban sajnos egyszerűen nem létezik (a harcihelikopter-makettekből viszont kezdek expert lenni, álmomból felébresztve is tudnék három helyet mondani, ahol kapni lehet), szóval akinek van ötlete, hol lehet ilyet, az jelentkezzen. Eddig ez a legközelebbi találat, és tetszik is, csak kicsit drága így ünnepen kívülre.

Tesók:

135. fejezet – egy újabb izgalmas, eseményekkel teli nap

Közzétéve Szerző:
22

A közelmúltban találtam végre egy normális programot, ami bármilyen képből csinál keresztszemes mintát (és kilistázza a színkódokat mindenféle fonaltípusra), úgyhogy a tegnapi napom nagy részét keresztszemes hímzéssel töltöttem. Ez azért lényeges, mert mindig így képzeltem el magam, hogy amikor terhes leszek meg kisbabás, akkor otthon ülök és hímezgetek, csak eddig nem nyílt rá esély, annyi volt a munkám, meg igazából most is annyi, de azért ezt az egy napot engedélyeztem magamnak, szóval most már ez is letudva. Kép sajnos nem készült.

Malacon én már nem tudok kiigazodni, rejtély ő nekem, tegnap napközben egész nap dödögött meg visítozott, megpróbáltam lerakni a mózesbe, de még egy óra múlva is nyomta a szövegét felháborodottan (nagy találmány a légzésfigyelő adóvevője, ennek segítségével sikerült megdöntenem a kvantumelméleti törvényt, hogy a megfigyelés már magában megváltoztatja a megfigyelt dolog tulajdonságait, szóval anélkül hallgathatom a földszintről, mi van a gyerekkel, hogy felverném őt eközben a jelenlétemmel), akkor levittem, applikáltam kis testét a játszószőnyegre, és ott egész békésen elvolt, már amennyiben közvetlenül mellette ültem a hímzésemmel, különben sikított.

Aztán a késő délutáni kaja után sem volt hajlandó nyugovóra térni, úgyhogy gondoltam, megfürdünk (ez azért többes szám, mert tényleg együtt szoktunk), és ezúttal ez komoly harc volt, mert Zé meglátta a mellem, és gondolta is, hogy ezzel az információval kezdeni kellene valamit, úgyhogy dühödten pattogott a mellkasomon hason fekve, olyan cici után kutatva, amiből szopni is lehet, és ezen egyre jobban felhergelte magát, mert ilyenem nincs, és pár perc alatt tisztára olyan lett, mint egy őrjöngő cápával keresztezett támadó kobra, én meg eközben a fél kezemmel próbáltam úgy tartani, hogy se vízbe ne kerüljön az arca, se oda ne vágja a fejét a kád széléhez, a másik kezemmel pedig igyekeztem lemosdatni (mosdatókrém bedörzsöl, lemos). Szerintem nagyszerű anya vagyok, és helyén vannak a prioritásaim, mert a gyerek ugyan néhol mosatlan maradt, viszont sehol nem fulladt meg.

Nem tudom, mennyire jön át, hogy igazából büszke vagyok, amiért kezd kinyílni és önálló akaratot fejleszteni a malac, de így van.

Azután megjött az apja, malac persze rögtön édesen gügyögő kis mintagyerekké változott, mint ilyenkor mindig, majd családilag eltávoztunk a boltba pelenkáért. Otthon aztán az apja mondta, hogy leteszi a gyereket, gondoltam jó, milyen aranyos, azután még elvoltunk ezzel-azzal, majd váratlanul elaludtam, és hajnali egykor ébredtem arra, hogy még mindig nem bőg a malac, hogy éhes. Akkor megnéztem, és édesdeden aludt, de muszáj volt röhögni meg fotózni, mert amikor én lefektetem, akkor levetkőztetem kezeslábasra, gondosan elrendezem a légzésfigyelő felett, körétekerem a puha takarót, arra lazábban rá jön a könnyű nyári pléd, a tetejére a kék kockás macis huzat ellen, odarakom a kis kezéhez a morzsolgatós macit, jóéjtpuszi, szunya, ehhez képest a fiúm kabátostul bevágta a mózesbe, a takarói összegyűrve, lábacskák rájuk felpolcolva, amit csak azért láttam, mert a gyereken keresztbe lazán át volt vetve a kocsipléd, más semmi, abból is alul-felül kilógott, malac meg nagy büszkén, olyan “mi, férfiak, így alszunk” arckifejezéssel ott szuszogott az egész közepén. Ábra:

zoard047

Fent maradtam, hátha mindjárt ébred, de nem, este 9-től reggel 4-ig aludt, mint a bunda, majd 10-ig megint, lehet, hogy gyermekgondozási-tanfolyamot kellene indítania a fiúmnak, mert valamit nagyon tud.

133. fejezet – a démonokról, meg egyéb démonokról

Közzétéve Szerző:
20

MintaMalac a hétvégére visongó izévé változott (ld. banshee), ami
folyamatosan enni akar (de tényleg, ha a szokásos adagjának a
kétszerese után nem kapott elég gyorsan még egyet, akkor úgy üvöltött,
mint…erre nincs hasonlat), azután az apja befűtött a légkondival
(kicsit függők vagyunk), azóta béke van és nyugalom, malac
lecsillapodott, és komoly megfontolás után úgy döntött, lassíthat egy
kicsit a téli fókaréteg megnövesztésének tempóján.

Itt volt egyébként tegnap a balrog is, és többek közt megjegyezte, milyen látványos harmónia van köztünk a malaccal, hát ez részben annak is volt köszönhető, hogy a párórás látogatás alatt malac magyjából fél liter tápszert elfogyasztott, ilyenkor ő mindig nagyon harmonikus. Egyébként kedvesen viselkedett, mint mindig mindenkivel (mármint a malac).

Ami a legújabb beszerzéseket illeti, a komoly nagygyerek kapott orrszívót (hosszas latolgatás [~2,5p] után a konnektoros mellett döntöttünk, hogy ne kelljen porszívóval rohangálni mindig fel-le, meg útközben is szívhassunk), szerencsére nem fél tőle, csak nagyon koncentrál aktus közben, viszont ez egy háromkezes mutatvány (eggyel stabilan, de gyengéden megtartani a fejét, eggyel stabilan, de gyengéden az orrlyukba illeszteni az eszközt, eggyel befogni a másik orrlyukat, és akkor könyékkel pont be lehet kapcsolni a készüléket), mintegy kellemes időtöltés az egész családnak. A munkahelyemtől malac kapott egy gyönyörű, plüssbáránykülsőt kölcsönző kabátot, egy nagyon pihe-puha, nyuszizsiráfszínű morzsolgatómacit (némi belső küzdelem után azért visszaadtam a gyereknek), illetve egy borzasztó aranyos kiskutyás rugdalózó + pulcsi kombót (amit egy olyan kolléganőm választott, akinek nagyon jó ízlése van, viszont gyereket csak rajzon látott, úgyhogy a rugi össze van varrva lábközt, a pulcsinak meg szűk a nyaka, de emléknek jó lesz).

132. fejezet – gyors képességek

Közzétéve Szerző:
26

Egy félórája ellágyultan néztük az apjával Zorcsit , ahogy Megfogja a Lepkét (elképesztő, az ember egy kicsit magára hagyja őket, és máris felnőnek és önellátóvá válnak a lepkék terén), Zorcsi édesen mosolygott, édesen kapálózott, édesen felrúgott a levegőbe, és ennek hatására édesen hányt egyet sugárban. A takarítás természetesen rám jutott (a fiúm autót szerelni tud), de megkértem Z. apukát, hogy addig emelje fel a gyereket egy kicsit függőlegesebbe, hátha maradt valami a szájában. Az ezt követő eseményeket ábrázolja a következő kép:

zoard044

(a felvétel profi kaszkadőrök segítségével készült, a kép rögzítése során egyetlen fát sem vágtunk ki csecsemőnek sem esett baja).

Zorcsi mindenesetre élvezte, úgyhogy ez biztos olyan male bonding dolog volt.

A másik esemény, hogy a gyerek megtanult cumizni, és már akár negyedóráig is csinálja, időnként belelalszik, majd rémülten ébred arra, hogy úristen, cumi van a szájában (ilyenkor összerezzen és felnyög, majd kétszer olyan gyorsan kezdi pumpálni, tökre olyan, mint amikor én meglátom este a fogast), és a drágán vett formatervezett, kék macis nuk cumi még mindig nem kell neki, csak az önkényuralmi jelképpel díszített, amit az öcsém szerzett be neki a sarki boltban. Ábra.

zoard045

131. fejezet – arról, hogy mindenki másképp rossz szülő

Közzétéve Szerző:
27

Írt a traktoros lány egy bejegyzést arról, hogy mi minden (nem) megbocsátható a szülőknek, amit egyrészt nem vettem magamra (utoljára akkor vállaltam sorsközösséget nyelvtanilag, amikor ifjú koromban hülyén éreztem magam a felszólító módtól tanítás közben, ezért olyanokat mondtam, hogy oldjuk meg ezt a feladatot, mire a leánytanítvány a kezembe nyomta a ceruzáját, hogy jó, oldjuk, kezdjem én), illetve kiver a víz a gyerek nevében történő történetmesélésektől (wiw-regisztrációk, jahaj), de ugye itt van a blog, meg a képek, amiből volt az a méltatlan hülyeség is.

Mert először az volt, hogy a gyerek nem gyerek volt, hanem olyasvalami, ami velem történik, de azután megszületett. És bár a medúzák azt mondták, hogy mire a gyerek felfogóképes lesz, addigra úgyis minden pajtásának lesz blogja, az lesz a ciki, ha nincs, és az egyetlen, aki eddig gyerekek személyiségi jogaira hivatkozva lecseszett, az a pattogós nővérke volt (mondjuk akkor, amikor rendszeresen kiküldött öt perc után a gyerek mellől a vállalt félórák helyett, valahogy egyikünk jogai sem kerültek szóba, illetve ő sem a blog ellen protestált, hanem a nézésem ellen, mindegy, az az ellenszenvéről szólt, nem az elvről), de mi van, ha mondjuk Zoárd azt mondja tizenhat évesen, hogy anya, ez tök ciki, akkor jajmilesz?

És nagyon remélem, hogy mivel olyan közegben nő fel, ahol a szülei szeretik egymást, de annyira, hogy az anyukája nem hisztizik a vécédeszka meg a fogkrém miatt (ezt amúgy sem tudom soha, hogy melyik nyomási módot kell utálni), az apukája meg amiatt, ha nincs mindig elmosogatva meg melegvacsora, és őt meg annyira, hogy soha nem kell felmerüljön olyasmi, hogy elvett az életünkből, és trilobitákat rendelünk neki e-bayen meg képeskönyveket a könyvesboltból, és én megtanultam direkt neki az összes virág nevét a környéken, hogy majd ha megkérdezi, az apja meg már eleve tudja az összes autóalkatrészt, és nem feszkózunk akkor sem, ha nem hagy minket aludni, viszont már most tervezgetjük, hogy hova mindenhova fogjuk elvinni, szóval remélem, hogy ezek mellett fel sem fog merülni benne, hogy a blog miatt sértődözgessen, mert el lesz foglalva sziklamászással, vagy mittudomén.

Ha viszont mégis felmerül, akkor majd azt mondom neki, hogy ne haragudj, Zoárd, hogy blogot írtam rólad, és ne haragudj, hogy Zoárdnak neveztünk, és ne haragudj, hogy nem csak offline, de online is mutogattam a képeidet, és azért se haragudj, hogy a macis könyvet választottam a pingvines helyett, és mivel a gyerek vagy rám, vagy a fiúmra fog ütni, erre azt mondja majd, hogy nem haragszom, anya, és ennyi. Különös tekintettel arra, hogy valószínűleg nem magyar környezetben fog majd élni.

Persze alternatívának még mindig ott van a B terv, hogy majd fizetem a pszichoterápiáját.

130. fejezet – zombi

Közzétéve Szerző:
4

Zoárd értelme kezd nyiladozni, elkezdte felfedezni magának a világ dolgait, megnyíltak előtte az emberi lét borzalmai, mint Siddharta Gautama előtt, és mostanában kifejezetten fel van háborodva azon, hogy a huszonegyedik században Kelet-Közép Európának még mindig vannak olyan területei, ahol csecsemők éheznek (akár napjában ötször-hatszor is), mert az anyukájuk Nem Ad Nekik Elég Gyorsan Enni. Ez ellen a tűrhetetlen gyakorlat ellen Zorcsi hangos sikoltozással protestál (akár napjában ötször-hatszor is), úgyhogy mostanában egy kicsit indiszponált vagyok, és arra vágyom, bár lenne egy kissé elfojtósabb lelkialkat. Mindenesetre az is kiderült, hogy én meg rendkívül gyorsan kondicionálható entitás vagyok, mert most már az első lihegésnél (Zorcsi bemelegítésképpen mindig hortyogva kotyogni kezd, mint egy kávéfőző) rohanok, hogy a látóterébe kerüljek, mert akkor először gurgulázva kacarászik egy kicsit, csak utána rikkant fel mélyen a szemembe nézve, baljós hangon a babaarcú démon.

A másik véglet a "heeeeeeeeeeeee…" sóhajtva, vigyorogva, egyre halkabban, ez azt jelenti, hogy malac most csodálatosan érzi magát, ez minden létező világok legjobbika, és egyáltalán. Ezt természetesen a kaja utánra tartogatja, amikor végighever rajtam és kalimpál egy kicsit. Mindig megnyugvás számára, hogy mégis kapott megint enni.

Szopni viszont nagyjából elfelejtett, de akar. A mellemet bocsánatkérően kiköpi mindig, viszont napjában három-négyszer addig nem nyugszik, amíg a meztelen bőrömre nem teszem, akkor felkúszik a nyakamba (majd megkérem S. B.-t, hogy beszélgessen el vele arról, hogy a csecsemők ösztönösen megtalálják az anyjuk mellét), és hörögve, izé, szóval kalapál rajta a fejével tátott szájjal, ilyenkor próbálok nem röhögni. A tornaterméhez meg mellékeltek egy sor képet arról, hogy hogyan feküdjön rajta a gyerek, hát azt hiába mutattam meg a malacnak, mert ő a lehető leggyorsabban keresztbefordul rajta hason, a feje búbja meg a lábfeje lelóg kétoldalt, és elalszik (gondolom, ezek vagy azért vannak, mert sorozatgyilkosos könyvet fordítottam a terhesség alatt, vagy azért, mert nem szoptattam eleget, mindegy, jár majd pszichodrámára legfeljebb).

Így vagyunk mi mostanában.