Zoárd értelme kezd nyiladozni, elkezdte felfedezni magának a világ dolgait, megnyíltak előtte az emberi lét borzalmai, mint Siddharta Gautama előtt, és mostanában kifejezetten fel van háborodva azon, hogy a huszonegyedik században Kelet-Közép Európának még mindig vannak olyan területei, ahol csecsemők éheznek (akár napjában ötször-hatszor is), mert az anyukájuk Nem Ad Nekik Elég Gyorsan Enni. Ez ellen a tűrhetetlen gyakorlat ellen Zorcsi hangos sikoltozással protestál (akár napjában ötször-hatszor is), úgyhogy mostanában egy kicsit indiszponált vagyok, és arra vágyom, bár lenne egy kissé elfojtósabb lelkialkat. Mindenesetre az is kiderült, hogy én meg rendkívül gyorsan kondicionálható entitás vagyok, mert most már az első lihegésnél (Zorcsi bemelegítésképpen mindig hortyogva kotyogni kezd, mint egy kávéfőző) rohanok, hogy a látóterébe kerüljek, mert akkor először gurgulázva kacarászik egy kicsit, csak utána rikkant fel mélyen a szemembe nézve, baljós hangon a babaarcú démon.
A másik véglet a "heeeeeeeeeeeee…" sóhajtva, vigyorogva, egyre halkabban, ez azt jelenti, hogy malac most csodálatosan érzi magát, ez minden létező világok legjobbika, és egyáltalán. Ezt természetesen a kaja utánra tartogatja, amikor végighever rajtam és kalimpál egy kicsit. Mindig megnyugvás számára, hogy mégis kapott megint enni.
Szopni viszont nagyjából elfelejtett, de akar. A mellemet bocsánatkérően kiköpi mindig, viszont napjában három-négyszer addig nem nyugszik, amíg a meztelen bőrömre nem teszem, akkor felkúszik a nyakamba (majd megkérem S. B.-t, hogy beszélgessen el vele arról, hogy a csecsemők ösztönösen megtalálják az anyjuk mellét), és hörögve, izé, szóval kalapál rajta a fejével tátott szájjal, ilyenkor próbálok nem röhögni. A tornaterméhez meg mellékeltek egy sor képet arról, hogy hogyan feküdjön rajta a gyerek, hát azt hiába mutattam meg a malacnak, mert ő a lehető leggyorsabban keresztbefordul rajta hason, a feje búbja meg a lábfeje lelóg kétoldalt, és elalszik (gondolom, ezek vagy azért vannak, mert sorozatgyilkosos könyvet fordítottam a terhesség alatt, vagy azért, mert nem szoptattam eleget, mindegy, jár majd pszichodrámára legfeljebb).
Így vagyunk mi mostanában.
kicsi malac 
pszichodramara? asszed ilyen olcson meguszod, pszichoanalizisbe, es minimum neked kell fizetni a teljes terapiat:)
Ha jól emlékszem kéretlen jótanácsokért még nem igértél büntetést, így most bátor vagyok. Én lányom 3 hónaposan nem kérte eredeti csomagolásában az anyatejet, a tápot meg sehogysem. Hogy valami ételféle mégis jusson belé félálomban etettem, vagyis mikor ő volt félálomban, mert akkor automatikus volt a szopóreflex. Ha közben esetleg felébredt kiköpte a mellem és ordított. Aztán egyszercsak (hetek után) rájött, hogy mégiscsak mellből eszik, akár ébren is. Néhány hónappal később kiderült, hogy mi lehetett a nemevés titka, de akkor momentán majd beleőszültem.
Lucia, ne haragudj, hogy a blogodon mást faggatok, de nem bírom megállni (Zoárd persze továbbra is sztár)!
Sixxty!
A sógornőmék ugyanezzel küzdenek már 6 hónapja, és nem tudják az okát (a gyerek sosem szopott), de csak álmában tudják etetni. Már mindenki kivan, szóval ha nem gond, írj egy-két okos dolgot (vagy dokit) ezzel kapcsolatban. Köszi!
Szia Nina! Csak röviden írok, mert ez mégiscsak más blogja. Szóval a lányom enyhe oxigénhiánnyal született és az izmai nem jól kezdtek megtapadni ahogy nőtt. Nagyjából 3 hónapos korára érte el, hogy kényelmetlen volt egyik oldalra fordítani a fejét. Aztán hónapokkal később véletenül elkerültünk egy dévényes gyógytornászhoz, és aztán rendbejött. Bővebben írok levélben, mondj egy e.mail, vagy a blogomon. Azt pontosan nem értem: a sógornőd babája álmában is csak cumisüvegből eszik?