264. fejezet – a hegyvidéki hivatalokról

Ma meg reggeltől görcs volt a gyomromban az okmányirodától + anyakönyvvezetőtől. Mert a Magyar Államkincstár még mindig nem küldte vissza a gyerek születési anyakönyvi kivonatát (van egy bejelentett lakcímem, ahol nem lakom, és van egy levelezési címem, ahol lakom. A MÁK konzekvensen az előbbire címzi a küldeményeit, amelyekben kivétel nélkül feltünteti a levelezési címemet is az adataim között), de tudom, addig örüljek, amíg van még családi pótlék; az útlevélhez viszont szükség van az anyakönyvi kivonatra is, úgyhogy úgy döntöttem, igénylek egy másdpéldányt.

A Hegyvidék önkormányzatának honlapjáról (Muci olyan MacLeod-fajta, pedig eredetileg vidékinek szántuk, de végül hegyvidéki lett – egyébként meg tudta-e ön, hogy a járművön született gyermekek esetében az a hely számít a születés helyének, ahol leszállnak a járműről?), szóval a Hegyvidék önkormányzatának a honlapjáról csak az derül ki, hogy az internettudatos hegyvidékiek szívesebben mulatnak Demjén Rózsi muzsikájára, mint Nick Cave-re, de még Leonard Cohennel szemben is előnyben részesítik őt, az viszont nem, hogy mikor rendel az anyakönyvvezető, úgyhogy felhívtam őket, és megállapodtunk, hogy megbeszélésünk értelmében a szükséges irataimmal, és a postahivatalban beszerzett illetékbélyegemmel szíveskedek a délután folyamán 17:30-ig megjelenni a 207-es iroda előtt, és nem kopogok.

Az objektumnál először nagyon szitkozódtam, mert csak sok lépcső volt, rámpa természetesen nem (mióta gyerekem van, rá kellett döbbenjek, hogy az országunk lépcsőkre épült), de később megenyhültem, mert kiderült, hogy én voltam a hülye, igazából van egy titkos, zegzugos járat a liftekhez az alagsoron keresztül, két ZÁRVA feliratú ajtón át, melyeknél meg kell nyomni (szabad megnyomni!) a csengőt, és akkor berregve feltárulnak, de ennek tudása csak szájhagyományon keresztül terjed. Mindegy, odafelé a Mucival azt játszottam, hogy csak viccből pattogtatom végig a lépcsőfokokon, és ő vette is a poént.

A 207-es ajtón nem kopogtam, hanem leültem előtte, és elmerengtem, honnan fogják tudni, hogy itt vagyok. Idővel kijött egy szőke hölgy a 209-esen, és azt mondta, hogy nagyon cuki a baba, mit szeretnék, úgyhogy beavattam. Akkor kijelentette, hogy segít, be se kellett mennem a batárral, adott egy űrlapot, elvitte a személyimet, két és fél perc múlva három példányban kitöltve, aláírva, iktatva úton voltam a kivonattal, és még arra is adott volna tippet, hogy mit mondjak, hogy ne kelljen illetéket fizetnem, de közöltem vele, hogy há-há, már késő, megvettem a bélyeget. Szóval minden várakozásomat felülmúlóan udvariasak és segítőkészek voltak velem, erre nem számítottam.

Utána, ha már ott voltam, gondoltam, megkeresem az okmányirodát, és időpontot kérek az útlevélhez, ekkor súgták meg a portások a titkos alagsori féregjáratot (mondjuk még több pontot osztanék nekik, ha odafelé nem csak elismerően nézték volna a mutatványunkat, hanem segítenek feljönni a lépcsőn, de biztos kötelező a posztjukon maradniuk, ha esetleg jönnek az oroszok, vagy valami). Az okmányirodában kiderült, hogy az időpontkéréshez is sorszámot kell húzni, aminek azóta sem látom értelmét, de mindannyiunk szerencséjére még azelőtt sorra kerültem, hogy lejárt volna a parkolójegyem. Akkor viszont kiderült, hogy nem az “időpontkérés az okmányirodába” vagy hasonló értelmű gombot kellett volna a sorszámhoz megnyomnom, hanem az “útlevéligénylés”-t, bármennyire is nem az volt a szándékom pillanatnyilag, de Muci mosolygott és cuppogott, úgyhogy a nénik elintézték, nyomtak nekem új gombot, átvezettek az ötös ablakhoz, felajánlották, hogy ültessem a gyereket a pultra, meg minden. A gyerek egyébként egészen jól tűrte az egészet, csak amikor kérdezték a nevét, akkor lett egy kicsit ideges (éppen kivettem a kezéből a tollat), és közölte mindenkivel, hogy nemnemnemnemNEM! Ezzel nagy sikert aratott, nevettek, ő is nevetett (neki mindegy, hogy min, csak nevessünk), azután szerencsére szabadultunk, mielőtt még sikerült volna nyálával borítania az egész helyiséget.

Hát ez történt ma.

Reklámok

16 thoughts on “264. fejezet – a hegyvidéki hivatalokról

  1. Biztos a hegyvidék miatt volt a sok lépcső meg a rejtett lift, egyenetlen terepre építkezni nehéz. A 8. kerületben (Baross utcai szülés) pl. egy lépcső sincs az okmányirodához, és öt perc alatt végeztem ugyanezzel a kívánságommal. Mindenképpen nagyon hasznos dolog a másodpéldány, nem is tudom mire mennék, ha csak egy szül. ak. kivonatunk lenne. Gyorsan visszajön a beszerzésére fordított idő.

    • babát érdemes vinni mindenhova, ahol bevethető a cukiságfaktor. nekem külön bementek a raktárba friss felvágottért, mikor a fiammal voltam a boltban.

    • Nekem anno a jogosítvány újrainstallálása (kb. hat-hét éve lejárt) sikerült hipergyorsan, nagyon kedves körülmények között, csupán mert a kezeim között szorongattam az akkor fél éves lányomat. Nem vagyok pozitív diszkrimináció-párti, de azóta, ha csak lehet, hivatalos ügyintézéshez hurcolom magammal a kölkeket. Gyorsabban, kedvesebben, előzékenyebben intézik az ügyeinket az amúgy zord hivatali nénik.

    • Csak a tényszerűség kedvéért, hátha valaki innen tájékozódik gyerekhasznosítás ügyben: a MÁK-ba pl. nagyon nem érdemes a cukiság faktorra bazírozni, mert oda mindenki gyerekkel megy (mert a cukiság faktorra bazírozik, de hiába).

    • hát a fiúm szerint meg a bukósisakosokat is előreengedik (őt legalábbis mindig, amikor a gyereknek intéz), mint motorosfutárt, és el is gondolkozott, hogy mi lenne, ha gyerekkel ÉS motorral menne, majd arra jutott, hogy az mégsem lenne olyan jó ötlet. de útlevélhez kipróbáljuk, ő megy motorral, én megyek gyerekkel.

    • exmanka: én a MÁK fizikai létezésében nem is hiszek, telefonon sem sikerült soha illetékest elérnem, szerintem a MÁK egyetlen darab nyugdíjas néni, aki felveszi a telefnokat, és azt mondja, hogy mindjárt kapcsolom, majd felküldi a hívást a holdra. illetve darvakat hajtogat a hozzá beérkező iratokból.

    • chili: megpróbálhatom, de nem ígérek semmit, mert a Muci akkor nemezik, ha fel van háborodva, a fényképezőgép látványa viszont mindent felülír az agyában azzal a küldetéssel, hogy “megszerezni és megnyalogatni”. 🙂

    • Köszi 🙂 Ha nem sikerül, hát akkor beérem a muciságok elképzelésével. (Nemcsak)azóta, hogy saját példányra gyúrunk, az ilyen történetek megdobogtatják leendő-anyai szívemet 🙂

    • bocsi h ilyen értetlen vagyok, de még mindig nem tudom, hogy mi a sarj neve. olyan sokfélét emlegetsz, hogy nem sikerül eldönteni, melyik a komoly és hivatalos “lepapírozott” verzió.

    • Lucia: hoppá, csupán spekulatíve milyen közel kerültél az igazsághoz, ügyes vagy. De nem nyugdíjas néni az ott valójában, hanem biztonsági őr, aki udvariasan elriasztja a bemenni szándékozó babakocsisokat a sok-sok bent tartózkodó (egyébként kintről nem látható, tehát nem bizonyítottan létező) babakocsisra hivatkozva. És ez nem egy városi legenda, hanem velem történt, úgyhogy tuti, ez a MÁK, lehet rá hivatkozni.

    • hematoma: Apjaneve Dániel Kilián, de a Dánielt csak én viselem (mármint én vagyok a Dani anyuka), a Kiliánt meg senki. Amúgy élesben is Mucinak meg Zorcsinak hívjuk (születési neve Malac. Kicsi Malac). A születése után (tavaly júni elején) asszem le is írtam, hogy miért micsoda.

    • A MÁK-ot én se értem el soha, fel is adtam az egész küzdelmet és inkább az elintézzük.hu-ra bíztam.
      Viszont akartam kisgyerekes bérletet, ahhoz meg kell MÁK-igazolás, de az eddig próbált számaikon soha nem vették fel. Már úgy voltam vele, hogy inkább bliccelek, mikor olvastam egy blogban, hogy valaki többször is beszélt a MÁK-kal, el is kértem a számot rögtön. Felhívtam. Nemcsak hogy felvették, de egy tökéletesen működő ügyfélszolgálattal sikerült beszélnem, 2 nap múlva itt is volt az igazolás.
      Érdekel?

    • Hát engem nagyon érdekel a MÁK szám!!! Légyszi-légyszi!!! Tavaly nyáron két hónapig próbáltam őket kisebb-nagyobb (néha szinte ostromló) intenzitással elérni őket – sikertelenül. Egy ilyen szám kincseket ér. Akkoriban gondolkodtam azon, hogy valamilyen felügyeleti szervhez fordulok, még azt is kiderítettem, hogy a PM felügyeli, hívtam is őket, de találjátok ki: ott sem vették fel. Ezen a ponton feladtam. Egyébként meg tökéletes szervezés: rohadt sok adóból nulla szolgáltatás, legalább érzem, hogy nem véletlenül vonják el a fizetésünk (most a “szuperbruttóról” beszélek) csaknem kétharmadát. Nem baj, inkább menjek be, álldogáljak ott, stb. Biztos más a fűtés meg a villany ára, de a bankban, ahol dolgozom, mindent megteszünk az ügyfelek távoltartásáért, hívjon telefonon, intézze interneten, csak be ne jöjjön! A MÁK ellenben vendégszerető, hiába, ha nem topogna ott az az ezer ügyfél naponta, akkor még azt hihetnénk, hogy nincs is annyi emberre szükség…

Szeresd Mucit

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s