23. fejezet – a bürokráciáról

Voltam tegnap védőnőnél, aki rögvest megalapozta a hangulatunkat azzal, hogy bálnatestemre pillantva megjegyezte, misz. nagyon kis karcsú vagyok a 14. héthez képest. Utána jött a nehéz része, én vagyok ugyanis a problémás páciens, aki 1. otthon felejti az orvosi beutalót, 2. nincs TAJ kártyája, bár a számát tudja, 3. zűrösek az adatai. A 3. pont jóvoltából egész hosszan elbeszélgettünk arról, hogy egyrészt mi ez a dolog, hogy (A) helyre vagyok bejelentve (szülők címe), (B) helyen lakom (Igornál), ugyanakkor a (C) helyen területileg illetékes védőnőnél kopogtatok (oda fogjuk vinni a gyereket), de (D) helyen fogok szülni (magánkórház), ráadásul a sors szeszélyes játékaképpen ez a négy földrajzi pont három különböző településen van; másrészt közölte velem a védőnő, amit a taxisok is szoktak, hogy a (C) jelzésű hely utcája nem létezik, mondjuk tényleg olyan neve van, mintha nem létezne, de érdekes módon a szomszédos, szintén bizarr hangzású Csuklyáspatkány és Mumus utcákat mindenki elfogadja, csak a miénk esik kívül az emberi megismerés határain. Mindegy, kinéztük a listából, hogy van ilyen, és tényleg oda tartozik a cím, szóval felmenttettem.

A következő nemegyértelmű rész a családi állapot volt. Ugye, megegyezésünk értelmében, ha jól emlékszem, élettársi viszonyban vagyunk, ugyanakkor nem együtt élünk, de amikor a védőnő tett egy óvatos megjegyzést abba az irányba, hogy talán nem közvetlenül a szülés előtt kellene összeköltöznünk, szokjuk egymást, akkor kicsúszott a számon, hogy ja, az nem gond, éltünk már együtt. Ekkor már kezdtem bánni, hogy nem azt mondtam, hogy teccik tudni, a Kovács, a műszaki igazgató úr csinyáta nekem a bubát, de aztán megállapodtunk, hogy az a lényeg, hogy mindketten nagyon várjuk a gyereket, satöbbi. A gyerek apja nevét szerencsére (kis gondolkozás után) tudtam, ezzel már majdnem sikerült meggyőznöm, de amikor rákérdeztem, hogy faxon lehet-e apasági nyilatkozatot tenni, akkor mintha megint gyanú ébredt volna a tekintetében, pedig én tényleg csak a praktikum miatt érdeklődtem.

Aztán megállapodtunk még a terhesbugyiban, meg az Istenhegyi géndignosztikában, illetve kaptam némi spamet, majd átlibegtem 14 heteshez képest szerváltestemmel a szomszédos körzetihez átjelentkezni oda; ott megkérdezték, hogy biztos-e, hogy terhes vagyok, lefutottuk ezt a szokásos, "a bizarr nevű utcám nem létezik" kört, tisztáztuk, hogy egyrészt nincs TAJ kártyám, de a számát tudom, másrészt nem áll módomban odaadni a kiskönyvemet, mert azt a védőnő addig nem adhatja ki, amíg el nem viszem neki az otthonfelejtett orvosi beutalót, szóval aránylag hatékony voltam, bár az is lehet, hogy már megy körbe a szóbeszéd arra, miszerint egy kitalált utcában lakó, kitalált apától kitalált terhes, borderline-os csaj pusztít a környéken, kérjük, ne ingereljék.

Reklámok

12 thoughts on “23. fejezet – a bürokráciáról

  1. az őskorban a régi melóhelyemen, sok családi-jogállás rendezést csináltam (ez az apasági nyilakozat hivatalos neve). a cigány lakosok ezzel a szöveggel érkeztek általában: jöttünk átiratni a gyereket. ja mert általában utólag rendezik a jogállást.

    amúgy az én specialitásom a veszélyeztetett kiskorúak családból való kiemelése, illetve a kórházból haza nem vitt újszülöttek ideiglenes hatályú elhelyezése volt.

    • ez nagyon jó, én meg ma voltam védőnőnél. az állandó lakcím-tartózkodási hely-magándoki-állami kórház nálunk is okozott egy kisebb adminisztrációs fennforgást, de a randevú csúcspontja mégis az volt, mikor nem volt hajlandó elhinni, hogy én TÉNYLEG nem voltam semmilyen gyermekbeteg. szerinte olyan nincs és most baromi nagy kockázatnak vagyok kitéve. Jó, de ha mégis van, akkor én most mit csináljak?!? egyébként lehet, hogy az is segítene, ha a védőnőt nem a gyerekrendelőben kellene felkeresni, együtt várakozva a kitudja-mivel-megfertőzött kisemberekkel…

    • iditta: ja, én is kerülöm most a bármilyen gyerekeket, szerencsére nálunk külön van a védőnő. egyébként meg lehet, hogy valami hiperjó immunrendszered van, azért nem kaptál el semmit, akkor meg most sem kell izgulnod, meg egyébként is, ha eddig nem, akkor miért pont ebben a kilenc hónapban csapna be a villám 🙂

    • sajnos ez egy rendkívül fogas kérdés. a gyermekvédelmi törvény szerint ugyanolyan súlyosan veszélyeztetett az a kiskorú akin a szülő gondatlansága miatt áthúz az áram, mint az a kk (18 éves korig!), akit felügyelet nélkül hagynak a szülők, mert azt gondolják hogy a gyerek már tud magára vigyázni.

      kedvenc kategóriám a kapcsolattartásból fakadó veszélyeztetés (az elvált szülők játszmája a hétvégi láéhatások körül)

      a magyar társadalom rendkívül primitív sajnos a problémamegoldó képesség meg intézményrendszer tekintetében.

      mivel neked rendkívül kifinomult és bizarr fantáziád van, bármit elképzelhetsz erről, rád bízom 🙂

    • Hja, a vedono! Aki sokszor csak arra jo, hogy paraztasson.

      Elso terhessegem alatti kontaktunkat a parom “vedolanynak” hivta – volt vagy 17 eves. Gondolhatod, mekkora tapasztalata lehetett a terhessegrol meg a gyerekvallalasrol ugy altalaban. De azert iszonyu gondoskodo volt, es nagyon odafigyelt a munkajara. A burokracia utvesztoiben remekul eligazgatott, az egeszsegugyi tanacsaira mar kevesbe hallgattam, foleg miutan rosszalloan razta a fejet a vajas priitos + eros pista cimu kajaosszeallitasomra (mit csinaljak, semmi nem volt eleg csipos?!).

      A mostani meg a masik veglet. Szerintem akkora alkesz, mint egy haz, bepecseteli a kiskonyvbe, hogy ott jartam, lemer a vagohidi merlegen (“jo lenne dietazni”), aztan huzzak is a repedtbe. Pedig azert neha egyet-mast kerdeznek ilyen-olyan hivatalos dolgokrol…

    • Nem baj, úgyse kell többet menni a védőnőhöz. Az igazolást a gyedhez a doki adja ki. Majd szólj neki, ha szültél, és akkor megy ő (ekkortól kezdve támadónő. tutira meg fogja találni a nem létező utcát és változatos, előre be nem jelentett időpontokban betoppan beszélgetni).

    • Az első ilyen védő-izével 35 évvel ezelőtt, az első gyerekem születésekor kerültem kapcsolatba, aztán volt, hogy a lányomat, egyik unokám anyukáját megzokogtatta egy ilyen. Szóval nem értem, mire jók ezek, mihez értenek stb. Nem valami szockó vívmány-maradványok ezek? Jó, nekem ők a bögyömben, tény.

    • Na nálunk két gyerkőc van, és összesen talán háromszor ha itt volt a védőnő, akkor is csak pár percre. Na nem mintha hiányoltuk volna… 🙂

      (megjegyezem: édesanyám is védőnő volt, úgyhogy ha problémánk volt, akkor egyenesen hozzá fordultunk, de általában megoldottuk önerőből)

    • Nekünk 2 védőnénink volt, az első nagyon fiatal, nagyon csinos és lelkiösméretesen jött, de mindig homlokegyenest mást mondott, mint a doktornéni, a másik sem volt öreg, csak csinos nem, ő talán kétszer jött, de ő is mást mondott, mint a doktornéni. Most már egyik sincsen ott, az elsővel nem tudom, mi lett, a második szült egy gyereket (vagy kettőt). Hogy mire jók? Megírják pl. a terheskönyvet. Mást asszem nem csináltak…

Szeresd Mucit

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s