fiú kategória bejegyzései

a nyaralás előtti nyaralásról

Közzétéve Szerző:
Hozzászólás

Az van, hogy Mucinak amúgy is meglehetősen jól alakul a nyara, az apja viszi barlangásznapokra*, íjászkodni meg — ha más nincs — vihar utáni apokalipszisben tocsogni (“kisfiam, gázolj már bele a sárba, hogy vigyelek haza ilyen tisztán?”), én viszem wellness-hétvégére, szocializálódni (mármint aránylag tiszta ruhában és felismerhető arccal szocializálódni, ez az én reszortom kettőnk közül), strandok sokaságára, moziba, múzeumba, külföldre, a nagyanyák és a nagyapja is hasonló fesztivált rendeznek körülötte.

Lényeg az, hogy augusztusban megyünk majd a nagy nyaralásra, de közben Muciból valahogy hatalmas vidéksznob lett, és gyakorlatilag naponta elmondja, hogy mennyire jó neki, hogy erdőkben meg nádasokban mászkálhat, nem pedig pesti gyerek (időnként kijavítom, hogy születése révén lemoshatatlanul budapesti, és felhívom rá a figyelmét, hogy a nagyvárosban is vannak általa kedvelt dolgok, de alapvetően örülök a hozzáállásának, meg annak, hogy hiába van tévénk, és hiába nincs tiltva, gyakorlatilag hetekig nem jut eszébe bekapcsolni).

Szóval egyszer csak bejelentett nekem, hogy úgy érzi, ő képes lenne eléldegélni egy bokorban, és otthont teremteni magának belőle, amit egy kicsit túlzásnak éreztem, és megpróbáltam elriasztani azzal, hogy az kényelmetlen. Utána viszont valamelyik reggel arra sétáltam le az alsó szintre, hogy ott alszik az előszobaszőnyegen egy szál takaróval, mint egy urbánus Maugli, és érdeklődésemre, hogy miért is csinálja ezt, azt felelte, hogy fel akar készülni az élet kényelmetlen dolgaira is (nem mintha ez olyan kényelmetlen lett volna, anya, tette hozzá a miheztartás végett).

Ezekből az apró jelekből úgy éreztem, hogy talán megérett már egy sátrazásra, és szerencsére pont volt egy függőben lévő kertben sátrazós meghívásunk jóbaráti okokból, a Balaton mellett, úgyhogy szégyentelenül éltem vele.

Egyrészt Muci valóban megérett a sátrazásra, kábé úgy viselkedett, mint aki jurtában született (egy puccosabb jurtában, ahol decathlonos sátorlámpát használnak, és van színben a derékalj mintájához passzoló ikeás párna), másrészt aránylag hamar egységfrontba állt össze a két lánnyal, Zizával és Micivel, és egy több napos, tervezett munkafolyamatokra lebontott projekt keretében készítettek egy téglákkal elkerített komplex homokozórendszert leszitált sóderből (sajnos nem fotóztam le).

IMG_6173

Amúgy is nagyon egy húron pendültek a lányokkal, többször kiakadt a cukiságmérőm, amikor Micivel a homokozó feliratairól tárgyaltak**, vagy amikor Zizával félrelöktek a rántanivaló patisszon mellől, és eszelős vihogás közben bepaníroztak egy jókora adagot (én eközben Piszke tanácsára kintről, az ablak elé egy nagyon szép, de ingatag székre felállva fotóztam őket természetes közegükben, mint a National Geographic egy különösen elhivatott munkatársa a bennszülött törzseket), vagy amikor szintén Zizával a közös hobbijukról, a fotózásról beszélgettek, és megmutogatták egymásnak a rengeteg, elsősorban növényekről és festményekről készült ún. naiv stílusú fotójukat (bele fognak jönni, lényeg, hogy szívesen csinálják).

Zizával amúgy is sok bennük a közös, mindketten tényleg nagyon okosak, nagyon érzékenyek, jó esztétikai érzékük van, rengeteget gondolkoznak dolgokon (általában akkor is, amikor a pohár nem kiborításán kellene inkább gondolkozni, de ez ezzel jár), és a végtelenségig el tudnám hallgatni a világ dolgairól folytatott diszkusszióikat azon a korukhoz illő csipogó kis hangjukon (oké, néha nem csipogtak, de olyankor rájuk szóltunk, hogy bármilyen erőteljes nézeteltérés is van köztük az emlősök pontos definícióját illetően, azért halkabban tárgyalják meg).

Ja, szóval voltunk Piszkééknél is, ahol mindig történik valami, megnézhették és meg is etehették szilvával és szénával a hardcore skandináv metálos külsejű rackákat (Muci egy idő után üldözni kezdte a riadozó nyájat, és utólag többször kifejtette nekem, hogy élete nagy bánata marad, hogy nem maradtunk tovább, mert a végén már majdnem kiették a kezéből a kukoricát is***), utána jött a panírozós menet, és délután a gombászás Piszke Zemberével (valószínűleg egy idő után meg lehet unni a nagyon dekoratív gombákat, ezt egyelőre nem sikerült megtapasztalnunk, nem beszélve a nevükről, a Gyapjas Lábú Fülőke**** például egyértelműen csak egy mesehős lehet), és hazafelé egy bevezető szintű előadást is kaptunk a micéliumokról és arról, hogy hogyan irányítja a világot a gombák szó szerint föld alatti bűnszövetkezete*****, továbbá érdekes kísérletekről az invazív növényfajok és bizonyos gombák egymásra eresztésével kapcsolatban (ebben a témában egyelőre sikerült kikerülnöm az utólagos kérdések azonnali megválaszolását a gyermek felé, de úgy érzem, záros határidőn belül kénytelen leszek megnézni pár YouTube-videót).

Ja, és a strand, hát a Balaton az a Balaton, tudom, hogy iszapos meg minden, de imádom, szerencsére Muci is, képeket arról nem csináltam, mert, hogy is mondjam, aránylag vizes, ami nem tesz jót a kamerának, viszont szokás szerint hozta a “jaj de szép, és nézd, most megint másképp szép” formáját.

Lényeg, hogy achievements unlocked (sátorban alvás, rackázás, gombászás), és akkor most ezt kell felülmúlnom az igazi nyaralással.

 

* Naiv anyai kérdés: És lesznek ott gyerekprogramok is?
Apa, döbbenten: Miért vinném a Mucit gyerekprogramokra?
[később, ettől teljesen függetlenül]
Naiv anyai kérdés: És voltak jó gyerekprogramok?
Muci (8 éves) döbbenten: Voltak, de miért mentem volna gyerekprogramokra?

** Megbeszélték, hogy a jövőre való tekintettel fel kéne írni egy téglára, hogy három éven aluliaknak tilos használni a homokozót (mert azok széttúrnák), utána ezt maguktól arra finomították, hogy csak széttúrni tilos három éven aluliaknak (biztosan úgy érezték, hogy azért vannak rendes három év alattiak is), majd megegyeztek abban, hogy az anyukáknak kéne címezni a feliratot, mert a három éven aluliak jellemzően nem tudnak olvasni.

*** Remélem, azért idővel fel tudja ezt dolgozni, mondja erre a cinikus lelkű édesanya.

**** Nem gyapjas amúgy a lába, úgyhogy csak valami belső viccből kaphatta ezt a nevet.

***** Vannak ugye a lassan ölő és a gyorsan ölő fajták, a harmadikig nem jutottunk el, de ez is elég volt ahhoz, hogy gyanakvóvá váljak.

340. fejezet – esti videók

Közzétéve Szerző:
29

A Muci kapott Fel!-es szemüveget, mert én fordítottam egy ígykészültet a filmhez, és a munka mellé küldtek repizacsit repilufival és repiszemüveggel. Először a lufi volt a sztár, de aztán megmutattam a Donnak, mit lehet művelni a szemüveggel, azóta rendszeresen a szeme elé rakja, és azt mondja, hogy húúú, de ezt sajnos nem sikerült rögzítenem, csak ahogy a nyakába veszi:

A videókat meg sajnos csak este jutott eszembe rögzíteni, amikor a Muci már hisztis és félhulla a fáradtságtól, de nem tudtam mást kitalálni kínomban, amivel kihúzhatjuk az időt fürdésig, mert eltört a fenekem, vagy mi (alie-szindrómám van). Az úgy volt, hogy mentem le a lépcsőn a karomban a Mucival, és megcsúszott a lábam, és szerencsére reflexből magamhaz öleltem a kisebbiket, de így nem maradt kezem tompítani az esést, és sikerült a farokcsontommal nekivágódni az egyik lépcsőfok élének. A Muci hangos szimpátia-óbégatással jelezte, hogy ez nem volt jó játék, és azóta is mindig figyelmeztet a lépcsőn, hogy jajajaj, jajajaj, vau-vau, én meg nem tudok ülni, de legalább a Donnak nem esett baja.

Az első videó azt illusztrálja, hogy miért nehéz a Muciról mozgóképet csinálni (mert a fényképezőgép még India térképénél is érdekesebb). Közben azt mondogatja, hogy vava, ami a vau-vau és a baba keveréke, és amivel nagyjából mindent ki lehet fejezni.

A második videó a hintás. Mostanában már nem nagyon szeret hintázni, viszont borzasztóan érdekli, hogy mi hogyan működik (tudja kapcsolgatni a számítógépet, a fényképezőgépet, tudja, hogy ha lenyomja a gombot a bébikompon, akkor forognak a kacsák, ki-be kapcsolja a hősugárzót), úgyhogy kifigyelte, hogy működik a hinta, és azt is kapcsolgatni próbálja. Utána, amikor kikapcsolódik, elindítja kézzel, és megjegyzi mellé párszor, hogy in-ta, in-ta. Az időnként nyűgös nyüffenés a késői órának szól, ilyenkor nincs már türelme.

Az utolsó videó során pedig megpróbálom előadatni vele a kérem-köszönöm-tessék játékunkat, ő viszont először megviccel azzal, hogy mégsem adja oda, utána, amikor eldobja a hiperhajtóművet, meg lehet hallgatni azt az óóóó!-t, amit mindig előad, amikor véletlenül leesik valami, amit ő vágott a földhöz, majd végül látható az az oldalranézős mosolya, ami azt jelenti, hogy pontosan tudja, hogy mit akarok tőle, de ne csináljak már belőle bazári majmot a kamera előtt, utána meg véget ér a műsor, mert sürgős dögönyöznivalónk volt.

Erről mára ennyit.

316. fejezet – a világ legügyesebb gyerekéről

Közzétéve Szerző:
20

Bár ez nem hírértékű, de imádom ezt a zsebdémont.

Pár napja nyöszörögve alszik éjjel (nagyon rám van még hangolódva), időnként lemegyek, és megsimogatom, akkor elnyugszik, de ma reggel hat körül már nem bírtam, inkább felébresztettem, megetettem, és hancúroztunk egy hatalmasat a hálószobában. Lerángatta a polifoamot a gyermektornáztató egységről, csak a csúszós karton maradt rajta, és most az a kedvenc játéka, hogy felrohan rajta négykézláb, majd megfordul, hassal ráveti magát, és sikongatva lecsúszdázik fejjel előre, olyankor mindig nevetni kell. És eddig is előfordult, hogy a nyakamat átkarolva nagy, nyálas puszikat adott, de most már odanyomja a saját arcát is a számhoz, hogy én puszilgassam, ő meg kéjesen nyögdécsel közben. Továbbá konkrétan produkálta magát így reggel, például bemutatta, hogy tud tapsolni, magától, egészen jól, bár négyből egyszer nem találja el a saját kezét, olyankor nagyon csodálkozik, hogy miért nem szól két fél tenyér, ha csattan. Meg néha felborul.

A másik kunszt (tadáám!), hogy tett ma két lépést kapaszkodás nélkül, egyedül, az én kis súlyosan hipotón, egyensúlyzavaros malacom, majd seggre tottyant, és rám nézett, hogy azért most örülünk-e, vagy ez kudarcélmény. Megnyugtattam, hogy természetfeletti dolgot vitt véghez, nincs még egy baba a világon, aki erre képes lenne (meglehetősen amerikai stílusú anyuka vagyok). Meg odáig fejlesztettük a "mi van a szádban?" mutatványunkat, hogy amikor átment pár percre a szomszéd szobába, rutinból utánakiabáltam, hogy mi van a szádban, Mucikám, mire visszarohant, odajött hozzám, kivett a szájából egy barackmagot, átnyújtotta, majd ment dolgára. Nekem tök megdöbbentő, hogy érti, amit mondok.

Azt, hogy be tudja kapcsolni a porszívót (kifigyelte), már nem is említem, a monitorhoz képest ez smafu.

A pirosfenék-ügyek mintha kicsit rendeződni látszanának, mindenesetre sokat tartom pucér hátsóval, és törölgetek utána. Az első pár baleset után most már szól, ha jönne a stuff, ez rendeződött. Viszont ma felfedezte a fütyijét, kicsit megpiszkálta, és az eredmény láttán teljes megdöbbenéssel pillantottunk egymásra (erre a helyzetre nem készített fel engem a DM pasztellszínű "mit tud a baba egy évesen?" című tájékoztató füzetecskéje), de szerencsére akkor eszébe jutott, hogy a babakaját még nem pakolta le a polcról, úgyhogy rohant teljesíteni a kötelességeit. Tényleg nagyon imádom.

285. fejezet – évértékelő (12. hónap)

Közzétéve Szerző:
5

Újabb hónapforduló, ami egyben félév- és évforduló is, szóval helyzetjelentés.

Fizikai paraméterek: súly cca 8 kg, hosszúságról fogalmam sincs, nagyobb/egyenlő 72 cm, az biztos. A Muci nem egy kövér Muci, széltében minden lötyög rajta.

Alvás: továbbra is legalább 12 óra éjszaka egyben, nappal még 1-4 változóan, altatás továbbra is annyi, hogy letesszük, cumi a szájba be, és mire az ajtóhoz érünk, már horkol. Mostanában egy újítást is bevezetett, mert ő már nagyfiú, úgyhogy az utóbbi pár hétben hason aludt. Eddig a hipotón háta miatt nem volt neki kényelmes, most meg az egész éjszakát végignyomja hason, ráadásul kedve szerint forog még a szűk mózesben is, ami komoly fejlemény.

Nagymozgás: az előbbi bekezdés írása közben a Don négykézlábra állt, de elfelejtette, hogy ilyenkor legalább egy kézzel támaszkodni kell, odanyúlt valamiért, és pofára esett. Volt némi vinnyogás, vérző és bedagadt szájakkal, de a telefonpróba szerencsére negatív diagnózist mutatott a komoly sérülésekre (telefonpróba: ha sír, odaadom a Mucinak a telefonomat, és amennyiben azonnal abbahagyja, hogy elmélyülten nyomogatni kezdje a gombjait, akkor nincs komoly baja). Szóval próbálkozik keményen, egy ízben kutyázott is, illetve mostanában mindig tologatja a fenekét az égnek, meg térdelésből mászik fel dolgokra. Ha elkezd mászni, akkor egy ideig nem kell majd dévényre járnunk. Amúgy nagyon ügyesen surrog a lakás egyik végéből a másikba, az ággyal kell vigyázni, mert nem érti, hogy ő magasabb, mint a szemmagassága, és mindig beveri a fejét, amikor berombolna alá. A hétvégén belém kapaszkodva állásba is felhúzta magát, ha lennének kapaszkodósabb bútoraink, szerintem már rég csinálná ezt, de hálistennek nincsenek, így remélem, több motivációja lesz mászni. Ülni is képes támaszkodással, kis ideig támaszkodás nélkül is, csak figyelnie kell, hogy véletlenül el ne dőljön. Ja, és a szüleimnél ráültettem az unokanővére nyuszis kismotorjára, simán megült rajta kapaszkodva, és előre-hátra tologatta magát a lábával egy olyan 20 centis szakaszon, pedig nem is mutattam meg neki, mit kell csinálni. Ja, és megtanult kúszva tolatni, szóval most már nem szorul be sehova.

Finommozgás: abban nagyon ügyes, csipeszfogás meg minden, egészen apró tárgyakkal elboldogul, ha akadályozni próbálom valamiben, finoman megfogja a kezem, és határozottan odébbrakja, polcokról lepakol, visszapakol(ni is megpróbál), evőcumit tartja magának, alvós cumit jó irányban berakja a szájába, most szülinapra kapott egy dm-es babakönyvet, abban csipogtatta a kis öklével a csibét, miután az apukája megmutatta neki, xilofonozik (lehetőleg korán reggel), meg minden. Kedvencei az apja szerszámai, van már saját csavarkulcsa is spárgával rajta, hát az valami csuda, órákig elvan vele. Kapott most ilyen mintás polifoamot is, azon az ujjával követi a minták körvonalát, nagyon penge finommozgásból, na.

Evés: nagyjából mindent eszik, ami kicsapja, azt nem adom neki egy darabig, de szerencsére eddig csak az elsőkörös almát és barackot nem bírja. Ja, kábé sertéshúst meg mézet nem kap óvatosságból, tejet azért, mert mi sem iszunk, az epret nagyon szereti, nem allergiás, majd a málnát is kipróbálhatja. Amit maga szerez a konyhából lopás által (nyers krumpli, spárga, ilyenek), azt becsülettel megpróbálja megenni, akármilyen vacak is legyen. Amit én keverek neki, arra az első két kanálnál fintorog, utána benyomja az egészet, olyan másfél deciket szokott szilárd táplálékból egyszerre. Továbbra is naponta négyszer eszik, felváltva vannak zöldséges-húsos napok, illetve gyümölcsös-kekszes napok, egyrészt így kényelmesebb, másrészt nekem is bejött emésztésileg az elválasztós evés. Reggeli-vacsora tápszer.

Fogak: nem tudom, melyik hónaphoz kellene sorolni, nagyjából a szülinapján előbukkant a harmadik foga, ami a bal felső kettes, szóval szerintem akad ott még három, ahonnan ez jött. Írtam is, hogy tortakészítés közben állandóan hasmenéses babákat kellett tisztába tennem, azon meg is voltam lepődve, de valószínűleg akkor fogzási tünet volt. Ja meg reggelente két napig, ha nem csináltam elég gyorsan a tápszert, akkor sírt, ami tőle megahisztisségnek számít, más előjele nem volt a fognak.

Beszéd: nem, hamm, érteni azt érti, mint múlt hónapban, de a gagyogása már differenciáltabb. Asszem, én a mememe vagyok a szótárában, de van egy csomó "szava", vagy szószerű izéje, amik biztos jelentenek valamit, mert konzekvensen mondogatja őket, csak még nem tudom, hogy mit.

Egyéb dolgok: májusban megvolt az első ottalvós sátrazása, ráadásul rögtön 0°C fok körül, és panasz nélkül bírta, dévényen ő a bezzeggyerek, aki sír ugyan, de csak keveset és visszafogottan, a terápia háromnegyed részét még élvezi is, meg egyébként is napsugaras a jelleme, vigyori, meg minden. Zenei ízlése vegyes, nagyjából minden zenét szeret, egyetlen számot nem hagyok, hogy hallgasson, a Tankcsapdától a Lopott könyveket, mert szerintem még nem értené, hogy az, hogy "a lapjait teleírom", meg "a képeit kitépem" csak allegória. Ilyenkor azért megértem azokat, akik szerint a rockzene káros hatással is lehet a fiatalokra, de szerintem ha Lukács Laci évek óta nem drogozik, nem iszik és nem nőzik, akkor igazából valószínűleg könyveket sem firkál.

Visszatérve Mucira, továbbra sem bújós típus alapvetően, de igényli a folamatos testkontaktust, most például már félórája azt játssza, hogy ő megmássza az előtte tornyosuló anya-hegyet, én meg mindig visszaborítom, olyanok vagyunk, mint egy természetfilmben a nagyoroszlán, meg a kisoroszlán, biztos így tanul meg krumplit vadászni, vagy nemtom. Egyébként meg azt szereti, ha durvábban bánnak vele, a finomkodást nem bírja, de ha a leeséstől úgy mentem meg, hogy a fél lábán lóg a kezemben, akkor nagyon nevet.

Az apjával különösen jók ezekben a dolgokban, amúltkor azon kaptam őket, hogy a fiúm a Muci nadrágjával csapkodja a Mucit, de nem gyengén ám, a Muci meg istentelenül röhög. Mint kiderült, úgy kezdődött az egész, hogy a fiúm ki akarta rázni a kisnadrágot, mielőtt ráadja a gyerekre, és a vége közben véletlenül megcsapta kicsit a Don hasát, mire a gyerek nevetni kezdett, és akkor elszabadultak az indulatok. A másik ilyen dolog az volt tegnap, hogy odapattogtattam a Mucihoz a szivacslabdáját, ami a homlokáról visszapattant, és ezen kezdett el kacarászni, azután elég hosszan játszottuk ezt a gyerekkel, hogy megdobjuk a labdával, ő meg nevet, szóval igazi fiú, büszkék vagyunk rá.

281. fejezet – Muci a rengetegben

Közzétéve Szerző:
26

Naszóval. A Muciképűt elvittük a vadonba, Erdély közepére a hegyekbe sátrazni, egy órányira a legközelebbi falutól, ami elméletileg nem a legmegfontoltabb szülői hozzáállásra utal, de nagyon mehetnékünk volt. Mondjuk én arra számítottam, hogy nappal lesz legalább olyan 16°C, és éjszaka sem megy sokkal 10°C alá, ehhez képest amikor megérkeztünk, 3°C volt, és az első éjszaka fagyott. Hogy mennyire, azt nem tudom, de csak délre olvadt ki a babakajás üvegben kint felejtett víz.

Az utat a babaarcú démon teljesen jól tűrte, konkrétan végig csendben volt vagy halkan énekelgetett, etetési időkben megetettük. Amikor megérkeztünk, még sütött a nap, és először minden nagyon tetszett neki:

De azután én elrohantam a mező túlsó végébe birkát fotózni, illetve ezzel egy időben a nap is lement, és ez a két trauma egyben már sok volt, úgyhogy mire visszaértem, a Muci zokogva bőgött, mint szerintem még soha életében.Eddig mindig csak akkor sírt, ha fáradt volt, vagy éhes, de most se nem evett, se nem aludt, úgyhogy már azt hittem, hogy valóra váltak a legszörnyűbb rémálmaim, és itt ragadtunk egy folyamatosan üvöltő gyerekkel három napra a világ végén, de akkor kínomban felvettem az ölembe puszilgatni, és csodák-csodája, a Don mosolyogni kezdett, és amíg le nem tettem, úgy is maradt. Másnapra szerencsére elhitte, hogy nem hagyjuk ott örökre a hülye réten a hülye virágokkal, úgyhogy ez csak olyan akut, átmeneti szeparációs szorongás volt.

Igazából három dologtól féltem nagyon, az egyik az alvás volt. Muci itthon nem tud velünk egy szobában elaludni, egyedül viszont nagyjából húsz másodperc alatt, a Glavoj-réten viszont nem volt különterem babáknak, na meg a sátor fala sem hangszigetelt semmit. Ehhez képest csak húsz percig kellett altatnom a gyereket első este, a másodikon tíz percig, a harmadikon az apja altatta, és állítólag azonnal elaludt a babaképű, csak ragaszkodásból maradt még vele a fiúm egy darabig. Amikor én altattam, az is annyiból állt, hogy kétszer elénekeltem neki a bóbitát, egyszer valami Cohent (az egyik este asszem a Halleluja volt (ami különösen aktuális nekünk mostanában, vö. she tied you to a kitchen chair, she broke your throne, she cut your hair), a másik este az I'm Your Man, ezeket szereti nagyon), utána meg csak visszahümmögtem neki, ha felsóhajtott, hogy tudja, hogy ott vagyok még.

A másik, amitől féltem, az az volt, hogy a Muci megfagy. Mondjuk vésztartalékként ott volt az autó (naponta legalább két órát fűtöttem benne, meg a babakaját is arról melegítettem, mégis alig fogyasztott valamit, amikor megérkeztünk, közvetlenül a feletank felett volt a mutató, amikor hazaindultunk, akkor közvetlenül alatta), illetve éjszakára beöltöztettem ötezer rétegbe, plusz téli overál, plusz lábzsáknak nevezett kinti hálózsák, és ezt az egész csomagot a szivacsos-plüssös mózesben tároltuk, de azért fagyott. Szóval az első éjjel óránként felébredtem, és megtapogattam a gyerek kezét-arcát, nem hideg-e, a Muci ilyenkor felháborodottan röfögött, hogy mit fogdosom, éjszaka van, aludjunk, illetve reggel átvettem magam mellé, azt sztoikusan tűrte, szerintem megszokta már, hogy néha vannak hülye dolgaim. A következő két éjjel adtam rá kesztyűt és nem fogdostam, de ugyanúgy nem fagyott meg. Annyi volt, hogy kicsit korábban kelt (olyan hét körül), de korábban is feküdt (olyan hét körül).

A harmadik félelmem a mozgáshiányból eredő esetleges hiszti volt, de azt sem produkált, pedig csak az autó ülésére tudtam lerakni kúszni-mászni (odakint úgy be volt öltöztetve, hogy a polifoamon is alig volt képes megmoccanni). Mondjuk kihasználta a lehetőségeket, megtanult kapaszkodva-támaszkodva stabilan ülni, illetve egyszer kutyázott is (négykézláb térdkinyújtás-térdhajlítás sokszor), szerintem szökésre gyúrt, mint egy törpe van Damme. Az idő többi részében viszont vidáman elvolt a kocsiban ülve, a székében ülve, vagy az apján ülve (ez utóbbi az ultimate jóság):

A fiúm is nagyon jól elvolt vele (komolyan, időnként már kezdek féltékeny lenni), asszem, az legszélsőségesebb mucifiúság-dicsérő megjegyzése most az volt, hogy egy lánynak biztosan nem lenne ennyire szép színű polárja, de ezután nemsokkal meg is kérdezte, hogy szerintem látszik-e rajta, mennyire örül annak, hogy a Don fiú lett.

Arra meg rém büszke volt (mondjuk én is), hogy amikor ereszkedtek le ketten a láncos részen a Szamos-bazárban, a Muci teljes természetességgel, mintegy magától értetődően ugyanúgy megfogta a láncot, mint az apukája. És tartotta. Egyszerűen zabálnivaló volt.

De egyébként az összes túrát nagyon élvezte a gyerek, elámultan nézte a dolgokat, ezen a képen például egy vízesést:

Illetve az apját folyamatosan ütlegelte a kis öklével, ha az apja megállt, Andinak pedig, akinek ezúton is köszönöm a segítséget, a haját húzkodta olyankor (Sumáker Muci nem szeret ácsorogni):

Az első képen a hajhúzkodás lett megörökítve, a másodikon a gyerekképű a biztonsági rácson az esővédőn keresztül próbálja molesztálni a navigátort, de így már nem megy, a harmadikon egyszerűen csak örül, hogy kirándulás van.

De amikor nem volt éppen kirándulás, akkor is jól elfoglalta magát, hintázott a székében, vagy aludt a kocsiban, nyűglődni nem nyűglődött, különösen, ha volt társasága. Az utolsó képen a fiúmmal pihenik ki a barlangászás fáradalmait:

Hát ilyen volt. Én még maradtam volna. Ja, egyébként szeretném még megemlíteni a Canpol márkájú cumisüveg-melegítőnket, amit mint legolcsóbb autós ételmelegítőt választottunk, és ami nagyon jó szolgálatot tett, mert így nem kellett külön benzingenerátort és mikrót vinni a babának (bár tudtunk volna, csak egy kicsit ciki lett volna). Húsz perc alatt felmelegítette a tápszert három fokosról, három fokban. A modern technika, meg az ő vívmányai.

276 fejezet – bátorügyes

Közzétéve Szerző:
7

A Muci még a mászós korszakának elején lerántotta az ikeás könyvtámaszokat (nem durva dolog, ilyen könnyű kis fémvackok) valamelyik alsó polcról, és vagy megijedt, vagy ráesett a kis kezére (nyomot nem hagyott), de volt egy kis sírás, úgyhogy felvettem és megvigasztalgattam (tudom, hogy nem szabad a sírást bátorítani, de olyan kevés alkalmam van már babázni vele). Amikor leraktam, a Muci odarobogott a polchoz, és – ezúttal óvatosabban – megint lerángatta a könyvtámaszokat.

A minap a Muci leborította a nagynehéz bazsalikomos-oregánós Happy Fruct paradicsomkonzervet a konyha egyik alsó polcáról, kis nyüszi, dédelgetés, lerakom, erre visszarobog, és megpróbálja óvatosabban leszedni a konzervet (azóta is mindig oda vezet az egyik első útja, nem is merem elfőzni a kedvenc játékát).

Tegnap a Muci elfeledkezett róla, hogy ő magasabb, mint a szemmagassága, és amikor be akart dzsalni az ágy alá, beverte a buksi fejét. Nyüszi, puszilgatás (ezek olyan félperces gyors menetek), térülök-fordulok, és azt kell látnom, hogy ott támaszkodik az ágy mellett, és próbálgatja nagyon óvatosan beleütögetni a fejét.

Imádom, ahogy nem adja fel.

275. fejezet – most már mindenre fel vagyunk készülve

Közzétéve Szerző:
20

Eddig ugye a szex és moszkvás generátorunk volt otthon, de az a fiúm szerint kevéssé megbízható (márpedig mi van, ha elmegy az áram, és kifogy a notebookunkból a delej), úgyhogy bevitte inkább a munkahelyére tárolni, és hozott ide egy tisztességesebb típust. Az eseményre Mucival mindketten vérmérsékletünk szerint reagáltunk, én rögtön ugrottam a domestosos törlőkendőimmel, hogy családbaráttá tegyem, Muci pedig, aki reggel, elköszönés közben látta meg, még a távozó apja után is elfelejtett üvölteni (sőt, búcsúzni is szinte), annyira izgalomba jött. Leraktam, és körbeudvarolta az eszközt, minden kezelőszervszerű dolgot megnyomogatva rajta a maga elgondolkozó, de precíz módján:

Este pedig még nagyobb esemény volt, ugyanis a fiúm hazahozta a frissen beszerzett Vaude háti hordozót, amit persze rögtön ki kellett próbálni. Nagyon jófajta darab, a gyereket roppant precízen bele lehet illeszteni, merev mindenütt, a gyerek alatt van egy nagyobbfajta raktér, meg mindenféle zsebek mindenhol, a baba puha kis egérfülekbe kapaszkodhat útközben, és az egész szerkezet derékra terhel, amúgy meg tök könnyű. Adtak hozzá pillekönnyű pelenkázóalátétet, és állítható magasságú nap-, illetve esővédőt, és van kitámasztója is, hogy gyerekes üzemmódban is le lehessen rakni a földre. A Donnak sem volt nagyon ellenszenves a dolog:

Amúgy az egész military-zöld, és nagyon fiús azzal a sok csattal meg szíjjal meg fémvázzal, ugyanakkor kényelmesnek is tűnik. Lerakott állapotban ilyen (a Don nem szenved, hanem az egérfül-kapaszkodót próbálja megrágni egy kicsit):

Húsz kilóig használható az eszköz.

Más újság továbbra sincs nagyon, bár ma kitaláltunk egy új játékot (calvinball kategória), ami abból áll, hogy én lábbal tologatom a Mucit a parkettán, aki pedig nagyon nevet, és megpróbálja megharapni a lábujjaimat. Ja, meg két kézzel felhúzta magát a kanapéra (mármint a szélén lógott egy kicsit), meg mintha a térdelésben is némi haladást mutatna. De persze nem hajt a tatár.

A végére még, csak a komolyabb függőknek megpróbáltam lefotózni, ahogy a Muci néha elgondolkozva könyököl a padlón, és…izé, elgondolkozik, de persze mindig elkapja olyankor a kezét:

Amikor ezt csinálja, mindig ez jut eszembe.

262. fejezet – játékok, székek, apák

Közzétéve Szerző:
7

Ezt a képet tegnap lőttem Zoárdfiunkról:

zoard156

Itt kivételesen nem a gyerek a lényeg, hanem az egyértelmű preferenciák megjelenése: a plüssjátékokat (bárány, zsiráfos párna, macifejű zöld kukac, és a többi, a képen nem látható példány) ledobálta a bázisról, viszont magához vette a két darab textilpelenkát (Mucinak a textilpelenka jelenti a kényelmet, a luxust, a biztonságot és az evést), és az igazi játékokat, tételesen a piros mászókötél-darabot, amit a fiúmtól kapott vagy szerzett, a kibelezett ventilátor belsejét, amit a fiúmtól kapott, a kék szilikoncsövet, amit szintúgy, és aminek a többi részéből valami motoralkatrész lett, illetve ehhez még lopott magának tőlem két mobiltöltőt (és igen, figyeltem, hogy semmivel ne fojtsa meg magát). Ezekkel órákig képes eljátszani, például centiről centire végigvizsgálja a mászókötelet, közben motyog magában, mint valami minőségellenőr, de bármilyen műszaki jellegű cuccal nagyon jól elvan, finoman bánik velük, nem tépkedi vagy dobálja őket, nem úgy, mint például a bárányt. Ebben egyébként a fiúmra hasonlít, csak a fiúm készletei nem korlátozódnak egy játszószőnyegnyi területre, hanem telerakott velük egy egész szobát.

A legkihasználtabb babaeszköz nálunk pedig az FP pihenőszék, amit valami rohamomban vettem olyan nyolcezer forintért még a kórházazós időszakban (és csak azért volt ilyen olcsó, mert a kifutó dizájnból volt, ami babajáték esetén a wtf-kategória, tekintve, hogy ez csupán annyit jelent, hogy a huzata csibés, nem pedig zebrás, még szerencse, hogy a gyermekem önálló jellem, nem dől be a trendeknek, jó neki a csibés), igazából egyszerű, mint a faék, annyi plusz van benne a képen látható dolgokhoz képest, hogy elem által, bekapcsolásra rezegni tud, mint egy telefon:

zoard157

Elnézést a képminőségért, de mostanában csak ennyi látszik benne a gyerekből, ha benne van, ugyanis folyamatosan hintáztatja magát, két falat között, vagy kockanézegetés közben, vagy magában dumálás közben, állandóan, úgyhogy szerintem nagyon megérné egy generátort kötni a székre.

Kicsi korában (ehhe-ehhe, mikor volt az, öt hónapja?) is jól jött egyébként, időnként csak ebben rezgetve volt hajlandó elaludni napközben. Most ebben eszik, és ha már itt tartunk, ma a mennyiségi ivást is kipróbáltam vele. A rizspépes gyümölcs ugyanis pár óra alatt elszottyosodik, a gyerek meg folyamatosan húzta magához az aventes poharat, amiből etettem (ezt egyébként soha nem leszek képes megérteni, hogy adott ez a pohár, ami elvben tök praktikus lenne kajatárolásra, gyakorlatban meg közel sem zár lég- vagy cseppmentesen, miért nem lehetett ennyi pénzért rendesen megcsinálni?), úgyhogy gondoltam, próbáljuk akkor ki, és Muci simán megivott másfél decit belőle. Persze részletekben, és az én asszisztenciámmal, de tökre tudta, hogy mit kell csinálni.

Az apjával meg kitaláltak egy tök jó játékot a székkel, ami abból áll, hogy a fiúm a székben ülő Muci fölé hajol, Muci meg addig hintáztatja magát, hogy a legmagasabb ponton összeérjen az orruk, és amikor összeér az orruk, mindig nevetnek. Olyankor nagyon aranyosak.

261. fejezet – némi Muci, sok vulgárgenetika

Közzétéve Szerző:
31

Na, tegnap megint egy áttörés, Mucika pohárból ivott.

Természetesen a fiúm a ludas az egészben, mint szerepmodell, ugyanis a gyerek mostanában mindig megtámadja, ha eszik, és el akarja venni a tányérját meg a poharát meg az uborkás-sonkás szendvicsét, mert neki mindig ugyanazt kell csinálnia, mint az apukájának. Tegnap valami eszelős intenzitással nekiindult a (földön lévő) vizespohara felé, és rárabolt, a fiúm meg csak arra ügyelt, hogy fel ne borítsa, egyébként hagyta önérvényesíteni (természetesen azért, mert fiú). Az eredmény az lett, hogy a Don fókapózban (hassal lefelé, lábak hátul, elől nyújtott karos támaszkodás) lelkesen ivott a fiúm által enyhén megdöntött pohárból. Arról a Muciról van szó, aki vizet még cumisüvegből se hajlandó inni, hanem fintorog meg kiköpködi. Mondjuk most is volt némi köhögés a hülye póz miatt, de utána simán folytatta. Ilyen nagy már (és ilyen kis majom).

Meg mondtam, hogy fogok írni a férfi-női veleszületett különbségekről, és az nem csak üres fenyegetőzés volt. Az ugye mindenki számára tiszta, hogy a 23. pár kromoszómája a férfiaknak XY, a nőknek XX. Ez az egyetlen "aszimmetrikus" kromoszómapár, az összes többi egymásnak megfeleltethető génhelyekből (lokuszokból) áll az Y viszont sokkal kisebb, mint az X (menekülésből csak a leglényegesebb információk vannak benne, így kevésbé fenyegeti valami fatal error veszélye, ami miatt kihalhatnának a férfiak), cserébe a nők egyik X kromoszómája magába fordul, begubózik, és onnantól Barr-test álnéven tengeti magányos, visszavonult életét, a társadalmi eseményekbe nem beleavatkozva. Szerencsés módon általában az teszi ezt, amelyikkel valami bibi van.

Fogantatáskor fenotípus szempontjából minden magzat lánynak indul, és pár hétig az is marad. Azután a terhesség egy bizonyos szakaszában a magzat Y kromoszómájának hatására az anya szervezete elkezd egy bizonyos hormont termelni (természetesen ez bonyolultabb, de kábé így történik), amitől kialakul a férfiúi nemi jelleg. Persze itt is van egy csomó hibalehetőség, ezért van az, hogy léteznek XY kromoszómájú lányok. Ugyanakkor léteznek például XYY kromoszómájú férfiak is (meg az összes többi két- és hárombetűs variáció, leszámítva az YYY-t), akikről bizonyos (börtönben lefolytatott) kontrollcsoportos vizsgálatok után az derült ki, hogy 10-15 ponttal alacsonyabb az IQ-juk a kontrollcsoportnál, átlagban 7 cm-rel magasabbak náluk, arányukban többen vannak börtönben, mint az XY kromoszómájú férfiak, és szinte mindegyiket erőszakos bűncselekmény miatt ültették le.

Ebből arra lehetne esetleg következtetni, hogy a férfiak igazából magas, buta és erőszakos nők, ugyanakkor egy másik (nem börtönben elvégzett) vizsgálatból az derült ki, hogy bár az XYY kromoszómájú férfiak tényleg magasabbak lesznek a vártnál, de a testvéreiknél általában intelligensebbek. Az erőszakosságot meg elég nehéz egzaktul mérni.

Ami viszont tuti, az az, hogy a koraszülött lányoknak szignifikánsan magasabb az esélyük a túlélésre, mint a koraszülött fiúknak, hogy a gyermekhalandóság is inkább a fiúkat viszi el, és a férfiaknak alacsonyabb az átlagos élettartamuk, továbbá (valószínűleg ezeknek a kompenzálására) valamivel több fiúcsecsemő születik, mint lány.

Ami a nőiesnek meg férfiasnak tartott jellemvonásokat illeti, fiatalabb én naivabb koromban úgy voltam velük, mint a szovjet állami genetikusok, hogy minden csak nevelés kérdése (ez kedves elmélet, igazából csak akkor vált egy kicsit rémálomszerűvé (mármint a szovjet genetikusoknak), amikor megpróbálták ránevelni a búzát a szibériai éghajlatra. Akkor sokan éhenhaltak, illetve fejek hullottak, de nem az éhenhalás, hanem a kommunistához méltatlan búzaviselkedés miatt). Ugyanakkor valószínűleg nem véletlen, hogy gyakorlatilag nincsenek klasszikus női sorozatgyilkosok (leszámítva azokat, akik a saját gyerekeiket ölik meg, hogy sajnáltassák magukat, a "fekete angyalokat", meg a skizofréneket (nem egyenlő a többszörös személyiséggel)), hogy a nők gyengébben teljesítenek izomerőhöz nem köthető sportokban (sportlövészet, sakk), hogy nincsenek híres női matematikusok, pedig mindig, minden korban voltak a társadalmi elvárásokkal szembepisilő, vagány lányok (amivel szerintem semmi baj nincs egyébként, sőt). És ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy a nők alsóbbrendűek, mert egy csomó dologban jobbak, csak természetüknél fogva, a férfiakkal ellentétben alapvetően nem kompetitívek, és éppen ezért azokból a dolgok, amikben a nők tehetségesebbek, nem lett olimpiai versenyszám.

És ez egyébként evolúciósan is logikus, mert a nemfüggő munkamegosztás azóta létezik, mióta az embergyerekek évekig önellátásra képtelenek, vagyis régebben, mint a tagolt beszéd, és ennek azért illik valami (természetes szelekción alapuló) nyomot hagynia a nemi kromoszómákon. Egyszerűen azok a nők, akikben égett a vágy, hogy versenyt öljék a mammutot (tudom, hogy már mamut, de nem érdekel, konzervatív vagyok) a férfiakkal, nem hagytak maguk után az ivarérett kort megérő gyerekeket, azok a férfiak pedig, akik inkább otthon maradtak a barlangban, és a szociális képességeiket csiszolták, hamar éhenhaltak. Meg a gyerekeik is. Persze minden kornak megvannak a maga vadhajtásai, tegnap is láttunk az Auchanban pár ilyen bogyógyűjtőgető jellegű, amúgy heteroszexualitása jeléül nővel megjelenő fiúcskát teát válogatni sztreccspólóban (nem vitatom, hogy mindennek ellenére lehetnek értékes személyiségek).

Szóval igazából csak arra szeretnék ezzel kilyukadni, hogy a Muci igazából veleszületetten szereti a birkózós játékokat, meg rugdalni, és nem azért, mert erre nevelem. Én csak arra nevelem, hogy ne bömböljön, hanem oldja meg a kisautó távollétének problémáját, de azt hiszem, ezt egy lánytól is elvárnám.

260. fejezet – állócsiga, józsef attila és narcissus találkozása a családon belüli szexizmussal

Közzétéve Szerző:
17

Na, Muci bemutatta a Dévényen is a kúszási tudományát, nagyon meg lett dicsérve (természetesen küldtem sms-t is két hete, akkor is örömködtünk a terapeutával, de azért így más, hogy tényleg látta, milyen szép szabályosan csinálja), azért viszont nem lett megdicsérve, hogy állandóan feláll. Ugye a hipotón és a feszes babáknak is könnyebb felállni, mint tisztességesen kúszni, úgyhogy a henye ácsorgás már hetek óta megy (kapaszkodva), ami önmagában nem baj, csak ebben az életkorban nem az lenne a feladat, hogy ácsorogva megnézni a mindent, hanem hogy szépen aszimmetrikusan mozogva odakúszni-mászni a mindenhez, és megnyalni. Mondjuk a megnyalás része nagyon megy, kicsit olyan, mintha egy hatalmas meztelencsigával élnénk egy lakásban, aki a nyálkájával borítja a környezete minden egyes négyzetcentiméterét, de sebaj, mi így szeretjük.

Mert szeretni azt lehet, a dévényes terápiák elég nagy hányada most már puszilkodás és gügyögés, mert Mucinak sikerült kitapasztalnia, hogy kell a nőkre-pasikra a válla felett csábosan ránézni, és miket kell mondani, hogy azok elolvadjanak, ebben őstehetség, és lefogadom, hogy ebből fog megélni (azért remélem, hogy inkább tévébemondó lesz, nem pedig selyemfiú).

És bejöttek az első hisztik is a leesés óta, ugyanis utána egy olyan két napig minden nyikkanásra ugrottam, hátha a gyermek késleltetett agyrázkódásban szenved éppen, a Donnak ez viszont nagyon megtetszett, úgyhogy bömböléshegyeket kezdett elereszteni, ha egy pillanatig nem szórakoztattam ődrágaságát. Én viszont sajnálatos módon semennyire nem bírom a hisztit, nem tudok mit kezdeni vele, úgyhogy a harmadik próbálkozásra úgy csináltam, mint J. Attila anyukája, mármint nem korán haltam, csak mentem teregetni némán, és mivel a padlásra nem fértem volna fel, az erkélyre vonultam ki. A hisztit 2 perc 23 másodperc múlva mintha elvágták volna, és amikor bementem, a Don éppen nagyon csábosan gügyögött valakihez, mint kiderült, önmagához, a felette lógó babatükörbe. Nárcisz Muci ezzel egy nagyjából fél órára el is foglalta magát, azóta nincs hiszti. Illusztráció az öntetszelgésről:

zoard155

És egyébként önmagánál és nálam már csak az apja imádja jobban a gyereket, aki szerint egyrészt a Muci összenyalogathatja a notebookját, mert fiú, másrészt meg a múltkor, amikor éppen hurcolta a babát mindenfelé, odajött mellém, hogy nézzem meg, milyen aranyosan ficereg, biztosan azért, mert fiú, egy lány soha nem tudna ilyen aranyosan ficeregni, közölte velem. Szóval a gender bender nálunk kizárva, de sebaj, én nem szeretem a síró fiúkat, a fiúm nem szereti a nagydarab, majomszerű lányokat, úgyhogy a gyerekből nem lehet balett-táncos, legfeljebb kőfaragó, így járt. (Azért a fentiek kiegyensúlyozása végett azt is elárulom, hogy a tizenkétévest eléggé helyretettem szóban, amikor azt mondta, hogy a lányok rosszabbak matekból, mint a fiúk, azért nem megy neki. Ugyanis a lányok általában valóban másfajta módon absztrahálnak, mint az a felsőbb matematikához kell, de a középiskola végéig tartó matekos anyaghoz nincs szükség arra a fajta absztrakciós képességre, az egy ketted összeadása a három negyeddel egyszerűen nem kíván nemspecifikus adottságokat. Ugyanakkor statisztikailag kimutathatóan különböznek a nők a férfiaktól már magzatkoruktól fogva egy csomó dologban, ez vitathatatlan, amúgy evolúciósan logikus is, de ez egy másik poszt témája lesz, amit valamikor máskor írok majd meg).