281. fejezet – Muci a rengetegben

Naszóval. A Muciképűt elvittük a vadonba, Erdély közepére a hegyekbe sátrazni, egy órányira a legközelebbi falutól, ami elméletileg nem a legmegfontoltabb szülői hozzáállásra utal, de nagyon mehetnékünk volt. Mondjuk én arra számítottam, hogy nappal lesz legalább olyan 16°C, és éjszaka sem megy sokkal 10°C alá, ehhez képest amikor megérkeztünk, 3°C volt, és az első éjszaka fagyott. Hogy mennyire, azt nem tudom, de csak délre olvadt ki a babakajás üvegben kint felejtett víz.

Az utat a babaarcú démon teljesen jól tűrte, konkrétan végig csendben volt vagy halkan énekelgetett, etetési időkben megetettük. Amikor megérkeztünk, még sütött a nap, és először minden nagyon tetszett neki:

De azután én elrohantam a mező túlsó végébe birkát fotózni, illetve ezzel egy időben a nap is lement, és ez a két trauma egyben már sok volt, úgyhogy mire visszaértem, a Muci zokogva bőgött, mint szerintem még soha életében.Eddig mindig csak akkor sírt, ha fáradt volt, vagy éhes, de most se nem evett, se nem aludt, úgyhogy már azt hittem, hogy valóra váltak a legszörnyűbb rémálmaim, és itt ragadtunk egy folyamatosan üvöltő gyerekkel három napra a világ végén, de akkor kínomban felvettem az ölembe puszilgatni, és csodák-csodája, a Don mosolyogni kezdett, és amíg le nem tettem, úgy is maradt. Másnapra szerencsére elhitte, hogy nem hagyjuk ott örökre a hülye réten a hülye virágokkal, úgyhogy ez csak olyan akut, átmeneti szeparációs szorongás volt.

Igazából három dologtól féltem nagyon, az egyik az alvás volt. Muci itthon nem tud velünk egy szobában elaludni, egyedül viszont nagyjából húsz másodperc alatt, a Glavoj-réten viszont nem volt különterem babáknak, na meg a sátor fala sem hangszigetelt semmit. Ehhez képest csak húsz percig kellett altatnom a gyereket első este, a másodikon tíz percig, a harmadikon az apja altatta, és állítólag azonnal elaludt a babaképű, csak ragaszkodásból maradt még vele a fiúm egy darabig. Amikor én altattam, az is annyiból állt, hogy kétszer elénekeltem neki a bóbitát, egyszer valami Cohent (az egyik este asszem a Halleluja volt (ami különösen aktuális nekünk mostanában, vö. she tied you to a kitchen chair, she broke your throne, she cut your hair), a másik este az I'm Your Man, ezeket szereti nagyon), utána meg csak visszahümmögtem neki, ha felsóhajtott, hogy tudja, hogy ott vagyok még.

A másik, amitől féltem, az az volt, hogy a Muci megfagy. Mondjuk vésztartalékként ott volt az autó (naponta legalább két órát fűtöttem benne, meg a babakaját is arról melegítettem, mégis alig fogyasztott valamit, amikor megérkeztünk, közvetlenül a feletank felett volt a mutató, amikor hazaindultunk, akkor közvetlenül alatta), illetve éjszakára beöltöztettem ötezer rétegbe, plusz téli overál, plusz lábzsáknak nevezett kinti hálózsák, és ezt az egész csomagot a szivacsos-plüssös mózesben tároltuk, de azért fagyott. Szóval az első éjjel óránként felébredtem, és megtapogattam a gyerek kezét-arcát, nem hideg-e, a Muci ilyenkor felháborodottan röfögött, hogy mit fogdosom, éjszaka van, aludjunk, illetve reggel átvettem magam mellé, azt sztoikusan tűrte, szerintem megszokta már, hogy néha vannak hülye dolgaim. A következő két éjjel adtam rá kesztyűt és nem fogdostam, de ugyanúgy nem fagyott meg. Annyi volt, hogy kicsit korábban kelt (olyan hét körül), de korábban is feküdt (olyan hét körül).

A harmadik félelmem a mozgáshiányból eredő esetleges hiszti volt, de azt sem produkált, pedig csak az autó ülésére tudtam lerakni kúszni-mászni (odakint úgy be volt öltöztetve, hogy a polifoamon is alig volt képes megmoccanni). Mondjuk kihasználta a lehetőségeket, megtanult kapaszkodva-támaszkodva stabilan ülni, illetve egyszer kutyázott is (négykézláb térdkinyújtás-térdhajlítás sokszor), szerintem szökésre gyúrt, mint egy törpe van Damme. Az idő többi részében viszont vidáman elvolt a kocsiban ülve, a székében ülve, vagy az apján ülve (ez utóbbi az ultimate jóság):

A fiúm is nagyon jól elvolt vele (komolyan, időnként már kezdek féltékeny lenni), asszem, az legszélsőségesebb mucifiúság-dicsérő megjegyzése most az volt, hogy egy lánynak biztosan nem lenne ennyire szép színű polárja, de ezután nemsokkal meg is kérdezte, hogy szerintem látszik-e rajta, mennyire örül annak, hogy a Don fiú lett.

Arra meg rém büszke volt (mondjuk én is), hogy amikor ereszkedtek le ketten a láncos részen a Szamos-bazárban, a Muci teljes természetességgel, mintegy magától értetődően ugyanúgy megfogta a láncot, mint az apukája. És tartotta. Egyszerűen zabálnivaló volt.

De egyébként az összes túrát nagyon élvezte a gyerek, elámultan nézte a dolgokat, ezen a képen például egy vízesést:

Illetve az apját folyamatosan ütlegelte a kis öklével, ha az apja megállt, Andinak pedig, akinek ezúton is köszönöm a segítséget, a haját húzkodta olyankor (Sumáker Muci nem szeret ácsorogni):

Az első képen a hajhúzkodás lett megörökítve, a másodikon a gyerekképű a biztonsági rácson az esővédőn keresztül próbálja molesztálni a navigátort, de így már nem megy, a harmadikon egyszerűen csak örül, hogy kirándulás van.

De amikor nem volt éppen kirándulás, akkor is jól elfoglalta magát, hintázott a székében, vagy aludt a kocsiban, nyűglődni nem nyűglődött, különösen, ha volt társasága. Az utolsó képen a fiúmmal pihenik ki a barlangászás fáradalmait:

Hát ilyen volt. Én még maradtam volna. Ja, egyébként szeretném még megemlíteni a Canpol márkájú cumisüveg-melegítőnket, amit mint legolcsóbb autós ételmelegítőt választottunk, és ami nagyon jó szolgálatot tett, mert így nem kellett külön benzingenerátort és mikrót vinni a babának (bár tudtunk volna, csak egy kicsit ciki lett volna). Húsz perc alatt felmelegítette a tápszert három fokosról, három fokban. A modern technika, meg az ő vívmányai.

Reklámok

1. fejezet, az ősanyáról

Na szóval az úgy volt, hogy tegnap dögrovásra kerültem, tüdőgyulladásom lett ugyanis, amiről az orvos megállapította, hogy felső légúti fertőzés, szóval életben maradok. Azt is megállapította a mellemet és az alhasamat nyomogatva, hogy szerinte terhes vagyok, hiába mondtam, hogy nem. Amúgy rendkívül szimpatikus orvosdoktor volt, az egészet lezavarta nagyjából három és fél perc alatt, két ügyeleti kiszállás között. Mindenesetre vettem tesztet is a patikában, mondván, hogy mit tudja ő, de jobb a biztonság.

És akkor pár órával később sírva vonultam fel a fiú mellé az emeletre, merthogy én nem tudok szülni, nem tudom, melyik végén kell megfogni egy gyereket, egyetlen természetfeletti képességem az, hogy a menstruációt követő harmaik naptól ha csak szépen néznek rám, már attól is teherbe esem, úgyhogy a fiú szerintem ki fog vágni a hóba (nagyon szép jégkristályos egyébként most odakint minden, btw), hogy szüljek ott, vagy ami még rosszabb, azt fogja mondani, hogy ő ezt nem érti.

Aztán inkább előadtunk egy ilyen klasszikus nagyjelenetet, csak fordított szereposztással, hogy én pánikolok és vádaskodom, továbbá sorolom, hogy ez miért lehetetlen, ő meg idült mosollyal az ajkain simogatja a fejem, hogy nem lesz semmi baj1, és eljátssza a nagy zsiráffal és a kis zsiráffal, hogy mi is van. Ugyanakkor azt azért tisztázta, hogy (a) nem hajlandó apás szülésre, de olyan szinten nem, hogy ha budán szülök, ő átmegy pestre, (b) nem magzatvizezhetem össze a Lexust, majd inkább az én autómmal visz, vagy esetleg motorral, annak mindegy, majd ülök háttal. Ekkorra felment a lázam, és olyanokat mondtam, hogy kövér leszek, meg úristen, tegnapelőtt vodkáztam és cigiztem sissónál (erről egyébként az is eszembe jutott, hogy úristen, erre a traumára el kell gyorsan szívnom egy cigit, de aztán kapcsoltam), és akkor a fiú azt mondta, hogy el kellene menni gyűrűért (sporteszköz), én meg azt feleltem, hogy menjünk, úgysem tudok most a seggemen megülni, úgyhogy megvettük az utolsó gyűrűt (sporteszköz) az Auchanban, bár nyárig úgysem tudja használni, mindegy.

Aztán valahogy a Lexus váltója kapcsán feltámadt bennem az ellenállhatatlan vágy, hogy geometriailag bebizonyítsam, miszerint egy kettő darab egymáshoz simuló, fejtől-lábtól elhelyezett kónusz köré fogott rigid lánc hossza különböző kell legyen az alkotmány végénél és a közepénél, sikerült is, úgyhogy megnyugodva elaludtam, tényleg olyan vagyok, mint a zsiráf.


1
Ez egyébként azért különösen meglepő, mert eddig abban a hitben éltem, hogy én akarok tőle gyereket, ő meg nem, és ettől én boldogtalan vagyok.