Naszóval. A Muciképűt elvittük a vadonba, Erdély közepére a hegyekbe sátrazni, egy órányira a legközelebbi falutól, ami elméletileg nem a legmegfontoltabb szülői hozzáállásra utal, de nagyon mehetnékünk volt. Mondjuk én arra számítottam, hogy nappal lesz legalább olyan 16°C, és éjszaka sem megy sokkal 10°C alá, ehhez képest amikor megérkeztünk, 3°C volt, és az első éjszaka fagyott. Hogy mennyire, azt nem tudom, de csak délre olvadt ki a babakajás üvegben kint felejtett víz.
Az utat a babaarcú démon teljesen jól tűrte, konkrétan végig csendben volt vagy halkan énekelgetett, etetési időkben megetettük. Amikor megérkeztünk, még sütött a nap, és először minden nagyon tetszett neki:
De azután én elrohantam a mező túlsó végébe birkát fotózni, illetve ezzel egy időben a nap is lement, és ez a két trauma egyben már sok volt, úgyhogy mire visszaértem, a Muci zokogva bőgött, mint szerintem még soha életében.Eddig mindig csak akkor sírt, ha fáradt volt, vagy éhes, de most se nem evett, se nem aludt, úgyhogy már azt hittem, hogy valóra váltak a legszörnyűbb rémálmaim, és itt ragadtunk egy folyamatosan üvöltő gyerekkel három napra a világ végén, de akkor kínomban felvettem az ölembe puszilgatni, és csodák-csodája, a Don mosolyogni kezdett, és amíg le nem tettem, úgy is maradt. Másnapra szerencsére elhitte, hogy nem hagyjuk ott örökre a hülye réten a hülye virágokkal, úgyhogy ez csak olyan akut, átmeneti szeparációs szorongás volt.
Igazából három dologtól féltem nagyon, az egyik az alvás volt. Muci itthon nem tud velünk egy szobában elaludni, egyedül viszont nagyjából húsz másodperc alatt, a Glavoj-réten viszont nem volt különterem babáknak, na meg a sátor fala sem hangszigetelt semmit. Ehhez képest csak húsz percig kellett altatnom a gyereket első este, a másodikon tíz percig, a harmadikon az apja altatta, és állítólag azonnal elaludt a babaképű, csak ragaszkodásból maradt még vele a fiúm egy darabig. Amikor én altattam, az is annyiból állt, hogy kétszer elénekeltem neki a bóbitát, egyszer valami Cohent (az egyik este asszem a Halleluja volt (ami különösen aktuális nekünk mostanában, vö. she tied you to a kitchen chair, she broke your throne, she cut your hair), a másik este az I'm Your Man, ezeket szereti nagyon), utána meg csak visszahümmögtem neki, ha felsóhajtott, hogy tudja, hogy ott vagyok még.
A másik, amitől féltem, az az volt, hogy a Muci megfagy. Mondjuk vésztartalékként ott volt az autó (naponta legalább két órát fűtöttem benne, meg a babakaját is arról melegítettem, mégis alig fogyasztott valamit, amikor megérkeztünk, közvetlenül a feletank felett volt a mutató, amikor hazaindultunk, akkor közvetlenül alatta), illetve éjszakára beöltöztettem ötezer rétegbe, plusz téli overál, plusz lábzsáknak nevezett kinti hálózsák, és ezt az egész csomagot a szivacsos-plüssös mózesben tároltuk, de azért fagyott. Szóval az első éjjel óránként felébredtem, és megtapogattam a gyerek kezét-arcát, nem hideg-e, a Muci ilyenkor felháborodottan röfögött, hogy mit fogdosom, éjszaka van, aludjunk, illetve reggel átvettem magam mellé, azt sztoikusan tűrte, szerintem megszokta már, hogy néha vannak hülye dolgaim. A következő két éjjel adtam rá kesztyűt és nem fogdostam, de ugyanúgy nem fagyott meg. Annyi volt, hogy kicsit korábban kelt (olyan hét körül), de korábban is feküdt (olyan hét körül).
A harmadik félelmem a mozgáshiányból eredő esetleges hiszti volt, de azt sem produkált, pedig csak az autó ülésére tudtam lerakni kúszni-mászni (odakint úgy be volt öltöztetve, hogy a polifoamon is alig volt képes megmoccanni). Mondjuk kihasználta a lehetőségeket, megtanult kapaszkodva-támaszkodva stabilan ülni, illetve egyszer kutyázott is (négykézláb térdkinyújtás-térdhajlítás sokszor), szerintem szökésre gyúrt, mint egy törpe van Damme. Az idő többi részében viszont vidáman elvolt a kocsiban ülve, a székében ülve, vagy az apján ülve (ez utóbbi az ultimate jóság):
A fiúm is nagyon jól elvolt vele (komolyan, időnként már kezdek féltékeny lenni), asszem, az legszélsőségesebb mucifiúság-dicsérő megjegyzése most az volt, hogy egy lánynak biztosan nem lenne ennyire szép színű polárja, de ezután nemsokkal meg is kérdezte, hogy szerintem látszik-e rajta, mennyire örül annak, hogy a Don fiú lett.
Arra meg rém büszke volt (mondjuk én is), hogy amikor ereszkedtek le ketten a láncos részen a Szamos-bazárban, a Muci teljes természetességgel, mintegy magától értetődően ugyanúgy megfogta a láncot, mint az apukája. És tartotta. Egyszerűen zabálnivaló volt.
De egyébként az összes túrát nagyon élvezte a gyerek, elámultan nézte a dolgokat, ezen a képen például egy vízesést:
Illetve az apját folyamatosan ütlegelte a kis öklével, ha az apja megállt, Andinak pedig, akinek ezúton is köszönöm a segítséget, a haját húzkodta olyankor (Sumáker Muci nem szeret ácsorogni):
Az első képen a hajhúzkodás lett megörökítve, a másodikon a gyerekképű a biztonsági rácson az esővédőn keresztül próbálja molesztálni a navigátort, de így már nem megy, a harmadikon egyszerűen csak örül, hogy kirándulás van.
De amikor nem volt éppen kirándulás, akkor is jól elfoglalta magát, hintázott a székében, vagy aludt a kocsiban, nyűglődni nem nyűglődött, különösen, ha volt társasága. Az utolsó képen a fiúmmal pihenik ki a barlangászás fáradalmait:
Hát ilyen volt. Én még maradtam volna. Ja, egyébként szeretném még megemlíteni a Canpol márkájú cumisüveg-melegítőnket, amit mint legolcsóbb autós ételmelegítőt választottunk, és ami nagyon jó szolgálatot tett, mert így nem kellett külön benzingenerátort és mikrót vinni a babának (bár tudtunk volna, csak egy kicsit ciki lett volna). Húsz perc alatt felmelegítette a tápszert három fokosról, három fokban. A modern technika, meg az ő vívmányai.
kicsi malac 
ez a gyerek szép. ez a gyerek okos. ez a gyerek talpraesett (na jó, szóval nem úgy), hát mi lesz ebből a gyerekből?
a világ ura, legalábbis mi szerényen úgy tervezzük.
Azta, az első képről gyanús volt, hogy Pádis, csak megzavart, hogy “Erdély közepe”, mer az nem az.
És nem semmi, hogy ekkora gyerekkel ilyen sátrazást lehet ilyen helyen csinálni – asszem egy félelmem a leendő gyerekeimmel kapcsolatban kipipálva. Köszi! 🙂
Ja, meg azt akartam kérdezni, hogy ezekszerint kocsival mentetek fel? És a Prius bírta? Mert emlékeim szerint borzalmas a fölfelé vezető autóút, mondjuk Dáciát nem sajnálna az ember felfelé, de egy városibb autóval nem gondoltam volna…
Real Trebitsch: oké, az Erdély közepe az olyan nagyvonalú szófordulat volt a részemről 🙂 a fiúm kocsijával mentünk, a Lexus-szal, az egyrészt sokat bír, másrészt meg tavaly az utat is “megcsinálták”, vagyis a nagyobb kátyúk be lettek szórva az első felében, és ledöngölték az egészet, néhol korlát is van, meg ilyenek, most nem volt vészes. nosztalgiáztam is, hogy négy éve még fél kézzel a land cruiser tetejét tartottam magam felett, hogy be ne verjem a fejem a huppanókon, sajgott is a csuklóm az út végére, most meg cédét hallgattunk felfelé, meg minden 🙂
ugyeugye, lesz Muci kalandjai című könyv bőrkötésben? ugyeugye?
hősmuci igazán, és annyira ennivaló, ahogy ül a hordozóban, a sapi a szemében szinte és néz, mint egy jóllakott napközis 🙂
elképesztően gyönyörű a táj! (meg a muci)
…és így formáljuk gyermekeinket a saját képünkre.:)))
Igen, így kell csinálni! A gyerek nem törik el, nem romlik el, és ha hagyjuk neki, ugyanazt fogja élvezni, mint amit mi.:)
( és mekkora trauma lehetett neki a füves rét, ahol éppen beesteledik, és sehol egy anyaképű egyed. Beleborzongtam amikor olvastam…)
És az utolsó képen az a szerelmetes pillantás!
Öröm téged olvasgatni.
De a legszenzációsabb kép, ahol a láncot fogja, apját utánozva… merthogy azt úgy kell csinálni! 😀
Nekem az tetszik, ahogy egy ujjal a fűvel barátkozik 😀
Én az enyémet anno két évesen vittem el először sátrazni, kettesben. Jó volt. Előtte azért nem, mert egy hajón lakott a Duna közepén, és nem bírtunk kiszabadulni:D
Csak a képeken nem látszik, vagy még tényleg nem ül a kölök?
Csak ezt a “babaarcú démon” kifejezést nem értem én – olyan jó gyerek az írásaid alapján, nem érdemel ilyesmit… Bár kétségftelen, hogy a “büdös kölök”-nél sokkal jobban hangzik. 🙂
Benenn: a képeken nem tudott volna ülni, öt réteg ruha volt rajta, ebből kettő vastag, de már egy ideje tud kapaszkodva ülni, illetve tegnap több percig ült kapaszkodás nélkül is, magától.
Csak azért kérdeztem, mert nekem nagyon nagy lépés volt az ülés (hmm, képzavar), olyan nagyfiúnak látom azóta a kilenchónaposomat. Nem tudom ezzel függ-e össze, vagy csak összejött akkor minden, de azóta ezerszer jobban szeretem veletölteni a napot, pedig addig se utáltam. 🙂
Te egy nagyon bátor, okos anya vagy. Én ennyi idősen (mármint mikor a gyerkőc volt ennyi idős, mint Muci)még itthon is alig mertem a vele kirándulni a családon belül is, úgy paráztam. Gratula! 🙂
Nem ma van a Muci születésnapja? Ha jól emlékszem és igen, akkor nagyon boldogot neki!
Mucinak és Luciának!
(valami miatt úgy rémlik te is mostánaba vagy szülinapos:):)
Nézd: itt vagyunk veled.
Neked szól ez a vers
Ölelésünk átkarol
csak szólnod kell, ha kell.
Mily keveset éltünk még együtt,
de mégis mily sokat.
Nem bírná el súlyát,
talán csak ezer tehervonat.
Te mégis bírtad. Húztad.
S hogy mi erre a felelet?
Azért lehetsz ilyen erős,
mert Veled van a szeretet.
Adj nekünk még belőle
s adj nekünk sok szépet.
Legyél itt köztünk még kérlek:
legalább ezer évet!
Boldog szülinapot kívánok!!!!!!
W, a Babaarcú Démon az a Túl a Maszat-hegyen c.mesében van. 🙂
Boldog születésnapot Mucinak!!!
Boldog szülinapot Anyának és az ő Fiának!!!
A Muci gyönyörű, okos, ügyes és egyáltalán!
Kaptál a szülinapi tortához világoskék marcipánt?
Hawah: hát de nekem a rendelkezésemre állnak a modern kor vívmányai, mint a bababarát autó, az autós ételmelegítő, a hordozó, a babaszék és a babapolifoam, így nem kunszt 🙂
w: ja igen, mucit azért babaarcú démonozom néha varró dani után, mert pillantása felperzseli a szíveket. időnként bóbitának is szoktam hívni, remélem, ettől még helyén lesz a nemi identitása.
🙂
Viv,
azt nem ismerem, de ígérem, utánanézek. És köszi!
Boldog szülinapot nektek!
a szülinapi jókívánságokat mindkettőnk nevében köszönöm. natimama, nem kaptam kék marcipánt, és most láttam, hogy az ételszínezékes rekeszből is sikerült kék helyett valahogy zöldet kiemelnem, de sebaj, ma megsütöm a tortát, holnap újabb vásárlókör után bevonom, a fiúm úgyis barlangászik ma este a változatosság kedvéért.
🙂
Südve, nektek is, remélem, jövőre már vidámabb leszel ilyentájt.