262. fejezet – játékok, székek, apák

Ezt a képet tegnap lőttem Zoárdfiunkról:

zoard156

Itt kivételesen nem a gyerek a lényeg, hanem az egyértelmű preferenciák megjelenése: a plüssjátékokat (bárány, zsiráfos párna, macifejű zöld kukac, és a többi, a képen nem látható példány) ledobálta a bázisról, viszont magához vette a két darab textilpelenkát (Mucinak a textilpelenka jelenti a kényelmet, a luxust, a biztonságot és az evést), és az igazi játékokat, tételesen a piros mászókötél-darabot, amit a fiúmtól kapott vagy szerzett, a kibelezett ventilátor belsejét, amit a fiúmtól kapott, a kék szilikoncsövet, amit szintúgy, és aminek a többi részéből valami motoralkatrész lett, illetve ehhez még lopott magának tőlem két mobiltöltőt (és igen, figyeltem, hogy semmivel ne fojtsa meg magát). Ezekkel órákig képes eljátszani, például centiről centire végigvizsgálja a mászókötelet, közben motyog magában, mint valami minőségellenőr, de bármilyen műszaki jellegű cuccal nagyon jól elvan, finoman bánik velük, nem tépkedi vagy dobálja őket, nem úgy, mint például a bárányt. Ebben egyébként a fiúmra hasonlít, csak a fiúm készletei nem korlátozódnak egy játszószőnyegnyi területre, hanem telerakott velük egy egész szobát.

A legkihasználtabb babaeszköz nálunk pedig az FP pihenőszék, amit valami rohamomban vettem olyan nyolcezer forintért még a kórházazós időszakban (és csak azért volt ilyen olcsó, mert a kifutó dizájnból volt, ami babajáték esetén a wtf-kategória, tekintve, hogy ez csupán annyit jelent, hogy a huzata csibés, nem pedig zebrás, még szerencse, hogy a gyermekem önálló jellem, nem dől be a trendeknek, jó neki a csibés), igazából egyszerű, mint a faék, annyi plusz van benne a képen látható dolgokhoz képest, hogy elem által, bekapcsolásra rezegni tud, mint egy telefon:

zoard157

Elnézést a képminőségért, de mostanában csak ennyi látszik benne a gyerekből, ha benne van, ugyanis folyamatosan hintáztatja magát, két falat között, vagy kockanézegetés közben, vagy magában dumálás közben, állandóan, úgyhogy szerintem nagyon megérné egy generátort kötni a székre.

Kicsi korában (ehhe-ehhe, mikor volt az, öt hónapja?) is jól jött egyébként, időnként csak ebben rezgetve volt hajlandó elaludni napközben. Most ebben eszik, és ha már itt tartunk, ma a mennyiségi ivást is kipróbáltam vele. A rizspépes gyümölcs ugyanis pár óra alatt elszottyosodik, a gyerek meg folyamatosan húzta magához az aventes poharat, amiből etettem (ezt egyébként soha nem leszek képes megérteni, hogy adott ez a pohár, ami elvben tök praktikus lenne kajatárolásra, gyakorlatban meg közel sem zár lég- vagy cseppmentesen, miért nem lehetett ennyi pénzért rendesen megcsinálni?), úgyhogy gondoltam, próbáljuk akkor ki, és Muci simán megivott másfél decit belőle. Persze részletekben, és az én asszisztenciámmal, de tökre tudta, hogy mit kell csinálni.

Az apjával meg kitaláltak egy tök jó játékot a székkel, ami abból áll, hogy a fiúm a székben ülő Muci fölé hajol, Muci meg addig hintáztatja magát, hogy a legmagasabb ponton összeérjen az orruk, és amikor összeér az orruk, mindig nevetnek. Olyankor nagyon aranyosak.

261. fejezet – némi Muci, sok vulgárgenetika

Na, tegnap megint egy áttörés, Mucika pohárból ivott.

Természetesen a fiúm a ludas az egészben, mint szerepmodell, ugyanis a gyerek mostanában mindig megtámadja, ha eszik, és el akarja venni a tányérját meg a poharát meg az uborkás-sonkás szendvicsét, mert neki mindig ugyanazt kell csinálnia, mint az apukájának. Tegnap valami eszelős intenzitással nekiindult a (földön lévő) vizespohara felé, és rárabolt, a fiúm meg csak arra ügyelt, hogy fel ne borítsa, egyébként hagyta önérvényesíteni (természetesen azért, mert fiú). Az eredmény az lett, hogy a Don fókapózban (hassal lefelé, lábak hátul, elől nyújtott karos támaszkodás) lelkesen ivott a fiúm által enyhén megdöntött pohárból. Arról a Muciról van szó, aki vizet még cumisüvegből se hajlandó inni, hanem fintorog meg kiköpködi. Mondjuk most is volt némi köhögés a hülye póz miatt, de utána simán folytatta. Ilyen nagy már (és ilyen kis majom).

Meg mondtam, hogy fogok írni a férfi-női veleszületett különbségekről, és az nem csak üres fenyegetőzés volt. Az ugye mindenki számára tiszta, hogy a 23. pár kromoszómája a férfiaknak XY, a nőknek XX. Ez az egyetlen "aszimmetrikus" kromoszómapár, az összes többi egymásnak megfeleltethető génhelyekből (lokuszokból) áll az Y viszont sokkal kisebb, mint az X (menekülésből csak a leglényegesebb információk vannak benne, így kevésbé fenyegeti valami fatal error veszélye, ami miatt kihalhatnának a férfiak), cserébe a nők egyik X kromoszómája magába fordul, begubózik, és onnantól Barr-test álnéven tengeti magányos, visszavonult életét, a társadalmi eseményekbe nem beleavatkozva. Szerencsés módon általában az teszi ezt, amelyikkel valami bibi van.

Fogantatáskor fenotípus szempontjából minden magzat lánynak indul, és pár hétig az is marad. Azután a terhesség egy bizonyos szakaszában a magzat Y kromoszómájának hatására az anya szervezete elkezd egy bizonyos hormont termelni (természetesen ez bonyolultabb, de kábé így történik), amitől kialakul a férfiúi nemi jelleg. Persze itt is van egy csomó hibalehetőség, ezért van az, hogy léteznek XY kromoszómájú lányok. Ugyanakkor léteznek például XYY kromoszómájú férfiak is (meg az összes többi két- és hárombetűs variáció, leszámítva az YYY-t), akikről bizonyos (börtönben lefolytatott) kontrollcsoportos vizsgálatok után az derült ki, hogy 10-15 ponttal alacsonyabb az IQ-juk a kontrollcsoportnál, átlagban 7 cm-rel magasabbak náluk, arányukban többen vannak börtönben, mint az XY kromoszómájú férfiak, és szinte mindegyiket erőszakos bűncselekmény miatt ültették le.

Ebből arra lehetne esetleg következtetni, hogy a férfiak igazából magas, buta és erőszakos nők, ugyanakkor egy másik (nem börtönben elvégzett) vizsgálatból az derült ki, hogy bár az XYY kromoszómájú férfiak tényleg magasabbak lesznek a vártnál, de a testvéreiknél általában intelligensebbek. Az erőszakosságot meg elég nehéz egzaktul mérni.

Ami viszont tuti, az az, hogy a koraszülött lányoknak szignifikánsan magasabb az esélyük a túlélésre, mint a koraszülött fiúknak, hogy a gyermekhalandóság is inkább a fiúkat viszi el, és a férfiaknak alacsonyabb az átlagos élettartamuk, továbbá (valószínűleg ezeknek a kompenzálására) valamivel több fiúcsecsemő születik, mint lány.

Ami a nőiesnek meg férfiasnak tartott jellemvonásokat illeti, fiatalabb én naivabb koromban úgy voltam velük, mint a szovjet állami genetikusok, hogy minden csak nevelés kérdése (ez kedves elmélet, igazából csak akkor vált egy kicsit rémálomszerűvé (mármint a szovjet genetikusoknak), amikor megpróbálták ránevelni a búzát a szibériai éghajlatra. Akkor sokan éhenhaltak, illetve fejek hullottak, de nem az éhenhalás, hanem a kommunistához méltatlan búzaviselkedés miatt). Ugyanakkor valószínűleg nem véletlen, hogy gyakorlatilag nincsenek klasszikus női sorozatgyilkosok (leszámítva azokat, akik a saját gyerekeiket ölik meg, hogy sajnáltassák magukat, a "fekete angyalokat", meg a skizofréneket (nem egyenlő a többszörös személyiséggel)), hogy a nők gyengébben teljesítenek izomerőhöz nem köthető sportokban (sportlövészet, sakk), hogy nincsenek híres női matematikusok, pedig mindig, minden korban voltak a társadalmi elvárásokkal szembepisilő, vagány lányok (amivel szerintem semmi baj nincs egyébként, sőt). És ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy a nők alsóbbrendűek, mert egy csomó dologban jobbak, csak természetüknél fogva, a férfiakkal ellentétben alapvetően nem kompetitívek, és éppen ezért azokból a dolgok, amikben a nők tehetségesebbek, nem lett olimpiai versenyszám.

És ez egyébként evolúciósan is logikus, mert a nemfüggő munkamegosztás azóta létezik, mióta az embergyerekek évekig önellátásra képtelenek, vagyis régebben, mint a tagolt beszéd, és ennek azért illik valami (természetes szelekción alapuló) nyomot hagynia a nemi kromoszómákon. Egyszerűen azok a nők, akikben égett a vágy, hogy versenyt öljék a mammutot (tudom, hogy már mamut, de nem érdekel, konzervatív vagyok) a férfiakkal, nem hagytak maguk után az ivarérett kort megérő gyerekeket, azok a férfiak pedig, akik inkább otthon maradtak a barlangban, és a szociális képességeiket csiszolták, hamar éhenhaltak. Meg a gyerekeik is. Persze minden kornak megvannak a maga vadhajtásai, tegnap is láttunk az Auchanban pár ilyen bogyógyűjtőgető jellegű, amúgy heteroszexualitása jeléül nővel megjelenő fiúcskát teát válogatni sztreccspólóban (nem vitatom, hogy mindennek ellenére lehetnek értékes személyiségek).

Szóval igazából csak arra szeretnék ezzel kilyukadni, hogy a Muci igazából veleszületetten szereti a birkózós játékokat, meg rugdalni, és nem azért, mert erre nevelem. Én csak arra nevelem, hogy ne bömböljön, hanem oldja meg a kisautó távollétének problémáját, de azt hiszem, ezt egy lánytól is elvárnám.

260. fejezet – állócsiga, józsef attila és narcissus találkozása a családon belüli szexizmussal

Na, Muci bemutatta a Dévényen is a kúszási tudományát, nagyon meg lett dicsérve (természetesen küldtem sms-t is két hete, akkor is örömködtünk a terapeutával, de azért így más, hogy tényleg látta, milyen szép szabályosan csinálja), azért viszont nem lett megdicsérve, hogy állandóan feláll. Ugye a hipotón és a feszes babáknak is könnyebb felállni, mint tisztességesen kúszni, úgyhogy a henye ácsorgás már hetek óta megy (kapaszkodva), ami önmagában nem baj, csak ebben az életkorban nem az lenne a feladat, hogy ácsorogva megnézni a mindent, hanem hogy szépen aszimmetrikusan mozogva odakúszni-mászni a mindenhez, és megnyalni. Mondjuk a megnyalás része nagyon megy, kicsit olyan, mintha egy hatalmas meztelencsigával élnénk egy lakásban, aki a nyálkájával borítja a környezete minden egyes négyzetcentiméterét, de sebaj, mi így szeretjük.

Mert szeretni azt lehet, a dévényes terápiák elég nagy hányada most már puszilkodás és gügyögés, mert Mucinak sikerült kitapasztalnia, hogy kell a nőkre-pasikra a válla felett csábosan ránézni, és miket kell mondani, hogy azok elolvadjanak, ebben őstehetség, és lefogadom, hogy ebből fog megélni (azért remélem, hogy inkább tévébemondó lesz, nem pedig selyemfiú).

És bejöttek az első hisztik is a leesés óta, ugyanis utána egy olyan két napig minden nyikkanásra ugrottam, hátha a gyermek késleltetett agyrázkódásban szenved éppen, a Donnak ez viszont nagyon megtetszett, úgyhogy bömböléshegyeket kezdett elereszteni, ha egy pillanatig nem szórakoztattam ődrágaságát. Én viszont sajnálatos módon semennyire nem bírom a hisztit, nem tudok mit kezdeni vele, úgyhogy a harmadik próbálkozásra úgy csináltam, mint J. Attila anyukája, mármint nem korán haltam, csak mentem teregetni némán, és mivel a padlásra nem fértem volna fel, az erkélyre vonultam ki. A hisztit 2 perc 23 másodperc múlva mintha elvágták volna, és amikor bementem, a Don éppen nagyon csábosan gügyögött valakihez, mint kiderült, önmagához, a felette lógó babatükörbe. Nárcisz Muci ezzel egy nagyjából fél órára el is foglalta magát, azóta nincs hiszti. Illusztráció az öntetszelgésről:

zoard155

És egyébként önmagánál és nálam már csak az apja imádja jobban a gyereket, aki szerint egyrészt a Muci összenyalogathatja a notebookját, mert fiú, másrészt meg a múltkor, amikor éppen hurcolta a babát mindenfelé, odajött mellém, hogy nézzem meg, milyen aranyosan ficereg, biztosan azért, mert fiú, egy lány soha nem tudna ilyen aranyosan ficeregni, közölte velem. Szóval a gender bender nálunk kizárva, de sebaj, én nem szeretem a síró fiúkat, a fiúm nem szereti a nagydarab, majomszerű lányokat, úgyhogy a gyerekből nem lehet balett-táncos, legfeljebb kőfaragó, így járt. (Azért a fentiek kiegyensúlyozása végett azt is elárulom, hogy a tizenkétévest eléggé helyretettem szóban, amikor azt mondta, hogy a lányok rosszabbak matekból, mint a fiúk, azért nem megy neki. Ugyanis a lányok általában valóban másfajta módon absztrahálnak, mint az a felsőbb matematikához kell, de a középiskola végéig tartó matekos anyaghoz nincs szükség arra a fajta absztrakciós képességre, az egy ketted összeadása a három negyeddel egyszerűen nem kíván nemspecifikus adottságokat. Ugyanakkor statisztikailag kimutathatóan különböznek a nők a férfiaktól már magzatkoruktól fogva egy csomó dologban, ez vitathatatlan, amúgy evolúciósan logikus is, de ez egy másik poszt témája lesz, amit valamikor máskor írok majd meg).

33. fejezet – konzílium

Felhívtam a Rendszergazdát is az örömhírrel, de azt mondta, nem örül. Érdeklődésemre, hogy miért, felvilágosított, hogy ő úgy tervezte, lányunk lesz a fiúmmal, és ettől majd megtanuljuk, hogy nem szabad előre inni a medve bőrére, és önhitt módon előre eldöntenünk a gyerek nemét. Vigasztalásul elmeséltem neki a fiúm öröklődéstani elméletét (a fiúm időnként megpróbál behatolni az én világomba, és az én nyelvemen beszélni), miszerint abból kiindulva, hogy ő sokkal nagyobb és robusztusabb nálam, a kromoszómái is sokkal nagyobbak és robusztusabbak, tehát a gyerekünk rá fog hasonlítani, vagyis fiú lesz.

Ezzel szerintem nem lehet vitatkozni.

32. fejezet – a rózsa neme

Gyermekünkről, Zoárdról ma kiderült, hogy fiú, ami nagy szerencséje ezzel a névvel. Örömömben elbőgtem magam a monitor előtt (valószínűleg ugyanezt tettem volna, ha lány, tiszta felfokozott állapotban voltam), majd hazajőve megrendeltem neki pár fekete rugdalózót “ROCK” felirattal, illetve lángoló triciklivel, hogy olyan legyen, mint az apja, meg egy Mummy’s little vampire feliratút, ami megy az én vámpírosomhoz. Az apja is boldog, többek között azért, mert mostantól mondhatja azt feminista ismerőseinknek, hogy van egy gyerekem, meg egy lányom, illetve játszhatnak majd autószerelőset (igazi autóval). A gyermeknek egyébként az összes értéke tankönyvi, és a tudomány legújabb álláspontja szerint túlvagyunk a félidőn, innen már lejtmenet.

rugdalozo