Most csak gyorsan és röviden csepegtetek egy kicsit két videóval, mert nagyon sok gyerekem és munkám van, és a gyerekeimnek állandóan szülinapjuk van, amire tortát kell sütni, meg ilyenek. Immár másodszor.
Én egyszerűen nem bírok az ajándékokkal várni, vagyis ha muszáj, akkor bírok, de nagyon szenvedek közben. Szerencsére Mucogány idén még nem naptártudatos, úgyhogy az első felvonásnak, a kisbútoroknak meg a hintarémszarvasnak nagyon örült (és a rémszarvast azonnal fel is ismerte, mondta, hogy inta!, majd felmászott rá, és percekig ‘intázott elszánt tekintettel).
A cicát meg akartam őrizni a többivel a nagy napig, de a Muci sem tud titkot tartani, lazán belekotort az ikeás zacskóba, és kihúzta. Ekkor derült ki, hogy a macskafelismerése ugyanolyan éles és tévedhetetlen, mint az enyém, nekem ugyanis tetszik a cica, és rögtön tudtam, hogy cica, ellentétben a pasimmal, aki szerint ez nem cica, hanem motkány, és a gyerek apjával, aki, amikor mutattam neki, hogy ezt kapja a gyerek, visszakérdezett, hogy egy cickányt-e. Velük ellentétben a Muci azonnal tudtam, hogy miáu, és aranyos, ölelgetni kell, pedig ő kemény gyerek, nem ölelget minden plüssállatot. A cicát viszont még az ágyába is beviszi.
A videón egyrészt cicázik, másrészt meg elképesztő, de tényleg a második születésnapjára időzítette, hogy megtanuljon járni. A végén az csak pár lépés, de ezzel a sajátos technikával képes átszelni a lakást, illetve ma már viccelt is velem, hogy elindult felém, de amikor odaért volna, akkor röhögve sarkon fordult, és elindult a másik irányba.
Egyszerűen hihetetlenül büszke vagyok rá, az arckifejezéséből ítélve ő is magára, de persze éppen ideje volt már ennek így a naptári és a biológiai születésnapja között (tavaly októberre prognosztizálták, de Muci nem az a sietős fajta). Egyébként viszont elképesztő, simán megérti, hogy állj fel, és hozd ide a távirányítót, ilyenkor kicsit sajnálom, hogy nincs tévém, milyen praktikus lenne egy ilyen gyerek hozzá.
Születésnapi programnak strandolást terveztem még egy hónapja, de egyrészt esett, másrészt tizenkét fokban esett, úgyhogy átgondoltam ezt a dolgot, és inkább beraktam a kádba, hogy most addig fürödhet, ameddig akar, és engedtem mindig melegvizet. Lehet, hogy ezt olvasva rideg, kegyetlen szülőnek tűnök, de tényleg meg szoktam unni általában negyedóra alatt, hogy egyesek vizes kacsákkal dobálnak, illetve arcon fröcskölnek, és kegyetlenül röhögnek hozzá. Most viszont a nagy napra való tekintettek kitartottam, de csak másfél óráig bírtam, Muci ellett volna egész nap.
A videón először pár másodpercig büntet (nagyon tudja ezt a pislogásmentes, mostgondolkozzelmicsináltál szigorú tekintetet), amiért nem adom oda neki a fényképezőgépet, hogy a vízbe mártogassa, és utána megdobjon vele. Aztán kénytelen ebből a célból a Nagy Kacsát bevetni (a kicsikkel már korábban megdobált, és még nem adtam vissza neki), utána érzékelteti, hogy most egy kicsit unatkozik azért ott nélkülem, majd elszórakoztatja magát a vízzel.
Ebből a gagyogásából asszem, csak a bíz az, amit értek, az a víz, mutatja a csapot, hogy csináljak vizet. Ja, meg a jellegzetes hangsúlyú be, ami azt jelenti, hogy működtesse (lámpát, vizet, ajtót, akármit, Mucira nagy jövő vár, amikor majd minden hangfelismerős lesz). De rengeteget beszél, és szerintem értelmeseket, mert időnként kihámozok olyanokat belőle, hogy fürdi, meg hűtő, meg a szitáról is kiderült, hogy az séta, satöbbi, illetve a lényeget, hogy ham-ham, tente, hapti-hapti (“egészségedre, anya!”) nagyon tudja, csak a többit nehéz így megérteni, hogy nem tudja kimondani a h, s, l, r betűket, de fogunk mi még a kortárs irodalom pangásáról beszélgetni.
kicsi malac 