396. fejezet – szerel

zoard.360.s

Nagy szerencsém van, hogy mióta Dani felnőtt, van, aki segítsen összeszerelni az ikeás szekrényeket (egy darab egy méteres gyermek tárolására alkalmas). Alaposan megszemléli a munkadarabot, elolvassa az összeállítási útmutatót, majd elvégzi a minőségellenőrzést:

 

A munkafolyamatot videóra is felvettem, háttérben a CSI-jal. A cipőre nem a fetisizmusom miatt kérdeztem rá a közepe tájékán, hanem mert nemrég megörökölte Alie lányainak a tornacipőjét, és azóta azzal kel reggel, hogy ugye felvesszük Dani szép cipőjét (fel szoktuk venni).

Ezen egyébként még elég esetlegesen bánik a csavarhúzóval, de pár nappal később a kis fiókos izébe kettőt ő csavart be (kivette a kezemből, közölte velem, hogy Dani megcsinálja, és tényleg). Azt, hogy miért kell összeszerelnünk a szekrényt, az előző videón magyarázza meg (háttérben szintén CSI):

De amúgy is nagyon okos, valamelyik nap mondtam neki az erkélyen, hogy nézze meg, milyen szép zöld az eper, megnézte, majd tájékoztatott, hogy meg kell várni, hogy piros legyen, és csak akkor lehet megenni. Ezt tavaly nyáron mondtam neki sokszor, akkor járt az az erkélyre epret szedni, fogalmam sincs, honnan emlékezett, de emlékezett, úgyhogy lelkesen helyeseltem neki. Erre Muci leült az eper mellé, mereven nézni kezdte, majd közölte velem, hogy ő most várja az epret.

Én meg a holnapi nyuszit várom nagyon, aki lábbal hajtós versenyautót fog hozni Daninak, amit most éjszaka szerelt össze. Mondtam a gyermeknek is tegnap este ezt az egész dolgot a Húsvéttal (a biblikus részeket kihagytam belőle), ő meg emésztgette, emésztgette, majd lefekvés előtt összefoglalta, hogy holnap jön a nyuszi, hoz Mucinak ajándékot, Muci kibontja az ajándékot és megesszük, utána a nyuszit is megesszük. Úgy érzem, kicsit prekoncepciózusan áll a nyuszi ajándékához.

Este meg szokás szerint csak az ágy felét használta ki, kérdeztem, hogy miért nem fekszik le rendesen, azt felelte, hogy ott a cica és a kisautók ajszanak. Jó dolga van nálunk a kisautóknak.

zoard.364.s

390. fejezet – fényképet agnusnak

A Muci ma reggel azzal kelt, hogy megyünk a Zsófihoz autóval, utána azzal folytatta, hogy nézzük meg agnus képeslapját, majd elmesélte, hogy agnus hóban volt ott, és bement a házba, és fázott a lába. Utána közölte velem, hogy csinálunk fényképet agnusnak Muciról és Fániról, nagyon fog örülni.

Végül nem fényképet csináltunk, hanem videót, vagyis videókat, mert Nárcisz Dániel Kilián öt másodpercenként szeretné megnézni magáról az elkészült felvételeket (többször egymás után), egyébként viszont utálja produkálni magát lencse előtt, úgyhogy végszavazni kell neki.

Az első videóban már tudja a nevét (valamennyire):

A másodikban hozta a Fánit (alien-anyakirálynő), hogy róla is, úgyhogy Fáni is megmarad az örökkévalóságnak:

Felhívnám a figyelmet még az ún. büntető tekintetre, amikor azt mondom neki, hogy nem ülök le.

388. fejezet – a pelenka utolsó napjai, na jó, hónapjai

Most is csak gyorsan írok (lassan írni egyébként is sokkal több idő lenne), mert fel akarom valahova jegyezni az adatokat, miszerint a Muci 90 cm és 12,6 kg, a védőnő megmérte. Ezek után Apjaneve Dani Zoárd Vulkán Turul Kilián közölte a védőnővel, hogy mama ebédet főz, apa a cicávaj jáccik, Boji iskojában van, ana dógozik, utána beüj az autóba és kojmánozik és énekej, utána Danivaj jáccik, amivel komplett szociológiai áttekintést adott a családi helyzetről és a nemi szerepekről. Érdekes egyébként, hogy az apja autója sokkal férfiasabb, mégis mindig az ana autóját keresi az utcán, és nagyon meg tud örülni a Priusoknak.

Ha már autó, kapott egy ratrakmodellt, amit a síelős helyen vettem, hát volt nagy öröm, miután megbeszéltük, hogy ez nem terepjáró, hanem jatjak. Először végigmutogatta, hogy játod, van japátja, van mászik japátja, játod? hú, van jámpája!, azóta meg olyanokat hallok a szobájából, hogy a jatjak megvája a jámpát, utána eetója a havat, játod, Fáni?

A védőnő megemlítette egyébként a szobatisztaságot, például hogy a gyereket tanítsa meg állva pisilni az apja. A gy.a. szerint viszont sokkal viccesebb lenne, ha én mutatnám meg az állva pisilést.

Mindenesetre a kakaügyek rendezésének már nekiláttam, és első lépésként a becsinálás beismerését próbáltam megtanítani a gyermeknek ún. demonstratív jó példával, melynek során odajön hozzám valamelyik plüssállat, én megkérdezem, hogy bekakilt-e, ő azt mondja, hogy nem-nem-NEEEEM, de akkor elmagyarázom neki, hogy ha bekakilt, akkor pelenkát kell cserélni, hogy tiszta legyen és illatos, mint a Dani, aki ügyes nagyfiú. Na ez a szóban forgó Daninak nagyon megtetszett, azóta hordja hozzám a különböző babáit, állatait, meg amit még lel, hogy kérdezzem meg tőlük, hogy bekakiltak-e, így esett, hogy tegnap este hullafáradtan azon kaptam magam, hogy az erősködésére a kezembe veszem a portörlőt, mélyen a szemébe nézek, és okító-nevelő hangon megkérdezem, hogy portörlő, bekakiltál? (A portörlő persze tagadott, de utána rendeztük az ügyet, volt feloldás, meg minden).

386. fejezet – arról, hogy miért érdemes gyereket csinálni

A Muci monológja ma este (én közben pakolásztam valamit):

Ejszakadt a könv. Nem baj. Katonadojog. Ana megjagasztja. Ana mindent megjagaszt. Ana megjagasztja a föjdet. Nem, most máj sötét van. Ana hojnap jagaszt meg a föjdet.

Mindezt olyan meggyőződéssel, amitől akkora, de akkora superwomannak érzem magam, hogy arra nincsenek is szavak.

385. fejezet – a verébről

Ez rövid, de muszáj. A Mucival a kedvenc közös versünk a verebes-fatetős (Nemes Nagy Ágnes: Hóesésben), amit a Muci úgy foglal össze nekem, ha nem mondom elő neki, hogy “eszik a hó, ázott a gomolyag, fatető!”, de néha már herótja van attól, hogy produkáltatom így kettesben, és amikor most este megint felvetettem neki, hogy esik a hó nagy csomóban (oké, tudom, szakad, ez a mi verziónk), akkor közölte, hogy nem, majd miközben átment a saját szobájába, hallottam, hogy az orra alatt azt morogja magában, hogy nem eszik a hó, nincen vejéb, ejszajadt, nem kejj fatető.

383. fejezet – Muci karácsonya

Muszáj megírnom, mert a Muci nagyon aranyosan karácsonyozott, de képek nincsenek, mert nem fényképeztem.

Szóval azt már említettem a másik blogban, hogy délelőtt a Fánival rohangált, örvendezve annak, hogy karácsonyfa van. A Fáni úgy lett Fáni, hogy a Muci még régebben az apjánál kapott egy nagy ikeás plüsselefántot, akit elneveztek Fáninak. Amikor hazajött, kérdezte, hogy hol a Fáni, én mondtam neki, hogy apánál, mire Muci kijelentette, hogy ana hoz Fánit. Ezzel nem tudtam vitatkozni, úgyhogy vettem neki egy plüsselefántot én is az ikeában (és pont aznap volt napi akcióban leárazva). Namármost a Muci egy zoológus, és rögtön osztályozta is az egzotikus élőlényeket a közös vonásaik alapján, úgyhogy azóta minden, aminek ormányszerű dolga, például hosszú farka van, az Fáni. A plüsskígyó például a nagy Fáni.

Szóval a Muci ebédig rohangált, és néha megsimogatta az alien-királynőt, hogy ne féj, nem bánt a vijág, cak kajáconfa, mert egy kicsit azért tartott a műfenyőről, majd elment aludni, én meg addig kipakoltam a (megszámoltam) huszonöt ajándékát (ami soknak tűnhet mindazoknak, akiknek nincssok idejük játékboltban lődörögni). Amikor felébredt a gyermek, átirányítottam a karácsonyfához, ahol rögtön észrevette, hogy mentőautó!!, amit már nem volt energiám becsomagolni, és innentől kezdve két órán keresztül a mentőautóval játszott, és amikor kérdeztem, hogy nem akarja-e esetleg a többi ajándékot is kibontani, határozottan rávágta, hogy nem.

Én hagytam mentőautózni, és dolgoztam egy kicsit, a Muci meg egyszer csak odajött hozzám, és azt mondta (ilyen festett fafigura-díszek vannak főleg a fán), hogy jetöjtem a babát a jovackájój, nem szabad jetöjni a babát, de a jovacka nem féj be a mentőautóba, amire az volt a zsigeri reakcióm, hogy (1) milyen ügyesen feltalálja magát, hogy a karácsonyfadíszekkel vezetteti az autót, (2) milyen szépen, csont nélkül törte le a babát a hintalóról, (3) hát igen, a lovacska tényleg nem fért volna bele, (4) Muci, nem szabad leszedni a díszeket!!

Utána azért szép lassan kibontottuk a többi ajándékot is, és a Muci rögtön tudta, hogy miről szól a Star Trek, beleültette a figurákat a parancsnoki híd székébe, és azt mondta nekik, hogy játjátok, bácik, üdeszen jeüjtetek, moszt kojmánozzatok! Szóval ha nem zoológus, akkor űrhajópilóta lesz. Mondjuk ehhez hozzá kell tennem, hogy mostanában a kormányzás az übermensch-tevékenység számára, a múltkor is leszólított egy pasast a bevásárlókocsi ülőrészéből, hogy fidej, báci, és amikor a bácsi figyelt, akkor elmondta neki, hogy ana vezette autót, ana tudja kojmánozni a autót!, de ezt olyan hangsúllyal, bólogatva, amiben benne volt, hogy “látod, nekem ilyen anyukám van, és te mit tudsz felmutatni?”. A bácsi ezután hang nélkül távozott, biztos nem tudott kormányozni.

Az este végén végül előszedtem az új könyvét is, és megértettem, hogy miért nem szeretik Bartos Erikát, akik nem szeretik. Mert eddig azt hittem, hogy oké, egyszerű kis történetek, de a Kispipi és kisréce sem világirodalom, és mégis imádjuk. Viszont ez az annapetigergő tele van furcsa, magyartalan mondatokkal, semmi humor nincs benne (az van a legviccesebb résznek szánva, hogy a féléves gyerek beleeszik a rumos sütibe, és berúg), meg nincsen semmi csattanó vagy levezetés a történetek végén, hanem egyszer csak nincs tovább. Na mindegy, Muci szereti, mondjuk ebben lehet, hogy benne van, hogy kitalálok neki izgalmas sztorikat a képekhez (markolóval és mosógéppel), és kígyókról is sokat beszélgetünk közben.

Utána lefekvés előtt a Muci berakta az ágyamba, megpuszilgatta és betakargatta a mentőautót, majd tisztáztuk, hogy játszunk majd a mentőautóval és olvasunk mesét is holnap, utána elaludt.

És mentőautóztunk másnap is, de a következő kedvenc programja az volt az ünnepek alatt, amikor nem fejlesztgettem és vittem ki a szabad levegőre, hanem beállítottam neki a youtube-on queue-ba a saját videóit, és nézhetett fiút, miközben csokis mézeskalácsot rágcsált, tisztára elöntötte a boldogság. És a második kedvenc ajándéka a közlekedési lámpa, amit a nagyszüleitől kapott, úgyhogy most már reggel azzal kel fel, hogy “mentőautó, megáj a jámpánáj, pijos!”, szóval még egy ideig minden nap karácsony lesz itt.

382. fejezet – kihallatszik

Bejegyzés két videóval és két képpel. Ezen a képen a Muci egy kézzel válogatott kéregdarabot nyújt át agnusnak az avarban heverve. Levelek, tekintet, romantika.

A Muci a színeket ugyan még mindig keveri, a quid pro quo fogalmával viszont teljesen tisztában van, úgyhogy ma megbeszéltem vele, hogy ha felveszi szépen a szandálját, akkor utána nézhetünk fiút a fényképezőgépen. Felvette:

Sokkal komolyabb kihívás volt, amikor arra akartam rábeszélni, hogy mondja azt, hogy igen. A Muci első szava a nem volt félévesen, ezt azóta is rendszeresen használj,minden lehetséges alkalmat megragadva, az igent viszont egyszerűen nem hajlandó kimondani, és még akkor sem adta meg magát, amikor csokis kekszet ígértem cserébe (valószínűleg nem szeretné elkötelezni magát semmilyen téren). Viszont bennem is van kitartás, úgyhogy emeltem a tétet, és a csokis kekszet megtromfoltam azzal, hogy ha mondja az igent, akkor lekapcsolom a lámpát is (imád sötétben játszani), mire némi gondolkodás után az ölembe mászott, és szégyenlősen a fülembe súgta, hogy igen.

A másik nagyon aranyos dolog a Muciban, hogy kihallatszik, folyamatosan kommentálja, amit csinál, közben beszél a plüssállataival és a babáival is. Ha valami rosszban sántikál éppen, akkor suttog, innen lehet tudni. A plüssállatai és a babái általában azt mondják, hogy nem, Mucika meg komoly erőfeszítéseket fektet abba, hogy meggyőzze őket dolgokról: deje, baba, sétájunk. nem akajsz sétájni? akkoj üjj be a tehejautóba. Nem tudjak fejvenni, nehéz vad. Na, baba, sétájj szépen, deje, csak ed kicsit (ezek a történetek megtörtént esetek rekonstrukciói). Anya ilyenkor röhög.

Nagyon szeretném ezeket a spontán jeleneteket felvenni, de amint meglátja nálam a fényképezőt, jön a nézzük a fiút, úgyhogy nehezebb dolgom van, mint azoknak, akik az afrikai páviánok viselkedését próbálják dokumentálni, de próbálkozom. Ma például a bácsinak magyarázta, hogy üljön fel a biciklire, nem bánt, de mire feltűnés nélkül elővettem a kamerát, már csak a végét kaptam el.

(A bácsi egyébként a Kirk kapitány baba, akit télapóra kapott, és konzekvensen bácsinak nevezi. Azóta elmagyaráztam neki a karácsonyt is, hogy sok lámpa lesz, és mindenki kap ajándékot, mint télapókor, Muci is, anya is, és pár kérdés után (miszerint a baba, a cica, a Fáni, a nyuszi, az ablak és a lámpa is kap-e ajándékot), a Muci összefoglalta a karácsonyt: vájuk a kajácsont. Ana kap bácit).

Itt a biciklis videó, sajnos hamar lebuktam (a nemet Kirk mondja, aki nem akar leszállni):

És jellemző, hogy a Muci este lefekvés és mese után is csukott szemmel végigmond még mindent, amit a világról tud (majkojó ledobja a homokot, puff, ettünk müzlit, finom, a szápógép (számítógép) nem finom, fejhívjuk Ágit tejefonon, hoz kekszet, Fáni ne féj, nem bánt a moszógép, az csak ed doboz, nem szabad kiönteni a vizet, stb), illetve reggel is adni kell neki egy húsz percet, amíg magában beszélgethet az ágyban. Ma reggel, amikor úgy véltem, hogy most már készen áll a felkelésre (itt az edik jábacskám, itt a másik! Jevettem a hájózákot), akkor átkiabáltam neki, hogy Dani felkel-e, mire visszakiabálta, hogy nincen Dani, elfodott, Muszi van.

És akkor a végére jöjjön egy kép a Jayne-stílusú usánkájában még őszről:

381. fejezet – amelyben magyarázom a bizonyítványomat

Na ezért nincsen mostanában sok képi anyag a Mucusról, mert amint meglátja a kezemben a fényképezőgépet, ezt csinálja:

Megjegyzések:

1. Tudja, hogy ő Dani, Muci illetve Muszika, csak a fényképein és a videóin hívja magát fiúnak (meg mostanában amikor egyedül veszi fel a cipőt/szandált, megdicséri magát azzal, hogy nadfiú vad).

2. Én nem szoktam az én fiúmnak nevezni őt, ő viszont mostanában rászokott, hogy ha valamit nagyon el akar érni nálam, akkor bebirtokosragozza magát (vö. muszikádnak kekszet). Ez a stratégia a technológiai fejlettségünk mai állapotában kivédhetetlen, visszafordíthatatlan elérzékenyülést és akaratgyengeséget okoz.

3. Két szó van, amit konzekvensen helytelenül ragoz, mindkettőt csak E/2 felszólító módban (tehát amikor engem utasít valamire), az egyik a csücsülök, a másik a főveszlek.

4. Ez a nagyon kevés konfliktushelyzetek egyike köztünk, hogy nem hagyom eleget nézegetni a számítógépen és a fényképezőgépen a fiút. Múltkor kipróbáltam, és képes volt egy főzés-mosogatás teljes ideje alatt elbűvölten bámulni a saját kjúba állított videóit a youtube-on, és közben végig magyarázta nekem, hogy muszika felállt, muszika szaladt, muszika lekvárt eszik, fogdmeg a cicát, muszika! ajanosz!

Folyt. köv.

379. fejezet – be nem áll a szája

Mostanában leginkább azért nem írok annyit a Muciról, mert sokkal viccesebb vele játszani, mint írni róla, illetve rengeteg időt elvisz a puszilgatása is (ha mást nem, annyit már elértem, mint anya, hogy nagykorában arról semmiképp nem panaszkodhat a pszichológusának, hogy “anyám nem puszilgatott eleget”).

Például amikor leülök dolgozni az íróasztalomhoz, és akkor ő is leül a kisasztalához, és azt mondja, hogy Muszika dógozik, fódítok, és halálos komolysággal megforgatja a kis babaszámítógépét, majd elégedetten feláll, hogy dógoztam (milyen vicces lesz ezt majd felemlegetni, amikor híres műfordító lesz).

Meg amikor fogja magát, és belebeszél a dolgomba, például együtt szoktunk főzni, ő a pulton ülve, és mondja, hogy teszünk beje méég vizet, így, ejég, meg megsózzuk, amire én egy kiselőadást szoktam neki tartani a szakmai alázatról, hogy ugye anya olyan húsz éve főz már, ő meg csak elméleti szakember, úgyhogy higgye el, hogy nem fogom elfelejteni megsózni, ezt Muci udvarias mosollyal végighallgatja, majd amikor befejeztem, akkor határozottan közli velem, hogy megsózzuk!!. És akkor megsózom. (Milyen vicces lesz majd ezt felemlegetni, amikor híres mesterszakács lesz).

Meg folyamatosan narrálja magát, ami számára kínos lebukásokat eredményez, például egyszer csak hallom, hogy mondogatja, hogy szejintem muszika bekakijt, szejintem muszika büdösz, mire megkérdezem, hogy kaka volt-e, ő meg döbbenten nézve tagadja, mert nincs ideje pelenkázódni (vajon miből találták ki, gondolta Stirlitz). Utána motyogva folytatja, hogy szejintem muszikának nem kejj a pejenka. (Milyen vicces lesz ezt felemlegetni, amikor híres nemzetközi titkosügynök lesz. Ja, olyan nincsen).

És az is cuki, ahogy felkéredzkedik az ölembe, hogy kejesünk gépeket, mire én beírom a youtube-ba, hogy excavator, és kiderül, hogy ez egyáltalán nem piaci rés, mert több egész albumnyi videó létezik kisgyerekeknek igazi munkagépekről és megkülönböztető jelzést viselő járművekről. És a gyerek tényleg odáig van tőle, öt másodpercenként álmélkodva megjegyzi, hogy játod, gépek, és ragyog a kis arca (milyen vicces lesz ezt felemlegetni, amikor híres markolós lesz).

És amúgy is olyan önálló és nagyfiú már, simán elindul otthonról, mondja is, hogy sziasztok, ejmentem, és amikor megkérdezem, hova megy, azt mondja, autózni, homokozóba, és tényleg ott van nála a vödre meg a lapátja, az autót is tudja kezelni (legalábbis odáig, hogy kinyitja és beül az ülésébe) én meg mondom, hogy oké, de vegyen cipőt, mire Muszika, a lázadó törvényenkívüli, aki akkor autózik el a homokozóhoz, amikor akar, leül, és olyan húsz percen keresztül próbálja felvenni a cipőjét, majd feladja a terveit, mert sok korlátot fel lehet ugyan rúgni az életben, de azért otthoni szandálban mégsem mehet a játszótérre, ezt be kell látni. (Milyen vicces lesz majd ezt felemlegetni, amikor…ööö, rendszeresen elmegy majd otthonról).

Képek-videók majd máskor, most a youtube valamiért nem tölt fel nekem.

377. fejezet – kétséget sem hagy felőle, hogy lecsúszott

Na jó, egy videó azért belefér. Ez olyan egy hónapja volt, pár nappal a nagy beszédáttörés előtt, amikor a Muci szintén egyik pillanatról a másikra döbbent rá, hogy fel tud mászni a csúszdán (sokat segített, hogy kivételesen nem a csúszós részén próbálta), és önállóan le is tud csúszni. Azóta a csúszda vándorol velünk egyik szobából a másikba. Két csúszás között meg odajön puszit adni, hogy együtt örülhessünk.