Idén is volt karácsony

Muci: Képzeld, anya, a P. nem tudja, mi az a vallás. Pedig a boncolást tudja, és szerintem annak, aki a boncolást tudja, a vallást is tudnia kéne.

Ilyenkor, a nagyobb ünnepek tájékán már évek óta mindig szóba kerül köztünk a vallás, ami csak azt bizonyítja, hogy ez a Jézuskázás felvilágosodott korunkban három éves életkor felett egy — szépen fogalmazva — elvetélt ötlet, én nem is erőltettem túlzottan soha. Időnként, amennyiben ezt külső tényezők szükségessé teszik, tájékoztatom Mucit arról, hogy mindenki abban hisz, amiben akar, és mások hitét illik tiszteletben tartani, akármilyen hülyeségben is hisznek. Szerencsére sikerült megegyeznünk abban, hogy mi (legalábbis anyai ágon és elsőgenerációsan) a buddhizmus egy egyszerűbb vállfajában hiszünk, miszerint azért érdemes jó dolgokat tenni, mert akkor jobb lesz körülöttünk a világ, és egy jobb világban jobb élni, és azért érdemes odafigyelni és vigyázni a dolgokra és az emberekre, mert akkor szebb és értékesebb dolgok és emberek fognak körülvenni minket.

Mindenesetre Mucinak már évekkel ezelőtt sem volt kerek, hogy mi köze egy kisbabának (aki egyébként már régen felnőtt, meghalt, és eltemették a földbe, mint azt ki szokta emelni) az egész karácsonyhoz, úgyhogy már úgy öt éves korában tisztáztuk, hogy a karácsonyra csak ráerőltették ezt a Jézus-mítoszt, aki szakemberek szerint nem is akkoriban született, és karácsonykor valójában a napfordulót ünnepeljük, ami a Júdeában messze nem őshonos ikeás fenyőt is megmagyarázza (örökzöld), és ez idén nagyon jól is jött, mert logisztikai okokból (a karácsonyi hét apás hét volt) előrehoztuk az ünneplést 21.-re, ami jól passzol a napfordulóhoz.

Nekem amúgy szent meggyőződésem, hogy a karácsony örömének legalább a fele a várakozás, és nem csak Az Ajándékra, hanem az egészre, arra a misztikumra, ami pont a várakozástól lesz az, úgyhogy igyekszem felépíteni Mucinak a dolgot, ez az egyik tradíciónk, az adventi hagyományok sorozata. (A másik tradíciónk a súlyos betegségek karácsonyra időzítése, a bárányhimlőtől kezdve a tüdőgyulladáson át a hányósbajig, ezt idén abszolút krisztusi szellemben kettőnk helyett is egyedül abszolváltam).

Advent szellemében Muci télapóra Scrabble-t kapott, hogy több minőségi időt töltsünk együtt (mostanra néha már meg is ver, és nem hagyja, hogy segítsek, ha mégis, nem hajlandó felírni a pontot). Volt egy apai nagymamai gyerekszínház, egy anyai nagymamai gyerekszínház, elmentünk egyszer moziba, kétszer cukrászdába (imád elegánsabb helyekre beülni, és kulturáltan eszmét cserélni az iskolai disznóságaikról, miközben benyom az arcába egy vízilónyi csokoládétortát). Mondjuk amikor valamelyik este azon kaptam magam, hogy sajtos rudat nyújtok, sajtozok és vagdosok félholtan a betegségtől és reménytelenül elcsúszott munkaügyi határidőktől, felmerült bennem, hogy mi a csudát csinálok én most, minek, és nem tolom-e túl ezt az egészet, de utána Muci mintegy mellékesen megjegyezte, hogy én mindig olyan finomakat sütök (pedig fogalmam sem volt, hogy emlékszik még egyáltalán a fél évvel ezelőtti tepsis akármire), és akkor kezdtem úgy érezni, hogy megérte.

A sajátkezű mézeskalács idén hálistennek kimaradt, mert előrelátóan előre beszereztem gyárit és díszítőkészletet, amivel roppant jól elszórakoztak az unokanővérével.

IMG_4793(Műtermék jobbra)

És természetesen muszáj volt elmenni az immár hagyományos zarándokutunkra is a karácsonyfadíszgyárba, ahol hosszan válogattuk és elemezgettük az amúgy sem szűkös készletünkből nélkülözhetetlen díszeket (hattyú nélkül nem karácsonyfa a karácsonyfa), majd napokig örülhettünk a szerzeményeknek, melyeknek köszönhetően idén is nekünk lesz a legszebb fánk a világon. De mindig találunk valami szépet a hagyományosabb műfajokban is.

És az ikeát sem hagytuk ki, mert Muci ragaszkodik ahhoz, hogy megadjuk a módját a dolgoknak, én meg hajlandó vagyok engedni az ilyenekben, ha sikerül még a csúcsforgalom előtt odaérnünk, és a leárazást is elkapjuk, úgyhogy megvettük a hangulatot, amit a gyermek az első adandó alkalommal természettudományos  célokra utilizált (titokban őszintén meg vagyok győződve arról, hogy ha még egy kicsit húzom a vacsorakészítést, a Fermat-tétel egyszerűbb bizonyítását is kirakja mogyorókból a margóra).

IMG_4850

(És attól tartok, hogy az még végképp a giccses idillika jumping the sharkja, hogy a diókat is saját kezűleg gyűjtöttük, de sajnos így van).

Szóval végül, amikor teljesítettük az achievementeket, eljött a T0, mi elmentünk a fáért, a talppal felszerelkezve, hogy belefaragják, majd otthon nekiláttunk a díszítésnek, aminek az elején mindig próbálom a minőség irányába hajlítani a dolgot a mennyiséggel szemben, de egy idő után engedek a gyereknek, aki ragaszkodik hozzá, hogy az összes díszt felrakjuk, belátom, hogy a mennyiség egy bizonyos méretben már önmagában is esztétikai minőség, és hagyom kitörni magamból az állatot. Meg kell jegyezzem, hogy idén az összes díszt Muci helyezte fel az égőkön kívül (és majd elolvadtam, mindegyiknek emlékezett a történetére, külön megdicsérte a legtöbbet), én csak szorgosan kötözgettem, de az eredmény igazolta az erőfeszítéseinket. Hogy úgy mondjam. Mármint látszik, hogy van benne munka.

IMG_4826 IMG_4828

Szóval, bár nem az ajándék a lényeg, de idén én már alig bírtam kivárni a karácsonyt, mert Muci másfél éve szeretne egy bizonyos legóvonatot, és ezt néha fel is hozta, majd tényleg nagyon cuki módon és hiszti nélkül megértette, hogy erre nekünk nem telik. Viszont idén kivételesen mindenki kifizetett így év végén időben (ezt azóta sem értem), és már az EVA nevű sarcot sem kell év vége előtt két héttel az egész évre befizetnem, lényeg az, hogy nagy titokban megvettem neki, és számolgattam, hogy hányat kell még aludni ahhoz, hogy láthassam az arcát, amikor megkapja. De ez a pillanat is eljött végre, kibontotta a csomagot, majd rám nézett, és azt mondta: Anya, ugye vacsorázhatok a karácsonyfa alatt? Annyira örülök, hogy ilyen szép fánk van!

Jó, miután kifázta magát, a legóvonatnak is örült, de be kell ismernem, hogy titokban elég boldog voltam, hogy a karácsony ún. misztikuma nagyobb hatást gyakorolt rá, mint a rég várt ajándék, még ha ez a misztikum egy némiképpen elhízott és túltolt vásári örömleányra emlékeztető kivágott növényben is testesül meg számára.

Viszont azóta az apás hetet leszámítva (amit nagyrészt a másik tradíciónkkal, a rosszulléttel töltöttem) folyamatosan legózunk (távirányítós és variálható a teherszállító jármű), szerelünk, rakodunk, átrendezünk, mittudomén.

IMG_4847 IMG_4863

Én: És a tehén nem ijedt meg az alagútban?
Muci (rendkívül udvarias hangon): Anya, te lehet, hogy nem vagy ezzel tisztában, de ezt az állatot szállítás közben szarvasmarhának hívják.

Remélem, mindenkinek hasonlóan jól telt (mínusz egügy problémák), és boldog új éveket, meg ilyesmi.

Reklámok

418. fejezet – a karácsonyról

Na szóval, ott tartottunk, hogy a Muci karácsony előtt két héttel bronchitiszes lett, karácsony előtt pár nappal pedig bárányhimlős.

(Amikor a munkahelyemen meséltem a bárányhimlőt, az a következő párbeszéd keretében történt:
– És amikor félig leragadt szemmel hevertem a kádban, odajött a gyerek, hogy nem tudja megfogni a kanalat, mert fáj az ujja. Megnéztem, és láttam, hogy egy hatalmas, gennyes kelés van az ujja hajlatában, amitől azonnal pánikolni kezdtem, és majdnem szívszélhűdést kaptam, majd megnéztem az egész gyereket…
– És amikor láttad, hogy az egész teste tele van gennyes kelésekkel, akkor megnyugodtál?
– Igen!)

Akkor még azt hittem, hogy lőttek a karácsonynak, mert se fánk nem volt, se díszeink, se kaja, se semmi, csak egy erősen fertőző, esténként lázas gyerek, de utána enni bevásároltak nekünk ketten is (azóta is azt esszük), fáért meg huszonharmadikán kimentünk a sarki zöldségeshez, és akkor valahogy elkapott minket a lendület, és letudtuk az egész ünneplést aznap.

A fát természetesen nekem kellett feldíszítenem, amit azért a Muci instruált a Poang fotelből, miközben a télapótól kapott Szörny Rt.-t nézte (az óceánjájó hajót ne oda! A szomojú dinoszaujuszt tedd ed kicit fejjebb!). A díszeket tekintve a minél nagyobb és giccsesebb vonalat követjük, szóval az óceánjárón meg a dinoszauruszon kívül van kék kacsánk, békás tündérünk, pandamackónk, varázslónk, satöbbi.

Fadíszítés után megebédeltünk (nekem mindenféle fancy terveim voltak libamellel, kacsamájjal meg lilakrumplival, de Muci közölte velem, hogy ő csak lilakrumplit hajlandó túrós tésztával, esetleg még rántott csirkével, úgyhogy ez lett a vége (de a rántott csirke legalább kapott mandulaforgácsot)), majd mondtam neki, hogy feküdjön le, és mire felébred, ott lesznek az ajándékok.

Ez kiváltott némi pánikot, mert Muci nagymamája mesélte a Mucinak, hogy az ajándékokat a Jézuska hozza, ezért Muci addig nem volt hajlandó elaludni, amíg mindenre meg nem esküdtem neki, hogy nem engedem be hozzánk a Jézuskát, amíg ő alszik, de utána sze, ana, tette hozzá megrögzött eretnek gyermekem. Addig nem is nyugodott meg, amíg nem rajzoltam egy táblát (cinájj rá ed nad nemszabad, tijosz tábját (a behajtani tilost nevezi nemszabad tilosnak, ami szerintem sokkal kifejezőbb), ész jajzojd mögé a jézuszkát, utána tedük ki az ajtója). Én nem vagyok semmi jónak az elrontója, úgyhogy azóta is megvan a művészi igényességű “Jézuskáknak behajtani tilos” karácsonyi táblánk, eredeti lucia, pasztellkrétával, papíron, majd egyszer beszkennelem.

Mindenesetre, mire felébredt a pöttyös Don (ana, anni pött van jajtam, hod olyan vadok, mint ed gomba, amije jászájt száz katicabogáj), már tényleg ott voltak az ajándékok (megjegyezném, nagyon nehéz hangtalanul csomagolni), úgyhogy a következő két nap legnagyobb részét azzal töltöttük, hogy bámultuk a magától körbe-körbe menő vonatot (de tényleg, mint akik befüveztek), ahogy húzza maga után a kocsikat, néha megfordítottuk, meg néha építettünk mellé legóból dolgokat, közben pedig tájékoztattuk néha egymást arról, hogy mennyire szeretjük a másikat (ana, a vijág vége ude messzebb van, mint száz métej? Mejt akkoj annija szejetjek!).

410. fejezet – a triceratopsz oké, az angyalka nem

Mucival ma lesz a Karácsony, mert holnap a nagyanyjához megyünk, holnapután apázik, és így lesz egy kis ideje az otthoni fára/ajándékokra is. A lakás amúgy szalad, semmit nem főztem még, de a lényeg megvan, mert tegnap betévedtünk a Butler’s-be, és vettünk mindenféle dinoszauruszos meg robotos karácsonyfadíszt Muci nagy örömére (eddig mindig egy, max kétszínű díszeket tettem a fára, hogy szép legyen, de ki tudna ellenállni egy zöld flitteres triceratopsznak, vagy egy gyöngyházfényű edmontoszaurusznak, esetleg egy sálas robotnak?).

Szóval ma reggel héttől nyolcig fenyőt díszítettünk, mint a képeskönyvekben, hogy én adogatom, Muci akasztgatja ügyesen, majd rohantunk a dolgozóba, közben mondtam neki, hogy szerintem mire hazaérünk, már ott lesz az ajándék a fa alatt. Muci természetesen visszakérdezett, hogy és ki teszi oda, mire bepróbálkoztam azzal, hogy az angyalka, varázslattal. Muci egy ideig méregetett, majd azt mondta, hogy jó, ana, de amikoj odateszed az ajándékokat, akkoj vidázz, hod ne töjjenek össze a díszek a fenőfán, jó?

(Azóta annyira kifáradt, hogy éppen a számítógépes szobában alszik hálózsákban az eszközök között).

383. fejezet – Muci karácsonya

Muszáj megírnom, mert a Muci nagyon aranyosan karácsonyozott, de képek nincsenek, mert nem fényképeztem.

Szóval azt már említettem a másik blogban, hogy délelőtt a Fánival rohangált, örvendezve annak, hogy karácsonyfa van. A Fáni úgy lett Fáni, hogy a Muci még régebben az apjánál kapott egy nagy ikeás plüsselefántot, akit elneveztek Fáninak. Amikor hazajött, kérdezte, hogy hol a Fáni, én mondtam neki, hogy apánál, mire Muci kijelentette, hogy ana hoz Fánit. Ezzel nem tudtam vitatkozni, úgyhogy vettem neki egy plüsselefántot én is az ikeában (és pont aznap volt napi akcióban leárazva). Namármost a Muci egy zoológus, és rögtön osztályozta is az egzotikus élőlényeket a közös vonásaik alapján, úgyhogy azóta minden, aminek ormányszerű dolga, például hosszú farka van, az Fáni. A plüsskígyó például a nagy Fáni.

Szóval a Muci ebédig rohangált, és néha megsimogatta az alien-királynőt, hogy ne féj, nem bánt a vijág, cak kajáconfa, mert egy kicsit azért tartott a műfenyőről, majd elment aludni, én meg addig kipakoltam a (megszámoltam) huszonöt ajándékát (ami soknak tűnhet mindazoknak, akiknek nincssok idejük játékboltban lődörögni). Amikor felébredt a gyermek, átirányítottam a karácsonyfához, ahol rögtön észrevette, hogy mentőautó!!, amit már nem volt energiám becsomagolni, és innentől kezdve két órán keresztül a mentőautóval játszott, és amikor kérdeztem, hogy nem akarja-e esetleg a többi ajándékot is kibontani, határozottan rávágta, hogy nem.

Én hagytam mentőautózni, és dolgoztam egy kicsit, a Muci meg egyszer csak odajött hozzám, és azt mondta (ilyen festett fafigura-díszek vannak főleg a fán), hogy jetöjtem a babát a jovackájój, nem szabad jetöjni a babát, de a jovacka nem féj be a mentőautóba, amire az volt a zsigeri reakcióm, hogy (1) milyen ügyesen feltalálja magát, hogy a karácsonyfadíszekkel vezetteti az autót, (2) milyen szépen, csont nélkül törte le a babát a hintalóról, (3) hát igen, a lovacska tényleg nem fért volna bele, (4) Muci, nem szabad leszedni a díszeket!!

Utána azért szép lassan kibontottuk a többi ajándékot is, és a Muci rögtön tudta, hogy miről szól a Star Trek, beleültette a figurákat a parancsnoki híd székébe, és azt mondta nekik, hogy játjátok, bácik, üdeszen jeüjtetek, moszt kojmánozzatok! Szóval ha nem zoológus, akkor űrhajópilóta lesz. Mondjuk ehhez hozzá kell tennem, hogy mostanában a kormányzás az übermensch-tevékenység számára, a múltkor is leszólított egy pasast a bevásárlókocsi ülőrészéből, hogy fidej, báci, és amikor a bácsi figyelt, akkor elmondta neki, hogy ana vezette autót, ana tudja kojmánozni a autót!, de ezt olyan hangsúllyal, bólogatva, amiben benne volt, hogy “látod, nekem ilyen anyukám van, és te mit tudsz felmutatni?”. A bácsi ezután hang nélkül távozott, biztos nem tudott kormányozni.

Az este végén végül előszedtem az új könyvét is, és megértettem, hogy miért nem szeretik Bartos Erikát, akik nem szeretik. Mert eddig azt hittem, hogy oké, egyszerű kis történetek, de a Kispipi és kisréce sem világirodalom, és mégis imádjuk. Viszont ez az annapetigergő tele van furcsa, magyartalan mondatokkal, semmi humor nincs benne (az van a legviccesebb résznek szánva, hogy a féléves gyerek beleeszik a rumos sütibe, és berúg), meg nincsen semmi csattanó vagy levezetés a történetek végén, hanem egyszer csak nincs tovább. Na mindegy, Muci szereti, mondjuk ebben lehet, hogy benne van, hogy kitalálok neki izgalmas sztorikat a képekhez (markolóval és mosógéppel), és kígyókról is sokat beszélgetünk közben.

Utána lefekvés előtt a Muci berakta az ágyamba, megpuszilgatta és betakargatta a mentőautót, majd tisztáztuk, hogy játszunk majd a mentőautóval és olvasunk mesét is holnap, utána elaludt.

És mentőautóztunk másnap is, de a következő kedvenc programja az volt az ünnepek alatt, amikor nem fejlesztgettem és vittem ki a szabad levegőre, hanem beállítottam neki a youtube-on queue-ba a saját videóit, és nézhetett fiút, miközben csokis mézeskalácsot rágcsált, tisztára elöntötte a boldogság. És a második kedvenc ajándéka a közlekedési lámpa, amit a nagyszüleitől kapott, úgyhogy most már reggel azzal kel fel, hogy “mentőautó, megáj a jámpánáj, pijos!”, szóval még egy ideig minden nap karácsony lesz itt.

380. fejezet – az első igazi Mikulásról

Majd írok hosszabbat-képesebbet is, csak mindig van valami, most például a Mikulás. A Mikulás a Muci benti szandáljába hozta a mandarint, a szaloncukrot, a csokitélapót, a biogumicukrot és a Kirk babát (Spockot az istennek nem találtam sehol, de valaki el kell vezesse az intergalaktikus dömpert), amíg a Muci délután aludt.

Amikor felébredt, akkor szóltam neki, hogy vegye fel a szandálját, és akkora öröm volt, hogy na, és azt is megértette, hogy a Télapó hozta a dolgokat (cukjokat! Muszikának!), és utána egyszer csak hallom, hogy a babájával beszélget (ez a babás dolog is aranyos, mert a babát, ami egy olyan nyolc centis, nagyon helyes kislánybaba, még a terhességem előtt vettem valahol, mert megtetszett, és úgy éreztem, ha egyszer kislányom lesz, akkor biztosan örül majd neki, erre a Muci egy fél éve megtalálta, és azóta a baba vezeti a dömperét meg a tűzoltóautóját, nagyon szereti), szóval azt mondja a babának, hogy baba, vedd le a szipődet, hoz neked a téjapó szukojkát, és ezzel átvitte a szobámba a baba cipőit, úgyhogy kénytelen voltam egy-egy Jelly Beant csempészni beléjük (a baba nagyon örült, Muci mondta neki, hogy hú, nadon öjüjsz!), utána megbeszéltük, hogy azért most már elment a Mikulás, pihen (iskojában van, vonta le a következtetést a Husi, akinek a nővérét ezzel szoktam kimenteni nála).

Pillanatnyilag éppen a plüssmacskáját eteti sonkás kenyérrel (cak ed piszikét, szisza! Na! Husit is edél!), én meg az öt perccel korábbi körutamon azt vettem észre, hogy ez a Miki valószínűleg a világ legcukorabb Mikije volt, aki nálunk járt, mert tele van az összes fenti cipőm és papucsom kisautókkal, helikopterekkel, pálmafákkal és sonkás kenyérrel.