Mucival ma lesz a Karácsony, mert holnap a nagyanyjához megyünk, holnapután apázik, és így lesz egy kis ideje az otthoni fára/ajándékokra is. A lakás amúgy szalad, semmit nem főztem még, de a lényeg megvan, mert tegnap betévedtünk a Butler’s-be, és vettünk mindenféle dinoszauruszos meg robotos karácsonyfadíszt Muci nagy örömére (eddig mindig egy, max kétszínű díszeket tettem a fára, hogy szép legyen, de ki tudna ellenállni egy zöld flitteres triceratopsznak, vagy egy gyöngyházfényű edmontoszaurusznak, esetleg egy sálas robotnak?).
Szóval ma reggel héttől nyolcig fenyőt díszítettünk, mint a képeskönyvekben, hogy én adogatom, Muci akasztgatja ügyesen, majd rohantunk a dolgozóba, közben mondtam neki, hogy szerintem mire hazaérünk, már ott lesz az ajándék a fa alatt. Muci természetesen visszakérdezett, hogy és ki teszi oda, mire bepróbálkoztam azzal, hogy az angyalka, varázslattal. Muci egy ideig méregetett, majd azt mondta, hogy jó, ana, de amikoj odateszed az ajándékokat, akkoj vidázz, hod ne töjjenek össze a díszek a fenőfán, jó?
(Azóta annyira kifáradt, hogy éppen a számítógépes szobában alszik hálózsákban az eszközök között).
Én is voltam a Butlersben pár hete, de nekem a kajás díszek jöttek be nagyon, a tiramisu, meg a hamburger. Ja, meg a Habsburgosak is jók voltak, de nem vettem meg egyiket sem, mert egy 1 évesnek hiába magyarázol…. 🙂
Butlers, hááát.. a flitteres őzeket kissé túlzásnak tartottam (a “csináld magad vudu-babát” meg nagyon).
Az én idei kedvenc ajándékom is Lucia dolgozójából jött ám!
http://case-ezvanskacok.blogspot.com/2011/12/rokaracsony.html
Köszönöm szépen és nagyon boldog Karácsonyt, még ha eredetileg valami barbár ünnep is! 🙂
Cuki post:-)
Boldog karácsonyt Nektek!
nálunk fordítva volt, Marci adogatta, én akasztgattam 🙂 és nálunk fürdős kacsás díszek vannak a butlersből 🙂
boldog karácsonyt!
[moes](#11835671): egy kék kacsa ide is beficcent, nektek is 🙂
Nagyon Boldog Karácsonyt Nektek is!sok puszi:)