Muci továbbra is teljesen jól van, az oviban az első két hétben sírt, hálistennek nem az elveszettgyerekes, elanyátlanodott sírásával, mint amikor tényleg baj van, hanem azzal a felháborodott bömböléssel, amivel büntetni szokott (és ami fél perc alatt abbamarad). Én imádom ezt az óvodát, nagyon jó választás volt, az óvónénik aranyosak és nagyon odafigyelnek a gyerekekre (annyira, hogy amikor az apja először ment Mucoldáért, arcról felismerték a folyosón), illetve a felnőttekre is, mert amikor játékból megrángatta a karom a szomszéd kutya, akkor az egyikük félrevont, hogy ha rossz kapcsolatban vagyok, azon lehet segíteni, tud adni telefonszámot. Ezen teljesen meghatódtam, annak ellenére, hogy nem vagyok rossz kapcsolatban (a kutyával is megbeszéltük a dolgot).
Mucolda állítása szerint nem szereti a gyerekeket és nem szokott velük játszani, ehhez képest most a héten az utolsó napon, amikor bekiabáltak neki a kislányok, hogy Daniiiiiii, itt van az anyukááááááád, akkor kijött egy pillanatra, hogy ana, ne hajagudj, de nekem moszt dojgom van, deje vissza készőbb, majd hozzáfűzte, hogy szejintem főzök ed kávét a jujkának, tudod. Itt jött a klasszikus jelenet, hogy én húzom kifelé, ő meg két kézzel kapaszkodik a szekrénybe, de nem akartam a csajok előtt megalázni, úgyhogy úgy tettem, mintha ő lenne az erősebb, viszont beígértem neki egy autós csokit otthonra, ha hazajön velem.
Otthon meg nagyon ügyes és önálló, simán segít főzni a konyhában (hoz, amit kérek), kitereget, egyedül pisil-kakil a nagyvécébe, szerintem izzót csak azért nem szerel még, mert nem éri el. Induláskor mindig megkérdezi, hogy ana, ude megvan a kapunyitód, a tejefonod, a kujcod, amire én vagy felháborodottan azt felelem, hogy persze, hogy megvan, vagy visszamegyek a kapunyitómért, a telefonmért és a kulcsomért.
A Muci legújabb szakmai ambíciója egyébként az, hogy ő csatornatisztító lesz, idézem: ész lesz ed nad catojnatisztító tjaktojom, de cak az út edik ojdaján tisztítom a catojnákat, mejt nem szabad ededül átszaladnom az útteszten, utána hazamedek, otthon isz tisztítok ed kisz catojnát, ész hozok neked a bojtboj cokit, te meg pihensz. Megkérdeztem azért, hogy honnan lesz ehhez csatornatisztító traktorja, én veszek-e majd neki, mire azt válaszolta, hogy nem, majd én veszek, te pihenj cak nugodtan. Reménykedjünk, hogy a csatornatisztító-traktoros bolt az út innenső oldalán van.
De a legimádnivalóbb az, amikor reggel, útban az óvoda felé sminkeltem a minap a dugóban, Muci meg megkérdezte, hogy miért festem ki magam. Erre azt válaszoltam, hogy azért, hogy szép legyek (a valós cél az volt, hogy úgy nézzek ki legalább, mint aki már felébredt), mire a húsnyúl őszinte értetlenséggel a hangjában azt mondta, hogy de hát te íd isz szép vad, ana. A világ legtökéletesebb pasija.
Viszont mostanában kiderült, hogy van egy másik anyukája, aki teljesen úgy néz ki, mint én, csak zöld ruhája van, és a lakásuk is ugyanilyen. Eleinte a másik anyuka állt nyerésre (kicsit aggódtam is), mert amikor vettem a Mucoldának egy mini bevásárlókocsit a Butlersben, akkor tájékoztatott, hogy a mászik anukám vett nekem kéket isz meg piroszat isz, hogy mindkettő jeden, de utána valamelyik délután mondta, hogy most vinnem kell őt, nagyon elfáradt, mert a másik anyukájával sokat gyalogoltak. Tudod, ana, neki ninc autója, magyarázta nekem, és itt már tudtam, hogy nyert ügyem van, mert anya autója a legcsodálatosabb dolog a világon a háztartásunkban lakó három éves korosztály szerint.
És Muci nagyon türelmes is velem, valamelyik reggel átjött az ágyamba játszani, amikor még kómáztam, úgyhogy mondtam neki, hogy kapcsolja le az éjjelilámpát a szobájában (égve szokta felejteni), hátha erre visszabújik még egy kicsit. Muci azt felelte, hogy nem. Amikor rákérdeztem, hogy miért nem, akkor rám nézett, egy kicsit hallgatott, látszott, hogy gondolkozik azon, hogyan magyarázhatná el ezt a legegyszerűbb szavakkal, hogy mindketten értsük, majd olyasmi hangon, mint egy kicsit fáradt, de elhivatott gyógypedagógus, elmondta, hogy tudod, ana, azéjt, mejt máj nem ég a jámpa a szobámban, ész azt nem jehet szokszoj jekapcojni, éjted?
Én meg elmondtam neki a havat és a jeget múltkor, a mélyhűtőből kinyert nagy jégdarabokkal illusztrálva a csapnál, hogy vízzé olvad, meg minden, és arról is tájékoztattam, hogy télen lesz olyan, hogy kint is ez lesz mindenhol. Ez rettenetesen megdöbbentette, egy darabig forgatta a fejében az információt, majd közölte velem, hogy ezt én apának isz ej fogom mondani. Megkérdeztem, hogy szerinte apa nem tudja-e ezt, mire határozottan azt válaszolta, hogy nem, apa nem tudja, de majd én ejmondom neki, hod hó jesz.
Volt közben a mikulásos eseménysorozat is, ennél hagytam, hogy hadd rendezze el magában, ahogy ő akarja (a logikátlanságokat nem szereti, úgyhogy a klasszikus történet eleve ki volt zárva, ugyanakkor az oviba ment rendes Mikulás), és végül arra jutott, hogy a Mikulás az oviba visz saját ajándékot, hozzánk meg azt hozza, amit biztosan én vettem neki, a Télapó csak egyfajta futárszolgálatként kézbesíti. A lakhelyét is beháromszögelte egyébként, mert ha a Mikulásnak rentábilis az oviba is elmennie meg hozzánk is eljönnie, akkor biztosan valahol az ovi és köztünk lakik, azóta időnként felveti, hogy nézzük már meg, nem abban a házban lakik-e véletlenül. A Mikulás lokalizációja azért fontos, mert Muci ragaszkodik hozzá, hogy vigyünk mi is neki ajándékot, mely célra elkülönített néhány csokit, köztük három különböző színű M&M’s-et. De mondtam neki, hogy a Mikulás nem szereti, ha meglátogatják, mert sokat dolgozik, és este már fáradt, úgyhogy ennyiben maradtunk.
A karácsonyt meg azt hittem, sikerült neki az óvónénikkel karöltve teljesen elmagyarázni, mert nagy értetlenség volt, de elmondtam a karácsonyfát, az ajándékokat, a gyertyákat, hogy utána már hosszabb ideig lesz világos, és igazából ezt ünnepeljük a szép, zöld fával, hogy nem lesz ovi egy ideig, satöbbi, de láttam, hogy valami még mindig zavarja ebben az egészben. Végül valamelyik nap, útban az ovi felé kibökte, hogy ész akkoj hod jesz, ana, ha eljön a kajácon, akkoj beüj ide mejjénk az autóba ész hazavisszük? Úgyhogy Mucival szólva, üljön be mindenki mellé a karácsony az autóba.
Végre, végre!!!Köszönöm, ismét kiválóan szórakoztam.Muci egy cukinyúl, továbbra is.Üdv.:K.
Ó, végre ismét Muci! 🙂
drága Muci:) üljön be melléd a karácsony:)
Végre:)már nagyon hiányzott:)És olyan mosolygósan könnyesen meghatódtam az utolsó mondattól:)Muci,Lucia üljön be mellétek is a karácsony:)
Nektek is Nagyon-nagyon Boldog Ünnepeket! 🙂
Köszi a Muciélményt, köszi a posztolvasás közbeni hangos nevetést 🙂 Reméltem, hogy ebbe a blogba is jut a restancia-letudásból 🙂
én meg kérek karácsonyra egy Muci képet
(vagy írjak a Jézuskának?)
:))
Egyszer volt egy mese, ahol valaki üdvözletét küldte, ott mindenki kereste az üdvözletet, hogy hát akkor hol van, ha egyszer küldték.
Boldog ünnepeket nektek is!
es kihagytad a jezuska-dolgot?
[lea.](#11830721):
1. nem vagyunk vallásosak, keresztények meg pláne 🙂
2. Jézusnak a fennmaradt beszámolók tanúsága szerint valamikor a halála környékén volt a születésnapja, tehát tavasszal (amennyiben élt), csak azért tették át a téli napforduló idejére, hogy felülírják vele a Mitrász-ünnepet, és én nem helyeslem az ilyesmit (történelemhamisítás destruktív célokból).
3. még ha keresztények lennénk, akkor is logikátlan lenne ez a csecsemő hozza az ajándékokat dolog, mind az okát, mind a mikéntjét tekintve, egyszerűen hülyén érezném magam, ha ilyesmit kellene mesélnem 🙂
de azért lesz meglepetés-karácsonyfa, meg ajándék-meglepetés.
Nagyon tündéri ez a Muci!
Boldog Ünnepeket!
hát köszi lucia, és kívánom nektek, hogy mellétek is üljön be az autóba a karácsony! 🙂
Lucia, Mucolda, boldog karácsonyt! 🙂
[lucia](#11830950): megalike! Happy Yule!