Húsvét alkalmából megjártuk a rokonok nagy részét, ma meg kivittem a nyuszit a Hősök terére meg a Mezőgazdasági Múzeumba, mert metrózni akart. Állunk a szobroknál a Hősök terén, én olvasgatok, Muci a jovackász szobjokat nézegeti, majd egyszer csak egy irányváltással megkérdezi, hogy és az a fiú kicsoda. Mondom, ő a IV. Béla. Ekkor elkezdett számolgatni, majd kijelentette, hogy az ő kalkulációi szerint az az V. Béla, de tisztáztuk, hogy Bélából csak a negyedik, a többi fiú Könyves Kálmán, meg ilyesmi (neki isz vojt kiszjécész könyve?).

Ezután az a kérdés következett, hogy és alatta a képen miért fekszenek emberek. Erre elmagyaráztam, hogy volt a Muhi csata, ahol nagyon haragudtak egymásra és összeverekedtek, és sokan annyira megütötték magukat, hogy nem tudtak felkelni. Muci erre kijelentette, hogy képzejd, ana, amikoj mi jökdösződünk az Egonnaj az óvodában, akkoj az óvónénik azt mondják, hod nem szabad jökdösződni, ész nem cinájtak jójunk szobjot szem. Én erre egy kicsit pukkadoztam magamban, miközben próbáltam megfogalmazni, hogy ja, tényleg nem szabad lökdösődni, Muci meg ezen elgondolkozott, majd közölte velem, hogy ana, szejintem hojnap szójok az óvónéninek, hod cinájjanak jójunk isz szobjot.

Végül is, ami jár, az jár.

Muci továbbra is teljesen jól van, az oviban az első két hétben sírt, hálistennek nem az elveszettgyerekes, elanyátlanodott sírásával, mint amikor tényleg baj van, hanem azzal a felháborodott bömböléssel, amivel büntetni szokott (és ami fél perc alatt abbamarad). Én imádom ezt az óvodát, nagyon jó választás volt, az óvónénik aranyosak és nagyon odafigyelnek a gyerekekre (annyira, hogy amikor az apja először ment Mucoldáért, arcról felismerték a folyosón), illetve a felnőttekre is, mert amikor játékból megrángatta a karom a szomszéd kutya, akkor az egyikük félrevont, hogy ha rossz kapcsolatban vagyok, azon lehet segíteni, tud adni telefonszámot. Ezen teljesen meghatódtam, annak ellenére, hogy nem vagyok rossz kapcsolatban (a kutyával is megbeszéltük a dolgot).

Mucolda állítása szerint nem szereti a gyerekeket és nem szokott velük játszani, ehhez képest most a héten az utolsó napon, amikor bekiabáltak neki a kislányok, hogy Daniiiiiii, itt van az anyukááááááád, akkor kijött egy pillanatra, hogy ana, ne hajagudj, de nekem moszt dojgom van, deje vissza készőbb, majd hozzáfűzte, hogy szejintem főzök ed kávét a jujkának, tudod. Itt jött a klasszikus jelenet, hogy én húzom kifelé, ő meg két kézzel kapaszkodik a szekrénybe, de nem akartam a csajok előtt megalázni, úgyhogy úgy tettem, mintha ő lenne az erősebb, viszont beígértem neki egy autós csokit otthonra, ha hazajön velem.

Otthon meg nagyon ügyes és önálló, simán segít főzni a konyhában (hoz, amit kérek), kitereget, egyedül pisil-kakil a nagyvécébe, szerintem izzót csak azért nem szerel még, mert nem éri el. Induláskor mindig megkérdezi, hogy ana, ude megvan a kapunyitód, a tejefonod, a kujcod, amire én vagy felháborodottan azt felelem, hogy persze, hogy megvan, vagy visszamegyek a kapunyitómért, a telefonmért és a kulcsomért.

A Muci legújabb szakmai ambíciója egyébként az, hogy ő csatornatisztító lesz, idézem: ész lesz ed nad catojnatisztító tjaktojom, de cak az út edik ojdaján tisztítom a catojnákat, mejt nem szabad ededül átszaladnom az útteszten, utána hazamedek, otthon isz tisztítok ed kisz catojnát, ész hozok neked a bojtboj cokit, te meg pihensz. Megkérdeztem azért, hogy honnan lesz ehhez csatornatisztító traktorja, én veszek-e majd neki, mire azt válaszolta, hogy nem, majd én veszek, te pihenj cak nugodtan. Reménykedjünk, hogy a csatornatisztító-traktoros bolt az út innenső oldalán van.

De a legimádnivalóbb az, amikor reggel, útban az óvoda felé sminkeltem a minap a dugóban, Muci meg megkérdezte, hogy miért festem ki magam. Erre azt válaszoltam, hogy azért, hogy szép legyek (a valós cél az volt, hogy úgy nézzek ki legalább, mint aki már felébredt), mire a húsnyúl őszinte értetlenséggel a hangjában azt mondta, hogy de hát te íd isz szép vad, ana. A világ legtökéletesebb pasija.

Viszont mostanában kiderült, hogy van egy másik anyukája, aki teljesen úgy néz ki, mint én, csak zöld ruhája van, és a lakásuk is ugyanilyen. Eleinte a másik anyuka állt nyerésre (kicsit aggódtam is), mert amikor vettem a Mucoldának egy mini bevásárlókocsit a Butlersben, akkor tájékoztatott, hogy a mászik anukám vett nekem kéket isz meg piroszat isz, hogy mindkettő jeden, de utána valamelyik délután mondta, hogy most vinnem kell őt, nagyon elfáradt, mert a másik anyukájával sokat gyalogoltak. Tudod, ana, neki ninc autója, magyarázta nekem, és itt már tudtam, hogy nyert ügyem van, mert anya autója a legcsodálatosabb dolog a világon a háztartásunkban lakó három éves korosztály szerint.

És Muci nagyon türelmes is velem, valamelyik reggel átjött az ágyamba játszani, amikor még kómáztam, úgyhogy mondtam neki, hogy kapcsolja le az éjjelilámpát a szobájában (égve szokta felejteni), hátha erre visszabújik még egy kicsit. Muci azt felelte, hogy nem. Amikor rákérdeztem, hogy miért nem, akkor rám nézett, egy kicsit hallgatott, látszott, hogy gondolkozik azon, hogyan magyarázhatná el ezt a legegyszerűbb szavakkal, hogy mindketten értsük, majd olyasmi hangon, mint egy kicsit fáradt, de elhivatott gyógypedagógus, elmondta, hogy tudod, ana, azéjt, mejt máj nem ég a jámpa a szobámban, ész azt nem jehet szokszoj jekapcojni, éjted?

Én meg elmondtam neki a havat és a jeget múltkor, a mélyhűtőből kinyert nagy jégdarabokkal illusztrálva a csapnál, hogy vízzé olvad, meg minden, és arról is tájékoztattam, hogy télen lesz olyan, hogy kint is ez lesz mindenhol. Ez rettenetesen megdöbbentette, egy darabig forgatta a fejében az információt, majd közölte velem, hogy ezt én apának isz ej fogom mondani. Megkérdeztem, hogy szerinte apa nem tudja-e ezt, mire határozottan azt válaszolta, hogy nem, apa nem tudja, de majd én ejmondom neki, hod hó jesz.

Volt közben a mikulásos eseménysorozat is, ennél hagytam, hogy hadd rendezze el magában, ahogy ő akarja (a logikátlanságokat nem szereti, úgyhogy a klasszikus történet eleve ki volt zárva, ugyanakkor az oviba ment rendes Mikulás), és végül arra jutott, hogy a Mikulás az oviba visz saját ajándékot, hozzánk meg azt hozza, amit biztosan én vettem neki, a Télapó csak egyfajta futárszolgálatként kézbesíti. A lakhelyét is beháromszögelte egyébként, mert ha a Mikulásnak rentábilis az oviba is elmennie meg hozzánk is eljönnie, akkor biztosan valahol az ovi és köztünk lakik, azóta időnként felveti, hogy nézzük már meg, nem abban a házban lakik-e véletlenül. A Mikulás lokalizációja azért fontos, mert Muci ragaszkodik hozzá, hogy vigyünk mi is neki ajándékot, mely célra elkülönített néhány csokit, köztük három különböző színű M&M’s-et. De mondtam neki, hogy a Mikulás nem szereti, ha meglátogatják, mert sokat dolgozik, és este már fáradt, úgyhogy ennyiben maradtunk.

A karácsonyt meg azt hittem, sikerült neki az óvónénikkel karöltve teljesen elmagyarázni, mert nagy értetlenség volt, de elmondtam a karácsonyfát, az ajándékokat, a gyertyákat, hogy utána már hosszabb ideig lesz világos, és igazából ezt ünnepeljük a szép, zöld fával, hogy nem lesz ovi egy ideig, satöbbi, de láttam, hogy valami még mindig zavarja ebben az egészben. Végül valamelyik nap, útban az ovi felé kibökte, hogy ész akkoj hod jesz, ana, ha eljön a kajácon, akkoj beüj ide mejjénk az autóba ész hazavisszük? Úgyhogy Mucival szólva, üljön be mindenki mellé a karácsony az autóba.

A Muszoldával ülünk valamelyik nap lefekvés előtt az ágyon, beszélgetünk az élet dolgairól (autók), majd anya témát váltva megkérdezi, hogy kije a Muci a mamának, mert szereti hallani. Mucolda a saját fontosságától meghatódva azt feleli, az ajan kisz cijjaga, anya olvad. Majd ezen a vonalon haladva azt is megkérdeztem, hogy kije apának, Muci önérzetesen azt feleli, a kedvenc kiszfia, anya tovább olvad. Majd anya vérszemet kap, és rákérdez, hogy és akkor anyának kije a Mucija, mire az óvodás ugyanolyan ellágyult hangon azt feleli: a szemtejen kisz pondjója. Pedig istenbizony csak egyszer mondtam ezt neki.

Az óvodával immár mindketten elégedettek vagyunk, egyesek reggelente indiánszökellésekkel vágtatnak be a csoportba, mások meg indiánszökellésekkel robognak le a lépcsőn, hogy folytassák az utukat a munkahelyük felé. Az óvoda óta Muci kezd intellektuálisan is felnézni rám a végtelen műveltségem miatt, mert kiderült, hogy én is ismerem a Süss fel napot (a végét is tudom!), meg a pereces verset is, pedig nekem nem mondta el a Júcsi néni*. Ugyanakkor vetélytársaim is lettek, mert például (szemrehányó hangnem) az Emesze szegített fejvenni a cipőmet, de megálltam, hogy megkérdezzem, ki az az Emese, mit dolgoznak a szülei, és tisztességes szándékai vannak-e. Utána azért kilestem az Emesét, aki valóban ott térdelt Mucolda előtt és adta rá a cipőt (pofám leszakad), a jövőben azért szemmel tartom.

És voltak az óvódával a kanzenban, Szentedjén is, ahol a beszámolók szerint bárány van és kecske, de a kecske kiköpi a répát. A répát előző nap szereztük be közösen kiválasztva a lónak, de Muci azt mondta, ő keres egy cicát, és inkább annak adja, végül úgy tűnik, méret szempontjából egy kompromisszumos megoldást választott. És ez a természetbarát hozzáállás más téren is dívik ott, úgy tűnik, mert amikor cipőt vettem magamnak, akkor Muci figyelmeztetett, hogy ana, olyat vedél, amije já van íjva, hod bio, mejt az a jó. Utána azt is mondta, hogy ana, vehetsz kettő cipőt isz, mejt nadon jó anuka vojtáj. A kettőt egyébként úgy értette, hogy vegyem meg a párját is.

Visszatérve a pondróságra, azt akkor említettem, amikor a múltkor volt egy nagyon hisztis nap (az alvás még nem megy az óvodában, az egyik első napon kérdeztem, hogy aludt-e, mire azt felelte, hogy nem, majd megkérdeztem, hogy a többi gyerek aludt-e, erre is azt felelte, hogy nem, és a következő kérdésemre, miszerint miért, azt válaszolta, hogy mejt nem hadtam őket. Na, ez elmúlt, most már “alszik”, de ha kérdezem, hogy becsukja-e közben a szemét, akkor tájékoztat, hogy nem), szóval volt a hisztis nap, amikor engesztelésül (nem akart hazamenni), elvittem cukrászdába, meg kapott a dm-ben gyerekesernyőt, ennek ellenére hisztizett, amikor hazaértünk, hogy ő nem akar kiszállni a gyerekülésből, minden csúnya, satöbbi, én meg hullafáradt voltam, úgyhogy tartottam neki egy kiselőadást az elkényeztetettségről meg a szemtelen kis pondróságról, amit csucsok megszeppenve végighallgatott, majd eszébe jutott az anyaleszerelő megoldás, félrebillentette a kis fejét, csábosan elmosolyodott, és azt mondta: miááááuu. Van, akikre nem lehet haragudni.

* Az óvodai neveket a személyiségi jogok védelmében megváltoztattam.

Nem akarom elkiabálni, de tegnap este hat és hét között a Muci láthatóan eldöntötte, hogy szobatiszta lesz.

Az előzmények: nyár eleje óta próbálkozom nála, egész biliarzenálja van, sokat beszéltünk arról, hogy a nagyfiúk nem hordanak pelenkát és a bilibe pisilnek und kakilnak, de ha nem adtam rá pelenkát, akkor balesetek történtek (ugyanakkor mivel kipisilt az erkélyre vagy belepisilt a dömperbe, tudni lehetett, hogy képes lenne irányítani ezt a dolgot, ha akarná, csak nem akarja). Az apjánál egyszer pisilt a bilibe az agyonitatás, eszközön ültetés és hasböködés módszerével, valamikor két hete.

Az elmúlt két napban pucér seggel rohangált, én pedig felmosogattam utána a dolgokat, aztán estefelé megint megbeszéltük, hogy anyának nincs kedve takarítani, mennyire szomorú a bili, hogy SENKI nem pisil bele, és belengettem, hogy ha esetleg mégis belepisil, akkor kap békás gumicukrot. Utána leültem dolgozni, és egyszer csak hallom, hogy Mucika közli velem, miszerint ő most belepisil és belekakil a bilibe, erre bólogattam, hogy persze-persze (játékból gyakran csinált már ilyet eredmény nélkül), de utána tényleg állta a szavát.

Az ezt követő jelenetet egy nagyobb nemzeti ünnepséghez tudnám hasonlítani, békás gumicukrokkal. A külső szemlélő számára egyértelmű lett volna, hogy valamelyikünk minimum egy emberfeletti hőstettet hajtott végre. Utána viszont végigkérdezte az összes ismerősünkről, a plüssállatait is beleértve, hogy ők is bilibe/vécébe pisilnek-e, és láthatóan megdöbbentette, hogy igen, ezen elment egy kicsit gondolkozni.

Ma már nem is volt baleset, szépen intézte a dolgát az eszközbe, sőt, amikor el kellett mennünk a boltba, végig visszatartotta, és hazaérve letépte magáról a pelenkát, majd rohant a bilihez.

Ami a jutalmazást illeti, ma délben megkérdezte tőlem, hogy én kapok-e békás gumicukrot, ha a vécébe pisilek, amit remek alkalomnak találtam arra, hogy felvilágosítsam a korral járó kötelességekről és felelősségről, arról, hogy én nem kapok békát, de még így, külön jutalom nélkül is a vécébe pisilek, mert meghozom ezt az áldozatot a civilizált életvitelért. Mucika ezen is elgondolkozott egy kicsit, majd összegezte magában a hallottakat, és a következtetéseket levonva közölte velem, hogy nem baj, ana, majd én adok neked az én békámbój, ha üdeszen a vécébe piszijsz.

Mondjuk nem mindig ilyen aranyos, van, amikor pimasz is, de sajnos még a pimaszságot is aranyosan csinálja. Ma ültünk az asztalánál és ebédeltünk, én közben valami proofreadinget néztem át, és gépiesen mondogattam neki, hogy ne szórja már szét a rizst. Amikor Muci ezt megunta, visszaszólt, hogy ana, nugodjál máj meg, mire felkaptam a fejem és csúnyán néztem, mert felnőttekkel nem szemtelenkedünk. De még mielőtt ezt megfogalmazhattam volna, Machiavelli Mini arcán először riadalom futott át, mert rádöbbent, hogy ezzel kicsit elvetette a sulykot, majd széles, lefegyverző vigyor terült el rajta, és behízelgően hozzátette: mondta kisjéce. (Van ugye az a Szutyejev mese a kispipiről és a kisrécéről, amiben mindig mond valamelyik valamit, és ezt gyakran elmeséli, meg tovább is fejlesztette más sztorivonalakra).

Biztos nem a legjobb pedagógiai módszer, de muszáj összepuszilgatni, amikor ilyen gyorsan kapcsol meg vicces meg aranyos.

(A dackorszak olyanokban merül ki, hogy amikor a délutáni alvás után levettem róla a pelust, azt mondta, adjam rá vissza, akkor elmagyaráztam neki, hogy mi már nagyok vagyunk, anyán sem pelus van, hanem bugyi, és megmutattam, hogy látod, szép kék bugyi, mire toporzékolva azt válaszolta, hogy nincen!!! nem kék, pijos!!!, és ez akkora lükeség volt, hogy a következő pillanatban ő is elröhögte magát, pelenka feledve).

Ja, és ami a tejszínhab a mindennek a tetejébe, az egész napos bilis diadalmenet után este kijelentette, hogy ő már annyira nagyfiú, hogy pedálozni fog a biciklivel, majd felült rá, és pár próbálkozás után tökéletesen pedálozott, amire eddig szintén nem volt hajlandó. Utána mondta, hogy hívjuk fel apát elmondani, és az apjával teljesen koherensen megbeszélték, hogy ki pedálozik, ki pisil bilibe és ki apa kedvenc kisfia, én meg csak az államat szedegetem a padlóról, hogy mikor nőtt fel ennyire.