igazából azért nem posztolok mostanában, mert nincs időm képeket szerkesztgetni, de akkor most egy gyors beszámoló képek nélkül, és majd holnap ábra.

Rengeteg minden volt, például a Mucolda születésnapja, ami a koraszülötteknél a hármas szabály szerint egy újabb nagy mérföldkő (az első három nap, három hét, három hónap és három év a kritikus különböző szempontokból), és mostanra teljesen elmúlt koraszülöttnek lenni. Fejben állítólag intelligensebb a koránál, testben jól megfelel (a háta gyenge, de azt csak én látom), ami rekordhosszúságú dévényezés után nagy öröm.

Születésnapjára a Mucus babaházat kapott, ami merész húzás volt tőlem, tekintve, hogy a Muci jelenleg három kisautóval alszik, kisautós meséket akar, autós videókat kér a youtube-ról, azt válaszolja arra a kérdésre, hogy ő micsoda, hogy én ed kiszautó vadok, és a múltkor elalvás előtt, félálomban azt suttogta a fülembe, hogy ana, én nadon szejetem az autókat. Ugyanakkor én nagyon szerettem volna egy babaházat, és igazából Mucolda is nagyon szereti, bár a nyuszi mellett lakik benne pár kisautó is (akik békésen élnek, főznek és alszanak egymás mellett).

Emellett kapott a nyuszi mindenféle verdás merchandise-t is, mert most az a nagy sláger (mióta a család egy barátja bevezette az életébe a filmet, amit nagyon szeret, csak a líraibb részeknél szól rám, hogy nem énekejnek az autók, hanem dojszan mennek, ana cinál vajamit), továbbá pont a születésnapján voltunk a Metróban, ahol meglátott egy tűzoltógarázst, amit nem volt szívem otthagyni. A tűzoltógarázshoz egyébként jár egy adó-vevő is, vagyis inkább adó, egy bigyó, amin nyomni kell a gombot, és közben bele lehet beszélni a hangszóróba. Ezt megmutattam Mucinak is, és javasoltam, hogy mondjon bele valamit, mire csak nézett rám értetlenül, hogy mégis mit mondjon. Felajánlottam a “mókus”-t, mint lehetőséget, amivel él is, úgyhogy azóta időnként felhangzik a ház különböző pontjain szigorú hangon, hangszóróból, hogy mókusz, mókusz!, ami elég vicces.

Beszédileg most már engem is kijavít, a múltkor üvöltöztünk egymásnak a két szint között, mint Wolowitzék a TBBT-ben, hogy ana itt van? mire én mindjárt megyek, Mucikám, csak csinálok egy kávét, amire a kis nyelvápoló azt kiabálta vissza, hogy nem cinájok, ana, hanem főzök.

Azt meg soha nem fogom megunni, hogy már beszélgetni is lehet vele. Van a korosztályában elterjedt szelektív süketsége, hogy ha kedvesen kérek tőle valamit, amit nem akar megtenni, akkor elengedi a füle mellett, csak a határozottabb hangnemre reagál (olyankor elnéző mosollyal, nagylelkűen megcsinálja, ha már ennyire szeretném). A múltkor nagy, színpadias sóhajjal megkérdeztem tőle, hogy Mucikám, miért kell veled mindig kiabálni, mire ő nagy komolyan megmagyarázta, hogy nem kejj kiabájni, ana, cak ha nem kiabájsz, akkoj nem üjök le, amiben végső soron teljesen igaza van (és természetesen agyonpuszilgattam).

És a legérdemesebb azért csinálni gyereket, mert hihetetlen módon felnyomja az ember önértékelését. Muci mindig megdicsér, amikor kiszállunk az autóból, hogy nadon üdesz vad, aminek az értékéből csak egy kicsit von le, hogy a múltkor beszállás közben figyelmeztette a kisautóját, hogy nadon kapaszkodj, kiszautó, mejt ana vezetni fog. Volt egy olyan játszótéri jelenet is, hogy egy kislány azt mondta a Mucinak, hogy az én anyukám orvos, mire a Muci azt válaszolta neki, hogy az én anukám meg szép (komoly aaawwwww-faktor mucianyuka részéről). Illetve a múltkor muszáj volt megvennem azt a narancssárga ruhát, amivel nagyon régóta szemeztem, mert leárazták, és amikor Muci meglátott benne, rögtön megjegyezte, hogy nadon szép a pijos szoknád, és azóta is kéri néha, hogy vegyem fel, továbbá mesét is költött már arról, hogy ész akkoj nadon szegének vojtunk, anának cak ed pijosz szoknája vojt, muszikának meg cak ed jégkondija, ész nadon szokat nevettünk.

És tényleg nagyon sokat nevetünk.