A Muszoldával ülünk valamelyik nap lefekvés előtt az ágyon, beszélgetünk az élet dolgairól (autók), majd anya témát váltva megkérdezi, hogy kije a Muci a mamának, mert szereti hallani. Mucolda a saját fontosságától meghatódva azt feleli, az ajan kisz cijjaga, anya olvad. Majd ezen a vonalon haladva azt is megkérdeztem, hogy kije apának, Muci önérzetesen azt feleli, a kedvenc kiszfia, anya tovább olvad. Majd anya vérszemet kap, és rákérdez, hogy és akkor anyának kije a Mucija, mire az óvodás ugyanolyan ellágyult hangon azt feleli: a szemtejen kisz pondjója. Pedig istenbizony csak egyszer mondtam ezt neki.

Az óvodával immár mindketten elégedettek vagyunk, egyesek reggelente indiánszökellésekkel vágtatnak be a csoportba, mások meg indiánszökellésekkel robognak le a lépcsőn, hogy folytassák az utukat a munkahelyük felé. Az óvoda óta Muci kezd intellektuálisan is felnézni rám a végtelen műveltségem miatt, mert kiderült, hogy én is ismerem a Süss fel napot (a végét is tudom!), meg a pereces verset is, pedig nekem nem mondta el a Júcsi néni*. Ugyanakkor vetélytársaim is lettek, mert például (szemrehányó hangnem) az Emesze szegített fejvenni a cipőmet, de megálltam, hogy megkérdezzem, ki az az Emese, mit dolgoznak a szülei, és tisztességes szándékai vannak-e. Utána azért kilestem az Emesét, aki valóban ott térdelt Mucolda előtt és adta rá a cipőt (pofám leszakad), a jövőben azért szemmel tartom.

És voltak az óvódával a kanzenban, Szentedjén is, ahol a beszámolók szerint bárány van és kecske, de a kecske kiköpi a répát. A répát előző nap szereztük be közösen kiválasztva a lónak, de Muci azt mondta, ő keres egy cicát, és inkább annak adja, végül úgy tűnik, méret szempontjából egy kompromisszumos megoldást választott. És ez a természetbarát hozzáállás más téren is dívik ott, úgy tűnik, mert amikor cipőt vettem magamnak, akkor Muci figyelmeztetett, hogy ana, olyat vedél, amije já van íjva, hod bio, mejt az a jó. Utána azt is mondta, hogy ana, vehetsz kettő cipőt isz, mejt nadon jó anuka vojtáj. A kettőt egyébként úgy értette, hogy vegyem meg a párját is.

Visszatérve a pondróságra, azt akkor említettem, amikor a múltkor volt egy nagyon hisztis nap (az alvás még nem megy az óvodában, az egyik első napon kérdeztem, hogy aludt-e, mire azt felelte, hogy nem, majd megkérdeztem, hogy a többi gyerek aludt-e, erre is azt felelte, hogy nem, és a következő kérdésemre, miszerint miért, azt válaszolta, hogy mejt nem hadtam őket. Na, ez elmúlt, most már “alszik”, de ha kérdezem, hogy becsukja-e közben a szemét, akkor tájékoztat, hogy nem), szóval volt a hisztis nap, amikor engesztelésül (nem akart hazamenni), elvittem cukrászdába, meg kapott a dm-ben gyerekesernyőt, ennek ellenére hisztizett, amikor hazaértünk, hogy ő nem akar kiszállni a gyerekülésből, minden csúnya, satöbbi, én meg hullafáradt voltam, úgyhogy tartottam neki egy kiselőadást az elkényeztetettségről meg a szemtelen kis pondróságról, amit csucsok megszeppenve végighallgatott, majd eszébe jutott az anyaleszerelő megoldás, félrebillentette a kis fejét, csábosan elmosolyodott, és azt mondta: miááááuu. Van, akikre nem lehet haragudni.

* Az óvodai neveket a személyiségi jogok védelmében megváltoztattam.