342. fejezet – a dél-budai ügyfélszolgálatról meg egyéb érdekességekről

Van ugye ez az ügyem a diákhitelesekkel, hogy ők azt mondják, amíg az ember tgyást/gyedet/gyest kap, addig nem kell fizetnie a hitelt vissza (jobban mondva az állam mondja ezt, de az részletkérdés). Ehhez viszont az ő saját űrlapjukon kell igazoltatnom az illetékes szervvel, hogy tényleg kapom, amit kapok, az illetékes szerv saját igazolása nem jó. Eddig mindig visszarettentett a tettek mezejétől, hogy elképzeltem azt az egy óra autóutat, amíg odajutok, illetve a három órás várakozást egy alvásidőben utcára rángatott Mucival, de most felgyűlt bennem a motiváció, hogy intézkedjek, és az első dolog, amit az OEP honlapján megláttam, az volt, hogy november elsején nyílt itt elérhető közelségben egy ügyfélszolgálatuk, ráadásul ott lehet időpontot kérni.

Nosza, fel is hívtam őket, harmadikra felvették, kaptam is időpontot, de ekkor reggel kilenc óra öt perc volt, és kilenc óra ötvenre rendeltek be. Ez így gyerekkel az emberi teljesítőképesség határait súrolja, de roppant gyorsan a szájába nyomtam a tápszert, összeszedtem a TAJ-kártyáinkat, a személyimet, az ő lakcímesét, a szül. ak.-vi kivonatot, az igazolást, hogy az egyik családtámogatást már nem kapom, az igazolást, hogy a másikat még igen, kivettem a pizzát a sütőből, bedobtam két pelenkát, a hónom alá csaptam a gyereket és a kabátját (nem volt hajlandó felvenni, nekem meg nem volt időm vacakolni vele, és a kocsi tíz méterre áll az ajtótól), a számba vettem a cipőit a fűzőnél fogva, bezártam az ajtót, ismét kinyitottam, elzártam a sütőt, bezártam az ajtót, majd szégyentelenül váltogattam a sávokat, és kilenc óra negyvenöt percre a környéken is voltunk.

Ekkor viszont eszembe jutott, hogy nem emlékszem a házszámra, és konkrétan kilenc olyan ismerősömet felhívtam, akiről feltételeztem, hogy udvariassági sallangok nélkül is hajlandó lekeresni nekem az információt a világszőttesről, de egy részük nem vette fel, egy másik részük pedig nem volt netközelben (információs társadalom, na persze). Kénytelen voltam női ösztönből megoldani a feladatot, és mivel mostanában elég sok állami intézmény ügyfélszolgálatán kellett megjelennem, rögtön feltételeztem, hogy biztos az az épület lesz az, amin nincs jelzés, el van kerítve, és csak egy szomszédos utcából lehet bejutni bele, ha egyáltalán. És talált, úgyhogy kilenc óra negyvennyolckor már be is libbentünk, egyik biztonsági őr nyitotta nekem az ajtót, a másik nyomta a gombot, és bár az ügyintézők Gizikéztek egyet olyan napirajzosan (Gizike, nem tudok kilépni az ügyfélből, mit csináljak?), de így is elég hamar végeztünk, nem kellett Mucit fegyverként bevetnem (van ez a csapatmunkás performanszunk, hogy a Muci látványosan, hangosan ásítozik, időnként felnyüfög, én meg ha éppen a magánéletüket tárgyalják ki az ügyintézők, akkor jól hallhatóan megnyugtatom, hogy a nénik gyorsan befejezik a feladatukat, és akkor a baba mehet is haza az ágyába, hiába, az anyaság sátáni attribútumokkal látja el az embert).

Egyéb tekintetben minden rendben, csak leszerepeltem, mint jézuska, és az első karácsonyi ajándékot, az ikeás fa építőkockákat taligában rögtön odaadtam a Mucinak, mert annyira szerettem volna látni, ahogy megtalálja, és megörül, és nem is kellett csalódnom, mert rögtön meglátta, és tudta, hogy ami ilyen szép és színes, az csak az övé lehet (bár sajnos ezt a fekete notebookomról is tudja), és azóta is imádja pakolászni. Ja, egyébként ehhez kapcsolódik az egyik legfigyelemreméltóbb okossága mostanában, hogy én pakoltam össze a kockákat, amíg a Muci molyolt valamivel, az utolsó darabot viszont nem találtam, és mivel mindig megbeszéljük egymással a problémáinkat, megkérdeztem a Dont, hogy nem tudja-e, merre lehet, mire ő körülnézett, megtalálta, odahozta nekem, és belevágta a kimaradt helybe (mármint a környékére, formabeillesztéshez még nincs türelme). Nagyon megdicsérgettem, úgyhogy pár darabot kivett, hogy visszatehesse őket, és megint megdicsérjem (ilyenkor úgy imádom azt az álszerény büszkeséggel vigyorgó, elálló fülű fejét).

Meg az még a furcsa, ahogy hasonlít rám, ebbe terhesen bele se gondoltam, hogy hasonlítani fog rám, mert hát fiú, és akkor olyan lesz, mint az apja, de például olyan kis hülyeségekben is hasonlít, mint például hogy a jobb felső kettese egy pár fokkal el van fordulva a tengelyéhez képest (a bal nincs), és nekem is ugyanez volt.

És nem tudom, mi ütött belé, de ma megkergette az udvaron a kutyát (vizsla), amíg összeraktam a kocsiját; konkrétan négykézláb rohant utána, miközben harciasan kiabálta, hogy vau-vau, a kutya meg menekült, mert volt már dolga gyerekekkel.

A világ legaranyosabb dolga pedig, hogy ez biztos a kollektív tudattalanuk része, de kiderült, hogy a Muci végtelenül viccesnek találja a kézre húzott zoknit. Úgy derült ki, hogy nevetni kezdett, amikor a kezemre húztam a harisnyáját, hogy kifordítsam, és erre persze a harisnya megpróbálta lecsípni az orrát, azon még jobban nevetett, azóta ha zoknit talál, rögtön hozza nekem. De szükséghelyzetben a lepedő vagy párnahuzat alá dugott kéz is megteszi.

A rendrakási mániája viszont olyan méreteket öltött, hogy ma reggel, mire észbekaptam, felpakolta az éjjeliszekrényre a krumpliját, a papucsomat és éppen a hosszabbítót próbálta felrakni rá, de akkor megbeszéltem vele, hogy vannak dolgok, amiknek a földön a helyük. Mondjuk szerintem nem hitt nekem, de akkor is vicces, hogy ahányszor kinyitok egy fiókot vagy szekrényajtót, rohan, és becsapja.

Reklámok

19 thoughts on “342. fejezet – a dél-budai ügyfélszolgálatról meg egyéb érdekességekről

    • Nahát, micsoda kis rendszerető 🙂 és újabb pozitív ügyintézési élmény 🙂 most belegondoltam, hogy hasonló helyzetben én hány embert tudnék felhívni, aki lekeresné nekem az infót. Asszem kettőt! Viszont bárkinek lekeresném tök szívesen adott esetben, ilyesmiben jó vagyok.

    • “…roppant gyorsan a szájába nyomtam a tápszert, összeszedtem a TAJ-kártyáinkat, a személyimet, az ő lakcímesét, a szül. ak.-vi kivonatot, az igazolást, hogy az egyik családtámogatást már nem kapom, az igazolást, hogy a másikat még igen, kivettem a pizzát a sütőből, bedobtam két pelenkát, a hónom alá csaptam a gyereket és a kabátját (nem volt hajlandó felvenni, nekem meg nem volt időm vacakolni vele, és a kocsi tíz méterre áll az ajtótól), a számba vettem a cipőit a fűzőnél fogva, bezártam az ajtót, ismét kinyitottam, elzártam a sütőt, bezártam az ajtót, majd szégyentelenül váltogattam a sávokat…”

      Ha ez mind ment, igazán elsülhetett volna közben néhányszor a fényképezőgép is. De tényleg.

    • S: Fejér Lipót út 59. (a Fehérvári út mellett)- ha az oep.hu-n az ügyfélszolgálatokra, ott meg a Közép-Magyarországi REP-re kattintasz a Budapest alatt, akkor megtalálsz róla mindent.

    • Ásítozó gyerekkel érni el előnyt az ügyfélszolgálaton?!! 😀 Hát Neked tényleg irtóra mákod van ezzel a fiúval. 🙂 Mások torka szakadtából üvöltő gyerekkel tesznek szert előnyre, jó esetben az ásítozó gyerekre csak azt mondják, jéé, de nagy szerencse hogy ilyen nyugodt baba. 🙂

    • Modoc: na de a Muci egy színészóriás, rettenetesen látványosan tud ásítozni, miközben a néniknek kelleti magát, meg biggyesztett szájjal nyüffögni, nem lehet nem megsajnálni olyankor 🙂

    • lehetek én a tizedik (százhuszadik :), akit felhívsz legközelebb, az esetek 95%-ban netközelben vagyok reggel. majd megadom a számomat 🙂

    • Ugyan még kimondottan nincs aktualitása, de azt az Ikeásat én is kinéztem a leendőnek. Meg a kisvonatokat a mágneses ütközőjükkel. A nosztalgia nagy úr 🙂

    • Főzést és Bébiszitterkedést vállalunk (de nagyon szívesen mennénk és megyünk bárhova, imádjuk a gyerekeket – főleg a kicsiket, és a Judit nagyon jól tud főzni) a Nyári Szünetben, minimum 1 hétre!
      Érdeklődni lehet: jekyll-fan@freemail.hu
      Szalma Lilla [azaz én] és Gácsi Judit [Judy-osztitársam]

    • bocs Lucia, megint off…
      Ha van valakinek megbízható, kipróbált gyerekfogorvos/szájsebész kontaktja, légyszi SOS küldje ide a nevet-telefonszámot: iditta14kukacgmailpontcom
      nagyon köszönöm
      (Lucia, ha új bejegyzést írsz, légyszi tedd ezt át oda is, hogy minél többen láthassák, nagyon fontos)

    • Iditta, ilyet pont tudok, http://www.kelendental.hu
      mondjuk a Muci csak ismerkedni volt ott (azért belenéztek a szájába is), de én 3 különböző fogorvosnál voltam náluk, és mindegyik ügyesen dolgozott, illetve maximálisan tiszteletbe tartotta a hisztijeimet, és az érzéstelenítéshez is érzéstelenítettek, meg ilyesmi. most költöztek a Móriczra.

    • nagyon köszi, hívom őket, hogy van-e tapasztalatuk 15 hónaposok problémájának kezelésében (sajnos nekünk nem ismerkedéssel kezdődik a fogorvososdi…)

    • csak azért írok megint, hogy felhívtam őket és nem vállalnak 15 hónapost, ha dolgozni is kell vele, úgyhogy légyszi mások is bárki, írjátok az ötleteket! nagyon köszönöm.

Szeresd Mucit

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s