315. fejezet – strand, és egyéb okosságok

Bréking: a Muci tud mászni! Négykézláb, meg minden. És csinálja is. Innentől kezdve nincs vele mozgáskoordinációs gond, és mégiscsak tudni fog olvasni. A másik, amit csinál, az a kapaszkodva sétálás, nagyon durván nyomja, mindenhova eljut a lakásban két lábon. Azt meg, hogy a fiúk mi(ke)t tanítottak neki a strandon, nem árulom el, de leszögezném, hogy L. bácsi és a. bácsi nagyon neveletlenek, és az nem érv, hogy az óvodában mekkora előnyre tesz szert a gyerek, ha ő tanítja meg rá a többieket, és nem őt tanítják a többiek.

Ugyanis valamikor úgy tízezer éve, a múlt szombaton strandon voltunk (a fél blogvilággal együtt), amit végig bírt a gyerek sírás nélkül, kétszer aludt is, udvarolgatott körbe, mindenbe belevett, és lelkesen pancsolt. Kiderült, hogy 1. ha leér a lába az úszógumiból, simán sétálgat a vízben, 2. ha motorcsónakosan húzzák a fiúk, akkor nem fél, hanem lelkesen sikongat. És úgy tud lányokat fröcskölni, mint egy isten. Sajnos a legaranyosabb képeken olyan emberekkel van, akik nem szeretnék, ha itt publikálnám a fotójukat, úgyhogy egy másodvonalbeli válogatás:

Amúgy ő hálistennek nincs kiborulva, annyit változott mostanában, hogy feldúlja, ha valami nem sikerül neki, de akkor is csak fél percig hisztizik. Viszont nagyon nagyfiús lett, nem ötletszerűen csinálja a dolgokat, hanem olyan céltudatosan, például ránéz a monitoromra, majd odamegy a géphez, feláll az asztal mellett, fél kézzel kapaszkodik, másikkal meg böködi a freeblog logót a képernyőn, pedig egy hónapja még csak akkor számítógépezett, ha pelenkázás vagy más közben véletlenül odakerült a közelébe. Amúgy képes ki-be kapcsolgatni a monitort (egy olyan babaujjhegynyi gombja van, simán eltalálja), ki tudja nyitni a notebookomon a cd-tálcát, ha berakok valamit a fiókomba, akkor kikutatja. És ugye meséltem már múltkor, hogy a "mi van a szádban" kérdésre kinyitja a száját és kiszedi belőle a cuccot, na elképesztő, mennyire okos, mert mint kiderült, ha véletlenül kajába eszik valahol, akkor nem hajlandó kiköpni nekem, de ha valami tárgyat rágogat, akkor mindig. Most nemrég például a fokhagymás pirítósomra csapott le, nagyon ízlett neki.

Amúgy az anyanapomon valahogy rettenetesen kivörösödött-száradt a Muci feneke (ez senkinek nem a hibája, én ilyet még nem láttam tőle, pedig általában kenést-hintőport sem kap), és fáj is neki, mit lehet vele csinálni krémezésen és hintőporoláson, plusz gyakori peluscserén kívül? Már két napja olyan.

38 thoughts on “315. fejezet – strand, és egyéb okosságok

    • Csak egy ötlet. Én a gyakori peluscseréknél mindig megmostam a feneküket is a gyógyszertári babafürdetővel, utána sudocremmel kentem. No hintőpor. Lehet, hogy a fogzás miatt lett ilyen.

    • Nem lehet, hogy a strandon/itt-ott beszerzett valami gombát? Ha pár napon belül nem múlik el krémezés és hintőporolás hatására, érdemes megpróbálkozni valami helyi hatású gombaellenes krémmel, és mellé sokat levegőztetni pelus nélkül.

    • Anyám Neugronormont adott mindig. Én is azt használom, ha nem egyéb kiütésről van szó. Ha viszket is neki, akkor a Fenistil is mehet rá, pótolja a vizet, és van benne gyulladáscsökkentő.

    • Nem használtatok esetleg másik popsitörlő kendőt? A forgalomban lévők kb. felére hasonló tüneteket produkál az általam ismert babafenék.

    • Sudocream, popsiszellőztetés. Popsitörlő helyett használj vizezett arclemosókorongot (dm-ben van egy picivel nagyobb, ovális is), mert ilyenkor irritálhatja a bőrüket a popsitörlő kemikáliája (azta, de szépen mondtam). És a popsit csakis szárazon szabad elcsomagolni.
      Muci meg gyönyörű, de ezt úgyis tudod.

    • Hát, tudnék ajánlani kipróbált és jól bevált homeopátiás szereket, ha nem elleneznéd, de így nem teszem… 🙂

      Ahogy a többiek mondták: hagyd meztelenül a fenekét, hogy szellőzzön, amikor csak lehet.

    • A Sudocream tényleg jó, de volt egy esetünk, amikor az sem segített egy fogzós kipirosodáson. Ekkor próbáltuk a Bephantent, ami azóta sem hagyott minket cserben.
      Zoárd Muci pedig roppant fess fiatalember 🙂

    • sztem tuti, h fogzik, a fiamnál pont ez történt, magától elmúlik
      amúgy szellőztetés-párti vagyok, és természetesen csak szárazra törölt feneket csomagolj a pelenkába ( azaz olyat, ami nem nedves a kendőtől)
      a fiad gyönyörű- még mindig

    • Sudocrem.:) Szinte mindenre jó, unokahugimnál is azt használnak és sosem pirosodik neki.:) Mondjuk én epillálás után használom ha nagyon durván pöttyösödik a bőröm de másnapra már nyoma sincs ha bekenem vele. Zorcsi pedig csodaszép.:)))

    • Már most látszik, hogy ÍRÓ lesz (3. sor első kép), de azt azért remélem, hogy kaja után nem gyújt még rá! :o))))
      (2. sor első kép)
      DonMuciZoárd GYÖNYÖRŰŰŰŰ!!!

    • Édes ez a gyerek bárhogy, de nekem csak jobban tetszett hosszabb hajjal… 🙂 És hurrá a mászásnak, kétlábon járásnak, királyság. 🙂

    • hihetetlen más hosszú/rövid hajjal. a cukifaktor állandó, de amúgy változik. fröcskölős képet hiányolom,kádas-fröcskölőssel orvosolható az égető hiány

    • Sudocrem nalunk nagyon bevalt, aztan a Neogranormon se rossz, minel tobbet pucer popsival, no hintopor. A fogas kaki nagyon csunyat tud csinalni, langvoros, fajdalmas, ne ijedj meg, ez is lehet.
      Es Lucia, kerlek, ird meg, hol vettetek Mucinak azt a beulos uszogumit! Hetfon megyunk Balcsira, es a hipermarketekben nem talaltam, es a Brendonban se. Koszi!

    • Nekunk csak a gyogyszertari popsikrem valt be mindig, a tobbi nem ert semmit egyik gyereknel se. Szerintem alkat kerdese, mi hasznal, ahogy a felnotteknel is – erdemes mindenfeleket kiprobalni (kicsit draga mulatsag, de a kolkokert mindent…).

    • fenékre bepanthen és seggkenőcs, gyógyszertári, vagy pl. dm saját márkás zöld dobozos, valamint pucolás után megszárítani és csak azután bekenni és pelenkázni. szárítás szabad levegőn, esetleg, ha nem fél, hajszárítóval

    • Sziasztok!
      Lucia! Zoárd gyönyörű, és gratula a mászáshoz, sétához! Ahpgy már százan megírták, a fogzástól szokott nálunk is fájdalmas lángvörös lenni a popó /a pelustartalom nem horror?/. Nálunk a bepanthen és a sudocrem nem vált be, csak a neogranormon, a dokinéni szerint azért mert ez antiszeptikus. még annyit fűznék hozzá, hogy ha ezt kened majd Muci popójára, hogy folyamatosan nem szabad használni.

      Timszike! Én is égen földön kerestem és nem találtam, végül a Balaton parton vettem /ott minden butikban van/, 1890 Ft-ért. gondolom ez jóval drágább mint a tescos ár, de legalább lett…

    • Eddig zugolvastalak, most előlépek. Nem lehetne előjegyezni a Mucival egy találkát a lányom részére úgy 20 év múlva? Éljen a mászás, drukkoltam. Nekem Bepanthen.

    • Nagyon édes! Most lusta vagyok kommenteket olvasni, lehet, hogy írták már a többiek: de hagyd a popsiját néha szabadon. Mosd és krémezd gyakran. A hintőpor szárít, az nem nagyon jó ilyenkor. Ha ronda marad ,vidd dokihoz, mert lehet akár gomba is. Vagy allergia.

    • Szabadon hagytam a feneket, ennek következményeképpen a gyerek lepisilte a papucsomat, a régi notebookomat és pár játékát _egyszerre_, majd lelkesen kurjongatva meghempergett a lében. lehet, hogy jövő héten orvos, mindenesetre pár napja naponta 5x kakál egy helyett (nem hasmenéseset, szokásosat), és a pirosság csak átmenetileg múlik, nagyon remélem, hogy csak a foga, rág is vadul.

    • Lucia, a Canesten még a Sudocremnél is jobb… Ezenkívül langyos, enyhe szódabikarbónás vízbe (kis lavór) ültesd bele esti fürdi előtt. Bár ezt inkább megelőzésképpen. A Canestennél nincsen jobb sztem. Fogzásnál mindig piros a popsi, és ezt a sok nyál miatti gomba okozza.

    • Fogzós kaka az ilyen….. Sűrűbb (mármint abból a szempontból, hogy a megbízhatóan egyet kakálós gyerekem ilyenkor mindig napi 3x minima…)és savasabb. Sajnálom. Nekünk is éjszakára vastagon Bepanthen vált be, reggelre elég jól visszabillentette a popót. Ja persze ilyenkor én napközben is ezt használom.
      Muci tündéri!

    • Lucia, nekem 1 éves volt a fiam, amikor dettó ezt produkálta. A bőrgyógyász pelenkadermatitiszként azonosította, és állítólag a kajáktól is kijön, mármint hogy több húst kezdenek enni és a fehérjék bomlása stb. (nem értek hozzá) ide vezethet. Más ismerőseim 1 év körüli gyereke is ugyanezzel szenvedett.
      Hónapokig küzdöttünk vele, de a bgy. krémje azért segített. Amúgy meg 2%-os bóraxos gyerekorvos-féle popsikrém ment az enyhe pirosságokra, az univerzális cucc.

Szeresd Mucit

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s