332. fejezet – apa lettem

Naszóval, mióta temérdek időm van (=a háttérben futó két munkám mellé nem vállalok be újakat), azóta Mucival kimondottan fellendült a kapcsolatunk, mert napi akár több órán keresztül aktívan játszom vele. Szeptemberben nagyrészt úgy mentek a reggeleink, hogy 7-8 körül gyorsan kelés, etetés, utána fél kézzel dolgoztam, másik féllel a gyereket szórakoztattam lehetőleg tárgyak által. Mostanában kicsit ellustultunk, újabban már a Muci kelt engem is, fél kilenc körül ébred, olyankor még eldödög egy kicsit a nyuszival, én meg szendergek, vagy elolvasom gyorsan az rss feedjeimet. Élesre az első koppanásnál vált a helyzet, abból tudom, hogy most dobta ki a gyermek az egyes számú cumiját az ágyból, olyankor már nagyon hamar következik a kettes számú, és ha abban a pillanatban nem jelenek meg, akkor balhé lesz.

Aztán reggeli után elhülyéskedünk a padlón fetrengve, vagy birkózni kell (sajnos én szoktam veszíteni, olyankor nagyokat jajgatok), vagy négykézláb kergetőzni, ami közben a Muci párszor hasraesik a röhögéstől (van kritikai érzéke, egyébként meg állati nehéz hosszasan négykézlábazni, kúszásból meg végképp béna vagyok, az összes dévényes nagyon csóválná rám a fejét). A legújabb játék meg, amit a Don talált ki, hogy ülljünk oda a dohányzóasztalos tükör elé, és puszilgassam az arcocskáját, miközben ő elégedetten vigyorogva figyeli a tükörben, hogy egy vörös csaj puszilgatja az arcocskáját.

Van még a rituális koponyafog-simogatás (mindig meg kell simogatni a koponyák fogát, de legalább nem fél tőlük), utána meg jön a polcokról le-fel pakolászás, amíg én elmosogatok. Ezt képetelen megunni, mindent levesz, mindent visszarak, minél nagyobbat csattan, annál jobb. Időnként könyvet lop közben, és tök ügyesen lapozgatja.

Aztán mostanában leszoktunk a játszótérre, bár kellene egy másik, mert ez olyan kétéveseknek való, a Muci még kicsi hozzá, másrészről neki a mászókázást javasolják. Nem is nagyon szoktak más gyerekek ott lenni, vagyis csak olyan hatodikos-forma gyerekek, akik suli után ott fagyiznak, meg nyolcadikos-forma gyerekek, akik érthetetlen okból beemelik a kerítésen a biciklit, kétszer végighajtanak, majd a másik oldalon kiemelik a biciklit, és továbbmennek. Az élet rejtélyei.

A hintázós kutyára a Muci gyakran felkéredzkedik:

De ezen mindig szigorú arcot vág, hogy csak a szája sarkának gyengéd rándulásából lehessen arra következtetni, hogy a kemény külső mögött érző szív dobog. Ha véletlenül más ül a kutyára, akkor felháborodik, de például gyümölcsjoghurtot sem ehetek úgy, hogy ne rohanna oda elképedve, hogy tetetetete! (="anya, nem eheted meg a baba ételét").

A csúszda lefelé elmegy, de igazából az a fun része, amikor felfelé lehet rajta mászni.

(Magáról az aktusról nincs kép, mert olyankor a fényképésznek támasztania kell a csúszdamászó talpát).

Asszem, az is pont csúszdázás alatt volt, hogy a Muci, aki már egy ideje figyelte az apukájához rohangáló ("apa, apa!") hasonló korú törpét, egyszer csak összerakta magában a dolgot, komolyan rám nézett, majd közölte velem, hogy apa, én meg nem tudtam, hogy sírjak, vagy röhögjek, de aztán inkább megtiszteltetésnek vettem. Mindenesetre nagyon gender PC. Azóta is apának szólít időnként, bár próbálom lebeszélni, esetleg majd kirakok a falra apaábrázolásokat a zsiráf és a tehén mellé, és begyakoroljuk azt is.

De a felülmúlhatatlanul legérdekesebb featúrája a játszótérnek természetesen a kavics.

Muci egy kavics-gourmand, levadássza az összes csábító külsejű kavicsot, és szíve szerint mindet a pofácskájába is gyömöszölné, de már megtanulta érteni is a nemet, minek következtében teljesen egyedül, a közreműködésem nélkül képes olyan monodrámákat előadni, hogy szerez egy kavicsot, a szájához viszi, majd azt mondja, nem, szemrehányóan rám néz, és legörbülő szájjal eldobja a kavicsot.

Konkrétan így néz ki egy olyan gyerek, akinek az anyukája *soha*, *semmit* nem enged meg, még kavicsot ennie sem szabad, nem beszélve a homokról, meg kell a szívnek szakadnia.

Hálistennek azért hamar meg szokott vigasztalódni, először is némi ujjal:

(Amúgy sajnos nem hajlandó ujjat szopni, pedig sokkal jobban örülnék, ha az ujját venné a szájába, mint így, hogy minden mást). Utána pedig hazafelé már velem óbégat a CD-re, mármint én énekelek, Muci pedig hátul viszi a héééééééé-hóóóóóóóó szólamot nagy lelkesedéssel. Szöveghűen eddig csak az örökzöld slágert, a hinta-palintát tudja (mármint odáig, hogy in-ta, in-ta), a Born to Be Wildra és a Bóbitára rázza a seggét, az Alma zenekart pedig, amit nemisbéka ajánlott, kővé dermedve bámulja a youtube-on, és mivel egyelőre nem tudom, hogy ez a szélsőséges nemtetszés, vagy a szélsőséges tetszés jele, fogok még vele próbálkozni.

És a világ legjobb híre, hogy itt a sütőtökszezon, a Don kedvenc évszaka. Én nagy tételben sütök, ő nagy tételben eszi, mindenki jól jár, és már várjuk a hideget, mert alie-éktől a farmerek mellett örökölt a kiskorú pár tuti sütőtök-sapkát sütőtök-kesztyűvel és színben illő nadrággal, ő lesz a legmenőbb gyerek a hintában.

331. fejezet – Muci 16 hónapos

Bár igazából csak holnap lesz 16 hónapos, de szerintem addig már nem produkál mellbevágóan új dolgokat, vagy ha mégis, akkor majd updatelek. Egyébként sehogy nem sikerül elsajátítanom ezt a hónapra pontos kormeghatározást, ha kérdezik, akkor mindig azt mondom, egy éves, aztán majd karácsony környékén módosítok másfélre, végül is tökmindegy.

Fizikai paraméterek: hónap közepén volt 9 kg és 76 cm, most is kábé annyi. Kicsit gebe, kérdeztem is a védőnőt, hogy ez nem baj-e, de azt mondta, hogy bár tényleg vékony a korához képest, azért vannak rajta itt-ott hájtartalékok, éhen halni nem fog, egyszerűen ilyen alkat.

Nagymozgás:
tökéletesítette a mászást, továbbra is dolgokba kapaszkodva jár, akár fél kézzel kapaszkodva, oldalazik, erre azt mondták a szakértők, hogy tök jó, mert ettől alakul ki a lábboltozata, ne is vezessem kézenfogva. Mostanában próbálgatja a feltérdelést, mármint hogy W-ülésből kapaszkodás nélkül térdre áll, ez megy is neki, úgyhogy a felállás sem lehet messze. Hajtja magát a hintán. Ülés közben egyre többször magától előrerakja valemelyik lábát, és végre stabilan megül a kádban is.

Finommozgás: most nem volt igazából változás elég régóta. Ja, de, a kipakolás után rájött, hogy a dolgokat vissza is lehet pakolni, és a konyhaszekrényre megpróbál mindent visszatenni a helyére, amit levett. Ha ügyes vagyok, akkor sikerül elkapnom azt a pillanatot, amikor már mindent visszarakott, de még nem kezdte meg újpól a lepakolást, és akkor menekítem fel a felső szintre. Illetve aljas módon beraktam egy nagyobb kartondobozt a hálószobába, ott ugyanis az a program, hogy a Muci a játékoskosarából ki-be pakol. Mióta ott van a kartondoboz, random módon pakolgat vissza vagy a kosarába, vagy a dobozba, viszont a doboz túl mély ahhoz, hogy bármit ki tudjon belőle venni, úgyhogy a szabadon mozgó játékai folyamatosan fogynak (és én kevésbé esem rajtuk keresztül). Megfigyeléseim szerint a játékok felezési ideje nagyjából öt óra, ennyit szokott ugyanis kábé a Muci nagyjából ezzel a tevékenységgel tölteni. Aztán másnap reggel kezdi elölről.

Evés: hónap elején még arról panaszkodtam Südvének, hogy alig lehet szilárd kaját beleimádkozni, aztán kábé egy hete megcsináltam két deci asszem paradicsomos-csirkés tésztát bazsalikommal, és a Muci egy menetre bevágta (általában egy decit sikerül egyszerre belenyomnom, másnap kapta volna a másik felét). Azt hittem, csak véletlen, de másnap, amikor 3 decit csináltam két napra, azt is egyben benyomta, csak lestem. Viszont még mindig megiszik olyan 2 dl tápszert a rendes kaják után is.

A másik örömhír, hogy végre hajlandó darabosabbat is enni (mármint olyan villával összetört állagú kajákat). A harmadik meg az, hogy napközben, ha nassolna, akkor kiszolgálja magát, például leveszi a konyhában a piskótás dobozt, kivesz belőle egy piskótát, és elrágcsálja. Már csak arra kellene megtanítanom, hogy utána söpörjön is fel. Viszont rendszeresítettem neki egy tálka kölesgolyót elérhető magasságban, amit délelőtt rituálisan elfogyaszt. A rituálé lényege, hogy egyenként kiveszi és maga mellé teszi a kölesgolyókat, utána megpróbálja kalapként a fejébe húzni a tálkát, majd megeszi a kölesgolyókat. Nagyon, nagyon várom már, hogy a tényérokat tányérként kezelje, és nem olyasvalamiként, amit az arcába vagy a fejére kell nyomnia, mert emiatt a téves beidegződése miatt sok soron kívüli fürdetésnek és átöltözésnek voltunk már szenvedő alanyai (igen, én is, ilyenkor szeret hozzám bújni).

Beszéd: amikor felébred, azt mondja, ana, ana, vau-vau. Ha ugatnak odakint a kutyák, azt mondja, vau-vau. Ha agnus azt mondja, hogy itt a kígyó, sszzz, sszzz, Muci azt mondja vau-vau. Ha agnus azt mondja, brumm-brumm, Muci azt mondja, vau-vau. Ha mesélem agnusnak, hogy és képzeld, akkor is azt mondja, hogy vau-vau, amikor…, akkor Muci boldogan közbevág, hogy vau-vau.

A kedvenc szaván kívül továbbra is használja még a nemet, csak az most kissé háttérbe szorult, viszont egy csomó mindent megpróbál utánozni. Ma például elvittem játszótérre, és előtte énekelgettem neki a hinta-palintát, hogy legyen egy kis fogalma, hová megyünk, mire Muci utánam énekelte, hogy in-ta, dádádá, dádá-dádá dádádá, tök jó ritmikával meg dallammal. Teljesen el voltam képedve.

Fogak: kinőtt még kettő, pillanatnyilag nyolc foga van, azzal már nagyot lehet harapni.

Társasélet: a nők jó fejek. Agnus különösen jó fej, mert lehet kupakokat dobálni a dekoltázsába, és azt mondja, brumm-brumm. A férfiak is jó fejek alapvetően. A kisgyerekek nagyon ijesztőek, pár kivételtől eltekintve (ezért szeretném játszótérre vinni, minden belső berzenkedésem ellenére, de ma például egy gyerek sem volt ott az enyémen, meg pár hatodikoson kívül). A kutyák nagyon ijesztőek, ugyanakkor az emberek élete a kutyák körül forog. Muci kedvenc játéka, hogy kimegyünk a kertbe, feláll a hátam mögött, a lábamba kapaszkodva, és ha elég messze annak a kutyák, akkor kidugja oldalt a kis fejét, és odakiabál nekik, hogy vau-vau. Ha nincsenek elég messze, akkor megpróbál felkúszni a lábszáramon.

Szóval mindent egybevetve jól elvagyunk így mi.

321. fejezet – Muci 15 hónapos

Nagyon szalad az idő.

Fizikai paraméterek: saját mérlegén mérni már nem lehet a malacot, csak úgy, hogy én ráállok a felnőttmérlegre vele és nélküle, majd elvégzem a szükséges kivonást. Don Muci Zoárd pontosan 9 kiló, a hossza ismeretlen, valahol 74-80 centi között.

Nagymozgás: az augusztus a nagymozgás hónapja volt. A gyermek négykézláb mászik (de szélsebesen, ma egy pillanatra letettem a ház előtt, és két perc alatt körbemászta, persze követtem), kapaszkodva lábon is elmegy bárhova, és megtanult az ágyról meg mindenről lefarolni (ezt már hónapok óta mutogatom neki, hogy nézd, lerakod a lábad óvatosan, és úgy, de nem volt hajlandó, erre pár napja az ágyon rohangászva hirtelen fény gyulladt a tekintetében, és odament a széléhez, majd lemászott, elsőre ügyesen, olyan arckifejezéssel, hogy ja, lerakom a lábamat és így, már értem. Ezt sose fogom megszokni, hogy mindent egy nap alatt tanulnak meg). Sajnos próbál a lépcsőn is ezzel a módszerrel lemászni, de figyelem. Ja, és ül, tök szépen, általában W-lábakkal, de néha valamelyiket előrecsapja. Ez kardinális kérdés, mert neki a háta (volt?) hipotón rettenetesen, az üléssel meg a mászással így együtt most már nagyjából gyógyultnak nyilvánítható (persze a neurológus tuti a fejét fogja csóválni valamire, de én már nem aggódom).

Finommozgás: megtanult tapsolni, megtanult pápázni, tud papírra írószerrel vonalakat húzni (akarok venni a naiv stílusú művésznek valami babakrétát, meg nagy csomagolópapír-íveket), aranyosan simogat, kipiszkál mindent mindenből, törölgeti a száját, ha maszatos (amitől ugye a szája nem lesz kevésbé maszatos, csak minden más is olyan), a telefon meg a monitor gombjait is egyenként nyomogatja, pakol ki mindenből mindent. Kapcsolgatja a lámpát, ilyenek.

Evés: Még mindig a tápszer a sztár, még mindig négyszer eszik egy nap, a darabos bébiételt nem szereti, de a kenyérhéjat (vagy bármi felnőttkaját) elrágcsálja. Amit a gyümölccsel csinál, az háztartási horror, de asszem, jut a hasába is.

Alvás: éjszaka 12 óra, délelőtt kb 2, délután 1-2, de ha program van, kibírja alvás nélkül.

Beszéd: a kutya az a va(u)va(u), a nem az maradt, ha felébredt, anyázik. Ha babás képeket nézek az interneten, akkor mondja, hogy baba, meg a tükörnél is, egyébként meg halandzsázik. A tükör egyébként nagy sztár, ha már itt tartunk, mindig sikoltozós örömmel üdvözli, megkeresi az én tükörképemet is (minden tükröződő felületen), vigyorog, és lehetőség szerint lesmárolja magát. Nárcisz Muci.

Betegség: hát volt ez a seggügyi krízis, amit a Canesten + Neogranormon elmulasztott, meg időnként fél napig – egy napig láz nélkül szörcsög, vagy köhög, de az elmúlik. Ez légyszi maradjon is így.

Élmények: most aludt először távol tőlem, máshol, egyrészt a nagymamájánál, másrészt az apjánál, nem volt gond. És ebben a hónapban volt először strandon is asszem, azt kimondottan élvezte.

Egyéb: az ébrenléti idejét lehetőleg a közvetlen közelemben tölti, mellettem üldögélve lemeózza, amit fordítok, ha pakolok, akkor lelkesen pakol ő is (ez különösen akkor öröm, amikor én rakom be a tiszta ruhát a kosárba, ő meg a másik végén rakja ki), ha porszívózok, akkor ő is jön, és fogja, ha heverészem könyvvel, akkor keresztbe-kasul átmászik rajtam, de karban lenni nem szeret. Örökmozgó, állandóan mennie kell és csinálnia valamit, ez jó, mert legalább edz, meg én is, amikor este elpakolok utána. Nála édesebb vigyorimanó nincs, minden hülyeségemen röhög, idegen nőkre mosolyog az utcán, meg minden. Ugyanakkor mindig rosszban töri a fejét, amikor a tápszerét csináltam tegnap, akkor gyakorlatilag minden kanál után oda kellett rohannom hozzá, és elvennem a kétszázast, amit szerzett valahol, elkapni a gyertyatartót, amit egy drót segítségével leverni készült, levadászni a székről, amire felmászott, meg mittudomén, egy két és fél decis üvegnyi időbe nagyon sok rosszaság belefér. Estére mindig fekete a térde, és lassan mosási szakértő leszek a cuccai miatt, de asszem, jó csapat vagyunk így ketten is (legalábbis még mindig életben van, és én sem őrültem meg még teljesen). Hálistennek már nem alapértelmezetten önveszélyes, nem esik, a lépcső közelébe meg csak akkor megy, ha én is.

Szóval ezek vannak most.

315. fejezet – strand, és egyéb okosságok

Bréking: a Muci tud mászni! Négykézláb, meg minden. És csinálja is. Innentől kezdve nincs vele mozgáskoordinációs gond, és mégiscsak tudni fog olvasni. A másik, amit csinál, az a kapaszkodva sétálás, nagyon durván nyomja, mindenhova eljut a lakásban két lábon. Azt meg, hogy a fiúk mi(ke)t tanítottak neki a strandon, nem árulom el, de leszögezném, hogy L. bácsi és a. bácsi nagyon neveletlenek, és az nem érv, hogy az óvodában mekkora előnyre tesz szert a gyerek, ha ő tanítja meg rá a többieket, és nem őt tanítják a többiek.

Ugyanis valamikor úgy tízezer éve, a múlt szombaton strandon voltunk (a fél blogvilággal együtt), amit végig bírt a gyerek sírás nélkül, kétszer aludt is, udvarolgatott körbe, mindenbe belevett, és lelkesen pancsolt. Kiderült, hogy 1. ha leér a lába az úszógumiból, simán sétálgat a vízben, 2. ha motorcsónakosan húzzák a fiúk, akkor nem fél, hanem lelkesen sikongat. És úgy tud lányokat fröcskölni, mint egy isten. Sajnos a legaranyosabb képeken olyan emberekkel van, akik nem szeretnék, ha itt publikálnám a fotójukat, úgyhogy egy másodvonalbeli válogatás:

Amúgy ő hálistennek nincs kiborulva, annyit változott mostanában, hogy feldúlja, ha valami nem sikerül neki, de akkor is csak fél percig hisztizik. Viszont nagyon nagyfiús lett, nem ötletszerűen csinálja a dolgokat, hanem olyan céltudatosan, például ránéz a monitoromra, majd odamegy a géphez, feláll az asztal mellett, fél kézzel kapaszkodik, másikkal meg böködi a freeblog logót a képernyőn, pedig egy hónapja még csak akkor számítógépezett, ha pelenkázás vagy más közben véletlenül odakerült a közelébe. Amúgy képes ki-be kapcsolgatni a monitort (egy olyan babaujjhegynyi gombja van, simán eltalálja), ki tudja nyitni a notebookomon a cd-tálcát, ha berakok valamit a fiókomba, akkor kikutatja. És ugye meséltem már múltkor, hogy a "mi van a szádban" kérdésre kinyitja a száját és kiszedi belőle a cuccot, na elképesztő, mennyire okos, mert mint kiderült, ha véletlenül kajába eszik valahol, akkor nem hajlandó kiköpni nekem, de ha valami tárgyat rágogat, akkor mindig. Most nemrég például a fokhagymás pirítósomra csapott le, nagyon ízlett neki.

Amúgy az anyanapomon valahogy rettenetesen kivörösödött-száradt a Muci feneke (ez senkinek nem a hibája, én ilyet még nem láttam tőle, pedig általában kenést-hintőport sem kap), és fáj is neki, mit lehet vele csinálni krémezésen és hintőporoláson, plusz gyakori peluscserén kívül? Már két napja olyan.

310. fejezet – Muci 14 hónapos

Újabb hónapforduló (14!), újabb bejegyzés.

Fizikai paraméterek: Muci 8,5 kg, és 74-78 cm között van valahol (folyamatosan mozgásban, alvás közben meg összegömbölyödik, lehetetlen megmérni).

Evés: székben ülve eszik, mint a nagyok, naponta négyszer. Reggelire és vacsorára 3-4,5 dl tápszert, ebédre és uzsonnára kb. 1-1,5 dl összeturmixolt bármit + 2 dl tápszert. Kicsit függő, de ő tudja, különben is meleg van. Kedvence a paradicsomos tészta csirkehússal, bazsalikommal és oregánóval, de nagyjából mindent megeszik. Ha kanállal adom, időnként kitolja a darabosabb dolgokat a szájából, de a krumplit ellopkodja tőlem a mekiben (eddig kétszer voltunk életében), és veszteség nélkül benyomja, továbbá hasonlóképpen tesz a darabos gyümölcsökkel (amíg meg nem unja, utána apró darabokra hasogatja, és szétkeni a padlón, vagy akárhol). Vizet iszik pohárból (ezt nem veszteség nélkül, de nagyon élvezi), cumisüvegből nem. Amitől idegbajt kapok, az az, hogy minden hülyeséget felvesz a földről, és a szájába tesz, és nem a baciktól féltem, hanem az éles tárgyaktól. Viszont utálja, ha a szájában turkálok, úgyhogy mostanra kitanulta, hogy ha a Kérdéssel közelítek felé (mi van a szádban, Mucikám?), akkor gyorsan kiveszi belőle azt, ami benne van, és átadja, továbbá a nyelvét is kinyújtja tátogva vizsgálat céljából, mint a rutinos börtönviseltek gyógyszerosztás után.

Nagymozgás: mintaszerűen kúszik, mindkét lábát használja hozzá, és ha van kedve, mászik (a strandon például simán, hogy a csúnya fű ne érjen a hasához). Kapaszkodva bárhol feláll, és bármeddig elácsorog, ha pakolászhat. Kézenfogva biztatásra tesz pár lépést. Könyékből vagy csuklóból felhúzza magát kisebb magasságokba, ha rá tud fogni valamire. Üldögél rövid ideig egyenes háttal is, támaszkodva elég hosszú ideig képes lenne, de mindig van valami fontosabb dolga. Én meg vagyok vele elégedve, ahhoz képest, hogy a dévényesünknek az elmúlt évben ő volt a második legsúlyosabb esete (asszem, minket látott idén a leggyakrabban), nagyon rendben van.

Finommozgás: az tök jó, csippent, gitározgat, egy ujjal nyomkodja a kiválasztott billentyűt a klaviatúrán, ha megpróbálom megakadályozni, határozottan megfogja a kezem, és izomból arrébb rakja. Ha cumit talál, megörül, és a szájába tömködi (de hamar kiköpi, hosszabb ideig csak alváshoz használja). Az etetőcumit fogja magának, kanállal belenyúl a tányérba, majd lenyalogatja az eszközt, de lapátolni még nem tud. Ütögetni dolgokat csak akkor hajlandó, ha nagy, kongó felülettel találja magát szemközt, egyébként egyujjazik (esélytelenek azok a játékok, ahol meg kell csapni valamit, hogy történjen valami). Tapsolni sem hajlandó, érdekes, azt én sem, mert nagyon irritálja a tenyerem, színházban meg ilyen helyeken csak emulálom udvariasságból, lehet, hogy ezt elörökölte tőlem.

Alvás: éjszaka 12 óra, nappal kb. 2×2 óra, a világon semmi nem ébreszti fel.

Kommunikáció: ha csettintek, csettint, ha cuppogok, cuppog, ha fújok, fúj. Ha vigyorgok, vigyorog, de azt amúgy is mindig. Olyanokat mond, hogy nem (nemnemnem), baba, mama, igen(? ezt a légkondira szokta mondani), meg gagyarászik órákig. Illetve próbálja utánozni, amit én mondok.

Társasélet: nagyon anyás lett, szinte állandóan az ölemben tartózkodik, ki-be mászik belőle, ha székre ülök, feláll mellém és simogat, de én nem ölelhetem meg, mert attól menekül (közben kacéran hátrapillantgat a válla felett), viszont ha nagyon-nagyon jól viselkedem, akkor átöleli a nyakam, és megnyalja az arcom (vagy finoman megharapja a vállam). Amúgy szerencsére mindenkivel jól elvan, csak legyen körülötte ember, agnust és a dévényesünket megismeri, a boltban fülig rávigyorog a nőkre (így szerzett magának ingyenpárizsit a felvágottas pultnál), csomószor megállítanak emberek, és tájékoztatnak, miszerint örömükre szolgál, hogy a gyerek rájuk mosolygott.

Mindenmás: ma levágtam a séróját géppel olyan kopaszosra, és nem szoktam ilyeneken meghatódni, de konkrétan vérzett a szívem minden egyes tincsért a babahajából. Ő teljesen rezignáltan tűrte a folyamatot, csak időnként értetlen arccal tapogatta a fejét, hogy most mi van. Gyönyörű lett, de nekem eddig is gyönyörű volt. Remélem, a neveltetése és az átadott értékrendem visszatartják attól, hogy csatlakozzon egy jobboldali félkatonai szervezethez. Ami engem illet, nagyon úgy néz ki, hogy egyedülálló anyuka vagyok/leszek, ezt osztotta a gép, szóval pillanatnyilag nem nagyon mosolygok a nénikre, egy darabig nem is fogok, nem is kapok párizsit. A nagy- és a finommozgásom a koromhoz képest rendben van.

306. fejezet – ügyes, okos, lóg a nyelvem

Na, most csak egy gyorsjelentés, mert szolgálatban vagyok, és vörös riasztás van.

A Muci második keresztneve a veszély, amit magára jelent. Mostanában folyamatosan feláll mindenhol (ha mosogatok, a lábamba kapaszkodva, ha az ágyon dolgozom, az ágyba kapaszkodva, ha széken ülök, a székbe kapaszkodva, ha fürdök, felhúzza magát a kádra, és megpróbál beugrani mellém, továbbá aki még nem tapasztalta meg, milyen úgy vécére menni, hogy egy egyéves berobog utána, a deszkába kapaszkodva feláll mellé, és megpróbál benyúlni alá a csészébe, annak unalmas és eseménytelen az élete), és bár képes leülni állásból (ha meglát valami vonzó tárgyat, például egy üvegszilánkot vagy egy kést, gyönyörűen pozíciót vált, hogy odarohanjon érte), de nem akar. Viszont azért idővel elfárad, olyankor seggretottyanásból felborul, és szirénázik egyet az élet igazságtalanságán (kivéve, ha menet közben észrevesz például egy darazsat, amit a szájába vehet). Gyakorlatilag nincs olyan élethelyzet, amit ne lenne képes izgalmassá tenni számomra.

Ami viszont jó: megtanult például két lábbal kúszni (pedig állítólag a féloldalas babáknál szinte soha nem múlik el a rögzült féloldalas mozdulat), innentől engem nem izgat túlságosan a mászás elsajátítása (rengeteget van amúgy is négykézláb, és néha, ha megfeledkezik magáról, mászik egy sort, de nem szereti). Dévényre három hét után holnap kell vinnem először, utána megint kimarad egy hónap, mert már ennyire ügyes. És igazából panaszkodom ugyan, de rosszabb is lehetne, mert bár lepakol mindenhonnan, este húsz perc alatt elpakolok utána, és eltörni nem tör el semmit, a lépcsőnél szépen megáll, esni is megtanult ügyesen, és a legújabb személyisége tök anyás. Egész nap rajtam lógna, ami kellemes változatosság az első évének angolos távolságtartása után, viszont néha egy kicsit anyamajomnak tartom magam, illetve kezd feszélyezni, hogy mindig minden lépésemről be kell számolnom neki. Ugyanakkor legalább mással is elvan simán, csak általában ugye nincs más.

És végre inni is hajlandó, de csak sima pohárból, sima csapvizet. Illetve az én bögrémben lévő énteámra is nagyon rá van indulva; a múltkor, amíg a csapig elmentem, otthagytam az etetőszékben, és gyanúsan nem beszélgetett velem, majd amikor visszaértem, nagyon ártatlan jókisfiú arcot vágott, de olyan furán ült, és hát kiderült, hogy magához vette a (fél literes) teásbögrémet, és húsos combjai közé rejtette későbbi felhasználás végett, anélkül, hogy egy cseppet is kiöntött volna belőle.

Amitől megőrülök, és a diliházban fogok kikötni, az az, hogy mindent, de mindent a szájába vesz. Hiába porszívózok minden nap, megtalálja a cipőnkből kiesett kavicsokat, a virágról leeső leveleket, kihalássza a szemetesből a söröskupakot, úgyhogy folyton azt nézem, mozog-e a szája (majd felnőttkorában magyarázhatja a pszichiáterének, hogy azért dohányzik, mert az anyja folyton a szájába nyúlkált okkal-ok nélkül).

Enni gyakorlatilag mindent megeszik, vagy üvegeset kap, vagy a saját kajámból török össze és kanalazok a szájába, miközben én is eszem. Hétvégén kiderült, hogy imádja a kovászos uborkát, szépen el is rágcsálja a karikákat a hat egész akárhány fogával. Illetve az öcsém nyakából szedett barackot is a fáról, megcsócsálta, majd a nagyobb héjdarabokat némi nyállal elegyítve az öcsém hajába köpködte közvetlen modorban. Egyébként hétvégén döbbentem rá, hogy nagyjából a három éves korkülönbség lehet a legvacakabb két gyerek között, mert az öcsém lánya és a Muci között pont három év van, és a látogatásunk nagy része azzal telt, hogy a kislány űzött tekintettel menekítette a játékait a hóna alatt, nehogy a kicsi megnyalja (mert ugye ami a nagyszülőknél van, az ismeretei szerint az ő játéka), továbbá nem értette, őt miért nem veszik fel dajkálni annyit, mint a kicsit, a Muci meg azt nem értette, miért vesznek ki mindent a kezéből, és miért nem szabad szétszedni a dominókat a földön, satöbbi (itthon ugye neki a számítógép kezelésén kívül mindent szabad). Tökre igaza volt mindkét gyereknek, és tökre sajnáltam mindkettőjüket. Persze biztos a kisebb és a nagyobb korkülönbségnek is megvannak a hátrányai, de azért egy nagyobb gyereknek jobban meg lehet magyarázni a dolgokat, két kicsi meg jobban egy húron pendül, na mindegy.

Újdonság még, hogy a gyerek kézen fogva tesz pár lépést, meg van pár új szava is, de azokat nem használja annyira konzekvensen, úgyhogy erről majd legközelebb.

304. fejezet – még mindig sátánka, de most már kevésbé szuicid

Na, a helyzet némileg konszolidálódott, tegnap reggel óta nem kellett kórházba menni (minden ilyen nap egy ajándék). Luciferből egy zsák kismajommá szelidült a Muci, tippem szerint az új ágyának köszönhetően.

A régi fészkéből ugyanis már fel tud kelni játszani, és ezt a lehetőséget ki is használta, a szigorúan vett éjszakát leszámítva alig aludt. Az utazóágyból viszont hálistennek nem tud felkelni, és egyelőre nem is próbálkozik (asszem, van egy nyugodt három hetünk, utána a tetejét is le kell fedni), úgyhogy mostanra az önveszélyes elemek durvábbjai eltűntek a magatartásából, de azért van még program vele.

Tegnap barackfeldolgozás közben, amikor a harmadik fiók tartalmát is megpróbálta a lábam alá pakolni, meguntam, és felraktam az etetőszékébe. Onnan hallgatólagos beleegyezésemmel elkezdett barackot lopni, és az első kettőtegészen kulturáltan, minimális veszteséggel kiszopogatta a héjából, mire megnyugodtam, hogy mégiscsak van remény. A harmadiknál és a negyediknél viszont előtört a felfedezőhajlama, és megkísérelte feltárni a barack természetét azáltal, hogy az egészet szétkente az etetőtálcáján, de mindenhol, majd a tenyerét csapkodta bele, és röhögött azon, hogy fröcsköl, illetve ahányszor kinyitottam mellette a hűtőt, szeretettel megsimogatott engem is, és a hűtőajtót is. Én sztoikusan tűrtem a dolgot, amíg a feje nem vérzik, addig azt csinál, amit szeretne (illetve az agyamba véstem, hogy Muci a jövőben pucéran eszik). Utána persze jött a fürdetés megint, most engem sikerült lefröcskölnie tetőtől talpig a zuhannyal, ő röhögött, én meg azt ismételgettem magamban, hogy nem vérzik a feje, nem vérzik a feje.

Ezután következett, hogy a kád mellett guggolva az etetőtálcát próbáltam lemosni a zuhany alatt, mire Muci odarobogott, felállt mellém, és vigyorogva próbált bemászni a kádba, hogy anya, mit csinálsz ott, mit csinálsz? És a mostani életünket kábé ezzel a képpel tudnám röviden jellemezni, hogy a fél kezemmel a Muci után takarítok, a másik fél kezemmel a gyereket próbálom megmenteni a hanyatteséstől, miközben a Don félig a kádon lóg, a másik kezével meg mintegy mellékesen a vécébe nyúlkál, és fülig ér a szája. Azért amikor megragadta a vécékefét, hogy a magáévá tegye, ott meghúztam a szülői liberalizmus határait, és elvettem tőle, majd letisztogattam a füle mögül egy ott felejtett barackdarabot.

Az este viszont istenkirályság volt, baracklekvár lefőzve, a Muci másodszor is megmosdatva, uzsonna után hat körül beleraktam az új ágyába, hogy hadd szuszugjon egy kicsit, mire egyáltalán nem ugrott ki belőle, hanem a lábi végében keresztben kis gombóccá kuporodott, és aludt reggelig. Gondolkoztam, hogy felébresszem-e enni, átöltözni, de olyan kis édesen szunyált, hogy tartottam magam S. B. ökölszabályához, miszerint alvó gyereket nem keltünk fel, ha nem muszáj. És reggel sem hisztizett, hanem szépen elbogarászgatott a textilpelussal az ágyban, amíg le nem támolyogtam, illetve végre én is kialudtam magam munka után (bár az éjszaka közepén egyszer felébredtem arra, hogy üvölt a gyerek, csukott szemmel lerohantam, megmelegítettem a tápszert, és odatámolyogtam a gyerekhez, aki mélyen aludt, és egyáltalán nem úgy nézett ki, mintha fél perce még üvöltött volna, szóval valószínűleg csak álmodtam).