13. hónap kategória bejegyzései

296. fejezet – eszik, cuppog, ácsorog, szeretjük

Közzétéve Szerző:
19

Azért van egy kicsit nyári szünet, mert vagy dolgozom keményen, vagy a blog címszereplőjével fetrengek valamelyik padlón (akit egyébként mostanában pontosabb lenne “kicsi malac”-ról átnevezni “borzasztó szutykos mocsári törpedisznó”-ra; egyszerűen nem értem, hogyan képes egy nagyjából azért tiszta lakásban fél perc alatt bármikor összekoszolni magát).

A legújabb fejlemény, hogy megtanult szinte bármilyen segédeszközben megkapaszkodva felállni, tegnap a bölcsőjében ácsorgott például szemrehányóan rikoltozva utánunk, pedig oda ugye csak hálózsákban kerül, és hálózsákban még nekem is nehézséget okozna felállni. Ma konkrétan arra lettem figyelmes, hogy a puszta falban próbál megkapaszkodni, és valahogy sikerült is neki, kábé úgy állt meg, mint az amerikai filmekben a gyanús elemek motozásos igazoltatás közben. Ilyenkor egyébként annyirabüszke magára, hogy meg kell zabálni, az arcán fülig érő lolkabolkamosoly, és mondogatja, hogy “he? he?”.

A szájával olyat is tud még, hogy csettintget, illetve cuppog, és ha csettintünk vagy cuppogunk neki, akkor ugyanúgy válaszol. Elgondolkoztam azon, hogy ki kellene dolgoznunk egy szisztémát, és amíg meg nem tanul beszélni, így kommunikálnánk, mondjuk két csettintés és egy cuppogás az éhes vagyok, meg ilyenek, de uána rájöttem, hogy úgyis tudom, mikor éhes, az meg valószínűtlen, hogy Kierkegaard munkásságáról szeretne velem beszélgetni, mielőtt megtanul artikulálni (illetve még valószínűtlenebb, hogy megérteném, ha mégis, nem sok Kierkegaardot olvastam, váratlan gyerek volt, nem volt időm minden tekintetben felkészülni).

Amúgy meg továbbra is ő az a gyerek, aki mindennek örül a világon (annak, ha fél lábánál lógatják, a zacskós levespornak, ha megrágcsálhatja, a fogának, a lépcsőháznak), de az utóbbi pár napban megtanult csont nélkül kimászni a fészkéből, és azóta egy pillanattal sem lehet előbb letenni, mint ahogy végtelenül álmos lesz (azelőtt se kényszeraltattuk, de most, ha van még benne egy fikarcnyi erő, akkor kimászik és ott panaszkodik). Másrészről viszont ma egyszer csak látom, hogy bevonul a dolgozószobába (már saját útjai vannak, egyedül intézi az ügyeit), csukódik az ajtó, és amikor pár perc múlva ránéztem, éppen próbált bemászni a mózesébe (persze segítettem, lefektettem, el is aludt), szóval úgy néz ki, szándékában áll teljesen függetleníteni magát tőlünk.

Az önálló táplálékszerzésben is jól halad:

zoard228

Ezen fellelkesülve vettem neki egy etetőszéket. Ha a rút anyagiak nem kötik meg a kezem, és kacagva kiadnék százezret egy másfél évig használatos cuccra, akkor ilyet kapott volna, mert ez nagyon bejön, de az élet kegyetlen. Nézegettem még a Peg Perego, illetve a Prima Pappa székeket is, de utána sajnálatos módon felmentem az Ikea honlapjára is, és kénytelen voltam belátni, hogy ezek nem azok az idők, amikor hajlandó vagyok tízszeres árat kiadni egy rövidtávú kütyüért csak amiatt, mert görgethető (a többi extra funkcióra nincs szükségünk, az ötpontos övnek semmi értelme, párna az ikeáshoz is van, ha nem is beépítve, az etetőtálcán meg ne legyenek játékok szerintem), mert amúgy is csak takarítás esetén görgetném, és hát akkor már inkább felemelem és odébbrakom a saját kezemmel, mint az állatok. Legfeljebb nem fogunk etetőszékes ralikat rendezni a lakásban (belegondolva, ez az egy helyzet kívánná meg az ötpontos övet, szóval csak nyerünk).

Úgyhogy Mucika egy mezei, egyszerű, Antilop fantázianevű etetőszéket kapott párnával és tálcával, de meg van vele elégedve, és legalább edződik a feneke a keményen, mint Kőrösi Csoma Sándoré. Viszont rögtön kiderült, hogy ő is tudja azt a játékot, mint a többi gyerek, és az első fél óra ismerkedés azzal telt, hogy ledobálta a tányért, a kanalat és a poharat atálcáról, én meg visszaadogattam neki. Sokszor. Mondjuk nem hisztizett, hogy adjam vissza, de nagyon szomorú, magányos, mellőzött benyomást keltett olyankor, és az sokkal rosszabb. Sóhajtozott, meg minden.

Azután este meg is kapta az első felszolgált étket a székben (igen, málnás joghurtot, nem, nem allergiás az aprómagvasokra), és amikor letettem a kanalat egy kicsit, hogy fényképezzek, akkor a félelmeimre rácáfolva nem ledobálta a kaját, hanem megfogta a kanalat, beletunkolta a joghurtba, majd lenyalogatta róla a cuccot, és ezt a tevékenységet repetitív módon végezte:

zoard229

Ez egyébként már a vég, hogy maszatos szájú babaképeket posztolok, de hát ez van. És egyébként ez a klassz az etetőszékben, hogy így a gyerekképű is tud majd önállóan próbálkozni az ételfajtákkal, és a kanálfogása is remélhetőleg javul majd, bár ez is több volt, mint amire számítottam (egyébként meg a kisujját végig nagyon urasan eltartotta).

Szóval ilyenek mennek itt újabban.

295. fejezet – akin megbicsaklanak a gyermeklélektani kísérletek

Közzétéve Szerző:
13

Amúgy meg kipróbáltuk azt a tesztet, hogy gyerek homloka rúzzsal beken, és ha tükörbe nézvea homlokához nyúl, akkor tudja, hogy ő van a tükörben. Mucika nem nyúlt sehova, csak vigyorgott, úgyhogy konstatáltam, hogy nincs énfelismerése. Aztán viszont gyanús lett a dolog, mert ha engem bárhol meglát a tükörben hirtelen, akkor rögtön odafordul, ahol élőben vagyok, szóval ellenőrzésképpen mindenféle pöttöket rajzoltam a karjára. És igazam lett: tökre nem érdekli, hogy pöttyös a karja. (A rúzsom érdekli, hogy ő is összepöttyözhessen mindenkit).

294. fejezet – gyorsjelentés

Közzétéve Szerző:
4

Bréking: Nyuszihusi "Nyúlhús Csucsóka" Muci ma több ízben felállt a franciaágyba kapaszkodva, és pár lépést is megtett így (ez azért nagy hír, mert nálunk nincs járóka, nincs kiságy, nincs semmi rudas dolog, amiben megkapaszkodhatna, csak az ágyunkon lévő matrac pereme, parkettán állva zokniban, ami eléggé nehezített pálya). A földre ereszkedéssel akadt egy kis problémája, de aztán megoldotta az inkubátorban begyakorolt angolspárgás módszerrel. Amúgy négykézláb is megtett pár lépést, illetve a kanapéra rendszeresen felmászik. Ezeket augusztusra jósolták nekünk a szakértők, szóval örvendés van.

Amúgy nincs semmi különös, a fiúm beteg (gyanúja szerint barlangbontás közben kapott el valami többezer éves vírust, amitől esetleg cseppkővé változik), a Muci meg pár nap alatt borzalmasan anyás lett, folyamatosan követ, és megpróbál felmászni rám, ha lemegyek a konyhába, akkor a lépcső (elbarikádozott) tetejéről üvölti utánam, hogy "aga! Gaga!", ami babanyalven valami súlyos következményekkel járó felszólítás lehet, és még azt is hagyja, hogy puszilgassam, cserébe viszont folyamatosan puszilgatnom kell, vagy valami más vicces dolgot csinálnom vele. Szerencsére az éjszakán kívül a nap felét is átalussza (ellentétben velem, ugyanis én mióta megvan a gyerek, minden neszre felriadok, és a fiúm, mivel a cseppkővé változás folyamata meglehetősen kellemetlen, az éjjelek nagy részét bánatos sóhajtozással tölti). Hát így vagyunk mostanában.

292. fejezet – újabb mozgókép, hangokkal

Közzétéve Szerző:
20

Úgy tűnik, nagyon belejöttem most ebbe a videós dologba. A következőnek az a története, hogy a héten meleg volt, és bekapcsoltuk a légkondit, amit technikai okok miatt csak a felső szint előszobájába lehetett felszerelni, ezért van alatta egy ventilátor, ami a hálószobába fújja a hideget. Muci kedvenc helye azóta az előszoba, ahol egy szőnyegen (és, mint kiderült, egy kábelbilincsen) kívül semmi sincs, befekszik a ventilátor elé, felülről a légkondi ontja rá a hideget, lobog a haja, és így érzi jól magát. Ha elvonszolom, akkor hangosan tiltakozik, és visszarobog.

A felvétel során talált egy kis fehér kábelbilincset, amihez először kedvesen gügyögött, majd kicsit olaszossá vált a kapcsolatuk (familiarity breeds contempt, mint azt Mel Gibson is megmondta a Millió dolláros hotelben), de a végén odatartja a cuccot a ventilátor elé, hogy annak se legyen melege. Csapó.

Amúgy megint nagyfiúsabb lett egy fokkal, tök sok a haja, meg minden, és valamelyik reggel minden további nélkül átkúszott a dolgozószobába (így hívjuk felnőttesen a fiúk játszószobáját, ott vannak a drótok, kábelek, csavarkulcsok és mikrohullámú antennák, vagyis minden, amiért reggel felkelni érdemes), és szépen gagyarászva játszott vagy egy órát egyedül, majd szólt, hogy ő most már álmos, tegyem le.

Továbbá most először evett igazi felnőtt kaját valamelyik nap. Délben ugyanis benyomta mind a két deci sütőtökjét, úgyhogy úgy határoztam, uzsonnára kap az én milánóimból, amit újabban biochefesen csinálok, vagyis nem főzöm meg hozzá a paradicsomot, hanem lehéjazva-összevágva-befűszerezve rakom a tésztára. Sok sajttal. De mivel magamnak nagyon fűszeresen csinálom, a Mucinak először leturmixoltam hozzá egy bontatlan paradicsomot (majd csak álltam felette macbethesen, vö. ki hitte volna, hogy egy paradicsomba ennyi lé van), és abba kevertem bele a sajátomból. Ez így önmagában is elég gusztustalanul nézett ki, híg, ugyanakkor nem homogén lötty, de amikor belekevertem a tésztát és a sajtot, akkor lett igazán borzasztó, mert azokat nem darálta le teljesen a botmixer, szóval ugyanúgy maradt a híg lötty, benne úszkáló pár milliméteres tészta- és sajtdarabokkal. Nem is fűztem nagy reményeket a dologhoz, a Don nem hajlandó darabosat enni, ráadásul ebben a kajában új volt neki a paradicsom, a tészta, a sajt, a bazsalikom, az oregánó és a só, mert úgy alakult, hogy ezeket eddig nem kapott, ennek ellenére tátogva leküldte az egészet, csak lestem. Kisfiú lett a kisbabánkból.

291. fejezet – Sassszem Muci

Közzétéve Szerző:
11

Ma szemvizsgálaton járt a Don, aki egy kicsit stréber. Ugye a gyerekek nagy vonalakban a szülők látásának átlagát szokták örökölni (ez nekünk a fiúmmal kábé -5 per szem, csak én kontaktlencsés vagyok, ő meg megműttette), illetve a koraszülöttek 80%-a egy-két dioptriával mínuszosabb lesz az egyébként várhatónál. Mucinak viszont tökéletes a látása, és ennek nagyon örülök, mert van egy durva, indokolatlan szemüvegfóbiám gyerekek esetében. A szemfeneke is teljesen tiszta, nincs sejtburjánzás, és nem is kancsalít a Don, csak azért tűnik úgy, mert a nem létező orrnyerge még nem húzza fel eléggé a bőrt a szemzugokból. A kancsiságot egyébként úgy lehet laikusan megállapítani, hogy olyan vakus képet kell csinálni, amin a fényképezőgépbe bámul a gyerek, és ha mindkét szivárványhártyája ugyanott csillan meg, akkor nem kancsít. Meg volt egy olyan próba-szerencse nagyobbaknak való vizsgálat is, hogy 3D-s kép, és ott mondogatták neki, hogy hol a kisautó, mire a Muci határozottan odanyúlt a kép jobb alsó csücskéhez, és megpróbálta kimarkolni belőle a kisautót. Mondjuk szerintem magával a szóval még nincs tisztában, bár az is lehet, hogy eddig csak azért nem beszélgetett velem kisautókról, mert szerinte én úgysem érteném.

Minden összevetve nagyon ajánlom a helyet, Dr. Sényi Katalin gyerekszemész és koraszülött-specialista magánrendelésén voltunk a Naphegy optikánál. Időre mentünk, nem kellett várni, a gyerekkel nagyon kedvesek voltak és alaposak is, illetve engem leginkább az győzött meg, hogy azt mondta a doktornő, hogy ha gyanakszom a kancsalságra fotó alapján, akkor küldjem el neki a képet az e-mailcímére. Egyrészt, hogy nem azt mondta, hogy akkor jelentkezzek be (és perkáljak), másrészt meg szerintem aki orvos létére hajlandó az internetet megtanulni és használni, az valószínűleg a technika egyéb vívmányaival is lépést tart. A vizsgálat egyébként hétezer forint volt, ennyit szerintem mindent összevetve bőven megér.

Másik örömteli újdonság, hogy eddig a Muci csak belém kapaszkodva volt hajlandó felhúzni magát térdre/állásba (ez azóta is megvan, hogy ha meglát leülni a földre, hörögve rám ront, és végeláthatatlan gimnasztikai gyakorlatokba kezd a testem segítségével), ma reggel viszont odament a kanapéhoz, és többször felmászott rá, továbbá felhúzza magát ahol csak tudja, térdelésbe, ülésbe, terpeszállásba. És esni is megtanult, szépen az oldalára fordul potyogás közben behúzott nyakkal, majd onnan gurul a hátára. A kanapét mindenesetre körbepolifoamoztam, meg oda is figyelek rá, de azt nem is lehet nem csinálni, mert olyan cuki, hogy alig látszik ki a földből, de már ülve molyol.

290. fejezet – amikre büszkék vagyunk

Közzétéve Szerző:
8

Bréking: a Muci az imént kimászott a mózeséből. Nagy üvöltés a csukott ajtó mögül, berohanunk, és a Muci ott kúszik a padlón szabadstílusban, pedig aludni raktuk le.

További büszkeségre ad okot a négy felső foga, amit az elmúlt egy hétben növesztett. A két szélső jobban látszik, ez kicsit vámpíros megjelenést kölcsönöz a viselőjüknek, különösen, ha mosolyog. A legfőbb (és nagyjából egyetlen) tünete az volt, hogy bojkottálta a szilárdabb kajákat, napok óta ma sikerült először trükközve megetetnem körtés rizspéppel. Trükk No.1: adtam neki saját kanalat is, azt rágogatta két falat között, és valamiért így tátogni is hajlandó volt. Trükk No.2: amikor a kanalát megunta és eldobta, a kajával egyre mélyülő hangon helikopterhangokat (boku-boku-boku) adva a levegőben köröztem, majd, amikor végül odaért a gyerek szájához, aki bekapta, egy szoprán pukk-kal rántottam ki a szájából a kanalat. Ez annyira tetszett neki, hogy hajlandó volt mind a másfél decit megenni, ugyanakkor a maga a folyamat azon dolgok közé tartozik az én életemben, amiket nem szeretnék egy kalózfelvételen a neten viszontlátni.

Meg volt még olyan, hogy megtanult csettintgetni (nyelvvel a szájpadláson), én ugyanis ezzel szoktam felhívni magamra a figyelmét (egyébként ezt a dévényes terapeutánktól lestem el, szóval én is nagyon ügyes és tanulékony vagyok). És akkor egyszer csak hallom, hogy klack-klack, és a Muci vigyorog rám, azóta néha együtt csináljuk. Meg megpróbáltuk megtanítani tapsolni, az apja fogta a Don kis kezeit hátulról, és tapsolt velük, én meg előtte vigyorogva utánoztam, majd el lett engedve a baba, és hangosan lelkesítve vártuk, hogy most mi lesz. Hát az lett, hogy a Don megfogta az én kezemet, és azt ütögette össze, mert ő mindent szó szerint vesz.

A mai videó egy kicsit hosszú, de ez van. Muci ekkor már nagyon álmos volt, lefektettem, de felkelt, úgyhogy hagytam még egy kicsit vergődni a buta hálószobában, ahol csak buta játékok vannak (a Don véleménye). Amit olyan áhítattal nyalogat diszkrét takarásban, az a radiátor fémcsapja (nagyon reméltem, hogy nem egy pókot talált meg).

Ezek mennek mostanában.

289. fejezet – vasárnapi videó

Közzétéve Szerző:
20

Most csak futólag linkelek, mert ma már rengeteg órát foglalkoztam azzal, hogy megtanuljak linux alá programokat találni, telepíteni, videót szerkeszteni, feltölteni (mindez eddig a fiúmreszortja volt, de a mucivideókat illetően szeretnék függetlenedni tőle), és most már nincs bennem erő.

Szóval ez ma készült, és oké, minden gyerek csinál ilyeneket, de a Muci eddig egyrészt nagyon hipotón hátú-vállú volt, úgy kilengett függőlegesben, mint nem tudom mi, valami, ami nagyon kileng, a legkisebb szellőre kettőbe hajlott, most pedig odakúszott a fiókhoz, és magától (!) feltérdelt mellé, ezt eddig csak rajtam sikerült végrehajtania (én meg akaratlanul is segítek neki egyensúlyozni). Másrészt meg csak a héten sajátította el azt a koncepciót, hogy aki nem akar feldőlni, annak nem árt kapaszkodnia. Kapaszkodott is, nem is dőlt volna fel akkor sem, amikor "elkaptam", csak ugye az egyik kedvenc játéka volt ma az ágyon, hogy feltérdel, hanyattdobja magát, röhögünk, és nem tudtam, ismeri-e az ősi kínai bölcsességet, miszerint ami matracon vicces, azon nem biztos, hogy a konyhakövön is nevetni fogunk. További érdekes trivia még, hogy ugye van a gyufás rész, a gyufáról öt perccel korábban mondtam neki, hogy nemnemnem, nem szopogatunk foszfort, erre bűntudatosan rám sandított, amikor videózás közben a szájába vette, és gyorsan ki is köpte. A fekete kosárkaforma ugyanaz, mint amiben a szülinapi tortáját kapta, talán újra át akarta élni az ősjelenetet, vagy csak tetszik neki, ahogy a fogán kocog. És azért nem (sem) videózok gyakrabban, mert a fényképezőgép láttán általában abbahagyja, amit csinál, de most meg volt róla győződve, hogy engedély nélkül rosszalkodik, és az fontosabb volt.

288. fejezet – északi part, a koraszülöttek és a motorosok kedvelt találkahelye

Közzétéve Szerző:
11

Ma az volt, hogy Timur szülei meghívtak minket a Balaton melletti kies nyári lakjukba vizitre, és mi odamentünk. Mármint kettesben a Donnal, mert a fiúm nem rajong a gyerekközpontú összejövetelekért melegben (én sem, de gondoltam, a Mucinak tetszeni fog majd a sok baba, és jól gondoltam). A nehezítés az volt, hogy a fiúm figyelmeztetett, miszerint ma Alsóörs(i Harley-Davidson fesztivál) van (mint motoros, szerintem a kollektív tudattalanjában tárolja ezeket az adatokat), úgyhogy alternatív útvonalon mentem, Veszprém felé, és egyszer sem tévedtem el. Amúgy egy idő után tényleg rajzani kezdtek mindenfelé a motorosok, de ezek nem a száguldás szerelmei típust képviselték, jellegzetes módon például többször feltartottak egész konvojokat azáltal, hogy hatvannal előzték a belső sávban a külsőben haladó pótkocsis teherautót, úgy három kilométeren keresztül. Este reklamáltam is a fiúmnál, hogy én úgy tudtam, ezek a harleysok csak ilyen díszvagányok, akik a találkozó helyéig utánfutón viszik a motort, és csak ott ülnek fel rá, de a fiúm elmagyarázta, hogy ha Alsóörsön ülnének csak motorra, azzal arcukat vesztenék a többiek előtt, ezért Alsóörs 20-30 km-es körzetében váltanak járművet. És tényleg, Akarattyánál már írmagjukat sem láttam.

Na de odaértünk végül gond nélkül, és a Donnak valóban nagyon tetszett a kortárscsoport, időnként mancsolták egymást, időnként csak átmásztak egymáson, így egyéves kor körül egymással még nem nagyon tudnak játszani, de nyifogás nem nagyon volt. Ráadásul főtt ételt kaptam a szendvicsekben gazdag munkás hét után, meg a vendégfogadás többi része is nagyon ott volt, a gyerekelhelyezéstől kezdve a krízishelyzeteimre kínált megoldásokig. Hálistennek Muci nem tépte ki senki haját, és nem nyomta ki senki szemét, viszont fényképezhettem volna többet is, de csak a végén jutott eszembe elővenni a gépet, amikor Timurral léptek interakcióba.

Aki számára nem lenne világos a cselekmény, az első képen Timur jó házigazda módjára odaköszön a sziesztáját töltő Donnak, és megérdeklődi, finom-e az a cumi. A második képen bemutatja a céltárgy egy rögtönzött megoldását háztartási alapanyagokból. A harmadik fotón már nyélbeütötték a csereügyletet, mindkettőjük legnagyobb megelégedésére (na jó, előtte volt egy kis huzavona, melynek során többször birtokot váltott a cumi, de végül sikerült megállapodniuk). A negyedik képen a Don technikai tanácsokkal látja el Timurt, aki az inkubátor óta először hajlandó cumizni, de rögtön profi módon megy neki.

A Muci egyébként annyira felpörgött az eseményektől, hogy hazafelé egyfolytában énekelgetett az autóban, és itthon sem volt hajlandó aludni, viszont többször négykézlábra állt (ő meg ezt tanulhatná el Timurtól), de azért most este nyikk nélkül elszenderedett. Illetve hálistennek a szeparációs szorongás sem tört ki rajta, vagy csak nem mutatta, esetleg egyszerűen nem szeret annyira, hogy hiányozzak neki, mindenesetre nyugodtan mászkálhattam a kocsihoz meg enni, simán eljátszott addig a többiekkel. Elképzelhető, hogy ő nem fogja annyira utálni az ovit, mint én.

287. fejezet – cirmos cica haj, Mucinál a vaj

Közzétéve Szerző:
5

A Muci nagyon beindult mozgásügyileg, először felefedezte körülöttünk a világot, majd rájött, hogy neki a világ leginkább én vagyok, azóta követ és birizgál rendületlenül. A fiúm megtanította átmenni a küszöbön (semmivel nem lehetett átcsalogatni, aztán egyszer csak a fiúm eszébe jutott, hogy a tápszeres cumival, a Don a céltárgyat meglátván két másodpercig vívódott magában, majd sóhajtott egyet, és átvetette magát a lélektani határvonalon), és azóta követ engem akár a fürdőszobába (sok kanyar, egy küszöb), akár a hálóból a dolgozószobába (két küszöb). Ha megállok valahol hosszabb időre, például mosogatni, akkor aranyosan simogatja a lábujjaimat, ha elfárad, a lábfejemre hajtja a buksiját és szundít egy kicsit, ha lenézek, akkor hűséges kutyapillantással vigyorog felfelé, ilyenkor meg kell zabálni, de ha meg akarom ölelgetni, akkor röhögve elinal.

Mert tökre macskatermészete van, hogy ott sündörög mindig körülöttem, egyszer csak egy babafej van az ölemben, ha a földön ülök, vagy valaki megnyalja a tenyeremet, de ha el akarom kapni egy kis puszilgatásra, azt kikéri magának, és vigyorogva bár, de menekül. Amúgy meg nagyon ügyesedik, mostanában az a reánk kirótt dévényes gyakorlat, hogy térdelve játsszon, meg minél többet legyen négykézláb, és ezen a héten mintha szárnyakat kapott volna, belém kapaszkodva simán feltérdel, hogy birizgálja a nyakláncomat (komoly ékszerfanatikus, elbűvölten liheg is hozzá, meg minden, mindegy neki, hogy gyűrű, karkötő vagy nyaklánc, csak sok legyen belőle), benégykézlábazik az ölembe, szóval ez a mászás most kattant be neki, hogy csinálni kellene. Mondjuk az első alkalommal még édes, harmadikra már kissé idegesítő, hogy amikor a földön ülve reggelizem a dohányzóasztalról, a gyermekarcú térdenállva kapaszkodik a karomba, és úgy próbál lopkodni a tányéromról, közben meg a fülembe magyaráz, de nem akarom demotiválni a térdelését, úgyhogy  mostanában műsoros az ebéd és a vacsora is. Lesz ez még így sem.

286. fejezet – amelyben a Muci dolgai lassan elárasztják a lakást

Közzétéve Szerző:
28

Naszóval, volt a hétvégén a megaszülinapozás, amitől előtte egy kicsit tartottam, mert rengeteg munkám összejött hirtelen, ráadásul egy teljes napom a tortás helyzetgyakorlatra ment el, meg egyébként is, a családlátogatás, mint olyan, nem a kedvenc műfajom, de a Muci szereti, és ami a Mucinak jó, azt a Muci megkapja. Viszont abszolút pozitívan sült el az egész, teljesen jó ajándékokat kapott a babaképű, meg én is, bár az így harminc felett már mindegy.

Ami nekem a legnagyobb szám volt, a fiúm nővére küldött Floridából egy csomó gyerekruhát. Én régen leginkább magamnak szerettem ruhát venni stresszlevezetésként, most már a gyereknek, csak le vagyok tiltva enmagam által a szerről, mert úgyis rengeteg cucca van, viszont ezzel együtt sincs jobb, mint amikor még egy csomót kap, ráadásul ilyen tuti szereléseket. Amúgy meg kicsit nagy rá mind, akkora méretből meg még csak egy nadrág-pulcsi kombója van nemisbékáéktól, szóval most akkor nem lesz gond a soron következő adagra. A személyes kedvencem a kalózos szett, illetve a dexteres hawaii-inges háromrészes, de a többi is tuti. A farmer (levi’s, behalok, nekem sincs levi’s farmerem, mondjuk azért, mert nekem nem áll jól a márka, de akkor is) kertésznadrág azért is tuti, mert még terhesen nyüsztettem a fiúmat azzal, hogy mondja már el, milyen lesz a gyerekünk, mert olyan rossz, hogy nem tudom elképzelni, és akkor egyik éjjel megálmodtam, hogy milyen lesz, és tök olyan volt, mint most, csak 2-3 éves, volt pár szeplője is, és olyan farmer kertésznadrágja. Szóval akkor a teljesség igénye nélkül a kapott holmik nagyja:

szulinap01.1.jpg

De mindenki mástól is tutiságok érkeztek a házhoz, egyiket se bánom, pedig már így is minden a Muci játékaival van tele. Az alanti képen látható például a gyerek szerszámkészlet, amit az atyai nagyanyjától kapott a Don, és rögtön borzasztóan megörült neki. Az idő nagy részében ugyan csak rágcsálja, de már többször megpróbálta a csavarkulccsal megszerelni az összecsavarozott elemeket, szóval ez tényleg genetikus lehet a fiúknál, mert arra, hogy hogyan lehet megfogni a cumisüveget, még mindig rá kell vezetni, de csavart húzni persze magától tud. Vagy majdnem tud.

A képen látható továbbá a DM-es babakönyv, amivel nagyon régóta szemezek, ezt a nővérétől (a fiúm lánya) és a nővére anyukájától kapta Don Muci babatállal és babakanalakkal egyetemben, lehet csipogtatni, babatükrözni, meg minden. Illetve ott van még az autókészlet, ami egyrészt mosható huzatú kitömött vászonból van, másrészt meg rugós mechanizmussal rendelkezik mindegyik, hátra kell húzni, és akkor előrerohan. A fiúmmal nagyon jót játszottunk velük, karamboloztunk is, meg minden.

szulinap01.2

És végül jöjjön a rém, amihez hasonlatos, úgy reméltem, soha nem teszi be a kiszedhető kis polifoam-darabkáit az életterünkbe, de a Mucnak tetszik, és lásd fentebbi hitvallásomat a Mucinak tetsző dolgokról. Szóval a szüleimtől kaptunk színes-mintás polifoamot, de nem ám valami kezdőknek való darabot, hanem rögtön olyat (nem tudom, a képen mennyire jön át), amitől kifolyik az ember szeme. Hazavittük, összeraktuk, beültem a közepébe, és rögtön olyan volt, mintha drogoznék, vagy valami. Mindenesetre kiderült, hogy a gyerek epilepsziára szerencsére nem hajlamos, de határozottan begyorsul ettől a játszószőnyegtől.

szulinap01.3

(Szerintem különösen megkapó részlete a “négy atomtengeralattjáró” (a fiúm szerint zeppelin), illetve a “hat vadászrepülő”, de úgy egyben van leginkább tudatmódosító hatása).

És akkor következzen a lényeg, ízirájder Muci, aki felpattant (némi segítséggel) az unokanővére nyúlmotorjára (a kemény csákók nem nyuszimociznak), majd előre-hátra tologatta magát, ami több, mint amire jó pár kamasz divatmotoros képes:

zoard223

(Arckifejezésében szerényen palástolt büszkeség, merthogy a környezete reakciói alapján valószínűsíthető, hogy ő a világ legügyesebb gyereke, de azért nem fog erre felvágni, csak méltósággal viseli a ranggal reáruházott kötelességeket).