7. hónap kategória bejegyzései

199. fejezet – néha azért még kisbaba

Közzétéve Szerző:
3

És ezt még muszáj feljegyeznem, hogy nagyon-nagyon hiányzik nekem az a bújás, amit a Don icipici korában produkált, kenguruzás meg szoptatás közben. Azóta izeg-mozog, nyüzsög-ficereg, és imádja, ha fogdossuk, de akkor is ugrálni kell, meg rugdosni, meg markolászni a másikat. Na és most pár napja szépen elhernyózott a hátán fél métert fejirányba, aztán egyszer csak a fél feje alól kiment a kanapé, amitől úgy megrémült, hogy zengett a ház az üvöltéstől, ettől persze én is szívrohamot kaptam, pedig már fogtam is a fejét, de soha nem szokott így sírni, legfeljebb nyüsszög egy kicsit bánatosan. Na de nem is ez a lényeg, hanem hogy kiderült, malac azt szeretné, ha ringatnám egy kicsit, mint a kisbabákat, és közben kedves dolgokat mondanék neki, úgyhogy ez következett, ő meg közben szenvedő ábrázattal visszagügyögött, és mident egybevéve egy nagyon kellemes pár percet töltöttünk együtt, mielőtt természetesen le kellett rakjam a földre (pokrócra), hogy további hátonkúszó-gyakorlatokat végezhessen, de azért úgy tűnik, van még remény, időnként kell még a Donnak az anyukája.

198. fejezet – képesblog

Közzétéve Szerző:
2

XII. Ramszesz (barátainak csak Muci) ezt a délutánját is a kanapén töltötte az államügyeken töprengve:

zoard094

De az istenek leszármazottjának érdeklődését röviddel később a technika csodálatos új vívmánya vonja el:

zoard091

Természetesen akkor sem mond nemet, amikor arra kérik, feküdjön modellt az utókor számára készülő egész alakos ábrázoláshoz:

zoard095

Később eszik, majd álomba szenderül.

zoard092

Következő számunkból: megdöbbentő felvételek – fiatalkorúak kizsákmányolásának gyanúja merült fel a Cyberdyne Systems-szel kapcsolatban. A cég képviselője “büfiztetés” szükségének felmerülésére hivatkozott, melyben a kiskorúak szüleik tudtával és beleegyezésével vettek részt. Az ügy kivizsgálása még folyik.

zoard093

197. fejezet – 7 hónapos helyzetjelentés

Közzétéve Szerző:
7

Malac tegnap volt hét hónapos, korrigált négy. Hossza megállapíthatatlan, mérésre olyan 65 cm, de növi ki a 68-as cuccokat, már nem olyan fejnehéz. Súlya 6700g, nagyon furcsán hízik, három hétig például stagnált, és a maradék másfél hétben szedett fel fél kilót.

Új fejlemények, hogy a Don megfog dolgokat, és nem csak úgy találomra, hanem ami megtetszik, azért hibátlanul odanyúl és megfogja, magához húzza, esetleg eldobja. A zenélő napocskának végigfogdossa az összes sugarát, a csörgő állatokat csörgeti, ilyenek. Az arcomba markol, hogy odahúzzon, meg belém kapaszkodik, nagyon ügyes. Ha rászólok, vigyorog. Meg amúgy is mindig vigyorog.

A nagymozgásokat illetően még mindig az oldalra fordulásnál tart, de az most már állandó program (tömpe lábakat a magasba lendít, oldalra billent, ezzel egyidőben fejet hátrafeszít, hogy kitámasszon, mindeközben végig szopja az ujját, nagyon cuki).

Beszéd: mindenféle furcsa hangokat ad ki a maga szórakoztatására, nem is tudnám felsorolni.

Kaja: A Don úgy döntött, hogy (fél)szilárd kajákat egyen csak a pórnép, az nem úri tempó, úgyhogy most nem kell az alma, nem kell a sütőtök, nem kell a krumpli, legfeljebb ha egy decit sikerül naponta beléimádkoznom. Mondjuk nekem aztán nyolc, egy éves koráig úgysem gond, ha tápszeres, addig meg csak feltámad benne némi érdeklődés aziránt, amit mi eszünk. Egyébként (saját elhatározásából) napi négyszer étkezik.

A koszmó és az ekcéma múlik. Babével mosom a haját, utána fogkefével ledörzsölöm, és etetésenként kenem sima gyógyszertári semleges krémmel a bőrét.

Minden egyéb tekintetben továbbra is rendkívül aranyos gyermek a malac, kimondottan szimpi, a kedvenc játéka továbbra is az, ha körégyűlünk és nézzük, ettől időnként egész komoly nevetgélőrohamba hergeli magát. De amúgy is rendkívül kommunikatív, mindig megy a helyzetjelentés, hogy most éppen mi van, és ha valamelyikünk elmegy a közelében, akkor utánunk kiált, hogy "he!". Imádja, ha öltöztetjük, vagy fogdossuk, de nem az a bújós gyerek, hanem olyan sajtkukac-fajta, ha felvesszük, akkor nézni akar, meg ugrálni, meg játszani. Aludni is alszik továbbra is rendesen, szóval mindent összevetve borzasztó szerencsés, elkényeztetett szülők vagyunk.

193. fejezet – malac vendégségben

Közzétéve Szerző:
9

Kicsit homályos, kicsit életlen, de mindig is érdekelt, hogy nézhet ki a malac a vállamon, főleg hogy mostanában kitörő mozgékonysággal fogadja, ha felkapom, a kis ökleivel lelkesen kalimpál (időnként véletlenszerűen fültövön csap), a lábával meg a gyomromat rugdossa, hogy menjünk már, szaladjunk, miközben arra biztat, hogy höge, höge, és hát ma kaptam a képet, hogy így:

luciamalac

192. fejezet – nagykarácsony

Közzétéve Szerző:
22

Nem akartam telibevakuzni az ébredező malacot, ezért homályos-bemozdulósak lettek a képek, de a hangulat szerintem átjön:

Szóval az volt, hogy az ötórási etetés után a Don ragaszkodott hozzá, hogy lefektessük egy kicsit sziesztázni, így lett három óránk az apjával, hogy kicsomagoljuk a játékait, és játsszunk velük egy kicsit.

karacsony05

A Dont elsősorban még mindig az emberek érdeklik a világon a legjobban, annál nagyobb mulatság nincs, mint amikor sokan körbeállják a malacot, és mindenki beszélget vele, attól teljesen extázisba esik. De szerencsére már attól is, ha pelenkázom, vagy öltöztetem, vagy egyszerűen csak ránéz az apja. Ez megfizetehetetlen tulajdonság, ettől mindig borzasztó jó szülőknek érezzük magunkat, pedig csak arról van szó, hogy a malac nagyon vidám természetű.

Szóval karácsony: a lemezautóban mézessütemény van, azt a fogakkal rendelekező családtagok fogják majd elfogyasztani. A randa macifejű gúla az ilyen fejlesztőjáték, és a Don kivételezett kedvence a dévényezésen, azért kapott itthonra is ilyet (tetszik is neki). Az ún. mókakockában mindenféle zörgethető meg nézegethető meg benyomható izé van, azokat később fogja majd szeretni a tulaj. A napocska már most nagyon tetszik neki, plüss, egyik fele alszik, a másik mosolyog, és felhúzásra zenél. A játszócumi egy elefántot ábrázol, a FP kisautóban meg gyöngyök zörögnek, amikor megy. A búgócsiga a fiúm kedvenc játéka lett, csodacsiga, mert nem csak búg, hanem ha elég hangosan bepörgeti az ember, akkor orgonazenét játszik.

Azt egyébként nem tudom, hogy a Don észrevette-e, hogy karácsony van, mert kilenc körül még azért felébresztettem enni, akkor jót kacagott azon, hogy beesik a macik közé, majd evett és visszaaludt. A karácsonyfa akkor gyakorolta rá a legmélyebb benyomást, amikor az apja hadonászott vele felállítás közben, bár a fiúm állítása szerint már azóta is előfordult, hogy érdeklődve szemlélte. Mindenesetre nem tűnik boldogtalannak, bár a kedvenc játékai azóta is mi vagyunk, de ez részünkről kölcsönös.

190. fejezet

Közzétéve Szerző:
20

Az elcsigázott teherautó-sofőr déli pihenőjét tölti:

Reggel csacsogom a fiúmnak, hogy képzelje, milyen ügyes a Don, kaptuk ugye a semleges krémet a patikában, és azt mondta a gyógyszertáros, hogy tartsam hűtőben, de melegítsem meg, mielőtt rákenem a gyerekre, mert különben sírni fog, én viszont sietség miatt nem melegítettem meg, de a malac ennek ellenére sem sírt egyáltalán. A fiúm erre azt válaszolta, hogy ez azért van, mert a malac egy Rambo.

Na a malac most az előbb a szemem előtt eljátszotta azt, hogy meglátja a cumit, odanyúl érte, és a szájába tömködi. A történtek értékéből némileg levon az, hogy a rossz végénél tömködte a szájába, mert a latexet volt könnyű megfogni, de nem baj, Rambo így cumizik. Amúgy meg ez azért nagy dolog, mert kb. egy hete kezdett célirányosan megfogni dolgokat, de csak nagy dolgokat, és huzamosabb ütögetés után, szóval ez most olyan szintű finommozgás tőle, mint egy átlagembertől a Fabergétojás-készítés lenne.

Ha már ilyen férfias dolgokról szól ez a bejegyzés, a fiúm tegnap mesélte, hogy több férfikollégájával összehasonlították a nagyjából egy időben született gyerekeiket, elsősorban alvás szempontjából, mert ez az az aspektusa a dedeknek, ami őket is érinti (az evést letudták azzal, hogy az anyja ad neki valamit, és az biztos jó), és bár nagyon különbözőképpen alszanak a babák, a társalgás során egyszer sem merült fel az, hogy kicikizzék a másik módszerét, arra utaló kijelentéseket tegyenek, hogy a másik felesleges szenvedést okozna a gyerekének, illetve hasznos tanácsokkal lássák el a többieket, melynek során a legkisebb húzódozás felmerülése esetén örökre összevesszenek. Csak úgy mondom.

Amúgy másik ügyes fícsör a malactól, hogy ébredéskor tudatosan eltakarja a kezével legalább az egyik szemét, hogy ne süssön bele a nap, és ott is tartja (én úgy tudok örülni minden ilyennek, amikor gondolkozó lény benyomását kelti), így ni:

Vigyorikám.

189. fejezet – meglepő módon a malacról szól

Közzétéve Szerző:
9

Malac egyik pillanatról a másikra átállt napi öt evésről négyre, vagyis most már négyóránként tátog, nem három. Ennek örültem, de tegnap este nyammogott csak, amikor kettesben maradt az apjával, miközben én a léha, világi élvezeteknek éltem (egyébként annyira, de annyira meginnék már valami Bailey's-t, vagy legalább egy sört szórakozóhelyen, de hol terhes vagyok, hol szoptatok, hol kocsival vagyok, itthon meg nem olyan, bár tele vagyunk mindenféle nagyon márkás égetett szeszekkel, meg még a lengyelországi túránk során beszerzett mézes pálinkám is bontatlanul kacsingat a polcról, de az akkor sem olyan), szóval malac nem volt hajlandó az apjától táplálékot elfogadni, hanem — hiteles beszámolók szerint — csak nevetgélt. Ma ugyanezt eljátszotta a hármas számú etetés közben, ilyenkor egyébként nagyon vicces, mert mindent túljátszik egy kicsit, beveszi a szájába a cumit, majd kiköpi, és beőő-beőő-pfuj-váááh hangokat ad vigyorogva, időnként látványosan köhint is kettőt, és az égre emeli a tekintetét, vagy cumival a szájában mélyen a szemembe néz, elvigyorodik, de fülig, és a szája két sarkán tolja kifelé az anyagot. Ha elveszítem a türelmemet, és határozottabb tónust ütök meg vele (nem kell rosszra gondolni, csak némiképp csökken a mélységes rajongás és feltétlen engedelmesség a hanghordozásomban), és rászólok, hogy na malac, most már elég a játékból, egyél, akkor hangosan röhög. Ebben egyébként az apjára hasonlít, ő is hangosan röhög, amikor a földhöz vágom a biciklimet, hogy elegem van, meghalok inkább.

Mindegy, lényeg, ami lényeg, valahogy az elmúlt két napban szabotálta az evést a Don, de ráhagyom, ő tudja, különben is sokat alszik mostanában, viszont evés helyett az oldalán fekvéssel tölti az idejét, ez nagyon bejön neki. A másik, ami nagyon bejön neki, az a textilpelenka, napközben csak azzal hajlandó elaludni, fogdossa, gyűrögeti, meg minden, úgyhogy most már a lakás minden stratégiai pontján található egy-két darab. És határozottan kinőtte a Cherokee 3-6 hónapos kategóriát (vagy összementek a cuccai a mosásban, nem tudom), illetve a C&A 68-as cuccokat, úgyhogy kapott egy új szett öltözéket, férfias teherautós kivitelben.

A homloki ekcéma egyelőre visszavonulót látszik fújni, nem mostam gyereket két napig, csak kentem, azóta szép. A koszmót meg levakartam használaton kívüli fogkefével, a Don eközben nagyon hülyén nézett rám, de nem emelt kifogást, kösz a tippet (asszem, Chipie). Ezzel kapcsolatos még, hogy volt vagy 3-4 különböző komment, amire mindenképpen válaszolni akartam, de már nem fogom őket megtalálni, viszont tényleg nem bunkó sztárallűrös izé vagyok, csak zombi.

188. fejezet – sok jó hír, meg egy nagy vese

Közzétéve Szerző:
15

Ekcémahelyzet: felhívtam a gyerekorvost & a védőnőt, azt mondták, hogy ilyen hülyeség miatt nehogy bevigyem orvoshoz (amúgy sincs időpontjuk, a kötelező második menetére is csak januárra kaptam), hanem kérjek valami semleges gyógyszertári krémet, azzal kenjem, biztos a fogzás miatt érzékenyebb a bőre. Oké, vettem, és mindenesetre most nem fürdettem két napig, mert gyanús, hogy ő is a vízre érzékeny, és szinte el is múlt a foltos gepárdsága, viszont a koszmó bedurvult, hajj.

Dévényhelyzet: elvittem malacot most csütörtökön is, hogy ne legyen túl nagy kihagyás két kezelés között, hát nagyon meg lett dicsérve, leginkább rihegett-röhögött, tette-vette magát,és csak az utolsó tíz percben ordított, addigra kifáradt. Az a gyanúm, hogy ő már nagyon mozogna, csak én nem tudom olyan ügyesen tornáztatni. Mindenesetre mostanában erősen igyekszik az oldalára fordulni, több-kevesebb sikerrel.

Kórház:

Ami nem olyan jó: a ba vesemedence-megnagyobbodás még mindig megvan, beutaltak a SOTE Gyermekklinikára profibb ultrahangra. Lehet, hogy kinövi, lehet, hogy soha nem növi ki, de nem okoz problémát, viszont az is lehet, hogy igen. Mondjuk én valahogy annyira nem féltem, eddig se lett baja, pedig mennyit összebénáztam vele.

Ami jó: eltűnt a koponyában lévő ciszta. A homlokánál ugyan van egy kicsi tágulat, de szimmetrikus, és máshol nincsen, szóval ezt majd figyelik, de valószínűleg csak ilyen alakú a homloka. Az ultrahangon egyébként megkérdezték, nem akarok-e leülni, mert ez elég szörnyű, a gyerekek nagyon szoktak sírni, ehhez képest a Don, akit S. B. tartott, végigröhögte az egészet, mert imádja, ha nők fogdossák, meg csikizte a zselé.

A neurológiai vizsgálaton nem mertem bevallani a Dévényt (a főorvosnő nézte), így viszont teljesen meg volt lepve, hogy mennyit fejlődött ez a gyerek, milyen ügyes, meg minden. További gyógytorna szóba se került (azért én viszem továbbra is dévényezni), annyit mondott, hogy gyakoroljam vele a lábösszerakást, mert még mindig spárgázós alkat (azt a dévényes terapeuta úgyis gyakorolja vele, de én is). Egyébként meg nagyon szép dolgokat írt róla az ambuláns naplóba, rögtön úgy kezdte, hogy "volt koraszülött fiatalember" (nem fiúcska, mint eddig), illetve a sok pozitívum végén, hogy "gőgicsél, figyel, okos", csak így szerényen. Úgyhogy most már papírunk is van arról, hogy okos a Malac, pecséttel.

Az elmúlt két napban egyébként voltam dévényezni, a munkahelyemen, két boltban, fogorvosnál, a kórházban ultrahangon és neurológián, és este megyek céges karácsonyi vacsira. Ezek nagy részére a Don is jött, úgyhogy két program között mindig ájultan feküdtünk az ágyban, ami nagyon aranyos látvány, mármint nem miattam, hanem ugye a malacot mindig középre rakom, az apja 160 széles dunyhája alá, mert azt szereti, ő meg szétdobja kezét lábát, úgyhogy én csak a szélén férek el az ágynak. Akkor befészkeli magát, a lehetőségekhez képest az arcába húz egy párnát (ebben is tiszta apja), majd horkolva elalszik a törpéje, és időnként hangosan kacag álmában, de leginkább csak szuszog. Ennél édesebb dolog nincs, pláne ilyen hülye esős időben.

187. fejezet – képességek

Közzétéve Szerző:
42

Voltunk időközben dévényezni is. Most hetente viszem a Malacot, és mindig ott veszem észre, hogy te jó ég, mennyit fejlődött egy hét alatt, otthon olyan természetes, hogy ezt is csinálja már, meg azt is. A mostani hét terméke, hogy hasonfekve szándékosan pucsít (abból lesz majd a mászás), a mellkasát alátámasztva térdre vagy egész lábra kinyomja magát, és odanyúl dolgokért, amiket megfog.

Ennek a megfogásnak köszönhetően ma ötpercenként jött az üvöltés, hogy valami nagy baj történt. Úgy egyébként nem túl hisztis baba, általában csak kurjongat, ha a másfél méterre odébb lévő becses személyemre szüksége van, de az, hogy valaki csak úgy fogja, és kirántja a szájából a cumit, az ma mérhetetlenül felháborította. Ennek következtében pár percenként fel kellett kelnem, odamennem, lefejtenem az ujjait a cumiról, és visszaillesztenem a szájába, ilyenkor mindig nagyon hálás volt, aztán meg szerencsére eszembe jutott, hogy otthagyom a kezében, és egy másikat dugok a szájába, ez meg is oldotta a problémát, esküszöm, elmegyek gyermeknevelési tanácsadónak.

A házi feladat most az, hogy forgassam a Dont, lehetőleg úgy, hogy minél több mozdulatot ő tegyen bele. Na mármost ez rettenetesen nem egyszerű, mert ugyan magától vannak már próbálkozások az oldalra fordulásra, de amint megjelenek a képben, azt hiszi, hogy most olyat játszunk, hogy én tolom, ő meg ellentart, vagy hogy egymáshoz dörgölőzünk (és a végén mindig kiderül, hogy neki van igaza). A következő kép akkor született, amikor kínomban egyszerűen leültem mellé, és az oldalára raktam le a Dont, háttal a lábamnak, de kitámasztva azzal, hátha idővel kopik a jelenlétem varázsa, megun, és átfordul, ehelyett viszont végig vigyorgott meg kacsingatott, meg nyelvet nyújtogatott rám, közben meg folyt belőle a szó, nagyon örült, hogy milyen jó mulatságot találtam most ki neki. A kék vagyok én.

A koszmó viszont nagyon idegesít, már a homloka is foltos, a sampontól sem múlik, asszem, még egyszer rákérdezek a gyerekorvosnál, hogy biztos nem ekcéma-e (én durván hajlamos vagyok ekcémásodni, a Don viszont nem vakarja a homlokát, és a haja alatt jellegzetesen koszmó a koszmó). Nagyon kíváncsi vagyok arra is, mire lesz majd érzékeny, az apja a laktózt nem bírja (amikor mondja, hogy de hát felhúzni magam akárhova tök könnyű, akkor én visszamondhatom, hogy de hát tejtől nem rosszul lenni is tök könnyű, büszke vagyok a képességeimre), én meg például a csapvizet (gondolom, a klórt benne), viszketek tőle, meg ha sokáig fürdöm, tüsszögök. A baba egyelőre mindent bír, bár asszem, a hipoallergén tápszer, az alma és a sütőtök nem állítja nagy kihívások elé az immunrendszerét, de akkor is ügyes.

186. fejezet – még vegyesebb

Közzétéve Szerző:
23

Mindig elfelejtem bevinni a fényképezőt, amikor viszem fürdeni a malacot, ha pedig már vízben a gyerek, akkor nem ugrálok, pedig ott vigyorog a legfényképeznivalóbbakat. Most a telefonom azért szerencsére kéznél volt:

Szeretnék megnyugtatni mindenkit, hogy én kentem el digitálisan az elkennivalókat a szemérem védelmében, a Donnak amúgy élőben megvan mindene.

Ma egyébként kimerészkedtünk az ún. emberek közé, mert egyikünknek nem volt már elég tápszere, de az ünnepekig asszem ilyet többet soha, gyilkos hordák pusztítanak mindenhol. Ha már patikában voltunk, vettem ilyen Babé koszmó elleni sampont a koszmó boynak megelőzésképpen, hát énnekem még ilyen drága samponom nem volt, mondtam is neki, hogy Zoárdfiam (ha ezt mondom, mindig nagy, fülig érő, fogatlan vigyorgás a válasz, úgyhogy gyakran mondom), szóval Zoárdfiam, fémdobozos sampon félévesen, azért te se panaszkodhatsz. Mondjuk nem is szokott.

Új feature egyébként, hogy megtanulta átkarolni fél kézzel a nyakam, miközben viszem le a lépcsőn, úgy, hogy a buksi fejét a vállamba fúrva szuszog, tiszta idilliek lennénk, ha mindeközben nem rugdosná veszettül a gyomromat (pont odáig lóg le a lába, és szerinte soha nem megyek elég gyorsan), mindenesetre én meglehetősen elolvadva, bár levegőt nem nagyon véve szoktam így közlekedni vele.

A másik, hogy nem tudom, honnan, de pontosan tisztában van azzal, hogy csinál a repülő. Amikor a fiúm vízszintesen a feje fölé emeli, akkor kifeszíti magát, és széttárja a karját, közben röhög. Mondjuk a repülők általában nem köpnek annyi tápszert az alattuk lévőkre, mint a múltkor Zé, de akkor nemrég evett.

És a végére egy olyan kép, ami azt ábrázolja, hogy csinál a Don, amikor valami kéréssel folyamodnak hozzá:

De végül aztán hajlandó volt megemelni a popsiját, hogy ott is megmoshassam. Majd egyszer biztos ő is kér tőlem valamit.