197. fejezet – 7 hónapos helyzetjelentés

Malac tegnap volt hét hónapos, korrigált négy. Hossza megállapíthatatlan, mérésre olyan 65 cm, de növi ki a 68-as cuccokat, már nem olyan fejnehéz. Súlya 6700g, nagyon furcsán hízik, három hétig például stagnált, és a maradék másfél hétben szedett fel fél kilót.

Új fejlemények, hogy a Don megfog dolgokat, és nem csak úgy találomra, hanem ami megtetszik, azért hibátlanul odanyúl és megfogja, magához húzza, esetleg eldobja. A zenélő napocskának végigfogdossa az összes sugarát, a csörgő állatokat csörgeti, ilyenek. Az arcomba markol, hogy odahúzzon, meg belém kapaszkodik, nagyon ügyes. Ha rászólok, vigyorog. Meg amúgy is mindig vigyorog.

A nagymozgásokat illetően még mindig az oldalra fordulásnál tart, de az most már állandó program (tömpe lábakat a magasba lendít, oldalra billent, ezzel egyidőben fejet hátrafeszít, hogy kitámasszon, mindeközben végig szopja az ujját, nagyon cuki).

Beszéd: mindenféle furcsa hangokat ad ki a maga szórakoztatására, nem is tudnám felsorolni.

Kaja: A Don úgy döntött, hogy (fél)szilárd kajákat egyen csak a pórnép, az nem úri tempó, úgyhogy most nem kell az alma, nem kell a sütőtök, nem kell a krumpli, legfeljebb ha egy decit sikerül naponta beléimádkoznom. Mondjuk nekem aztán nyolc, egy éves koráig úgysem gond, ha tápszeres, addig meg csak feltámad benne némi érdeklődés aziránt, amit mi eszünk. Egyébként (saját elhatározásából) napi négyszer étkezik.

A koszmó és az ekcéma múlik. Babével mosom a haját, utána fogkefével ledörzsölöm, és etetésenként kenem sima gyógyszertári semleges krémmel a bőrét.

Minden egyéb tekintetben továbbra is rendkívül aranyos gyermek a malac, kimondottan szimpi, a kedvenc játéka továbbra is az, ha körégyűlünk és nézzük, ettől időnként egész komoly nevetgélőrohamba hergeli magát. De amúgy is rendkívül kommunikatív, mindig megy a helyzetjelentés, hogy most éppen mi van, és ha valamelyikünk elmegy a közelében, akkor utánunk kiált, hogy "he!". Imádja, ha öltöztetjük, vagy fogdossuk, de nem az a bújós gyerek, hanem olyan sajtkukac-fajta, ha felvesszük, akkor nézni akar, meg ugrálni, meg játszani. Aludni is alszik továbbra is rendesen, szóval mindent összevetve borzasztó szerencsés, elkényeztetett szülők vagyunk.

Reklámok

7 thoughts on “197. fejezet – 7 hónapos helyzetjelentés

  1. ez a mi két gyerekünk egy csomó mindenben hasonlít egymásra, ahogy nézem. na jó, enyémgyerek nem mindig ilyen vidám, de pl. ugyanígy fordult féloldalra kezével a szájában. és a méretek is egész hasonlóak. Dévénnyel hogy álltok?

    • Szia! Anyám mesélte, hogy a Don korában már én sem ettem a pempőket, ezért rakottkrumplit csinált tojással, tejföllel, kis parizerrel, összeturmixolta, és azt etette velem. Állítólag imádtam. Ha gondolod, próbáld ki, vagy valami hasonlót turmixolt főzelékkel. Hátha ilyen formán bejön Őfelségének is a krumpli. Vagy a sárgaborsó, zöldborsó, ha az emésztésének sem árt. Ez utóbbiról kérdezd meg a dokit is, mert nem értek hozzá.

    • hát a dévénnyel az van, hogy most már csak hetente egyszer kell menni (bár úgy 3 hét most ugye kimaradt), a korrigált korának megfelelő lenne a gyerek mozgása, csak az a baj, hogy fejben ő már kúszik-mászik, és ezt kellene testileg is utolérnie. jól láttam valahol, hogy nektek meg már nem is kell járni?

    • igen, karácsony előtt “elbocsájtott” minket a tornásznéni, meg is hökkentem. azért a Katona-torna megmaradt, most van újabb izgulnivaló (ezek sose fogynak el?), kicsi. a neurológus szerint még mindig keresztbe lép, szóval feszesek a lábai. dévényezni akkor kell visszamenni, ha valami nagymozgást nem hoz az átlagnak megfelelően. úgyhogy most a forgást kell hozza oda-vissza, minden irányban fél éves koráig, meg kéne tudni fogni 5 hónaposan, na ezen röhögök, hogy vajon mi a normális fogás? mert azt már nem írják le sehova.
      amúgy hol olvastál? 🙂 rájöttem, hogy Malac és Maki még abban is hasonlít, hogy nem feltétlen szeretik, ha cipelve van a fenekük, legalábbis nem azért, mert bújhatnékjuk van, hanem hogy nézelődjenek.

    • hát mindenesetre gratulálok, ez is tök jó.
      🙂

      a dévényt fogalmam sincs, hol olvastam, a blogodba is bele szoktam nézni, meg az index fórumon is olvasom a lilásat meg időnként a megagyerekeset (meg még vagy egy száz topikot, csak veled asszem csupán ez a kettő közös, írni mindenesetre sehova nem írok már pár éve), nem tom már, melyikben írtad :).

Szeresd Mucit

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s