187. fejezet – képességek

Voltunk időközben dévényezni is. Most hetente viszem a Malacot, és mindig ott veszem észre, hogy te jó ég, mennyit fejlődött egy hét alatt, otthon olyan természetes, hogy ezt is csinálja már, meg azt is. A mostani hét terméke, hogy hasonfekve szándékosan pucsít (abból lesz majd a mászás), a mellkasát alátámasztva térdre vagy egész lábra kinyomja magát, és odanyúl dolgokért, amiket megfog.

Ennek a megfogásnak köszönhetően ma ötpercenként jött az üvöltés, hogy valami nagy baj történt. Úgy egyébként nem túl hisztis baba, általában csak kurjongat, ha a másfél méterre odébb lévő becses személyemre szüksége van, de az, hogy valaki csak úgy fogja, és kirántja a szájából a cumit, az ma mérhetetlenül felháborította. Ennek következtében pár percenként fel kellett kelnem, odamennem, lefejtenem az ujjait a cumiról, és visszaillesztenem a szájába, ilyenkor mindig nagyon hálás volt, aztán meg szerencsére eszembe jutott, hogy otthagyom a kezében, és egy másikat dugok a szájába, ez meg is oldotta a problémát, esküszöm, elmegyek gyermeknevelési tanácsadónak.

A házi feladat most az, hogy forgassam a Dont, lehetőleg úgy, hogy minél több mozdulatot ő tegyen bele. Na mármost ez rettenetesen nem egyszerű, mert ugyan magától vannak már próbálkozások az oldalra fordulásra, de amint megjelenek a képben, azt hiszi, hogy most olyat játszunk, hogy én tolom, ő meg ellentart, vagy hogy egymáshoz dörgölőzünk (és a végén mindig kiderül, hogy neki van igaza). A következő kép akkor született, amikor kínomban egyszerűen leültem mellé, és az oldalára raktam le a Dont, háttal a lábamnak, de kitámasztva azzal, hátha idővel kopik a jelenlétem varázsa, megun, és átfordul, ehelyett viszont végig vigyorgott meg kacsingatott, meg nyelvet nyújtogatott rám, közben meg folyt belőle a szó, nagyon örült, hogy milyen jó mulatságot találtam most ki neki. A kék vagyok én.

A koszmó viszont nagyon idegesít, már a homloka is foltos, a sampontól sem múlik, asszem, még egyszer rákérdezek a gyerekorvosnál, hogy biztos nem ekcéma-e (én durván hajlamos vagyok ekcémásodni, a Don viszont nem vakarja a homlokát, és a haja alatt jellegzetesen koszmó a koszmó). Nagyon kíváncsi vagyok arra is, mire lesz majd érzékeny, az apja a laktózt nem bírja (amikor mondja, hogy de hát felhúzni magam akárhova tök könnyű, akkor én visszamondhatom, hogy de hát tejtől nem rosszul lenni is tök könnyű, büszke vagyok a képességeimre), én meg például a csapvizet (gondolom, a klórt benne), viszketek tőle, meg ha sokáig fürdöm, tüsszögök. A baba egyelőre mindent bír, bár asszem, a hipoallergén tápszer, az alma és a sütőtök nem állítja nagy kihívások elé az immunrendszerét, de akkor is ügyes.

42 thoughts on “187. fejezet – képességek

  1. Édes egy Malac!!! De megint változott, megint inkább kisfiúsabb lett!!!! Látszik, h a szeme sem áll jól, nagy huncut!!! A koszmo eltüntetése hosszú folyamat, szerintem nekünk volt vagy fél év, habár már pontosan nem emlékszem, csak arra, h pont én is türelmetlenkedtem, h mikor múlik már el, stb. De aztán elmúlt és azóta sose jött vissza!!!

    • Enyimgyerek kapott a homlok-koszmóügyre valami szaliciles kencét a gyerekorvostól, az vált be végül. Lehet, hogy nektek is érdemes lenne rákérdezni a saját dokitoknál?

    • Én a képen úgy látom, hogy ez nem koszmó, hanem ekcéma, de az is elmúlik idővel. Mi a gyerekorvos által felírt testápolóval kenegettük. De soha nem viszketett neki, legalábbis nem vakarta. (Ja és a legtovább a füle mögött maradt meg.)

    • Az ekcéma miatt irom, nézzétek át a használt kozmetikumok Ingredients részét, ha találtok benne ilyet, nem biztos hogy jó hatással van:
      (Sodium Lauryl Sulfate) Erős tisztító és nedvesítő hatású anyag, amely előfordul a felmosószerekben, a gépi zsírtalanítókban és az autómosószerekben egyaránt. A Sodium Lauryl Sulfate a leggyakoribb bőrallergén anyag. Gyorsan felszívódik, és az agyba, májba, szembe és szívbe kerülve maradandó károsodást okozhat. Mindemellett a Sodium Lauryl Sulfate lelassítja a gyógyulás folyamatát. Súlyos nyálkahártya károsító.

      Ebben az az elkeseritő, hogy a gyógyszertárakban is nyomják az összes kőolajszármazékkal együtt:(

    • és ha nem bírod a csapvizet akkor mit csinálsz? Mint a nagyon hálivúdban?: Evianban fürdesz?
      mert én is viszketek tőle, de eddig azthittem csak úgy a fürdésre vagyok allergiás :-]

    • láthatólag ekcéma.
      azért ne tojj be, nem biztos, hogy vészes. olyan is előfordul, hogy egyszerűen az ételekben maradt vegyszerektől jön ki neki (igen, pl még a tejben is van pirinyó, ha volt a füvön, amit a tehén megevett).
      anno én flucinarral kentem a kölyköm foltjait. nem tudom, ez a krém létezik-e még. átmeneti halványulást értünk el, aztán ahogy nagyfiú lett, a foltok úgy tűntek el, ahogy jöttek.

      a kölök meg gyönyörű:)

    • mirwen: hihi 🙂

      hát annyira nem vészes, arra vigyázok, hogy ha nagyon viszketek utána, bekenem magam valamivel, mert különben kijöhet az ekcémám. egyébként meg tűrök 🙂

    • bojsza: ennek hol lehetne utánaolvasni? mert pl. a babében is van SLS, és mintha a homloka rosszabb lenne a gyereknek, mióta azt használom rá.

      tappancs, nekem is ekcémának néz ki, de egyrészt a gyerekorvos azt mondta, koszmó (kb. 1mp-es rápillantás után), másrészt egyenesen folytatódik a fején lévő koszmóból. ugyanakkor tök másképp néz ki. mindegy, a héten még megnézetem a körzetivel, pénteken meg megyünk S.B.-hez, ketten együtt csak kisütnek rá valami értelmeset.

    • Már a múltkor is rá akartam kérdezni, hogy ez tuti koszmó-e a homlokán, merthogy az barnás lerakódás gyakorlatilag, amihez semmiféle hájtek sampon nem kell, este kicsit be kell olajozni (a csilis olivaolajtól eltekintve gyakorlatilag mindegy mivel), majd mésnap fogni egy kiszuperált fogkefét (sznoboknak babahajkefét:-) és átdörzsölgetni vele a sérót, este meg egy hajmosás, és kész, ezt kettőnél többször nem kell csinálni, nekem a két nagy koszmós volt. A homloka viszont valami más, az tuti, én is ekcémára tippelek, bár nem vagyok bőrgyógyász, mindenesetre egyáltalán nem biztos hogy allergiás lesz, pömpöllérnek kiskorában a könyöke volt hónapokig ilyen, a doki felírt rá szteroidos krémet, de mivel kicsit túlzásnak tartottam, hogy szteroidozzak egy négyhónapost, nem kentem be vele, és egyszerűen fogta magát és elmúlt, kinőtte a gyerek, és azóta sem allergiás semmire.
      Szóval a lényeg hogy mutasd meg szakembernek, homlokológusnak, ilyesmi :-)))

    • Én is ekcémának gondolom, bár enyémfiú már régen volt ilyen.. mai napság a 26. évét tapossa, saccperkábé 6 éves korára nőtte ki. De a hideget még ma sem nagyon bírja, attól volt leginkább ilyen a bőre pici korában… és nálunk a gyerekorvos ezt előre jósolta, hogy mire sulis lesz kinövi.Nem nagyon használtunk semmit a fürdető-kenőcsön kívül, meg valami patikás kencét kapott, ha nagyon csúnya volt a bőre. Nálunk sem volt viszketős a dolog…Kispasi gyönyörű… és… hát igen: a szeme sem áll jól! :-))

    • Lucia, nem bánnám, ha írnál kicsit részletesebben a gyakorlatokról, amiket csináltok, akár privátba is, ha időd engedi. Mi még mindig nem jutottunk be a gyógytornászhoz, saját kútfőből tornásztatom Gét, és háááát… szükségem lenne néhány tanácsra. Tudom, hogy nagy kérés. Esetleg, ha tudnál csinálni még fotókat arról, mit hogyan csináltok?

    • Gyönyörű a kisfiad! Gratulálok!!!!
      S.B. biztos ismeri azokat a kevert kencéket, amelyeket az Elocom gyártója adott ki, korosztályra ill. testrészre külön-külön ír “hígításokat”!
      Szépen gyógyulnak tőle!!!!
      Megkaptam két részt a Dexterből! Most olvasom! Ügyes, mármint aki fordította!!!!!!!

    • csetten, hát két része van a dévényezésnek, egyszerre meg a kettő. az egyik, hogy a gyerekeknél az egyik mozgás jön a másikból, és a terapeuta mindig végigtornáztatja az összesen, amin tudja, a másik meg hogy eközben az aktuális mozgáshoz szükséges izmokat masszírozza.

      gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy ugye a malac a hasonfekve emelem a fejem dolognál tart, ebből kell egyrészt átfordulnia, másrészt vagy kúsznia, vagy kutyáznia és másznia. szóval most a tornán elég sokat van hason, és csomószor végiggörgeti a terapeuta, mármint hasról “felborítja” a fejére vigyázva a hátára (ezt szokta már magától is csinálni a gyerek, csak ő kevésbé vigyáz a fejére :)), utána meg hátról hasra úgy fordítja, hogy könyöklésbe forduljon át a baba, és segít neki közben emelni a fejét is (már akkor, amikor még csak az oldalán van), mert úgy könnyebb, nagyobb lehet a sikerélmény. mivel eközben az izmoka is irányba masszírozza, neki csinálja a gyerek, amit kell.

      a kúszás-mászás meg olyan, hogy kitámasztja a talpát, hogy úgy tolja magát a malac, illetve játékokat tesz elé csalogatónak, meg olyan is volt, hogy a hasa alatt fogta, és a m. négykézlábazott szépen. de csak azt lehet így csinálni, amihez megvan a gyerekben a hajlandóság, csak gyenge hozzá.

      és a későbbi mozgásformákat is gyakoroltatja vele, mintegy rávezető jelleggel, felülés, lebegőülés, vagy a mellkasát támasztja majdnem függőleges testhelyzetben, és úgy térdelés vagy állás.

      ha megengedi, majd csinálok fotót.

    • chipie: asszem, akkor megszavaztuk az ekcémát 🙂 alapesetben én is durvának tartom a szteroidot, de nekem gyerekkoromban és felnőttkoromban is csak az segített (vagyis utána a homeopátiás golyók is, pedig abban nem is hiszek, de az alkati szer volt, és nem tudom, hogy egy csecsemőt lehet-e már alkatra kezelni), különben tiszta vér meg heg voltam, álmomban mindenképp elvakartam, ébren meg szenvedtem.

      szóval ha a gyermek szteroidot kap,megint lesz egy nagy tipródás, hogy most rákenjem, bonyolult az élet.

    • Szia!
      mi is az Elcom-ot kaptuk az ekcémára,szigorúan max heti 1x-i bekenéssel,viszont a mi dokink azt mondta az arcára(a szája körül és az állán volt)ne kenjem,cssak arra ami a könyök hajlatban jött ki.Nekünk leviszi 1 bekenéssel is egyböl.
      És Ámon is most kezdte el vakarni pár hete(2éves)pedig több mint fél éve jött ki először.viszont a megvakarom=jó nekem összefüggés csak most esett le neki…pedig tuti viszketett elötte is_)

    • – még egy szavazat az ekcémára (bár a többség már enélkül is megvan 🙂 )
      – a szteroiddal az a baj, hogy nem “meggyógyít”, csak eltünteti a tünetet (a kettő nem ugyanaz)
      – ekcémát nem csak “alkatilag” lehet kezelni homeopátiásan, bár kétségtelenül úgy a legjobb
      – gyönyörű ez a fiú! gratulálok hozzá!
      (egy zugolvasó)

    • a koszmót csipi leírta. az ekcéma nagyjából kör alakú folt, enyhén piros, a felülete száraz, pikkelyre hajazó érdes képződmény, és nem emelkedik ki a bőrből.
      vagy ezt fölöslegesen írtam le?:D

    • Nekem az Elocom oldat vált be ekcémára… A “gyerekkori” könyök és térdhajlatban lévő ekcémámat kinőttem úgy tizenéves koromra, de nagyon kellemetlen volt (érdekes, én a melegre pattogtam ki), ami viszont a fejemen van (és amikor elmentünk bőrgyógyászhoz először korpának titulálta és annak kezeltette…) azt ezzel az Elocom oldattal kenem és használ. Sajnos csak receptre árulják. Nem tudom hogy gyereknek lehet-e adni, de úgy olvastam az egyik hozzászólásban hogy több fajta is van belőle, lehet hogy érdemes lenne megpróbálni. Neked mindenképpen, hátha beválik ekcémára. Egy nap után leszedi felére, de “elmúlás” után is még sokáig kell kenni hogy tartós legyen az eredmény. Én még soha nem voltam olyan kitartó hogy egy kéthetes kúrát végigcsináljak, pedig csak naponta egyszer kéne kenni, de mindig elfelejtem.

    • Lepedőben forgatás+mászóhenger. A lepedőben forgatás úgy néz ki, hogy egy kis takarót, lepedőt, akármit-bármit kiterítek, a szélére teszem hasra/hátra a gyereket, majd azt a 2 csücskét, amihez közel fekszik a gyerek megfogom és emelem, a gyerek pedig ettől fordul. Gyakorlatilah mint ahogy öreganyáink tekerték a rétest az abroszban. Célszerű földön csinálni, vagy ágyon úgy, hogy ne az ágy széle felé hömbölgessük a dedet. A mászóhenger bababoltban kapható, fel kell fújni (tubás hölgyek maguk is megoldhatják, egyébként adjuk át a lehetőséget nem dohányzó apukának). Gyerek mellkasa alá behelyezés után gyönyörködjünk gyermekünk arcában, amire a “jé, kitárult lőttem a világ” kifejezés ül és figyeljük meg, hogy a lábával löki magát előre. Ezen gyakorlat végzése közben célszerű gyermekünk közelében tartózkodni. A Csibe anno nagyon feszes volt és állandóan ökölben volt a keze. Mindkét öklére ráhúztunk 1-1 Danonino joghurtos poharat- előtte megettem belőle, hihi- ettől kellőképpen ideges lett (nem attól, hogy megettem a gyerekjoghurtot) és megpróbálta levarázsolni a kezéről úgy, hogy nyitogatta az öklét és hopp, meg is volt a jó kis gyakorlat. Fentieket sajnos nem szabadalmaztathatom, a neurológus dokinéni ötletelte.
      Enyhe ekcémára nekünk épp a Babé fürdető+testápoló kombó jött be. Koszmó még 2,5 évesen is volt, kis olajozás után a védőnő tanácsára finoman lekapargattam-vessetek meg- a körmömmel. Tényleg a védőnéni mondta! 🙂

    • Hm, ekcéma és koszmó egy témakör, a közös nevező: seborrheás bőrtípus. Sztem, kb. túlérzékenyt jelent. A konkrét ekcéma viszket, de nagyon, ez a tünetcsoport, ami most van a Malacnál ezt előrevetíti. Nekem Négyeske esett bele, ehhez hasonló fejfoltokkal, de azok érdekesen elmúltak, tán olajjal kicsit kezelgettem, a csukló-térdhajlatban lett brutál. Kapott rá alkati és tüneti homeos szert, ÉS mikor brutálisan véresre vakarta, és már járt, és kertben is élt, akkor hogy ne fertőződjön felül, nagy gáz esetén néha szteroiddal bekentem. DE nem nagyon hiszek benne, mert elnyomja a tünetet, és nyilvánvalóan az okot nem szünteti meg, sztem a gond belül tovább forrong, más utat keresget. Viszont hároméves korában kiderült, és ez a lényeg, hogy a mogyoróra (a mókusfélére) allergiás (feldagadós, fulladós brutál módon), és feltehetően mivel szinte nincs olyan kaja, ami nyomokban ne tartalmazná, az tartotta fenn a gyulladást. Azóta nem kap ilyet. Mondjuk nagy lelki válságoknál előjön neki, de hamar múlik.

    • Szerintem elocomot ne. Mondom ezt annak ellenére, vagy éppen azért, mert sok-sok éve (15+) szteroidon élek (pikkelysömör). És magamra simán rákenem – mert egyszer élek – de a gyerekemmel nem hiszem, hogy megtenném egészen addig míg tényleg nincs más megoldás.

    • Lucia.
      Egykori feleségem gyerekorvos volt, és a lányunknak is ilyen volt a homloka. Azt nem tudom, végül mi volt, koszmó-e vagy akcéma, de egy biztos, nem kell kétségbe esni. Ő sosem idegeskedett, holott hetekig tartott ez a dekoráció. Kenegettük, aztán egyszer szépen elmúlt. Zoárdnak is szépen rendbe jön majd.

    • nodekornél: hát a homeopátiáról nem tudok különösebben semmit, de annyit azért igen, hogy vannak általános szerek, amik mindenkire ugyanúgy hatnak, meg alkati szerek, amik az egyéni problémákra hatnak (ezek különböző egyének esetében különböznek). nálunk ez úgy nézett ki, hogy a doktornő olyanokat kérdezett, van-e testvérem, és kidugom-e a lábam a takaró alól, majd azt mondta, ebből a kettőből szedjek be napi 3×5 golyót, ettől pár nagyobb pattanás formájában kijönnek majd a méreganyagok a bőrömön, és három hét múlva nyoma se lesz az ekcémának, és valóban így is lett (pedig akkor már hat hónapja próbáltam sikertelenül elmulasztani). az nem derült ki, hogy a testvérem mennyiben tehet erről.

    • Ha a jóképű dednek tényleg ekcémája van, kérdezz utána a családi pótléknak. Mivel mi is ezzel küzdünk, a védőnőnk szólt, hogy az ekcémás pici “tartósan beteg gyerek”-nek számít, így dupla családi pótlék jár utána (állítólag, nekem még nem volt időm kideríteni, hogy tényleg így van-e). Lehet, hogy ti a Malac korai érkezése miatt amúgy is emelt támogatást kaptok, de egy kérdést talán akkor is megér.

    • Szeghi: én csupán azon idegeskedem, hogy én direkt kértem a doktornőt, nézze meg, biztos nem ekcéma-e, mert azt sokkal könnyebb a korai szakaszban eltüntetni, erre rávágja, hogy nem, koszmó, kenegessem olajjal, de tényleg nem tragédia.

    • Az ekcéma és az atópiás dermatitisz az ugyanannak a dolognak a két neve? Enyimkének az utóbbi volt, nálunk – hülyén hangzik, de bevált – az egyszerű popsikenőcs tüntette el szépen (gyulladáscsökkentő és tápláló). Plusz nagy nehezen kiderítettük, hogy az általam felfalt paradicsomra allergiázott a ded, pedig szűrve kapta, tejen keresztül. Nem lehet, hogy nálatok is valami kajanemű okozza?

    • nina: holnap mennek haza (ennyi, remélem, még belefér). mi meg pénteken megyünk S.B.-hez, a védőnő és a körzeti azt mondta telefonon, egy kis ekcéma miatt ne rohangáljak vele orvoshoz, biztos a fogzás miatt témázik a bőre, kenjem babatestápolóval.

    • Már látom van ezer tanács. Akkor én jövök az 1001-gyel.
      Koszmó: nekünk sokáig volt, olajjal kentünk, dörzsöltük, nem jött le X hónap után sem. A Babe samponra azt mondták, hogy 1 mosás után eltűnteti. Hát, nekünk kellett 4-5 mosás, de eltűnt.
      Másik okosság, a piros folt: nekünk az arcon volt. Meg voltam győződve róla, hogy ekcéma, a doki nem 100 %-osan. Írt fel valami naturlandos kencét, azzal próbáltam kenegetni, de Ded állandóan elkente a kezére az arcáról. Így meguntam, de néha azért próbáltam még. Elmúlt, szerintem magától.
      Ööö, ez nem is okosság volt, csak emlékidézés…

    • A homlokán az a hidegtől van, ekcéma, de nem vészes. Linola fettet vegyél van belőle zsíros krém és fürdető is. (De fürdető csak akkor kellene, ha máshol is lenne, a homlokát nem lehet vele fürdetni, mert nem szabad szembe mennie.) És ha elmúlt, még utána is kend be séta előtt vele (vagy esetleg más időjárás-krémmel.) A fiamnak az első két telén volt, de neki máshol is a testén, bár az arcán volt a legcsúnyább. Mára semmi, öt éves, és gyönyörű a bőre.

    • az ekcéma egy nagyon alattomos dolog, nekem például idegeskedésre jön ki a kezemen, mindegy hogy hideg van vagy meleg…

      én is babapopsikenőccsel szoktam kenni (neugranormon), és az segít, plusz a fürdető kenőcs.

      remélem Zoárd kinövi, nekem nem sikerült, bár tény és való, hogy kisgyerekként sokkal durvább volt. (sajnos a jól kikaparás álmomban, még most is megvan… 😦 )

    • Popsikenőcshöz csatlakoznék. 🙂 Lányom arca volt ilyen, de mindenhol és nagyon. A korelnök bőrgyógyász prof írt rá szteroidos kenőcsöt, kezdő bőrgyógyász barátnőm mondta, hogy még felnőtt arcára sem kenné… Így maradt a gyógyszertári ún. “ötös popsikenőcs”, ami egy kb. 40 éves találmány, de még kapható. Bevált, elmúlt örökre, ennek 15 éve… (Pedig prof szerint olyannak kellett volna maradnia az arcának…)

    • Szia!

      Nekem csak annyi jutott eszembe ezzel a témával kapcsolatban, hogy tudok egy nagyon jó bőrgyógyászt.
      Eddig minden bőrproblémánkat meg tudta oldani, és mindig bevált, amit elsőre javasolt. Intelligens és nagyon kedves nő. Már gyerekkoromban is vittek hozzá, és felnőttként is oda járok. Az is jó benne, hogy rendesen elmagyarázza a dolgokat és lehet tőle kérdezni. Mindehhez mosolygós, jókedélyű is. Tehát, ha érdekel, szívesen megadom a címet, telefonszámot a magánrendeléséhez. Nekünk ő hosszú távon bevált.

    • A másik inkább csak érdekesség. A legjobb barátnőm babákat tornáztat és éppen a dévényes módszert tanulja. Múltkor megmutattam neki a blogodat és felismerte, hogy ő bizony találkozott már ott ezzel a babával. 😀
      Kicsi a világ!
      (én meg az vagyok, akit az Egér vitt el a bulidra, igencsak régebben.)

    • bocsánat, hogy csak így idekukucskálok
      Hali!
      én kérném szépen a bőrgyógyász címét, elérhetőségét. A mienk nemrég ment nyugdíjba és sehogysem találok másikat, aki ugyanolyan jó lenne
      köszi

Szeresd Mucit

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s