166. fejezet – posztszuri állapotok

Malac nagyszerűen abszolválta az oltásokat, addig aludt, amíg elmentünk a patikába a kúpért és a tápszerért, illetve amíg itthon megírtam a netre, hogy mennyire félek a kúptól. Utána jött a Laokoón-csoportos ádáz harcunk a kúppal (ld. előző bejegyzéshez írt kommentem), hát ilyet többé inkább nem, biztos van szájon át bevehető is, abban kisangyal (egy falat sütőtökkel mindent hajlandó benyelni). Szóval a gyermek kúp után evett, kis rábeszélésre aludt, majd amikor éjfélkor hazajött az apja, eszébe jutott, hogy őt éheztetik, és evett még egy kicsit, meg viháncolt velünk egy sort. Hőemelkedésnek nem adta jelét, pedig a doki szerint 2-3 kúpot be kellett volna adnom neki pár óránként.

Ma reggel először másfél órát elvolt a rezgős székében (ott röhögtünk rajta, ahogy csukott szemmel alélt benne, és közben nyál csorgott a szájából), utána a változatosság kedvéért átültettük a hintás székében, ott elvan szintén egy órája, időnként felröhög magában. Nekem kavarog a gyomrom, ha ránézek, de szerencsére nem nekem kell hintáztatnom (azért remélem, ez nem az elidegenedésünk jele, hogy mindkettőnknek megvan a magunk szórakozása). Ja, és a nap híre, hogy felhívtam S.B.-t, és azt mondta, majd ő felvágja a gyerek nyelvét. Agnusnak meg üzenem, hogy ezek szerint a gyerek eddig is azt akarta mondani, hogy hegö, csak a nyelve miatt ejtette nagyrészt némán a gét.

164. fejezet – székek, lovak

A gyermekem apja nagyszerűen teljesít ebben a szerepben. Malac minden reggel igényli a társaságunkat, és ha nem kapja meg, panaszosan kurjongat (jaj, ma éjjel meg nagyon röhögtem rajta, unatkozott, és próbált úgy tenni, mint aki sír, csak hát nem egy nemzet színésze alkat, úgyhogy valami olyasmit adott, elő, ami félúton volt a müezzin imára hívó éneke és a holdat vonyító farkasok dala között, ezt pár percig bírta, az utolsó menet meg átmenet nélkül horkolásba fulladt). A fiúm ma reggel viszont belerakta a rezgős székébe, na Zorcsi azóta kéjes arckifejezéssel, minden tagját szétdobva rázatja magát. Én már rég sugárban hánynék (másfél órája kezdte), ő meg csukott szemmel vigyorog. Időnként hátranézek a vállam felett, és két rezgő tappancsot látok. Mindenesetre jó érzés, hogy malac a legelmebetegebb beruházásaimat is értékeli.

Más: ide is idemondom, hogy akinek olyanja van, küldjön pénzt a szép fehér mentett lónak öszvérnek. Vagy a többinek. Vagy a cicáknak, stb. Nagyon jó helyre kerülne.

160. fejezet – az alvásról

Azt viszont nem értem, hogy miért van mostanában mindig egy 5-10 perces hiszti elalvás körül, akármit csinálok. Látom a malacon, hogy fáradt, de ha berakom az ágyába, ordít, ha nem rakom be, akkor is ordít, mint egy primadonna, mindenesetre, ha berakom, akkor 5-10 percen belül elalszik, és jó esetben reggelig nem ébred. Mesélnem kellene neki, vagy mi van?

Mindenesetre aludni úgy alszik, hogy nagyon nehezen állok ellen a késztetésnek, hogy kikapjam és összepuszilgassam, tegnapelőtt vendégségben konkrétan horkolt (előtte persze ott is eljátszotta a sorsüldözött, meg nem értett gyereket tíz percig), tegnap meg miután abbahagyta az üvöltést és felosontam hozzá, hogy megnézzem, rajtakaptam, hogy csukott szemmel, félálomban hadonászik a mózesben (ez elég vicces, mert a vastag kabátjában nehezen mozog, és ilyenkor olyan, mint egy játéknyuszi), és azt magyarázza egyértelműen felháborodott hangsúllyal, hogy hegö, hegö, hegö…gö!.

Most nővéres-nagyszülős hétvége volt, úgyhogy menetrendszerűen ébresztett éjszaka kétszer, de egyszerűen nem bírok ilyenkor morcos lenni, mert ugyan malac borzasztóan éhes, de azért a dobhártyaszagató üvöltés előtt mindig szakít arra öt percet, hogy vigyorogva, oldalról pislogva és röhincsélve a tudtomra adja, hogy bár ő emlékezett arra, milyen jóvágású anyuka vagyok, de most még jobban tetszem neki, mint bármikor, és ugye milyen jó buli, hogy csak mi ketten, a meghitt éjszakában, a kanapén. De azért persze adjak neki enni is, mert éhenhal.

159. fejezet

A gyerek egy partiállat, csak korlátozzuk a lehetőségeit. Amikor bevittem a munkahelyemre pár hete, akkor sem volt kifogása az ellen, hogy nők ölelgessék, simogatta a mellüket és lerángatta róluk a nyakláncot (fura módon ezt ebben a korban még édesnek találják az emberek, azért remélem, nem marad így), közben elbűvölően röhögött rájuk. Tegnap meg beadtam az apjához, amíg fogorvoshoz mentem, kicsit félve, mert előtte rettenetesen sikoltozott, amikor meglátta, hogy esik (a gyerek, de igazából az apja is, a férfiág nálunk semmitől nem fél, csak a víztől), viszont mint utólagos beszámolókból kiderült, a Don ott is ugyanúgy viselkedett, ahogy szokott, röhögött a nőkre, a férfiakat meg elegánsan nem méltatta figyelemre. A fiúm kérdezte, hogy hogy van ez, honnan tudja vajon, hogy a nőket kell szeretni, már ebben a korban, amikor még az ujjával sem talál be a szájába, hát nekem van egy elméletem, mégpedig hogy a malac kifigyelte, miszerint csak a nők képesek megadni a férfinek azt a két dolgot, ami az életben a legfontosabb: a tápszert és a sütőtököt.

Erről jut eszembe, ma Zorcsiünnep van, mindenhol sütőtök, nagyon örülne szerintem, ha értené. Én sikeresen lebeszéltem magam arról, hogy vegyek neki talpig fekete-narancssárga szerkót, meg arról is, hogy előre beszerezzek karácsonyszínű öltözéket cuki mikulássapkával a Donnak (sajnos mióta gyerekem van, sokkal nyitottabbá váltam bizonyos dolgokra), viszont a terepszínű, m. c. escheresen egymást kiegészítő dinoszauruszokkal ékes bodyt már nem bírtam otthagyni, nagyon beteg babaruha, távolról katonai gyakorlónak néz ki, közelről meg gumicukor-ősállatos, az vesse rám az első követ, aki az ilyennek ellen tud állni.

Ja, és hétvégén kirándultunk is egy nagyot, megmásztunk egy kisebb hegyet. A malac az első negyven percben egyforma arckifejezéssel, leesett állal és tágra nyílt szemekkel figyelte a tájat a kenguruból (fák! úristen, fák!), utána meg pánikszerűen elaludt, fel se ébredt igazán a kocsiig, szóval úgy tűnik, szeret túrázni. Ez jó hír, mert rajtam még mindig van 5 kg a 14-ből, amit felszedtem hat hónap terhesség alatt, szóval jó lenne mozogni egy kicsit. Gondolkoztam azon is, hogy áthívom hétvégén L. bácsit, hogy felbiciklizzünk a hegyre, de ezzel asszem megvárom, hogy neki is legyen valami szemét húzása az irányomban.

Ja, a Dévény után aludt vagy négy órát a tornamalac, azóta direkt figyelem, hogy balra is kiflizzen, és szokott is, továbbá ma majdnem kiugrott az ölemből, úgy elrúgta magát, a karján továbbra sem támaszkodik, de majd megjön az is.

158. fejezet – első dévény

Malaccal ma reggel hatig aludtunk, ő este hattól, én kilenctől, pedig valamikor időközben a fiúm is hazazörgött. Nagyon ügyesek vagyunk.

Ma reggel meg a dévényezéssel indítottunk, szimpatikus volt a terapeuta, szép dolgokat mondott a Donról, meg vigasztalgatta menet közben az üvöltő gyereket. Mondjuk úgy vettem észre, fájni nem fájt neki, csak felháborította, hogy Megfogják a Combját, meg biztos fárasztó is volt a szeánsz. A diagnózis az, hogy nincs nagy baj, enyhe hipotónia, meg kiflizik egy kicsit féloldalra, de ez utóbbi magától is helyrejön majd, a hipotóniáját meg kitornáztatják. Eleinte hetente kétszer kell menni, utána csak egyszer, nem olcsó (hanem drága), de muszáj gatyába rázni a malacot, és ez a terapeuta legalább közel van, szimpatikus és nem kell nála várni.

Szóval pillanatnyilag arra várok, hogy felálljon és elinduljon a gyerek (csodákat meséltek a Dévény-módszerről), de egyelőre mélyen alszik, még enni sem kért torna óta, furcsán megváltozott a jelleme, na mindegy, csak felkel valamikor.

157. fejezet – képek, hinta

Azon töprengek, hogy adhatnám a gyerek tudtára, hogy holnap óraátállítás, úgyhogy legyen szíves egy órával tovább aludni.

Amúgy tényleg nem panaszkodhatok, este hatkor fürdés, sütőtök, utána alvás, és ma például csak reggel nyolckor keltett a malac hangos cuppogással (vagyis nem ő keltett, ez a legborzasztóbb a kelésekben, hogy úgy kábé öt perccel a malac előtt ébredek mindig, hajnali kettőkor, háromkor, hatkor, akármikor, és mindig reménykedem, hogy csak téves riasztás, de nem. És ugyanez volt, amikor pihenés végett lent aludtam az alsó szinten, onnan szinte nem is hallatszik a baba, ennek ellenére felébredtem arra, hogy éhes, majd öt perccel később ő is), de általában is elalszik háromig-négyig, és utána már csak délelőtt kel. Amúgy borzasztó konzervatív, a reggeli kelés után le kell menni az elefánthoz, különben nyüsszög, és ma kiderült, hogy ott a jó irányba fordítva kell lefektetni (fejjel a konyha felé), különben nyüsszög, a jó irányban viszont opcionálisan nevet, illetve reneszánsz festményekhez alszik modellt:

(Fiatal fiú jegesmedvékkel)


Meg mostanára kipróbáltuk a gépiesített hintáját is, amit valamelyik gyerekfejlesztő rohamomban vettem neki (kinő tőle a limbikus rendszere, vagy valami ilyesmi), a fiúm csekély negyven perc alatt összerakta, közben morgott valamit az Obligatory Lógó Állatokról, de elmagyaráztam neki, hogy manapság valószínűleg azért van mindenen lógó állat, hogy a gyerekek felnőttkorukban nagy biztonsággal felismerjék majd a lógó állatokat.

Mindenesetre a malacnak roppantul tetszik a hinta, csak mindig legyen, aki hintáztassa, különben felháborodottan hőzik. Az eszköz dallamokat is játszik midi minőségben, hármat, a hull a pelyhest, a für elize extended változatát, és valamit, amire már nem emlékszem.

Egyébként már korábban megállapítottam, hogy borzasztó nehéz gyereket fotózni, még egy ilyen csökkentett mobilitásút is, mint Zorcsi, mert vagy kilóg valahol a képből, vagy bemozdul (arcbavakuzni ugye nem comme il faut), vagy olyan arcot vág, mint akit nyúznak, szóval a legjobb stratégia talán az, ha nagyjából célratart az ember, aztán hadd szóljon, majd a végén minden százból kitörli a kilencvennyolc rontottat. Különösen nehezíti a helyzetet, ha a gyerek mozgó eszközben van, szóval eggyel feljebb bizony vakuztam (így is alig sikerült olyat elkapnom, ahol látszik az arcából valami), ez ellen csak a fiúm emelt kifogást, majd kivette a kezemből a gépet, és bebizonyította, hogy vaku nélkül is lehet hintázó malacot fotózni (vö. apa kocsit hajt):

És végül egy bónusz álló helyzetben a világ tömpeorrú uráról:

156. fejezet – megint evés (kicsit unom már)

Nagyon remélem, hogy egy gyereket fel lehet nevelni pusztán répaleves sütőtökpürén és tápszeren, mert mióta a malac ráérzett a répaleves sütőtök ízére, semmi mást nem hajlandó fogyasztani. Ma elfogyott a répalé, úgyhogy körtelevet raktam a sütőtökhöz, azt is kiköpte, mit képzelek. Elég konzervatív gyerek.

Egyébként kezd már nagyfiú lenni, napközben nem alszik, hanem elfoglalja magát, és legfőképpen engem. Mivel éjszaka olyan 12 órát végigszundít egy keléssel, ez alapértelmezésben nem is lenne gond, tegnap éjjel viszont fájt a hasam, gondoltam, majd napközben bepótolom az alvást, hát nem. Először kaja után kivárva, hogy kicsit emésszen, kihelyeztem a dedet a tornázójába. Tíz percig magyarázott valamit, aztán nagyon elhallgatott, erre felriadtam, látom, az arcára húzta a bárányruháját, amitől rögvest szívrohamot kaptam, és rohantam lehántani róla. Baba ezen borzalmasan felháborodott, mert ő úgy szeret aludni (közben eszembe jutott, hogy éjjel is mindig odanyomja az orrát a kapucni belsejéhez), de azért nem kockáztattam, elraktam minden rongyot a közeléből. Ekkor viszont elkövettem azt a hibát, hogy túl közel fektettem a malacot a lógó lovacskához, olyan 3 centire volt az arcától, ettől viszont bedühödött, és folyamatosan öklözte a szegény állatot. Egy órán keresztül (ebből kb. felet sikerült végigaludnom). Ezen a ponton inkább felvettem a karatekidet, amit viszont ő ki nem mondott ígéretnek vett, majd amikor mégsem adtam neki enni másfél percen belül, rezgett a ház az üvöltéstől. Azóta játsszuk ezt, hogy nem szereti a körtés tököt / jaj, mégis kér körtés tököt.

Viszont abban is nagyfiú, hogy most már felismer minket, mással nem olyan barátságos, rám viszont mindig nevet legalább egy kicsit, ha beszélek hozzá, az apjával meg egész komoly párbeszédeket folytatnak.

És ahogy a legtöbb gyerek anyaszagú pólóval tud a legjobban aludni, malacnak a kajaszagú textilpelus jelenti a biztonságot, amin akár meg is sértődhetnék, de még túlságosan is emlékszem, milyen volt drukkolni neki a kórházban, hogy egyen rendesen, mert akkor hamarabb hazavihetjük. Mondjuk azóta nem panaszkodhatok, az itthon eltelt két és fél hónapban kicsit több, mint 3 kilót hízott, nagyjából 12 centit nőtt, és rengeteget ügyesedett, igazán elégedett vagyok vele, teszi a dolgát.