153. fejezet – a koraszülöttség pszichikai hatásairól (mármint rám)

Egyébként meg a gyereken egyelőre hálistennek nincs nyoma, hogy koraszülött volt (van), leszámítva, hogy valószínűleg tényleg hipotóniás a nyaka, karja (beleástam magam a témába, és a korrigált korának, másfél hónapnak megfelelően mozog, de minden egyéb részképessége olyan 3 hónapos körül van, de lehet, hogy csak a hirtelen hízás miatt, majd hétfőn kiderül), és hogy soha nem sír orvosnál, vérvételkor vagy gyomorszondánál sem, rajtam viszont most jön ki a frász. És érdekes módon a fiúm is pont tegnap mondta, hogy mennyire örül, hogy jól van Zorcsi, mert azért aggódott érte.

Én az első pár hetet ugye hormonálisan végigbőgtem, de az kémiai reakció volt, nem elkeseredettség, utána (meg addig is) viszont mindig nagyon megvolt a feladat – reggel koránkelés, hogy beérjek a látogatásra, fejés, hogy legyen tej a malacnak, látogatás, haza, munka, fejés, munka, vissza a kórházba, fejés, látogatás, haza, munka, alvás, szóval lelkizni nem nagyon volt időm. Mostanában viszont az anyáknapjának az említésétől is sírhatnékom van (pedig ezt mindig hülyeségnek gondoltam), görcsberándul a gyomrom, ha születésről van szó, és minden konfliktuskerülés eltűnt belőlem, ha a gyerekről van szó (na jó, álarcos igazságosztóként még nem járom az utcákat, de simán rászóltam a nagylányra, hogy ha taknyos, ne puszilgassa a gyereket, meg a szüleimmel is közöltem, hogy kéthetente van láthatás az előre megadott időben, slussz, nem tesz jót a gyereknek a rendszertelenség. Mondjuk a fiúm anyukája nehezebb dió, mert ő rendes velem, tehát kevésbé hozza ki belőlem az állatot, de őt asszem, rábízom a fiúmra).

A gyerekkel kapcsolatos aggódásokat valahogy elfelejtettem, róla csupa jó emlékem van a kórházból is, hogy milyen ügyes, meg milyen szép, milyen aranyosan odabújik hozzám. A rossz emlékeket meg leginkább az szimbolizálja, amikor ott feküdtem a kórházban első nap, és odajött hozzám az egyik kezdő nővérke megkérdezni, hogy kaptam-e babaköszöntő csomagot, mire a kórházi védőnő leintette, hogy neki nem jár, koraszülöttes. És értem én, hogy rossz lehet babaköszöntő csomagot kidobálni, ha mégis meghal a gyerek, de ez a nem jár azért szörnyű volt, mert egy csomó minden nem járt, nem járt az, hogy örülhessek a babának vagy mások örüljenek neki, vagy az, hogy én dönthessek a vele kapcsolatos dolgokról, hogy szoptathassam, hogy megvigasztalhassam, ha sír, hogy egyáltalán megölelhessem, azt is féltitokban kellett összeszervezni mindig, nem járt az, hogy mutogathassam a fényképeit (nem mintha ez visszatartott volna), stb, stb. Ebben a helyzetben egyébként borzasztó jófejség volt a főnökömtől, hogy vett nekem egy hatalmas virágcsokrot a cég nevében, és gratuláltak, utólag mesélte is a titkárnőnk, hogy sokáig gondolkoztak azon, melyik lenne a nagyobb bunkóság, gratulálni vagy sem, hálistennek sikerült eltalálniuk. Szóval még a pattogós nővérke sem hagyott bennem olyan mély nyomokat, mint a védőnő ezen balul elsült megjegyzése, hát ő így járt.

Ami pedig a paraanyaságot illeti, én tök laza anyukának indultam, nem akartam légzésfigyelőt és sterilizálót, nem akartam védőnőt, nem akartam mérleget, nem akartam agyonizgulni magam a fejlődésén, stb., de ugye a malac mellé kellenek ezek. Az agyonsterilizálásról hálistennek már leszoktam (párnaponta egyszer csinálom, egyébként csak elmosok mindent), vasalni a gyerekre nem vasalok (egyszer akartam, de kiderült, hogy eltört a vasalóm valamikor az idők során), szerencsére eddig egyik fertőzése sem okozott neki tüneteket, nagyon ügyes. Másrészt viszont árgus szemmel figyelem a fejlődését, mert bármikor kijöhet bármi rejtett hiba rajta, nem viszem autózni, ha nem muszáj, igyekszem a látóterében maradni (különben sikoltozással jelzi, hogy neki joga van az anyukájához, a múltkor is kitört a frász, mert hirtelen ébredt, a másik irányba volt fordulva a feje, és nem látta, hogy itt vagyok közvetlenül mellette, úgyhogy a biztonság kedvéért rögtön sikoltott egy hatalmasat, aztán persze volt nagy vigyorgás, meg bocsánatkérő heőőzés), lerakom a munkát/bármit, ha játszani szeretne, szóval magamhoz képest eléggé körülugrálom, szerencsére jó gyerek, talán még én sem tudom elrontani.

Ja, és a víz kiver a kismamatopikoktól (de most komolyan, milyen már azt leírva látni, hogy minden anyának van elég teje a gyereknek, csak egyesek nem akarják eléggé a szoptatást? Ez kb. olyan, mint kijelenteni, hogy az Alzheimeresek/Huntingtonosok, stb. egyszerűen nem akarnak eléggé emlékezni a dolgokra, elvégre a többi embernek simán megy, akkor nekik is kéne. Mondjuk külföldi oldalakon nem is játsszák ezt az emberek, még az oroszokon sem, pedig ott tényleg hiánycikk volt a tehéntej is, a tápszer is, ez valami magyar specialitás, és ez csak egy példa), szóval a víz kiver tőlük, de olvasom, amit tudok, hátha van benne érdemi információ is, meg eltűröm a védőnőt ugyanezen okból, de lassan kezdek leszokni arról, hogy mindenki mindent jobban tud nálam a gyerekkel kapcsolatban (felkészülni komolyabban ugye nem volt időm, a kórházban meg a nővérkék és az orvosok diktáltak, nekem leginkább semmibe nem volt beleszólásom, és ebből azért fel kellett fejlődnöm).

Na mindegy, igazából nem panaszkodom, most a lehető legjobb Zorcsinak és nekem, csak gondoltam, összegyűjtöm a különbségeket, mert pár év múlva már emlékezni sem fogunk arra, hogy mennyit izgultunk a babáért.

Reklámok

42 thoughts on “153. fejezet – a koraszülöttség pszichikai hatásairól (mármint rám)

  1. Csak halkan, S.B. mondta nekem egyszer, hogy “anyuka, ez évekbe fog telni…”, mármint hogy feldolgozzam. Elfelejteni soha, legfeljebb megemészteni lehet, már ha egyáltalán.

    (P.S. Mivel én nem léptem be a harmadik harmadba, ezért várandós csomagot sem kaptam, mivel nem kerültem le a gyerekágyra, ezért babás csomagot sem, és a kórházi védőnő is azért siettette az anyakönyvezést, mert “hát mégiscsak egy élveszületett baba, de ki tudja mi lesz”, mindezt szülés utáni következő napon, gondolhatod. )

    És ne akard, hogy bárki megértsen, aki nem csinálta ezt végig. Nem fogják megérteni.

    • Minden tiszteletem a tiétek! Az elmúlt néhány hónapot ilyen szép eredménnyel, és ilyen lelkierővel végigcsinálni,hát nem is tudok mást mondani:lengetem előttetek a virtuális kalapomat.

    • Kedves Lucia!
      Ma “találtam” Rád! nagyon tetszenek az írásaid 🙂
      A korababasághoz sajnos nem nagyon tudok hozzászólni, bár az ismertségünkben van több. Úgy vettem észre inkább az első hónapokban lehetett észlelni a babóknál. Nagyon gyorsan hozzánőnek a korosztályukhoz, főleg ha figyelnek rájuk, és ez nálad ugye…
      Olvasni foglak! :-))
      Üdv:ML

    • Én eddig még nem szóltam hozzá a bloghoz, pedig régen olvasom és sokszor bőgtem már rajta, meg legalább annyit röhögtem is (isteni, megátalkodott stílusod van, bezony). Most viszont valahogy tényleg annyira meghatódtam ezektől a komoly-szép soroktól, hogy ezúton szeretném virtuálisan megrázni minden hamarabb érkezett bébi anyukájának a kezét, és ha már itt teszem mindezt, akkor a tiédet méginkábbnagyoncsak, lucia. Én most küzdök azért, hogy egyáltalán elkezdődjön bennem egy élet, és téged olvasva felrémlik néha, hogy micsoda félelmek és féltések és rémálmok és bárcsakok jönnek még, és ezek most nagy szavak, de igenis erőt ad, és igenis büszke vagyok rád, hogy ezt lehet így is csinálni. És a bejegyzés negyedik bekezdésének a végén esküszöm úgy éreztem, hogy most szeretnélek megölelni. Hát így.

    • holdhal: sok sikert neked is. azért ha egyszer sikerül összehozni, onnantól legtöbb terhesség/szülés problémamentes, szóval ne izgulj nagyon. 🙂

    • A fiamról még B magzat korában megállapították, hogy nagyon vastag a tarkóredője, onnantől kezdve nem tudom volt-e olyan pillanatom, amikor ne aggódtam volna felette. 36. hétre születtek, a lányom kis hájasnak, hogy csak megtűrt személy volt a PIC-en, Matyi pedig nem teljesített jól légzésügyben, így dobozba dugták néhány napra. Lesem azóta is hol tart és hiába tudom, meg mondják, nem szabad hasonlítgatni, mégis látom, hogy a leánygyermek ügyesebb többnyire. Úgyhogy folyamatos az aggódás, bár azt mondják, a szülők többsége így van ezzel alapesetben is.
      Mi is dévényezünk ugyanez okból, mint Zorcsi, csak pluszban a hipotoniához, a végtagjai feszesek Matyinak. A fent említett kismama topikokon annyit látom, hogy sokkal kevésbé problémás gyerekeket is 5 féle fejlesztésre és terápiára hordanak, hogy néha elbizonytalanodom, jól csináljuk-e, hogy beérjük egyfélével.

    • Minden nap megnézem,olvasom, hogy mi történt a tündéri malackával! Én már elmúltam ötven,gyermekem is van,hihetetlenül nagy élmény titeket nyomon követni!:)

    • Amikor korábban született a fiam, nagyon megijedtem, aztán megnyugodtam, mert jól volt, és nem jött túlságosan korán. És végiggondoltam, mennyivel nehezebb lehet, ha első baba a korababa, hiszen Ti tényleg semmire nem vagytok még felkészülve, sokan azt sem tudják, hogy kell megfogni egy babát (ahogy én sem tudtam az elsőnél), egy ilyen picúrt meg még nekem is nagyon nehéz volt. Arról nem is beszélve, hogy sokáig max. simogatni lehetett, vagy csak nézni. Szóval tényleg nagyon nehéz ez, hónapokkal, évekkel később is sokszor eszedbe fognak jutni ezek a gondolatok.

    • a másik blogodból ide-idejárva, s mások korábban született babáiról szóló blogokat olvasgatva már többször gondoltam, mennyire és milyen is lehet ez a dolog úgy igazán, így egyben leírva – köszönöm.
      ja, és szerintem az emberek mindegyike elkényezteti az első gyerekét. én ezzel mentegetem magam 🙂

    • Annyira jól leírod, hogy mi kavarog az ember fejében ilyenkor, köszi.
      És csatlakozom sammyhez, én is attól tartok, hogy az aggódás kb. 18 éves korában fog elmúlni.
      Nálunk a második gyerkőc korababa, tehát nagyon jól látom, hogy miben más. Csak azt nagyon nehéz eldönteni, hogy azért más, mert koraszülött, vagy azért más, mert egy másik gyerek.
      Úgy látom, ha egy koraszülöttet 10 féle fejlesztésre viszel, akkor mind a 10-nél azt mondják, hogy persze, szüksége van rá, hiszen korábban jött, holott nem biztos, hogy ez igaz. És döntse el ezt a szülő, aki a lehető legjobbat akarja a gyereknek, és lelkiismeretes, de mivel nem gyógypedagógus, csak az ösztöneire hallgathat.
      Valószínűleg a mi másodikunk egy picit mindig le lesz maradva, viszont olyan gyönyörűséget látok a szemében, annyira szívből mosolyog, hogy leírni nem tudom. Talán csak belebeszélem…

    • Egy ilyen babát még nem lehet elkényeztetni szerintem. Nyugodtan dédelgesd.
      Én már huszonhét éve túlestem az első szülésen, de bizony, elég, ha kimondja valaki ezt a szót, hogy “anyák napja” és én már zokogok. Persze ehhez hozzájön, hogy végiggondolja az ember, hogy őt pontosan így féltette az anyukája, és hogy az embert ez – mondjuk kamasz fejjel – mennyire nem érdekelte, és hogy már el is temettem őt és nem lesz már többé, aki így féltsen és szeressen engem, mert a többi kapcsolat azért más jellegű.
      Ezektől az élményektől leszel “anya”, még ha meg is akarná spórolni az ember az aggódást, de az a helyzet, hogy ezt harminc év múlva sem tesszük le. Legfeljebb titkolja az ember, mert a gyermek nem örül, ha folyton mond valami ilyesmit az anyukája.

    • csodákat műveltél Lucia, abból az apró koraszülött, terpeszvilágbajnok (emlékszek az inkubátoros képekre?, majd kirúgta az oldalát a kis piszkafa lábaival)malacból egy erős babát neveltél, és sosem nyafogtál, sosem elégedetlenkedtél, szerettem volna ilyen anya lenni mint te,én örök aggódó voltam.

    • Lúcia, szerintem is emberfeletti, amit Te – és minden koramama – végigcsinálsz/végigcsináltál, én nem tudom, hogy képes lennék-e rá (perszehogy igen, de belehülyülnék és azt a már nagyfiam nem olerálná túlzottan).
      Két észrevétel:
      A fejlesztés nem minden korababának kell, de ha úgy látjátok, hogy kell, akkor vegyétek komolyan, nem azért, mert nagy baj van, hanem azért, mert sok dolog csak később, az iskoláskorban jön elő. Ezek a dolgok most remekül megelőzhetők felesleges(nek tűnő) fejlesztéssel, de hatévesen ez sajnos már nem ilyen egyszerű.
      Olvastam a fentemlített topic tejes hozzászólását és benne volt, hogy ez természetesen nem vonatkozik a korababák anyukáira, mert náluk természetes úton nem tud beállni ez az egyensúly; a fejéssel lehet mesterségesen beállítani, aztán az vagy működik, vagy nem. És koraszülésnél pár hét rengeteget számít, tehát nagyon nem mindegy, hogy az adott baba 35 vagy 30, esetleg 26 hétre született.

    • az időben jött fiammal olyan kórterembe kerültünk egyszer, ahol a túloldalon koraszülöttek voltak, lopva mertem csak nézelődni, bár ott nem szóltak, de érezni lehetett, hogy nem szeretik a nővérkék a kíváncsi tekinteteket. mégis, szurkoltam minden nap, Andriskának és a többi mini-harcosnak, ahogy néha hihetetlenül piciként küzdöttek ebben a nagy világban…
      az a védőnő meg menjen rekreációra, ha ennyi empátia maradt benne.
      örülök Nektek, mindig és továbbra!

    • Ja, és lucia, ne olvass kismamatopikokat. 🙂 Tegnap épp beleolvastam egybe (azon kívül, amibe írok is), megint egymás haját tépik hozzátáplálás ügyben. 🙂 Ha hiteles infókat akarsz, akkor a korababás topikban kérdezz. De leginkább S.B-től. 😀

    • MuTeR: nem egy embertől olvastam ezt a szoptatásos dolgot, nem akarok senkit sem külön kipécézni. nekem mondjuk konkrétan ment is volna valószínűleg, ha nincs az az egy hét kórházban harminc fokban hűtő nélkül, korlátozott fejési lehetőségekkel, egy szopni nem igazán tudó gyerekkel, de az meg más okból volt fontos. Ugyanakkor a szoptatás az egy nagyon finomhangolt dolog, szükség van hozzá a perifériális idegrendszer megfelelő érzékenységére, arra, hogy az ember hormonálisan rendben legyen (én pl. nagyon nem vagyok, fogamzásgátló mellett estem teherbe, a többi kismamával ellentétben terhesség alatt sűrűsödött be a hajam és tisztult ki a bőröm, “menstruáltam” a kb. 4. hónapig, stb., ilyen is van), és hogy a megfelelő időben kapja a megfelelő ingereket. és igen, van akin segít a külső rásegítés, de van aki a seggét a földhöz csapkodhatja, akkor sem megy neki, ugyanúgy, mint az összes többi testi diszfunkcionalitás esetében. a gyerekek szerencsére nagyon sokat kibírnak, a tápszert is (régen a vizezett tehéntejet kellett), meg azt is, ha valaki ragaszkodik ahhoz, hogy van elég teje, mert ez egy természeti törvény, és ezért a baba az élete első fél-egy évében nem kap annyit enni, amennyit szeretne.

    • Südve: persze, hogy S.B. az isten :), de pl. a Rotarixszel kapcs. a körzeti orvos annyira határozott és meggyőző volt, hogy a kismamatopicok miatt jutott egyáltalán eszembe megkérdezni S.B.-t (a tájékoztatója csak annyit ír, hogy koraszülöttek esetében előfordulhat csökkentett immunválasz, nem azt, hogy a koraszülöttek fele megbetegszik tőle).

    • Kedves Lucia és Malac! :-))
      Kb. úgy magasról tegyél rá, ki mit erősködik szoptatás és egyéb témában. Ahogy írod, és láthatóan is, a Malac egészséges, kommunikatív. Szörnyű, amikor a környezet (kórház) úgy kezeli az Életet, mint egy potenciális veszteséget – ezt azt hiszem soha nem lehet feldolgozni (ahogyan Sudve és S.B. is utalt rá).
      Amúgy nálam is kb. 3 hónap után kezdett a sírógörcs kerülgetni, hogy mit, hogyan lehetett/kellett volna csinálni, pedig nekem “csak” egy rohadt komplikált szülésem volt. Több, mint 6 hónapba tellett a testi felépülésem.
      A hozzátáplálással én is paráztam, mert a környezetem sokkal okosabbnak hiszi magát a gyerekemnél és nálam: nem fogják fel, hogy ha van tejem és alapvetően nem éhes, akkor vért kell izzadnom, hogy elfogadjon bármit is. Az összes ismerősnél vagy elfogyott a tej vagy a kedves anyuka tudatosan elválasztotta a gyerekét – amit én nem akarok és nem is tudom elképzelni, hogyan lehet valaki erre képes! Szóval bízz magadban és az orvosodban, hallgasd meg a többieket és tégy belátásod szerint! :-)))

    • Lúcia, igazad van, és ezt csak az értheti meg igazán, aki átment/átmegy rajta. Akinek nincs tejproblémája, hajlamos lehet azt gondolni, hogy csak akarni kell. (Én is ezt gondoltam anno.) Pedig nemcsak fekete és fehér van…

    • nina_simone, ez velem is gyakran előfordul, a gyerek rámnevet és magamban bocsánatot kérek tőle, hogy miket is gondolok felőle, és különben is olyan tündéri, ha nem lesz belőle fizikus, hát istenem.
      Ja és ezek a szoptatós dolgok, szerintem kicsit túl vannak pörgetve. Akinek minden OK, nem tudja elképzelni, hogy vannak sokan, akiknél esetleg nem, és biztos csak nemakarás és kényelem. Teszem azt Jucika a hatodikról dolgozó és esetleg türelmetlen férjjel, 0 segítséggel nem teheti meg, hogy naphosszat a mellszívóval fetreng, vagy esetleg anyagilag nem teheti meg, hogy bejárónőt tartoson.

    • Kedves Lucia!
      Már egy ideje olvasgatom a blogod, nekem 7 hónapos a kisbabám.
      Annyira, de annyira szeretem a stílusod, mindig felvidít 🙂 A páromnak szoktam felolvasni, és hahotázva röhögünk 😀
      Köszi
      Boglárka

    • És akkor még olyan is van, hogy van tej bőven, de a gyerek nem akar szopni (később kiderült, hogy a tápszert sem szereti, így kapott két és fél hónap után főzeléket, azóta eszik), ezt a három gyerekemből a középső produkálta, a másik kettővel nem volt ilyen gond. Tényleg ne olvass kismamatopikokat, nem segít, viszont elbizonytalanít. És szerintem remekül csináljátok.

    • Szoptatas-tematol kiver a viz. Mindenhol verik belenk, hogy szoptatni-szoptatni-szoptatni, mert az micsoda vedelem (a fiam nemreg esett at egy antibiotikumkuran, mert a takony a fulere huzodott, pedig anyatejes a szentem), es tejet ne, es lisztet ne, es ezt se, azt se, mert jaj, uristen, allergias lesz a gyerek, aztan bekerul bolcsibe-oviba, es csodalkoznak, hogy nem eszik meg semmit.

      En az a tipus vagyok, akinek omlik a teje, de nem szeret szoptatni. Elso gyereknel furdalt a lelkiismeret, hogy micsoda egy anya vagyok. Most mar legalabb odaig eljutottam, hogy be merem vallani, ki merem mondani, alig varom, hogy ne cincalja a fiam a mellem. Nem hiszem, hogy valaki attol lesz jo anya, hogy 4 evig szoptatja a gyereket.

      Az aggodasrol meg annyit, hogy mindket gyerekem idore szuletett, epen, egeszsegesen, de amikor lattam a kortermunkben a 34 hetre csaszarozott csajszi picike lanyat, vagy amikor a teveben ilyen jellegu musor van, akkor mindig gorcsol a gyomrom, es orulok, hogy en ilyen szerencses vagyok.

      A forumokat meg tenyleg hagyd ki. 🙂

    • “Ja, és a víz kiver a kismamatopikoktól (de most komolyan, milyen már azt leírva látni, hogy minden anyának van elég teje a gyereknek, csak egyesek nem akarják eléggé a szoptatást?”

      Welcome to the club… :S Egyetlen védekezési mód (lehetne leüvölteni is az illető fejét, de ez szimpla energiapocsékolás, hidd el), egyik füleden be, másikon ki. Ill. ha olvasod, egyik szemeden be, másikon ki.

    • Lucia, nagyon drukkolok, hogy ezután is minden rendben legyen Veletek!
      Ja, és egy kis biztatás: 32 éve is koraszülött voltam, hat hónapra, 1 kg 25 dekával. Most 186 cm magas vagyok és sokkal több kg is. :-)))
      Anyukám azt üzeni Neked, hogy jól csinálod, minél kevesebbet vidd a babát közösségbe, az orvost hívd lehetőleg házhoz, ha rendelőbe viszed, csak kocsival/taxival vidd, ne busszal/villamossal – mindezt úgy másfél évig. Azt tanácsolja, hogy ne vegyél babakozmetikai szereket másutt, csak gyógyszertárban.
      Nagyon jó egészséget kívánunk Nektek és teljen sok örömötök a babában!

    • Nehez ez a szoptatas-tema. Valoban van, akinek nincs eleg teje – mert ez testalkat-termeszet kerdese is. Aztan sokszor elrontjak a dolgot (sok esetben a nagyokos vedono vagy orvos tanacsara), es ido elott tapszert adnak a gyereknek. Ilyenkor letezik ez a kereslet-kinalat elv, igy a gyerek kevesebbet szopizik, es csokken a tej… ez egy ilyen fura korforgas.
      En azert nem tudok hatarozottan nyilatkozni ezugyben, mert Jankam (aki mindjart 11 honapos) sose szopizott. Legalabbis cicibol. De annyira nagyon akartam az elejen, hogy anyatejet kapjon, hogy fejtem-fejtem-fejtem, amig el nem indult rendesen. Sok is lett, es raadasul fel evet kuzdottem az elzarodott tejcsatornakkal, a fejogep okozta vizholyagokkal, stb (akinek volt, tudja milyen). Most mar csak neha faj, de a tej meg mindig boven eleg. Cserebe viszont en allitottam igy be a kereslet-kinalatot, nem a gyerek… Szoval nehez.
      De drukkolok nagyon, mert az viszont igaz, hogy a tej a legjobb kaja egy babanak. Janka most eloszor kohog es taknyos eleteben. Es szeretem azt hinni, hogy az anyatej miatt – tehat megerte a sok szenvedest. (Bocs a regenyert.)

    • michel: na ezektől is kitör a frász, hogy harminc éve hogy tudták életben tartani az ilyen piciket, mindenesetre megnyugtató, hogy nincs semmi bajod 🙂

    • kathy: na te például egy hős vagy azzal a rengeteg fáradozással. Nekem fejéssel még akkor sem volt napi 2 dl tejnél többem, amikor minden trükköt és ráolvasást sorban bevetettem, arra hamar felment, viszont ott le is állt. nem tudom, ha a gyerek hamarabb megtanult volna szopni, akkor sikerült-e volna többet termelni, de most a fejővel akkor sem jön egy csepp sem, ha a fejem tetejére állok, viszont ha a gyerek esik nekem, akkor utána marad egy kis tej a redőkben, tehát pár csepp biztos megy bele. az anyatej és az egészség között biztos van korreláció, de hálistennek a malac (az osztályon egyedüliként) tünet nélkül rúgta ki magából az összes fertőzést, asszem, vasból van, vagy valami 🙂

    • Ahogy én látom nem feltétlen egyenesági következménye a full anyatejességnek a makk egészség. Enyémek sajnos nem sok anyatejhez jutottak, és 9,5 hónaposan lettek először taknyosak, de erről lehetne bőven vitázni :)))

    • Amikor az ember sokadik kommentelő, akkor mindig fennáll az előttem szólók ismétlésének lehetősége, hát bocsi. Az én gyerekeim csak kicsit jöttek korábban, és csak néhány napra dobozolták őket, így csak épp belekóstoltam ebbe az állapotba, nem haraptam túl nagyot. Koraszülöttekkel dolgozom majdnem húsz éve, talán csak ezért jöttek az enyémek kicsit korábban, hogy a munkámban hitelesebb lehessek a mamákkal. Biztos vagyok benne, hogy megcsalatottnak érezheted magad, amiért ez a helyzet megfosztott téged olyan örömöktől, ami másoknak megadatott. De amiért intelligens vagy, jó humorú és kellően rugalmas, ezért annyi jót csinálsz evvel a gyerekkel, hogy ő kárpótolni fog téged minden elveszettenk hitt örömkönnyért, és talán sokkal több örömöd lesz benne, mint néhány időre jött babában lelnek a szülei kamasz korában. Mert a végén mindig minden egyensúlyba kerül.

    • Szíven talált ez a bejegyzés. Nem lehet elmondani, hogy mi minden gyűlik fel, és rakódik le az emberben a koraszüléssel. (Tekintettel arra, hogy én ezt háromszor éltem át, hááát…) A stigmától egyébként nem lehet szabadulni, kisiskolás fiaim kartonján pirossal írja most is, hogy koraszülöttek, pedig amúgy semmi jele, ugyanúgy mozognak, tanulnak stb.
      A korházba a PIC mellé kéne valami pszichikai utógondozó a mamáknak, ha egyáltalán van átadható túlélési technika ilyenkor.

    • csettenhez csatlakoznék én is. Annyira hiányzott a PICről, hogy valamilyen lélekgondozó segítsen, mikor készültünk összeomlani ezredszer. Pedig mi a Bókay-ban voltunk, ami az olvasottak alapján a legjobb hely a világon, nekünk még lélegeztető géppel együtt kiadták a picit, mikor amúgy már jobban volt, és később, mikor már nem kapott légzéstámogatást akár 4 órán keresztül is lehetett a kezemben. És azt a korababás anyukák tudják, hogy micsoda kincs 4 óra a gyerekedből.
      Most átköltöztünk az amerikai úti idegsebészetre, na ott megtanultuk, hogy milyen a másik véglet, ahol hozzányúlni is alig lehet a Pocokhoz, pedig már semmi nem indokolja, hogy ne vehessem fel legalább egy kicsit…
      És tejet nem lehet, egyszerűen nem lehet akarattal csinálni. Hiába fejtem, és szedtem bármit, és ittam bármit. Ma 35 napos a kislányom, és már gyakorlatilag nincs egy csepp sem, csúcs napjaimon se volt több 60 milinél (egész nap…). Igaz, szerintem összesen nem volt a kezemben 24 órát ez alatt a 35 nap alatt.

    • Mindenki tud szoptatni…. ettől kapok én is ideggörcsöt. És mi van, ha a gyerek nem tud szopni? Vagy egyszerűan csak lusta? Az én nagyobbik lányom 6 hetesen már tápszert kapott, pedig volt tejem, de egyszerűen Nem Tudott Szopni. A kisebbik viszont 8 hónapos koráig szopott (6 hónapos koráig Csak anyatejet kapott) és óriási volt a különbség a technikájuk között! És meg kell mondjam, a tápszeres és az anyatejes gyerekeim egyforma jó immunrendszerűek, hál’isten.

    • Megértem, hogy kissé ideges voltál. Nem lettem volna a helyedben én sem. Azért néha elgondolkodok azon, hogy az ápolókat néha el kéne küldeni problémakezelésre vagy valamilyen pszichológiai elemzésre, mert némelyik akkora… khmm, olyan mogorva, hogy az ember néha nem is tud mit kezdeni velük. Szerencsére a többség a gyerekekkel jól bánik, a felnőtteken vezetik le a haragjukat, de ez sem állapot. Nem mondom, hogy milyen jó lehet egész nap hallgatni a sok problémát és a babasírást kevés pénzért, de ha már vállalta a munkát, viselkedjen ahhoz méltóan. Amúgy a szoptatásra kitérve igen nagy hülyeségnek tartom, hogy valaki már hat hónap után abba akarja hagyni a kisbaba szoptatását. Más pedig valóban kesereg, mert önhibáján kívül egyszerűen nincs teje a picinek. Ha már valakinek meg van a lehetősége arra, hogy a gyereknek tejcsit adhasson, akkor vegye a fáradtságot és azt adja neki ne a tápszert és teát. Minden orvos megmondja, hogy az anyatej a legjobb “étel” a kisbaba számára, segíti a fejlődésben, erősíti az immunrendszerét, a látást , a beszédkészséget és talán a legérdekesebb az lehet, hogy okosak lesznek tőle. De még kitudja mennyi mindenre jó. Szóval valóban felháborító, amikor egy kismama egyszer csak azt mondja, nem szoptat tovább. Különben állítólag jót tesz az anyukának is. De vannak még fura dolgok, ilyen téren. Amikor például valaki bagózik. Mondjuk ez egy fokkal talán durvább.

      Juci: egy jó kórházban az ápolók segítenek a babának, ahogyan tudnak, hogy minél könnyebben menjen a szopizás. Persze minden ember egyedi és nem biztos, hogy sikerül, de egy idő után kitanulja.

      Amúgy nemrég megjelent egy jó könyv, ami az egészségüggyel foglalkozik egy szülész orvos szemszögéből. Szerintem nagyon érdekes a könyv, sőt még tanácsok is vannak benne a várandósok számára, de a kismamáknak is akad egy-két érdekes dolog. Például az említett anyatejjel kapcsolatban is. Azoknak is lehet egy-két hasznos dolog, akik még csak tervezik a gyerekeket. De kihangsúlyoznám, hogy a könyvnek nem ez a fő témája. Ettől függetlenül jó olvasmány. Akit érdekel az ingyen letöltheti innen: http://www.ingyenesenletolthetokonyvek.hu/konyvek/szuleszeti-zarojelentes-dr-berko-peter-2011

Szeresd Mucit

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s