154. fejezet – táplálkozás és zene

A Don ma olyan ötóra tájt elfogyasztotta a 2dl répalével kevert 2dl sütőtökpüré nagy részét, ettől beájult, majd fél óra múlva felébredt, rádöbbent, hogy őt megrövidítették, és addig üvöltött izomból, lebiggyedő szájszéllel, amíg meg nem kapta a maradékot. Plusz olyan 40ml tápszert. A fiúmnak van igaza, ő azt javasolta, hogy szerkesszünk valami csöves rendszert, amin keresztül folyamatosan jön a tápszer/sütőtök, akkor talán elégedett lenne a világgal a malac.

Másrészt meg Südve ajánlotta a blogján a Lovely Baby Musicot, hát cikinek nem ciki, Zorcsinak nagyon bejön, én viszont az első cédé második indítása után öt perccel a falat tudtam volna kaparni (nekem is megvannak a saját guilty pleasure-jeim, de a műbaba-gügyögéssel tarkított cuki kis dalok hallgatása nem tartozik ezek közé), úgyhogy kompromisszumos megoldásként Don Malac visszavonulva hallgatja a zenéjét, én meg azalatt csak távolról szeretem őt. Viszont neki tényleg nagyon tetszik, vissza is beszélt a daloknak, meg minden. Remélem, az évek során majd közeledik egymáshoz az ízlésünk.

26 thoughts on “154. fejezet – táplálkozás és zene

    • a babazene kieszelői és terjesztői kivátel nélkül a sátán szolgái. nem lennék meglepve, ha visszfelé lejátszva egy hörgő hang anettka életrajzát dörmögné.
      Én kivágtam a babazenét, mert a gyerekt nem érdekelte, nekünk viszont érezhetően csökkent az IQ-nk, amíg szólt. Azóta jazzt kap a gyerek és szebb is a mosolya.

    • én tényleg nyitott vagyok bármire (mint a mellékelt példa mutatja), úgyhogy konkrét javaslatokat kérek kompromisszumos megoldásra a malac és az én közös jövőjének érdekében (az, hogy “jazz”, így általánosságban, számomra nem mond semmit, bár lefuttattam egy keresést és a Track 01 népszerű számnak tűnik).

    • jaj, ez ijesztő, a gyárban is megjelent ügyfélként egy anyuka, babahordozóban a gyerek és valami zenét hallottam, de szünet nélkül, erre amikor türelmem fogytán utánaérdeklődtem, anyuka felvilágosított hogy az a plüss izé zenél, oké, de könyörgöm, szünet nincs? vagy addig szól, amedig ki nem fogy az elem???? merénylet ilyeneket árusítani

    • Szia,

      Jazz ügyben a következőket tudom ajánlani baba/nyugalmas témában:
      – Oscar Peterson Trio (kismillió lemezük van, ami remastered matricás nem ajánlom mert egy merő csörömpölés)
      – Trio Midnight (egy magyar formáció, nagyon igényes és jó zenével)
      – McCoy Tyner & John Coltrane Nights of ballads and blues c. lemeze
      – Scott Hamilton (tenorshoes c. lemez)
      – Snétberger Ferenc Obsessions (ebben vannak kicsit pörgősebb elemek is, de nem a gyerek rovására)
      – Diana Krall (ő ugye mostanában elég felkapott lett, de amióta a pop jellegből visszaváltott megint hallgatható szerintem)

      A fentieken a saját nóták és jazz standardok kb. fele-fele arányban vannak, szóval lesznek átfedések, de mivel más hangszereléssel játszák és máshogy, ezért legfeljebb felismerhetők a témájukról.

    • Valamiert eszembe se jutott ilyesmi zenet adni a gyerkocnek… Viszont azt hallgatja, amit mi: imadja a nepzenet (palyabea egyik szamat elso hangnal felismeri es utanozza), nagyon figyel a jazz-re, a komolyzenere meg mosolyog sokat. Rock-and-rollt meg nem probaltam 🙂 de annak is eljon az ideje. Mondjuk eddig meg az se jutott eszembe, hogy bizonyos emberek altal agyondicsert baba-teveprogramot megkeressem a csatornak kozott… szornyu lehet.

    • Hello!
      Mi Gryllust, Kalákát hallgatunk. Erre az egész család vevő! Az uram utálja, de én szeretem az Alma együttest és Halász Juditot is.
      Szó ami szó, a “gyerekzene-piac” /is/ tele van szeméttel. De Gryllusék szerintem nagyon igényesek /szerintem sok jazz standard is van benne/, és rengeteg megzenésített verset is játszanak. Hj popzene, de hát aki ezen nőtt fel… 🙂 Aztán ahogy nő, van egy csomó gyerekek által énekelt lemez is, nem techno ritmusban.
      Malacotok ugyan még nem tud tiltakozni, de eljön az az időszak amikor majd szót emele, hogy IGAZI zenét hallgassatok /értsd: gyerekzenét/, és akkor majd reggeltől estig megy a bujj bujj zöldág!
      Üdv: ML

    • Ez volt az első CD, amit Vébé lerángatott a tartóról: http://href.hu/Default.aspx Le is játszottam neki egyből [“ezt választottad, ezt kapod, akármi is ez!” – reméltem, jó lesz büntetésnek; nem nagyon örültem, hogy elkezdte szétszedni az apja CD-gyűjteményét].
      Elsőre is nagyon bejött neki és azóta is lenyugvás, mosoly és seggrázás a hatása.
      Babaszemmel cuki lehet, de felnőttként is klassz [legalábbis nem elviselhetetlen].

      Most már John Lee Hookert is szereti [azzal azért még várjatok].

    • naszóval.

      mi se a babazenével kezdtük, eddig próbálgattam egy csomó mindent. a hard rock nincs különösebb hatással a gyerekre, ha nem túl hangos, de azt megszokhatta a hasamban. a pink floydot szereti, de azt a fiúm nem (bár ez valszeg a babazenére is igaz). a gyerekzenéket utálja, lebiggyed a szája, halász judittól konkrétan sírni kezd valamiért (biztos úgy van velük, mint én a bohócokkal). a népzenék semmilyen hatással nincsenek rá, ha nem túl hangosak, na jó, ha én éneklem, akkor vigyorog a tavaszi szélen, de ennyi, én viszont nagyon nem szeretem a magyar népzenéket (talán ír népzenével kellene próbálkozni). klasszikusokat vagy jazzt még nem kapott.

    • Pont akartam javasolni Halasz Juditot, de irod, hogy attol biggyed a szaja. :(( Nalunk bevalt a Besh O Drom, a Vaya Con Dios es a Jazzy radio is. De volt, hogy a kocsiban Kispalra aludt a lanyzo masfel orat.

    • pappito, szvsz eljön az a pillanat, amikor a kifáradt szülő akár az ördöggel is cimborálna (na jó, a sátánnal), csak hogy öt percig csend legyen. Ha ennek az ára a babazene, hát akkor jöjjön a babazene. 😀

    • lucia, ne, semmikeppen se adj olyan zenet, amitol alapbol a falat kaparod (plusz meg izlestelen is, de nem akarnek megserteni sok embert), ugyanis idovel attol is fogod kaparni a falat, amitol alapbol nem, meg ami izleses (teszerinted legalabb), stbstb, amugy nagyon sok zenet imadnak a babak, szoval inkabb azokat, ha konkret, en szaloki agi, palya bea, meg latin zenek, amugy a jazz is ez az irany, amit irt mas, meg mozarttol is kifekszenek am a babak, nem, nem a babazenes mozartfeldolgozas (sot, sztem gryllus is maga az ordog:), de en izlesrendorseget tartok fenn idehaza, az is igaz, meg hogy bevalik nagy altalanossagban:)

    • Egy életem egy halálom, én a Babalemez 4-et kipróbálom! Most olvastam csak róla, de mindjárt elhatároztam, hogy ez lesz egyetlen megfelelő zene újdonszült unokahugomnak. De most a kommenetek olvasva teljesen összezavarodtam. Miért rossz az, ha a gyerek zenei ízlése Bach-on, Mozart-on esetleg Brahmson alapozódik meg?

    • mert ez nem bach, mozart es brahms, hanem szerintuk befogadhatora hangszerelt konnyenfogyaszthato bach, mozart es brahms, babagugyoges, csilingeles van alakeverve, meg athangszerelve az egesz zongorara, tudod, mint a kotelezoolvasmany kepregenyben, irodalmi erteke nulla, mmint a babazene cdnek meg a zenei erteke, a babak a jo mozart cdket is orommel hallgatjak, miert is kellene gugyogosre hangszerelni (de en a vilagslagerek gyerekeknek cdtol is lovok, aminek lenyege, h gyerekes hangon eneklik a nemtommit)

    • sudve, az ne adjon a gyereknek palya beat:), a kommentem 2 reszbol allt, egyik, h lucia kert konkret otletet, en arra adtam palyabeat es szalokiagit, a masik resze a kommentemnek (amugy az a fontosabb:), az pedig, h ne adjunk semmit a gyereknek, amitol _alapbol_ viszketo kiutest kapunk, leven idovel barmiert siman embert ol az ember, amit 4232-szor kell vegighallgatnia, es lucia babazenerol alkototott velemenye a viszketokiutes volt alapbol:)

    • Nem tudom, mennyire minősül gagyinak, de az első gyerekem (igaz, kicsit már nagyobb volt) a pánsípra hangszerelt slágereken aludt el minden este. (How deep is your love, Can you feel the love tonight (Oroszlánkirály zenéje), Toni Braxton: Unbreak my heart, stb.) Most a 2 hónapossal próbálkozom, és úgy látom sikerrel. 🙂

    • Tele van a kocsink CD-vel, 6. hónapja standard az Iron Maiden Seventh son of a seventh son albuma és nem mindegy, hogy melyik nóta, leginkább azt kell hallgatni, amelyikben a Blúsz Dikinzon bácsi átugolja a kontloll ládát! Májusban múlt 3 éves.

    • az ír zenét említetted, én nagyon szeretem, sok szép lassú szám van, ez az én egyik kedvencem Kate Bush-tól:

      Christy Moore zenéje is nyugtatólag hathat a Donra:))

    • jujj, nem teszteled le rajta a rockabye baby! egyik-másik albumát?
      midisített tool, pink floyd, radiohead, nirvana, björk, és még sokan mások, a metallikától a smashing pumpkins-ig, és bocs, ha ismered, de gondoltam, bedobom a “közösbe”.:)

    • Na andrás hasznos felütése után a gyereknek is emészthető és kellemetes jazzok:

      Stephane Grappelli : I hear music
      Ornette Colemantól bármi
      Oscar Peterson and Dizzie Gillespie (ez az album címe is)
      Bobby McFerrin: Circlesongs
      Chick Corea & Bobby McFerrin : The Mozart Sessions
      Coleman Hawkins-The Hawk Swings
      Grover Washington, Jr : Discovery
      John McLaughlin, Al Di Meola, Paco De Lucia : Friday Night in San Francisco
      Maynard Ferguson And Big Bop Nouveau: One More Trip To Birdland
      Stan Getz : My Foolish Heart_ Live At The Left Bank
      Bill Evans Trio_ Sunday At The Village Vanguard

      klasszikusból:
      Bernard Haitink vezényli a London Simphony Orchestra-t, Beethoven szimfóniák

      Ez eléggé a krém, csalódni nem lehet, ha jazzer az ember, ez azért eléggé a krém. Már javában jazz, de még messze nem performansz. Nincs benne gügyögés (kivéve a Circlesongs, de az már majdnem külön műfaj, abban nincs hangszer se) Szóval tessék nyomni a gyereknek a rendest. A fenti lista még csak a felszínt se karcolgatja, de kezdetnek jó. David Krakauert meg Coltrane-t meg Monkot három éves kor előtt ne adjunk, ha előtte a gyerek nem kapott Milt Jacksont vagy Wes Montgomeryt kis adagokban.

      Az enyém ehhez szokik, de simán elaludt a kocsiban a De La Soul-ra is, kispálra is meg kraftwerkre is.

      Autobahn.

Szeresd Mucit

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s