159. fejezet

A gyerek egy partiállat, csak korlátozzuk a lehetőségeit. Amikor bevittem a munkahelyemre pár hete, akkor sem volt kifogása az ellen, hogy nők ölelgessék, simogatta a mellüket és lerángatta róluk a nyakláncot (fura módon ezt ebben a korban még édesnek találják az emberek, azért remélem, nem marad így), közben elbűvölően röhögött rájuk. Tegnap meg beadtam az apjához, amíg fogorvoshoz mentem, kicsit félve, mert előtte rettenetesen sikoltozott, amikor meglátta, hogy esik (a gyerek, de igazából az apja is, a férfiág nálunk semmitől nem fél, csak a víztől), viszont mint utólagos beszámolókból kiderült, a Don ott is ugyanúgy viselkedett, ahogy szokott, röhögött a nőkre, a férfiakat meg elegánsan nem méltatta figyelemre. A fiúm kérdezte, hogy hogy van ez, honnan tudja vajon, hogy a nőket kell szeretni, már ebben a korban, amikor még az ujjával sem talál be a szájába, hát nekem van egy elméletem, mégpedig hogy a malac kifigyelte, miszerint csak a nők képesek megadni a férfinek azt a két dolgot, ami az életben a legfontosabb: a tápszert és a sütőtököt.

Erről jut eszembe, ma Zorcsiünnep van, mindenhol sütőtök, nagyon örülne szerintem, ha értené. Én sikeresen lebeszéltem magam arról, hogy vegyek neki talpig fekete-narancssárga szerkót, meg arról is, hogy előre beszerezzek karácsonyszínű öltözéket cuki mikulássapkával a Donnak (sajnos mióta gyerekem van, sokkal nyitottabbá váltam bizonyos dolgokra), viszont a terepszínű, m. c. escheresen egymást kiegészítő dinoszauruszokkal ékes bodyt már nem bírtam otthagyni, nagyon beteg babaruha, távolról katonai gyakorlónak néz ki, közelről meg gumicukor-ősállatos, az vesse rám az első követ, aki az ilyennek ellen tud állni.

Ja, és hétvégén kirándultunk is egy nagyot, megmásztunk egy kisebb hegyet. A malac az első negyven percben egyforma arckifejezéssel, leesett állal és tágra nyílt szemekkel figyelte a tájat a kenguruból (fák! úristen, fák!), utána meg pánikszerűen elaludt, fel se ébredt igazán a kocsiig, szóval úgy tűnik, szeret túrázni. Ez jó hír, mert rajtam még mindig van 5 kg a 14-ből, amit felszedtem hat hónap terhesség alatt, szóval jó lenne mozogni egy kicsit. Gondolkoztam azon is, hogy áthívom hétvégén L. bácsit, hogy felbiciklizzünk a hegyre, de ezzel asszem megvárom, hogy neki is legyen valami szemét húzása az irányomban.

Ja, a Dévény után aludt vagy négy órát a tornamalac, azóta direkt figyelem, hogy balra is kiflizzen, és szokott is, továbbá ma majdnem kiugrott az ölemből, úgy elrúgta magát, a karján továbbra sem támaszkodik, de majd megjön az is.

11 thoughts on “159. fejezet

  1. tornamalac :)) ez a kiflizés összefüggésben van a kiskifli-nagykiflivel? nehezen megy a vizualizálás.. ha a gumicukros bodyról lehetne egy képet (amint éppen includes malac), akkor nagyon boldog sütőtökünnepem lenne 🙂

    • hát az olyan, hogy ha hason vagy hanyatt fekszik, akkor z egyik irányba konkáv (a másikba természetesen konvex:)) a gerince, vagyis kifli-alakú, de ez nem gerincferdülés, hanem maga hajlik arra, mert valamiért úgy kényelmes. kép majd jön.

    • Meg az elozo bejegyzeshez akartam irni, milyen szerencsesek vagytok, hogy altalaban ilyen jol alszik a malacotok. Masra sem vagyom, csak egy nyugis ejjelre, amikor nem ebred a gyerek ejfeltol reggelig orankent sirva. Szoval csak gratulalni akarok neki. :))

    • szia,

      nekem 36 hétre született ikreim vannak, a islányommal járunk Dévényhez heti 1x, 10 hetes kora óta
      Ő is kifliződött, és hipoton volt, nem vészesen, csak az öccse elnyomta szegényt a hasamban
      szóval a kiflizés nahgyon hamar elmúlt, pár hét alatt, és a kiscsaj is sokat fejlődött
      most 11 hónapos, és heti 1x járunk, de volt, hogy csak 3 hetente kellett, mikor nem volt vele ” gond”
      most azért a heti 1, mer nem akar mászni, viszont küszik,ül, és áll, lassan elindul
      a i magán Dévényesünk 4.000 Ft/alkalo, iszonyú jó fej, a Margit krt-on van, ha érdekel, szívesen megadom a számát
      ja, és a módszer csúcs, attól függetlenül, hogy Dorka mai napig van, hogy sír, üvölt- de inkább akkor, ha nincs kedve

    • na végigolvastam és végigizgultam együltő helyemben a blogot, gratulálok, nagyon jófejek vagytok 🙂
      a keresztapás résznél jutott eszembe, hogy én valahol a neten egyszer találtam egy oldalt, ahol tényleg lehetett plüsslófejet rendelni. vagy lehet, hogy te tudtál már erről…

    • w: az nagyon fárasztó lehet, én már azt is rosszul viselem, amikor a zaklatott napirend miatt egyszer-kétszer fel kell kelni a kicsihez. de szerintem ez veleszületett temperamentum kérdése, szóval mi egyszerűen csak szerencsések vagyunk az alvósbabával, de nálatok is biztos beáll majd az éjszakai nyugi előbb-utóbb.

    • Höhö, lucia, egyszer-kétszer, de mennyi ideig??? Sára múlt éjjel fent volt 0.20-1.10, majd 2.40-5-ig. Utóbbi esetben én először megetettem, büfi, dajkálás, lerakás, üvöltés, apja ment vissza, négytől ötig ő rázta a kis senekét a hölgynek. 😦 7.25-kor ismét ébresztő volt…

    • Südve: hát nálunk nagyon elnyújtva sem több félóránál az éjszakai etetés, félhomályban lenyom olyan 120 grammot (tudom, szopni nehezebb), büfi, alvás. eddig kb. kétszer volt olyan, hogy még egy órát dumált utána nekem, de általában tényleg csak ellenőrzi, hogy szeretem-e annyira, hogy éjjel is adjak neki enni. szóval tényleg szerencsés természet, nem panaszkodhatok.

      (tudom, kapjam be:))

    • amúgy én is ilyen voltam, mint Zorcsi (alvás szempontjából), az öcsém meg ötéves koráig felkelt éjszaka legalább egyszer (ugyanazoknál a szülőknél, akik ugyanúgy kezelték), szóval ezt nem lehet kiszámítani, meg valószínűleg nem lehet ellene nagyon tenni.

      de az is lehet, hogy ha a kicsi lány felhalmoz egy megfelelő zsírréteget tartalékba, vagy fejlődik még az emésztőrendszere egy kicsit, vagy mittudomén, akkor leszokik az éjszakai kelésről. a malac sem azzal indított, hogy jó, hazaértünk, akkor átalusszuk az éjszakát 🙂

    • Kapd be. 🙂 Egyébként nem várom én tőle, hogy ne keljen fel, nyugodtan ehet felőlem kétszer is egy éjjel, csak ne tartson kettő órát ez… (A Zsírmalac fiam is felkelt még 8 hónaposan is éjjel enni, pedig 10+ kiló volt…)

    • pont ezt akartam én is mondani, hogy ez zsírrétegtől tök független, az én sumobirkozónövendékem is rendszeresen felkel éjjel, a másik kettő meg aludt éjszaka, mint a tök, pömpöllér napra pontosan hat hetes kora óta este nyolctól reggel nyolcig alszik, úgyhogy ez tényleg csak a gyerek prototípusától függ.

      dínós bodyt én is megnézném :-)))

Szeresd Mucit

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s