ábra kategória bejegyzései

340. fejezet – esti videók

Közzétéve Szerző:
29

A Muci kapott Fel!-es szemüveget, mert én fordítottam egy ígykészültet a filmhez, és a munka mellé küldtek repizacsit repilufival és repiszemüveggel. Először a lufi volt a sztár, de aztán megmutattam a Donnak, mit lehet művelni a szemüveggel, azóta rendszeresen a szeme elé rakja, és azt mondja, hogy húúú, de ezt sajnos nem sikerült rögzítenem, csak ahogy a nyakába veszi:

A videókat meg sajnos csak este jutott eszembe rögzíteni, amikor a Muci már hisztis és félhulla a fáradtságtól, de nem tudtam mást kitalálni kínomban, amivel kihúzhatjuk az időt fürdésig, mert eltört a fenekem, vagy mi (alie-szindrómám van). Az úgy volt, hogy mentem le a lépcsőn a karomban a Mucival, és megcsúszott a lábam, és szerencsére reflexből magamhaz öleltem a kisebbiket, de így nem maradt kezem tompítani az esést, és sikerült a farokcsontommal nekivágódni az egyik lépcsőfok élének. A Muci hangos szimpátia-óbégatással jelezte, hogy ez nem volt jó játék, és azóta is mindig figyelmeztet a lépcsőn, hogy jajajaj, jajajaj, vau-vau, én meg nem tudok ülni, de legalább a Donnak nem esett baja.

Az első videó azt illusztrálja, hogy miért nehéz a Muciról mozgóképet csinálni (mert a fényképezőgép még India térképénél is érdekesebb). Közben azt mondogatja, hogy vava, ami a vau-vau és a baba keveréke, és amivel nagyjából mindent ki lehet fejezni.

A második videó a hintás. Mostanában már nem nagyon szeret hintázni, viszont borzasztóan érdekli, hogy mi hogyan működik (tudja kapcsolgatni a számítógépet, a fényképezőgépet, tudja, hogy ha lenyomja a gombot a bébikompon, akkor forognak a kacsák, ki-be kapcsolja a hősugárzót), úgyhogy kifigyelte, hogy működik a hinta, és azt is kapcsolgatni próbálja. Utána, amikor kikapcsolódik, elindítja kézzel, és megjegyzi mellé párszor, hogy in-ta, in-ta. Az időnként nyűgös nyüffenés a késői órának szól, ilyenkor nincs már türelme.

Az utolsó videó során pedig megpróbálom előadatni vele a kérem-köszönöm-tessék játékunkat, ő viszont először megviccel azzal, hogy mégsem adja oda, utána, amikor eldobja a hiperhajtóművet, meg lehet hallgatni azt az óóóó!-t, amit mindig előad, amikor véletlenül leesik valami, amit ő vágott a földhöz, majd végül látható az az oldalranézős mosolya, ami azt jelenti, hogy pontosan tudja, hogy mit akarok tőle, de ne csináljak már belőle bazári majmot a kamera előtt, utána meg véget ér a műsor, mert sürgős dögönyöznivalónk volt.

Erről mára ennyit.

338. fejezet – nem szereti, ha béna ruhákat adok rá

Közzétéve Szerző:
27

Én igazából tökre pro-Halloween vagyok, majd ha nagyobb lesz a gyerek, fogunk töklámpázni, meg csontvázazni, meg mittudomén, az ilyen hülyeségeket szívesen átveszem bármilyen kultúrából. De most még kicsi, úgyhogy nem terveztem nagy ünneplést. Az eredeti stratégia egy ottalvós kirándulás volt a nyugati végeken, de ez most munkaügyek miatt kútbaesett, majd bepótoljuk, mindenesetre lementem a boltba a Donnal tápszerért, és annak is mindig örül.

Mostanában kezdi megérteni, amit mondok, ezért szoktatom ahhoz, hogy nem szabad levenni a cipőt meg a sapkát (elmagyarázom neki a mögöttes okokat, és ha le akarja venni, akkor szelíden, de határozottan nem-nemezek), és haladunk is, de valahogy azért mindig odatéved a keze.

zoard306

Mondjuk ebből a szempontból én is megérem a pénzem, mert én is utálnám, ha idétlen töksapkákat húznának a fejemre, csak mert olyan édes, de ez a szülői lét egyik előnye, hogy pár évig még én válogathatom meg a gyermek ruháit és életstílusát. Viszont azért mindent egybevetve jól járt velem a Don, mert öltöztethettem volna például ráknak is (cuki! cuki!), de példátlan önuralmat tanúsítva legyőztem a kísértést.

Azért van némi tekintélyem, de kezdhetem felkötni a gatyámat, mert Muci felfedezte a passzív-agresszív hisztiben rejlő lehetőségeket. Amikor kicsi volt, akkor ha nem úgy mentek a dolgok, mint szerette volna, nem volt hajlandó az ember szemébe nézni, és konzekvensen biggyesztett. Ezt a képességét mostanra már-már tökélyre fejlesztette.

zoard307

Ebben is rám hasonlít, meg abban is, hogy igen könnyen felejt sérelmeket, ha valami szórakozási lehetőséget kínálnak neki. A következő kép kábé fél perccel később készült, amikor elindítottam neki a babajátékot a számítógépen.

zoard308

A babjáték egy olyan szoftver, hogy ha Muci billentyűzik vagy egerezik, akkor mindenféle betűk és vigyorgó formák ugranak fel a képernyőre. A mr.a (bácsi) telepítette neki, amikor átjött, hogy rögzítse a gyerekszobában lévő könyvespolcot a falhoz, mert a fixa ideámmá vált, hogy rá fog dőlni a gyerekre, pedig tök stabil, meg minden, de így jobban érzem magam.

zoard309

Vicces volt egyébként, hogy mennyire tette az eszét a Muci az a előtt, odament például a konnektorból kihúzott porszívóhoz, és nyomkodni kezdte rajta a gombokat, miközben fél szemmel az át figyelte, hogy az látja-e, mennyire nem fél, meg hősködött a lépcsőnél, ami szintén nem szokása (most se hagytuk), illetve végig nem hagyta békén az át, elvette a fúróját, kivette a kezéből a billentyűzetet, megpróbálta kedvesen, de határozottan arrébb lökdösnia számítógép elől, és úgy általánosságban folyton körülötte sertepertélt. Volt egy olyan húsz perc, amikor az a nagyon programozott valamit, akkor távoltartottam tőle a Mucit, ami úgy nézett ki, hogy a Don négykézláb elrohan a vendége felé, de amikor egy méterre ér, megfogom, és visszahúzom, goto 10. Ezt végig nem unta meg, szerintem egy rövidebb maratont lenyomott részletekben.

zoard310

Az is fura, hogy milyen dolgoktól tud félni, a babáktól és a babahangoktól például retteg, ezért azokat le is tiltottuk a babaszoftverben, de sajnos bugos, úgyhogy benne maradt egy gyerekhangon előadott “wow”. Amikor ezt Muci meghallja, sírva kapaszkodik a nyakamba, és hosszan el kell magyarázni, hogy nem kell félnie, nincs itt másik baba, az csak egy hangfelvétel, másik babák csak a mesékben léteznek. Ugyanakkor a ma esti szórakozásunk például az volt, hogy én velőtrázó hangokon sikoltoztam neki, ő meg röhögött, majd megpróbált utánozni, ettől egyáltalán nem fél, csak a babanevetéstől fagy meg a vér az ereiben. Meg olyat is csináltunk, hogy magunktól eltartva a fényképezőt fotóztam a minket, és utána megnéztük a babát a kijelzőn, természetesen nem a legjobban sikerültek ezek, a következő sem kerülne be a World Press Photo döntősei közé, de azért berakom, mert így szokott rám nézni ez a Muci (amikor nem kényszerítek rá sapkát), és az jó.

zoard311

(Ja, a kezében tartott krumpli meg a legújabb mániája, folyamatosan krumplit hurcol magával mindenhova, ami tök jó játék, mert lehet dobálni, be lehet rakni dobozba, ki lehet venni dobozból, ha éhes az ember, meg lehet harapdálni, továbbá meg lehet vele etetni a bárányt és anyát, úgyhogy mostanában állandóan krumplikat találok a játékon, a könyvek között, a virágcserépben meg a fiókomban).

337. fejezet – informatika, dede, alvás

Közzétéve Szerző:
16

A husinyuszi húsnyúl hálistennek a hősugárzónak köszönhetően kigyógyult a takonyból, illetve megtanulta kezelni is a hősugárzót, ki-be kapcsolgatja a tekerőgomb segítségével. Érdekes jelenség, hogy a jobb kezével csak jobbra tud tekerni, a bal kezével meg csak balra, nagyon cuki. Aludni meg még mindig helytakarékosan alszik, hogy ne kopjon el túl hamar az egész ágy:

zoard299

Amikor felébred, akkor hangos baba, dede! kiáltozással emlékeztet arra, hogy van egy babám, akihez oda kell menni. Közben szisztematikusan kidobálja az ágyból a nyuszit, a cumikat és a textilpelust, majd állva, az ágy szélébe kapaszkodva magyaráz a világnak. Néha elénekli, hogy in-ta, in-ta. Mostanában egyébként a beszédfejlődésbe húzott bele, bár a fogalmazási stílusa még mindig Hemingwayéhez hasonlóan letisztult, sallangoktól mentes. A penga például elavult, redundáns csökevénynek ítéltetett, a Modern Baba simán csak ga-nak hívja a pelenkát. Példamondat, kontextusában: Muci hirtelen gondol egyet, elkezd felfelé száguldani a lépcsőn (fent van a gyerekszoba, ahol pelenkázom a selymes popsiját), közben mondogatja, hogy gagaga, dede, ami azt jelenti,  hogy ideje pelenkát cserélni valakin, legyek szíves gyorsan menni, különben elintézi nélkülem.

A babát egyébként egyrészt konzekvensen jól használja, tehát ha babát lát (pelenkászacskón, popsitörlőn, tükörben), akkor mondja, másrészt ha valami nagyon szépet vagy kívánatosat talál, az is baba. Helyén van az önértékelése. A lámpát meg húúúú-nak hívja, de ez az én hibám, mert én mondtam neki mindig, amikor elképedve bámulta, hogy húúúú, ott a lámpa, ő csak megtanulta. Eddig nem sikerült eloszlatnom ezt a félreértést.

Amikor éppen nem beszél valamit, akkor tudom, hogy rosszban sántikál, a múltkor például egy másfél percnyi csend után ránézve egy doboznyi kirángatott papírzsebkendő-halom közepén találtam a világ tömpeorrú urát, arcán győzelemittas vigyorral. Valamelyik nap meg felszaladtam a fényképezőért, Muci gyanúsan nem tiltakozott, és mire visszaértem, ez a látvány fogadott:

zoard300

Ugyanis a közben eltelt pár másodperc alatt valahogy megtanult asztalra mászni. A monitort kapcsolgatni már korábban is tudta, a billentyűparancsokat pedig szerintem jobban ismeri nálam, kábé két alkalom alatt megtanulta, hogy a gépet a Ctrl hosszú lenyomásával lehet bekapcsolni.

zoard301

Muci itt nagyon büszkén várja az elismerést, amiért hogy kikapcsolta azt a monitort, pedig fel kellett másznia hozzá, meg minden, ugye én is örülök.

De utána jön a komolyabb munka:

zoard302

Fogalmam sincs, hogy mit és hogyan sikerült megnyitnia, és minek, de hosszasan nézegette a képet, be is forgatta párszor, kicsinyítette-nagyította, meg minden (legalább addig sem drogozik, nyugtatgatta magát lucia).

Az utolsó fotó meg önmagában semmi különös, csak a körülmények ismeretében vicces, de elmondom a rendezői változatot. Szóval én tényleg szoktam enni adni a Mucinak, rágcsát is meg minden, ennek ellenére fixa ideája, hogy a legfinomabb falatokat én eldugom előle, és ebben az is megerősíti, hogy szinte mindig elveszem tőle, amit megtalál és a szájába vesz. Ezért nem haragszik ugyan rám, tiszteletben tartja a rigolyáimat, de folamatosan próbálja kijátszani a rendszert. Az egyik módszere, hogy kóstolás közben elfordul (nálam már feltételes reflex, hogy ha háttal ülő, néma gyereket látok, akkor azonnal kibukik belőlem egy mivananszádban), a másik meg az, hogy jobb kézzel eszik, a bal kezével meg takarja a kaját (kavicsot, csavart, söröskupakot). Ez látható az alábbi ábrán:

zoard303

Muci szerintem máig sem érti, mi volt ebben olyan vicces, de amikor nagyobb lesz, majd elmagyarázom neki.

333. fejezet – itt a tél (drámai hangon)

Közzétéve Szerző:
26

Pedig azt hittem, van még egy kis időnk, még csak egy hete vezettem be a vastagabb hálózsákot a gyereknek, de vasárnap este szerencsére gyanút fogtam, és elővigyázatosan beeszkimóztam a Mucit: harisnya + body (tényleg, ezt 30 éve hogy hívták?), arra egy pamutrugi, arra egy plüssrugi, és arra a téli kordoverálja (bélelt, de puha). Kicsit ugyan hülyénéreztem magam, de reggel nagyon örültem az előrelátásomnak, mert 10°C volt a gyerekszobában (északi fekvésű, az a leghidegebb helyiség, ami praktikus, mert Muci kettőnk közül a legkevésbé fázós, másfél hete is valamelyik nap nem volt hajlandó egy bodínál többet megtürni magán, amikor bementünk a városba, én meg hosszúujjúban-hosszúnadrágban, az emberek nagyon csúnyán néztek ránk, de nem magyarázhattam el mindenkinek, hogy nézzék meg, milyen meleg a combja, ő ilyen forróvérű), és 15°C nálam, szóval nagyon gyorsan megtanultam fűteni.

Viszont azóta felöltözés van rendesen, aminek örülök, mert én imádom a kapucnis Mucit, aki meg a telefonomat szereti a világon a legjobban:

Nyomogatni is nagyon precízen nyomogatja, bár hálistennek a billentyűzár feloldását még nem tapasztalta ki:

Sajnos mindig eljön az a pillanat, amikor elkezdi a földhöz vagdosni, mert azt tapasztalta a dolgokkal kapcsolatban, hogy ha a földhöz vágja őket az ember, akkor szétesnek, és meg lehet nézni, mi van bennük, na ilyenkor szoktam korlátozó szülővé válni, mire Muci így büntet:

De mindenre talál megoldást, most például rájött, hogy van nekünk a kérem-köszönöm-tessék megunhatatlan játékunk (azt mondom neki valamire, hogy kérem, odaadja, megköszönöm, majd nyúl érte, én meg azt mondom, hogy tessék, és visszaadom, ezt eddig mindig én untam el előbb, de csak úgy szabad játszani, hogy mondom a megfelelő szavakat, különben szájbiggyesztés van), úgyhogy mutatta, hogy tessékeljem csak oda azt a telefont:

Amúgy végre legalább mutogat, nyúl dolgokért, meg mutatóujjal mutat dolgokat, meg ha vegyem fel, akkor a két kis kezét felemeli, meg puszit ad (nagy, nyálas, fogakkal vigyázós harapás).

Ha már fogak, megint fogzásos balhé van, gombás páviánseggel, ma vettem észre először, de szerencsére a páciens hősiesen tűri a kenegetést. A metszői ugye már kint vannak, most az egyik 3-as csücskét láttam kandikálni, de Muci orálisan szégyenlős, úgyhogy a többire csak tippelni tudok.

Viszont ma különösen jó gyerek volt, pedig a délelőtti szunyókálóidejében vittük el egy Ikea-Decathlon-Baumax körre. Bár siettünk, azt hittem, a Decathlonnál már vége lesz az ő türelmének, de hálistennek vettem többek között egy majdnem Muciméretű műanyag szerszámosdobozt is (igazából azért mentem, mert hétvégén a könyvespolc összerakása előtt szembesültem azzal a ténnyel, hogy az összes szerszámom eltűnt valahova, úgyhogy kértem kölcsön egy kereszthornyos csavarhúzót, de menet közben kiderült, hogy sima is kell, meg kalapács is kell, és akkor már dolgozott bennem a flow, úgyhogy megoldottam egy asztali késsel és egy kővel, de megfogadtam, hogy az első adandó alkalommal készletet frissítek, sé akkor már doboz is kell), amit nagy büszkén hozott végig az ölében, és egyáltalán nem dobott le, mint minden mást szokott. Itthon meg tök hamar felfedezte, hogy működik, ki-be pakolta belőle a felső tálcát, egyenként megnézte, mik vannak benne, és azóta ha valami különösen szépet talál, akkor rohan a szerszámosdobozához, hogy beletegye (eddig a kedvenc szemetesébe rakta a kincseket).

Szóval hálistennek jól vagyunk.

332. fejezet – apa lettem

Közzétéve Szerző:
31

Naszóval, mióta temérdek időm van (=a háttérben futó két munkám mellé nem vállalok be újakat), azóta Mucival kimondottan fellendült a kapcsolatunk, mert napi akár több órán keresztül aktívan játszom vele. Szeptemberben nagyrészt úgy mentek a reggeleink, hogy 7-8 körül gyorsan kelés, etetés, utána fél kézzel dolgoztam, másik féllel a gyereket szórakoztattam lehetőleg tárgyak által. Mostanában kicsit ellustultunk, újabban már a Muci kelt engem is, fél kilenc körül ébred, olyankor még eldödög egy kicsit a nyuszival, én meg szendergek, vagy elolvasom gyorsan az rss feedjeimet. Élesre az első koppanásnál vált a helyzet, abból tudom, hogy most dobta ki a gyermek az egyes számú cumiját az ágyból, olyankor már nagyon hamar következik a kettes számú, és ha abban a pillanatban nem jelenek meg, akkor balhé lesz.

Aztán reggeli után elhülyéskedünk a padlón fetrengve, vagy birkózni kell (sajnos én szoktam veszíteni, olyankor nagyokat jajgatok), vagy négykézláb kergetőzni, ami közben a Muci párszor hasraesik a röhögéstől (van kritikai érzéke, egyébként meg állati nehéz hosszasan négykézlábazni, kúszásból meg végképp béna vagyok, az összes dévényes nagyon csóválná rám a fejét). A legújabb játék meg, amit a Don talált ki, hogy ülljünk oda a dohányzóasztalos tükör elé, és puszilgassam az arcocskáját, miközben ő elégedetten vigyorogva figyeli a tükörben, hogy egy vörös csaj puszilgatja az arcocskáját.

Van még a rituális koponyafog-simogatás (mindig meg kell simogatni a koponyák fogát, de legalább nem fél tőlük), utána meg jön a polcokról le-fel pakolászás, amíg én elmosogatok. Ezt képetelen megunni, mindent levesz, mindent visszarak, minél nagyobbat csattan, annál jobb. Időnként könyvet lop közben, és tök ügyesen lapozgatja.

Aztán mostanában leszoktunk a játszótérre, bár kellene egy másik, mert ez olyan kétéveseknek való, a Muci még kicsi hozzá, másrészről neki a mászókázást javasolják. Nem is nagyon szoktak más gyerekek ott lenni, vagyis csak olyan hatodikos-forma gyerekek, akik suli után ott fagyiznak, meg nyolcadikos-forma gyerekek, akik érthetetlen okból beemelik a kerítésen a biciklit, kétszer végighajtanak, majd a másik oldalon kiemelik a biciklit, és továbbmennek. Az élet rejtélyei.

A hintázós kutyára a Muci gyakran felkéredzkedik:

De ezen mindig szigorú arcot vág, hogy csak a szája sarkának gyengéd rándulásából lehessen arra következtetni, hogy a kemény külső mögött érző szív dobog. Ha véletlenül más ül a kutyára, akkor felháborodik, de például gyümölcsjoghurtot sem ehetek úgy, hogy ne rohanna oda elképedve, hogy tetetetete! (="anya, nem eheted meg a baba ételét").

A csúszda lefelé elmegy, de igazából az a fun része, amikor felfelé lehet rajta mászni.

(Magáról az aktusról nincs kép, mert olyankor a fényképésznek támasztania kell a csúszdamászó talpát).

Asszem, az is pont csúszdázás alatt volt, hogy a Muci, aki már egy ideje figyelte az apukájához rohangáló ("apa, apa!") hasonló korú törpét, egyszer csak összerakta magában a dolgot, komolyan rám nézett, majd közölte velem, hogy apa, én meg nem tudtam, hogy sírjak, vagy röhögjek, de aztán inkább megtiszteltetésnek vettem. Mindenesetre nagyon gender PC. Azóta is apának szólít időnként, bár próbálom lebeszélni, esetleg majd kirakok a falra apaábrázolásokat a zsiráf és a tehén mellé, és begyakoroljuk azt is.

De a felülmúlhatatlanul legérdekesebb featúrája a játszótérnek természetesen a kavics.

Muci egy kavics-gourmand, levadássza az összes csábító külsejű kavicsot, és szíve szerint mindet a pofácskájába is gyömöszölné, de már megtanulta érteni is a nemet, minek következtében teljesen egyedül, a közreműködésem nélkül képes olyan monodrámákat előadni, hogy szerez egy kavicsot, a szájához viszi, majd azt mondja, nem, szemrehányóan rám néz, és legörbülő szájjal eldobja a kavicsot.

Konkrétan így néz ki egy olyan gyerek, akinek az anyukája *soha*, *semmit* nem enged meg, még kavicsot ennie sem szabad, nem beszélve a homokról, meg kell a szívnek szakadnia.

Hálistennek azért hamar meg szokott vigasztalódni, először is némi ujjal:

(Amúgy sajnos nem hajlandó ujjat szopni, pedig sokkal jobban örülnék, ha az ujját venné a szájába, mint így, hogy minden mást). Utána pedig hazafelé már velem óbégat a CD-re, mármint én énekelek, Muci pedig hátul viszi a héééééééé-hóóóóóóóó szólamot nagy lelkesedéssel. Szöveghűen eddig csak az örökzöld slágert, a hinta-palintát tudja (mármint odáig, hogy in-ta, in-ta), a Born to Be Wildra és a Bóbitára rázza a seggét, az Alma zenekart pedig, amit nemisbéka ajánlott, kővé dermedve bámulja a youtube-on, és mivel egyelőre nem tudom, hogy ez a szélsőséges nemtetszés, vagy a szélsőséges tetszés jele, fogok még vele próbálkozni.

És a világ legjobb híre, hogy itt a sütőtökszezon, a Don kedvenc évszaka. Én nagy tételben sütök, ő nagy tételben eszi, mindenki jól jár, és már várjuk a hideget, mert alie-éktől a farmerek mellett örökölt a kiskorú pár tuti sütőtök-sapkát sütőtök-kesztyűvel és színben illő nadrággal, ő lesz a legmenőbb gyerek a hintában.

326. fejezet – a felnőtt babákról

Közzétéve Szerző:
44

Ma kötelező szervize volt az autónak, úgyhogy ráadtam a Mucira a legszebb ruháját, amit nemisbékáék hoztak neki fél éve, és mostanra nőtt bele (már amennyire, kicsit karcsú hozzá, de átvarrtam a gombot). A többi öltözéke a divatosan lezser kategória, és úgy gondoltam, királynői fogadásra mostanában valószínűleg nem megyünk, szóval hordja már a szépet is, mielőtt kinövi.

Ami meglepett, a Muci észrevette, hogy szép ruha van rajta, volt hőőő, meg nagy, átszellemült sóhajok, ami persze nem tartotta vissza attól, hogy öt perccel később kiszórja a banános tejpépport a kőre és meghemperegjen benne, de az kiporolhatónak bizonyult.

És egy picit féltem a szerviztől, mármint hogy bírni fogja-e az unalmat a gyermek, de elképesztően jól viselkedett. Átnavigáltak minket a szomszédos Lexus-szalon büféjébe, ahol beleültettem egy fotelbe a Dont, aki öt percig gyanakodva nézett mindent, majd kiült az arcára az ismerős, önelégült (mondjuk van mire), álszerény, füligvigyor Muci-pillantás, végignézett a környező pasikon, és le lehetett olvasni róla a gondolatait, miszerint igen, itt vagyunk mi felnőttek, felnőttruhában ülünk felnőttszéken és felnőttdolgokat csinálunk, nem nagy ügy, nekem még az anyukám is itt van, nem úgy, mint nektek, de nem akarok dicsekedni. Azt hittem, megzabálom. Ezzel a tevékenységgel, meg azzal, hogy hagyta magát mindenki által dicsérgetni, hálistennek elfoglalta magát addig, amíg megettem a szendvicsemet, megittam a kólámat és elolvastam tíz oldalt a könyvemből, csak utána merült fel benne, hogy most már azért ideje lenne felmászni az asztalra, és egyenletesen szétteríteni az összes szalvétát, de akkor sietve fizettem, és kimenekítettem az objektumból, úgyhogy megmaradt az arcunk.

zoard279

(A bal felső homlokán a csík nem sérülés, hanem az anyukája megpuszilta rúzsos szájjal, mert elfelejtette, hogy már sminkelt, és nem bírt az érzelmeivel, de a rúzsos csóknyom amúgy is macsós dolog.)

A Toyotánál meg hálistennek belehúztak a gyerekre való tekintettel (asszem, mindig vele fogok járni, nem mintha lenne választásom), és nem szóltak rá akkor sem, amikor az üvegasztalon pörgött, és helyenként diszkréten megnyalta. Mondjuk amennyi pénzt otthagytunk, elvártam volna, hogy akkor is csak elnézően mosolyogjanak, ha én is végignyalom párszor az asztalt, ezzel együtt értékelem a hozzáállást (még marcipánrudat is kaptunk, meg minden). Meg főleg azt, hogy negyven perc alatt végeztek az extrákkal együtt (mindig elfelejtek ablakmosó-folyadékot venni, na).

Itthon is csupa jó vele minden, mióta komolyabb rendet vágtam. Az emeleten csak a játékait tudja szétpakolni, azokat meg este két pillanat alatt visszahajigálom a kosarába, hogy azután másnap megint egyesével kiszedje őket, és megörüljön mindennek. Most, hogy már nincs nagyon tilos dolog, teljesen jól eljátszik egyedül, időnként idejön valami cuccával egy ölelgetésre, utána rohan tovább az ügyeit intézni. Mondjuk az éjjeliszekrényem polcait is rögtön kiüríti, de ott leginkább csak könyvek vannak, azokat is fél pillanat este visszarakni, viszont ami nagy fejlemény, hogy hat rá a szavam. Mármint az éjjeliszekrényem tetejét illetően, ahol a legtilosabb dolgok vannak, teásbögre, telefon, fényképezőgép. Mostanában ugyanis többször elkövette, hogy odamegy, elkezd nyúlni a tilos dolgokért, majd félúton abbahagyja, felém fordul, azt mondja, hogy nem-nem, én biztosítom, hogy valóban nem-nem, mire (tadáám!) a Muci elmegy, és csinál valami mást. És nem kell odamennem, elég, ha megbeszéljük (mondjuk azzal tisztában vagyok, hogy ha nem lennék a szobában, gátlástalanul lerabolna mindent, de ezért nem tudom hibáztatni).

A másik nagyon vicces dolog, hogy elkezdte utánozni, amit mondok. Utánam mondja, hogy gomb (a gombok nagy szerepet játszanak az életében), meg az állathangokat, meg váratlanul mindenféle hülyeséget. Például amikor az emeletre viszam a teámat, akkor az nem két kör, hanem fél kezemben egy Muci, a másikban egy bögre, és tegnap reggel egy kicsit kicsöpögött, mire megjegyeztem, hogy jaj-jaj-jaj, ez így nem lesz jó, ma reggel meg ahogy ugyanígy jöttünk fel a lépcsőn, a Muci kezdte mondani, hogy jaj-jaj-jaj, galigaligali, jaj-jaj-jaj. De megnyugtattam, hogy most vigyázok.

Egyébként meg tegnap, amikor már lefeküdt, egy kicsit hiányzott, úgyhogy éjfélkor végignéztem a videóit (jóvanna, kicsit odáig vagyok érte), és felfedeztem, milyen figyelmetlen vagyok. Mert volt az a júniusi cucc, amikor egy hordó mellett támaszkodik, és leginkább másfelé néz, és mondja, hogy vava, én meg észre sem vettem, hogy akkor is a kutyát nézi, és azért mondja, hogy vava. Akkor még azt hittem, a vava csak a baba pösze változata, szóval lehet, hogy a Muci már az összes titkát elmondta nekem, én meg észre sem vettem. Így jártam.

322. fejezet

Közzétéve Szerző:
27

Fenntartom azért, hogy nekem a Muci jobban tetszett hosszú séróval, így már nem is Muci, hanem megint Zoárd, de azért nem adnám oda tíz másik gyerekért sem.

Az elmúlt hetem legnagyobbrészt takarításra ment el, de nem kispályás módon, egyúttal arra is felhasználtam az alkalmat, hogy gyerekcucc-mentesítsem a nappalit és a hálószobát (arra az egy évre, amíg nem hurcolja mindenfelé a holmiját), most tök jól néznek ki. Zoárdmucit nem kell sajnálni, egyrészt hatalmas gyerekszobája lett, másrészt meg szerinte minden gyerekszoba, különösen, ahol én vagyok. A folyamat közben például amikor éppen elunta, hogy porszívózás közben mindenféle szögből morogva rávesse magát a porszívófejre, illetve hogy dolgokat dobáljon a felmosóvízbe, akkor odatolta magának a kukát a kanapéhoz, majd felmászott a bútorra, és beletúrt a szemetesbe, hátha akad benne valami érdekes. A legfelső réteget simán csak kidobálta, de aztán talált egy üres samponosdobozt, amivel vidáman elszaladt a számítógéphez, szerintem azért, hogy elmentse. Képek.

(Éles szemű megfigyelők az éles szemükkel megfigyelhetik mintegy mellékesen, milyen tuti madaras huzatot varrtam a kanapéra).

Amikor elunta a sampont, Don Csucsok lopott egy könyvet (természetesen Pratchettet, mi mást), és megpróbálta kiolvasni (nagyon szépen bánik a könyvekkel, mármint nem tépi, csak lapozgatja, és közben olyan arcot vág, mint én), de aztán inkább elment labdázni. Ez a labdázós dolog is örökletes lehet, vagy a kollektív tudattalan része, mert magától tudja, hogy egymásnak kell gurítani.

És ha már annyi szó volt az ülésről, így ül a babaképű:

A tapsolást majd le akarom videózni, csak nem tudok egyszerre fényképezőgépet fogni, és előtapsolni, de meg fogom oldani valahogy.

Az alvást meg egyszerűen nem értem, ott van a szép nagy ágya, mondjuk a takarózásról már lemondtam, mert az első dolga, hogy minél messzebbre hajítsa, de ezenkívül ráadásul bekuporodik valamelyik sarokba, és a lehető legkényelmetlenebb pózokban alszik. A képen megörökített alkalommal például égnek meresztett hátsóvalszunyált két órán keresztül, és amikor mepróbáltam kényelmesebben elhelyezni, méltatlankodva röfögött álmában.

És akkor végezetül egy kép a felnőtt babától, aki csak hideg salakot nyers krumplit tudott magának szerezni vacsorára, és azt is el akarják venni tőle:

315. fejezet – strand, és egyéb okosságok

Közzétéve Szerző:
38

Bréking: a Muci tud mászni! Négykézláb, meg minden. És csinálja is. Innentől kezdve nincs vele mozgáskoordinációs gond, és mégiscsak tudni fog olvasni. A másik, amit csinál, az a kapaszkodva sétálás, nagyon durván nyomja, mindenhova eljut a lakásban két lábon. Azt meg, hogy a fiúk mi(ke)t tanítottak neki a strandon, nem árulom el, de leszögezném, hogy L. bácsi és a. bácsi nagyon neveletlenek, és az nem érv, hogy az óvodában mekkora előnyre tesz szert a gyerek, ha ő tanítja meg rá a többieket, és nem őt tanítják a többiek.

Ugyanis valamikor úgy tízezer éve, a múlt szombaton strandon voltunk (a fél blogvilággal együtt), amit végig bírt a gyerek sírás nélkül, kétszer aludt is, udvarolgatott körbe, mindenbe belevett, és lelkesen pancsolt. Kiderült, hogy 1. ha leér a lába az úszógumiból, simán sétálgat a vízben, 2. ha motorcsónakosan húzzák a fiúk, akkor nem fél, hanem lelkesen sikongat. És úgy tud lányokat fröcskölni, mint egy isten. Sajnos a legaranyosabb képeken olyan emberekkel van, akik nem szeretnék, ha itt publikálnám a fotójukat, úgyhogy egy másodvonalbeli válogatás:

Amúgy ő hálistennek nincs kiborulva, annyit változott mostanában, hogy feldúlja, ha valami nem sikerül neki, de akkor is csak fél percig hisztizik. Viszont nagyon nagyfiús lett, nem ötletszerűen csinálja a dolgokat, hanem olyan céltudatosan, például ránéz a monitoromra, majd odamegy a géphez, feláll az asztal mellett, fél kézzel kapaszkodik, másikkal meg böködi a freeblog logót a képernyőn, pedig egy hónapja még csak akkor számítógépezett, ha pelenkázás vagy más közben véletlenül odakerült a közelébe. Amúgy képes ki-be kapcsolgatni a monitort (egy olyan babaujjhegynyi gombja van, simán eltalálja), ki tudja nyitni a notebookomon a cd-tálcát, ha berakok valamit a fiókomba, akkor kikutatja. És ugye meséltem már múltkor, hogy a "mi van a szádban" kérdésre kinyitja a száját és kiszedi belőle a cuccot, na elképesztő, mennyire okos, mert mint kiderült, ha véletlenül kajába eszik valahol, akkor nem hajlandó kiköpni nekem, de ha valami tárgyat rágogat, akkor mindig. Most nemrég például a fokhagymás pirítósomra csapott le, nagyon ízlett neki.

Amúgy az anyanapomon valahogy rettenetesen kivörösödött-száradt a Muci feneke (ez senkinek nem a hibája, én ilyet még nem láttam tőle, pedig általában kenést-hintőport sem kap), és fáj is neki, mit lehet vele csinálni krémezésen és hintőporoláson, plusz gyakori peluscserén kívül? Már két napja olyan.

311. fejezet – egy kupac kopasz kukac

Közzétéve Szerző:
26

A mai nap legaranyosabb része az volt, amikor (gyenge idegzetűek ugorják át a bekezdést, sőt, leginkább csak hardcore gyakorló anyukák olvassák) mondom a Mucinak, hogy te gyerek, válsághelyzet van, elfogyott a pelenkád, nagyon gyorsan meg kellene tanulnod vécébe kakálni, mire a Muci vigyorogva odarohant a pelenkáskukájához, felborította, és széjjeldobálta a (szerencsére gyér) tartalmát, mint aki azt mondja, hogy nézd, anya, itt van még egy csomó, jó lesz az. (Aztán persze felpakoltam őt, és elmentünk gyorsan a DM-be, ami szerencsére hatkor még nyitva volt, ezt csak azoknak írom, akik szeretik a happyendeket). A pelenka szót egyébként tisztára érti.

Na és akkor következzenek a kopaszos fotók. Az elsőn orcáján és orcájában lopott csokoládé, a harmadikon galád módon odamutattam neki a sarokba, hogy profilozzon, a második meg csak úgy van, hogy legyen valami az első és a harmadik között.

A következő kép meg arról szól, hogy vége a jó világnak, sikerült felállnia az ágyában is, innen szerintem már csak két és fél nap a lábátlendítés, egyelőre csak a felhúzódzkodással próbálkozik (foggal-körömmel, mint azt éles szemű megfigyelők megfigyelhetik):

És ha már fogak. Volt (van) egy elég régi ütésálló, porálló, vízálló telefonom, amit nem nagyon szerettem, mert nehéz volt nyomogatni a gombjait, de backupnak megteszi. Ezt beraktam Csucsuka játékai közé pár hete, hogy neki is legyen technológiája, és néha játszott is vele (szerinte is jó backupni, már bocsánat). Szóval ma is hurcolgatta magával ide-oda, de egyszer csak azt látom, hogy megint talált valami apró hülye bigyót, amit szívesebben rágcsál, úgyhogy letámadtam, hogy adja ide, mire Mucika kivette a szájából és átnyújtotta a telefon gombsorának felét (ilyen vastag gumis műanyag izé, és kettőbe volt szakítva, ráadásul nem is a gombok mellett, hanem át a gombokon). Azt hiszem, nem akarom tudni, hogy sikerült leharapnia (cápát melengettem a kebelemen), mindenestre megfosztottam az eszköztől (aki beszélni akar vele, hívja ezentúl a vonalason).

309. fejezet – közkívánatra

Közzétéve Szerző:
5

Szóval akkor részletesebben a házi edzőtermünkről (nem egy nagy szám különben). Így néz ki (igen, kicsit oroszosan, a dizájner szabadságon van, és igen, kupi van, Muci lerángat, én visszarakom, másra nincs időm, ha fordítóként, bloggerként, olvasóként, netezőként és tiszta, illatos, de legalábbis nem barackfoltos nőként is ki akarok teljesedni):

zoard250

Alsó rétegét egy kihajtható, “Pillangó” típusú szárító képezi, amelyet a középső, hajlós szakaszánál két doboz szépirodalom támaszt alá. Erre került egy dekonstruált kartondoboz, majd a polifoam, ami miatt lassan Decathlon-reklámoldalnak tűnhetek, mert minden képen szerepel, legyünk a vadon közepén, a strandon vagy otthon. A polifoamra helyezzünk egy darab gyermeket:

zoard249

És igen, elvégezhettem volna rajta a vörösszem-korrekciót, de úgy szerintem nem lenne ennyire autentikus a kép. A Muci konkrétan így néz ki az én fejemben, tekintete lángot szór, haja zilált, és valami rosszaságot forgat vigyorgó fejében.

Hosszasan próbáltam rávenni, hogy a kamera előtt is felmásszon, ehhez bevetettem az összes tiltott gyümölcsöt céltárgyként, de a Mucik akkor másznak csak, ha úri kedvük úgy tartja. Vagyis akkor, amikor lerakom a fényképezőgépet, és nekiállok blogot írni. A végét azért sikerült elkapnom, szóval itt van az utolsópár lépés, amit rövid gitárszóló követ, majd a gyermek elmereng azon, most hogyan tovább:

Illetve amikor feljutott, utána még előadta a szokásos formáját. Azt már tudja, hogy a notebookom az nem-nem, úgyhogy trükközik, ami abból áll, hogy a gépem mögül lassan, észrevétlenül előbukkan egy borzas fejecske, majd nagyon óvatosan, hogy elkerülje a figyelmemet, előrenyújtja az ujjacskáját, és nyomogatni kezdi a CapsLock gombot (mert azon van lámpa). Zabálnivaló.

zoard251

És akkor mára tényleg ennyi.